Dédapáinknak, nagyapáinknak viszonylag könnyű volt. Azt talán még tudták, miképp készül a gyerek, de azt, hogyan születik és milyen a csecsemő, nos, erről kevés fogalmuk volt. Midőn eljött a szülés ideje, áthívták a bábát meg a segítő asszonyokat, ők pedig elbattyogtak kávéházukba, kocsmájukba és békés iszogatás közben várták az eredményt. Ha fiú lett örömükben, ha leány aggodalmukban rúgtak be. Kijózanodás után hazaérve félve ölbe vették az újszülöttet, rácsodálkoztak, és legközelebb 3-4 éves korukban találkoztak vele, amikor már lehetett a poronttyal csip-csip csókázni. Addig "asszonydolog" volt az egész művelet.

Apáinknál kezdett elromlani az egész. A ma öreg harcosai ifjúként egyszerre kispapák lettek. Terhesgondozásra és egyéb hókuszpókuszokra még nem jártak, de a folyamatban már részt vettek. Ha eljött az idő, taxin bevitték az asszonyt a kórházba, aztán vagy elmentek dolgozni vagy a váróban idegeskedtek. A részletekről nekik sem volt fogalmuk, mert csak a szépen bepólyázott csecsemőt látták az üvegfalon keresztül. Hazafelé legurítottak pár üveg sört, és a nagy izgalmakra rápihentek egy hetet, mert anya és gyermeke a kórházban ismerkedtek egymással és az anyaszereppel. Addig aztán az apák kitakarították a lakást, ünneplőbe öltöztek a nagy napon, és hazavitték anyát és gyermeküket megkezdve a családi hétköznapokat.

A '90-es évektől beköszöntött az újhullám a szülőszobákban is. Komoly mozgalom indult meg az apás szülésért. Ennek az egészségügy egy ideig ellenállt, de aztán rájöttek, hogy jobb, ha a vajúdó nő hisztijével a kispapát ugráltatja mint az ápolókat, ezért bölcsen felhúzták sorompót a népi kezdeményezés előtt. Így aztán hiába óv József Attila - "A titkokat ne lesd meg" - a kor kispapáival szemben társadalmi elvárás, hogy ott legyenek a szülésnél. Ez alól csak a császárral szülés a kivétel, a természetes úton való szülés esetén a kispapák alig tudják kihúzni magukat az asszisztenciában való megtisztelő szereplés alól. Van ebben valami ősi női ellenérzés is a férfiakkal szemben: "Nézd meg te piszok mit tettél velem, mit kell szenvednem a kölyködért."

Persze a folyamat nem így indul, ha a kispapák látnák a végét, eszük nélkül menekülnének. Ezért kell egy kis méz a madzagra a férfiúi hiúság felpiszkálásával. A legtöbb apakezdemény ugyanis, ha tehetné, körbehurcolná asszonyát a világban mutogatva mindenkinek, hogy ő volt ám az az ügyes, akinek sikerült a teherbeejtési produkció. Erre a macsóérzésre apellál a rendszer, amikor a büszke kispapa elkíséri feleségét a nőgyógyászhoz. Ott pedig minden olyan "édi-bédi". Látja az ultrahangos vizsgálaton a magzatot, megvan a feje, lába, keze, látja, ahogy nő, az orvos elmagyarázza, mit kell nézni, tippelgetnek a nemére vonatkozóan, kinyomtatják az első képeket 2 vagy - manapság már - 4D-ben (a 3D miért maradt ki?), elkészülnek az első videók, szóval jó program, alakul a kötődés. A magzat nemével kapcsolatban a kisebbségi álláspont az, hogy nem akarják tudni, a többség viszont szeretne bizonyosságot a tekintetben, hogy kék vagy rózsaszín cuccokból kell-e feltankolni. Persze az a büdös kölyök már ekkor képes betenni a szülői elvárásoknak, és csak azért sem mutatja magát, így hónapokig elhúzza a bizonyosságot. A szülésre felkészítő programok a kispapáknak szintén inkább a szenvedés kategória, de kétségtelen, hogy pszichésen segít a rákészülésben. Ilyenkor már a kismamáknál is erősödik a zabszem effektus, egymástól is gyűjtik az infókat, hogy úszhatnák meg a fájdalmat. Természetesen sehogy, de a labdán ücsörgésnek, vízben lebegésnek, légzési gyakorlatoknak és egyéb meséknek nagy a piaca. Ebben a szakaszban már a kispapák sem annyira lelkesek a szülésen való részvételtől, egyesek már a szülést bemutató film látványától is elájulnak, de már benn vannak a csőben.

És elkövetkezék a nagy nap (éjszaka). Ilyenkor nincs mese a gyerek már nem szívódik fel mint egy vakbéltünet, világra kell segíteni. A papás szülés olyan bevezető gyakorlatokkal kezdődik (borotválás, beöntés), amelynek látványát egy nő sem akarja igazán láttatni, és egy férfi sem akarja látni, de hát a papás szülés ugye... Ezután a vajúdás következik, ha a kismama szerencsés csak pár óráig tart, ha nem, akkor akár 10-12 órán át is. Ebben az időszakban lehet ugráltatni a kispapát, aki szánalomból, féltésből átváltozik a lámpa dzsinjévé, és minden kívánságot igyekszik teljesíteni. Aztán megindul a szülés.

A bátor kispapák ilyenkor kimennek, a gyávák bent maradnak, hogy néhány perc múlva ájultan koppanjanak a padlón. Az a haszna megvan a dolognak, hogy amíg a személyzet kivonszolja őket, a kismama nem a szülésre, hanem a műsorra figyel. A bent maradók közül sokan - elkerülendő a padlófogást - a szülő nő fejéhez állnak, mereven néznek előre, fogják a kezét, de véletlenül sem kíváncsiak a születés misztériumára. Az alanyi nőgyógyászok viszont szakszerűen viselkednek, kérdezgetik az orvost, a helyes légzés fontosságára figyelmeztetnek, akkurátusan megjegyzik, hogy nem kell ordítani, attól nem lesz jobb. A kukkoló/riporter lelkületű kispapa videóval felszerelkezve sürög-forog, a tágulás folyamatát és a pici fejének megjelenését premier plán veszi, hogy másnap már diadalmasan posztolja is valamelyik közösségi oldalon: ilyen a feleségem alulról címmel. A hentes kispapák jatagánnal a szájukban tartózkodnak a szülőszobában, alig várják, hogy elvághassák a köldökzsinórt.

Talán annyi értelme van az egésznek, hogy míg az anyát stoppolják, a kispapa ott van a mosdatásnál, mérésnél, és előbb veszi kezébe a Yoda mesterre hasonlító utódot mint az anya. Aztán szétküldi az sms-eket, és hetekig fogadja a gratulációkat, melyeket kétségtelen megérdemel, mert ő a szülés valódi hőse. Szeretett feleségétől elismerésre úgysem számíthat, aki legfeljebb mint akadékoskodó, a szülés körül valódi segítséget nem nyújtó koloncként fog rá emlékezni.

Azt hiszem a dédpapáék idején kényelmesebb volt a szülést megélni férfiként, ezért - biztos az irigység mondatja velem - a papás szülésből elegem van.

Más dolgokból is elegünk van! És neked, Kedves Olvasónk? Szíves figyelmedbe ajánljuk a következő bejegyzéseinket:

Elegem van az Allianz Biztosítóból
Elegem van a Darwindíj-várományosokból
Elegem van a rákos gyermekeknek szánt adóforintok elsíbolásából
Elegem van a heti bulvárújságokból