Brüsszel, Szociális Osztály

Tisztelt Brüsszel!

Szankciói tönkre tesznek minket, már a Vodafont sem tudjuk megvenni az Önök pénzéből. Ez tűrhetetlen! Családunk egyszerűen képtelen kijönni a magyarok befizetéseiből. Kérjük, hogy a nekünk járó összeget mielőbb utalni szíveskedjenek.

Tisztelettel:

dr. Orbán Viktor Mihály KGB ügynök, másodállásban Magyarország miniszterelnöke

dr. Lévai Anikó háztartásbeli, egykor kifejezetten tehetséges jogász

Orbán Ráhel a magyarok sajátlábán álldogáló háromgyermekes édesanya, vállalkozó, idegenforgalmi szakember, balett táncos és kőfaragó

Orbán Gáspár a „Jézus menyasszonyai” gárdaezred ezereskapitánya

Orbán Sára édesanya

Orbán Róza egyetemi hallgató

Orbán Flóra tanuló (titokban slam poetry szerző)

Miközben - Moslékország csak mutatóban létező atlanti elkötelezettségű polgáraként - tisztelettel nézem az ukránok hősies harcát és sikereit, azon tűnődöm, hogy a rohadt ruszkik miképp jutottak ilyen gyorsan a szétesés szélére. Vannak rosszul és vannak jól öregedő gondolatok az internet hatalmas óceánjában, és hiúságunkban büszkék lehetünk arra, hogy a mi vacak kis bejegyzéseink jól szoktak öregedni. Ennek a velejéig ostoba negyedosztályú KGB ügynök Vologyának például a háború másnapján elárultuk, hogy neki kampó. Nem hitte el. Oszt most láthassa.

Vologya négy stratégiai hibát követett el. Először is nem vette figyelembe, hogy mi is Oroszország szerepe a világrendben. Normál időszakban az, hogy nyersanyagot szállítson a Nyugatnak. Ezt a szerepet tölti be többszáz éve. Már a Hanza-szövetség fontos pillére volt a ruszokkal folytatott kereskedelem, ők szállították az orosz nyersanyagot, élelmiszert, luxuscikkeket (prémet stb.) a messzi Angliába, Flandriába. A XIX. században bővült a lista az ipari forradalom termékeivel és új luxi cuccokkal (vasérc, szén, gyémánt, arany, gabona, kaviár, i tak dalse). Ekkor jelenik meg a hatalmasra duzzadt Oroszország katonailag is Európa térképén. Nekik ekkor az volt a szerepük, hogy az Európában hegemóniára törő országokat ellensúlyozzák. Tulajdonképpen addig ezt a szerepet az Oszmánok vitték, ők szokták hátba kapni a kissé nagyra nőtt Habsburgokat. De a török katonaállam a XVIII. századra lehanyatlott, új barbárok után kellett nézni. Ezek voltak az oroszok. Először Napóleon szájának elkenésében vettek részt, aztán a fritzek megosztására voltak jók. Ennyi az oroszok világrendben játszott szerepe, nem több.  Amelyik uralkodójuk elhitte magáról, hogy tényező, annak megmutatta a Nyugat, hogy hol a helye. (Krími háború, balkáni arcoskodás, japán háború, első világháború, a kis Szoszó is akkor vette nehezebben a levegőt, amikor a harmadik világháborúról kezdett delirálni, Nyikita Szergejevics még viszonylag jól járt a belső puccsal a rakéta válság után.) Ha Vologyának lett volna esze nem a fentiekből választ példaképet és nem hívja ki maga ellen a Nyugatot.

A második stratégiai hiba összefügg az elsővel. Oroszország hatalmas, mint a szovjet kerti törpe. Olyan gazdag országot lehetne belőle csinálni, hogy polgárai Eldorádóban érezhetnék magukat. De az orosz politikai rendszer kizárja egy gazdaságilag, társadalmilag fejlődő ország lehetőségét. A buta muzsiklandnak igénye sincs a felemelkedésre, az oligarcháknak pedig nem érdekük. Különben miből lennének dúsgazdagok. A globalizáció ellen viszont nincs orvosság, a muzsikokat is nehéz tisztán a régi módszerekkel uralni. Szerencsére a szovjetidőkben mindenkinek jól bevésett Nyugatellenességet modernizálhatta Vologya. Amely aztán önálló életre kelt, és ez a koldusszegény, primitív ország elhitte magáról, hogy ő lehet az új világrend vezetője. Röhej.

A harmadik hiba, hogy ha már kardot rántottak, akkor túl korán tették. Addig voltak jók az oroszok, amíg a népüktől lopott nyersanyag hasznából lappangva játszhatták a modern kort értő, abba belesimuló országot. A sok pénzből megvehettek mindent. Londongrádot, a nemzetközi korrupt sportszövetségeket a FIFÁ-tól a NOB-ig, látványosan a nyugati perifériára szorult politikusokat, nem látványosan egy rakás fősodratút, jachtokat százszámra, ment a rongyrázás. A Nyugat történelmi tapasztalatokon nyugvó ébersége pedig elkezdett szunnyadni. Azt sem vették észre, hogy bülbül szavú Vologya az egész energiaszektort behálózza, amelyet bármikor fegyverként használhat. Csak az amcsikat nem tudták átverni, hiába, a köztársasági Róma nem hülye. Ők látták a ruszki nyomulás igazi szándékát, nem véletlen hallgatták le a stázis némbert, meg a mögötte álló nagytőke német vezetésű, de orosz csizmákkal letaposott egységes Eurázsiáról ábrándozó fantasztáit. Vologya - életkora, esetleges betegsége miatt - nem tudott várni. Túl hamar leplezte le magát. Talán bízott a 2014-es krími kaland következmények nélküliségében, a megvettekben. Hiba volt.

A zaporozsjei kozákok levelet írnak a török szultánnak

A negyedik stratégiai tévedés, hogy Vologya nem feltételezte az ukránok - és személyesen Zelenszkij - példamutató bátorságát. Vologya buta, mint a tök. Nála csak a kontraszelektált bagázsa ostobább. Olyanokkal kötöttek ki, akiknek elődei IV. Mohamed szultánnak a következő - diplomáciában egy picit szokatlan hangvételű - sorokat rittyentették, midőn Mohi megadásra szólította fel őket: ,,A zaporozsjei kozákok a török szultánnak! Te - török sátán, az átkozott ördög testvére és rablótársa, magának Lucifernek titkára! Az ördögbe is, hát milyen lovag vagy te, ha csupasz seggel még egy sünt sem bírsz agyoncsapni? Az ördög kiszarja, a sereged meg felzabálja. Nem vagy te jó arra, hogy keresztény fiak éljenek alattad, a seregedtől nem félünk, földen és vizen megütközünk veled. Te babilóniai szakács, makedóniai kerékbetörő, jeruzsálemi serfőző, alekszandriai kecskebaszó, a Nagy és Kis Egyiptom disznópásztora, örmény disznó, tatár tegez, kamenyecki hóhér, podolszkiji gonosztevő, a világ és alvilág bohóca, magának a viperának unokája, és a faszunk görbülete. Te disznópofa, te kancasegg, te hentes kutyája, te kereszteletlen tökfej, hogy baszom azt anyádat. No, imgyen szóltak hozzád a zaporozsjeiek, te takony. Még a keresztények disznajait sem fogod te terelgetni. Most befejezzük, mivel a dátumot nem tudjuk, kalendáriumunk nincs, a Hold az égen, az év az évkönyvben, a nap meg ugyanaz, mint nálatok. Ezért seggbe is csókolhatsz minket. Aláírók: Iván Szirko ezredatamán és az egész zaporozsjei sereg." Mintha ma lenne Vologyával.

Azt hitték hát szegény ruszki hülyék, hogy a XXI. században elég a XX. századi jól bevált praktikákat elővenni. Leporolták hát az '56-os budapesti, a '68-as prágai, a '79-es kabuli forgatókönyvet, és uccu neki. A nagy stratégia annyi volt, hogy az elit csapatok elfoglalják a hosztomeli repteret, majd a légi úton beérkező csapatok elindulnak Kijev elfoglalására. Közben Zelenszkijt megölik/elfogják/menekülésre késztetik. Hajnalra az ukrán hazaárulók pedig a szolnoki rádióban bejelentik, hogy: "Nem akarunk tovább függőséget! Nem akarjuk, hogy hadszíntérré váljon az ország! Minden becsületes hazafihoz szólunk! Fogjunk össze az magyar ukrán függetlenség, az magyar ukrán szabadság diadaláért!" A bevonuló orosz csapatokat virágesővel fogadják, akinek meg nem tetszik, azt megölik, táborba zárják, elviszik egy kis munkára. Pár hónap, és el is felejti a világ ezt a kis incidenst. Csakhogy a Hosztomelnél az ukránok első körben szétverték a mocskos ruszkikat, és Zelenszkij sem kért az amcsik által felajánlott fuvarból. A kék-sárga zászló nem hanyatlott le, és lobog azóta is, néha tépetten, de büszkén. Hála a nyugati fegyvereknek, és az ukránok bátor ellenállásának, mára már győzedelmesen nyomulnak előre, felszabadítván hazájukat a barbár, tömeggyilkos, elnyomó oroszok megszállása alól.

A háborút tehát elvesztették a ruszkik, a kérdés a jövő. Nagyeszű Vologya és bandája gyakorlatilag sírba lökte Oroszországot. A demográfiai mutatók eddig is nagyon rosszak voltak, az orosz egy kihaló népség (jaj, de sajnálom). A folyamatot kretén Vologya felgyorsította. Eddig meghalt vagy hatvan-hetven ezer ruszki, az ágyútöltelékekből lesz még pár tízezer. Ez nem fog hiányozni nagy nemzethy buzik? (És meg nem született utódaik.) Továbbá a menekültek. Akiknek a száma több százezer, talán millió. Ezek egy része a büdös életben nem megy vissza Muzsiklandba. A ruszki gazdaság romokban, nincs ember, aki működtetné, mert vagy behívták, vagy elmenekült a behívó elől. (A szankciók nem működnek, mi? Mocskos, hazug, trágya putyinszopók.)

Mi legyen hát a muszkák helyén? Kevés az esély, de lehet, hogy a Vologya utáni világban Oroszország demokratikus útra tér, betölti azt a szerepet, amely a világ egymással együttműködő népei között számára kijelölt. A nagyhatalmi szereptől búcsút inthet, nukleáris programja nemzetközi felügyelet alá vonva, oszt' jól van. Ha ez a formula jön be, csak az azért lehet, hogy a szintén furcsa álmokat látó Kína - ha az nem képes tanulni az orosz példából - ellensúlya legyen. Ha Kína se feszegeti a pofonládát, és hajlandó lemondani a világura pozira való törekvésről, a szovjet törpe lehet kicsi. Szét lehet kapni Oroszországot úgy, hogy a részek atom nélküli területek legyenek, és fejlődnek, ahogy tudnak, de a világra már nem jelentenek veszélyt. Megszűnik tehát egy, a XIX. században létrehozott barbár birodalom, ahogy az oszmánok is megszűntek. Nincs rájuk szükség. Ehhez két dolog kellett: Vologya stratégiai hibái és Zelenszkij elnök által vezetett ukránok hősiessége.

Mi magyarok pedig szégyellhetjük magunkat a Karmelitában dekkoló KGB ügynök és a Bem téren vegetáló orosz külügyminisztérium magyar osztályának viselkedése miatt. (A nagy keresztény Viktor számoljon el lelkiismeretével a bucsai, izjumi és ki tudja még hány tömegsírba lőtt, hátra kötött kezű ukrán ember - köztük nők és gyerekek - halála miatt.) Utolsó csatlósok lettünk - ahogy Teleki Pál írta: "a legpocsékabb nemzet" - akit a művelt világban megvetnek. Ebből a magyarok számára megalázó helyzetből jelezzük jelentéktelen blogocskánkból, hogy: Dicsőség Ukrajnának, dicsőség Zelenszkij elnöknek, dicsőség a bátraknak!

A mi szeretett Viktorunk szerint a magyar államcsőd közeli állapot az elhibázott brüsszeli szankciók miatt alakult ki. "Úgy van, úgy van!" - helyeselhetünk a kiváló éleslátással megáldott Viktornak. (Tapsolj kopasz, mert elvisz az ÁVO!)

Nekem például eszembe sem jutott, hogy a tizenkét és fél éve totális felhatalmazással rendelkező Viktor miatt lenne a méretes bukó, csakis Brüsszel a hibás. Ha pillanatra meginogtam volna e hitemben - természetesen ez nem fordulhat elő -, akkor elég csak felidézni a Macronné/Dzsudzsák/Lavrov-szindrómában egyszerre szenvedő Péterkém miniszterkém egy éve elmondott szavait: „Aláírásra került az orosz Gazprommal az újabb hosszú távú gázvásárlási szerződés, amely ebben a bizonytalanságokkal teli világban tizenöt évre garantálni tudja Magyarország energiaellátásának biztonságát.” Meg, hogy: „…az ár jóval kedvezőbb, mint amit a most lejáró, 1995-ben megkötött szerződés alapján fizetett a magyar fél. Ennek köszönhetően pedig … megőrizhetők hosszú távon a rezsicsökkentés vívmányai, a magyar fogyasztók továbbra is az egyik legalacsonyabb gázárat fogják fizetni Európában.” Van itt tehát elég olcsó orosz gáz, a nyáron még a szerbeknek is adtunk vagy ötszáz millió köbmétert belőle, mert visszakapjuk tőlük Trianont. Akkor meg minek az ájvékolás libsik? Hát talán, de csak tényleg talán, halkan, esetleg valaki felvethetné a Viktornak, hogy a brüsszeli szankciók - amelyet ő is megszavazott - sajnos nem terjednek ki a gázra. És a kőolaj is érdekes, mert az Kipcsáklandra pont nem vonatkozik. (Amely egyébként sajnálatos, mert így a szar minőségű ural típusú olajat a MOL a kiváló minőségű Brent típusúként adhatja el, szarrá keresve magát a különbözetet megfizető ostoba magyarokon.)

De kétségtelen, hogy az elhibázott brüsszeli szankciók az okai a bezáró közintézményeknek, a kifizetetlen állami számláknak, az elmaradt pedagógus-béremelésnek (az ingyenélők kasztjának szerencsére még sikerült emelni). Vagy a spórolásra kényszerítésnek, melyről a Fidelitászban több faszt mint kilincset fogott Szandi világosan tiktokolta, hogy nyugati ármány, amelyre nálunk nem kerülhet sor hála a rezsicsökinek. És az erdőket is azért vágják tarra, mert az elhibázott brüsszeli szankciók. Göbbels Jóska visítva röhög a pokolban, hogy a velejéig ostoba barom magyarok milyen könnyen beszopják ezt az ócska dumát, és még véletlenül sem a lopásban elsőrangú, kormányzáshoz ALKALMATLAN Viktorban keresik megszívatásuk felelősét.

És ez az ócska duma terjed a társadalomban. A Magyar Postának nevezett szánalomkupac azzal magyarázza fiókjai bezárását, hogy az elhibázott brüsszeli szankciók miatt vált szükségessé. Magyarhonban nincsenek többé lusta, hozzá nem értő, szar alakok, akik képtelenek elvégezni a rájuk bízott munkát. Ha valaki számon kérné őket (nem fogja) elég csak annyit mondani: „Hát az elhibázott brüsszeli szankciók miatt van, kezit csókolom.” Nem jön a busz? Az elhibázott brüsszeli szankciók. Omladoznak a kórházak, építési területen kell tanítani? Az elhibázott brüsszeli szankciók. Moslék ország lettünk a kultúrnépek között? Az elhibázott brüsszeli szankciók. - reagál dühösen a magyar.

De van ennek jó oldala is, ha elér ez az indokolás a magánélet szférájához. Régebben például, ha Bivalybasznád-alsón Lakatos Romárió elszerette Sztojka Vanesszát annak férjétől, a kevés tiszteletnek örvendő, ám agresszív Kalányos Filippínótól, az egész falu megütközött az eseten. A megütközés vasvillákkal, kapákkal történt egy rendkívüli falunap keretében, melyhez előbb-utóbb, kénytelen-kelletlen a megyei készenléti rendőrség is csatlakozott. Nagy hacacáré, orvosi ellátás, bírósági ügyek évekig. Sokba volt, na. Hála az elhibázott brüsszeli szankcióknak ez a jövőben másképp lesz. Az in flagranti során a szép Vanessza csak pillant egyet, és azt búgja az ő friss szarvakkal ellátott Filippínójának: az elhibázott brüsszeli szankciók miatt van, ugye megérted? Melyhez a gatyáját kereső Romárió bólogat erősen. Filippínó pedig mit tehetne? Teker egy herbát magának nagyszomorúságában, és gyűlöli azt a rohadt Brüsszelt, amely elhibázott szankcióival tönkre tette az ő örömteli, harmonikus házaséletét.

Magam sajnálom szegény Fillipínót amiért önhibáján kívül, az elhibázott brüsszeli szankciók miatt összeomlott az egész élete. Ezért van elegem az elhibázott brüsszeli szankciókból.

Vannak ezek az izék, a bevásárlókocsik. A Tesconál viszonylag egyértelmű a helyzet, százast kell bedobni oszt' jó van. Régebben voltak tantuszok is, őrzök belőle néhányat az utókornak, de mostanság már nem igen lehet pótolni őket. A madaras Tescoba azóta nem járok, mióta valami Jelinek - milyen név ez már? valami cseh artistaé, aki rendszeresen fellép Ruszcsukban? - mondaná Rejtő - nevű nem stróman zülleszti. Annyit tudok, hogy korábban kísérleteztek bedobálás nélküli kocsikkal. Valószínűleg eredményesen, mert nem látok a kiskertekben Ósanos bevásárlókocsikat.

A szörnyű problémát a Lidl okozza. Ez a cég vásárlóbarát technikát alkalmaz. Minden pénzérme nyitja a zárat százasig. Ha pedig nincs valakinél apró, a pénztáros készséggel ad egy kék színű zsetont. Korrekt hozzáállás. De ami máshol müxik, az Magyarhonban kevés.

A bevásárlókocsi-rekesz felé andalogva egy anyukát vettem észre, aki - miután a cuccait elrendezte - két pici gyermekét tuszkolta az ülésekbe. Próbálta nyugtatni őket, hogy mingyá visszajön, csak a kocsit még el kell tolnia. Megszántam. Kérdem tőle, hogy milyen pénz van a perselyben? Azt mondja élőszóval, hogy százas. Oké, adom. Hálálkodik a gyerekeknek, hogy milyen rendes emberek vannak. Pirul a hátam. Végzek a bevásárlással, a pénzes zár viszont rejtélyes okból csak egy húszast dob ki. Elgondolkodom a nagy eszemmel. Lehet, hogy engem átvertek? Mindegy, nyolcvan forinttal támogattam a kisgyermekes családokat.

Másik Lidl, szembe jön egy nyugdíjas anyóka. Jelenet: mint fent. Azzal az aprósággal, hogy nyugger lady egy erkölcsi prédikációt is lenyom azokról a megátalkodottakról, akik ilyenkor nagyobb összeget mondanak be. Ő mélyen elítéli az ilyet - szól intőn égre emelve ujját, mint korunk erkölcsi vátesze. Aztán egy tízes van a dobozkában nyitáskor. Tök átvettem a kormány szerepét. Én támogatom a gyermekeseket, a nyuggereket. Azt sajnálom csupán, hogy ilyen piti összegekkel. Ezzel sajnos rajtuk nem segítek. Mondanák be, hogy egy húszezres van a perselyben, mindjárt jobban hangzana.

Mert amúgy nem tudom, mit akarnak ezzel elérni. Pár tíz forint ide-oda nem számít. Ennyiért hazudozni, számomra értelmezhetetlen kategória. De ez a magyar hétköznapi valóság. Pitiáner hazudozók országa lettünk, akik örülnek, ha átverhetnek valakit. Aztán csodálkozva sivalkodnak pitiék, ha őket is átverik. Sokkal nagyobb összegekkel. Pedig innen indul a nagy átverés só. A néhány tíz forinttól a néhány százmilliárdig. Ezért van elegem a pitiánerségből.

Valamikor április végén-május elején kürtölte világgá az Index, hogy egy gombóc fagyi az új szezonban négyszázötven forint lehet. Ez a fránya Index nem bontotta ki az igazság minden részletét. Személyesen inspiciáltam az akkor nyíló balatoni strand rablósorán, és bizony egy gombolc fallajt nem lehetne négyötven, hanem annyi volt. Pont. A prémiumnak kinevezett egy cseppet több, öccá. Oszt' ha már ott lézengtem, rápillantottam lángossütőkre is. A sajtos-tejfölöst ezer és ezerkettőszáz között adták lángosostól függően. Nem teccett.

De akkor ment el a kedvem az egész balatoni idénytől, mikor a szokásos vendéglőbe tértünk be. Legalább másfél évtizede látogatjuk amolyan nyári kajákért. A dögmelegben egyszerű étkek elégségesek és eddig ezzel nem is volt gond. Aztán idénre lecserélték a személyzetet és az étlapot, az előbbieket fiatalokra, utóbbit puccosnak látszó menüre. A megszokás vitt oda, de nem jött be az új kínálat. A számla pláne nem. A tavaly megszokott összegnek majdnem a duplájára sikeredett kiállítani, pedig már az is combos volt az az előtti évhez képest. Ahogy böngésztem, feltűnt egy tíz százalékos felszolgálási díj, amelyet szerényen rejtettek el a végére. Szóval már nem bízták a vendégre a borravalót. Az asztalra kitett pénzt visszavettem, amit a pincér valamiért - testtartásából kivehetően - nehezményezett. Én viszont kerekedett szemmel néztem az italfogyasztás árát. A félliteres limonádét ezerötszáz forintért számították meg nekem. Biztos jó üzletet csinált a tulaj, mert ezzel a lehúzós technikával nem csupán minket veszített el, de a régi vendégkör nagy részét is. (Újak meg nem nagyon jöttek, mert délidőben és vacsoraidőben is volt üres asztal.)

A limcsi számlán merengve eszembe jutott a kiváló kabarétréfa, és Márkus László hangján kérdeztem magamtól, hogy: Mi kerül egy limonádén ezerötszáz forintba? A víz pár forint, a citromlé lehet vagy tizenöt, a két kanál cukor legyen harminc, tehát cakli-pakli nincs egy ötvenes. A személyzet bérét nem kell számolni, hiszen az a felszolgálási díjban már külön nevesített. Marad a bérleti díj, ha bérlemény, ha saját tulajdon, akkor még az sem. De jó számoljunk, arra is öt forintot. A helyi maffiának (választókerületi elnök, polgármester) fizetett védelmi pénz (alkotmányos költség) legyen kétszáz forint. Ha még hozzá veszünk minden adót, közterhet akkor sem lehet több egy limonádé, mint háromszáz forint. Vastagon számolva.

Ugyanezt a kérdést tegyük fel a lángosos esetében is. Mennyibe lehet egy sajtos-tejfölös? Három marék liszt, csipet élesztő, víz, tej, kevés cukor, só, a kisütéshez étolaj. Zusammen száz forint. A feltétek egy picit megdobják. Ámbár az egyik lángossütővel összefutottam a helyi áruházláncban. Bevásárlókocsija tele volt a legócskább, saját márkás tizenkét százalékos tejföllel, és növényi anyagból készült valamivel, amelyre nem lehetett ráírni, hogy sajt. Nem tudom, hogy ezek a gyenge minőségű termékek egy lángosra lebontva mennyit tesznek ki, mérjünk itt is bőkezűen, legyen harminc forint. Adjuk hozzá a védelmi pénzt, a bérleti díjat, az alkalmazotti bért, és máris elértük a bűvös háromszáz forintot.

Ha tehát a szubjektíven belőtt árak stimmelnek, akkor ezek a derék vállalkozók négy-ötszörös haszonnal pörgették az idényt. Úgy, hogy igazából a kapzsiságon kívül semmi sem indokolta. (Most csak a szem előtt lévő vállalkozások a példák, ám a tendencia a többinél is kézzelfogható.) Lehet tehát dumálni inflációról, de valójában annak jelentős része közgazdász mese. (Beépülnek az árakba az inflációs várakozások.) Lószart, mama! Sima árdrágításokról van szó, amelyek aztán pörgetik az inflációt is.

Hogy mi lehet az szűklátókörű árfelhajtás oka? A kormány a választások megnyeréséhez vásárolt pár millió szavazatot azzal, hogy kiszórt egy valag fedezetlen pénzt, ráadásul a covid alatt elhalasztott vásárlások miatt az embereknél még volt zsé dögivel. A jövőt viszont a vállalkozások ködbe veszőnek találták. Az áremelésekben tehát volt egy: "Ez az utolsó tánc, aztán mindennek vége!"- jelleg. A vállalkozók megérezték, hogy most utoljára még le lehet húzni a népet és megtették. Kegyetlenül. (Hiába, elismerem, ez a piac logikája.) Pénz a zsebben, a jövő nem érdekes. Rövidtávú gondolkodás ugyan, de az események egyfelől őket igazolták.

Másfelől viszont... Elindult a picsogás a jó Viktor elbukott rezsiharca miatt bekövetkező energia-áremelések miatt. A vállalkozók elkezdték a sírást a kényszerű bezárások elkerülése érdekében kompenzációt igényelve. Tehát társadalmi szolidaritásra apellálnak. Azok, akik szemrebbenés nélkül adták négy-ötszörös áron cuccaikat, most az adófizetők kegyére és pénzére ácsingóznak. Összetett persze a dolog - munkahelyek megtartása, gazdasági összeomlás elkerülése stb. - de átvert, lehúzott vendégként, fogyasztóként kevés bennem a szolidaritás irántuk. Kicsit úgy vagyok ezzel, kedves vállalkozók, mint a szikszai gyűlés: "Ha megettétek a koncát, igyátok meg a levét is!"

A teljesen indokolatlan árdrágításokból már a nyár elején elegem lett, ezért a magam egyszerű módján védekeztem ellenük. (Elkerültem ezeket a helyeket, spóroltam, házilag állítottam elő, amit lehetett, külföldön dekkoltam stb.) Abból viszont még jobban elegem lenne, ha a kiváló árdrágítókat elkezdenék megmenteni, mert ez ellen nem tudnék védekezni. Túlélnének azoknak a kontójára, akiket simán lehúztak a jobb időkben, hogy később visszatérve újból kopasszák azokat, akiknek a pénzéből megmentették őket. Hát nem tudom polgártársak, Önöknek ebből nem lenne elege?

A világraszólóan dicsőséges magyar gazdaságnak szüksége van a Brüsszelből különböző jogcímeken érkező pénzekre. Nem nagyon, csak mint egy falat kenyérre. De azok meg nem igazán akarják adni. Nehezül a világ a dán, német, holland, svéd stb. adófizetők számára is, ezért alapból sincsenek adakozó kedvükben. Azért külön képesek durcásak lenni, ha az ő pénzüket a magyarok ilyen-olyan álcázással ellopják. A nagy lopás fáradtságos munkája közben pedig időnként megállnak, és saját jól idomított söpredéküket hergelve szidják és kiröhögik azokat, akiktől a pénz érkezik. Valamiért az utóbbi időben ezt a tapló magatartást nem tolerálják. Ők tudják, miért, de nem. Viszont a pénzecske kellene.

Minden idők legcsudálatosabb Viktora, hatvan darab puszta ura erre kitalálta a nagy stratégiát. Átkaroló hadmozdulattal legyőzi a brüsszeli vonakodókat. Kinevezi az emberarcú fideszesnek maszkírozott Navracsicsot tárgyalgatni, közben a háttérben alázatosan könyörög, stabilitásról, kereszténységről, konzervativizmusról hadovál, lefizet mindenkit, akit kell (pénzzel, ha muszáj, de inkább ígéretekkel az olcsó magyar munkaerő biztosításával). A körülzárt Brüsszel ekkora hadművelet nyomását nem bírva, zokogva megadja magát a modern Hadiknak. Rutin ez egy harmincöt éve a politikában forgolódó, mindent látott géniusznak!

A magyar ugaron zseniális stratégia azonban nem jön be. Brüsszel és az európai polgárok átlátnak a szitán, vonakodnak pénzelni saját kifosztásukat.  Viktor érzi - esetleg meg is súgták neki -, hogy amíg ő országol, a zsé felejtős. Sajnos túlhaladt azon a ponton, hogy szépen lenyalva haját, ártatlanul pislogva eljátsza a jó fiút. Ez a hajó elment. Ezért tovább hergeli parasztjait, és ingerli a donorokat. Először a posványosi beszédében elmélkedett az európai emberek kevert fajúságának hátrányairól, szemben a fajmagyarság nagyszerűségével. Kissé odapörkölve egy összekacsintós poénnal a fritzeknek a gázok felhasználása ügyében kifejtett kiemelkedő tudásról. Ezt a szöveget a saját tanácsadója minősítette náci beszédnek, amely miatt Viktor félig-meddig bocsánatot kérve visszakozni kényszerült. Azért annyira nem, hogy az amcsi idióták dzsemboriján ne borzolja tovább a kedélyeket, a magyarság nagy ünnepét kihasználva pedig ne maxolja ki a kekeckedést egy orosz lobbista és egy holland náci kitüntetésével. Szóval a nagyszerű tervek bedőltek, a helyi érdekű zseninktől már csak pofátlankodásra telik.

És ha ez nem lenne elég, jön a hazai stand up másik üdvöskéje a Jani. Van ez a Tranzit nevű csődület, ahol fideszes karrieristák és felszopók összegyűlnek karriert építeni és felszopni (a kettő között van némi átfedés). Itt fejtette ki gondolatát a mi Janink eképpen: "Navracsics Tibornak 6 ezer milliárd forintot kell megszereznie az EU-tól, ez a pénz "jár" az országnak." Jani szerint "Navracsics gazemberekkel tárgyal Brüsszelben: a lengyel példa is ezt mutatja, tőlük azt kérték, köpjék le a magyarokat, és kapnak pénzt - mégse kaptak". Magyarországtól "azt kérik brüsszeli, kokainon élő úriemberek, köpjünk fel, álljunk alá, és akkor kapunk pénzt".

Na, most akkor állítsuk meg, vagy indítsuk el, vagy már elindult, de megállítjuk, vagy most mégse állítsuk meg, vagy mi van?

Hát akkor elemezzük mire is gondolt a költő. Tehát nekünk jár a hatezer milliárd. Áldott emlékű nagyapám szokta erre mondani: Járni, jár, csak nem jut. Lopásra nem adnak pénzt az európai polgárok és az őket képviselő tisztviselők. Értelmes dolgokra adnának, lopásra nem. Ezen mi nem érthető, Janikám? Ahhoz pedig, hogy ne legyen ellopva az ottani adófizetők pénze, átlátható felhasználást biztosító garanciarendszer kellene. De ez nincs és szándék se a létrehozására. (Amit a magyar embereknek tizenhárom milliárdjába kerülő Elios-ügy éceszgébere pontosan tud.) Marad a köpködés. Szerencse továbbá, hogy Szájer úr eljött Brüsszelből, így csökkentve a "brüsszeli, kokainon élő úriemberek" számát. (Igaz Tompi még maradt.) Legdurvább azonban a brüsszeli tárgyalófelek legazemberezése. Kiváló tárgyalási taktika, Janikám. Kiváló. Maradj rajta, Jani! Nem kell más, mint szépen lefordítva a brüsszeli döntéshozók asztalára tenni, hogy a magyar kormány minisztere miként vélekedik azokról az emberekről, akiktől a kormány szívességet kér. Szóval gazemberek. Aha. Azok a gazemberek, akik nem engedik ellopni azt a pénzt, amiért a saját adófizetőik dolgoztak meg. Szeretnék én magyar honban a döntéshozók között ilyen "gazembereket" látni.

Szép továbbá Jani okoskodásában Navracsics hátba szúrása. Mert a jó Tiborral ezek után a portás sem áll szóba, nemhogy tárgyalófél. Ki szereti, ha partnere gazembernek tartja? A kölcsönös tisztelet jegyében bizonyára. Navracsics akár le is mondhat. Teljesen feleslegesen koptatják a srácot. (Persze van az a pénz, amiért Tibi kopik.) Tiborunk ezek után akkor tud pénzt hozni Brüsszelből, ha talál egy kéteuróst a reptéren, vagy végső kétségbe esésében neki áll fosztogatni az ottani parkolóautomatákat. Egyébként nem.

Jani tehát nem adhatott mást, mi lényege. Ő nem kifelé pisál a sátorból, nem is befelé, hanem a sátorban hugyozik le mindent. Ezzel bizonyítva, hogy tévedhetetlenül zseniális Viktor milyen jó döntést hozott midőn Janit reaktiválta.

Nos hát, jó magyarjaim, álljunk ki a határra, és miközben hozsannát rebegünk csodás Viktornak, köpködjünk Brüsszel felé, szidjuk, mocskoljuk őket eltelve önnön nagyszerűségünkkel. Közben ne felejtsünk el kicsi kacsónkkal integetni egy könnyed pá-t az onnan várt pénznek, mert sajnos nekik elegük van belőlünk.