1. számú levél

"Tisztelt Gábor Bátyám!

Ezúton kérlek, hogy részemre 2, azaz kettő millió forint kölcsönt kiutalni szíveskedjél. Tudom, hogy egy magyar úr vagy, ezért megfordul abban a szép, igazi magyaros fejedben, hogy ajándékba adod ezt a csekély összeget, de nem, csak kölcsönbe kérem. Mi magyarok tartsunk össze! Ki, ha mi nem? Meg aztán közeledik a Fidesz születésnapja is, ilyenkor mindig találkozom a Miniszterelnök Úrral, akit Te, Gábor bátyám, találóan csak Vezénylő Tábornok Úrnak neveztél. (Apropó, Gábor bátyám, nincs Neked írói vénád? Aki ilyen frappánsan fogalmaz, annak írnia kellene ám!) És a Miniszterelnök Úr mindig kérdez Rólad, Gábor bátyám. Én pedig mindig csak jókat mondok Rólad, például, hogy milyen bőkezű vagy, mindig adsz kölcsön. Erre azt kérdezi a Miniszterelnök Úr tőlem éleslátóan: "Miért nem adja ajándékba?" - "Mert mi magyar urak vagyunk, akik elszámolunk egymással." - válaszoltam neki. Furcsán nézett rám, okos, távolba néző kék szeme megtelt könnyel. Mert Ő így értékeli az igaz magyar becsületességet, Gábor bátyám! (A Kövér meg mesélhetett neki egy jó viccet, mert láttam, ahogy a folyosón fuldokolva röhögnek, mint a régi szép koleszos időkben.) Szóval nem kell ajándékba, ám ha mégis...

Magyaros barátsággal ölel:
Bayer Zsolt, magyar közíró, az 5-ös számú párttagkönyv tulajdonosa"

2. számú levél (A felek közötti barátság okán a levél barátok közötti bizalomról árulkodó trágár szavait pontozzuk.)

"Lajos, Te vén G..ciputtony!

Hogy neked milyen kib..szott jó borod van, b..szd meg! Ahogy iszogattuk Szigligeten, azt hittem, ezért teremtette a Jóisten a világot! Igen, Lajos, miattad, hogy ilyen k,,rva jó bort tudj csinálni! Hanem, vén pénzeszsák, adhatnál kölcsön nyolc misit, mert ez a smucig Széles alig fizet. Valamikor beugrom érte, csak perkáld le. Úgyis megadom, b,,szd meg, tudod, hogy megadom. Vakuljon meg tót merdzsóm, ha nem. De most mit csináljak, ha az a vén f,,sz alig fizet. A Viktor is megmondta, hogy mi régiek tartsunk össze, b,,szd meg.

Zsolti"

3. számú levél

"Semjén Zsolt miniszterelnök helyettes úrnak,
Országház
első emelet 5.

Zsolti!

Nem azért koma, de 1978. május 14-én adtam neked kölcsön a német rokonoktól kapott pornólapjaimat, mert azt mondtad, hogy Marok Marcsa és öt barátnője változatosságra vágyik. Még mindig nem adtad vissza. Most írok egy önéletrajzi visszaemlékezést, és kellene a cucc. (Ne aggódj, ezt nem írom bele!) Viszont, Zsolti, meg vagyok egy kicsit szorulva, nem tudnál valami kis megbízást adni? Szívesen forgatnék a Te általad vezetett nemzetpolitika sikeréről, úgy hallottam, átadtátok az 50 milliomodik magyar állampolgársági okmányt a novoszibirszki Kuznyecov úrnak, aki mellesleg kezében tartja a norvég drog- és prostitúciós hálózatot is. Ezekről a sikerekről számolnék be, nem is kerülne sokba, úgy 120 millióból meglenne az egész. Röffenj, ha mehetek aláírni a szerződést. (És a pornólapokat se felejtsd!)

Másik Zsolti"

4. számú levél

"Tompi!

Nézem ezt a sok megemlékezést, és rájövök, Tomi, hogy nektek van igazatok, minden napra kell egy mese. Ilyen az emberiség, Tamás! Ilyenkor azt kívánom, "Hej! ha én is köztetek mehetnék, szép magyar vitézek, aranyos leventék!" Jó Neked Tomi! Neked a Viktor mindent megad, EP-képviselőség, MTK-s zsé számolatlanul, ügyvédi iroda, most meg valami konzultációs marhaság. Mi, szerencsétlen svábok meg mit kapunk? A Merkel sem kíváncsi ránk. Gürizhetek a Széles hülye tévéjénél, hogy féken tartsam azokat az antiszemitákat, akik egyébként ránk szavaznak. És mennyiért, Tomikám? Szarér'-húgyér'. Megdobhatnád egy kis megbízással öreg haverodat, csinálnék egy frankó kisfilmet a zsidó-sváb együttélés mindenapjairól. (Hát hosszút nem lehetne az igaz.) Azt hiszem 80 millió elég lenne rá, Te meg el tudnád számolni valamelyik megemlékezés programjára. De ha van jobb ötleted - nektek mindig van - szólj, csak az a 80 misi összejöjjön.

Zsolti, a sváb cimbi"

5. számú levél

"Orbán Viktornak
pártelnök

Kedves Viktor!

Számomra két évforduló is közeleg, a napokban leszek 52 éves, és a Fidesz is a jövő hónapban lesz 27. Lassan itt a számvetés ideje, Viktor, neked is, nekem is. A kenyerünk javát már elrágcsáltuk. Most olvastam újra Karinthy: Találkozás egy fiatalemberrel című novelláját. Rólam írta az ürge. Tudod, Viktor, egykor bennem is megvolt minden arra, hogy valami emlékezeteset csináljak, és mi maradt? Semmi, Viktor, semmi. A szocik alatt szoktam meg, hogy végvári vitézként védjek mindent, amit a Fidesz jelent. Azt hittem, ha hatalomra kerülünk, jobbak leszünk. A rossebet lettünk jobbak, Viktor! Ugyanolyan mocskos komcsik lettünk, mint ők. És én észre sem vettem. Védtelek Titeket, mert utáltam a bolsikat, és hittem magunkban. Most sem csinálok mást, Viktor, védlek Téged, a Rasi hülyeségeit, a Gazsi ostobaságát, védem a védhetetlen Rogánt, Lázárt, Szijjártót, Kósát, Habonyt, Vajnát, és az összes korrupt fideszcsicskát. Közben azt veszem észre, hogy míg én az első vonalban naponta teszem kockára a becsületemet - hol van az már -, a fideszes fiúk szépen tollasodnak. Nekem kölcsönöket kell kérnem mindenkitől, aki szembe jön, fent nevezetteknek meg milliárdos vagyona lett. A semmiből. Mert mi, Viktor, 1988-ban a semmiből kezdtük. Rogán, Lázár akkor még hátulgombolós volt, a Szijjártó talán a betűvetéssel küzdött. Akkor meg hogy lehet ezeknek milliárdos vagyonuk? Úgy érzem magam, mint az a nő, aki arról álmodik, hogy luxusprostiként 1000 dollárt kap egy éjszakára, aztán az autópálya mellett cidázza a török kamionosokat.

Elfáradtam, Viktor, ez a Putyint váró írásom már nekem is vállalhatatlan. Engedj visszavonulni. Valami nyugis háttér vacakba, ahol esetleg tudok alkotni valamit. Azt hiszem, még tudnék.

Öreg harcostársad:

Bayer Zsolt"

Több mint húszéves családi történetünk van a káromkodásról. Az akkor két és fél éves leányunkkal utaztunk a nagymamához egy hideg, sötét decemberi napon. Alaposan megterhelte az akkori családi büdzsét, de kényelmi szempontból első osztályra vettük a jegyeket. Ha ismert lett volna akkoriban a cukiságverseny, lányunk biztosan megnyeri, okosan beszélgetett az utasokkal, még a zordnak látszó kalauznő is kedvessé vált, a jegylyukasztóját is odaadta játszani. Idill a köbön. Aztán megállt a vonat, néhányan lekászálódtak, az indulásig volt még egy kis idő. Ekkor pár pillanatra beállt egy furcsa, nagyon mély csend. Kislányunk valamiért úgy gondolta eloszlatja a némaságot és ennyit közölt a nagyvilággal: "Bassza meg!" - és üldögélt tovább. A veretes mondat végig futott a kocsin, eljutva annak minden zugába. Mi az első szülők merevségével kezeltük a helyzetet, úgy éreztük elsüllyedünk. Méltánytalannak is gondoltuk a rólunk kialakulni látszó képet, mert minket is elfut ugyan alkalmanként a Szent Antal tüze, de a trágár kifejezéseket nem szoktuk kötőszóként használni. A kirobbanó röhögés azonban feloldotta zavarunkat. A first class úri közönsége egyáltalán nem vette rossz néven a káromkodást, sőt a cukiságversenyben még egy helyet előre léptünk, mert a szituáció közösségformáló erővé vált. Az út további részében vadidegen emberek mesélték el egymásnak, hogy égette be őket gyermekük/unokájuk nagyközönség előtt hasonló trágár beszólásokkal.

Magyarországon a káromkodás bocsánatos bűn, változatosan fejezi ki a káromkodó pillanatnyi lelkivilágát. Csodálom, hogy még nem nyilvánították hungarikummá.

A közéletben megnyilvánuló káromkodások sem okoznak akkora traumát, mint azt a magyar néplelket kevéssé ismerő ballib erkölcscsőszök szeretnék láttatni. Országunkon belül hagyománya van a közéleti káromkodásnak, külföldi pedig fel sem tudja fogni miről van szó, nekik tehát nem kell megfelelnünk. Régi aranykor sem létezett, ahol az úri közönség nem káromkodott volna nyilvánosan. Például 110 éve az Országgyűlésben az egyik képviselő összekapott Kossuth Ferenccel - ama nagy Kossuth Lajos fiával - és a vita hevében azt mondta neki: "Elmegy az úr az anyja p…jába!" A korabeli újságok naná, hogy lehozták, de természetesen kipontozva. Az újság Ferenc József kezébe került, aki nem értette a kipontozott részt és megkérdezte környezetét. Az egyik udvaronc egészen közel hajolva a felséghez fülébe súgta az illetlen szavakat. Ferenc József erre megingatta a fejét és azt mondta: "Ezek a magyarok már megint lehetetlent akarnak!"

Előfordult a magyar újkori demokrácia történetben is, hogy politikusokat káromkodáson értek, de ezek korábban nem a nyilvánosságnak szánt káromkodások voltak. Általában egy-egy bekapcsolva maradt mikrofon volt az oka annak, hogy a képviselőjük népies szókincsét is megismerhették választói. Akik - a kék harisnya nyavalygókat leszámítva - nem tettek szemrehányást ezért, inkább erősítette a "nép egyszerű fia" vagyok imázst. Gyurcsány "kurva országa" sem a nyilvánosságnak szánt kifejezés volt, és nem is érdekelt volna senkit, ha Fletó egyszer az életben megtanult volna kormányozni. Horn Gábor tömör összefoglalója a népszavazás eredményéről: "Nem azt mondták Feri, hanem azt, hogy menj a p..csába!" - a Hír TV szemfüles riporterének köszönhető.

Új korszakot a politikusok egyszerű világába való betekintésre Deutsch Tamás twitter-bejegyzéseivel nyitott, különösen emlékezetes a: "Ki a fasz az a Thomas Melia?" érdeklődő segély kérés. Deutsch egyébként iskolát teremtett, azóta több firkász is használja, más név behelyettesítésével, pl.:"Ki a fasz az a Deutsch Tamás?" De a modern magyar baloldal sem akar lemaradni, Szanyi kapitány munkásságában jelentős helyet foglal el a trágár kiszólások mondatba rendezésének problematikája. Külön pikantériája e kettősnek, hogy a magyar választópolgárok jóvoltából ők képviselik országunkat az EP-ben sokat dolgozva azon, hogy a brüsszeli bürokraták is megismerjék a jutasi őrmesterek áthallások nélküli, letisztult életérzését.

A személyre szóló trágárság - mint az a fenti anekdotából látható - sem új a magyar közéletben. Leginkább a miniszterelnököket szokta érinteni, ahogy a velük nem szimpatizálók elküldik őket és családtagjaikat melegebb éghajlatra. Becsületükre legyen mondva el is tűrik, de hát benne van a fizetésükben. Meg aztán, ha én annyit lophatnék a közösből büntetlenül mint az utóbbi három miniszterelnök, egyáltalán nem zavarna, hogy a hülye plebs mit ugat, "majd megunják és hazamennek".

Az utóbbi időben viszont Viktor Mihályt kemény kihívások érték e téren, amelyekkel láthatóan nem tud mit kezdeni. Először a lengyel állami olajtársaság, az Orlen vezetője, Jacek Krawiec vélekedett így: "Orbán leszopta Putyint", az orosz elnök "felcsapott farokkal sétál örömében". Viktor Mihály próbálta az ittasság rovására írni ezt a véleményt, de hiába, mára amolyan állandó jelzőjévé vált. Most meg Simicska Lajos, az évtizedes barát röpítette az éterbe Viktor Mihály rövid jellemrajzát "Orbán egy geci" - címmel. A kormányzati kommunikáció igyekszik ezt a tömör megfogalmazást is az ittassággal összefüggésbe hozni, de már mindegy, milliókban rögzült Viktor Mihály alapvető emberi tulajdonsága.

Innét válik igazán izgalmassá Viktor Mihály reakciója, aki nincs könnyű helyzetben. Egyfelől, ha nekem egy ifjúkori barátom mond ilyet, az a kit érdekel kategória, szoktunk mink cifrábbakat is mondani a "Mérgem jóbarátra szállt: Szóltam róla, vége hát." - jegyében. Csakhogy Viktor Mihály miniszterelnöki tevékenységével összefüggésben kapta a kemény szavakat. Ezért ezt nem lehet elmismásolni, különösen, ha belegondolunk, hogy Viktor Mihály milyen "férfiasan" követelte Vida Ildikótól a perindítást a kitiltási botrányban. Hát, Viktor Mihályom akkor most szedd össze a bátorságod 'oszt bizonyítsd a bíróság előtt, hogy Te nem is vagy ám "geci".

Summa summarum nekem egyáltalán nincs elegem a közéleti trágárkodásból, szórakoztat.

Úgy vagyok én ezzel a Putyin látogatással, mint a saját lábán álló Tiborcz vej az anyósával: Tiborczékhoz Svájcba ellátogat Orbánné, akit a Tiborcz vej személyesen fogad: - Csókolom anyuka! Meddig tetszik maradni? - Amíg szívesen láttok. - mondja kedvesen Anikó. - Hát már egy kávét sem tetszik meginni? Szóval Putyin urat nem látom szívesen.

Mert mit kaptunk mi az oroszoktól? - kérdezhetjük a klasszikussá vált mondattal. Sok mindent, de jót soha. Először is az utóbbi 160 év szabadságharcait ők verték le: egyszer gebinben, egyszer a nemzetközi mit tudom én minek a nevében. Aztán - Jobbikos szív szakadj meg! - bőven benne voltak a trianoni katasztrófában. Az orosz ügynökök mindent megtettek azért, hogy az egységes Magyar Királyság ellen lázítsák a szláv testvériség nevében a tótokat, rácokat, vallási alapon az oláhokat. Amikor pedig katonailag meg voltak szorulva, csináltak egy kis forradalmi exportot Kohn Béla és bandája támogatásával, akiknek működését mint súlyosító tényezőt vették figyelembe ama hírhedt diktátum aláíratása során. Ezen kívül volt még egy kis malenkij robot, megerőszakolt nők százezrei, zabrálás. Kihagytam valamit? Akkor meg mi a rossebet akar ez a Gec község szülötte ettől a Putyin úrtól?

A rizsa a gázellátás biztosításáról szól, de ez hülyeség. Attól, hogy rendszeresen vásárolok a helyi kisboltban vagy a gonosz multi Tescoban, még nem járok össze a boltvezetővel. Ő eladja nekem a portékáját, én fizetek érte, és slussz.

Az az érzésem, másról van szó. A magyar történelemben ritka, elkeseredett pillanatokban előfordult, hogy az oroszokban látott kiutat az ország vezetője, ha csalódott a Nyugatban, az kitaszította, vagy nem tudta velük elfogadtatni magát, eszméjét. Rákóczi kínjában Nagy Péter cárnak ajánlotta fel a magyar koronát, Kossuth az utolsó napokban szintén orosz nagyherceg fejére tette volna Szent István koronáját. A második világháború végnapjaiban a teljesen szétesett magyar politikai "elit" valamiféle megállapodásban reménykedett a szovjettel. Megmosolyogtató, szánalmas próbálkozások voltak ezek. Mint most Viktor Mihályé, aki azt hiszi, hogy kipávatáncolhat az atlanti szövetségből, mert ott kitellett a becsülete. Ennek a folyamatnak az elismeréseként pedig a nagy Putyin is leereszkedik hű oráljobbágyához: költséget és fáradságot nem kímélve Magyarországra látogat.

Sanszos azonban Putyin úr Magyarországra jövetele. Nem csak azért mert az Elegemvan blog - mely nagyobb befolyással rendelkezik a világ folyamataira mint a Bilderberg-csoport - helyteleníti, hanem azért, mert Oroszország lassan egyre beljebb sodródik az ukrán háborúba. Márpedig ilyen szituációban csak egészen hülye magyar hadvezérek - Török Bálint, Maléter Pál - szoktak elsétálni az ellenséghez tárgyalgatni, egy világbirodalom ura ennyire nem zokni. Ráadásul az egyik lehetséges útvonal éppen Ukrajna felett vezetne, akik ki nem hagynák a lehetőséget, a maláj gépen már úgy is gyakoroltak. A lengyel légtér sem biztonságos pláne, hogy az egymás légterében lezuhant államfő kérdésében a ruszkik egy-nullra vezetnek. Lengyel testvéreink biztosan szeretnének egyenlíteni. Putyin úr jövetele tehát egy lakmuszpapír is, ha jön, a nyílt háború kicsit odébb van. Ha lemondja, napokon belül kitörhet. A Merkel-Hollande páros két lábbal való kirúgása a Kremlből az utóbbi a változatot erősíti.

Viktor Mihály politikai sorsa tekintetében is jelzésértékű lesz Putyin úr döntése. Viktor Mihály már csak bele kapaszkodhat, a Merkel-találkozó megmutatta, hogy az atlanti szövetségesek leírták őt. A csapda tehát kész: ha kitör a nyílt háború Oroszország és Ukrajna között, akkor Viktor Mihály gyorsan repül, mint azt egy éve megírtuk.

Ha az oroszok még eltötyögnek egy kicsit, és a nyílt konfliktus helyett "szabadságos" katonákon keresztül nyomják le az ukránokat, lassabban, ellenőrzöttebben megy a jó Viktor Mihály. Akiért nem kár. Az oroszokat bő 25 évvel ezelőtt hazazavaró Viktor szerethető ember és politikus volt, az ország értékesebb fele tűzbe ment volna érte. A ma Viktor Mihálya egy szánalmas, mindenkit letaposó, korrupt kormányt üzemeltető, új arisztokráciát építő, ruszkikba kapaszkodó nímand.

Viktor Mihály követi végjátékában nagynevű elődeit, és az oroszokhoz próbál dörgölőzködni. Bárcsak további sorsukban is követné őket! Élvezettel olvasnám rodostói naplóját, turini leveleit, estorili emlékiratait, vagy - ha már annyira odáig van a ruszkikért - gorkiji önéletírását, de ebből a szánalomkupacból már elegem van.

A régi agyagbányából Moszkva térré avanzsált közlekedési csomópont felújítása folyamatosan napirenden van. A választási időszak kedvenc témája szokott lenni, mert sajátos elhelyezkedése miatt három polgármesterjelölt is tudott kampányolni a rendbetétel időszerűségével. A 2006-os önkormányzati voksvadászat idején mindenki azonnali európai szintű megoldásokat vázolt. A Horváth Csaba-féle kampány átlátszó volt, de majd a három pógári polgi megoldja! Valahogy 2006 és 2010 között nem ment. Na, elkövetkezett a 2010-es választás, majd akkor, mert a kutya Demszky, meg a hazaáruló Gyurcsány alatt lehetetlen volt a szegény Fideszeseknek még egy kapavágást is tenni. És az '56-os villamos visszaállításáról is szólt valami ígéret, melyet szimbolikus volta miatt a modern baloldal reménysége szüntetett meg. A "Minél nagyobb a felhatalmazás, annál nagyobb változás." elvét megcsúfolva az '56-os villamos azóta sem csilingel, talán kevés volt a kétharmad.

Hanem most, január közepétől elindult a várva várt project. Biztosan csak a rossz májam miatt érzem úgy, hogy néhány "fideszfickó" így tudja lenyúlni a közöst, ezért az egész. A munka meg vagyon tehát indítva, ám a zűrzavar veszélyes szituációkat eredményez. Itt vannak elsőként az autósok. A fekete műanyag zsákokkal kijelölt sávok borzasztóan veszélyesek. A szűk folyosókban bármikor bekövetkezhet egy kisebb baleset, és akkor a budai közlekedésnek reszeltek. Nagyobb baleset esetén - Isten ne adja - a helyszín megközelítése lehetetlen, a mentőknek esélye sincs. Ráadásul az első hetekben még az autósok is körültekintőbbek voltak, mostanra azonban elhatalmasodni látszik a veszélyek előidézőjeként a rutin. Sok autós kifejezetten gyorsan megy, telefonálgat, ez igazi veszélyforrás.

A gyalogosok helyzete sem jobb. Az átkelőhelyeken rövid idő alatt jelentős embertömeg torlódik fel, akik a zöldre váltó lámpák fényére amolyan "Adj király katonát!" módszerrel indulnak meg egymás felé. Gyerekeseknek kifejezetten veszélyes. A minap arra vitt a rossz sorsom, és beugrott egy csúnya emlék. A '80-as évek egyik elhallgatott katonatragédiája pontosan ilyen szituációból alakult ki. Egyik hadgyakorlaton a bajai gyalogságnak az volt a feladata, hogy a tüzérség által nem lőtt átjáróból indítsanak támadást. Ugye könnyen kitalálható a valóság. A bajaiaknak kiadták az "Átjáróba zárkózz!" parancsot, ám a pécsi tüzérek szépreményű őrnagya nem az átjáró melletti térséget lőtte, hanem a feltolult bajai bokorugrókat. Sok halott, sebesült. Megint csak ne legyen igazam, de ha ezekben a szűk terekben felgyűlt embertömegbe beszánkázik egy magáról megfeledkező autós, ott tragédia lesz.

A munkálatok megindulásakor voltak kivezényelt rendőrök, akiknek látványa mérséklően hatott a közlekedési morálra fittyet hányókra, most már nincsenek, talán a Merkel-látogatás túlbiztosítása kötötte le az erőforrásokat. Pedig jó lenne, ha segítő - és nem bírságoló - jelleggel látható lenne a rendőri jelenlét.

Az igazán felháborító azonban a magyar szokás szerinti amerikázás. Munkaidőben a gépek környékén senki, a sok markológép áll. Melósok sehol. Mert kis hazánkban csak addig fontos valami munka, amíg közbeszerzési umbuldákkal el nem nyerik. Azután viszont már szép kényelmesen, szemlélődő életmóddal lehet várni a befejezést, mert esetleg kiderülne, hogy a sok pénzért elvállalt munka nem is tart 2016 végéig. Ha tempósan nekiugranának, lehet, hogy már 2015-ben be lehetne fejezni. Lógatják hát a lábukat a mérnökök, munkások, és nem azon vannak, hogy minél előbb befejezzék az arra közlekedőknek kellemetlenséget - rossz esetben - veszélyt jelentő átépítést, mert ez a magyar tempó. Az pedig már szakmailag biztosan megmosolyogtató felvetés, hogy a munkát szakaszosan is lehetett volna szervezni, így részenként kevesebb kellemetlenséggel járna. Viszont nem lehetne egyszerre átadni, az meg egy politikusnál elsődleges szempont, a polgárok meg kit érdekelnek.

Nem tudom az eredmény kárpótolja-e a veszélyeknek kitett arra járókat, de nekem ebből a felelőtlen, lusta, másokat veszélyeztető, pénzhajhász mentalitásból elegem van.

Kedves Naplóm!

Történelmi beszédemben megígértem, hogy: "...írok majd kibaszott jó könyveket a modern magyar baloldalról." Hát, úgy néz ki, a modern magyar baloldal elfér egy twitter bejegyzésben, annak meg a Deutsch a huszárja. Nem érdeklünk mi már senkit. Pedig próbáltam társadalmi bázist teremteni, de ezek a kirekesztő magyarok kirekesztettek.

Először kijelentettem magamról, hogy cigány vagyok. Erre a Piroska a vasárnapi ebéd után látványosan megszámolta az ezüst ekcájgot, és az a gyanúm, hogy nekem alpakkával teríttetett. A hálátlan morék pedig nem szavaztak rám, mert ezek csak azokra szavaznak, akik a száraztésztát osztják, azt meg ellenzékből nehéz.

Aztán kinyilatkoztattam magamról, hogy zsidó vagyok. A Klári huncut mosollyal az arcán azt mondta, hogy viharos egyetemi évei alatt volt dolga néhány zsidó fiúval, és biztosíthat róla, hogy én nem vagyok zsidó. Nekem nem hiányzik semmi ott alul. No, ezen változtatok! - gondoltam - és titokban bejelentkeztem arra a kis műtétre. Éppen indultam, amikor a nappaliban összefutottam Klárival, aki megkérdezte hova megyek. Nem tudok hazudni az én Klárámnak, ezért bevallottam neki, hogy zsidó leszek: kasztráltatom magam. Klári később elmondta, hogy inkontinenciája akkor kezdődött. Én csak azt láttam, amint ráveti magát a szófára, és vinnyogva röhög. Félóra múlva tudta kinyögni: "Az körülmetélés, te hülye!" Így nem lettem zsidó, amit születendő gyermekem is bizonyít. Politikailag sem hozott semmit, mert a Zorbán holokauszt emlékév címszó alatt kiszórt milliárdokkal szörnyű dilemma elé állította a nyugatos polgárosodás elkötelezett demokratáit: sertéscomb ingyen. Így aztán lehajtott fejjel találkoztak a harcos demokraták a kifizetőhelyeken szomorúan kérdezvén egymást: "Hát Te is?" Még a legnagyobbat, a leghívebbet is megvették lábon, mint a gabonát: a nagy Zoltai is beállt a Zorbán csicskájának. A végén megérjük, hogy Heisler adja át a német megszállás áldozatainak emlékművét.

Így új önmeghatározás után néztem, kiderítettem, hogy meleg vagyok! A Klári szerint nem tett jót a gyerekeknek, mert azzal cukkolták őket az iskolában, hogy buzi az apjuk. A jobboldali, fasiszta közírók meg azzal jöttek, hogy 2006 őszén egy egész város üvöltötte a "Buzi Gyurcsány!”-t, de akkor még közéjük lövettem. A melegek jogvédő egyesületei pedig kikérték maguknak az inszinuációt, mert inkább maradnak homokosok a társadalom szemében, minthogy velem közösködjenek. Egyedül a Schwezoff csatlakozott hozzám, aki most azon töri a fejét, hogy beöltözik Merkelnek, és a Mutti képében szívatja meg a Mazsihisz vezetőit. Bár az sem lenne utolsó spirituális ungarische vircsaft, ha Angie összefutna a Dohány utcai zsinagógában saját magával.

Már éppen megakadtam a modern baloldal választóinak keresésében, amikor kiderült, hogy lehetek Karcsi. Fel is vonultam Párizsban, de a kutyát sem érdekeltem. Igaz, a Zorbán se.

Most éppen gazdasági bevándorló akarok lenni, de a Klári azt mondta, ahogy elnéz engem valahonnan tényleg szökhettem, ha erre akarom alapozni a DK-t, mert valahogy nem elég hiteles a figura egy Rózsadomb tetején lakótól.

Az én Klárám bölcs asszony, megunta a cécót és azt kérdi tőlem: "Feri, szerinted hány cigány-zsidó-meleg bevándorló Karcsi van ebben az országban? Esetleg nem akarsz véletlenül egyszer magyar lenni? A gyerekek végre büszkék lehetnének rád, és talán lennének szavazóid is." Hát, nem tudom, lehet benne valami.

Most itt ülök Kötcsén, iszogatom a 24 éves Glenfiddichemet, messziről idehallik a vonatfütty, és ahogy a Zorbánnal közös barátunk, Vologya mondaná: igyjot sznyeg. Csendes, nyugodt, tiszta, fehér a világ. Hiába, már a hó is rasszista. Nincs egy modern magyar baloldali sehol, és nem is hiányzik senkinek. Kedves naplóm, neked bevallom: elegem van a modern magyar baloldali keresésből.

Kötcse, 2015. január. 31.

Itt van nekünk ez a jó Viktor Mihály, Magyarország korszakos miniszterelnöke, akit mindenki csak bírál, kritizál, bánt. Mit tehet szegény az ilyen félázsiai bandával, akik meg sem érdemlik Őt? Emberként biztos rosszulesik neki, hogy látástól vakulásig értünk dolgozik, naponta három inget is elszaggat, mi meg csak az orrunkat húzogatjuk, esetenként kiröhögjük. Politikusként is unhatja már ezt a hőzöngést, mert remek jobbító intézkedéseiből mindenki csak a rosszat veszi észre. Csoda hát, ha elismerésre vágyik, hogy a médiában kiemeljék erényeit, a hétköznapi emberek pedig dicsérjék?

Jól kormányoz Ő, a vak is láthatja. Nézem a Híradót, és én is látom, pedig nem is vagyok vak. Csak az a baj, hogy kevesen nézik a Híradót. Lesz is komplett kormányzati Hírtévé ennek ellensúlyozására, és ez is jó döntés. A régi már úgy is nézhetetlen az elvtelen seggnyalás miatt, de a kormányzati majd jobb lesz. Sokkal több jó hír lesz a médiában, mert jelenleg alig van. De ne csak az unalmas kormányzati döntésekről szóljon ám ez a kormányzati Hírtévé! Legyenek benne életmód műsorok is. Pozitív példák! Ezzel segítve a XXI. század elveszni látszó magyar emberét a mindennapok küzdelmeiben. Például Orbán Rasinak kellene egy állandó műsor, melyben elmondja, miképp lehet szülői segítség nélkül megállni a saját lábon Svájcban egy öntudatos magyar ifjaasszonynak. Tóni pasa pénzügyi tanácsadó műsorral jelentkezhetne, melyben bemutathatná, hogyan kell az évi pármilliós törvényes jövedelemből tizenötmilliárdos vagyont félre tenni. Tiborcz vej közbeszerzési tanácsadó műsorral törhetne be a magyar médiába. Janosom Lazarom érdekfeszítő vadászati történetekkel szórakoztathatná a nagyérdeműt. A kincskeresőknek Mészáros úr tarthatna tudományos előadást arról, hogy kell fémkereső nélkül egymilliárd forintot találni. Szijjártó Péter segíthetne a szájtáti nézőknek a családfakutatásban, hátha másnak is lesz hirtelen gazdag faterja. Csak az az egy baj lenne az ilyen műsorokkal, hogy a rohadt ballibek is néznék, oszt' esetleg eltanulnák, ezért kizárólag Fidesz rajongók számára szabadna adni karikával jelezve. De legalább jó az irány, minél előbb szeretném ha megvalósulna, izgalommal várom, első nézője leszek!

Csak hardcore követőknek

További kezdeményezésekkel is kell élni a jó hírek elterjesztése érdekében! Figyelni kell azonban a korszerű médiára, ezért a nyomtatott sajtóval már nincs mit kezdeni, a Magyar Hírlapot például kevesebben olvassák mint ezt a cikkecskét, felesleges hát költeni rá. Az RTL Klubot viszont meg kell venni kilóra, így ott is megszűnik a ballib aknamunka. A nyavalygó blogszférát sem szabad meghagyni, kellenek a pozitív bloggerek, úgy fogja mindenki szavaikat inni, mint sivatagi vándor az oázis tiszta vizét. Ezért indítani kell kormányközeli blogokat és a függetlennek látszó bloggereket meg kell hívni tanácsadónak a kormányzati konzultációkban való részvételre.

A mindennapok elkötelezett emberének sem szabad megakadnia a valóság ócska rögein. Én - megértve az idők szavát - mindenhol dicsérem a nagyszerű Viktor Mihályt. Követőimnek ízelítőül egy rövid stílusgyakorlat a hétköznapi életből: Például bemegyek a MOL-kútra éves matricát venni. (Természetesen jó magyar ember kizárólag a MOL-kútra jár nemcsak a szép piros-fehér-zöld színek miatt, hanem azért is, mert ez a cég Viktor Mihály brilliáns üzleti érzékének szimbóluma.) Mondom az eladó hölgynek lelkesen: "Én aztán jól jártam a megyei matricával. Eddig sajnos 43.000 forintot kellett fizetnem, pedig ezzel az autómmal csak Boglárra járok a jachtomhoz, most meg kijön évi 15.000-ből. Látja, milyen jó miniszterelnök ez az Orbán Viktor!" Fizetek, megyek ki az ajtón, de még hallom, ahogy a pénztáros hölgy lényeglátó népies megfogalmazással odaszól a társának: "K…anyját ennek az Orbánnak, már megint az ilyen g…ci gazdagok járnak jól!"

A Tesco pénztárosainak - közülük sok a hétvégi diákmunkás, akiknek ez az egyetlen pénzkereseti lehetősége - el nem mulasztanám megdicsérni Viktor Mihály bölcs döntését, amiért nem kell majd vasárnap dolgozniuk. A hipermarketek butiksorán működő kereskedőknek, lottózók, gyógyszertárak, újságosok, pénzváltók, éttermek alkalmazottainak is dicsérem Viktor Mihályt a vasárnapi zárva tartásért, csakúgy, mint a kocsimosónál. Az ehetetlen iskolai menzát szidó gyerekek és szülők előtt is kiállok az én Viktor Mihályomért, és az egészséges étkezés fontosságát hangsúlyozom. A devizahiteleseket bátorítom, milyen jól jártak a forintosítással, forinthiteleseknek is dicsérem a devizahiteles mentést, azokat pedig akik nem vettek fel hitelt, kecsegtetem, hogy majd ők is kapnak nemzeti ajándékot takarékos életvitelükért. A közmunkásokban tartom a lelket kissé sokallva a 47.000 forintjukat, melyet a bőkezű Viktor Mihály ad nekik. A köztisztviselőknek szépen felmondom a Híradóban hallottakat az életpályamodellről és az átszervezések utáni hatékonyabb munkavégzés lehetőségéről.

És természetesen ennek a gondolatnak a jegyében már megírtam a Békemenetes táblámat is: "Ne álljunk meg félúton, éljen Viktor Felcsúton!" Viktor Mihály dicséretét azért is zengem könnyű szívvel, mert tudom, hogy Shakespeare-t kicsit átírva: S Viktor derék, becsületes férfiú, S a többi is mind, mind becsületes.

Én tehát mindenhol csak dicsérem Viktor Mihályt, a sajnálatosan durva reakciók viszont azt mutatják, hogy a népeknek elegük van Viktor Mihályból és az ő dicséréséből.