Aki nem látta az "Amikor a farok csóválja" című amerikai filmszatírát, az nem érti ezt a bevándorlás-ellenes kampányt. A filmbeli történet a következő. Az újraválasztásáért küzdő elnök szénája nem áll jól, üzenetei nem mennek át, ráadásul szexbotránya is kialakulóban. Kampánytanácsadója (Robert De Niro) felkeres egy filmproducert (Dustin Hoffman), hogy segítsen rendbe tenni a dolgokat. Ekkor jön a nagy ötlet, egy kamuháború Albánia ellen. Beindul a showbiznisz gépezete. Amerika lakosai döbbenten bámulják a gonosz albán katonákat, akik egy fehér kiscicát kezében tartó kislányt üldöznek. (Valójában "fotosoppos" stúdiófelvétel.) Aztán körmüket rágva izgulnak egy eltűnt hős amerikai katona életéért. (Valójában egy elmebeteg, aki átszállítása közben okoz némi bonyodalmat.) Készül hazafias dal is, melyet a popvilág celebjei énekelnek fel, a rádiók, tévék nyomják reggeltől estig. A híradókban az üresfejű elemzők egymás hülyeségeit felmondva világítanak rá az albán helyzetre, magyarázzák a háború szükségességét. Minden van tehát: csak háború nincs. Viszont ekkor hangzik el Dustin Hoffmantól a tételmondat: "Háború van. Láttam a tévében." Aztán az önállósodó producerért eljön a fekete autó.

(A film 1997-es bemutatása óta annyit változott a világ, hogy ma már a Cukorhegy úrnak hála, aki nincs a szerverén, az fizikailag sem létezik, amit pedig nem tesz fel oda, az meg sem történt.)

A magyar választó nem látja át ennek a filmnek a fontosságát a kormány kommunikációjában. Miért is tenné? De a legszebb Viktor amerikai politikai tanácsadója Mrs. Finkelstein - aki vállaltan olyan meleg, mint Tarlós úr bablevese - jól ismeri ezt a trükköt. Hát be is vetik. És így a magyar közélet nem arról szól, hogy legeslegszebb Viktor vezetésével a Fidesz folyamatosan bukja a választásokat, hogy a "Ki lopott ma legtöbbet?" versenyt a kedves Orbán-család - csatolt részeivel, a Mészárosokkal, Tiborczokkal, Garancsiakkal nyeri -, szorosan mögötte a szimpatikus Rogán-, Szijjártó-, Habony-, Lázár-familykkel. És nincs szó a közéletben arról, hogy a gazdaság a vicces statisztikák ellenére romokban, az egészségügy a padlón, a kivándorlás tragikus, a közszféra összeomlott. Ilyesmikkel nem kell foglalkozni, mert Magyarország háborúban áll. Persze nem vagyunk Ámerika, ezért egy több ezer kilométerre lévő országgal szembeni háborút senki sem venne be, egy közelebbivel való virtuális konfliktus meg könnyen átmenne valóságosba, ezért megfogadva a jó Machiavelli tanácsát, olyan ellenfelet kell választani, aki legyőzhető. Na, ezek a bevándorlók.

Mert a magyarokat hidegen hagyta a keményen drogozó kisember-project, és hidegen hagyná ez a bevándorlós marhaság is, ha egyes ostoba politikusok nem kezdenének bele a Fidesz által feltálalt virtuális harcba. Mert a magyarok úgy vannak ezzel a bevándorlósdival, hogy meg vagyon választva a gyönyörű Viktor, azért kapja a fizetését - ne pofázzon -, oldja meg. Ha pediglen nem tudja, akkor van egy rubrika az "ezennel lemondok" papíron: írja oda azokkal a szép kalligrafikus betűivel a nevét, ’oszt jónapot!

De szépséges Viktor szerencséjére van egy rakás hülye, aki valamiért ellenzéki politikusnak nevezi magát, így performanszaikkal, tiltakozásaikkal a virtuális harcból valóságos Fidesz népszerűség növekedést produkálnak. Látszik is a pompás Viktoron, ahogy népszerűségével együtt hízik.

Tehát, jóemberek, a feladat az, hogy nem szabad elhinni a nem létező háború meséjét, és kicsit kifordítva alkalmazni kell Görgey mondását: "Csapást csapásra egyedül a Fidesz hazudozásai ellen!" Mert a valóságot kell megnyerni, nem szabad követni a valóság kudarcai elől a virtuális világba menekülő Fideszt.

Azokból, akik - állítólagos politikus létükre - ezt az egyszerű helyzetet nem látják át, és beszállnak ebbe a nyilvánvalóan csak a Fidesz számára hasznot hajtó ködszurkálásba, elegem van.

Amikor eljön a szomorú évforduló, magasra csapnak az indulatok a vörös és a nemzeti tábor között a Trianon-katasztrófa megítélésében. Mivel a vörösök politikai megjelenése Magyarországon ehhez az időszakhoz kötődik, ők inkább a korábbi magyar társadalom felelősségét hangsúlyozzák az összeomlásért. Tulajdonképpen azt állítják, hogyha dédelgettük volna a nemzetiségeinket, akkor ők annyira, de annyira komáltak volna minket, hogy meg sem hallják az elszakításra törekvők szirénhangjait. Tehát a magyarok a felelősek Trianonért. A nemzetiek pedig keseregve átkozzák a nemzetközi háttérhatalmakat, miközben - vérmérséklet szerint - szalon vagy nyílt zsidózásba torkollik a siránkozás. Tehát a magyarok nem felelősek Trianonért.

Csekély nézetem szerint mi, magyarok igenis felelősek vagyunk a veszteségért, de nem úgy, ahogy kedves ballib barátaink láttatni akarják. A magyar történelemben végig kitapintható az "ahogy lehet" mentalitás az "ahogy kell" helyett. És az "ahogy lehet" rossz kompromisszumai törvényszerűen vezetnek az országvesztéshez. Ebben sajnos nincs változás, ma is ez a métely mérgez.

Elsőként a kiegyezés utáni generációé a felelősség, amely nem vitte tovább a reformkor lendületét, az "ahogy lehet" elv jegyében sokkal fontosabb volt számára egy állásocska a vármegyénél, meg a delegációkban vitatkozni a sógorokkal pitiánerségeken, mint szembenézni az ország problémáival. A kor pc-je szerint, ha fel is ismerték a problémákat, arra nem adták meg az "ahogy kell" válaszokat. Pedig aki nem volt teljesen vak, az a Horea-Kloska felkelés, Avram Iancu mészárlásai, a rác martalócok kegyetlenkedései után egy percig sem hihette, hogy ezzel a balkáni bandával hosszútávon bármit is lehetne kezdeni. És nem volt egy magyar politikus sem, aki kivágta volna az országból ezt a beilleszkedni nem tudó, a befogadó magyar állammal hol nyíltan, hol lappangva ellenséges bagázst. Elhitették magukkal, hogy pátyolgatni kell a nemzetiségeket, volt is nemzetiségi törvény. Szépséges nemzetiségi törvény volt a magyar. Elsőként a világon. Csak két baj volt vele. Az egyik, hogy ennek bástyái mögül szervezkedtek az ország szétszabdalása érdekében a pópák, a másik, hogy Trianonban azt olvasták fejünkre, hogy nem tartottuk be. Olyan országok, amelyek kegyetlenül kinyírták nemzetiségeiket, őslakóikat. Az ősök tehát az "ahogy lehet" jegyében kiegyeztek mindenkivel, aki szembe jött: Ferenc Józseffel, pópákkal, hegyi martalócokkal, csak nem bolygatni, csak eléldegélni valahogy. Az "ahogy kell" kényelmetlen - és az ország érdekében kegyetlen - realitását nem merte felvállalni senki.

Másodszorra a '18-as generációé a felelősség. Amikor elkezdtem olvasni Tormay Bujdosó könyvét, nem jutottam tovább az első 50 oldalnál. Végtelenül szomorú kordokumentum. Minden oldalánál ökölbe szorul a magyar ember keze. Nem igaz, hogy nem volt egy nyavalyás tábornok, aki csapataival felvette volna a harcot az országra törő belső és külső söpredékkel. Nem volt egy rohadt hadosztályparancsnok, aki fellógatta volna a népboldogítókat, és megszervezte volna a katonai ellenállást. A románok le voltak győzve, a Kolozsvárra bevonuló "csapataik" kinézetre inkább rablóbandának látszottak, mint komolyan vehető haderőnek. Egy reguláris magyar hadsereggel szemben esélyük sem lett volna. Az egész Monarchia röhögött a cseh "vitézségen", akikről az volt a vélekedés, hogy feltartott kézzel mentek csatába. Egyetlen haditettük Kolcsak elárulása volt a vörösöknek egy kis pénzért. Mit értek volna ezek a harctéren? Az antant kivérezve, a franciák is csak néger katonákat tudtak kétségbeesésükben ideirányítani: harcértékük nulla. Ahol kialakult valami csetepaté, ott sikerült is eredményt elérni, Balassagyarmatot néhány helyi polgár tartotta meg. Minden adott volt tehát, hogy megvédjék az ezeréves határokat, de az "ahogy lehet" kényelme fontosabb volt az "ahogy kell" szigorú elkötelezettségénél.

És igen, a mi felelősségünk sem megkerülhető. Mert, hogy is mondja a nagyszerű Sándor György? "..mert az első generáció még csak felejt, a második elfelejt, a harmadiknak már eszébe sem jut... Igazságot szolgáltatni!" Lassan eltelik száz év. Tettünk valamit azért, hogy visszaálljon a Kárpát-medence gazdasági-kulturális-politikai egysége? Dehogy tettünk. Helyette az "ahogy lehet" kényelmével azt hazudtuk magunknak, hogy majd az EU lebontja a határokat, majd az megold mindent. Aztán a nagyon európai köztársasági elnökünk nem mert átmenni egy hídon, a tótok úgy vágták ki, mint macskát székelni, az EU pedig röhögve nekik adott igazat. Ide vezet az "ahogy lehet" gerinctelensége.

Nem tudom mióta lett a magyar politika vezérlőcsillaga az "ahogy lehet" megbízhatóan kudarcot hozó elve. Ha Batu nem vonul haza a kánválasztásra, a magyarokban megbízható alattvalókra lelt volna, mert ugye: "ahogy lehet". Ha Nyugat-Európából kiszoruló Habsburgoknak nem kellett volna új terület, a törököt sosem űzzük ki magunktól, mert ugye: "ahogy lehet". Ha az oroszokat nem akarják visszaszorítani az amcsik a piacokért, ma is orosz megszállás alatt élnénk, mert ugye: "ahogy lehet".  

A mostani kormány szépen harsogja az "ahogy kell" elvet, harcban állunk mindenkivel, tiszteletet követelünk, szörnyű látszatharcokat vívnak a nevünkben. Aztán szép csendben, sunnyogva győz az "ahogy lehet" évszázados kudarca, mert "ne azt nézzék, amit mondok, hanem azt a mit teszek". Trianon ügyében sincs más, mint üres puffogás, könnyes szemmel székely himnuszéneklés, világfájdalom stb. De nincs erős ország, amelynek esélye lenne az ország területi egységének visszaállítására. Végeredményben minek is. A magyarok a nemzetinek tartott kormány vezetése alatt teljesítik a "Mért nem pusztult ki, ahogy kérték?" kívánságot. Nincs sem akarat, sem erő a változtatáshoz, a londoni pizzafutárt miért érdekelné a letűnt kor árnya.

Ennek a generációnak már eszébe sem jut igazságot szolgáltatni, ám helyette a Trianon-ipar bohócok nyomják az üres dumát, melyből - feleslegessége miatt - elegem van.

A magyar családok jelentős részének van hétvégi háza, nyaralója, pincéje ahol kipihenheti a heti munka fáradalmait. Úgy hozta a sors, hogy mi is szert tettünk egy nyaralóra amely remek terep az ősi paraszti vér felbugyogására. A házhoz tartozik egy kert is, mely éppen alkalmatos méretű a magamfajta kocakertésznek, viszonylag kevés, ám jóleső munkával sok örömet ad. Leginkább azt az érzést erősíti méltatlanul, hogy tudunk mi önellátók is lenni. A fűszerszigetünkön termő bazsalikom, kakukkfű, rozmaring frissen szedhető a hússütések alkalmával. A citromfűből készült tea nagyszerű frissítő, az elburjánzó mentából pedig nemcsak a mi limonádénkba kerül, hanem nagy reményekkel vagyok az iránt, hogy egy kedves barátom udvari beszállítójává válhatunk. Ő készíti szerintem a legjobb mohítót, még a cukorszirupot is maga gyártja hozzá, csak a mi nagyszerű mentánk hiányzik belőle a világhírnévhez.

A gyümölcsfák adományait nemcsak frissen jó fogyasztani, a cseresznye- és meggybefőttek a téli hidegbe csempésznek be valamit a nyár illatából. Az öreg barackfára külön büszke vagyok, mert az előző tulajdonosnak évekig nem termett, minket viszont évente megtisztel úgy 1,5-2 mázsa barackkal. Készül is belőle lekvár egész évre a nagycsaládnak, barátoknak. Mivel három hétig folyamatosan érik - mi pedig nem vagyunk mindig ott - a szomszédaink nyugodtan vihetnek belőle. Persze ez is olyan magyarosch történet: jól összevesznek rajta. Aztán jönnek nekünk jelenteni ki, mennyi vödörrel vitt. Mi pedig nem győzünk kifelé komoly pofát vágva szörnyülködni, befelé kacagni: nem mindegy vazze, hát azért van.

A konyhakert átlagosnak mondható, leszámítva a szent koktélparadicsomokat, melynek palántáit egy barátomtól szoktam kapni. A cimbora még azt a tréfát is megteszi, hogy piros és narancssárga palántát ad, így politikai nézet szerint tudjuk kínálni vendégeinknek. (Naná, hogy a vörösök narancsosat, a fideszesek pirosat kapnak.) A koktélparadicsom előnye, hogy sokat és hosszan terem, magát is ülteti, viszonylag igénytelen, így a kocagazdász büszkén húzhatja ki magát az eredmények láttán.

Ezt a viszonylagos kerti idillt tette tönkre a tavalyi év. Az időjárás július első harmadától esősre váltott, alig volt hét, hogy ne esett volna. A föld annyira felázott, hogy az október végi ásást inkább lápon végeztük mint földben. A rossz idő miatt a paradicsom alig érett, vacak termés mutatkozott.

Július közepén mentünk le nyaralni, és a becuccolás közben az egyik szomszéd már elő is adta kesergőjét. Panaszkodott a csigákra, és dicsekedett, hogy mennyit nyírt ki az ásóval kettévágós módszerrel. Ez a barbárság megdöbbentett, nálunk is szokott lenni csiga, szépen összeszedem azt a tizenöt-húszat, és átdobom az út másik oldalán húzódó árokba, onnan úgysem térnek vissza. A bepakolás után első utam a kertbe vezetett, mert gazda szeme hizlalja a jószágot. Már fűben is rengeteg világos és sötétbarna - néha vörös - meztelencsiga héderezett, a konyhakertben pedig további húsz falatozott békésen a paprikából és - Uram, irgalmazz! - a szent koktélparadicsomokból. Az amúgy is gyenge termést elkezdték felzabálni ezek a Spanyolország érintésével ki tudja honnan bevándorolt meztelencsigák - spanyol csupaszcsiga (Arion lusitanicus) -, a maguk egyszerű, vegetatív módján falva fel mindent, ami az útjukba került.

Ekkor tudtam meg magamról, hogy liberális vagyok: aki nem szavaz rám, annak lelövöm a kutyáját. Barbárság ide, barbárság oda, elbattyogtam az ásóért, és az aznap este a bevándorló csigák történelemkönyvébe a nagy mészárlás címén került be. A másnap reggeli kerti vizitre már az ásóval mentem, és forgattam is keményen. Minden napra maradt feladat, mert ezek a dögök kifogyhatatlanul jöttek megenni azt, ami a másé, amiért  nem dolgoztak meg. Egy hét után már csak napi néhányat kellett visszaadnom a spanyol csupaszcsigák teremtőjének, aztán elfogytak. A szabadság lejártával volt némi lelkiismeret-furdalásom szeretett növényeim felé, hogy védtelenül kell őket hagynom. A következő hétvégén persze megint ott voltak a bevándorló csigák, és megint lesújtott az ásóél. A harc folyamatosan, váltakozó eredménnyel zajlott, csak a hideg idő vetett neki véget.

Idén ismét palántáztam, a növények szépen fejlődnek. Májusi eső aranyat ér, de már megint kezdenek előbújni ezek a pusztítók. Eddig agyoncsaptam vagy harmincat. Ha durvul a helyzet, a házi irtási módszert iparival fogom felváltani, azt viszont nem engedem, hogy tönkretegyék a munkámat.

Hát így vagyok én ezekkel a más munkáját és életét nem tisztelő bevándorló csigákkal, amelyekből nekem nagyon elegem van.

Az a helyzet, hogy én nem kedvelem Gyurcsány urat, nagyon nem. Ha Bayer úr babérjaira vágynék - kölcsönökből biztos vett magának levelenként a krumplifőzelékbe - azt mondanám, hogy én kifejezetten rühellem Gyurcsány urat. Rühellem, mert egy hazug, kormányzóképtelen, erőszakos, tehetségtelen senkinek tartom. Gyurcsányi úrnak nem lehet megbocsátani a stiklijeit: az őszödi üdülőt, a Nomentana-, Fittelina-, Altus-ügyeket, a lízingelt csillárt, a közpénzből milliárdossá válást, az elkobzott zsidó kastélyban lakást, az eltűnt szakdolgozatot stb. Ezek az ügyek jól mutatják, hogy emberként mekkora rongy. Politikusként pedig nem feledhetők gátlástalan gazemberségei. Kormányozni sosem tudott, a kamarillapolitikában viszont kiemelkedőt alkotott. Ahogy jégre tette Medgyessyt, azt tanítani fogják a "Hogyan legyünk szemét politikusok?" OKJ-s képzés keretében.

Nem tudom neki megbocsátani az '56-os forradalom 50. évfordulójának "megünneplését". Az állami ünnepségen mindenki itt volt a nagyvilágból tisztelegni a hősök emléke előtt, csak a magyar nép nem, mert a Kossuth teret műveleti területté nyilvánította ez a remekbe szabott européer, nyugatos elkötelezettségű demokrata. Az egész megemlékezés csöndben zajlott, a katonák díszlépéseit zavaróan verte vissza a némaság. Délután pedig a megvadított kékbe öltözött csőcselékével verette szét a Fidesz Astoriánál összegyűlt ünneplőit.

Megjegyzendő, hogy ott Viktor is leszerepelt. Elmondta élete addigi legunalmasabb beszédét, miközben felettünk helikopterek kőröztek, a Bajcsy felől terjengett a gáz, a tiltakozók összecsaptak a rendőrökkel stb. Annyira feszült volt a helyzet, hogy az ünneplésre gyermekekkel érkező családokat a kapualjakba kellett menekíteni, nehogy a tömegben kialakuló pánik eltapossa őket. De ebből Viktor semmit sem akart érzékelni, mondta a hülyeségeit, a végén kiköpte, hogy népszavazás, felnézett a helikopterre, beült a páncélozott BMW-jébe, oszt' jónapot. Rákay még dünnyögött valamit a hazamenetelről. Viktornak esze ágában sem volt kiállni azokért az emberekért, akik miatta mentek oda. Pedig, ha Martensszel és a Fidesz vezérkarral elindulnak, mögöttük a százezres sokasággal, nem hiszem, hogy Gyurcsánynak hívták volna estére a miniszterelnököt. De hát Simicska jellemzése akkor még nem vált közkinccsé, a bepalizottak még nem tudhatták, hogy Viktornak csak addig fontosak, amíg hatalomba nem segítik.

A polgári tábor pedig szépen feljegyezte Gyurcsánynak az '56-os megaláztatást is, és mikor végre elment oda, ahova Horn Gábor küldte, mindenki várta az elszámoltatást. Viktor a kampányban meg is ígérte, hogy minél nagyobb a felhatalmazás, annál nagyobb stadiont fog építeni lesz a változtatás. A Fidesz elkötelezettjei várták hát, hogy Gyurcsány fegyencet hány év letöltendőre ítéli a bíróság. Teltek az évek, és Gyurcsány nemhogy fegyenc nem lett, de szépen kikerekedett az orcája is. Pedig hát kétharmad vagy mi a fene.

Aztán a gnóm csávónak hála a polgári tábor megtudhatta, hogy csak egy vacak termék volt az egész polgárososdi. Gyurcsány úr pedig elfoglalta helyét a magyar politikai életben felváltva alakítva a zsákos fekete embert és a rózsadombi kretént. Az utóbbi szerepben szórakoztató: ő az egyedüli zsidó-cigány-meleg-bevándorló-Karcsi.

Hanem most a Viktor beindult, sok vagy kevés volt a pálinka, nem tudni, de azt vette a fejébe, hogy a gonosz EU a Gyurcsány családi cégén keresztül fogja titkon finanszírozni a kretén pártot. Ezért törvénnyel akarja az egyébként minden parlamenti pártnak járó pénzt elvonni a jó Gyurcsány úr pártjától. Természetesen a Viktor ánusza körüli napi szolgálatot végző siserehad is megérezte az együtt vonyítás szépségét. Gulyás gyerkőc szépen tercel, valamivel meg kell szolgálni a semmivel sem indokolható alelnöki állást. Szörnyű bundás indulatok kavarodnak hát a gonosz EU-nak dolgozó Altus miatt. Az persze eszébe sem jut a sok Fidesz tolvajnak, hogy ha nem lopnak, akkor Gyurcsány cége sem fog semmit találni. Nyugodtan alhatnának tehát, ha tényleg tiszták lennének. De nem, ők vonyítanak, és ezzel megalapozzák az EU pénzek ellopásának vádját.

Meg aztán van itt egy apróság. Tavaly derült ki, hogy egy bizonyos Kóka János, a remek Gyurcsány úr minisztere, a magyar népet minden körülmények között szerető SZDSZ exelnöke, Viktor beleegyezésével diplomata útlevelet kapott. És bizony Kóka úr nem azért kapta ám a diplomata útlevelet, hogy otthonában nézegetve nosztalgiázzon a régi, szép miniszteri időkről. Á, nem. Hanem avégett, hogy a polgári termékek szavazataival kétharmados miniszterelnökké emelt Viktort kísérgesse a hivatalos állami utakon, mint a magyar üzleti delegáció tagja. Ezen utak alkalmával pedig milyen céget képvisel a jó Kóka úr? Na, milyet? Hát egy Gyurcsány úr résztulajdonában álló céget. Ha Viktor logikáját követjük, akkor Ő, első Viktor bújtatott pártfinanszírozást segít elő, mert a Kóka úr által megkötött üzletek hasznából is tudja a ravasz Gyurcsány úr támogatni a pártját.

Most szólj hozzá Viktor! Te is finanszírozod a Gyurcsány pártot! Mit fog csinálni a Gulyás gyerek? Betilt Téged is?

Lehet tehát csesztetni a Gyurcsányt, de előbb talán a saját portán való sepregetés sem ártana, mert az embereknek elege van abból, hogy elszámoltatás helyett egymás zsebét tömik, miközben bennünket etetnek a hazug dumájukkal.

Az egész világot bejárta, ahogy Juncker, az Európai Bizottság elnöke a rigai csúcstalálkozó protokolláris köszöntése alkalmával üdvözölte Orbán Viktort, Magyarország miniszterelnökét. Először is a mellette álló lett miniszterelnök asszonynak jelzi, hogy jön a diktátor, majd Orbánt a cézároknak - később Mussolininek - kijáró karlendítéssel fogadja, miközben az "Üdvözlégy Diktátor"-ral köszönti, aztán békésen lenyom neki egy sallert.

Aki megtisztel azzal, hogy a blogot olvassa, tudja, hogy nem vagyok Orbán-fan. Az egykor nagy reményekre jogosító Viktor szánalmasan rosszul kormányzó, hazug reményárussá vált, aki a közpénzek vonatkozásában igazi szent ember: maga felé hajlik a keze. Ebben a szituációban azonban azt hiszem, hogy egyértelműen Junckeré a tahóság pálmája. Lehet nem kedvelni Orbán személyét, vitatni politikáját, de egy nemzetközi eseményen ilyen alpári véleménynyilvánítás elfogadhatatlan. Juncker fogadhatta volna Orbánt hűvös távolságtartással, rideg kézfogással, hideg tekintettel, nem szólhatott volna senki semmit, mert a nemzetközi diplomácia szabályain belül maradt volna. Ez a joviális, bratyizásba oltott véleménynyilvánítás jelzi, hogy Juncker nem méltó a Bizottság képviseletének embert próbáló feladatára. Juncker bizonyára kiváló alkoholista, remek barátja a világ összes adócsalójának, és egy miniországban is elvitézkedett valahogy. Még azt is aláírom, hogy az Európai Bizottság folyosóin meghonosodott bizánci stílusban is vidáman lubickol. De elnöknek gyenge, alkalmatlan. Mert ezzel a gesztusával nem csak Orbánt alázta, hanem Magyarországot, az Európai Unió egyik tagállamát, a hazámat is. Ha pedig diktatórikusnak tartja Orbán vezetési, politikai stílusát bizottsági elnökként, megvannak az eszközei a nemtetszés kifejezésére. Ellenőriztesse gyakrabban a támogatások felhasználását, ahol felmerül a korrupció gyanúja, ott járjon el szigorúan, érvényesítse az Unió legendás értékeit - ha vannak - mindez oké. Nyilvánosság előtt szemétkedni viszont nem oké.

Viktor! Hol marad egy koki vagy saller vissza...?

Másfelől viszont Orbán viselkedése is szemetszúróan gyenge. Egy miniszterelnök - aki egy éve teleplakátoltatta az országot, hogy több tiszteletet követel Brüsszeltől a magyaroknak - amikor személye és országa iránti tiszteletlenséggel találkozik nem viselkedhet úgy, mint egy idióta. Márpedig Viktor komplett hülyeként hagyta, hogy Juncker végigcsinálja vele az egész cécót, vigyorgott, mint a vadalma, zavartan nyalogatta a száját. Ha igazán lenne gerince, elegáns választ adhatott volna a diplomáciai érintkezés szabályainak betartásával. De Junckert akár a saját színvonalán is meg lehetett volna szívatni csibészbe, mosolyogva. Már messziről vidáman integetve "Hogy vagy vén alkesz?" köszöntéssel, aztán kézfogás közben egy kedélyes bal kézzel elindított könnyed gyomrossal.  Esetleg "véletlenül" a lábára lépve, hadd lásson csillagot nappal.

Ám a mi szegény Viktorunknak csak a pofája nagy, éles helyzetben nyuszi. Nincs gerince. Honnan lenne? A társadalmi kapcsolatoknak ha volt is valaha ilyen testrésze, a rezsim eltörte. És ha össze is forrt, már nem az igazi. Ha valami vélt hatalommal rendelkezővel találkozik, azonnal hajlik. Ilyen a kommunista gerinc, Viktor pedig jó kommunista.

Viktor stábjának magyarázkodása külön szánalmas. Havasi Bertalannak az az egyetlen érdeme, hogy Viktorral a kólás dobozon keresztül csókot váltott. Slussz. Ebből él meg fejedelmien a pacák. Ha ugyanis a munkáját végezné, már előre felkészítették volna Viktort arra, hogy Juncker valamivel provokálni fogja. A múltkori kézen fogva rángatás után csak a hülye - meg a Havasi - nem gondolt egy ilyen lehetőségre. És mivel a hülye - meg a Havasi - nem gondolkodott előre, így a válasz lehetőségeket sem dolgozták ki. Ezzel viszont Viktort hagyták benn a kínosnál is kínosabb szituációban. Nem az a jó testőr, aki golyózáporba viszi urát, hogy aztán lojalitását igazolva testével védje, hanem aki elkerülteti vele a golyózáporos helyzetet. Bizony, jó Viktorom, nem az a barátod, aki elvtelenül hozsannáz neked, hanem aki megmondja a tutit akkor is, ha nem azt szeretnéd hallani. Különben rajtad röhög a világ.

Ketten alázták meg Magyarországot – Juncker és Viktor –, és nekem mind a kettőből elegem van.

Tisztelt Miniszterelnök Úr, kedves Viktor!

Mi, magyarok 2010-ben úgy határoztunk, hogy minden fontos kérdést megbeszélünk egymással, mielőtt döntéseket hozunk. Ön, Miniszterelnök Úr, tisztességesen be is tartja ezt a vállalását, így az elenyésző közpénzkiadással járó Paks 2 ügyében minden részletre kiterjedő társadalmi párbeszédre került sor, melynek végén a magyarok a szerződéses részletek pontos ismeretében hozták meg döntésüket. Ön most is megtisztel minket azzal, hogy megkérdez a bevándorlásról. Erre persze a mocskos ballibák azt mondják, hogy Ön azért kapja a fizetését, hogy ezt a problémát megoldja. A szemét nácikok pedig azt szajkózzák, hogy Pálmajor összes cigánya egy emberként adott Önnek felhatalmazást az ország problémáinak megoldására, hát ne picsogjon, oldja meg.

Mi máris javasolunk egy megoldást: összegyűjtjük az összes konzultációs levelet, és a legjobb célra használjuk.

Hiába, a magyar egy hálátlan nép, mert míg Ön, Miniszterelnök Úr, a legapróbb ügyekben is a közös gondolkodás híve, addig a magyarok egyáltalán nem kíváncsiak az Ön nagyszerű gondolataira. De nehogy azt higgye, Miniszterelnök Úr, hogy csak politikai ellenfelei ilyen kutyák! Sajnos párttársai is csak arról érdeklődnek Önnél, ami nekik fontos: például, hogy vehetnek-e házat maguknak 200 millióért a lopott pénzből. De ki figyel Önre? Azt hiszik, hogy az Ön szíve sose' fáj. Pedig Ön is ember. És milyen nagyszerű ember! Az Elegem Van! blog hiányt pótló jelleggel hívja Önt, Miniszterelnök Úr, nemzeti konzultációra, mert mi igenis odafigyelünk a magyar történelem kimagasló egyéniségére. (És persze hiúságból is, mert a jövő történészei a mi blogunkból fognak meríteni, amikor az Ön színes egyéniségét akarják megismerni.) Ezért levett kalappal és hajlott háttal kérjük, szíveskedjen megadni nekünk a tiszteletet, és válaszoljon kérdéseinkre.

1. Sokféle véleményt hallani a fiatal vállalkozók megsegítésének fontosságáról. Ön mennyire tartja fontosnak, hogy Tiborcz István, 27 éves vállalkozó közbeszerzésekből milliárdos lehessen?

□ Nagyon fontos  □ Fontos  □ Nem fontos

2. Ön szerint az elkövetkező években lehet-e Videoton a Bajnokok Ligájának győztese?

□ Komoly esély van rá  □ Előfordulhat  □ Teljesen kizárt

3. Vannak, akik szerint a Brüsszel által rosszul kezelt támogatáspolitika összefüggésben van a magyarországi kormányzati korrupció térnyerésével. Ön egyetért ezekkel a véleményekkel?

□ Teljesen egyetértek  □ Inkább egyetértek  □ Nem értek egyet

4. Tudta-e Ön, hogy Rogán Antal törvénytelenül szerzett vagyonát közel 20 milliárd forintra becsülik egyesek?

□ Igen  □ Hallottam róla  □ Nem tudtam

5. Sokféle véleményt hallani a nyolc elemis gázszerelő, Mészáros Lőrinc meggazdagodásával kapcsolatban. Vannak, akik szerint az ilyen teljesítmény nélkül meggazdagodottak veszélyeztetik a magyar emberek munkahelyeit és megélhetését! Ön egyetért ezekkel a véleményekkel?

□ Teljesen egyetértek  □ Inkább egyetértek  □ Nem értek egyet

6. Vannak, akik szerint a Barcelona nyerte a spanyol bajnokságot. Ön egyetért ezekkel a véleményekkel?

□ Teljesen egyetértek  □ Inkább egyetértek  □ Nem értek egyet

7. Támogatná-e Ön a magyar kormányt, hogy a senkit sem érdeklő magyar foci százmilliárdos támogatása helyett az egészségügyben dolgozók béremelésére költsön?

□ Igen, teljes mértékben támogatnám  □ Részben támogatnám  □ Nem támogatnám

8. Támogatná-e Ön a magyar kormányt, hogy szigorúbb szabályokat - esetleg halálbüntetést - vezessen be a korrupt politikusokra?

□ Igen, teljes mértékben támogatnám  □ Részben támogatnám  □ Nem támogatnám

9. Egyetért-e Ön azzal a véleménnyel, hogy a Polt Péter által vezetett ügyészség nem lép fel a politikusbűnözőkkel szemben?

□Teljesen egyetértek  □ Inkább egyetértek  □ Nem értek egyet

10.  Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarország miniszterelnöke nem lehet az oroszok megzsarolt, lefizetett pincsije?

□ Teljesen egyetértek  □ Inkább egyetértek  □ Nem értek egyet

11.  Egyetért-e Ön azzal, hogy a kormányülésen lehessen szellenteni?

□ Teljesen egyetértek  □ Inkább egyetértek  □ Nem értek egyet

12.  Egyetért-e Ön azokkal, akik szerint az Orbán család és csicskái helyett inkább a magyar családok és a születendő gyermekek támogatására van szükség?

□ Teljesen egyetértek  □ Inkább egyetértek  □ Nem értek egyet

Tisztelt Miniszterelnök Úr, szeretett Viktor! Nem reprezentatív felmérésünk szerint ezekben a kérdésekben szeretné a dicső miniszterelnöki véleményt hallani az ország népe. A mostani konzultációnak nevezett ostoba kérdésekből viszont mindenkinek elege van.