Az a helyzet, hogy én nem kedvelem Gyurcsány urat, nagyon nem. Ha Bayer úr babérjaira vágynék - kölcsönökből biztos vett magának levelenként a krumplifőzelékbe - azt mondanám, hogy én kifejezetten rühellem Gyurcsány urat. Rühellem, mert egy hazug, kormányzóképtelen, erőszakos, tehetségtelen senkinek tartom. Gyurcsányi úrnak nem lehet megbocsátani a stiklijeit: az őszödi üdülőt, a Nomentana-, Fittelina-, Altus-ügyeket, a lízingelt csillárt, a közpénzből milliárdossá válást, az elkobzott zsidó kastélyban lakást, az eltűnt szakdolgozatot stb. Ezek az ügyek jól mutatják, hogy emberként mekkora rongy. Politikusként pedig nem feledhetők gátlástalan gazemberségei. Kormányozni sosem tudott, a kamarillapolitikában viszont kiemelkedőt alkotott. Ahogy jégre tette Medgyessyt, azt tanítani fogják a "Hogyan legyünk szemét politikusok?" OKJ-s képzés keretében.

Nem tudom neki megbocsátani az '56-os forradalom 50. évfordulójának "megünneplését". Az állami ünnepségen mindenki itt volt a nagyvilágból tisztelegni a hősök emléke előtt, csak a magyar nép nem, mert a Kossuth teret műveleti területté nyilvánította ez a remekbe szabott européer, nyugatos elkötelezettségű demokrata. Az egész megemlékezés csöndben zajlott, a katonák díszlépéseit zavaróan verte vissza a némaság. Délután pedig a megvadított kékbe öltözött csőcselékével verette szét a Fidesz Astoriánál összegyűlt ünneplőit.

Megjegyzendő, hogy ott Viktor is leszerepelt. Elmondta élete addigi legunalmasabb beszédét, miközben felettünk helikopterek kőröztek, a Bajcsy felől terjengett a gáz, a tiltakozók összecsaptak a rendőrökkel stb. Annyira feszült volt a helyzet, hogy az ünneplésre gyermekekkel érkező családokat a kapualjakba kellett menekíteni, nehogy a tömegben kialakuló pánik eltapossa őket. De ebből Viktor semmit sem akart érzékelni, mondta a hülyeségeit, a végén kiköpte, hogy népszavazás, felnézett a helikopterre, beült a páncélozott BMW-jébe, oszt' jónapot. Rákay még dünnyögött valamit a hazamenetelről. Viktornak esze ágában sem volt kiállni azokért az emberekért, akik miatta mentek oda. Pedig, ha Martensszel és a Fidesz vezérkarral elindulnak, mögöttük a százezres sokasággal, nem hiszem, hogy Gyurcsánynak hívták volna estére a miniszterelnököt. De hát Simicska jellemzése akkor még nem vált közkinccsé, a bepalizottak még nem tudhatták, hogy Viktornak csak addig fontosak, amíg hatalomba nem segítik.

A polgári tábor pedig szépen feljegyezte Gyurcsánynak az '56-os megaláztatást is, és mikor végre elment oda, ahova Horn Gábor küldte, mindenki várta az elszámoltatást. Viktor a kampányban meg is ígérte, hogy minél nagyobb a felhatalmazás, annál nagyobb stadiont fog építeni lesz a változtatás. A Fidesz elkötelezettjei várták hát, hogy Gyurcsány fegyencet hány év letöltendőre ítéli a bíróság. Teltek az évek, és Gyurcsány nemhogy fegyenc nem lett, de szépen kikerekedett az orcája is. Pedig hát kétharmad vagy mi a fene.

Aztán a gnóm csávónak hála a polgári tábor megtudhatta, hogy csak egy vacak termék volt az egész polgárososdi. Gyurcsány úr pedig elfoglalta helyét a magyar politikai életben felváltva alakítva a zsákos fekete embert és a rózsadombi kretént. Az utóbbi szerepben szórakoztató: ő az egyedüli zsidó-cigány-meleg-bevándorló-Karcsi.

Hanem most a Viktor beindult, sok vagy kevés volt a pálinka, nem tudni, de azt vette a fejébe, hogy a gonosz EU a Gyurcsány családi cégén keresztül fogja titkon finanszírozni a kretén pártot. Ezért törvénnyel akarja az egyébként minden parlamenti pártnak járó pénzt elvonni a jó Gyurcsány úr pártjától. Természetesen a Viktor ánusza körüli napi szolgálatot végző siserehad is megérezte az együtt vonyítás szépségét. Gulyás gyerkőc szépen tercel, valamivel meg kell szolgálni a semmivel sem indokolható alelnöki állást. Szörnyű bundás indulatok kavarodnak hát a gonosz EU-nak dolgozó Altus miatt. Az persze eszébe sem jut a sok Fidesz tolvajnak, hogy ha nem lopnak, akkor Gyurcsány cége sem fog semmit találni. Nyugodtan alhatnának tehát, ha tényleg tiszták lennének. De nem, ők vonyítanak, és ezzel megalapozzák az EU pénzek ellopásának vádját.

Meg aztán van itt egy apróság. Tavaly derült ki, hogy egy bizonyos Kóka János, a remek Gyurcsány úr minisztere, a magyar népet minden körülmények között szerető SZDSZ exelnöke, Viktor beleegyezésével diplomata útlevelet kapott. És bizony Kóka úr nem azért kapta ám a diplomata útlevelet, hogy otthonában nézegetve nosztalgiázzon a régi, szép miniszteri időkről. Á, nem. Hanem avégett, hogy a polgári termékek szavazataival kétharmados miniszterelnökké emelt Viktort kísérgesse a hivatalos állami utakon, mint a magyar üzleti delegáció tagja. Ezen utak alkalmával pedig milyen céget képvisel a jó Kóka úr? Na, milyet? Hát egy Gyurcsány úr résztulajdonában álló céget. Ha Viktor logikáját követjük, akkor Ő, első Viktor bújtatott pártfinanszírozást segít elő, mert a Kóka úr által megkötött üzletek hasznából is tudja a ravasz Gyurcsány úr támogatni a pártját.

Most szólj hozzá Viktor! Te is finanszírozod a Gyurcsány pártot! Mit fog csinálni a Gulyás gyerek? Betilt Téged is?

Lehet tehát csesztetni a Gyurcsányt, de előbb talán a saját portán való sepregetés sem ártana, mert az embereknek elege van abból, hogy elszámoltatás helyett egymás zsebét tömik, miközben bennünket etetnek a hazug dumájukkal.

Az egész világot bejárta, ahogy Juncker, az Európai Bizottság elnöke a rigai csúcstalálkozó protokolláris köszöntése alkalmával üdvözölte Orbán Viktort, Magyarország miniszterelnökét. Először is a mellette álló lett miniszterelnök asszonynak jelzi, hogy jön a diktátor, majd Orbánt a cézároknak - később Mussolininek - kijáró karlendítéssel fogadja, miközben az "Üdvözlégy Diktátor"-ral köszönti, aztán békésen lenyom neki egy sallert.

Aki megtisztel azzal, hogy a blogot olvassa, tudja, hogy nem vagyok Orbán-fan. Az egykor nagy reményekre jogosító Viktor szánalmasan rosszul kormányzó, hazug reményárussá vált, aki a közpénzek vonatkozásában igazi szent ember: maga felé hajlik a keze. Ebben a szituációban azonban azt hiszem, hogy egyértelműen Junckeré a tahóság pálmája. Lehet nem kedvelni Orbán személyét, vitatni politikáját, de egy nemzetközi eseményen ilyen alpári véleménynyilvánítás elfogadhatatlan. Juncker fogadhatta volna Orbánt hűvös távolságtartással, rideg kézfogással, hideg tekintettel, nem szólhatott volna senki semmit, mert a nemzetközi diplomácia szabályain belül maradt volna. Ez a joviális, bratyizásba oltott véleménynyilvánítás jelzi, hogy Juncker nem méltó a Bizottság képviseletének embert próbáló feladatára. Juncker bizonyára kiváló alkoholista, remek barátja a világ összes adócsalójának, és egy miniországban is elvitézkedett valahogy. Még azt is aláírom, hogy az Európai Bizottság folyosóin meghonosodott bizánci stílusban is vidáman lubickol. De elnöknek gyenge, alkalmatlan. Mert ezzel a gesztusával nem csak Orbánt alázta, hanem Magyarországot, az Európai Unió egyik tagállamát, a hazámat is. Ha pedig diktatórikusnak tartja Orbán vezetési, politikai stílusát bizottsági elnökként, megvannak az eszközei a nemtetszés kifejezésére. Ellenőriztesse gyakrabban a támogatások felhasználását, ahol felmerül a korrupció gyanúja, ott járjon el szigorúan, érvényesítse az Unió legendás értékeit - ha vannak - mindez oké. Nyilvánosság előtt szemétkedni viszont nem oké.

Viktor! Hol marad egy koki vagy saller vissza...?

Másfelől viszont Orbán viselkedése is szemetszúróan gyenge. Egy miniszterelnök - aki egy éve teleplakátoltatta az országot, hogy több tiszteletet követel Brüsszeltől a magyaroknak - amikor személye és országa iránti tiszteletlenséggel találkozik nem viselkedhet úgy, mint egy idióta. Márpedig Viktor komplett hülyeként hagyta, hogy Juncker végigcsinálja vele az egész cécót, vigyorgott, mint a vadalma, zavartan nyalogatta a száját. Ha igazán lenne gerince, elegáns választ adhatott volna a diplomáciai érintkezés szabályainak betartásával. De Junckert akár a saját színvonalán is meg lehetett volna szívatni csibészbe, mosolyogva. Már messziről vidáman integetve "Hogy vagy vén alkesz?" köszöntéssel, aztán kézfogás közben egy kedélyes bal kézzel elindított könnyed gyomrossal.  Esetleg "véletlenül" a lábára lépve, hadd lásson csillagot nappal.

Ám a mi szegény Viktorunknak csak a pofája nagy, éles helyzetben nyuszi. Nincs gerince. Honnan lenne? A társadalmi kapcsolatoknak ha volt is valaha ilyen testrésze, a rezsim eltörte. És ha össze is forrt, már nem az igazi. Ha valami vélt hatalommal rendelkezővel találkozik, azonnal hajlik. Ilyen a kommunista gerinc, Viktor pedig jó kommunista.

Viktor stábjának magyarázkodása külön szánalmas. Havasi Bertalannak az az egyetlen érdeme, hogy Viktorral a kólás dobozon keresztül csókot váltott. Slussz. Ebből él meg fejedelmien a pacák. Ha ugyanis a munkáját végezné, már előre felkészítették volna Viktort arra, hogy Juncker valamivel provokálni fogja. A múltkori kézen fogva rángatás után csak a hülye - meg a Havasi - nem gondolt egy ilyen lehetőségre. És mivel a hülye - meg a Havasi - nem gondolkodott előre, így a válasz lehetőségeket sem dolgozták ki. Ezzel viszont Viktort hagyták benn a kínosnál is kínosabb szituációban. Nem az a jó testőr, aki golyózáporba viszi urát, hogy aztán lojalitását igazolva testével védje, hanem aki elkerülteti vele a golyózáporos helyzetet. Bizony, jó Viktorom, nem az a barátod, aki elvtelenül hozsannáz neked, hanem aki megmondja a tutit akkor is, ha nem azt szeretnéd hallani. Különben rajtad röhög a világ.

Ketten alázták meg Magyarországot – Juncker és Viktor –, és nekem mind a kettőből elegem van.

Tisztelt Miniszterelnök Úr, kedves Viktor!

Mi, magyarok 2010-ben úgy határoztunk, hogy minden fontos kérdést megbeszélünk egymással, mielőtt döntéseket hozunk. Ön, Miniszterelnök Úr, tisztességesen be is tartja ezt a vállalását, így az elenyésző közpénzkiadással járó Paks 2 ügyében minden részletre kiterjedő társadalmi párbeszédre került sor, melynek végén a magyarok a szerződéses részletek pontos ismeretében hozták meg döntésüket. Ön most is megtisztel minket azzal, hogy megkérdez a bevándorlásról. Erre persze a mocskos ballibák azt mondják, hogy Ön azért kapja a fizetését, hogy ezt a problémát megoldja. A szemét nácikok pedig azt szajkózzák, hogy Pálmajor összes cigánya egy emberként adott Önnek felhatalmazást az ország problémáinak megoldására, hát ne picsogjon, oldja meg.

Mi máris javasolunk egy megoldást: összegyűjtjük az összes konzultációs levelet, és a legjobb célra használjuk.

Hiába, a magyar egy hálátlan nép, mert míg Ön, Miniszterelnök Úr, a legapróbb ügyekben is a közös gondolkodás híve, addig a magyarok egyáltalán nem kíváncsiak az Ön nagyszerű gondolataira. De nehogy azt higgye, Miniszterelnök Úr, hogy csak politikai ellenfelei ilyen kutyák! Sajnos párttársai is csak arról érdeklődnek Önnél, ami nekik fontos: például, hogy vehetnek-e házat maguknak 200 millióért a lopott pénzből. De ki figyel Önre? Azt hiszik, hogy az Ön szíve sose' fáj. Pedig Ön is ember. És milyen nagyszerű ember! Az Elegem Van! blog hiányt pótló jelleggel hívja Önt, Miniszterelnök Úr, nemzeti konzultációra, mert mi igenis odafigyelünk a magyar történelem kimagasló egyéniségére. (És persze hiúságból is, mert a jövő történészei a mi blogunkból fognak meríteni, amikor az Ön színes egyéniségét akarják megismerni.) Ezért levett kalappal és hajlott háttal kérjük, szíveskedjen megadni nekünk a tiszteletet, és válaszoljon kérdéseinkre.

1. Sokféle véleményt hallani a fiatal vállalkozók megsegítésének fontosságáról. Ön mennyire tartja fontosnak, hogy Tiborcz István, 27 éves vállalkozó közbeszerzésekből milliárdos lehessen?

□ Nagyon fontos  □ Fontos  □ Nem fontos

2. Ön szerint az elkövetkező években lehet-e Videoton a Bajnokok Ligájának győztese?

□ Komoly esély van rá  □ Előfordulhat  □ Teljesen kizárt

3. Vannak, akik szerint a Brüsszel által rosszul kezelt támogatáspolitika összefüggésben van a magyarországi kormányzati korrupció térnyerésével. Ön egyetért ezekkel a véleményekkel?

□ Teljesen egyetértek  □ Inkább egyetértek  □ Nem értek egyet

4. Tudta-e Ön, hogy Rogán Antal törvénytelenül szerzett vagyonát közel 20 milliárd forintra becsülik egyesek?

□ Igen  □ Hallottam róla  □ Nem tudtam

5. Sokféle véleményt hallani a nyolc elemis gázszerelő, Mészáros Lőrinc meggazdagodásával kapcsolatban. Vannak, akik szerint az ilyen teljesítmény nélkül meggazdagodottak veszélyeztetik a magyar emberek munkahelyeit és megélhetését! Ön egyetért ezekkel a véleményekkel?

□ Teljesen egyetértek  □ Inkább egyetértek  □ Nem értek egyet

6. Vannak, akik szerint a Barcelona nyerte a spanyol bajnokságot. Ön egyetért ezekkel a véleményekkel?

□ Teljesen egyetértek  □ Inkább egyetértek  □ Nem értek egyet

7. Támogatná-e Ön a magyar kormányt, hogy a senkit sem érdeklő magyar foci százmilliárdos támogatása helyett az egészségügyben dolgozók béremelésére költsön?

□ Igen, teljes mértékben támogatnám  □ Részben támogatnám  □ Nem támogatnám

8. Támogatná-e Ön a magyar kormányt, hogy szigorúbb szabályokat - esetleg halálbüntetést - vezessen be a korrupt politikusokra?

□ Igen, teljes mértékben támogatnám  □ Részben támogatnám  □ Nem támogatnám

9. Egyetért-e Ön azzal a véleménnyel, hogy a Polt Péter által vezetett ügyészség nem lép fel a politikusbűnözőkkel szemben?

□Teljesen egyetértek  □ Inkább egyetértek  □ Nem értek egyet

10.  Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarország miniszterelnöke nem lehet az oroszok megzsarolt, lefizetett pincsije?

□ Teljesen egyetértek  □ Inkább egyetértek  □ Nem értek egyet

11.  Egyetért-e Ön azzal, hogy a kormányülésen lehessen szellenteni?

□ Teljesen egyetértek  □ Inkább egyetértek  □ Nem értek egyet

12.  Egyetért-e Ön azokkal, akik szerint az Orbán család és csicskái helyett inkább a magyar családok és a születendő gyermekek támogatására van szükség?

□ Teljesen egyetértek  □ Inkább egyetértek  □ Nem értek egyet

Tisztelt Miniszterelnök Úr, szeretett Viktor! Nem reprezentatív felmérésünk szerint ezekben a kérdésekben szeretné a dicső miniszterelnöki véleményt hallani az ország népe. A mostani konzultációnak nevezett ostoba kérdésekből viszont mindenkinek elege van.

Ez a felajánlásos lehetőség alapvetően jó dolog, a hozzá kapcsolódó felelősség és adminisztráció a nyomasztó. Az egyházi 1% egyszerű, az ember gyereke felajánlja a hitközségének, azzal megadta Istennek, ami Istené. Na, de az ezerfejű cézár is jelentkezik az ő 1%-áért! Annak könnyű, aki érzelmi alapon hoz döntést, vagy olyan szervezethez kapcsolódik (óvoda, iskola, klub stb.) amelyet így bevételéhez juttathat. A tudatos felajánló azonban gondban van. Először is ki kell találnia, hogy milyen elvek mentén rendelkezzék.

Nálam például fontos, hogy távoli célokra nem ajánlok fel. Biztos, hogy sok a gond Afrikában, a gonosz japcsik is vadásszák a bálnákat, de ezeket a problémákat egyrészt nem tudom megoldani, másrészt van gond itt is elég. Talán még sokan emlékeznek az 1985-ös Live Aid koncertre. Az akkori celebvilág apraja-nagyja tülekedett, közvetítés, külön dal - Piál a Föld - cérnalábú, pókhasú, legyekkel körülvett néger kisgyerekek hada a tévében, és össze is jött több tízmillió dollár. Aztán 25 év múlva kiderült, hogy az egész cécó egy giga titkosszolgálati akció volt, az összegyűjtött pénzből fegyverezték fel az eritreai felkelőket/lázadókat. A néger kiskölykök azóta is cérnalábúak, pókhasúak és a legyek száma sem csökkent, de a nyugati világ boldogan hajtotta álomra fejét, mert mindent megtett értük. A hálátlanok mégis tízezerével kelnek át a tengeren.

Maradnak hát a hazai célok. A határontúliak támogatásának kérdése kényes ügy. Rajtam nem múlt a 2004-es népszavazás sikere, egy idő óta viszont óvatos vagyok, egyre többször érzem a hazafias puffogtatás mögötti ürességet.

A társadalmi célokat megfogalmazó felhívásokat olykor fontosnak érzem, egyes szervezetek munkája halódó demokráciánk szempontjából támogatandó. Nélkülük sokszor sikerrel titkolnák el a hatalmasok mutyijaikat, ezért a nagyobb nyilvánosságot megcélzó civil szervezetek támogatásában érdemes részt venni. A környezetvédelmet már nem sorolom ide, különben is annak védelmére ott van maga Janó az ő drága környezetvédelmi igazgatóságával.

A szórakoztatással kapcsolatos felhívásokat meg sem hallom. A sportot támogatókat külön lenézem, mert ez Viktor korrupt bandájának terepe, nyomja beléjük a milliárdokat számolatlanul és érdemtelenül, legyen elég nekik. A Gömöri-Deutsch páros aljassága a sérült embereknek járó pénzek magáncélra való felhasználásával megingatta azt a kevés bizalmamat is, amely a sportcélú adományokkal kapcsolatban megvolt.

A művészeti adományozások tekintetében kevés megértés szorult belém. Nem vagyok egy Maecenas, na. Zenei műveltségem jól fejlett - milyen is lehet Kodály hazájában -, ezért bármilyen körülmények között hajlandó vagyok meghallgatni bármely operából öt percet. Többet csak azért nem, mert elröhögöm magam, ahogy a 60 éves, 140 kilós Kalaf herceg dürrög az ő 55 éves, 120 kilós Turandotjának. Komolytalan, kissé avítt dolog az opera, minek adjak rá pénzt? A képzőművészet sem hoz lázba. Ma már az okos telefonon bármikor megnézhetek bármilyen művet - most jön az Istenkáromlás -, amely van akkora műélvezet, mint amikor fél perc alatt végighajtják a népeket a Louvre-ban a Mona Lisa előtt. Minek hát erre pénz?

Az állatokat gondozó szervezetek számomra szimpatikusak, ugyanakkor kissé értetlenül is állok az állatokat pátyolgatók előtt. A múltkor megfordultam egy állatorvosi váróban, ahol az aranyhaltól, a hörcsögön át a dán dogig minden volt. Az állatorvos csupa szív, fantasztikus ember, nagyon tisztelem. És még is úgy gondolom, hogy az állat mégis csak állat, melyet az ember valamilyen cél érdekében - bőre, teje, húsa stb. - háziasított. Az utóbbi száz évben bővült a háziasítás célja a szeretethiány pótlásával, sok embernek a kisállatról való gondoskodás a szeretetnyilvánítás egy formája. Érzelmileg megértem őket, de az 1% fontosabb dologra kell.

Mire? Az emberekre. Azokra, akik elesettek, segítségre szorulnak. E tekintetben nehéz elválasztani a valódi segítségre szorulót és a tettetőt. A Csodák udvarában lát a vak, sétál a lábatlan, így ezekre nem szabad pénzt áldozni. Sokan élnek vissza gyermekeket érintő szörnyű betegségekkel. Szomorú, hogy ezek a szervezetek most is reklámozhatják magukat, pedig dicső Viktor államtitkárocskái megígérték, hogy kirakják őket a placcról. Ennyit Viktor kormányzásának hatékonyságáról. Még nem döntöttem, a Bátor Tábor esélyes. Néhány fickót ismerek ott, felső, felső-középosztálybeli legények, nekik már nem kell lopni. Ha csalódnék bennük, landolna a szívlapát orcájukon.

Ugyanakkor a NAV sem teszi könnyűvé az adományozást. Nem tudom, hogy a bürokrata gondolkodás vagy a visszaélések miatti kesergés az oka, ám az adminisztratív akadályok komoly kihívást jelentenek az adományozóknak. Nem elég a papírt kitölteni, a borítékot is fel kell díszíteni az adományozó lábméretével - biztos a visszaélések elkerülése végett - és még egy rakás adattal. Pár hónap múlva pedig a jóhiszemű rendelkező esetleg kap a NAV-tól egy levelet, és míg fel nem veszi a postán, remeg, hogy mit akar tőle a rettegett hivatal. Szinte megkönnyebbül, amikor arról értesítik, hogy valami nehezen megfejthető okból adományát nem utalják, ha nem ért egyet a döntéssel, fellebbezzen pár tízezer forint illeték lerovása mellett.

Nem kellene már egy söralátét méretű, egyszerűségű rendelkező irat? Mert ebből a túlbonyolított rendelkezési módszerből elegem van.

A bank- és brókerbotrányok kapcsán csak kapkodja az ember a fejét. Ilyen tömeges mértékű lopássorozat nem mostanában ingatta meg a magyar pénzügyi rendszerbe vetett bizalmat, de a tanulságok levonására - a szokásos látszatintézkedéseken túl - nem kerül sor. Az összefonódások, a "kéz kezet mos"-világ apró kompromisszumai miatt nem láthatók - és valószínűleg a jövőben sem lesznek láthatók - a botrányok felelősei. Próbáljunk hát fátylat lebbenteni, osszuk ki a felelősséget "mindenkinek ami jár, szegénynek a kunyhó, gazdagnak a vár" - alapon.

A botrányok fő felelősei a tolvajok, hívják Marcsikának, Csabikának, Isi bácsinak, akárkinek. Mert valahogy a nagy felelőskeresésben mintha elfelejtődne, hogy ezek az emberek lopták, sikkasztották, bokázták el a rájuk bízott pénzeket. Egyesek úgy próbálják beállítani ezeket a bűnözőket, mint megtévedt embereket, akik valóságos fátum hatása alatt hussantották el a pénzeket. A Csuda-crash nevű kóceráj vezető muksóinak ügyvédei például azt eszelték ki, hogy védenceik masszív alkoholisták, akik évekig azt sem tudták, hol voltak, milyen döntéseket hoztak. Tulajdonképpen folyamatos delírium tremens állapotában leledzettek szegény, szánnivaló vezérigazgatók és egyéb fejesek, mint Wagner úr - alias Zaturek Manfréd - aki akkor józanodott ki viharos gyorsasággal, midőn a hajón kiosztották az egyliteres szeszesital-fejadagot. Marcsika, Csabika stb. szintén mind-mind becsületes emberek, csak hát így alakult, nem tehetnek ők semmiről. A fenét, őket kellene villámgyorsan bíróság elé állítani, és teljes vagyonelkobzás mellett évtizedes szabadságvesztésre ítélni.

A felelősségtorta másik nagy szelete - különböző mértékben, de - a károsultaké, mert kettőn áll a vásár. Ez az az embertípus, aki magabiztos mosollyal kéri ki magának a figyelmeztetéseket, hogy a bukás után visítva követelje megmentését.  Hihetetlen, hogy az ember milyen ostoba tud lenni, ha pénzt lát. Akár adósi, akár befektetői oldalon. E tekintetben nincsenek társadalmi különbségek: az egyetemi tanár, MNB-elnök Bod Péter Ákos ugyanúgy vált devizahitelessé, mint a négy elemis ároktisztogató. A Postabank-botrány VIP listájáról kiderült, hogy néhány százalék kedvezményért - amely esetenként pár tíz- vagy százezer forintot jelentett csupán - jeles közéleti embereket lehetett megvenni. A '90-es évek botrányainak egyik tapasztalata - amely a karcagi esetben is tetten érhető -, hogy a feketegazdaság kedélyes maffiaszereplői is milyen ostoba tökök pénzügyekben. Akkoriban az olajszőkítésből megtollasodottak egy része akart a tőzsde császára lenni, pörgették is a BUX-ot úgy 10.000 pontig, aztán az orosz, indonéz válság hatására be lehetett költözni Solymárról a nyóckerbe. A takarékok - és részben a Hungária, Buda-Cash, Quaestor - csődje egy kicsit más káposzta, mert államilag felügyelt pénzügyi szereplőkről volt szó, így az oda befektetők részben bízhattak az MNB-ben. A piaci átlagtól jelentősen eltérő hozamok azonban gyanút ébresztethettek volna a józanul gondolkodókban. De józanság pénzügyekben?! Ugyan... A szokásos kincstári mantra a pénzügyi kultúra emeléséről nem ér semmit, üres duma. Az állítólagosan a magyar átlagnál magasabb pénzügyi kultúrával rendelkező angol, holland befektetők is gyönyörűen bukták magas hozamot ígérő megtakarításaikat az izlandi bankokban. A károsultak felelőssége is - hangsúlyozottan eltérő mértékben - megáll, mert kapzsi butaságukkal elősegítették saját kifosztásukat. Éppen ezért a társadalom többi tagjának rovására erkölcstelen a kártalanításuk.

Az állami szerveknek sem voltak a csúcson munkavégzésükben. Az igazságszolgáltatás szervei gyenge színvonalú munkájukkal - esetenként korruptságukkal - hozzájárulnak a pénzpiacba vetett bizalom aláásásához. Ma már közhely, hogy Bernie Madoffnak az amerikai igazságszolgáltatás pár hónap alatt kiosztott 150 év dutyit, ezzel elgondolkodtatva az ottani Tarsoly Csabákat az ár-érték arány kockázatáról. Nálunk a 2000-es évek elején sikkasztó befektetésiszövetkezet-vezetők ellen indult büntetőeljárások még csak most értek el másodfokig. Közben eltelt röpke tizenöt év. Milyen visszatartó ereje van egy húsz év múlva meghozott - az időmúlás miatt - szükségképpen enyhe döntésnek? A nyomozás sokszor el sem indul, mert a feljelentéseket a rendőrség azzal dobja vissza, hogy a vállalt határidő még nem járt le, annak végével lehet megállapítani az ígért hozam visszafizetésének elmaradását. A bűnözők köszönik szépen az ilyen rendőri döntéseket, és lopnak tovább. A magyar nyomozó- - és igazságügyi - szervek felelőtlen munkája bátorítólag hat a bűnözés ezen formáját választókra.

Az MNB felelősségének kérdésében kétlelkű vagyok. Azért nem tartom felelősnek az MNB-t, mert nem vette észre, hogy Marcsika mit művel a hátsó szobában. A titkos könyvelések felderítetlensége sem az MNB lelkén szárad, az MNB/PSZÁF eszköztára nem bűnüldözésre való. Ugyanakkor Matolcsy és Windisch urak felelőssége megáll. Matolcsyé egyrészt az alkalmatlan - bankot, brókercéget nem látott - Windisch kinevezésért, másrészt a pénz- és tőkepiaci kockázatok elhanyagolásáért. A felügyelésért felelős Matolcsynak tudnia kellett volna, hogyha a monetáris politikáért felelős Matolcsy csökkenti a kamatokat, akkor megjelennek a bankrendszeren kívüli csodákat ígérők. Csak hát Matolcsynak még életében nem kellett felelősséggel járó döntést hoznia, így most szembesül azzal, hogy milyen mértékben rombolta le az MNB reputációját hazai és nemzetközi szinten. Windisch felelőssége direktebb. Egy tízmilliós kft.-nek 70 milliárdos kötvénykibocsátást engedélyezni a dilettantizmus csúcsa, a bukások kezelése körüli csetlés-botlás a kabaréban elmegy, az MNB-nél nem. Ha Windisch magától nem veszi a kalapját, el kell bocsátani. Bár lehet, hogy már inkább ő is menne, mert úton-útfélen arról panaszkodik, milyen életveszélyes fenyegetéseket kap. Hát öreg: recipe ferrum! Mit gondolsz, miért kapod a milliós lóvédat? 

A politikai felelősség egyértelműen az öt éve kétharmados felelősséggel kormányzó Fideszé. Nincs kire mutogatni, a szabályrendszert ők alakították ki, a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletét ők bízták az MNB-re, a vezetőket ők nevezték ki. A felelősség elől való bujkálás, mellébeszélés, hazudozás szánalmas. Alapjaiban bukott meg, bizonyult ostobaságnak Viktor álma a hazai bankrendszerről. Hazai tulajdonú bankjaink a takarékoktól a regionális bankokon át a Széchenyi Bankig fejre álltak. A magyar brókercégek egy része ellopta ügyfelei pénzét. Kontrasztként a külföldi tulajdonban lévő bankoknál nem voltak botrányok.

Végül néhány szó a Quaestor-károsultak kártalanításáról, amely jól jelképezi a korrupt Fideszt. Senki nem kap kártalanítást, csak a Fidesz. Mert erős a gyanú, hogy a külügyinek álcázott pénzmozgás valójában Szijjártó és köre - esetleg Viktor - pénzmosásra átadott pénzének kimentése volt. A bedőlés nyilvánosságra kerülése előtt készpénzben való pénzfelvétel, Szijjártó, Orbán és a fél kormány hazudozásai, a külügyes ember öngyilkossága, valamint a Habony-művek eltussolási kísérlete legalábbis erre utal. A látszólagos Quaestor-károsult mentésre azért van szükség - hazudjon bármit Pinokkió Viktor -, mert egy normál csődeljárásban kiderülnének a csődbűntettnek minősülő stiklik. Inkább kifizettetik a 33.000 körüli károsultat a semmiről sem tehető bankokkal, brókerekkel, és azokon keresztül azok ügyfeleivel, csakhogy eltüntessék a nyomokat. Az pedig már hab a tortán, hogy a Quaestor-kötvények fiktív jellege miatt bárki lehet utólagosan Quaestor-károsult, akiben van annyi kurázsi, hogy régi Quaestor dolgozóval összejátszva elkészítsen egy Quaestor kötvényigazolásról szóló dokumentumot. A simlisek további milliárdokkal terhelhetik a kártalanítást fizetőket, mert számuk úgy nőhet, mint egykor a Partizánszövetségé. Köszönjük Viktor!

Ezek így együtt felelősek a magyar pénzügyi közvetítő rendszerbe vetett társadalmi bizalom megingásáért, de a következmények nélküli országban legfeljebb elegünk lehet, változni úgysem fog semmi.

Derék republikánusként nem tudok nem röhögve tekinteni az angol királyi családra. Elképesztően szánalmas banda. Ennél már csak az angol nép szánalmasabb, amely megtűri ezt a Truman-showba oltott Barátok köztöt imitáló szappanoperát.

Egykor az angol király/királynő valóban uralkodott, aztán csak üzlettársa lett a gyarmatosításban résztvevő bandáknak, később látszólagos hatalmuk megtartásáért cserébe - valójában ingyenélésért - a királyi család eljátssza azt a szerepet, amelyet a hatalom valódi birtokosai rájuk osztanak. Mikor mit. Általában négy szerep alakításával küzdenek ennek a degenerált német eredetű famíliának a tagjai.

A legfontosabb - mondhatni főszerep - a szép ruhában való mosolyogva integetés. A férfiaknak ajánlott viselet a gazdagon díszített operett hadsereg egyenruhája, hölgyek esetében a kosztüm olyan kiegészítőkkel mint a kalap. A mosolyt pedig a jövőbe vetett hittel átitatottra kell gyakorolni, valamiért az angol plebs ezt szereti. Addig senki sem kerülhet be a királyi családba, amíg ezt jelentős erőfeszítéssel járó produkciót nem képes megbízhatóan, rutinszerűen hozni.

A második nagy körültekintést igénylő szerep az együtt érzően néző szerepe. Gyakorlottak már - papírból - néhány szirupos mondatot is elrebeghetnek. A cél, hogy az alattvalók érezzék, a királyi család osztozik problémájukban. Így aztán időnként meg kell simogatniuk az állatmenhely kis lakóit, hátrányos helyzetű néger és paki gyerekeket, sérült embereket, mert a média segítségével azt a látszatot lehet kelteni, hogy ezek a témák érdeklik a királyi családot. Ilyenkor csak egy dologra kell a személyzetnek vigyáznia, alaposan fel kell készíteni az együttérzéstől párás szemű fenségest, nehogy eltévessze hol van és a paki gyerek kapja a menhelynek szánt kutyakaját. Sokat kell gyakorolni ezt a szerepet, nem szabad, hogy lesírjon a királyi színészről a valódi érzése, mint például az unalom és a teljes érdektelenség, így havonta egy-két alkalommal többet ebből a performanszból nem szabad vállalni egy családtagnak. Ezt a szerepet tehát jól be kell osztani a família tagjai között, és mivel a család kiterjedt - forradalmi korszakos megfogalmazásban: annyian vannak mint a nyulak - vetésforgóban célszerű az együttérzős turnét megcsinálni.

A harmadik - igazi embert próbáló - feladat a felolvasás. Az uralkodónak mindent fel kell olvasnia, a trónbeszédtől a vacsoravendégek üdvözléséig. Ez nagyjából mindent elmond ennek a társaságnak a szellemi színvonaláról. Szegény Erzsike néni sok éves gyakorlás után is papírról nyöfögte el azt az egyszerű mondatot: „A XXX. nyári olimpiai játékokat ezennel megnyitom.” Azt hiszem nálunk nyílt színen kiröhögnék azt a vezetőt, aki ezt nem tudná fejből lökni, de az angoloknak ez a színvonal már egyenesen az intelligencia királynőjévé teszi Bözsike nénit. Részben érthető, mert a papája úgy nyolcvan éve nagyobb tettet hajtott végre, mint V. Henrik Azincourtnál, több hónapos intenzív gyakorlás után fel tudott olvasni egy másfél oldalas szöveget a rádióban.

Az uralkodói teendők negyedik próbája a szórakoztatóiparban való szereplés. Itt vannak elsőként a filmek, melyek két csoportra oszthatók. Az elsőben a királyi család szerepel, a másodikban őket filmesítik meg. A királyi család szerepléséről szólók közül nekem a Csupasz pisztoly 1. a kedvencem, Drebin hadnagy kalandjaiban meg-megjelenő királynő nagyjából össze is foglalja az angol királyi család lényegét. A róluk szóló filmek viszont kiugrási lehetőséget jelentenek az abban szereplő színészeknek, Mr. Darcy egyenesen Oscar-díjat köszönhet a degenerált Gyuri hiteles megformálásáért. Helen Mirren is sikeresen alakította a menyét a közvéleménykutatások hatására meggyászoló Erzsike királynőt.

A szórakoztatóipar másik nagy területe a celebkedés. A heti bulvárújságokból való elégedetlenkedés során már volt alkalmunk kitérni az angol királyi családról szóló celebhírek unalmasságára. Azóta annyi történt, hogy a bővülő családtagokkal újabb senkit sem érdeklő "hírek" is érkeztek. Tudjuk például, hogy a Kate Middleton közül az egyiknek - valami Pippa - jó segge van, az eredeti Kate pedig rendelkezik lábbal, mert a szoknyáját időnként felfújja a szél. Nagy szó ez, mert IV. Fülöp menyasszonya, Ausztriai Anna elájult, amikor leendő férjéhez igyekezvén az egyik spanyol városkában néhány harisnyát kapott ajándékba. A szigorú spanyol etikett őre közölte az ajándékozóval, hogy az ajándék felejtős, mert a spanyol királynénak nincs lába. Anna hercegnő viszont azt hitte, hogy Madridba érve amputálni fogják a lábát, és összeesett. Lám mennyit fejlődött a világ! - a leendő angol királyné lábát hetente megcsodálhatja a bulvár szájtáti közönsége. Pedig nagy a valószínűsége, hogy egyéb testrészekkel is rendelkezik a hercegné, hiszen most adott életet második gyermekének.

A gyermek születése körüli hecc azonban sokkoló, az angol hivatalosságok és söpredék viselkedése visszatetsző. Megszületett egy gyermek: Isten éltesse! Születik naponta több millió: Őket is Isten éltesse! De a hülyékre jellemző ceremónia, az angol rajongó bugrisok rohanása a palota elé, a tévé csatornákból való folyamatos híradások még a legszelídebbeket is arra késztetik, hogy elegük legyen a tolakodó angol királyi család magánügyéből.