Hát, Magyarország valóban jobban teljesít, már van nemzetközi mércével mérhető milliárdosunk is. Nagy megnyugvás ez a mindennapok rohanó világában. Nem is aludtunk az urammal, annyira izgultunk, vártuk a percet, hogy mikor. Egész népünk imádkozott: legyen magyar dollármilliárdos! És lett magyar dollármilliárdos. Üzenem Gyur-csányi úrnak: Mária még sem vette le kezét az országról. Itt van ez a π-csányi ország, és mégis ki tudott termelni egy dollármilliárdost. És mi büszkék vagyunk erre a nemzetközi mércével is mérhető sikerre? Sajnos nem, zavarban vagyunk, levett kalapunkat gyűrögetve toporgunk.
A keresztények álságos szemforgatással azt várják, hogy nemzeti büszkeségünk ossza szét nehezen összekuporgatott egymilliárd dollárocskáját a szegények között, öltsön szőrcsuhát és vonuljon kolostorba. A jakobinusok nem bíznák a döntést a sikeremberre, simán elvennék tőle a stexet, és örülhetne, ha életét menthetné. Egyesek csúf pletykákat terjesztenek a pénz eredetéről. A házmester lelkületűek már készítik a névtelen feljelentést a NAV-hoz a szingapúri vagyon forrásának kivizsgálása érdekében. Lázár János trafikügyet intéző tehetséges politikusként szomorúan vette tudomásul, hogy ötévnyi Fidesz kormányzás eredményeként az ország első számú uzsorása addig páváskodott a devizahitelesektől szerzett milliárdjaival, míg dollármilliárdos nem lett. Sehol egy elismerő szó a teljesítményről. Hiába, a turáni átok máig hat. Egyszerűen nem tudunk örülni a másik magyar sikerének. Nem ismerjük fel, hogy hiába dollármilliárdos, ő is csak egy közülünk.
Egymilliárd :). De dollár ám:)!
És ha most egy kicsit komolyabbra váltunk, lássuk be, hogy tényleg nincs mire irigykedni. Nézzék meg a képet, ez egy hatvankét éves ember? Inkább hetvenkettő. Két és fél éve életmentő szívműtéten esett át. Persze a cégcsoport rabszolgabéren tartottjai nem sok könnyet hullattak volna érte, ha ott marad azon a németországi műtőasztalon. Érdemes úgy élni, hogy a tízezer ember utálja főnökként? A sajátjai.
A másik irigylésre kevéssé méltó helyzet a félelem, amelyben él. Nem a fizikai atrocitástól való félelmére gondolok, azt megoldják a kiszuperált rendőreiből álló biztonsági emberei: annyi van belőle neki, mint nyúlszar a réten. A cégbirodalom elvesztésétől való félelem a valódi métely. Mert "Félteni kell, Néha a biztosat is félteni kell." A 2008-as válság tetőzése idején valósággal rettegtek, hogy az oroszok öt forintért megveszik a bankot. És ez a félelem érthető. Aki életének huszonhárom évét belepakolta egy ügybe, az szeretné nem meglátni, ahogy elenyészik minden. Nem a pénz a fontos, az csak mérője a rengeteg energiának, munkának. Az ügy, a megvalósult magyar álom a fontos. A Szingapúrban tartott összeg mértéke azonban azt mutatja, hogy Csányi úr már nem bízik a magyar álomban, mi több, abban sem, hogy az elért eredményeit meg tudja tartani, ezért - üzleti célú befektetésnek álcázva - menekíti vagyonát. Felrémlik Virág elvtárs örökbecsű gondolata: "Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes jövőnkben sem bízik. És aki a mi boldog, fényes jövőnkben nem bízik, az áruló." Mint lakmuszpapír mutatja a magyar valóságot és a jövőt a nagyon előre látó, okos Csányi-féle gondolkodás. Az országban nem lát perspektívát, személyes helyzetét pedig ingatagnak tartja, mert csak egyszer vétse el a kötelező táncok valamelyik lépését a csudás illiberális demokráciában, aztán úgy jár mint Legokosabb Lajos vagy Hodorkovszkij. A legendás bank - amelybe tényleg beletette az életét - ma már csak pajzs a hatalom ellen. Mezőgazdasági, élelmiszeripari nagyvállalkozóként bármikor taccsra tehető, nemzetközi bankárként kicsit neccesebb. A hitét vesztő vezető kezében csupán védőernyőként használt bank viszont elindult a lejtőn. Nem fejlődik, a szétesés apró jelei látszanak már így messziről nézve is. Csányi úr dollármilliárdjának megoszlása elég ijesztő a még jobb híján ebben az országban egzisztálók számára.
Egy okból azonban magam is irigykedem rá. Mennyit szórakozhat a sok hülye, "Mutassanak nekem olyan segget, amit én nem nyalok ki!" udvaroncán, a remek üzletekkel házalókon, a vezérigazgatóin és egyéb - egzisztenciálisan tőle függő - hajbókoló vezetőin, a csoda megoldásokat kínálókon, a bennfenteskedő hírharangokon, a szimpla tarhálókon. Ha reggel a kocsijában eldönti, hogy ma szigorú arccal megy be, akkor az egész házban végig fut, hogy: "Ma Elnök urat ne zavarjátok a zűrös ügyekkel." Ha azonban mosolyogva lép be a kapun, még a nap is kisüt a Nádor utcában. Irigylésre méltó naponta hülyére venni ennyi léhűtő seggfejet.
Hát lássák kérem, elegem van az egymilliárd dollárnyi vagyont irigylőkből, oszt én is irigykedem.
Utolsó kommentek