Mióta világ a világ, az emberiség örök vágya jót enni. Aztán, hogy ki miképp találja meg ennek a vágynak a kielégülését, az már más kérdés. Vannak, akik sokat szeretnek enni, mások az egészséges táplálkozásra esküsznek és vannak olyanok is, akik az ízlelés élvezetét keresik az evésben. Erre a vágyra és a ráépülő konyhaművészetre a többség időről időre rácsodálkozik, pedig nem új dolog ez. Lucullus neve sem az általa vezetett hadjáratok miatt maradt fenn, hanem tökélyre vitt ínyenc életvitele miatt, melynek része volt a kor színvonalán végletekig kifinomult konyhaművészet.

Az ízlelés élvezkedőit azonban nehéz komolyan venni. Annak különösen, aki Rejtőn felnőve jókat nevetett az egész világot egy kolosszális konyhaként szemlélő nagy Levin finom bölcsességein. Azt hiszem jobban jártak volna a népek, ha engednek Levin kérésének: "Hagyjatok főzni, és én megjavítom az emberiséget!". De Levint nem hagyták főzni, erre odakozmált az emberiség.  A Konyhafőnök című műsor kései Levinként próbálja megjavítani az emberiséget, és az előzményekből tanulva inkább hagyjuk őket, hátha megjavul az a fránya emberiség.

Persze már azzal is meg lennék elégedve, ha az emberiségen belül a legendás magyar populáció javulna meg a Konyhafőnökben látottak hatására. Először talán a híres magyar konyha. Nyílt színi gyónásként bevallom, én valószínűleg sosem leszek nagy fogyasztója az ízlelőkonyha termékeinek. Gasztronómiai toprongy vagyok, na. Ám csodálattal és tisztelettel nézem azokat a szent őrülteket, akik képesek azon hisztériázni, hogy kihozta-e a turbolya a Szent Jakab kagyló ízét vagy éppen elvette.

Tiszteletem oka pediglen Molnár B. Tamás és Bittera Dóra, akik úgy másfél évtizede indítottak harcot a magyar konyhaművészet megújításáért. Remek kultúrtörténeti cikkeik megfogtak, és bár már akkor tudtam, hogy én nem leszek képes követni őket útjukon, okosságuk, következetes harcuk csodálattal töltött el. Csakúgy, mint Vinkó József, aki a gasztronómia Szindbádjaként könnyed stílusban idézi meg letűnt idők konyhatitkait. Nélkülük nem lenne Konyhafőnök, csúcsgasztronómia, ilyen-olyan foodok, népszerű kajablogok stb. Jól tudjuk, hogy: "Nem a kakas szavára kezd virradni, De a kakas kiált, mert hogy virrad.", ám Molnár B., Bittera, Vinkó vették észre először a pirkadat jelét, és kukorékolták fel a "világhírű magyar konyha" meséjétől szundikáló magyar szakácstársadalmat. Sok konfliktust, kiátkozást vállaltak, de hát ilyenek ezek a Levin örökösök. A Konyhafőnök című műsor ezen az úton lépett tovább bemutatva a hétköznapi ember számára a csúcsgasztronómia titkait.

Nem egy bonyolult műsor, üzenete egyszerű: Főzni jó! avagy - Kodályt kicsit kifordítva - Legyen a főzés mindenkié! És ha ebből a szemszögből figyeljük a Konyhafőnök versenyzőit, zsűrijét, egy könnyednek tűnő és mégis sok tanulsággal szolgáló előadást kapunk.

A versenyzők többsége a főzés elkötelezett átlagembere, amolyan hétköznapi Levin, akik fantasztikus teljesítményekre képesek, miközben hihetetlen alázattal viseltetnek a konyha és a zsűri iránt. Viszonylag rövid idő alatt olyan kajákat rittyentenek sokszor képtelennek tűnő alapanyagokból, hogy csak pislog a néző. Bár arra külön kíváncsi lennék, hogy ki mosogat, mert néhány csepp szmötyiért úgy néz ki a konyha, mint valami háború sújtotta övezet. Bizonyára sokan nem ennénk meg a libamájból készült desszertet, de amit ezek a séfjelöltek összeraknak, az valami csoda. Ráadásul részben a szemünk előtt. Láthatjuk - már amennyit engednek látni a műsorkészítők - vívódásukat, szerencsétlenkedéseiket, vitáikat, amelyek aztán valamilyen eredményre vezetnek. Kicsit féltem is a Konyhafőnököt, nehogy észrevegye valaki értékközvetítését, mert akkor reszeltek a produkciónak. Itt ugyanis kemény munkával lehet eredményt elérni, a Mészáros nevű nem strómanok világával ellentétes az ilyen polgári erényre épülő műsor.

A zsűri tagjai szakmájukban elismert, tiszteletre méltó emberek, akiktől a kritikák jogosak. Ugyanakkor gyakran átmennek manírosba. Fördős Z. esetében például előre tudható, kiről miképp döntöttek, mert általában arra néz először, akit nem közvetlenül érint az ítélet. Ha a piros csapatra néz, biztos, hogy a zöld csapat nyerte a számot. A Fördős név mellé pedig felveheti a "szaftos" nevet is, mert egy műsorban legalább négy-öt alkalommal hiányolja a szaftosságot vagy éppen dicsér a szaftosság megléte okán. Sárközi Ákos végtelenül szimpatikus séf, akin látszik, hogy rengeteg munka révén került szakmája elitjébe. Egyetlen dologba lehet belekötni esetében, a beszédmódját érdemes lenne fejleszteni. Mintha mindig egy krumplit tartana a szájában azért, hogy valamelyik versenyzőnek random felajánlhassa előnyszerzés esetén. Wossala Rozina kevéssé markáns, és ebben követi elődjét, Vajda Pierre-t, aki óvatosan kóstolt, és gyakran inkább hümmögött. Rozina beszédhibája - olyan zártan beszél, hogy azzal egy vazs megyei kricsmi törzsközönségéből nem tűnne ki - némileg zavaró, és a tanárnénis stílus sem áll jól neki.

Nem tudjuk még ki lesz a verseny győztese, akárki, én meghajolok előtte. Sok munkával elért eredmény lesz az övé. Nekünk, laikus nézőknek, akik tátott szájjal nézzük a borjúagyvelőből készült mousse-t, az újragondolt bikahere mártást, a flambírozott kecskehájat, hiányozni fog a befejeződő műsor, ezért bánatunkban eszünk egy finom magyaros gulyáslevest Laci bácsi ételízesítőkkel dúsított konyhájából.

Látják, akárcsak Fördős Z. a szándékolt mellénézésével, én is becsaptam önöket a címválasztással: egyáltalán nincs elegem a Konyhafőnökből, amely szórakoztatva csinál kedvet a főzéshez a kétbalkezeseknek miközben a konyhák kemény világát is bemutatja.

A nemzetközi nihilizmus magyarországi titkos rezidenseként citromba harapott arccal ismerem el, hogy Mészáros Lőrinc úrnak igazsága vagyon: a wellness hotelek tele vannak. S miközben meghajlok Mészáros úr éles szemű megfigyelése előtt, szerényen megjegyzem, hogy az általam különösebben nem kedvelt Medgyessy-, Gyurcsány- és Bajnai-kormányok idején is tele voltak. A magyar strómanok védőszentje - akinek már csak az van hátra, hogy Viktor a gyermekeit is a nevére írassa - tehát igaz premisszából jut hamis következtetésre, midőn azt hiszi, hogy a wellness hotelek telítettsége az ország jólétének lakmuszpapírja. Másról van itt szó kérem!

A wellness hotelek megjelenése, elterjedése valamikor a 2000-es évek elejére tehető, talán az első - és sajnos nem az utolsó - Orbán-kormány idejére. Ebben az időszakban sorra jelentek meg a fürdőkultúrára alapozott, a pihenést az egészségmegőrzéssel kombináló, döntően vidéki szállodák. Alapvetően jó koncepcióval indultak, és hamar népszerűek is lettek. Ma már ott tartunk, hogy azok a hotelek, amelyek az elnevezésében nem szerepeltetik a wellness szót, a vendégkör érdeklődésének horizontjára sem kerülnek. Mi, magyarok megszerettük a wellness hoteleket, mert mi annyira odáig vagyunk az egészség megőrzésért. Vagy nem? Akkor miért olyan népszerű ez a pihenési forma, hogy még a nagy Mészárosnak is feltűnik?

Kezdjük a szállodákkal. Valódi wellness hotelt valódi gyógyvíz- és fürdőkultúrával rendelkező városokra lehet alapozni. Ilyenekből Magyarországon van ugyan egy tucat - Harkány, Hévíz, Zalakaros, Kehidakustány, Sárvár, Bükk, Mezőkövesd, Orosháza, Gyula, Hajdúszoboszló, Egerszalók -, de messze nem annyi, mint ahányan szeretnék magukat ebben a kategóriában látni. Ezért a többiek igyekeznek a wellness látszatát kelteni. Ha beállítanak egy szobácskába családi házba vásárolható jakuzzit szaunával, esetleg egy futópaddal kiegészítve, azt már wellnessként hirdetik. A takarékosabb szállodákban igyekeznek a jakuzzikat áramhasználat nélkül, bio üzemmódban hasznosítani. Ennek érdekében a konyha előszeretettel tálal fel Jókai-bablevest, chilisbabot, sóletet, így a kedves vendég egyénre szabottan élvezheti a vízből feltörő buborékok gyógyító hatását. A hazai wellness szállodák egy részénél ez a vendégen való spórolás egészen nevetséges tud lenni. A reggelihez kínált italok sokszor Tesco gazdaságos szintű narancslevet jelentenek, másszor a poharak gyűszűnyiek. Igaz, ezzel elérik azt, hogy a vendég legalább mozog az újratöltés érdekében.

A minőségi wellness hotelekben az étkezéssel nincs probléma, változatos és jó színvonalú abrakot kínálnak. És ezzel be is tesznek a wellness eredeti céljának. Mi magyarok pár év alatt saját képünkre formáltuk a wellnesst, egészségmegőrzés helyett a hizlalókúra terepévé. A wellness szállodák egésznap etetik, itatják vendégeiket, akiknek már az is nagy cucc, ha lebattyognak a wellness-részlegbe. Abba a wellness-részlegbe, ahol max. egy masszázs tortúráját vállalja fel a megfáradt dolgozó, a kondigépek inkább csak a messziről megtekintett csudaság élményét jelentik. Persze jobb is nem használni őket minden edzetlen jöttmentnek, egy komoly izomhúzódás, gerincroppanás könnyedén összejöhet a felelőtlen legénykedőnek.

Érdekes a vendégek összetétele is. Leginkább a gyermekesek és a nyugdíjasok kedvelik a wellness szállodákat, fiatalokat elvétve látni. A közönség további jellemzője a túlsúlyosság. Kissé elhízott anyukák és pocakos apukák tülekednek a svédasztal körül, próbálván beelőzni a komoly integető izmokkal rendelkező nagymamákat, guruló nagypapikat. A vendégek tányérukat roskadásig púpozzák, és többször is fordulnak, ritkábban a gyümölcsös pulttól, gyakrabban a sütis asztaltól. Ez az étel utáni kapaszkodás azért különös, mert láthatóan jól szituált családokról van szó, akik otthon is körülbelül hasonló színvonalon étkezhetnek. Talán a "ki van fizetve" érzés viszi rá őket a zabálás körüli tülekedésre, amidőn megannyi Kis Jánosként ki akarják enni a wellness Sarudit vagyonából. A családosok között érdekes megfigyelni az 50-es apukákat, amint egy-két apró gyermeket terelgetnek 30-as feleségeikkel. Kövér és Kovács urak elvárása a sok gyermekes családokról tehát megvalósult, igaz, hogy a gyermekek jól láthatóan a második alomból fiatalítják az idősödő atyát. Egyszer tán Matolcsy úr is feltűnik a sorban.

A wellness hotelek legrettenetesebb helyszíne az uszoda/fürdő. A többség lustán olvasgat, néha megmártózva a vízben. Úszni? Na, ne má'! A melegvizes részlegbe csak az menjen, aki szeret mások levében ejtőzni. A prosztatagondokkal küzdő papák és az inkontinenciaproblémákat diszkréten kezelő mamák simán elüldögélnek két-három órát a meleg vízben, mert az olyan jót tesz a deréknak, ízületeknek. Nem fárasztják magukat a tíz méterre található WC meglátogatásával. Egy arcukon átfutó lágy, furcsa mosoly jelzi csupán, hogy a dolog megtörtént.

A magyar wellness tehát igazi hungarikum. Az aktív pihenéssel eltöltött egészségmegőrzés, laza sportolással ritka, mint a fehér holló. Ehelyett alapból pufók emberek szednek fel néhány kiló pluszt pár napos wellnessben eltöltött nap után az egészségre törekvés jegyében.

A wellness mozgalom nagyon jó gondolat, több animátorral, a vendégek aktivitásra való ösztönzésével talán el is érné célját. A Mészáros úr számára oly nagy boldogságot jelentő vályúhoz terelő wellnessből viszont elegem van.

A demokrácia híveinek - nem ennek a volt balos zsarnokokból hirtelen demokratává avanzsáltaknak - van egy rossz hírem. A Földön tértől és időtől függetlenül az emberiség államba szerveződése óta legtöbbször valamilyen zsarnok uralkodott az adott közösség felett. A demokrácia ritka kincs. Igazából meghatározni sem lehet pozitívan, aki próbálta annak beletörött a bicskája. A demokrácia csak negatív módon definiálható: nem zsarnokság.

Ahhoz, hogy a demokrácia kialakuljon, kell egy öntudatos, saját értékeire támaszkodó társadalom, ahol ez nincs, ott igény sincs a zsarnok nélküli életre. Nem véletlen, hogy a Távol-Keleten az emberek évezredeket éltek le anélkül, hogy hiányzott volna nekik ez az izé, ez a demokrácia. Békésen tűrték, hogy az ügyeletes császár, sógun, nagykán, pártfőtitkár kivégeztessen egész népeket, tartományokat vagy éppen szemüvegeseket, ha úgy tartotta kedve. Az iszlám által meghódított területeken sem fejlődhet ki soha demokrácia, mert e két fogalom együtt olyan, mint a kóser sertéscomb. Nincs. Fekete Afrika törzsi világa teljesen alkalmatlan a demokráciára. A '60-as évektől megpróbálták politikai illuzionisták bevezetni a demokráciát a vonalzóval meghúzott határú afrikai országokban. Így aztán a határokon belül számbeli fölényben lévő törzs a választásokon kapott többségi felhatalmazással demokratikusan irthatta a kisebbségben maradtakat. Közép- és Dél-Amerikában sem él meg a demokrácia. Ebben a térségben az őslakosok nyers vérnősző kegyetlensége keveredett a spanyol/portugál hódítók kiszámított aljasságával és az Afrikából behurcoltak gyermeki ostobaságával. A kialakult elegyből egy végtelenül buta, ám rendkívül erőszakos populáció jött létre, amely csak zsarnokság útján kormányozható. Az utóbbi húsz évben látszatra próbálkoznak valami demokratikusnak nevezett hatalomgyakorlással, de az egekbe szökő korrupció miatt csak idő kérdése az újabb junták megjelenése.

Európában is ritkaságszámba ment a demokratikus hatalomgyakorlás. A mai tudásunk szerint az ókori Hellászban kezdték ezt a módszert alkalmazni erősen váltakozó sikerrel. A közel kétszáz görög polisz lakói azt vették észre, hogy valahogy mindig át tudja venni a hatalmat városállamuk felett egy türannosz. Mivel ezek kis közösségek voltak, rühellték erősen, és próbálkoztak valami mással. Csakhogy a színtiszta népuralom előbb-utóbb anarchiába torkollott, amelyből egy zsarnok vezette ki szeretett poliszát. Keresték a kiutat - cenzusos népuralom, zsarnokölési elméletek stb. -, de nem igazán találták. Talán Athén jutott néhány évtizedes eredményre Periklész korában, bár a források nem biztos, hogy teljesen visszaigazolják a fényes sikert. A következő próbálkozás Rómában történt. Az etruszk uralom alól megszabadult kicsiny településen közmegegyezés jött létre arról, hogy zsarnokot soha többé, ezért egy arisztokratikus köztársasági berendezkedést hoztak létre. Igen ám, csak ami működött egy városkában, az teljesen alkalmatlan volt először Itália, aztán a Földközi-tenger, végül egy - az Eufrátesztől a mai Skóciáig terjedő - birodalom kormányzásához. Lassan látták be, hogy a köztársasági forma nem megy, ezért polgárháborúskodtak pár évtizedet. Először Marius vezetett be egyeduralmat, aztán Sulla egy kemény diktatúrát, majd jött Caesar, aki véget is vetett a köztársaságnak, bár Augustus látszatra egy darabig fenntartotta. Az immár császárivá lett roppant kiterjedésű Római Birodalmat mérhetetlen hatalommal rendelkező zsarnok irányította. Valójában ez a módszer sem vált be. A császárokat pár év alatt - még ha normálisak voltak is - összetörte a korlátlan hatalom. A demokratikus hatalomgyakorlás viszont ezerötszáz évre száműzetett Európából.

A középkorban nem volt kérdés, hogy van egy Isten kegyelméből uralkodó király, aki szuverénként azt csinált, amit akart. Uralmára legfeljebb a magát kisemmizettnek érző testvér, egy türelmetlenebb fiú, unokaöcs jelentett veszélyt, de holmi nép nem. Egy-egy itáliai, német városállamban volt néhány vallási fanatizmuson alapuló hatalom átvétel, amely rövid idő alatt a szokásos anarchiába süllyedt. Az első sikeres demokratikus berendezkedés Svájchoz köthető, bár náluk is eltelt pár évszázad amíg kialakult. Aztán sokáig semmi.

Az Amerikai Egyesült Államok létrejöttével számítható a demokráciaproject újraindítása. Mivel az USA függetlenségi háborúban született, az alapító atyák megegyeztek abban, hogy az állam vezetését nem kaphatja zsarnok. Tanulmányozták a korábbi görög, római példákat és a svájci működést. Nemcsak a hatalmi ágakat választották szét kínos pontossággal, hanem a hadsereg irányítást is - mint potenciális zsarnokkeltetőt - civil kontroll alá helyezték. A polgárság erősödésével Nyugat-Európa is erre az útra lépett, bár nem volt könnyű út, a franciák egy évszázadot bíbelődtek, míg megszabadultak a zsarnok utáni vágyuktól. Az abszolút monarchiák megszűntek, a királyságok azonban több helyen hatalom nélkül fennmaradtak, míg megtalálták helyüket a celebvilágban.

Közép-Európa a két világ határán tántorogva próbálkozott zsarnok nélkül meglenni. Nem ment. Ennek két oka van. Az egyik az Orosz Birodalom felemelkedése, a másik az öntudatos, saját munkájából megélő polgárság hiánya. Az oroszok sosem lesznek demokraták, náluk túl erős a mongol/ázsiai hagyomány. Még az olyan virtigli német származású uralkodó is, mint a nagyon felvilágosult Katalin, simán kinyíratta a férjét, és akkor még hol van a kis Szoszó a maga timurlenkes attidűdjeivel. Viszont az orosz nyomulás arra jó, hogy megakassza a Közép-Európai népek tétova bolyongását a zsarnok nélküli országlás felé. A másik ok a világgazdaságba való bekapcsolódás nehézsége, amely miatt nem tudott létrejönni önálló polgárság, csak valami pszeudo polgárféleség, akik - bár azt hiszik magukról, hogy polgárok - valójában állami kegyből éldegélnek.

És most az egész demokráciaproject válságban van a Föld azon a kis területén is, ahol egyáltalán működött valahogy. De ki okozza a demokrácia válságát, esetleg bukását? Az egykönyvűek simán rávágják, hogy hát a Putyin, az Erdogan, meg az Orbán. Igen, az említett urak kavarnak, nem vitás, ám ez csak tünet. A válság oka egyfelől gazdasági döntések átszivárgása a társadalmi folyamatokra. A '90-es évektől a gazdaságilag racionálisnak tűnő döntések eredményeképpen az Ázsiába telepített gyárak elsorvasztották az amerikai, európai munkásosztályt, amely a középosztály fontos részeként adott támaszt a demokratikus berendezkedésnek. Egy ideig ez nem tűnt fel, mert a szolgáltató szektor és a pénzügyi trükkök elfedték a problémát. A leszakadtak pedig szépen besoroltak az állami ellátórendszerek hol szűkmarkú, hol bőkezű rendszerébe. Csak már nem a saját munkájukból megélő polgárok lettek, hanem járadékosok.

Erre a gazdasági-társadalmi helyzetre a politika több területen is rosszul reagált. Nem a munka világát erősítette meg, inkább a társadalmi béke megőrzésének látszata miatt eltűrte a folyamatot. Római mintára kialakult a modern proletár - proles, akinek csak gyermeke van, illetve már az is kevés - réteg, akik szavazati joguk erejére számítva várják az Ostiába érkező ingyen gabonát hozó hajók modernizált változataként a bankszámlájukon jóváírt összegről szóló tájékoztató pittyenést. A magától eltelt politikai elit szűk látókörű ostobasága pedig szellemi téren ássa alá a tömegek demokráciába vetett hitét. Ilyen marhaság a "politikailag korrekt" kifejezés elterjedése, amely megakadályozza a dolgok nevén nevezését. Ép lelkű ember nem akar ilyen-olyan kisebbségeket verbálisan vagy tettleg bántani, de az társadalmi dühöt vált ki, ha egyes szubkultúrák negatív tulajdonságait még csak megemlíteni sem lehet. A túlpörgetett pc egészen a nevetségességig is eljutott, egyes elit amerikai egyetemeken már vitatkozni sem lehet a széplelkű hülyék miatt.

A muzulmán elözönlés mögötti szándékok fel nem ismerése is ennek a saját ostobaságába kövült elitnek a felelőssége. Perspektivikusan minden normálisan gondolkodó - és a demokrácia értékeit féltő - előtt nyilvánvaló, hogy Mohamed követői veszélyt jelentenek. Mi, magyarok láttuk már Budát kardcsapás nélkül elfoglalni az akkori elitünk ostobasága miatt, nem akarjuk újra nézni az európai elit balgasága következtében.

Az önmagába bódult elit jó példája Martin Schulz. Először szidja-hordja Orbánt, majd az érvénytelen népszavazás után - szemével csippentve - tárgyalni akar vele: magyarán korrumpálni akarja (akárcsak Erdogant). Rövidtávon lehet eredményesen, mert Viktor olyan, mint Tuskó Hopkins, alig várja, hogy korrumpálják. Hosszútávon viszont ez a gyakorlat nem szokott bejönni. Éppen így fizetett a bukóban lévő aktuális római császár is germán, hun fejedelmeknek azért, hogy ne fosztogassák Birodalmát. Az eredményt ismerjük.

Sajnálattal vonhatjuk le a tanulságot: a jóllakott európai politikai elit egyszerűen nem érti a társadalom félelmeit, ezért értelmes választ sem tud rá adni. Ezért ők ennek az érdekes és sok szempontból helyes hatalomgyakorlási módszernek a sírásói, ők ágyaznak meg a zsarnokságnak.

És magyar szempontból innen indul a legkényesebb kérdés. A demokrácia meggyengülését és az európai politikai elit szánalmas teljesítményét kihasználva zsarnokká válik-e Orbán? A közelmúlt cselekedetei azt mutatják, hogy igen. Persze meg lehet magyarázni. Meg lehet a magyar politikai hagyományokkal, a demokrácia általános - fentebb ismertetett - hanyatlásával, a muzulmán hódítás elleni védekezéssel, a világgazdaság közelgő összeomlásával stb. Indokot mindig talált minden zsarnok, találni fog Viktor is, meg a belőle/rendszeréből élők.

A dolog személyes része nem kevésbé izgalmas. Szeretett Viktorom valószínűleg teljes önérzettel utasítaná vissza, hogy zsarnoknak tekintsék, maga nem tekint magára egyeduralkodóként. Pedig dehogynem, ez a zsarnokok önigazolása csupán. Mire Viktor rájön, hogy összetévesztette a hatalom szeretetét a szeretet hatalmával, késő lesz. Mivel demokratikus körülmények között - félve a felelősségre vonástól - már nem fogja tudni átadni a hatalmát, nem lesz más választása, mint felpörgetni a hatalmi/erőszak spirált beteljesítve Márai próféciáját: "...mert senki nem olyan veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az eszmét védi, hanem a zsákmányt".

A demokratikus intézményrendszer megerősítése helyett tehát végignézhetjük a zsarnoki rendszer kiépítését. Érdemes megvédenünk a demokráciát akkor is ha éppen - hordalékai miatt - elegünk van belőle, mert legalább nem egy buggyant ember kénye-kedve szerint kell élnünk. A zsarnokságból viszont hiába lesz elegünk.

Tudom, 98%, meg hárommillió-háromszázezer ember. Tudom, persze. Csak a torka véres a kormányzati rizsának. Érvénytelen. Kudarc. Személyesen Orbán Viktor kudarca. A saját maga által kialakított népszavazási rendszerben egy viszonylag népszerű kérdésben vallott kudarcot a mi egykoron csodált Viktorunk. Nem megy ez már neked, öreg! Árnyékra vetődtél. Ha nem lenne kezedben a bérfideszesekkel feltöltött szolgalelkű sajtó - ahol még az olyan jól fizetettek is megvetnek, mint a Tilla meg a Hajós - már mindenki a lebőgésedről írna vicceket. De hol zsarnokság van, ott zsarnokság van, s mindenki szem a láncban, ezért látszólag beveszik az emberek a cumit a nagyszerű diadalról.

A dögkeselyű tekintetű kommunikációs államtitkár - akinek a neve sem jut eszembe, csak az irritálóan okoskodó ügyvéd fizimiska - végigturnézza a sajtót a kudarc átfestésével. Annyira ostobák vagytok, arany szíveim, de annyira! Ha ezt a nímadot külditek, mindenki tudja, hogy óriási a bukta. Ha eszetek lenne, kussolnátok.

Drága Viktor, engedd meg, hogy hű fegyverhordozód elmagyarázza neked miért kudarc az egész népszavazósdi, és miért egekbe szökő ökörség az általad benyújtott Alaptörvény-módosítás. Figyelj Viktor, mert igaz szót a beszart sameszaidtól nem hallasz, hát jól becsüld meg az itt írtakat.

Szóval, cimbora, akkor először azt vegyük át, miért válik nevetségessé az, aki érvénytelen népszavazás esetén a népakaratra hivatkozik. Megpróbálom úgy, hogy te is megértsd. Képzeld haver, ott vagy a VB-döntőben - nem a VIP-páholyban - a pályán. Te játszol. Rúgsz egy csodálatos gólt a 93. percben, ezzel győzelemre vinnéd a csapatod. Örülsz. A bíró viszont a taccsbíróra hivatkozva nem adja meg a gólodat, mert tízméteres lesen voltál. A gól gyönyörű, a mozdulatodat tanítani fogják a Puskás Akadémián, de, Viktor - kapaszkodj meg -, semmit sem ér. Mit csinálsz koma? Megmagyarázod? Azt mondod, hogy érvénytelen ugyan, ám annyi embernek okoztál vele örömet, hogy adják meg? Kiröhögnek Viktor! Ennek ellenére - miközben jól tudod, hogy a lesről lőtt gól érvénytelen - a meccs lefújása után sem állsz le, összevissza hadoválsz a szép gólodról, és követeled, hogy utólag adják meg. Ekkor már komolyan feltehető a kérdés: Viktor, nooormális? Neked azonban ez sem elég, benyújtasz egy csak Magyarországon használható szabálymódosítást az MLSZ-hez, hogy a 93. percben lőtt lesgól is érvényes, ha a B-középnek tetszik. Nagyszerű! Ekkor már az egész világ forgatja mutatóujját a halántékánál, ha meglát téged. És mivel az indiánok is tisztelték az elmebetegeket, téged is tisztelni fognak Brüsszelben, ahogy követelted.

Másodszor nézzük az Alaptörvény-módosítás benyújtását. Személyesen te nyújtottad be, én Viktorom, szívemnek szultánja. Ekkora politikai kockázatot vállalni, Viktor! Ha leszavazzák, mehetsz a levesbe, hiszen a miniszterelnököt szavazták le, aki mellesleg bebukott egy népszavazást is. Nem volt erre a célra egy léhütő kretén? A Rubovszky például. Az annyira hülye, hogy már többször bevallotta, dunsztja sincs miket ír alá. Ideális a balhé elvitelére, de nem, te felvállalod a kirúgásod kockázatát. Mert talán senki sem merte megmondani neked, hogy nincs kétharmadod, így leszavazható vagy.

Ugyanakkor ellenzéki oldalon is elválik a szar a májtól. Először is észre kellene venniük, hogy Viktor nemcsak sebezhetővé vált, hanem politikai értelemben ki is lehet teríteni. Na, akkor latolgassunk esélyt!

Fodor már lefeküdt a rezsimnek - felesége milliárdokat osztogathat a Kormány nevében -, Viktor megbuktatásáért nem fog felkelni. Hacsak be nem üzennek neki a Sorosék, hogy számítanak rá a Viktor utáni világban. Az LMP Schiffer távozása után annyira kaotikus, hogy képesek megszavazni a büfé menüjét is. A vörösök éppen a napokban bizonyították, hogy mennyire szánalmasak. Lángoló pofával szidják a focicsapatoknak juttatott pénzek titkosításának lehetőségét, aztán megszavazzák a barmok. Hab a tortán, hogy ezek után Ádernél rimánkodnak azért, hogy ne írja alá. Ezektől bármi kitelik, Viktor dob nekik egy kis lovettát - Veres újdonsült felesége is kapott valami megbízatást -, amiért korpásodni fog a hajuk. A Gyurcsány párt - amelynek üzleti érdekeit kormányzati delegációk elmaradhatatlan tagjaként Kóka szokta képviselni diplomata útlevéllel a zsebében - majd otthon marad passzív rezisztenciával biztosítva be a "fasiszta" Viktor rezsimjét. A Jobbik ugyanazon a zsoldos koszton van, amelyet Viktor is habzsolt huszonöt évig. Ha Viktornak ízlett, a Jobbiknak is ízleni fog. Valami látszatmódosítási indítvány Fidesz általi elfogadásával még jobban megvédik a magyarokat az emberiség utolsó reményét jelentő iszlámtól, esetleg Vonáról csak cuki paparazzi fotók jelenhetnek meg, és már meg is vannak.

Viktor hibája valójában a politikai rendszer szilárdságának tesztelésére alkalmas. Elvileg maga Viktor adta az ellenzék kezébe parlamentális leváltásának lehetőségét. Ha az ellenzék egységesen lép fel és fegyelmezetten cselekszik, heteken belül vége Viktor centrális erőterének. Ezt az ellenzéki bagázst elnézve azonban Viktor nyugodtan alhat, követhet el orbitális politikai hibát, az ellenzék a NER részeként nem fogja kihasználni.

Két ember jelenthet mégis veszélyt Viktor plánumára. Az egyik Legokosabb Lajos, aki ha összerántja az ellenzéket, és van még néhány embere a Fidesz-frakcióban, Viktor kezdheti megírni a viddini levelét. A másik mindenki Janija, aki dönthet úgy, hogy elég volt a másodhegedűs szerepből az egyre demensebb Viktor mögött. Nem is kell sokat csinálnia, csak a szavazás előtt öt perccel szólni Semjénnek, hogy a KDNP-nek a nem gombot kell nyomni, mert a Viktornak van egy mesterterve. Esetleg az egyre zavarodottabb Kósa Bajnoknak odasúgja Jani, hogy a nemet hozza a frakció, hiszen az volt a plakáton is. Kósa a sikeres szavazás után diadalmasan gratulálni fog a magába roskadt Viktornak.

Látod Viktor, ezért kapitális baromság az Alaptörvény-módosítási javaslatod. Ám ha neked nincs eleged saját hülyeségedből, amellyel feladod a labdát a megbuktatásodra, nekünk miért legyen?

Lakásunk ugyan erősen kezd hasonlítani az Égig érő fű című film Berta nénijének kuckójára, de hát nincs az a zsúfolt hajlék, amelybe még egy fésülködőszekrényke ne férne el. Ebből az alkalomból a Jysk nevű bolthálózatot tiszteltük meg vásárlási szándékunkkal. Minden rendben lévőnek tűnt, a pénztártól pár méterre ott ácsorgott az álmok fésülködőszekrénye. Közöltük is pénztárossal és az árukiadóval, hogy akkor vinnénk ezt az összeszerelt darabot. Mindketten nagyon segítőkészek voltak, és rá is álltak az alkura. Hanem ekkor előkerült a boltvezető. Ebbéli tisztségét onnan lehetett tudni, hogy ostoba arccal áldotta meg a Teremtő, melyet jól egészített ki folyamatos tikkelése, és az addig kedves alkalmazottak láthatóan tartottak tőle. A jó üzleti érzékkel megáldott helyi Wall Street farkasa keményen közölte, hogy az összeszerelt szekrényecske marad, csak lapra szereltet vehetünk. Alázatos kérelemmel fordultunk a nagyemberhez, hogy hát mink mégis inkább vinnénk a készet, még az autóba is be tudjuk paszírozni. A Jysk ezen egységének kisegítő iskolát végzett vezetője hajthatatlan volt. Jó szokásunk szerint nem vitatkoztunk, kinevettünk, és tovább álltunk. Átautóztunk a Jysk egy másik boltjába, ahol megkaptuk összeszerelve a szekrényt az ottani kedves pénztárostól és árukiadótól. (Ezért nincs elegem a Jyskből.) Hanem a jelenségen el lehet gondolkodni. Hogy jutottunk idáig, véreim?

Régen minden jobb volt. A dédpapa és nagypapa korában az ember nagyjából háromféleképpen juthatott bútorhoz. Először is örökölte. Abban az időben még tölgyfából, diófából esetleg bükkből készültek a bútorok, amelyek vígan kiszolgáltak 3-4 generációt. Aztán lehetett venni is. De nem ám bútorboltban! Hol volt az még! Általában szomorú eseményekhez kötődött a bútorvétel. Akinek bebukott az üzlete vagy nem volt jó a lapjárása, annak dobra verték a bútorait, és ott lehetett venni ezt-azt. A dédpapával ilyesmi előfordult néhányszor, de amikor megint bejött a seft vagy a kártyaszerencse fordult, mindig visszavásárolta az elárverezett motyót a dédmama örömére. Ritkaságszámba ment a harmadik lehetőség, a csináltatás. Ilyenkor jött az asztalos, megbeszélték, hogy mi kellene, méricskélt és pár hónap múlva leszállította.

Az apák idején már más volt a rend. A tanácsi, szövetkezeti lakás átvétele után elballagott az ifjú pár egy szocialista bútorgyár bemutatótermébe, ahol kiválasztották a megfelelő szekrényeket, ágyakat és a fészekrakáshoz szükséges egyéb darabokat. A kor bútorslágereként lehetett virítani a dohányzóasztallal, amely egész nappalik hangulatát meghatározta akárcsak a távoli tájakat ábrázoló tapéta poszter. Persze az atyák előnyben voltak a nagypapákhoz képest, mert a bútorok egy részét már a mindenre gondoló állami vállalat beépítette. Ezek a bútorok viszont sajnos már csak fenyőből vagy farostlemezből készültek, kevésbé voltak tartósak. A kiszállításukat szintén megoldotta a bútorgyár, tíz-tizenöt forintért még fel is vitték az emeletre a kiszállítók. Igaz, itt-ott leverték a falat a szocialista munka hősei, de hát még csak épült a szocializmus, nem volt minden tökéletes. Ha valaki reklamált, tudatták vele, hogy a kommunizmusban majd nem verik le a falat a dolgozók. Ezt a magyarázatot el is fogadták a fiatal elvtársak, hiszen ott volt az imádott bútor.

Aztán mi magyarok kivettük az első téglát a Berlini falból, eljöve a kapitalizmus és a szabadság, meg csatlakoztunk Európához.  Ennek a nagyszerű folyamatnak a hétköznapi terméke lett a darabokban vásárolható bútor is, amely talán a hülye svédek egyik zászlóshajójához, az IKEÁ-hoz köthető. Az IKEA elég megosztó cég, egyesek el vannak bájolva a skandináv laza egyszerűségtől, mások szerint túlhájpolt drága szar az egész. Ebben nehéz igazságot tenni, ezért inkább csak rögzítsük a tényt: velük kezdődött, kapott lendületet a bútorlegózás. Az IKEA üzleti modelljét követték aztán a többiek is, bár a '90-es évek végéig még párhuzamosan előfordultak kész bútort gyártók. A 2000-es évekre viszont nagyjából kihaltak, ma nem is tudom lehet-e készen bútort venni, mindenhol a lapra szerelt változat megy.

Ezt az összeszerelősdit kezdetben azzal adták el, hogy így olcsóbb. Ez az állítás talán a beetetés idején volt igaz utoljára, ma elég drágák ezek a gyenge minőségű fából készült vacakok ahhoz képest, hogy még a vásárlónak kell összeraknia. A kampány második nagy állítása az volt, hogy milyen férfi az, aki nem tud összedobni egy ágyat az előre gyártott tervrajz alapján? A társadalom elkezdte sajátos modern férfibeavatási rítusnak tekinteni a házilagos bútorgyártást. Szegény ifjú férjek, kispapák a bútorszerelés eredményével vizsgáztak feleségük előtt. Igen ám, csak hogy míg Afrikában felkészítik a gyerekeket a férfipróbára, nálunk random kell helytállni az új helyzetben. Tapasztalatból tudom, hogy a mai férfipopuláció a kézügyesség tekintetében két csoportra osztható. Az egyik már franciakulccsal a szájában jön a világra és az oviban is flex a jele, a másik csoportba azok tartoznak, akik a villanykörtét is csak úgy tudják becsavarni, ha forgatják alattuk a hokedlit. És az utóbbi csoportba tartozók vannak többen. Ezeknek kész megaláztatás a bútorvásárlás.

A "sikeres" szerelés eredményei

Az IKEA addig érdekelt a dologban, míg kifizeti a naiv vásárló az árat, onnantól elpárolog a lazaság. Már a kiadás is macerás, figyelni kell arra, hogy megkapunk-e mindent, szóval rettenet. A kétbalkezesek számára a kibontással kezdődik a horror. Aki fel volt mentve technikából már előre gondoskodik egy flexes rokonról, barátról, hogy aztán a meló alatt végighallgathassa a balfékségére tett megjegyzéseket. Igazán hülye flexes apósok szokták elkövetni azt a bakit, hogy beszólásaikkal bizonygatják lányuk előtt vejük topaságát. Szegény marhák annyira túltolják a bringát, hogy a feleség azon van, minél előbb felavathassa a frissen készült ágyat, szekrényt kiengesztelve az ő megbántott férjecskéjét. És ne feledjük a Fülig Jimmy sapkáján díszelgő felirat bölcsességét: "Mindnyájunkat érhet baleset!" Láttam én már flexest is átkozódva, dühöngve megbukni a férfipróbán, mert a művelet utolsó fázisában kiderült, hogy pár alkatrész/csavar hiányzik.

Ez a lapra szerelten árusított bútor divat kifejezetten hülyének nézi a vásárlókat, akiket rákényszerítenek arra, hogy pénzükért még az idejüket is fecséreljék az általában igen gyenge minőségű berendezési tárgyak buherálásával. Változás csak akkor kényszeríthető ki, ha sokunknak lesz elege ebből az átverésből.

A barna gatyás/szoknyás államtitkároknak kiemelt feladata az egyébként tök érdektelen szakmai konferenciákon való bullshit-mesélés. Ilyenkor az általában elfoglalt miniszter helyett kell lökni a senkit sem érdeklő pozitív jövőképet, amelyet a szakmaiság ostyájába csomagolnak. A legtöbb államtitkár amúgy álmából felköltve is tudja a dolgát, igazi rábeszélő gépként nyomja a "Viktor akbárt!". Néha azonban homokszem kerül a gépezetbe. A szakmai közeg időnként igazmondásra sarkallja a szerencsétlen államtitkárocskát, mert hát olyan kínos az évfolyamtársak röhögését hallgatni az agitációs duma felmondása közben.

Így járt Hornung Ágnes is, a Kormány messze legcsinosabb államtitkára. Szegény az NGM apparátusától kapott szakmai anyagokra építve mondandóját gyakorlatilag bevallotta, hogy fusson ki merre lát, mert nyugdíjat már az '50-es éveiben járó generáció sem fog kapni. Ágica azért annyira nem volt bátor, hogy e szomorú tény ellentételezése érdekében kijelentse, hogy akkor járulékot sem kell fizetni, ehelyett öngondoskodásra buzdított. Később Hornung elvtársnő önkritikát gyakorolt, a Propaganda Minisztérium helyesbítette a "félreérthető" megfogalmazást, a tudósítót - aki egy malomtulajdonos kulák szeretője - internálták. Ez nagy megnyugvást hozott a fidesz birkák lelkes seregének, amely úgy tudta, hogy a Kormány megvédte a nyugdíjat. Számukra az ellentmondás feloldódott, mint szír migráns a germán tengerben, de mi ne menjünk el szó nélkül Ágika szenzációs bejelentése mellett.

A "Hajrá, Viktor, de izibe!" polgári kör erős szemráncolással vette tudomásul öt éve a magánynyugdíj-pénztárakból való rekvirálást, mint nem éppen polgári erényt. Mert a magánynyugdíj az magánytulajdon, senkinek semmi köze hozzá. Arra való, ha az ember öreg lesz és magányos, legyen miből fizetni a nővérkét a pelenkázásért, és dugni egy kis zsét az unokáknak. (A legjobb persze az lenne, ha az unoka pelenkázna, a nővérke pedig khm.) Abban azonban volt igazság, hogy a rendszert rendesen elbaltázták a vörösök még '96-ban, de inkább változtatni kellett volna rajta, nem végképp eltörölni. A fülkeforradalom lendületében ez mit sem számított, az államnak kellett a pénz, jött a zabrálás. Cserébe a kiflicsücskök szenátorasszonya harciasan toppantva kijelentette, hogy Viktor, a szeretett vezér megvédi a nyugdíjakat. Viktor szava pedig az Úr szava, amint monda, úgy lészen, punktum. Nyugodtan aludt hát az ország apraja-nagyja, legalább a nyugdíjak biztonságban vannak, ha már más nem is.

És most az Ágica beköpi a frankót: Nincs. Lassan mondom, hogy a kolomp után baktatók is megértsék: Neeem leeesz nyuuugdíííj.

Ági igazságrohama után két eset lehetséges, amelynek egy eredményre kell vezetnie. Első változat, hogy szenátorasszony és a nagy Viktor tudatosan hazudott a magánnyugdíjak államosításakor. Eszük ágában sem volt semmilyen nyugdíj védelem, egyszerű államilag elrendelt lopásról volt szó igazolván Szent Ágostont: "Jog és erkölcs nélkül az állam nem más, mint szervezett rablóbanda". Ekkor el kell tolni a biciklit srácok! A második lehetőség, hogy próbálták szegények, de a hetedik éve tartó kétharmados kormányzásból ennyire futotta. Demográfiai mutatók a béka segge alatt, hatszázezer értékes - és nyugdíjalapot fizetni tudó - emberünk kint kódorog a világban, a Nógrád-Somogy sarló mindenféle mutatói ijesztőek, versenyképességünk sehol stb. Tehát a nagy Viktor kormányzása katasztrófa. Ez a kormányzási impotencia aztán magával rántotta a nyugdíjakat is. Le kellene falcolni abból a bársonyszékből, fiúk!

De sebaj, nemet mondtunk a migránsokra! Legalább kiderül, hogy nem ők lopták/szerencsétlenkedték el a nyugdíjunkat. Azokból viszont, akik ezt tették elegem van. Nagyon.