Móricz szerint gyalogolni jó. Nem tudom számít-e Zsiga bácsinak a véleményem, de szerintem is. Legalább nem lesz az ember olyan dagadt, mint az a velem majdnem egykorú "tudjuk ki". Egy ilyen mászkálás alkalmával pirosra váltott előttem az addig villogó zöld, így a fiatalos lendület megtört a KRESZ előírásán. Könnyű volt Mózesnek kettéválasztania a Vörös-tengert, de én miképp válasszam kettő zöld lépő emberkévé a dacosan álló piros kismanust? Inkább nézelődni kezdtem. A zebrától vagy tíz méterre van egy cukrászda, ahol alkalmanként szoktam venni vasárnapi ebéd utánra sütiket. Most igazi Rimbaud-féle Kenyér-lesőként tapadtam a kirakatra felhasználva az elfolyó időt. Próbáltam kisilabizálni a sütik állagát, árát, kínálatát, ha legközelebb erre járok érdemes-e náluk vásárolni. Hunyorgok, birkózom az üveg fényével. Nagy meglepetésemre kipattan az eladó, széles mosollyal az arcán - mint kiderült távoli ismerős - és invitál befelé. "Akarsz egy jó kávét?" - kérdi. "Miért, árultok rosszat is?" - böllenkedem. "Dehogy!" - néz rosszallóan. "Gyere, van sok finom sütink!" - erősködik kedvesen. "Csak a zöldre várok" - mutatok a lámpára - "de legközelebb beugrom" - biztatom. "Várlak, ám!" - dobja felém különleges, ünnepi mosolyát. Piros ember zöldre lép, könnyeden intve indulok.

Másnap bevásárlás. Már megvagyok mindennel is, midőn az én drágám rám ír, hogy paprikás krumplit dob össze ebédre, kellene hozzá még egy kis kolbász. "Ó, te lótuszba foglalt ékesség!" - mormogom - "hát most jöttem el kedvenc Tescómból". Mindegy, van a soron kézművesnek mondott hentesáru, veszek ott. Az árus eddig unottan szokott ücsörögni rejtvényt fejtve, most viszont két kezét pultjára támasztva derűt árasztva várja vevőit. Amint leadom a rendelést, ugrik, udvarias, kérek-e még mást is. Hüledezem. Nem ehhez vagyok én szokva, kérem. Eddig jó, hogy le nem köpött. Persze drága a portéka, de egyszer él az ember... Megyek tovább, s lám a grillcsirkés már szolgálatkészen csomagolja is a fél csirkét, és nagyon csalódott, mikor mondom neki, hogy más most a prioritás (így mondom, hátha nem érti), Tényleg nem érti, csak szeméből árad a valami mély megbántottság, ahogy elmegyek mellette. Midőn a fodrászomból is, aki az ajtóban állva jegyzi meg, hogy hosszú a hajam. "Ja, két hete vágtad!" - fanyalgok. A virágárus szól, hogy gyönyörű bukétája van, csak nekem, csak most odaadja jó áron. "Bocs, de nincs alkalom" - tárom szét kezem. És nem értem, mi ez kereskedői bazsalygás? Úgy érzem magam, mint amikor a Pigalle-on sétálva sasszéztam a berántó embereket kerülgetve. Mi van itt? Én lettem a szép szőke herceg? Nézem magam az egyik kirakatban, és nem, nem lettem szebb tegnap óta. Akkor mi ez az irányomban megnyilvánuló szokatlan örömködés? És a tapintható üresség? Délután fél öt tájban mennék át egy amúgy forgalmas négysávos úton. Kis piros emberke ismét megállít. Az az megállítana, mert forgalom semmi. És bár a piros krapekot továbbra sem tudom szétválasztani, száraz lábbal át tudok rajta kelni. Nincs autó. Sehol.

Azt hiszem, nagy baj van, és a kereskedői mosolyoffenzíva ennek a bajnak az első lépcsője csupán. Oda a kereslet. A kereskedők egyelőre megpróbálnak vevőket lasszózni, de - szubjektív élmény - kevés sikerrel. Rajtuk van a beszerzett áru, megpróbálják elpasszolni. Ma még kedveskedve, udvariasan, finoman tukmálva. Rövid időn belül nem lesz elég a verbális intervenció, a tettek mezejére kell lépniük. A második lépcső fájdalmasabb lesz, mert árat kell csökkenteniük. A multik látványosan akcióznak egy-egy terméknél, másutt egy picit ellensúlyként emelnek. Láthattuk legutóbb a vaj árcsökkentésnél a módszert. Így ők - áldozatok árán - túlélnek. A magyar tulajdonú láncok hozzák a megszokott színvonalat, vacakot drágán, mert háborús infláció, Brüsszel, meg juszt is ripi-ripityom. Közben tartják a markukat szubvencióért. (Ha kapnak.) A kicsik és specializáltak (pékségek, virágárusok, cukrászdák stb.)... na, ők nagy bajban lesznek. Olcsítaniuk kell, ám úgy lehet, hogy meg sem éri kinyitniuk. Reménykedve várják a nyarat, de az idei már nem lesz az a lehúzós, mint a tavalyi. Érdeklődés hiányában elmarad Budán a kutyavásár. A harmadik lépcsőben egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy nincs pénz. Negatív spirálban az ország. Egy darabig lehet várni a csodát, de aztán jönnek az elbocsátások. Ha nem lehet eladni, minek termelni. (Esetleg külföldre, de azok a piacok sem egyszerűek, még ha fele annyiba is kerül a Pick szalámi a kihalt Németországban, mint a távoli Szegeden.) A kirúgottak nem fognak fogyasztani. Miképp a nagy hangon előadott akkugyárak fülöp-szigeteki, mongol és fene tudja honnan szalasztott migránsai sem fogják pörgetni a magyar piacokat. Aki tud, és amíg nyitva a határ, spurizik innen.

Ezt a jövőt látja a kormányzat és a különböző elemző intézetek itthon és külföldön. Egyelőre virágnyelven, szűk szakmának szólóan fogalmazzák meg a magyarokra váró sanyarú sorsot. Olyan széllibero gazdaság- és társadalompolitika lesz itten perceken belül, hogy Birca adja a másikat. Részben ezért is erősödik a forint, mert a háttérben Viktor már megígért mindent a magyarok szopatáshoz, csak maradhasson. (Fidesz-buziknak lehet köpködni, rájuk szükség lesz a magyarok hülyítéséhez, bár bűneik zsoldja ugye tudják mi.)

Kedves olvasóim, akik megtisztelnek figyelmükkel észrevehették, hogy be szoktak jönni a blog próféciái. Félek, most is így lesz, ezért van elegem a kereskedők nyájaskodásából.

Január elején jött a hír, hogy az Európai Bizottság felfüggeszti az Erasmus és a Horizont programot. A magyar kormány és a propagandasakálok erre elkezdtek visítani, mint egy sötétben inzultált hölgy. Kezdte a Navracsics úr, aki rendkívül európai módon érthetetlennek nevezte a döntést. Folytatta a sakálbanda, akik a jól bejáratott brüsszelezéssel, "nekik fog fájni" vigasztaló dumával, valamint "megoldjuk az érintett egyetemekkel külön" szöveggel és egyéb üres kuruckodással próbálják bagatelizálni a nyilvánvaló megaláztatást. Végül "jött a Tenkes kapitánya", aki szokásos pénteki rizsázásában emelte fel csodás ribancpofijának szemöldökét, és erkölcsileg mélyen felháborodva kikérte magának, hogy az ő arany közjószágait báncsa Brüsszel. (Érdekes, hogy az egyetemek átalakításáért felelős és annak nagyszerűségével korábban sokat házaló Stumpf úr mintha nem exponálná magát ebben a diadalban.) Akkor hát hántsuk le az újabb európai szívatásról a kormányzati guanót, és nézzük a dolgokat a maguk valójában.

Erasmus - ama Rotterdami - egyik kedvenc reneszánsz, humanista íróm, "A balgaság dicsérete" című művét vagy negyven éve olvastam jókat derülve az ember típusokon, mert hát: "Ecce homo!". (Azt hiszem, újra kellene olvasnom.) Az Európai Unió ezt a kiváló, sok derűvel, szarkasztikus megközelítéssel komoly dolgokat megértetni akaró európai gondolkodót választotta ifjúsági csereprogramjának névadójául. (Nem csoda, hogy a magyarok már a névadás üzenetét sem értik, hiszen Erasmus korában elődeik azzal voltak elfoglalva, hogy a pápa - az akkori EU - által a török elleni harcra szánt suskát miképp lopják el. Az eredményt Mohácsnál szüretelték.)

A következő lépcsőként a megértéshez, látni kell a történet kiindulópontját. Az Unió vette észre, hogyha versenyben akar maradni a technológiai, innovációs fejlődésben, akkor bizony ezeket a területeket kiemelten kell támogatnia a következő költségvetési ciklusban. A gondolatot tett követte és a 2021-27 időszakban nagyon jelentős összeget áldoz a közös költségvetésből erre a célra. De amely célban Európa a jövőt látja, abban a magyar söpredék vezetője a lopás lehetőségét fedezte fel. Sebtiben átalakította a magyar egyetemi rendszert látszólag alapítványi formába terelve be egyetemeinket, valójában felkészítve őket a beáramló uniós pénzek ellopására, amellyel kétszer vernék át az Uniót. Egyfelől eltüntetnék a pénzüket, másfelől semmit sem tennének hozzá az elvárt célokhoz, így a magyaroktól Európa versenyképessége maradhatna a béka ülepe alatt. Csak valami nem oda való, nem is illatos dolog került a palacsintába. Az Unió nem hagyja, hogy az európai polgárok adóját egy szűk balkáni banda elcsaklizza. Ez a probléma alapja. Viktor már-már zsebében érezte a finom eurómilliárdokat, és most visít, hogy nem kapja meg. Megy tehát a látszatcselekvés.

Már az is érdekes, hogy a programok felfüggesztéséről december közepén született döntés - a magyar kormány részvételével -, a sakálóbégatás pedig január elején kezdődött. Két eset van. Egy, hogy a tárgyaláson részt vevők nem fogták fel a döntést, mert olyan hülyék. A másik, hogy nem merték megmondani Viktornak, mert azzal elrontották volna karácsonyát. Az ünnepek múltával aztán bemerészkedtek hozzá a szokásos "Brüsszel-anyázással". Viktor kapkodja a levegőt. Navracsics úr meg nem érti, de állítólag öt perc alatt megoldotta.

A magyar narráció fedő dumája szerint a problémát a politikusok élethosszig tartó kuratóriumi tagsága okozza. (Itt már a tapló fidesz szavazó - kura, micsoda? - elvesztette a fonalat.) Az érintett miniszterek a "haza üdvéért" fájó szívvel lemondanának másfél-két milliós havi plusz pénzükről, ha megbízható strómannal lehetne őket pótolni. (A fizetéseket még a tapló fidesz szavazók - mennyi millió? a kurva anyjukat - is megértenék, ezért valahogy nem is teszik ki a plakátokra.) Ma tehát ott tartunk, hogy Viktor hajlandó lenne törvényt módosítani az összeférhetetlenségi ügyben, hátha az EU nem veszi észre a közbeszerzési trükköt. Csak az Unió átlát a ravaszkodáson, mint az üvegen. Mert a kuratóriumok mamelukokkal való feltöltése tünet. A lényeg nem itt van. Hanem ott, hogy az átalakított egyetemekre nem vonatkozik például a közbeszerzési törvény. Azaz, ahogy a gaz brüsszeliek utalják az eurót, onnantól "elveszti uniós pénz jellegét", és kinek mi köze hozzá, hogy a "független" egyetem mire költi. Végül is egy csinos jacht is szolgálhatja az EU innovációs fejlődését, csak elég távolról. De attól még... Hát nem? Vagy egy szépen hízó offshore számla. Egy pompás loft lakás New Yorkban, amely igazából úgyis Új-Amszterdam, az meg ott van a régi mellett. Ja, hogy a magyar tudományos életnek ebből csupán annyi jutna, amennyi a látszathoz kell? Kit érdekel? Magyarország már tizenhárom éve Igori, amelyet a szélhámos Pittman vezet úgy, hogy a látszat fenntartásával ellopja a valós célra küldött pénzeket. Ám most nem jön a zsé. Megunták ellopását a donorok.

Helyette jött az Ufi az egyetemi együttműködés felfüggesztéséről. De ez a Viktort nem érdekli. A magyar fiatalok és egyetemi kutatók majd vegetálnak itthon vagy lefalcolnak Európába. Aki meg magyar egyetemre megy, az cserediák program keretébe mehet a Szovjetunióba. (már ha az Arany Hordának van egyeteme). Félő, hogy az EU-s programokból való átmeneti kizárás tartós lesz, amellyel a magyar tudományos életet, az ehhez kötődő polgári gondolkodást és életmódot is kizárja széparcú a világ tudományos vérkeringéséből.

A magam részéről a kérdés megítélésében ingadozom, mint középparaszt a tsz-szervezéskor. Egyfelől nem bánom, hogy ennek a magyarnak nevezett népnek az életminősége tovább romlik, mert aki nem tesz a szabadságáért, az megérdemli a rabságot és az azzal járó megaláztatást. Másfelől elegem van a magyar balgaság dicséretéből.

Az elhibázott brüsszeli szankciós politika miatt erőteljes spórolásra kényszerülünk. Természetesen eszünkbe jut alkalmanként, hogy talán mégsem az a galád Brüsszel a hibás, hanem a tizenhárom éve totális felhatalmazással kormányzó tök alkalmatlan Viktor, de - meghallgatva a mindig kiegyensúlyozott Kesma magas színvonalú tudósításait és olvasgatva a plakátok dicsőséges beszámolóit az újabb és újabb győzelmekről - belátom, hogy nem Viktor a felelős a kényszer spórolásért. Mélyen magamba nézve rájövök, hogy valójában én vagyok a bűnös. Mert egyes elemeit élvezem.

Kétféle spórolás van, a skót típusú és a seft típusú. A skót spórolás az egyszerűbb, ezért kevesebb is benne az öröm. Ilyenkor az ember nem vesz meg dolgokat, szolgáltatásokat, kevesebbet vesz vagy gyengébb minőséggel is megelégszik, ha az olcsóbb.

A szolgáltatások visszafogása viszonylag egyszerű. Nem kell például moziba menni, előbb-utóbb úgyis megy a tévében a ma még friss film, a streaming szolgáltatók pedig tele vannak filmekkel, elég azokat végig böngészni. Ezzel a módszerrel máris sikerül megtakarítani - rágcsákkal együtt - úgy húszezer forintot. Vendéglő is felejtős. Korábban simán egy hónapban többször is, de mióta az átverő mentalitás kirívóan látványos, inkább kihagyjuk. A kaják ára csak-csak, de az ezerötszáz forintos limonádé fejenként - amely cakli-pakli nincs kétszáz forint - kicsit lehúzó jellegű, tehát inkább nem. A kiszállítás sem járható út, mert fizessen a fene több ezer forintot érte. Egy ideig a szépkártya-kényszer miatt visszafogottan ugyan, de még maradt a vendéglőzés, manapság talán egy családi pizzázás kijön belőle. Elvitelre. A szolgáltatás negligálásával legalább ötvenezret takarítunk meg havonta a régi habzsi-dőzsi életmódhoz képest. (Érdekes tendencia viszont, hogy az utóbbi időben egy sor közeli vendéglő olcsó nyomtatványokat dobáltat be postaládánkba kínálgatva magát. Nem mehet jól nekik sem.) Ruházati cikkek, csak ha tényleg muszáj. Hál' Isten a gyerekek már nem nőnek, flexelésre meg minek költeni. Ami kell, az oké, de kacatokat nem gyűjtünk, mert lehet választani: vagy mi leszünk milliomosok vagy a butikos. Akkor inkább mi. Táskákkal, cipőkkel, egyéb rongyokkal tele a padlás, gardrób, ha eladnám a felét, még akkor is sok maradna. Szálloda: felesleges. Először is a szállodák jelentős része a "tudjuk kik" tulajdonában van, hizlalják őket híveik. Van itt-ott néhány dácsánk, ha vidéki levegőt akarunk szívni, ahhoz nem kell szálloda. A szállodaipart korábban hajtó szépkártya ezen a területen is elinflálódott, "saját pénzből" pedig nem érdemes költeni rá. Elektromos kütyükre csak, ha tönkremegy valamelyik. Eddig sem tartoztuk azok közé a full kretének közé, akik napokkal az adott szupi telcsi, konzol, játékprogram stb. kiadása előtt hálózsákban kitelepülnek a boltok elé, de most még ennyi sem. Ha éppen tönkremegy a cucc, akkor igen, ám ebben az esetben sem valami túlhájpolt szart, elég olyan termék, amely megfelel a célnak. Autózás visszafogva. Régebben sem tartoztunk a "wc-re is kocsival" körbe, nem nagy áldozat még körültekintőbben használni az autót. (Mások is ezt csinálhatják. Feltűnő, hogy nincsenek dugók mostanában. Lehet magyarázni a januárral, hómofisszal, gyanúsabb viszont az össznépi spórolás.) Kaja visszafogása a legjelentősebb. A válság kezdetekor azt játszottuk, hogy kiettük a mélyhűtőt. Úgy egy hónapig tejen és kenyéren kívül nem kellett venni mást, míg elfogyott a pizza, zöldség, hús, lefagyasztott "túl sok lett, egyszer jó lesz, ne dobjuk ki, tegyük el" készétel. Azóta annyit veszünk, amennyi elfogy. A minőségen nem spórolunk, a mennyiségen igen, ezért a mennyiség nem tud átcsapni minőségbe.

Egy valamin nem lehet pénzt fogni, az az energia. A tróger banda egész nyár végéig harsogta - a szőrös kurva külön tiktok videóban is -, hogy nem kell takarékoskodni, mert a rezsicsökkentés örök, ötöd áron vesszük a mocskos ruszkiktól a gázt, bezzeg a fritzek meg fognak fagyni, de lehet előbb éhen halnak. Aztán visszamenőlegesen - a tavalyi fogyasztásra (amikor pazarlásra ösztönző propaganda ömlött mindenhonnan) - vetették ki a díjakat. De azt is úgy, hogy a megállapított átalányom valamiért pár ezer forinttal nő havonta. (Sipos néni és a kémkedéssel egyidős ősi mesterség párhuzama.) Tehát hiába tekerem le a lángot, oltom le a villanyt, az a jövő évi számlában jelentkezhet. Talán. Mert ettől a Kormánynak nevezett tolvajbandától minden kitelik.

A seft típusú spórolásban van az igazi öröm. A seftelés a véremben van, amelyet a nyereség érzése minden jó üzlet alkalmával dübörögve pezsdíti fel. Olyan ez, mikor ránézek az órámra, amelyet a nagyapám a halálos ágyán adott el nekem. Kukkolom a különböző kedvezményeket, appokat és akkor veszek amikor - relatíve - olcsó a termék. Az élelmiszereknél legnagyobb a drágulás, ezért ha például a drága vajat háromszázzal olcsóbban meg tudom venni, már jó buli. Természetesen annyit veszek, hogy kitartson a következő akcióig. Ezzel a technikával lehet csökkenteni a kiugró élelmiszerárakat.

A többi beszerzés már inkább befektetés. Kacagva olvasom a "mibe fektessünk?" rovatokat. Hát áruba, szeretteim. Olyan árucikkekbe, amelyek elállnak a világ végezetéig. Például papíráru. WC papír, konyhai törlőkendő, papírzsepi jó vétel, bár a tárolása helyigényes ugyan, mégis megéri. Nézem a már közel ötszáz forintos zsebkendőket és boldog vagyok, hogy én még a kétszázötven forintosba helyezhetem el az orrváladékom. Egyes piák szintén játszanak, akciósan különösen. A Tescóban, Lidlben minőségi whiskyket lehet kapni, amelyek ennél is rosszabb időkben - bocsánat zordabb időkben (jó voltál Íjász, gratula, de eddig is tudtuk, hogy a nagykovácsiak gazdagok és jórészt bunkók, amely tulajdonságukat közlekedési moráljukban is igyekeznek szorgosan a világ tudtára adni) - valutaként használhatók. Árstoppos terméket mindig veszek. Olajból egy évi tartalékot tartok fenn, ha kimegy belőle pótolom olcsóval. A cukor szintén lejárat nélküli, mindig annyit veszek, amennyit az adott boltlánc enged, hiszen kétszázötven forint körüli összegért a bolondnak is megéri, hát még nekem. Nem tudom hány mázsa van belőle, de a sapi megszűnésével nem akarok nyolcszázért venni. Befektetés a jövőbe.

Abba a jövőbe, amely múltba visz. Magyarország úgy megy előre, hogy hátul találja magát. Hálás vagyok Viktornak, mert ezzel a spórolással gyermek- és ifjúkoromba repít. Amikor kevés volt a pénz, cserébe nem lehetett mire költeni. És a kurrens cikkeket - némi infóval és sorbanállás után - megvéve pár sarokkal arrébb jó haszonnal lehetett elpasszolni. Ezt élvezem a spórolásban, kétségtelen. Meg a felesleges költések visszafogását. Ugyanakkor ez a folyamat tendenciájában egy elszegényedő, csóró, élhetetlen országot mutat. Olyat, amelyet - azt hittük - harminchárom éve magunk mögött hagytunk. Amelyből már akkor is elegem volt.

A gaz libsik állandóan bántják Rákay urat hol ezzel, hol azzal. Most éppen az Aranybulla című filmeposz miatt. Nincs igazuk. Ám előbb vegyük sorra miért is kapott Rákay úr az elmúlt húsz évben az ő immár deresedő fejére.

Van ugye az alapgúnyolódás, hogy hát a Rákay úr nem is Filip, hanem Kálmán. Nem képesek felfogni a libsik, hogy Rákay úr csak korrigálta szülei tévedését. Mert a Kálmán régi magyar név ugyan, de nem lehet vele villogni. Azt jelenti, maradék. A Filip az igen, az már valami, elegáns, igazi sznob (sine nobilitate) név, merthogy lókedvelőt jelent. Rákay papa csak amolyan maradékként tekintett fiára, az érett Maradék viszont korrigálta a családi bibit. Lókedvelését pedig azóta a makkosmáriai kúriájának szomszédságában lévő gyönyörű templom hívei is megérezték, lévén Maradék Lókedvelő odahordatott néhány mázsa lószart. Szóval ne bántsa senki a mi Maradék Lókedvelőnket, örüljünk, hogy megtalálta identitását.

Aztán a híres: "kétmillióan vagyunk" mondatért való froclizása a derék Maradéknak sem méltányos. Ott voltam a Rákóczi szobor környékén, és bizony egy tűt nem lehetett leejteni. Felemelő, szép látvány és érzés volt, amelyre büszke leszek egész életemben. És igen, ott és akkor hihető volt a Filip által bemondott szám. És igen, aki akkor kiállt a polgári Magyarország ígéretével kampányoló Viktor mellett, az megfizetett érte, mert a nagyon befogadó, nagyon demokraták már csak ilyenek. Filip az állásával. (Megjegyzem, én is.) A 2006-os performanszra már ritkábbak voltak a sorok, hiába vártuk, hogy "felkel majd a nap". Akárhogy nyújtogattam a nyakam, Nagy Márton miniszter urat például nem láttam. (A Pegazus program előnye, hogy a kormányzat már a bejegyzés írásával egy időben tud reagálni.) A Miniszterelnöki Sajtóiroda ríl tájmban elküldött kiegészítését az alábbiakban adjuk közre: Tisztelt Blogíró! Miniszterelnök úr rendkívüli vizsgálatot rendelt el annak az állításának tisztázására, hogy Nagy Márton miniszter úr nem vett részt a Fidesz 2006. évi Kossuth-téri rendezvényén. Miniszter úr elmondása szerint valóban nem volt ott, ennek azonban a libsi Simor András akkori jegybank elnök az oka. Nagy Márton nyelve ugyanis beszorult Simor úr fenekébe - arra, hogy nyelve milyen körülmények között került Simor úr fenekébe a meleg szarig, Miniszter úr már pontosan nem emlékszik - amelyből Simor úr nem engedte kihúzni. Sőt, farpofáját direkt összeszorította, és válla felett gúnyosan mosolyogva megjegyezte, hogy: "Innen ugyan el nem mész a Viktorra." Miniszterelnök úr elfogadta Miniszter úr válaszát és vis maior helyzetnek minősítette távollétét. Ezért nyomatékkal kérem, hogy Nagy Márton miniszter úr lojalitását kétségbe vonó álhíreket ne terjesszen, mert bár Miniszterelnök úr soha sem vetemedne arra, hogy elhallgattasson bárkit, de homárral teli pocakjával kész lesújtani. Üdvözlettel: Havasi Bertalan") Aztán a többiek a teljesség igénye nélkül. Az Erdős Péter komcsi részleges kultúrcézár szervén csüngő Évi néni is ősfideszes lett, csak úgy, mint a folyton remegő fejű, tizenöt éve még a vörös korruptakkal bulizó Faszy "Csak a Fidesz" Ádám úr. És ma már egyértelmű, hogy a Fidesz friss igazolása, Győzike a MIÉP akkori ifjú reménységéhez Kocsis Mátéhoz írta a "Hogy mondjam el, hogy vágyom, rád, Hogy szeretem a bőröd illatát, Ha bennem élsz a szívem is ég, Hadd legyek újra meg újra a tiéd!" örökbecsű sorokat. Önök szerint milyen érzés lehet Maradék Lókedvelőnek látni ezt a vörös és libsi tolongást a damaszkuszi úton? Valószínűleg okádnia kell. Akkor is, ha - jó pénzért - Megafonjában erősíti fel a kormányzati hazugságokat.

Az pedig külön vicc, hogy milyen rosszul öregednek Maradék egyes műsorai. Intendáns korában Maradék elkészített egy kifejezetten jó sorozatot a komcsik '45 utáni hatalom átvételéről és az '56-os forradalomról. Néha ismétlik is. 'Oszt mit lát a néző? Ott ül a mi Maradékunk egy bazi nagy "Ruszkik haza!" felirat alatt. A mocskos ork banda ukrajnai háborújának elején ezt a feliratot mázolta egy bátor honfitársuk a mocskos ork banda Andrássy úti követsége elé. Amelyet aztán a KGB ügynök rendőrrel vigyáztatott, letakartatott és eltávolíttatott. Maradék pedig magában ismét visszanyelt egy okádást.

Mit tehet hát egy olyan ember, aki nap, mint nap csalódik abban az értékrendben, amelyben egykor hitt? Például felszólalhat ellene, ott hagyhatja az egész bagázst a francba. Maradék Lókedvelőnk azért ennyire nem bátor, mert ismeri Viktort. Tudja, hogy a legkisebb eltérés esetén ugrana a kúria, a hetven milkós G-merci, a milliárdok, és lókedvelését azok trágyájának hordásban élhetné ki. Elmenekül hát a valóság elől. Hova lehet menekülni a rohadó ország hétköznapjai elől? A dicső - sosem volt - múltba például. Réved hát Maradék Lókedvelőnk, réved. De minek?

Leforgatja az Aranybullát egy hülyegyereket állítva révedése középpontjába. (Persze ha bátor lenne Maradék, leforgathatná az Arany bulát is, vannak a NER-ben dögivel. Egy üveg whisky után pedig olyan bátorság szállná meg, hogy az Arany Bullról forgatna, amint az halált megvető bátorsággal megszerez néhány plázát.) De neki a Bandi királyról kell álmodnia. Aki többször lázadt bátyja ellen, amíg Imre megunta és uccsó lázadása alkalmával konkrétan el nem náspángolta lázadó főemberei előtt - nem az uralkodó, hanem - a báty jogán. Bandi a harmadik legtovább uralkodó Árpád-háziként nagy lehetőségek kapujában állt. És ott is maradt. Ahhoz is hülye volt, hogy feleségét - gyerekei szeme láttára - legyilkoló urakat megbüntesse. (Nem úgy, mint egy hasonló szituációban száz év múlva Károly Róbert, aki viszont átesett a ló túloldalára és Zách egész családját - a bűnteleneket is - megalázó brutalitással végeztette ki.) Kóválygott a Szentföldön, támogatta Krak várának építését, de az nem jutott eszébe, hogy Magyarországon is legyenek ilyen erődök. Batu köszönte szépen. Szétzilálta a gazdaságot, a közigazgatást, pedig apja, a Bizáncban nevelkedett és egy ideig ott trón várományosként fungáló Béla erős országot hagyott fiaira. Bandi e tekintetben valóban előképe Viktornak, mert amihez nyúlt, az szarrá változott kezeiben. Ebből a szerencsétlenből korszakos uralkodót faragni nem lett volna kis teljesítmény még Maradéktól sem. Nem is sikerült.

Lókedvelő barátunk tehát magyarázkodik. Ez még jobb. A szokásos: Bántanak a libsik! - dumát engedjük el, ez csak Viktornak szól. Maradék abban reménykedik, hogy ezzel Viktor meghosszabbítja őt Bicskéig. Hanem a tartalmi védekezés, az igen! Azt mondja a Maradék, hogy Bandi a demokrácia előfutára, mert megosztotta hatalmát az ország nemeseivel. Ja, egy patrimoniális uralkodó, amint korlátozza saját hatalmát. Lókedvelőnél tehát Bandi nem egy gyenge segg, akinek baromságait megunták a főurak, nem. Ő magától adta át hatalma egy részét, mert előre akart mutatni a jövőnek. Persze. Ám ha Maradék fent leírt lelkiállapota igaz, akkor lenne itt egy másik magyarázat, amely nagyon kemény üzenet Viktornak. Annak a Viktornak, aki példátlan - demokráciával össze nem egyeztethető - hatalmat összpontosít kezében. Az üzenet pedig az, hogy Viktornak is meg kellene osztania hatalmát, hiszen a Bandi is ezt tette. Mert a hatalommegosztás a demokrácia alapja. Aggódom Maradék Lókedvelőért, ha Viktor megérti ezt az üzenetet.

Ezért van elegem Rákay úr bántásából, bátor tettet hajtott ő végre, az Aranybullával beszólt egy embereset Viktornak. (Hogy izzadhat szegénykém ezt olvasva.)

Az Úr 2023. évének legfontosabb kérdése, hogy megbuktatja-e Putyin Viktort? A hivatásos hörgők hörögni fognak a kérdés feltevésén is, hiszen mindenki tudja, hogy Vova és Viki világraszóló spanok. Csak egy hülye gondolhatja, hogy Vologya ejti az ő druzsbáját. A blogger persze, hogy hülye, ez nem képezheti vita tárgyát, mégis vannak jelek erre a szcenárióra.

Külső szemlélő inkább az EU-ra tippelne, esetleg az USÁ-ra, mint olyanokra, akiknek a kanaluk már megvan, csak vízért mennek, hogy abba fojtsák Európa DNS-ét. Ám Vologyát sem szabad leírni e vonatkozásban. Derék Viktor pár éve mondott valami elképesztő hülyeséget - mikor nem mond? - arról, hogy: "Magyarország a Berlin-Moszkva-Isztambul háromszögben helyezkedik el...". Mit várhatunk ezek után egy olyan kreténtől, aki azt sem tudja, hogy Törökország fővárosa Ankara. De legalább biztos magában, és a bunkó választóinak ez elég is. Az ország miniszterelnökének tehát fogalma sincs a valódi hatalmi centrumokról, ez azért több mint harminc év politikában töltött idő után sokat elmond Viktor kvalitásairól. Általában úgy szokott lenni, ha rossz a premissza, abból rossz lesz a konklúzió. Viktor esetében sincs másképp. Moszkva mint Magyarország jelenét és jövőjét meghatározó hatalmi centrum. Kacag a máj.

Az az annyira nem kacag, mert Moszkva alapesetben nem lehetne tényező Magyarországon, két dolog miatt azonban sajnos van hatása. Az egyik, hogy rendszerváltás után harminchárom évvel sem tudjuk mi állt a reykjaviki/máltai szalvétán. Milyen arányban tarthatták fenn befolyásukat a katonai kivonulás után a ruszkik. A másik, hogy mivel fogják a Viktort? Mert van kompromat az szinte biztos, a másik magyarázat rosszabb: Viktor Vologya lúzere. Tehát normális helyzetben Magyarország és Oroszország között egy laza üzleti kapcsolatnál több nem lehet, és nem is kell, hogy legyen. Politikai kapcsolat se nagyon, mi egy másik szövetségi rendszer tagjai vagyunk, 'oszt csókol anyád, Vova.

A fogott Viktor miatt viszont sokkal jobban ki vagyunk szolgáltatva a ruszkiknak, mint kellene, és mint az a magyaroknak megfelelne. Akit fognak, az egy ideig azt hiszi, hogy biztonságban van, amíg rá nem jön arra, hogy el is engedhetik. Ezért soha sem dőlhet hátra, mindig meg kell felelnie, akkor is, ha az ország rámegy. És bármit tesz, eljöhet a pillanat, mikor a fogónak több hasznot hoz bukása, mint a totális oráljobbágykodás. Az tehát a kérdés, hogy Vovának nem lesz-e érdeke beborítani Viktort?

Egyre több jel mutat arra, hogy erősödik a kedves Vologyában a: "Buktassuk meg Viktort!" - érzés. Jó keleti szokás szerint az Atlanti Szövetség tagjai közül kiemelten Viktort köszöntötte az újév alkalmából. Viktornak ettől hízik a mája, de miképp is reagált Török Bálint a Szulejmán által neki ajándékozott legszebb kaftánra? "Az okos madarász annak a madárnak sípol legszebben, amelyikre legjobban fáj a foga." Az ilyen gesztusokkal el lehet altatni Viktort, aki az utolsókat is kicsavarja szeretett magyarjaiból, hogy finanszírozza Vologya vesztes háborúját. Semmire sincs pénz itthon, infláció az egekben, az adók kolosszálisak, mind-mind azért, hogy a feltuningolt kamu gáz- és olajárakon keresztül a megfelelési kényszeres Viktor Moszkvába szivattyúzza a magyar emberek pénzét. De még ez is lehet kevés.

Vologya ugyanis a katonai katasztrófa szélén van, neki is mentenie kell hatalmát. Mi sem egyszerűbb hát, mint Európa közepén összehozni egy jó nagy zűrzavart. A szerbek szóba jöhetnek, és volna rá igény, de az albánok sem piskóták, ezért Vucsics óvatosan ugat a kerítés mögül. Ráadásul Szerbia nem EU- és NATO-tag. Sokkal jobb, ha Viktor látványos megbuktatásával kialakít egy európai válságot tudván, hogy: "az erő lekötődik". Addig, amíg az EU a magyar kérdés megoldásával bíbelődik, nem tudja támogatni Ukrajnát.

Hogy is lehet, hogy is? Technikai kérdés. Talán orosz bloggerek elkezdik kiteregetni az esetleges beszervezési iratokat/üzleti ügyek fizetési papírjait. Legnagyobbat az ütne - lásd az Uborkai ügyet -, ha pikáns képek jelennének meg. No, nem nőkről, hiszen Viktor nőügyekkel nem foglalkozik, meg egy öregedő férfinak inkább dicsőség lenne, ha nővel hoznák össze. Esetleg egy kellemes férfias játék dokumentációja kerülhet elő a régi szép liberális időkből. Amely egyébként nem lehetetlen, hiszen Jozefina és Gabriella mellett elég nehéz lehetett nem Viktóriává válni. Hidegnek maradni egy meleg, befogadó környezetben. Erre a Viktor hívők elundorodnának vezérüktől. A rezsim durván omlana össze, elhúzódó polgárháborús helyzet alakulna ki. Az EU "gyors reagálású" döntéshozói szembetalálnák magukat egy olyan problémával, amellyel még nem találkoztak. Viktor kuka, de nincs helyette senki, éhséglázadás, szétesett ország. Vologya tehát okosan betolna egy újabb problémát az EU-nak (és az amcsiknak), akiknek van elég gondjuk így is (gazdasági kihívások, Kína covidja, gazdaságának lassulása, Ukrajna, infláció megfékezése, társadalmi béke fenntartása stb.). Úgy hiányozna a zúniónak egyik tagállamuk összeomlása, mint üveges felvidékinek a hanyatt esés. Hát még ha Vologya egy proxy polgárháborús helyzettel el is odázná a rendezés lehetőségét. Ezzel a húzással Vova levegőhöz jutna Ukrajnában, mert az EU-nak nem lenne ereje az ukránok támogatásához. Melynek eredményeképpen létrejöhetne egy messziről győzelemként eladható békeszerződés a katonai vereség elfedésére. A bizánci diplomáciának valószínűleg megfordult már a fejében az évezredes megoldás: az ellenségem táborában zűrzavart kelteni (ha már nyíltan nem vállalható szövetségesemként nem tudom hátba kapatni velük az ukránokat).

"Még nem tudja..."

Marad tehát a kérdés: eljön-e 2023-ban az a pont, amikor Putyinnak több érdeke fűződik Viktor totális megbuktatásához mint fenntartásához? Magam nem tudom, mi a jobb: a rezsim fennmaradása az ország lassú, de teljes szétesésével, a rezsim elhúzódó bukása az ország szétesésével, vagy a rezsim gyors bukása az ország bukásával (a rezsim bukására az ország túlélésével minimális az esély). Tessék választani. Nekem mindegyikből elegem van.

Evangélikus barátaink büszkén vallják, hogy vallásalapítójuk, Luther Márton találta ki a karácsonyfa-állítást, amely aztán szép hagyománnyá nemesedett. Nem tudjuk, hogy Marci mit szeretett volna elérni a karácsonyfával, de amivé a XX-XXI. századi média tette, az biztos szándékán túli eredmény. Mert amint eljő a karácsonyfa-beszerzés szezonja, a média azonnal egymásnak feszíti a különböző módon ünnepelni akaró embereket, akik nem látják át a "vékony vagy vastag felén kell-e a tojást feltörni"-vita hiábavalóságát, és képesek tényleg egymásnak esni. Pedig csak arról van szó, hogy a sütőtökszezon médiamunkásainak is meg kell valamivel tölteni a kolumnákat, a két reklám közötti műsoridőt, irányt kell mutatni az influenszer világ tökjeinek, ezért sok hülyeséget kell összehordaniuk igazolandó, nem puszira veszik fel a fizetésüket.

Kezdődik november végén a nép hergelésével a dráguló árak miatt. Ezzel alakítják ki a fenyőárusok/termelők és a vásárlók közötti ellentétet, megalapozván a továbbiakat. Aztán jön kisfa- versus nagyfa-hívők egymásnak ugrasztása. Az egyedülállók, idősek, kevésbé tehetősek a kisfára esküsznek, a gyerekesek inkább a nagyra. Az előbbieknek egyszerűbb a díszítés, kevesebb helyet foglal stb. Az utóbbiaknak viszont az az öröm, ha a gyermekük tágra nyílt szemmel rácsodálkozik arra a nagy, díszes, illatos, csillogó karácsonyfára, amely alatt ott vannak a rejtélyes dobozok. Ebbe az örömködésbe másznak bele a megmondók próbálván valami lelkiismeret-furdalást kialakítani a nagy fát kedvelőkben. Sőt még képesek tetézni is! Mert ha már nagy a fa, azt kihívás úgy feldíszíteni, hogy a lurkók ne vegyék észre. Tehát jön a nagy fát állítók macerálása azzal a világra szóló problémával, hogy együtt díszítsen a család apraja-nagyja vagy jobb követni a József Attila-i óvást: "a titkokat ne lesd meg". Ha pedig közös díszítés, akkor komolynak látszó gyermekpszichológusok osztják az észt arról, hogy hány éves kortól szabad/érdemes bevonni a gyerekeket.

Ha ezen is túl van a nép, akkor másznak elő a kiváló környezetvédők, hogy tisztázzák a műfenyő - valódi fenyő állításának problematikáját. Természetesen ők a műfenyőállítás hívei, mert a fák védelme mindenekfelett. Ezeket az sem zavarja, hogy a karácsonyfának való fa termelése agráripari tevékenység, amelyből Zala és Somogy megyében sok család él meg. (Ilyen alapon a búzatermesztést is betilthatnák.) A buggyantak a náluk is hülyébbeket stresszelik a: "Védjük meg a fákat!" kissé idejétmúlt mantrájával. A műfenyő is jó, hiszen karácsonykor csak ki kell nyitni, Vízkeresztkor összecsukni, mint az esernyőt. És ha van otthon fenyőillatú wc-illatosító, akkor az illat olcsón generálható. Az utóbbi időben viszont a műfenyőben hívők logikája is kapott egy kis gellert, hiszen egy műfenyő legyártása odatesz a karbonsemlegességnek. Tovább kell lépni az ökológiai lábnyommentes műfenyő érdekében!

De aki valódi fenyőt szeretne, azt sem hagyják nyugton. Jön a vágott fa-földlabdás fa ellentét szítása. A földlabdások helyes gyerekek, csak egy idő után elkezdik őket nem szeretni a nagypapák, unokatesók és egyéb rokonok, barátok, amikor megjelennek náluk a lebontott fával, hogy ültetnék már ki az udvarukba. Mert speciel a kiszemelteknél már van tavalyról, meg tavaly előttről, meg az előttről, és ha már fát ültetnének, akkor inkább kajszira gondoltak, nem kényszerültetett fenyőre. A labdás fákat eladók persze tudnak rugalmasak lenni, és ünnepek után többekhez vissza lehet vinni a fákat. Ez a legnagyobb üzlet, hiszen eladják a fát, amelyek visszatérnek gazdijukhoz, mint Lassie. Idén viszont a valódi vágott fákat vásárlók köthetnek jó bótot. Eddig úgy volt, hogy karácsony elmúltával kidobálták a fákat, amelyeket összeszedtek a köztisztasági dolgozók. Más világ lészen most! Az üzleti érzék nélküliek továbbra is dobálják, a bizniszmenek eladják! Csacsi dobálók ezt veszik majd észre, hogy a lomis időkben megszokott alakulat kapus tehetségei már a levegőben elkapják a hatodikról kivágott fákat, és viszik tűzifának vidékre. A Warren Buffett-félék viszont a lépcsőház kapujában alkudoznak arról, hogy mennyiért viheti el az élelmes vállalkozó.

Szóval, drága ünneplő barátaim, ne hagyjuk magunkat az egzisztenciális okból hülyeségeket beszélő médiamunkások, szakembereknek álcázott marhák, tizenöt perc nyilvánosságért szakértők által megvezetni, hergeltetni egymás ellen. Mindenki vegyen olyan karácsonyfát, amilyet akar. Ünnepeljen úgy, ahogy jólesik, amiként legjobban szeretné, amely legnagyobb örömet okozza. És milyen jó lenne, ha ez a mentalitás érvényes lehetne egész életünkre!

Ehhez mutasson utat egy másik világvallás költője, Vímalakírtinírdésa. "Felölti bölcsen, ki bódhiszattva Bárki-s bárminek alakját, S tanítja minden nyelvre szabva Örök törvénynek foglalatját. Változik nappá s holddá az égen, Lesz föld, vagy lég, vagy tűz, vagy pára, Indra, Brahma, de lehet, hogy éppen Más isten képét ölti magára. Mert mindegy, bárki mily hitet vall, Kövesse csak a megszokott utat: Módot, legyőzni e világot, Mindnek saját hite szerint mutat."

Magam a buddhista költővel szimpatizálok, ezért van elegem az egymás gondolatait, esetleges igazát, világlátását elfogadni képtelen - most éppen a karácsonyfa körül zszizsegő - hergelőkből.