Az Európai Unió vezetőinek az a legújabb ötlete, hogy kötelezően bevezettetnék az eurót a tagállamokban ezzel erősítve az integrációt. Remek gondolat, csak a torka véres. Olyan igazi pótcselekvős. Az Európai Unió egyszerre politikai és gazdasági projekt. Politikaiként indult és komoly sikereket ért el. Aztán erősebb lett a gazdasági vonulat, amely csak díszletnek használja már az egyre üresebb politikai vonalat. Közben szép lassan a gazdasági érvekre való hivatkozással a németek átvették az irányítást. A többiek pedig a történelmi tapasztalatok alapján hagyták. Ha ezzel tudják szedálni a fritzeket, hát legyen - gondolták. (Politikai érvekkel nem dobálózhattak a germánok, mert akkor azonnal lenyomják őket.) Miközben tehát túlnyerte magát a gazdasági érdekszövetség, a politikai rész weimarizálódott. Üres lózungokon kívül semmire sem telik a legalitásában gyenge, korrupt intézményrendszertől. Ezért ha ez a politikai felépítmény találkozik egy új helyzettel, inkább fel sem fogja annak lényegét, ha pedig valamit kapisgál is belőle, garantáltan rossz választ ad. Mint most ezzel az eurós marhasággal. Amely azért ökörség, mert egy politikai problémára akar gazdasági választ kierőszakolni függetlenül attól, hogy az adott tagállam gazdasága felkészült-e az euró alkalmazására.

Lépjünk egy kicsit vissza az időben. A közép-európai országoknak sokáig a politikai orcáját mutatta az Unió, miközben már akkor is a gazdasági rész volt a lényeg. De amíg mindenki a nagyon demokratikus lózungokra figyelt, kevesebb idő jutott a gazdasági érdekek képviseletére. Így aztán az Unió megkapta a csatlakozó országok nyersanyagait, munkaerejét, piacát, míg azok másfél évtizedes kuncsorgás után demokratikusnak lettek nyilvánítva és ekként bekerülhettek az áhított Európa Házba. Mostanában viszont kiderül, hogy már az alapvetés is rossz. Attól nem lesz valamely állam demokratikus csoda ország, mert az EU tagja. Például míg a nem EU tag Svájcban népszavazást rendeznek arról is, hogy egy közparkban hol legyenek a padok, addig egyes demokratikus billoggal ellátott tagállam polgárainak nincs köze ahhoz, hogy épüljön-e hazájuk sorsát kétszáz évre meghatározó atomerőmű. A szintén nem EU-tag Izlandon lemond a miniszterelnök, mert az apja(!) aláírt egy támogató levelet arról, hogy egy pedofilnak mérsékeljék a büntetését. Egy meg nem nevezett demokratikussá felkent tagállamban azonban az sem probléma, ha a miniszterelnök személyesen kap hétmillió dollárt egy bűnöző elengedéséért. A miniszterelnöki atya pedig naponta ír alá olyan papírokat, amelyből százmilliókkal gazdagodik a közjavakból. A miniszterelnöki vej akárhány lábat növeszt, azon mind megáll a nép pénzéből. A miniszterelnöki stróman külön költségvetési kategória, csak olvasni kell a sorok között. Oszt érdekel valakit? Tehát attól még, hogy valamely állam tagja az Uniónak még nem lesz a demokrácia mintaállama. Csak ezek a demokratikus jogállam bőrébe bújt, ám egyre szaporodó autokratikus tagállamok kezdenek kínosak lenni az EU vezető politikusainak. Kellene valami politikai választ adni erre a kihívásra. De miért pont erre tudnának? Hiszen ha egy illegális migránst nem tudnak hazazsuppolni, miért pont egész országokat tudnának beállítani a sorba? Különösen, hogy az a sor is inkább ökörhugyozásra emlékezet.

Törték hát a fejüket. Juncker reggelire megivott három vödör pezsgőt, de csak nem jött az ihlet. Mutti párás szemmel gondolt a régi szép időkre, amikor a renitenskedő állam vezetőjének fiát elég volt becsomagolni egy szőnyegbe a kezessé váláshoz. A múlt árnyait azonban legyőzték. Macron szintén a daliás idők elmúltán kesereg, amikor a francia elnök megüzente a kisantantnak, hogy egyes területi követelések akár ésszerűek is lehetnek. Ettől valahogy a francia érdek tudott érvényesülni a térségben. Most meg? Végigturnézza a régi csatlósokat, azok meg tesznek rá. Lassacskán az Unió vezetői észreveszik, hogy az EU politikai intézményrendszere alkalmatlan az egységes cselekvésre. Innen jönnek a kétségbeesett pótmegoldások. Elsőként a mag-Európa eszme, amelynek lényege, hogy régi tagállamok továbbra is kizsákmányolják a perifériát azzal, hogy nekik kevesebb jogkört biztosítanak. Mindezt a mélyebb integráció dumával körítve. Aztán rájönnek, hogy ez igen ostoba eszme vala, mert látványosan lógna ki az a bizonyos lóláb. Ekkor lép elő a politikával kevert gazdasági verzió, amely a pénzügyi támogatásokon keresztül akar hatást elérni. Ám erre még a kevés talentummal megáldott futsalrajongó is röhögve válaszolhatja, hogy akkor kevesebb zsozsó fog visszaáramolni a német cégekhez, 'oszt jó napot. Végső kétségbeesésükben kitalálják, hogy hát akkor legyen kötelező az euro.

Micsoda marhaság ez is! Azt gondolják, arany szíveim, hogy a monetáris rendszeren keresztül mozgathatják egy adott tagállam belső viszonyait azt üzenve, hogy ha nem lesztek jók, nem kaptok pénzt. Zseniális! Csak van néhány probléma. Például a svédek sem tagjai az euro övezetnek és nem is biztos, hogy tagok akarnak lenni. Pedig ők nagyon demokratikusak, osztán mégis lemaradnak a Demokrácia Szent Vonatáról. Ciki. Akik meg esetleg félelmükben csatlakoznának, azok gazdaságilag nem mind alkalmasak rá. A bevezetés körüli nehézségek éppen az autokrata irányzatot erősítenék. Szép öntökön lövés, nemdebár? Aztán mi lenne, ha például Magyarországon bevezetnék? A politikai osztály éppen úgy lopna, mint eddig, csak előbb megosztozna az uniós döntéshozókkal. A zemberek meg szívnának.  De boldogok lennének, hogy van eurójuk. Mint amiképpen ma is boldog demokraták az EU-tagság miatt.

Ha a stratégiai cél ostobaságát nem nézzük, még ott van a taktikai. Magyarországon máris alakul az euro barátainak tábora. Csupa levitézlett alakkal. Kedvencem a Bokros Laja. Ahol ez a panamai diplomagyár-szökevény megjelenik, arról a tervről pontosan tudható, hogy ennek az országnak sok jót nem jelent. Szegény Lajosról a következő szavak jutnak eszembe (nem feltétlenül ebben a sorrendben): anyád, Lajos, az p.csája. Lali regnálása alatt várták sógoromék az első gyereküket. Közalkalmazottak voltak, alig harmincezer forintos fizetéssel. Ez a Lali szerint olyan gazdaggá tette őket, hogyha nincs az Alkotmánybíróság, nem járt volna nekik a családi pótlék. A havi három forint látható jövedelemből rózsadombi villában tengődő olajszőkítőnek meg járt volna, mert ő Laja szerint szegénynek minősült. Nos, ilyen alakok támogatják az euro bevezetését. Zseniális választás az elrettentéshez.

Itt lenne az ideje, hogy az Uniónak olyan vezetői legyenek, akik alkalmasak az eredeti európai eszmén alapuló kölcsönös előnyökön nyugvó politikai integráció kialakítására. Ebből a politikai kérdéseket gazdasági machinációkkal megoldani akaró szánalmas társaságból viszont elegem van.

Pár hónapja áll a bál a Tesconál, az ott működő szakszervezetek folyamatosan sztrájkkal fenyegetőznek. A napokban meg is kezdték a sztrájkot. Természetesen, ha a Tesco kizsigereli dolgozóit, ez indokolt, ám a körülményekből az látszik, hogy a Tesco-alkalmazottaknak csak azt a szerepet szánták, hogy velük verjék a csalánt. Jó lesz tehát észnél lenniük.

A kereskedelemben - ahogyan több munkaerő-igényes ágazatban - jelentős a munkaerőhiány. Úgy tűnik, hogy már csak a kannibalizmus maradt, azaz egymás elől kell elhalászni a dolgozókat. Ez megy is a multik között, olvashatjuk nap mint nap, hogy mennyit fizetnek a Lidl-ben, Aldiban az odatartóknak. A magyar tulajdonú bolthálózatok viszont nem tudnak (akarnak) beszállni a bérversenybe, nekik pont jól jönne a Tesco kivéreztetése. A tök versenyképtelen CBA, Reál és a COOP hálózat most bizonyára dörzsöli a tenyerét látva a Tesco vergődését. Komoly társadalmi okok húzódnak meg a magyar tulajdonú bolthálózatok nehézségei mögött, a válasz pedig igazi fideszes: döntsük be a külföldi konkurenciát. Szóval ne azzal foglalkozzunk, hogy egyes régiókban az emberek fizetőképessége alacsony, hogy a politikailag támogatott magyar boltok gazdaságossága csekély, hogy a dolgozóikat kutyába sem veszik, ám egyes tulajoknak telik egymillió eurós Porsche 918-asra. Nem, ezek nem fontosak, tegyük tönkre a gaz multit. A felültett Tesco alkalmazott, a külföldi tulajdonú versenytárs és az agymosott jó magyar ember tapsol ennek a csúf játéknak, mert nem látja át, hogy a végén közösen fogunk veszíteni.

Pedig itt van előttünk a példa. Nyár elején jött a nagyhangú ugatás a Csíki Sör nevű, a piac által ihatatlannak minősített sör érdekében. Persze itt is a szemét multi Heineken volt a hibás. A lakáj média nyomatta az ellenségképet, rájátszva a kurucos érzelmekre. Még Jani bohóc is a nyilvánosság előtt nyalt bele a magyarok új szent italába hitet téve a Heinekent szívató összefogás mellett. Szinte érezhettük Kisfaludy Károlyt: "Sok haza-puffogatás, ok semmi, de szörnyü magyarság, Bundás indulatok: oh be tatári müv ez!" Aztán eltelt néhány hónap, és maga a Csíki Sör gyártója jelentette be: kár, hogy a Csíki Sört nem issza senki és nem is akarja megkóstolni. Szóval nem megy a bolt, és mivel remény sincs arra, hogy menjen, valami házhozszállításos módszerre állnak át. (Amit egyébként minősíteni sem érdemes, akkora ökörség.) A másik oldalon viszont a Heineken alkotmányos költsége megtalálta az utat, ők gyárthatják a Fradi sört. Az ostoba fideszes és CÖF-menetelő ezt talán nem is tudja, mert valahogy erre a tényre a lakájmédia elfelejtette felhívni becses figyelmét. Aztán most jött a hab a tortára! A Heineken bejelentette, hogy martfűi gyárát bezárja, esetleg elosztóhelyként valamit megtart belőle, de nem biztos. Erre a Fidesz helyi erői - akik nagypofával ugattak a Heineken ellen - elkezdtek könyörögni a Heinekennek, hogy ne tegye ezt velük, mert mi lesz a több száz fős munkanélkülivel, és a kieső helyi adóval, amely nélkül Martfű becsődöl. Nagyjából ez vár ránk, ha a Tesco dolgozói nem használják a józan eszüket.

Külön érdemes figyelni a szakszervezetek szerepére. A két kereskedelmi szakszervezet egymással verseng abban, hogy melyik tudja jobban teljesíteni a Tesco csuklóztatására vonatkozó kormányzati elvárást. Az külön vicces, hogy a sztrájk Tescora fókuszálását azzal magyarázzák, hogy a többieknél nincs szakszervezet, mert ott megakadályozták a létrejöttét. Tehát azért szívjon a Tesco, mert biztosítja a munkavállalók jogait, akik meg nem, azok vigyoroghatnak a háttérben. Nagyszerű! De így sem teljesíthetnek jól, mert már megjelent a kaviár jobboldali szakszervezetek gyöngye, a Munkástanácsok is.  Ennek a szakszervezetnek ugyan köze nincs a Tescohoz, de vezetője már ajánlkozik a beavatkozásra. Ezzel jól kilógatja a kormányzati lólábat. És miért kaviár jobboldali ez a szakszervezet? Ehhez kell egy kis kitérőt tennem.

Pár éve egy ismerősöm meghívott vacsorára a Bock Bisztró Buda nevű puccos helyre, amely Buda egyik igen elegáns részén található. (Ki is öltöztem, mint Szaros Pista Jézus neve napján.) Vendéglátóm bennfenteskedve mutogatta, hogy légvonalban kétszáz méterre lakik a Bajnai, hatszázra az Orbán stb. Tátottam a számat. Aztán kibökte, hogy ez azért valójában munkásnegyed. Gyárilag buta fejem még ostobábbra válthatott, mert míg a pincér kihozta a rendelést, vendéglátóm kézen fogott, és átkísért az utca másik oldalára, ahol egy villa postaládáján a következő kiírás húzódott meg szerényen: Munkástanácsok. Korábban azt gondoltam, hogy a munkásokat képviselő szakszervezetet valamelyik rozsdaövezetben kell keresnem, ám tévedtem. Valójában okosak ezek a munkásvezetők, mert a Rózsadombra panorámával rendelkező villából közelről tartják szemmel a burzsujokat. Vörös Virányos, zúgjon a hangod, Rózsadomb felelj neki! Kedves Tesco dolgozók, Önök elhiszik, hogy ez a kaviár szakszervezet az Önök érdekét képviseli? Még hisznek a mesében?

A sztrájknak tehát nincs olyan oka, amely a nyilvánosság számára magyarázható. A gazdasági lapok összehasonlításából látható, hogy a bérek nagyjából azonosak a multiknál, a Tesco nem lóg ki lefelé. Aki pedig nem elégedett bérével, az a lábával szavazhat, tárt karokkal várják a konkurenciánál, ezért nem kell sztrájkolnia. Ezek után a dolognak két kimenetele lehet. A dolgozókkal revolverezett Tesco leperkálja a háttérben az alkotmányos költségeket a megfelelő helyen, 'oszt jó napot. Ekkor a szakszervezetek bejelentenek valami látszateredményt, a dolgozók meg szépen pofára lesznek ejtve. A nagyobbik rossz eredményként a Tesco beadja a kulcsot - Angliában is van némi bizonytalanság -, és munkavállalói mehetnek a CBA-ba jóval kevesebb bérért, rosszabb munkakörülmények közé - munkavállalói érdekképviselet nélkül - kulizni. Mert mit gondolnak drága Tesco dolgozók? Ha mind a tizenhétezren egyszerre jelennek meg a munkaerőpiacon, akkor majd fog önökért versengeni a Lidl, a Spar, az Aldi? Ugyan. Még azoknak a bérét is leverik, akik ott dolgoznak. Ezért - ha van eszük - nem hagyják, hogy Jani bohóc miniszter úr megvédje Önöket.

Hosszútávon persze a vásárlók is megéreznék a Tesco hiányát, mert kiesése csökkentené a versenyt, azaz növelné az árakat, rontaná a minőséget. A sok ostoba fideszes természetesen boldog lehetne, hogy milyen jól elüldözték a szemét multit, miközben jóval többet kellene fizetnie a silányabb áruért a helyi nagyon magyar boltban.

Nekem egyelőre mindegy, ha a Tesco dolgozói hagyják magukat átverni és sztrájkolnak. Ha elegem lesz, legfeljebb elmegyek vásárolni az Auchanba.

Kérem, hogy Szemita Antal - cuki külföldi neonáci haverjainak csak Anti Szemita - és harmincas IQ-val rendelkező cimborái ne olvassák tovább a bejegyzést, mert úgysem értik meg, és ebbéli frusztráltságuk miatt ideokádott kommentjeiket a fene se akarja takarítani. Holo Samu, valamint üzlettársai se olvasgassanak tovább, mert szegény posztolónak nincs kedve Frank kisasszony zsengéjéből olvasónaplót rittyenteni. Aztán tolják el a biciklit azok is, akiknek nincs humora, mert ők mindenre képesek. Nos, ezen warning után mindenki csak saját felelősségére maradt, nekem ne reklamáljanak.

Nemrég hazánkban járt Netanjahu miniszterelnök úr, akit én speciel igen komálok, mert ő az, akiről közismert - véletlenül bekapcsolva maradt mikrofonoknak hála -, hogy egyszerre képes kibuktatni a francia és az amerikai elnököt. Aki pedig ilyen tud, az már nem semmi manus. A mi Viktorunk nagy átéléssel fogadta. Igen ám, de Viktor az egész évi közpénzjelleg eltüntetésétől már igen fáradt volt, plusz félt, hogy valami kétértelmű szót mond, amiért a hazai baloldali zsidóság leszedi róla a keresztvizet. Ezért készült. Köves Máté Slomó - és valahány név a naptárban - rabbinak úgy hat éve van egy jó mondása arról, hogy a hazai zsidóság a reneszánszát éli. Ezt vette kölcsön a Viktor, ám előtte bizonyára validáltatta Pufajkás Guszti bácsival is, aki havi egy misiért garantálta, hogy nem lesz miatta ajvékolás. S lőn. A dologban az volt a komikus, hogy Viktor minden mondatában kitért erre a reneszánszos dumára, bár sokszor - mint üveges szeme elárulta - fogalma nem volt miről beszél. Ha álmából felébresztették, akkor is ezt a sódert nyomta. A forma tehát nevetséges volt, a tartalomban azonban Slomónak - és magyar hangjának - igaza van.

Nemsokára kezdődik a Zsidó Kulturális Fesztivál jobbnál jobb programokkal. A zenei, gasztronómiai, színházi repertoár varázslatos, akinek van orra és füle az értékesre, annak ott a helye. Igen ám, csak gyakran éri az a kritika a zsidó reneszánszt, hogy túlságosan Budapest központú (még ha ismerjük is a történelmi okokat). Szerény meglátásom szerint azonban jön fel a vidék is.

Nagyjából Slomó kinyilatkoztatásával egyidőben Tapolcáról autóztam Keszthelyre, és Balatongyöröknél érdekesen szerény - farostlemezre pingált piros olajfesték - tábla tudatta az elhaladóval, hogy: Tóranéző szoba kiadó. Majdnem az árokba hajtottam a röhögéstől. Hát cimbi, ezt nem kellett volna! - gondoltam. Először is, milyen kirekesztő, hogy csak zsidóknak adnak ki szobát. Mert ugye Biblianéző szoba keresztényeknek vagy Lenin összest néző szoba ateistáknak nem volt. Másodszor kajánul arra gondoltam, hogy nem lesz ez nagy üzlet, hiszen hol lehet találni olyan zsidó embereket, akik direkte azért mennek Balatongyörökre, hogy ott egy szobában Tórát nézegessenek. Eltelt pár év, megint arra autózgatok, hát a következő kiírást látom, még mindig szerény táblán: Tóranéző apartman kiadó. No, fene! Csordogál a business? Már egy apartmant is megtöltenek a Balatongyörökre Tórát nézegetni járók?  Elraktároztam magamban a tudást, de még nem volt meggyőző a fejlődés. Pár hónapja megint arra gurolok, ’oszt mi van kiírva egy puccos sárga-fehér táblára? Tóranéző panzió! Azta! A kis Tóranéző szobából mára panzió lett. Van tehát vidéken is reneszánsz.

Itt töltheti nyaralását Tóranézegetéssel

Rohadt irigy vagyok, amiért nem vettem észre a zsidó élet vidéki reneszánszára alapozott piaci rést. De ennek vége. Veszek Györökön egy bazi nagy telket, és felhúzok rá egy lakóparkot, amelyet azzal hirdetek: Tóranéző lakások eladók! Venni fogják, mint a cukrot. Aztán indulok a polgármesterségért és lezúzzuk Miamit. Az összes ott héderező zsidó nyugdíjast idecsábítjuk azzal, hogy Györök Tóranéző falu. "A község úri népe hajbókolna mind nekem. Mind a tanácsomat lesnék, mint egy bölcs Salamonét. Mindegy lenne, bármit is mondok, Úgyis helyesel a nép. Ha gazdag lennék, rögtön bölcs lennék."

Elegem van abból, hogy eddig kimaradtam a zsidó élet reneszánszából, de ezen változtatok: "Egyezzünk meg, Istenem, Uram, osztozzunk meg azon, ami van. Száz dicsőség néked odafenn! S nékem egy kis pénz itt lenn!"

A tesztoszteronmámorban fetrengők már vágják is, hogy a szex a leszórakoztatóbb dolog a világon, a többit már nem is kell olvasni. Erre az alpári gondolkodásra válaszolni sem érdemes, követjük Virág elvtárs intelmét: Hagyjuk a szexualitást a hanyatló nyugat ópiumának! Azok, akik a házassági hirdetéseikben nagyon szeretik az utazást, a kirándulást és a zenét, most sem tudnak kilépni a tucatemberekre jellemző gondolkodásból, nekik e körben található a legszórakoztatóbb elfoglaltság. Őket egészítik ki a kevésbé műveltek, akik a drukkolással, bulizással és egyéb felszínes időtöltéssel múlatják idejüket. A hasznosan szórakozók népdalkörbe járnak, táncklubba, főzőcskéznek, szerelnek, kertészkednek stb. Elfoglaltságuk tiszteletre méltó ugyan, de mégiscsak átlagos. A magukat eredetinek gondolók extrém sportokat űznek posztolva újabb és újabb sikerüket, míg a Híradókba nem kerülnek, amint tolják be valamelyiküket a mentőhelikopterbe. Ezekben sincs semmi különös. Az igazán eredeti szórakozások nem látványosak, az Emberi Színjáték apró, mindennapi történéseihez köthetők. Bizonyára vitatható az alábbi felsorolás, és ha szerencsénk van, kedves kommentelőink kiegészítik saját élményeikkel a listát. Nézzük hát!

5. Megyei (mennyei) focimeccs nézése

Látszólag ellentmondás van a fentiekkel, hiszen a drukkolást mint felszínes időtöltést sikerült megjelölni. Felhívnám azonban a figyelmet a szemantikai különbségre. Nem megyei csapatnak való drukkolásról esik a szó, hanem a meccs nézéséről, amely más kávéház. Ne drukkoljunk, csak nézzük a szereplőket! A csapattagok amatőrök, akik lelkesen rugdossák egymást. Mivel sokszor szomszéd településeket sorsolnak össze nagyon jól ismerik a másikat, így gyakran magánéleti vitáikat is a pályán rendezik. A közönség csak azt látja, hogy a hazai nyolcas állandóan beleszáll a vendég négyesbe ezzel hergelve a nézőket. A beavatottak azonban tudják, hogy ennek komoly oka van: A boltos Andi sajnos mindkettővel járt/jár, vagy éppen az egyikkel csalja a másikat. Mi a lelátóról viszont a szórakoztató rugdosást látjuk. Aztán mindig van valami falubikája, aki legtöbbször harmincas évei elején járó nagy öreg. Na, ez az igazi! Futni már alig tud, mert a sok bagó meg a pia, de követeli a labdát a fiataloktól, hogy elbikázza a rezulásba. A közönség csodás, a pityókás vezérszurkolók szövege óriási. A bírón és segítőin jól látszik, hogy menekülnek a sok szidalmazással járó meccsvezetésbe, mert a feldühödött szurkolóktól kevésbé félnek mint az édes otthonukban húsz év alatt szépen kifejlődött házi sárkányaiktól. (Talán a Tippmix is hoz valamit.) Ha jókat akarnak nevetni, ezeken az olcsón meccseken megtehetik.

"Labda vót, spori!"

4. Cégvezetés

Ne a hétköznapi marhaságokkal küszködő cégvezetőkre gondoljanak, nekik való a coacholás, azzal elvannak szegénykéim. Az érett, magabiztos cégvezető dolgos hétköznapjaiban való szórakozási lehetőséget érdemes megragadni. Sokukat egyszerűen már csak a munka vidám percei érdeklik, még ha a beosztottaknak el is játsszák cég üzleti tervében szereplő számok fétiséért rajongó profi vezetőt. Pénzük már van, a gyerekek kirepülőben, az asszonnyal nem lehet szórakozni, maradnak a beosztottak. Lesik, hogy egy-egy hülyeséggel milyen hatást érnek el. Ha mosolyogva mennek munkahelyükre, mindenki mosolyog, ha durcásan, az egész kóceráj hangulata borússá válik. A seggnyalókkal való szórakozás pedig fantasztikus! Egy ilyen cimborám azzal bohóckodik, hogy legendás vezetői értekezletén mindenki elmondja véleményét az adott ügyről. Elnök-vezérigazgató úr lelkesen bólogat. Azok is vérszemet kapnak ilyenkor, akiknek dunsztjuk sincs a témához, ők is mondják. Még lelkesebb bólogatás. Aztán lezárja a témát, ha mindenki elmondta okosságát. Ekkor az asztalra csap, és ordítva közli, hogy ennyi hülyeséget még nem hallott, majd kinyilatkoztatja döntését. A seggnyalók erre képesek 180 fokos fordulattal azt is a legmesszebbmenőkig támogatni. Első ránézésre piszokság amit művel, ám van nála egy felmentő körülmény. Ha olyan embert talál, aki - akár keményen ellentmondva - megvédi álláspontját vele szemben, azt a végtelenségig elismeri. Modern Diogenész ő, aki Embert keres. Közben pedig jól szórakozik a sok hülyén.

3. Kedvezményosztogatás

Friss nyugdíjas barátom kedvezményt osztogat. Ezzel szórakozik. Na, nem ő nyújtja a kedvezményeket, hanem valamilyen szolgáltató, áruházlánc. Ezek bedobálják katalógusaikat, szórólapjaikat a lakótelepi postaládákba. A cimbora azt vette észre, hogy ezek a kedvezmények nem hasznosulnak eléggé, mert a népek figyelmetlenek. Például ha a kedvezmény pár hét múlva vehető igénybe, addigra már elfelejtik beváltani. Kezébe vette hát az igazságszolgáltatást! Kivágja a kuponokat, aztán elmegy az adott bolthálózathoz a jelzett időben, és ott odaadja a népeknek. A boltosok biztos nagyon örülnek neki, amikor a pénztár mögött állva random átnyújtja a kupont a vásárlónak, aki elfelejtette volna érvényesíteni az őt megillető 10-20%-os kedvezményt. A vásárlók is zavarban vannak először, aztán lelkesen köszöngetik a Mikulásnak az ajándékot.

2. Ingatlannézegetés

Ez egy kiváló szórakozás elsősorban olyan házaspároknak, akik nem buzdultak fel eléggé a Siklósi házaspár konvencionális szórakozási lehetőségén. Az ingatlannézegető párok megtalálják az őket érdeklő hirdetéseket, szépen felöltöznek, és elmennek mulatni. Mert kecót venni nem akarnak, ám vadidegen emberek lakását nézegetni jó móka. Közben pedig eldöntik, hogy milyen érdeklődőtípust adjanak elő. Ha szimpatikus az eladó, dicsérik a lakást, házat. Sőt adják alá a lovat is, az elhelyezkedéssel, beosztással, árral kapcsolatban. Ha az eladó nem szimpi, leszólják élete munkáját, húzogatják a szájukat, sokallják az árat, hümmögnek. Mindezt megtehetik, benne van nézegetésben. Ingyen.  Most mondják, nem jó szórakozás?

1. Állásinterjúra járás

Nálam ez az első, mert annyira eredeti. Tele van a net a gonosz, buta, másokat lenéző, hülye kérdésekkel zavarba hozó személyzetisekre - pardon: humánpolitikusokra - való panaszkodással. Egy barátom munkásságának hála, ennek vége! A csávónak nem kell munka, van annyi pénze, mint a pelyva, de eljátssza. Ő így szórakozik. Beadja a pályázatát, megy az interjúra. Ő is eldönti milyen figurát ad elő. Az esendőt, a mindenre készet, a laza profit, az okosodót stb. Aztán hülye kérdésekkel bombázza humánpolitikust a cégről, a fizetésről, munkakörülményekről. Jön a problémáival, amiket a cég ugye majd tolerál. A válaszokat hallgatva pedig visítva röhög magában. Néha az is előfordul, hogy fel is vennék. Ekkor sóhajtozva közli, hogy sajnos már nem aktuális, elhelyezkedett, talán gyorsabban kellett volna dönteni.

Akinek elege van a fenti felsorolásból, mondjon jobbat!

Néhány hete lehetett olvasni, hogy a 444 című portál - majd nyomában az Index - megszerezte az Országos Bírósági Hivatal belső anyagát, melyben komolyan ekézik a nagyszerű Viktor kormányát. Akit nem a gólya hozott, az nem feltételezi, hogy ezek a Soros pénzen kitartott, hazaáruló liberális sajtómunkások beépültek a Handó Stünci Művekbe, és életük kockáztatásával Stirlitzként hozzájutottak a legféltettebb dokumentumhoz. Akinek van egy csepp esze, az pontosan tudja, hogy Stünci volt szíves világgá kiáltani fájdalmát. A történetnek rengeteg tanulsága van, próbáljuk összeszedni őket.

Az első nem Stüncikéhez kötődik, hanem egy másik NER-huszárhoz, Patyi úrhoz. Patyi úr oszlopos tagja a NER-nek, fontos feladatokkal van megbízva, és ezek ellátásában élen jár, még ha nehezen is tud borotválkozni a lehányt tükre miatt. Egyszer aztán Patyi úr "Mit gondolt magába. Hahaha-hahaha, Mit gondolt magába." Azt gondolja magába, hogy lenne ő főbíró magyarok honába. Hahaha-hahaha, magyarok honába. Csak hát ez a pozi foglalt, mert Stüncike benne ücsörög. Ezért Patyi úr kifundálta, hogy legyen külön közigazgatási bíróság, és ennek lenne ő az elnöke. Maga az ötlet tehát a saját ambíció kielégítésén kívül semmire sem jó. Az első tanulság tehát, hogy nem tudható, Viktor miért tartotta józan eszét éppen valami pálinkás butykosban, amikor tovább engedte ezt a nyilvánvaló ökörséget.  Ha Viktornak van egy csepp esze és mondjuk nem fantomokkal harcol, egyből átlátja, hogy Patyi úr javaslata kormányára nézve káros. Rossz a bíróknak, akiknek az új rend szerint vagy költözniük kell vagy kényszerűen pályát módosítani. Rossz a polgároknak, akiknek több száz kilométerre kell menniük igazuk érvényesítése érdekében. Előnye a változtatásnak tehát semmi, hátránya sok. Normális kormányfő az ilyen hülyeséget nem engedi át. A Viktor viszont felkarolta.

Ekkor jön a második tanulság a NER-huszároknak. Patyi úr - aki már látta magát az új szervezet élén - jól pofára lett ejtve. Szó nincs főbírói kinevezéséről, neki a NER azt üzeni, hogy szükség van még az ilyen nehezen borotválkozó senkiháziak szolgálatára. Marad, ahol van. Tehát a hülyegyerek kibrusztolt egy szupi állást másnak. Hahaha-hahaha.

A harmadik tanulság azt mutatja, hogy ha elindul egy kapitális ökörség, azt már nem lehet megállítani, öntörvényű módon temet maga alá mindent. És innét jön Stüncike. Stüncike, akinél alkalmatlanabb vezetőt nem hord hátán a magyar planéta, pedig erős a mezőny. Az egyszerű joghallgatótól a jó Viktorig - igen, bizony a Viktor is! - tisztában van a szomorú ténnyel. És az a közös a joghallgatóban és a Viktorban, hogy egyik sem tud tenni ez ellen semmit. A joghallgató azért, mert nincs ráhatása, a Viktor meg azért, meg jól kicseszett magával és bebetonozta Stüncikét. Pedig a Viktor is tudta, hogy Stüncike addig csinálta a kisebb kárt, amíg tárgyalóterme elzártságában őrjöngött békésen egyszerű munkaügyi bíróként. Viktor viszont az illúziók rabja, ezért hisz abban, hogy az alkalmatlan emberek kinevezése erősíti az iránta való lojalitást. Hiszen a kinevezett pontosan tudja, hogy szakmai alapon nulla, csak Viktor csodás kegyelme révén lett valaki, így a kegyúr iránt hűsége töretlen.  Nem így Stünci, aki meg van győződve saját alkalmasságáról, és erre alapozva önállósította magát. Sokan mondják, hogy Stünci azzal tenné a legnagyobb szolgálatot az emberiségnek, ha orvosi kezelését jól dokumentálnák ezzel segítve az orvostudomány fejlődését. A bírói szervezet romokban, a belterjes bírói kar nap mint nap veszít a világ újdonságaival szembeni küzdelemben, a bírói ítéletek a társadalom számára érthetetlenek, a legegyszerűbb ügyek is évekig húzódnak. Stünci kinevezése óta romlott a bíróságok helyzete és az igazságszolgáltatás társadalmi megítélése. A bíróságok - és a bírói szervezet - annyira elnőiesedett, hogy egy jogszociológus akadémiai székfoglalót tarthatna: "A havi ciklusok hatása a magyar igazságszolgáltatásra" címmel. Itt lenne az ideje kirúgni őnaccságát. Csak nem lehet. Viktor bebetonozta.

A következő tanulság a Stünci árulása. A Kormány - felhasználva Patyi úr remekbe szabott ökörségét - nagyon finoman megpróbál javítani a helyzeten azzal, hogy a világtól elzárt, tök fejlődésképtelen bírói kart a közigazgatásban járatos, napi ügyekben sokkal gyakorlatiasabb szakemberekkel szeretné megtámogatni. Az újonnan létrejövő közigazgatási bíróságokba ezért több évtizedes tapasztalattal rendelkező tisztviselőket akarnak bírónak kineveztetni. Stünci ezt a nagyon óvatos törekvést hatalma elleni támadásnak élte meg, és készíttetett egy ellendokumentumot, amelyet aztán "véletlenül" megszereztek a Soros-bérencek. Ebben Stünci nem kevesebbet állít, mint azt, hogy jó Viktor kormánya veszélyezteti a bírói függetlenséget a Kormánynak parírozó tisztviselők kinevezésével. Stünci politikai érzéke annyira zseniális, mint vezetői képessége, hiszen a gaz Európai Unió éppen most csuklóztatja a lengyeleket hasonló okokból, így Viktornak bizonyára nagy szüksége van Stüncike nyílt színen hangoztatott véleményére. Csoda, hogy az ellenzéki pártok még nem csapták le a lasztit keverve egy kis kakaót Viktornak. Különösen a vörösök tudnának a tiszteletlen Brüsszelben kampányolni azzal, hogy veszélyben a magyar bírói függetlenség, hiszen ezt maga a patás Orbán által kinevezett OBH-elnök állítja. Viktor pedig megköszönhetné Stüncikének a jó időben való frappáns hátbatámadását.  

Ezt a csatát - úgy néz ki - Stünci nyeri meg árulásával, hiszen Viktornak az EU-val a hátában nem áll érdekében még egy frontot nyitni. Maradnak az új bíróságokon a Stünci által személyesen kontraszelektált bírák. A polgárok meg utazhatnak többször száz kilométereket ahhoz, hogy valami alkalmatlan taláros évek múlva hozzon egy olyan ítéletet, amit nyolc perc alatt egy gyengeelméjű is meg tudna hozni.

A történet érdekes tanulsága, hogy magának a NER kedvezményezettjeinek is szüksége van arra a fránya liberális sajtószabadságra. Mert vegyük észre azt az apróságot, hogy Stünci ellenérveit nem a Magyar Idők nevű sajtóorgánumnak nevezett pártszócső alkalmazottainak sikerült megszereznie, hanem a Sorossal nevetőknek. Márpedig, ha a NER nagyhatalmúnak látszó kegyeltjei nem a hivatalos csatornákat használják álláspontjuk kifejtésére, akkor a Soros nevet a végén.

Hát, Viktor, ezt beszoptad, öreg, Mert az az utolsó tanulság, hogy kénytelen leszel jó pofát vágni Stünci árulásához akkor is, ha eleged van ebből a maga módján szép és okos asszonyból.

Kihirdették a felvételi ponthatárokat, és a médiában máris megkezdődött szerencsétlen szülők szívatása az egekbe szökő albérletárakkal. Nyilatkozó szakértők, ingatlanosok 10-20%-os bérletidíj-emelésekről óbégattak vásári kikiáltó módjára sürgetve a boldogságban úszó szülőket a minél előbbi albi kiválasztásra. Tessék, csak tessék! Folyvást, csak folyvást! Rohanjanak, mert elfogy! Kedves szülők, legyenek eszüknél, nix ugri-bugri.

Amikor megtörtént a pontok nyilvánosságra hozatala, a kamerák rengeteg bulizó fiatalt mutattak, akiknek fülig ért a szája (és keveset, akiknek sírásra görbült). Pedig a felvételi eredményének van egy nagyon fontos, ám nem mutatott szereplője: a szülő. Az a szülő, aki a fiatal felnőtté érett gyermeke vonatkozásában az Élet előtt szigorlatozik. Elsőként a gyermek egzisztenciális útnak indítása című szigorlaton kell átmennie, amely három vizsgából áll. Időben e vizsgasorozat első állomása a felvételi, amelyen eldől, hogy a gyermek bekerül-e az áhított szakra. A második lépés a diploma megszerzése, amely közelebb visz a kiszemelt munkához, és a harmadik a jó munkahely elérése. Ha ezek összejönnek a szülő boldog lehet, mert egzisztenciálisan biztonságban érezheti kölykét. A második szülői szigorlat a gyermek eredményes társválasztásához kötődik. Miközben szipogva hallgatja a Nászindulót, gyorsan ki is húzza magát, mert lám gyermeke talált magának társat, olyan embert, aki külső-belső értékeiért szereti őt. És ez jó érzés. (Van persze kivételes eset, amikor a leendő atya a belső-külső értékek szerethetőségét feldobja néhány százmilliárd közbeszerzésen elnyerhető pénzzel, ám ez a többségnek nem adatik meg, ők kénytelenek a gyermekükbe fektetett érzelmi nevelésre alapozni.) A harmadik szigorlat a gyermeknevelés csúcsa, az unoka(kák) megszületése. Ekkor a nagyszülővé vált szülő beteljesítette az emberi élet értelmét, megcsinálta azt, amelyet előtte sok ezer évre visszamenőleg minden őse, nevelésének eredménye sikerrel örökítette tovább a génállományt. Ha az Élet nevű tantárgy ezen a szigorlatain jól vizsgázik a szülő, tulajdonképpen nézheti is ki azt a csendes, jó kilátással rendelkező, mégis könnyen megközelíthető parcellát, ahol legalább huszonöt évig háborítatlanul várhatja a feltámadást.

Most azonban még az első stáció öröme zsongja körül a szülőt: a gyermek bekerült az egyetemre/főiskolára. Megérte hát útnak indítani azt a gyorsan mozgó sejtecskét, hogy elsőként fúrja be magát a csak rá várakozó petesejtbe! És megérte minden, ami ezután jött: a gyermekvárás izgalma, a szülés fájdalma, a kialvatlanság, az aggódás, az első lépések, az éjszakai ügyeletre rohanás, az ovis zizgés, az iskolai ellenállás letörése, a különórák, a nyelvi előkészítők, a buliba el nem engedés szigora. Minden megérte, hiszen ott van az a suhanc/bakfis, ahova való! Öröm a köbön! Lehet dicsekedni a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, munkahelyi kollégáknak, hogy: Zsanettke/Csenge/Bence/Zalán - és valahány név a naptárban - egyetemre fog járni. Még pár pontot is lehet tódítani a felvételi eredményhez, hiszen ki ellenőrzi. És a gratulációkban ott van a gyermeknevelés sikere, elismerése. Néhol egy kis irigységgel fűszerezve, de ebben az élethelyzetben az is olyan jól esik.

Ezt az életérzést használják ki az albérleti árak felsrófolásával a nyilatkozgató "szakemberek". Kimondatlanul is azt üzenik, hogy, oké, haver átmentél az első vizsgán, a kölyköd bent van az egyetemen. De átmész a másodikon is? Biztosítod a diploma megszerzéséhez szükséges feltételeket? Tudod biztosítani? Mert ha szűkmarkú vagy, és nem sikerül befejezni az egyetemet, akkor - nos, öreg, akkor - megbuksz a saját vizsgádon. Szaladjál hát piciny kacska lábaidon, boldog szülő, oszt' vedd ki azt a nyomorult albérletet de izibe sokér’, mert különben vége a gyereked boldogságának!

A média által beijesztett szülő pedig rohan, tülekszik, hogy minél előbb biztosítsa azt az albérletet, amelyben sikeresen felvételizett szemfénye remélhetőleg sikeresen elvégzi majd a stúdiumot is. Hiszen rajta áll, hogy ott mosolyoghat-e a diplomaosztón, fogadhatja-e a gratulációkat azoktól, akik már huszonöt éve jó előre megmondták, hogy ne menjen hozzá a Lacihoz/ne vegye el az Évit, mert nem méltó hozzá. Most meg tessék, itt van az utód, aki lám, doktor lett! Mindent megér tehát a második szülői vizsga abszolválása. És ezzel - öngerjesztő folyamatként - jól felveri az árakat. Azt hiszem ez is a cél. A jellemzően vidéki, gyermekük - és egy kicsit a saját - sikerére büszke szülők lehúzása.

Valamennyire rájátszanak erre az életük első nagy diadalán aratni akaró gyerkőcök is. Egyik nagyon kedves vidéki barátunk mesélte, hogy a budapesti egyetemre járó leányuk mosásra adott farmerében megtalálta egy kávézó számláját. Döbbenten meredt az összegre, mert ő hónapokig nem költ annyit magára, mint ami a bilétán szerepelt. Igen, a srácok tudnak élni a családi spórolásból.

Ezért merem javasolni, hogy ne dőljenek be saját sikerüknek és az azt kihasználni akaróknak. Lesznek még lejjebb azok a bérleti díjak. Meg az igényekből is lehet engedni, például ismeretes a kollégium. Persze kevés van belőle, nehéz bekerülni, de azért érdemes beadni a kérelmet. Ha meg albi, akkor többen is összeállhatnak, oszlik a költség. Csak okosan.  

A rendes, az Élet első vizsgáját sikeresen teljesítő szülők lehúzóiból viszont elegem van.