Még egy év van hátra az európai parlamenti választásig, de Viktor már izzítja a kampányt. Kérdezhetnénk, hogy minek, hiszen ez a kóceráj egyike a legfeleslegesebb intézményeknek, amelyet az is bizonyít, hogy csupa levitézlett idiótából áll. Viszont jól fizet a valamiért munkának nevezett semmittevésért, sőt a léhűtő üzemmód kiterjeszthető családtagokra is. Régi vágyunk, hogy ezt, a makimajmok által is elvégezhető foglalatosságot - amely időnként az elaggott Schöpflin képviselő úrnak meghaladja képességeit - sorsolják ki lottón. Olcsóbb, az eredmény ugyanaz, és legalább pár honfitársunknak öt évig eljön Disneyland.

Most azonban látszik némi tétje lenni a dolognak, mert az Európai Néppárt szeretné kiakolbólítani a mi Viktorunkat és pártját a bábszínházból. Attól most tekintsünk el egy pillanatra, hogy nincs igazuk. Nehéz ugyanis belátni, hogy az Európai Unió szociális rendszerének életmódszerű fosztogatására berendezkedő afrikai, arab, afgán elemeket miért kellene befogadni az egyéb integrációs bohóckodásokról nem is szólva. Az európai mainstream óriási politikai baklövést követett el, amelyet nem vallhatnak be, ezért kell nekik feketebárányként a Viktor. Ráolvassák saját bűneiket, aztán kizavarják a pusztába. Az európai polgároknak lassan leesik, hogy csoportos átverés áldozatai - a gyerekgyilkos iraki úgy szambázik át Európán népes családjával, ahogy akar, sok üldözött hazajár nyaralni, vagy fordítva: a segélyért visszaruccan Európába stb. - és kezdenek levonódni a politikai konzekvenciák, melynek következményeként sok idióta integráláspárti megy a levesbe. Ezért egyre hangosabban ordítanak Viktor ellen, aki sajnos korrupciós családi ügyei miatt ostobán kiengedi kezéből a győzelmet.

Eddig Viktor volt nyerésben minden téren, melynek egy részét a nyilvánosság sosem fogja megtudni. Sok európai politikus úgy forgolódik Brüsszelben, hogy még az árcímkét sem veszi le magáról, az "európai értékeknek" árfolyama van. Viktor tehát le tudja őket fizetni. Az Oettinger-Mangold-ügy alapján látható, hogy szabott áron vehetők meg a nagyon demokratikus politikusok - esetleg több darab occó -, csak az európai polgárokat felejtik el erről értesíteni. Az igazán vicces az lesz, amikor ugyanezeket Soros is fizetni fogja, így délelőtt a sajtóban fognak nagy hangon aggódni Viktor ellen, délután meg a kizárást előkészítő bizottság ülésén sunyiban aggódnak az eljárás jogszerűségéért. (A hivatásos aggódó a legjobban fizető szakma.)

A nyilvánosságnak az igazi virtust Viktor a néppárti frakció erejének növelésével mutathatja meg. Ha a választások előtt sikerül elfogadtatnia a Viktor-doktrínát, akkor a Néppárt a menekültek elleni határozott fellépéssel megőrizheti, esetleg növelheti befolyását az EP-ben, amely sok léhűtő néppárti politikusnak jelenthet szépen fizető állást. Ezek imádni fogják Viktort, eszük ágában sem lesz kirúgni az Aranyembert. Erre jó a "mi régi kereszténydemokraták tartsuk össze" politikai termék vaker. Itthon pedig le kell tarolni az elvihető képviselői helyeket, ezért indul már most a kampány.

Magyarországnak huszonegy hely jár, ebből ma tizenkettő Viktor hűbéreseié. Ismerve az én Viktorom észjárását, az új választáson a lehető legtöbbet akarja bezsákolni, nem lennék meglepve, ha az egészre gyúrna. És erre jó esélye van. A taktika egyszerű. Az EP-választások úgysem érdekelnek senkit, ezért elég a Fidesz híveket, meg a száraztésztára váró rejtett tartalékokat elvinni szavazni, a többit meg elriasztani. A vörösök már csupán a fővárosban tartják magukat, ám ezt a problémát szkinhed Zsolti megoldja. Régi polgári elemként sok könnyet nem fogok elmorzsolni a komcsik bukásán, viszont szórakoztató lesz látni, ahogy szkinhed Zsolti feltrancsírozza az MSZP maradványát. A Jobbik alapból nehéz helyzetben van, hiszen egy euroszkeptikus párt egyáltalán miért akar ott lenni a sárkány odújában? Pénzük se nagyon van kampányolni. A valahol, valamiért, valaki által a turbómagyaroknak jól hangzó névvel felruházott Tóth és a negatív IQ-val rendelkező Dórácska éppen most szedi szét a pártot, így ezek nem lesznek komoly ellenfelek. Ha pedig mégis látszana valami, akkor a KGBéla-ügy vagy a lelőhetetlen idegzsábaként nagyot alkotó Morvai egy kis pocskondiázásra bármikor előrántható. Az igazi veszélyt a száz százalékra a DK jelenti, mert hívei éppen olyan elvakultak, mint a Fideszé. Egyelőre kevesebben vannak, és ellenzékből száraztésztát sem olyan könnyű osztogatni, de a lemorzsolódó MSZP-sek becsatornázásával 3-4 helyet megcsíphetnek. Viktor ettől nem lenne boldog, úgyhogy Tóni pasának adott a feladat.

És ha valaki azt hinné, hogy Viktor csak ezzel a huszonegy - esetleg tizennyolc - hellyel rendelkezhet, az óriásit téved! Trianon szomorú előnye, hogy a környező országokban élnek magyarul is jól beszélő oláhok, tótok, vendek, horvátok, akik egy ilyen jól fizető állásért bármikor készek magukat magyarnak vallani letéve a hűségesküt Viktornak. Ezekkel a Viktor-frakció felmehet jó esetben huszonhat főre is. Így a Néppárton belül a mi zseniális Viktorunknak döntő szava lehet a tisztségek osztogatásánál. Na, majd kizárnak egy ilyen nagyhatalmú embert, oszt kapjanak inkább kevesebb manit! Nope! Ezért imádom a Viktort. Senki sem tudja olyan jól keverni az emberi gyengeségre alapozott politikai haszonszerzést a magyar politikában, mint ő. Ráadásul azt az európai politikai elitet szívatja meg, akikkel szemben a magyaroknak évezredes kisebbségi érzése van.

És erre a nyert helyzetre érkezik az OLAF-jelentés, amely 43 millió euró - nincs rá jobb szó - ellopásával vádolja Viktor közvetlen környezetét, amelyet ráadásul a magyar igazságszolgáltatás nem igyekszik kinyomozni. Ez Viktor mestertervének személyes és politikai Achilles-sarka. Személyes, mert Viktor mindig gondot fordított arra, hogy erős és kompetens vezetőnek láttassa magát. Erre kiderül, hogy a saját családjában nem tud rendet tartani, otthon lekvár, a veje a lányán keresztül hülyére veheti. Politikailag pedig vállalhatatlan a helyzet. Nem lennék meglepve, ha ezt a labdát a már megvert uniós semmirekellők lecsapnák. Az európai sajtó nemsokára tele lesz az európai polgárok euróit lenyúló magyar miniszterelnök elleni cikkekkel. A brüsszeli kormányfői összejöveteleken kiteszik a "magyar, ne lopj!"- táblát, Juncker: "Helló Enyveskezű!" felkiáltással paskolja Viktor pofiját, és várhatók egyéb látványos performanszok is. Figyelem, nem a migránsellenes, "fasiszta", széljobber, autokrata miniszterelnökről szól majd a fáma, mert e téren vert helyzetben vannak, hanem eltolható a Viktorellenesség egy nyerhető dimenzióba, ha a lopós miniszterelnököt veszik célba. Erre a narratívára nem készült Viktor. Brüsszelben mindenki belepisil a medencébe, a magyar miniszterelnök azonban látványosan a trambulinról. És ez az, amelyet az európai polgárok nem tolerálnak. Egy migránsellenes politikus, ha nehezen is, de elfogadható, mert az a politikai harc része, az európai közpénzek ellopása viszont megbocsáthatatlan bűn, amelynek Európában következményei vannak. A holland tagozat például alapból kizárás párti, ha átmegy nekik, hogy a holland adófizetők pénzéből áll a saját lábán Tiborcz vej, keményen fognak visítani. Ezért - ha az OLAF jelentéssel nyomás alá helyezik a Néppártot - nincs választás, jön a kizárás.

Magyar sors a Viktor sorsa, van ész, erő, tehetség és már majdnem sikerül, aztán mégsem. Ideje sem tudható már mikor tudott a magyar politika kitermelni európai léptékű politikust. Ehhez most Viktor közel járt, erre elcsúszik egy ilyen hülyeségen, amelyből elegem van.

Belegondoltak abba, hogy vannak emberek, akik jókor halnak meg? Tudom, durván hangzik, de mégis.

Petőfire gondoljunk elsőként. Ha nem szúrja le a kozák mi lett volna? Túléli valahogy a csatát, a megtorlásokat, hogy azután a szabadságharcot követő kisszerű béka-egér harcokban menjen tönkre? Jobb, hogy emléke sír a lanton még. Vagy például Mikszáth. Megszületett 1847-ben és meghalt 1910-ben. Mindössze 63 évet élt. Nem egy matuzsálemi kor, ám ha él még tíz évet, akkor átéli a Nagy Háborút, az összeomlást, Trianont. Látja széttörni azt a világot, amelyben felnőtt, és amelyet olyan jól ismert. Mit szólt volna az általa annyira szeretett tótocskái árulásához? Jobb volt neki, hogy nem látta. Vagy József Attila. Mi lett volna, ha nem hal meg mindössze harminckét évesen és túléli magát (valamint a háborús borzalmakat) tíz esztendővel. Látja amint a feldübörgő testvéri tankok elhozzák a fasiszta kommunizmus új meséjét. Mi lett volna Attilából? Verset ír a nagy Sztálint vagy legjobb magyar tanítványát dicsőítve? Valószínű inkább, hogy Majakovszkij sorsára jutva öngyilkossága előtt feljegyzett utolsó szavai az: Elvtársak ne lőjetek! - lett volna. Jobb volt neki, hogy jött a tehervonat. Radnóti Miklós. Ha a csontra berezelt, gyáva keretlegény esetleg elengedi és életet virágzott volna türelem? Malenkij robottal építette volna a nagy Szovjetuniót? Hithű katolikusként és osztályidegen burzsoá polgári elemként régi szelíd estékre emlékezhetett volna az Andrássy út 60-ban vagy Recsken? Jobb volt neki, hogy teste e földben süppedt el.

Így vagyok én most Lovas Istvánnal. Döbbenet, hogy meghalt alig 72 évesen. Tudom, sokaknak a fenti felsorolás Lovas István kontextusában felér egy blaszfémiával. Igen, Lovas nehéz ember volt, de a fentebb említettek közül sem fogadnánk mindenkit szívesen szomszédnak. Az emberi érték és a művészi kvalitás nem mindig találkozik. Ugyanakkor Lovas a totális ballib média fölény idején a jobboldali nyilvánosság tulajdonképpen egyetlen világlátott személye volt. Tőle, általa lehetett értesülni arról, hogy a mintának tekintett nyugati világ sem tökéletes. A Pesti Hírlap, az Új Magyarország, a Demokrata hasábjain ő mutatta be azt a világot, amelyet a magát szocdemnek, meg liberálisnak átmentett kommunista elit nagyon nem akart bemutatni. Sorra leplezte le a szépen csomagolt eszmék gyakorlati valóságát.

Párszor találkoztam vele a régi szép időkben, jó fickó volt, bár egyoldalú szemlélete már akkor is riasztott. Jókor halt-e meg? Ez a kérdés. A 2010-es fordulat után munkássága kettévált. Továbbra is ott ekézte a levitézlett baloldalt, ahol tudta, és ezzel megmaradt népszerűsége jobboldali és gyűlöltsége ballib körökben. Viszont a kiépülő kleptokrácia ellen nem emelte fel a szavát, pedig a kezdetekkor még lett volna ehhez erkölcsi alapja. Aztán már neki sem. (Meg Bayernak sem.) Belesimult Lovas a NER mindent körülnyálazó erkölcstelen világába. Nyilvános dühkitörései arról tanúskodtak, hogy nehezen ment neki. Későn halt meg? Ha korábban hal, nem látjuk a leépülő dühöngőt. Korán halt meg? Legalább nem látja a sajátjai által korrupciós káoszba zuhanó, pusztuló országot. Lehet, hogy jobb neki. (Reménykedem, hogy ez az egész olyan médiahack, mint az ellenzékinek mondott orosz újságíró halála. Lovastól nem áll távol egy ilyen csíny. Bár így lenne!)

Ha mégsem, akkor nekrológot nem kell írnia róla senkinek, mert - mint sok tipikus magyar sorsúról - már megtette ezt Jókai.

 „Eppur si muove!

Mikor Galilei ezt az emlékezetes mondást tevé, megdobbantá lábával a földet; éppen csak ezt a kis darabját a földnek felejté el megrúgni, ami itt a Kárpátoktól a Dunáig kikerekítve fekszik; az egész föld mozdult, hanem ez az egy darab állva maradt.

Körülötte minden oldalon a nálánál boldogabb országok előre, a boldogtalanabbak hátrafelé, de valamerre mindnyájan csak haladtak; egyedül Magyarország állt egy helyben, és az volt a virtus, az volt az állambölcsesség, az volt a tudomány, hogy helyéből ki ne mozduljon.

Életföltétele volt a vis inertiae; a tétlenség ereje: "Aki jól alszik, annak jó lelkiismerete van; akinek jó lelkiismerete van, az jó ember: tehát aki jól alszik, az jó ember."

Azután akadtak nyughatatlan emberek, akik azt gondolták, hogy ez a mély álom mégis nagyon közel rokon a halálhoz, s megkísérték a fölébredést.

Egy ilyen nyughatatlan embernek a történetét írom le, aki meg akarta próbálni, hogyan lehetne az álló földet mozdulásra bírni. E küzdelemben ő maga összetört, semmivé lett, de mégsem tett le a hitről, hogy „eppur si muove!”

Tisztesség adassék emlékezetének!"

(Ezt a bejegyzést - szokásunktól eltérően, kegyeleti okból - nem lehet kommentelni.)

Elegem Van Blog: Köszönjük Miniszter Úr, hogy igazi keresztényi szeretetből a rendelkezésünkre állt.

Kásler miniszter úr: Amint a Tanítás mondja: Mélyre kell süllyednünk, hogy felemelkedhessünk.

EVB: Kinek drukkol a pozsonyi csatában?

KM: Micsoda liberális kérdés ez?

EVB: Mert a neve alapján mintha lenne köze a germánsághoz, amely ugye éppen Pozsonynál akarta kiverni a magyarokat a frissen elfoglalt hazából. Az Ön honfoglaló magyarság melletti erős elkötelezettsége gránit szilárdságú. Csak ezért kérdem.

KM: Természetesen a magyaroknak, ha már így rákérdezett.

EVB: Akkor Önt abban a korban Gyermek Lajos frank király minimum Soros bérencnek titulálta volna, nem? Hiszen az agresszív, katonailag jól felkészült migránsok pártjára áll.

KM: Hadd válaszoljak egy művelt liberális cizelláltan megfogalmazott gondolatával (Majd pontozza ki!): "A k...va anyját annak, aki megkérdőjelezi a magyarságomat."

EVB: Eszünkbe sem jut senki magyarságát megkérdőjelezni, hiszen magunk is a magyarság nevű olvasztótégely gyermekei vagyunk, csupán nem értjük rajongását a honfoglaló magyarokért, ha Ön genetikailag éppen a másik oldalról származik. Képzelje, ha egy ideges magyar éppen az Ön egyik ősét vágja kupán buzogányával, és Ön most ezért meg sem születik.

KM: De nem vágta.

EVB: Látja ilyen türelmes a magyar. Pedig, ha ott, akkor... Bele se gondoljunk. És ahhoz mit szól, hogy a honfoglaló magyarok jelentős része nem lévén keresztény kedélyesen irtotta a keresztény germánokat, taljánokat, frankokat?

KM: Az egy olyan világ volt. Most meg most van. Ne vetítse vissza a mai kor viszonyait az ezer évvel korábbi viszonyokra!

EVB: Nekünk eszünk ágában sincs. És Ön hogy áll ezzel?

KM: Jól, liberális kérdezőim, jól.

EVB: Aha, már értjük. Mi ne, ám az ősmagyarkutatók esetében nem baj, ha marhaságokat képzelnek, az indokolható valami romantikus zagyvasággal.

KM: Azok nem marhaságok, hanem tudományosan alá támasztott tények.

EVB: Legyen erős: marhaságok. És vitatkoznék azzal a megállapításával is, hogy: "a Nyugatról érkező, erősen globalista történelemszemlélet ellensúlyozására szükséges a magyarság történetének nemzeti érzelmű és szemléletű bemutatása, a hazafiúi érzelmek erősítése". Nekünk inkább megérteni kellene a Nyugatról érkező gondolatokat, és esetleg használni belőle amit lehet formálva a mi szemléletünket. Ha pedig nekünk vannak számukra elfogadható gondolataink, azt át kellene adni. De a nemzeti érzelmű gondolkodás beszűkít pláne, ha hazafiúi rizsával párosul, mert azzal magunkat csapjuk be.

KM: És? Mi a kérdés?

EVB: Nem lenne okosabb Tacitus elve szerint "Sine ira et studio" viszonyulni történelmi kérdésekhez?

KM: A magyarság története csodálatos egységes egész áthatva olyan mély spirituális elemekkel, amelyet egy maga fajta liberális nem érthet meg. De jegyezze meg, mi itt vagyunk és itt leszünk, mert ez a föld miénk!

EVB: Hát jó. És mi a helyzet a kereszténységgel? Ön szerint: "a halálos betegségeknek jó 70-80 százalékát a tízparancsolat megtartásával el lehet kerülni".

KM: Ez így van liberális barátocskám.

EVB: Akkor egészségügyre sincs szükség ugye? Hiszen elég betartani a tízparancsolatot.

KM: Azért a baleseti sebészetet engedje meg.

EVB: Legyen. Amikor körülnéz a Kormányülésen, hogy állnak az ott ülők a tízparancsolattal? Például Rogán miniszter úr a nyolcadikkal, a hetedikkel, esetleg a hatodikkal, kilencedikkel, tizedikkel? Viktor miniszterelnök úr rendben van? És a cégtemetős hölgy?

KM: Na, most megfogtam! Egészségesek a kormánytagok? Igen! Ebből is látszik, hogy betartják a tízparancsolatot. Ha nem tartanák be - miként fent pontosan idézett - már halálos betegek lennének. Csak a liberális média - vagy, ahogy Miniszterelnök úr frappánsan fogalmazott: fakenews-gyárak - vágyálma a korrupció, egymás feleségének elszeretése, a fideszesek buzulása, narkózása, mások vállalkozásainak elvétele. Ilyen nincs. A tízparancsolat a legjobb lakmuszpapír, higgye el.

EVB: Minket máris lenyűgözött ezzel a logikával. Mi a véleménye a hálapénzről? Meg tudja szüntetni?

KM: Miként Jókai írja: "a hála egy neme a gyűlöletnek". Ön szerint fizet valaki gyűlöletből? Bizonyára nem. Ha tehát nincs hála, nincs hálapénz sem. Ez ilyen egyszerű.

EVB: Döbbenten ülünk ekkora bölcsesség előtt. Más. Ön szerint hasznosítható a százhúsz évvel ezelőtti paraszti család modell?

KM: Igen. Gondoljon bele egy-egy családban született nyolc-tíz gyerek, dolgoztak, szegények voltak, de őrizték a nemzeti, közösségi, családi értékeket. Most meg nincs ilyen. Az örömök hajhászása a prioritás.

EVB: Olvasott Ön Móricz Zsigmondot, Nagy Lajost, Féja Gézát, Illyés Gyulát? Ezek az írók nem kifejezetten liberálisok, sőt népi íróként tartja őket számon az irodalom. Elég szomorú világról írtak. Ez lenne a minta a XXI. század magyarságának?

KM: Az egyéni érdekeknek háttérbe kell szorulnia a nemzeti közösségi érdekekhez képest. És biztos, hogy olyan rossz volt akkor élni? Népdalkörök, kukoricafosztások, búcsúk, disznóölések, néphagyományok, vasárnapi misék, istentiszteletek, mind a közösen megélt hétköznapok boldogságai. Nem csak a pénzhajhászás, mint manapság.

EVB: De hát a nyolc-tíz gyerekből jó, ha három megélte a felnőtt kort. Ahol már volt egy kis vagyon, ott egykéztek annak megőrzéséért. A sok gyerek a cselédeknél volt jellemző, egyfajta védekezésként, hiszen valakinek dolgoznia kellett, esetleg eltartani az idősödő szülőket, mert társadalombiztosítás, nyugdíj nem volt.

KM: Látja, most meg van, de a gyerekvállalás helyett a különböző örömök hajhászásában élik ki magukat az emberek, és ez nem helyes.

EVB: Oké.  Látja ilyen önző világban élünk. Apropó, Önnek miért van csak egy gyermeke? Nem Önnek kellene példát mutatnia? Jól kereső orvosként bizonyára megengedhetett volna három-négy gyereket. Vagy unalmasnak találta az összehozással kapcsolatos testgyakorlatot?

KM: Magánéleti kérdésekről nem nyilatkozom.

EVB: Rendben, mi tiszteletben tartjuk a magánéletet, eszünk ágában sincs beleszólni abba, hogy ki mennyi gyereket vállal.

KM: Még szép.

EVB: Tudja, miniszter úr Önről egy kissé erőszakos idealista képe rajzolódik ki, akinek talán ajánlhatnánk megfontolásra Fekete István gondolatát: "Ne álmodozzon, Ladó, a valóság is lehet olyan szép - sőt szebb! - mint a hazug ábránd."

KM: A világot az álmok álmodói viszik tovább.

EVB: Így van, de azok nem a múltat álmodták újra, hanem a jövőt álmodták meg. Viszont értjük már miért Ön nevezte ki Viktor miniszternek.

KM: Mi az, hogy Viktor? Ön Magyarország korszakos Miniszterelnökéről beszél! Több tiszteletet a Miniszterelnök úrnak! Én például misét is mondattam érte a születésnapján.

EVB: Akkor elkésett. Mi már tavaly megemlékeztünk Viktor szülinapjáról egy külön bejegyzésben.

KM: Ebből elegem van, a vitát lezártnak tekintem. Viszontlátásra!

EVB: Isten áldja, és jó egészséget!

(Blogunktól távol áll, hogy akkora pánikot keltsen, mint Orson Welles Világok harca című rádiójátéka, mert egyfelől Kásler úr világával józaneszű ember nem harcol, másfelől sajnálattal látjuk be, hogy tehetség dolgában elmaradunk Welles úrtól. Pániknak pedig akkor kellett volna kitörnie, midőn Kásler urat Viktor miniszternek kineveztette. Ha akkor elmaradt az össznépi rémület, talán ettől a szatirikus álinterjútól sem fog felborulni az ezeréves Magyarország.)

Van abban valami szánnivalóan nevetséges, ahogy bankkártya-kibocsátók, bankok, fintech cégek átlag negyedévente jól leteremtik a derék magyar lakosságot, amiért nem állnak át még többen az elektronikus bankolásra készpénzhasználat helyett. Ezt az átlagember-csesztetést vagy tudományos cikknek álcázzák vagy konferenciát rendeznek maguknak, és a langymeleg akol biztonságából üzengetnek az óvatoskodóknak csúnyákat. Időnként még valami politikust is berántanak, aki ilyenkor szerepe szerint felmondja a szokásos bullshitet.

Így járt a hetekben Varga Mihály lánglelkű gazdasági és társadalmi vátesz is, aki eltévedhetett pisaparki kecója felé menet, így véletlenül Tóni pasa bővülő nappalijában találta magát. És ha már ott volt, megkóstolta azt a furcsa, fehér porcukornak látszó valamit is. Csak ez lehet az oka, hogy Miska elkezdett keménykedni, és a rá kevéssé jellemző hevességgel üzent hadat a készpénzhasználatnak, meg a sárga csekknek. A konferencia rendezői örülhettek Miska bátorságának, az átlagpolgár meg csodálkozhat azon, hogy pénzügyminisztere miért vállalja be a nyíltszíni idiotizmust. (Reméljük, hogy a pénzügyminiszterné legalább a mennyiért kérdésre választ kapott.) Misi fiú társadalomformáló pattogása annak fényében különösen nevetséges, hogy "Viktor a legnagyobb" sárga csekken fizette be a megtakarítása felére rúgó több százezres bírságot, amelyre az a galád bírságbajnok NVB-s habil/debil büntette őt. A készpénzt használó mucsaiak nevében lélegzetvisszafojtva várom, ahogy Misi pénzügyminiszter lebarnítja korszakos Viktort a sárga csekk használatért megmagyarázva neki, hogy egy korlátolt ökörnek méltóztatik lenni, aki nem halad a korral. Hajrá, miniszter úr! Ne csak nekünk, szegény elmaradott polgároknak ossza az észtet! Vágja ki a rezet Viktornak is!

Nézzük hát mivel terrorizálnak minket Misi futtatói. Először is van a pszichológiai nyomásgyakorlás, melynek keretében rávilágítanak elmaradottságunkra, amiért érezzük magunkat szarul. A tételmondat úgy hangzik, hogy "a fejlett pénzügyi kultúrával rendelkező országokban minimális a készpénzhasználat". Lószart mama! - cáfoljuk azonnal a bűntudatot keltő érvelést. Egyfelől ezt a "Nyugaton minden csodás" dumát már hallottuk valahol más kontextusban. Évtizedekig etettek minket a "fejlett Nyugat" meséjével, ahova fel kell zárkóznunk, amíg a paraván mögé látva rá nem jöttünk, hogy sok tekintetben a vetített kép és a mindennapok valósága picinyt eltér egymástól. Másfelől a készpénzhasználat elhagyása sem igaz. Talán a skandinávok esetében igen, ám a fejletlen pénzügyi kultúrával rendelkező angolok, németek, svájciak, olaszok, spanyolok stb. erősen ragaszkodnak a kp-hez. Akkor miért hülyítenek bennünket? Pénzért, naná. Az ő pénzükért, üzleti nyereségükért, bónuszaikért. Csak én - a fene megeszi - más pénzéért nem vagyok hajlandó rosszul érezni magam.

A másik érv az, hogy az elektronikus bankolás, kártyahasználat olcsóbb. Azért erre sem hörpinetném a lúgot. Mert először azt a kérdést kell feltenni, hogy tényleg olcsóbb-e, másodszor azt, hogy kinek olcsóbb? Az MNB azzal szokott érvelni, hogy az elektronikus pénzt nem kell nyomtatni, tárolni, szállítani, így mennyit megtakarít. Neki tehát megéri. Viszont sehol sem lehet olvasni arról, hogy az informatikai védelem, a kártyakibocsátás/fenntartás költsége mennyibe kerül a piac többi szereplőjének. A bankok, kártyakibocsátók, ügyfelek, milyen megosztásban mennyit fizetnek a készpénzmentes életért? Unortodoxiában tehát van ingyen ebéd, mert a jegybank terhei esetleg csökkennek, de az össztársadalmi költségeket nem tárják a közönség elé. Pedig ezek a költségek jelentősek a készpénzéhez képest, csak máshol csapódnak le.

A harmadik érv az érvek érve, a készpénzmentesítés atombombája: a láthatatlan jövedelem elleni küzdelem, a pénzmosás megakadályozása. E téren már hatalmas eredmények születtek volna, ha nincs a készpénz. A készpénz nélküli világban eltűnne a fehérgalléros bűnözés is, és közelebb kerülnénk minden szépségkirálynő álmához, mert kitörne a világbéke. Le a készpénzzel! Igaz, hogy a szépen fejlődő offshore-iparág már rég meghaladta ezt a csacskaságot, de olyan jól hangzik a szájtáti népségnek.

kép: nyugat.hu

Ellenérveket nem hallunk. Pedig lennének, de az üzleti érdekek egyoldalú tálalása megakadályozza a kiegyensúlyozott tájékoztatást. Sajnos civil fogyasztóvédelmi szervezetek sincsenek a korrekt párbeszédre. A társadalom önmentő reflexe azért működik, ezért - minden leckéztetés ellenére - nő a gazdaságban használt készpénz mennyisége. Ennek oka egyszerű. A készpénz a gazdasági függetlenség szimbóluma. Az emberek szeretik, ha a bankó a zsebükben van, mert ez a vagyonukkal való rendelkezés lehetősége. Pár éve egy ismerős család biciklitúrára indult az ország egy szép, de elmaradott régiójába. Kitikkadva a helyi kisboltban vettek volna innivalót. Amikor elővették a kártyát, a boltos mondta nekik, hogy akkor guruljanak be a negyven kilométerre lévő városba, ott van automata, vehetnek fel pénzt, amiért odaadja az üdítőt, de a dombornyomottért sajnos a környéken nem lehet vásárolni. Hiába tehát a vagyon, ha nem tud róla rendelkezni tulajdonosa. Pénz esetében ez evidens, kártya esetében nem mindig. Mert mi van, ha elmegy a ménkű? Pénzért lehet venni kaját, elektromos áram nélkül viszont a vacsi max. két Visa kártya között egy Mastercardból álló szendvics lehet.

És mi van, ha lopási vagy hatalmi célból elveszik az egyén megtakarítását. Készpénz esetén sem lehetetlen, elektronikus pénz esetén viszont nagyon könnyű, melynek ellopására komoly bűnözői csoportok specializálódtak. Ül a derék polgár a munkahelyén, aztán egyszer csak jön az sms, hogy éppen most veszik le a pénzét a számlájáról Kuala Lumpurban. Mire intézkedik, sütheti. És sokszor nincs, aki megtérítse a kárát, vagy ha sikerül is, elég döcögősen megy. A hatalmi okból való számlafosztogatás pedig végsőkig kiszolgáltatottá tesz. Már az is durva élethelyzeteket tud eredményezni, ha csődbe megy egy bank, és zárolják a számlákat. A feloldásig ki ad enni a gyereknek? Ha pedig a pénzügyi rendszerben jelentkeznek nagyobb zavarok, a betétesek, egyéb megtakarítók lenyúlása laza csuklógyakorlat az állam számára. Nem véletlen, hogy a "fejletlen pénzügyi kultúrával rendelkező" svájciak a készpénzt tartják biztosnak.

Elektronikus pénz vagy bankó? Mindenki szabadon dönthessen saját és a pénzügyi rendszer kockázatainak mérlegelésével. Az egyoldalúan tájékoztató, a más véleményen lévőket terrorizáló, maradinak beállító készpénzgyilkosokból viszont elegem van.

Tudták Önök, hogy nem borban, hanem a fagylaltban van az igazság? És hogy vonatokon lehet rábukkanni olyan nőtörténelmi pillanatokra, amelyek alapjaiban változtatják meg a női gondolkodásról kialakított képet? Mert ugye az a közhiedelem, hogy a hölgyek inkább fiatalítani szokták magukat pláne egymás előtt. Két koraharmincasnak látszó hölgy beszélgetésébe való önkéntelen belehallgatás meggyőzött arról, hogy ez csak amolyan hímsoviniszta előítélet. Mellettem ültek, csacsogtak mindenről. Aztán valahogy a fagylaltárakról kezdtek beszélni, melyet drágállottak. Egyikük megjegyezte, hogy ő még evett fagyit hatvan forint per gombóc áron, most meg az egekben. Erre a másik aláment az árnak, mire partnere még olcsóbb fagyi beszerzésre kezdett el emlékezni. Egymást licitálták alul, végül nyertest harminc forintnál lehetett hirdetni. Ő elégedetten húzta ki magát, bele sem gondolt, hogy ezzel valójában öregségi versenyt nyert. Mondom, hogy fagyiban az igazság! (Ciki vagy sem, de én még ötven fillérért tudtam venni valamikor egy messzi messzi galaxisban.)

A tovasuhanó vonat mellett futó fákat bámulva rájöttem, hogy a fadzsi kérdés mennyire izgat minket, magyarokat. Van az ár, a mennyiség meg az íz. Ja, és a tölcsér. Árban a legolcsóbb - kétszáz forint - a horvát vagy adriai fagyinak hívott ízesített, fagyasztott tejhab. Egyszer láttam egyik készítőjét a Tescoban, a legolcsóbb 1,5%-os tót tejből venni vagy száz litert. Készül a fagyi, mi? - vigyorogtam rá, mire ő cinkosan visszasomolygott. Azonban még sincs okom panaszkodni, mert alkalmazottja úgy végezte munkáját, mint a Kincskereső kisködmön Gergője a könyvesboltban. Akkora adagot adott, hogy három gombócnak is megfelelt. Mikor kérdeztem a nagy kegy okát, azt mondta, hogy ebben a nagy melegben - nem pont ezt a jelzőt használta - ínhüvelygyulladást kap az állandó hideg gépbe nyúlkálástól, így meg hamarabb fogy. Szóval ne szóljuk le a horvát/adriai fagyit, róla tudjuk, hogy alapból vacak. Előnye, hogy nem akar többnek látszani, kevés pénzért kevés íz, de kevésért. Vannak aztán a gépi avagy lágy fagyik. Ezek sem rosszak, nagy adagot azért nem érdemes kérni belőle, a kis adag úgy háromszázért idényenként - nosztalgikus érzület figyelembe vételével - két-három alkalommal elmegy. A gyári fagyikra - Carte d'Or például - sok figyelmet nem érdemes áldozni. Drágák, íztelenek, előnyük viszont, hogy keveset adnak belőle, így élvezhetetlenségüket nem sok ideig kell kibírnia annak a szerencsétlennek, aki rájuk fanyalodott. És innen jönnek a valódi fagylaltok!

Amelyek sokszor okoznak csalódást. Előrebocsátom, hogy fagyiügyben ugyanolyan burokban élünk, mint fészbuk csoportunkban, hiszen nagyjából hat-nyolc fagyizót ismerünk. A járt utat nehezen hagyjuk el járatlanért, a megszokott ízekért visszajárunk. Újításra a körülmények visznek rá, új cukinyitás, utazás, nyaralás során való ismeretgyűjtés, valaki ajánlása stb. mozdít ki a megszokásból. Ezért az alábbi tapasztalatok erősen korlátosak, ne higgyenek nekem, maximálisan tiszteletben tartom mindenki ízlését. A legendás szegedi Virág Cukrászda fagyija korrekt, de csak miatta nem megyek Szegedre. A balatonfüredi Bergmann fagyiért viszont már előfordult ez a huszárcsíny. A soltvadkerti fagylaltról legendák szólnak, amelyet megértek, hiszen a borpancsoló, olajszőkítő aranyháromszögben élők nem érik be ócskasággal, ezért egyszer azt ki kell próbálni. Hazai pályán az Auguszt, a Szamos és a Daubner fagyijaiért szoktunk sorban állni. Van bennük alapanyag, ízük kiváló, választék remek, persze nem olcsók. Ebben a kategóriában a folyamatos csalódást a Damniczkiék fagyija szolgáltatja. Először volt nagy öröm, hogy megnyitottak. Kétféle áron adták az akkor még tényleg jó fagyijukat. (Egyik sem volt olcsó.) Az első árkategóriában az átlagos ízvilágba sorolható választék szerepelt, a második - drágábba - az olyan különlegességek, mint a strucclábköröm fagyi tökfőzelék habarással. A következő évben összevonták - és ezzel emelték - az áraikat, mert az átlagos fagyik ára nőtt, a különlegeseké csökkent. Pitiáner dolognak tartottam ezt a húzást, ekkor kezdtem meg tőlük a rugalmas elszakadást. Idén egy drága barátom tévedése folytán azonban arra vetett a rossz sorsom. Rohadt drágán kaptam két adagnak eladott semmilyen ízű fagyit. A rohadt drágaság élményt tetézte, hogy náluk is a kenés nevű vudu varázslattal mérik a fagyit. Ez általánosabb probléma. Normál helyeken büszkén kiírják, hogy egy adag négy deka. A kenősek ezt elmismásolják, hiszen látható, hogy a spatulával mért fagyi esetén fizikailag nehéz a négy deka kiporciózása. Ha pedig nem jön össze, hát Istenem! Legalább kézműves! Mert ez a hivatalos rizsa a kenegetőséknél. Ezzel a technikával viszont jelentős bújtatott áremelésben vannak, csodálkozom, hogy még nem vette észre senki. Damniczkiék is ilyenek, ezért jó, ha háromnegyednyi adagot kap a vendég csekély háromszázötven forintocskáért. Erre már Kohn bácsi sem mondaná, hogy: "Ügyes!".

Van még egy dolog, amely tönkre tudja tenni a fagyizás élményét, és ez a tölcsér. Normál esetben a tölcsér tölcsér alakú. Valami régi szokásból kifolyólag azonban vannak olyan cukrászdák - mint például a tényleg kiváló Auguszt vagy mostanában feltörekvő, minőségi fagyit korrekt áron adó Kedves Krém -, amelyek valami rejtélyes okból kosárkára emlékeztető tölcsérben mérik a fagyit. Amelynek az alja barázdált. Ez a halálom! Egy vicc jut róla eszembe. Az idős Józsi bácsit megkérdik, hogy mitől van még mindig akkora sikere a nőknél? Nem tudom - válaszolja - és megnyalja a homlokát. Akinek viszont a Teremtő nem adott ilyen nyelvi tehetséget, az bajban van. Egyfelől nem lehet NER-lovag, másfelől ott van még a fagyi kosárkája alján, de nem képes hozzájutni. Így az ember gyereke betolja az egész rakás hidegséget fogorvosa örömére.

Szóval kinek mi a vacak fagyi, egyedi gusztus kérdése, amellyel nem lehet vitatkozni. Annak az ötven filléres fagyinak az ízét pedig hiába keresem. nem találom, és ebből nagyon elegem van.

Dr. Orbán Viktor Mihály korszakos miniszterelnök komoly konfliktusba került saját józan eszével, melynek következményeként az elhagyta őt. Nem tudni mi volt az összetűzés tárgya, lehet csak valami pimfli vita, melynek hevében a Józan Ész g...-nek nevezte, de lehet, hogy ennél súlyosabb összezördülés történt a Vidi-Fradi meccs taktikájának megítélése miatt. A lényeg, hogy a Józan Ész vette kalapját, sétapálcáját, felöltőjét, és sértett méltósággal kisétált Viktor életéből. Mielőtt becsukta maga mögött az ajtót, csendesen visszaszólt emígyen: Akkor most élj Németh Szilárd eszével!

És a némethszilárdnyi eszű Viktor körülzáratja az Országgyűlés épületét. A józan eszű Viktor ilyet nem tenne, mert minek? Ráadásul a TEK-kel, amely komoly kockázat. Először is nem találnak oda. Milyen röhejes lenne, ha mondjuk az Országháza helyett Orosházát zárnák körül. Másodszor meg egy ittas japán turista esetleg elköti a PSZH-jukat. Ennek elkerülésére a legtöbb TEK-es a saját eszközeit fogja őrizni, ami elég kínos. De feltehetjük a kérdést, hogy mi szükség van egyáltalán a terrorelhárításra? Lassan értek ide Gyurcsány tót terroristái? Vagy ki ellen?

A józan eszű Viktor pontosan tudná, hogy az egész felhajtásnak semmi pozitív hozadéka nincs hatalmára, negatív viszont több is. Az egy hónapja lezajlott választásokon Viktor zsebre vágta Magyarországot, amely lapul is szépen. Senki sem akar hőzöngeni. Ennek az országnak a népét már az első szabadon választott parlament ünnepélyes megalakulása sem érdekelte egy focimeccshez képest, ez a sokadik miért érdekelné? A népek megszokták, hogy abban a szép nagy házban jönnek össze mindenféle szemét emberek hazudozni, oszt jó napot. Kit érdekel? Az emberek most a gyerekeik érettségijével vannak elfoglalva, rohannak hitelt felvenni, a lakáskiállításon annyian voltak, mint az oroszok, a Balaton megtelt, mindenki tervezgeti a nyaralást. Ki a rossebet érdekel a politikai huzakodás?

A politikusokat sem. A fideszesek természetesen nem fognak fegyelmezetlenkedni, ők Viktor ülepe körül helyezkednek sarzsiért. Az ellenzékiek az elmúlt hetekben szépen felosztották maguk között a parlamenti tisztségeket. Nekik négy évig nem kell dolgozniuk, fizetésecskét azért kapnak. Bent vannak a tutiban, ha elő is adnak valami performanszt, csak a karzatnak játszanak, ehhez nem kell kordon. A listáról lemaradó ellenzékiek siráma nem hallik az égig - ők utálják is szerencsésebb párttársaikat -, de a pártokat megillető szakértői helyekre azért be lehet kúszni. Ez a pici pozi viszont nem veszélyeztethető nyíltszíni balhézással, tehát viselkednek, mint a jó gyerek.

Az Országgyűlésből kiesett pártok sem számítanak, tüntikézésük olyan, mint régi vágású kereszténydemokratáknál a mise, amely a perselyezéssel egybekötött pszichoterápia szerepét tölti be. Néhány hivatásos forradalmártól lehet számítani ötletes, esetleg jópofa polgárpukkasztó showra, de ennyit egy stabil és bölcs hatalomnak tűrnie kell. De még ez is elkerülhető, ha a Tinderen néhány izmos fekete fiú pont arra az időpontra húzza őket jobbra. Akkor meg minek ez az egész? Május 8. az Erős Pista világnapja?

Kordon - meg a kordont biztosító TEK - nélkül sima, unalmasan csordogáló nyárias napnak néznénk elébe. Így viszont a némethszilárd eszű Viktor kódolja a nemzetközi csinnadrattát. Megmutatja Putyin úrnak, hogy az amúgy szimpatikus, ám politikailag jelentéktelen Gulyás Mártonból tud Navalnijt csinálni! Éppen akkor, amikor az Európai Néppártnak kezd kínossá válni személye, még rátesz egy lapáttal! Meghosszabbítja Lovasberényig! Vagy el akarja homályosítani Dutertét a lator államok vezetőinek tablóján? Meg akarja félemlíteni a magyarokat? Minek? Most még félni sem akarnak az emberek, annyira nem érdekli őket semmi. Ha pedig rosszra fordulnak a dolgok nem lesz az a TEK, amely érdekelné őket.

A régi szép időben ilyenkor a polgári tábor ünnepelt. Meghallgattuk Viktort, tapsoltunk, kornyikáltunk egy kicsit, aztán ők bementek a dolguk után, mink meg meguntuk és hazamentünk. Csak a polgáriak már nem közösködnek a némethszilárd eszűekkel. Igaz szükség sincs rájuk, most a némethszilárd eszű termékek korát éljük. Az meg ilyen. Prosztó, gyáva, sunyi, félelmében fenyegető.

És ötlettelen. Mert mi lenne Viktor, ha kordon helyett az arra járók kapnának két gombóc fagyit? Jó, hát csokit nem, mert az migráncsos színű, de citromot lehetne. Mert a citrom fagyi ma jobban kifejezi a nemzet egységét mint Janó elnök. Hiszen a citrom magyar narancs, amely a Fidesz színe, és a citrom adja vissza leginkább a tüntizők hangulatát. Persze, tudom én Viktor, hogy neked nem telik ekkora nagyvonalúságra, mert az a bírságbajnok elvitte megtakarításaid felét, ám ha még is maradt volna valami a MET-osztalékból, bedobhatnád. A világ híradóit bejárnák a képek a magyar citromfagyi-forradalomról, ahogy a Kossuth téren nyalják az emberek. Többet használna az országimázsnak, mint a gumibotozás látványa.

"Szóljatok a TEK-nek, hogy május 8-án fagyival várják a tüntetőket!"

Józan eszű Viktor fel sem állítaná a kordont, mert bízna magában, hatalma erejében, a magyarok szeretetében. Józan Ész, kérlek, békülj ki Viktorral, mert a némethszilárd eszű Viktorból elegem van.