Pár hete országunk nagyjai egymás után mondtak akkora ökörségeket, amelybe csoda, hogy az ezeréves haza nem remegett bele. Kezdte Kövér Laca, a Párt ideológusa. Igaz, ő nem egyszeri baromságmondásra ragadtatta magát, neki munkaköri kötelessége folyamatosan hülyének lenni, mert ezzel nyugtatja meg a borzalmas tagságot. Laca védelmében el kell ismerni, hogy nehéz a változó világhoz alakítani az ideológiát, a komcsik ezt a lufihámozást dialektikus materializmusnak becézték, és hát a Laca nagy komcsiként visszanyúlt a gyökerekhez. Ilyeneket mond a Laca: "a halál kultúrája a szabadság nevében a rend ellen fordul, a jog nevében a demokrácia létére tör". És képzeljék el, ennek a fantasztikus, mindenben emelkedő országnak vannak ellenségei is, a szellemi terroristák. Na, helyben vagyunk. Szóval nem baj, hogy 2010 óta - a kivándorlást nem számolva - kettőszázötvenezer fővel csökkent a magyarok száma, nem baj az ország vezetőihez köthetően ellopott sok ezermilliárd forint, a versenyképtelen gazdaság, az életminőség romlása. Ez Laca szerint mind rendben van, a külső ellenség, az a hibás. Édes Istenem, ezt a vérkomcsi dumát hányszor hallottuk már! Valami újat Lacikám! Kergüljél jobban!

Aztán ott van "Párt ökle" Laci, aki szerint: a bértárgyalásoknál "nagyobb bérnövekedésre csak akkor kerülhessen sor, ha a munkabér-átutalás pillanatában a foglalkoztatók egy bizonyos összeget nem közvetlenül a dolgozónak fizetnek, hanem a dolgozó megtakarítási számlájára utalnak". Demokráciákban a népképviseleti szervnek (Nemzetgyűlés/Nagy Népi Hurál stb.) van olyan intézménye, amely ellenőrzi az állami szervek gazdálkodását, ezt hívják számvevőszéknek. Illiberális demokráciákban a szervezet elveszíti ezt a funkcióját, hiszen mit ellenőrizhet ott, ahol: "amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája". Új feladat után kell nézni: ilyen például a versengő politikai pártok pénzügyi ellehetetlenítése kamu eljárásokra hivatkozva. Laci ezt abszolválta és a sikeren felbuzdulva új kihívást keresve magának kormányzati ügyekbe pofázik bele. Egy olyan országban, ahol Békekölcsön címén évtizedekre elvették az emberek pénzét, ahol az állam gyakorlatilag ellopta a magánnyugdíj-megtakarításokat, ott nem ildomos arról ugatni, hogy csak akkor kap a dolgozó béremelést, ha annak egy részét azonnal meglovasítják tőle. Ilyen nyilatkozat után felmerül az emberekben a gyanú, hogy nagy gazdasági krachot hoztak össze a fiúk, amely elodázása érdekében le akarják nyúlni a magyar emberek pénzét. A megkergült Laci szétszellenti a gazdasági stabilitásról regélő kormánypropagandát. Hajrá Laci, csak így tovább!

Ezekhez képest Varga Misi szordínóban adja a kergét. Misi eképpen csapott a lecsóba a 325 forintba kerülő euró és a külföldi nyaralások összefüggésének boncolgatása mián: "...izgalmas egy külföldi kirándulás, de egyáltalán nem baj, ha honfitársaink itthon töltik a szabadságukat, itthon pihennek és költenek. Annyi szép és érdekes látnivaló van Magyarországon." Igaza van, szép a mi hazánk. De aki szeretne mást is látni annak talán nem a száz éves kuplé soraival kellene üzenni: "Akinek pénze van, az költhet Malagára, akinek pénze nincs, az üljön a valagára.”  Esetleg vezessék be az ötvendolláros keretet, meg a kötött devizagazdálkodást, és nincs gond. Kerge Misitől ennyire futja.

Handó Tünde szintén nagyot ment, de ő nem most kergült meg. Azt fundálta ki, hogy döntései ne legyenek felülbírálhatók, és ennek érdekében még törvényt is szeretett volna módosítani. Ez egészen elképesztő. Egy jogász, a bírói igazgatás vezetője, aki tagadja a jogrend alapjait. Stünci tehát tévedhetetlen, mint a pápa hit dolgában. Agyrém. A szomorú igazság az, hogy Stüncikét ki sem lett volna szabad nevezni. Sem emberileg, sem szakmailag nem alkalmas vezetői pozícióra. Gondoljunk bele - a pc kásáját kerülgetve -, hogy mire megy a hétköznapokban egy olyan konfliktusos személyiség, mint Stünci. Valamit számon kér beosztottján - amiben esetleg még igaza is lehet -, ám a beosztott az orcájába röhög olyan arckifejezéssel, hogy: Conchita Wurst jól van? Mindenki tudja, hogy egy emberileg, nőiességében harminc éve megalázott emberről van szó, akinek ebből kifolyólag a tekintélye nulla. Stünci érzi, hát hogyne érezné, hogy kiröhögik, ezért erőszakosan reagálva megalázottságát áthárítja a szervezetre, amelyet irányít. Sok tisztességes bíró karrierje bánja ennek az alkalmatlanságát aljassággal, mások porba tiprásával eltakaró embernek a ténykedését. Régen le kellett volna váltani, ehelyett meghosszabbítják Lovasberényig.

No és kedvencem, a Matolcsy. Gyuri tíz pontból álló programot hirdetett, amellyel büszkén mutatta meg a világnak, hogy egy elmebeteg ül az MNB elnöki székében. Szemezgessünk az aranyat érő gondolatokból. Szülessen évente száztízezerrel több magyar, és akkor jó lesz. Egyetértünk Gyurka, legyen így. Ám ahhoz mit teccik szólni, hogy Viktor tízéves kormányzása alatt ennek többszörösével fogyott a magyar? Aztán van vízió magyar egyetem világelsők közé kerüléséről, az egészségügy világszínvonalra emeléséről stb. (Miközben a Kútvölgyi kórház vágókép Csernobilhoz.) Ha ezt egy ellenzéki politikus írja, hát jó, de egy tíz éve kormányzó? Viktor ez noooormális? Figyu má', ez téged b...sztat! A Gyurka szerint van Magyarországon háromszáz "afrikai szegénységben élő kistelepülés”. Hogy mit állít a Gyurka? Tíz év kétharmaddal megerősített nemzeti kormányzati munka eredményeként a magyar önkormányzatok majdnem egytizede afrikai szegénységben vegetál? Tóni pasa ezt miért nem plakátoltatja ki? De a legjobb: "Budapest egy későbbi laza Kelet-Európai Államszövetség déli fővárosa lehet...". Erre már mozgósítottak a kisantantnál, csak a hírszerzésük az utolsó pillanatban közölte a döntéshozókkal, hogy ezt a Matolcsy írta. "Ja, az a bolond!" - legyintettek és lefújták az akciót. A Boldogságindex kétszeresére emeléséről szóló résznél már fehér köpenyes emberek kezdtek Gyurkával lassan, megnyugtató hangnemben beszélni azért, hogy ne féljen a szuritól. Látod Viktor, mi már év elején megmondtuk, hogy Matolcsyt nem szabad újra kinevezni. Sebaj, a következő válságnál majd bizonyít, mint Pimpike a boldogság kék madara. Addig is megerőltetés nélkül, csak könnyedén (Wei wu wei) bámuljuk ezt a kerge marhát.

Nem tudom eldönteni, hogy elegem legyen-e ennyi megkergült állami vezetőből, szórakozzak-e a rakás hülyén vagy szarjak be, amiért ilyenek kezében van a sorsunk? 

Öt esztendeje heverésztem a barcelonai strandon békés nyugalomban, és unalmamban az eget néztem. Egy picike repülő kivált a felhőkből a messze távolban, és megkezdte leereszkedését. Egy nagyobbacska már közelebb repült, egy távolodó pedig a reptér felett járt. Talán ha volt közöttük egy-másfél perc. És ez így ment tulajdonképpen egész délután, mint valami égi kasszaszalagon. Este aztán a Ramblán mozdulni sem lehetett, hömpölygött a tömeg, az éttermek, kávézók dugig, a legendás piacon majdnem elvesztek a gyerekek. Másnap a Sagrada Familia előtt nyolcszázméteres sor, pedig korán mentünk. Ki is hagytuk. (Tudom az okosak előre, interneten, meg minden.) Pedig ez a kaland az úgynevezett válságból való kilábalás kezdeti időszakában volt, azóta még többen vannak.

Meg szerettem volna mutatni a gyerkőcöknek Európát, ahogy még én láttam. Templomokkal, múzeumokkal, azokkal az évezredes értékekkel, amelyekkel itthon sajnos nem találkozhatunk. Azért, hogy a genius locin keresztül megpróbálják megérteni azt a kultúrkört, amely körülvesz, és amelyhez olyan reménytelenül akar tartozni az ország normálisabb fele (egyharmada), Ám tumultus mindenhol. Párizs, London természetesen. De még az olyan korábban nem kifejezetten ismert városok is a tömegnyomor áldozatául estek, mint Edinburgh vagy Bordeaux. És nem csak főidényben, hanem tavasszal, ősszel is. Puffognak a turisták az élvezeti érték romlása miatt, csordák tesznek tönkre természeti értékeket, törik a fejüket az őslakók az invázió megállításának módjairól, de mind hiába, ez most a tendencia.

Mit lehet tenni? Globálisan nem tudom. A legjobb, ha egyedi megoldásokat keresünk. Van, amit ki kell hagyni. Semmi kedvem végigvonulni úgy egy múzeumon, hogy én taposom valaki sarkát, egy másik embertársam meg az enyémet. Hát lehet így műélvezni? Nem lehet. Akkor pedig értelmetlen. Egy ideig lehet trükközni. A Notre-Dame-ba például egy apró - rövid ideig - kialakult szervezési hiányosságot - közben játszva a hülyét - kihasználva sikerült bejutni. A sokat kárhoztatott magyaros gógyinak hála nem dekkoltunk tűző napon a kanyargó sorban.

A barcelonai lanovkára nem a strandon vártunk kétszáz méteres emberláncban, hanem a Montjuïc-hegyen lévő állomásról indultunk az első leereszkedéssel üres kabinban. Az Uffizibe az olasz viszonyokat kell alkalmazni, fejenként tíz euróval lefizetni valami hivatalnokot, aki csoportként bevisz. (Ha Firenzében vagy, tégy úgy, ahogy a firenzeiek.) Templomokba általában beengedik a szertartásra igyekvőket látogatási időn kívül is. Így lettem anglikán a Westminster Abbey kedvéért és hithű katolikus Lisszabonban az Igreja de São Roque csodálatos barokk környezetének látványáért. (Az külön vicces volt, hogy a kórus a Hava Nagila-át énekelte portugálul - bizonyára a tiszteletemre. Vagy egyházzenésítették mint a Tüzed Uram Jézust.)

Ezek a furfangok azonban tiszavirágéletűek, és nem is mindig jönnek be. Mást kellett kitalálni, valami grandiőzt. Szerencsére ösztönösen éreztünk rá. Amíg a népek turistáknak kitalált programok helyszínei előtt tülekedtek, mi felmentünk a Tibidabora, ahol a kutya sem volt. Megnéztünk egy Csodák Palotájához hasonló kiállítást, talán ha két iskolás csoport társaságában, a Vidámparkban lézengtek, a kilátás szép volt, az elegáns utcák árnya csodás villákat takart, és a tapasokért sem kellett megöregedni. Azóta ez a titkos taktikánk. Olyan helyeken járni - lehetőleg busszal, villamossal -, ahol realisztikusabb képet kapunk az adott városról, az ott lakókról.

Ehhez jön a hajnali városnézéses személyes rögeszmém. Korán kelek és miközben a család még szundít, elmegyek egy kis sétára megnézni az ébredő városokat. Bordeauxban például reggel hétkor még sötét volt, tök üres minden, felsétáltam a nemrég átadott büszkeségükre, a négy tornyos hídra - van hivatalos hosszú neve is -, amely azért nagy cucc, mert a közepét liftként felhúzzák, ha jön egy nagyobb hajó. Biztos megérte az a párszázmillió euró, de onnan másfél kilométerre már csak olyan hidak vannak, amely alatt nagy hajók nem férnek el. Állítólag évente egyszer húzzák fel, nagy társadalmi esemény, közvetíti a helyi tévé. Sok értelme nincs, de a folyó sodrásán merengve rájöhetünk, hogy presztízsberuházás nem magyar jelenség.

Vagy Reims. Meglátogattam Török Szultán eredeti nevét viselő helyi egységet. A reggeli sötét megzavart, ezért bonsoir-ral köszöntem. Coopertől és Karl Maytól ismert, hogy az indiánok tisztelték az elmebetegeket, most már tudom, hogy a reimsi pékek is. Jól összecimbiztünk, ami nem kis teljesítmény, mert nem beszélek franciául, ám Louis de Funés-módra azért megérteti magát az ember. Megengedték, hogy segítsek kipakolni a friss kenyeret és együtt reggeliztünk. Mert ez a pékség egyben reggeliző is. Pár euróért vadidegen emberek leülnek egymás mellé, esznek egy kis vajas kenyeret, péksüteményt, isznak kávét, narancslevet, aztán mennek tovább. Mivel nagy spanok lettünk, tőlem még fizetséget sem fogadtak el. Ilyen turistaprogramokat nem kínálnak a bédekkerek.

Az sem rossz látvány, ahogy szépre sminkeli magát az adott város. Valahogy arrafelé a tisztaságra törekvő belső igény az élet minden területén megvan. Az utcaseprők halk gépeikkel suhannak, a boltok, bisztrók alkalmazottai pakolnak, serénykednek nyitásig. (Igen, ne kerüljük meg a problémát, majdnem mind "dologtalan nigger", meg arab, esetleg sárga. Bezzeg Pesten! A Dessewffy utcában egy hónapig tartotta magát a fal mellett egy szép nagy tenyérnyi emberi ürülék. Aztán elmosta az eső. Senkit sem zavart.)

A tömegturizmus elkerülése érdekében tett erőfeszítéseink nem eredménytelenek, de a belőle leszűrhető tapasztalás sem nagy durranás. Nagyjából annyi csak, hogy az emberek nagyon nem különböznek egymástól. Élnek, ahogy tudnak, okosak vagy hülyék, magasak vagy alacsonyak, tisztességesek vagy lehúzók. Ezért a tudásért elvileg nem érdemes vállalni az utazás kényelmetlenségeit, ezt láthatjuk itthon is. A múltból származó látványosságok kultúrája helyett be kell érnünk a jelen kultúrájának megismerésével. Pótcselekvésnek látszik, bár nem rossz program. Így aztán a fene se tudja, hogy elegem legyen-e a tömegturizmusból.

Kezdetben vala Géniusz, akinek minden szava arany, szíve csak a magyar nemzet felvirágoztatásáért dobog. Géniusz nem tűr semmi beleszólást elképzeléseibe, mert ő kérem harminc éve van a pályán, tud mindent. (Nem tud semmit, de mire rájön vége lesz, mint a botnak.) A magyarok közössége rég nem tudja befolyásolni Géniusz döntéseit, mert az ilyesmi a jelző nélküli demokráciák sajátja, a fosztóképzősökben kizárt ez a luxus. A krumplin vett csőcselék és a genetikailag ostobák ócska ideológiával tömése biztosítja Géniusz hatalmát, a valamire való értelmesek gondolatai nem kellenek. Géniusz környezete sem képes befolyásolni a saját bölcsességének nagyszerűségébe révedt Géniuszt, mert egyfelől a hülyébbek hisznek varázsában, a számítóbbak pedig - zsebük tömése érdekében - éppen őt veszik hülyére. Ez tehát az alaphelyzet. Aztán bekopogtat Valóság Nagybátyánk, és Géniuszból pillanatok alatt Szopófantom lesz.

Géniusz egy reggel arra ébredt, hogy ő már nem is szimpla Géniusz, hanem Európa DNS-e. És ahelyett, hogy a kockázatok és mellékhatások feltárása érdekében gyorsan felkereste volna orvosát, gyógyszerészét elkezdett ennek megfelelően politizálni. Kitalálta, hogy ő megmenti Európát. És még ekkor sem szólt neki senki, hogy: "Kösz haver, nem kell". Európa nem öreg néni, akit a kisúttörő Géniusz akkor is átkísér a gyalogátkelőn, ha szegény nem akar átmenni. Mert hát egy ötszáz éve félgyarmati sorban tengődő, saját problémáival megküzdeni sem képes szánalmas országocska ne mondja már meg a frankót olyan országoknak, amelyek századokkal korábban képesek voltak uralmuk alá hajtani hatalmas távoli területeket és megszervezni azok igazgatását. (És ezt a képességüket az óta sem felejtették el, csak más módszereket alkalmaznak.) Géniusz azért is.

Először finoman szólnak neki, hogy: "Hagyd el, brúder, nem a te dolgod". A te dolgod annyi, hogy szépen tartsd féken a hülye magyarokat, amíg mi jól keresünk rajtuk, cserébe hagyunk lopni tőlük. Ezenkívül kuss a neved. Géniusz viszont nem fér a bőrébe. (Pedig tágul az is rendesen.) Az EP-választások örvén gyakorlatilag hadat üzen mindenkinek. Az európai vörösöknek és liberóknak lehetne is, csak a módszer kissé avítt, arrafelé a Jud Süss-szerű plakátok valahogy kimentek a divatból. A saját pártcsaládba való belerúgás már hoz némi homlokráncolást. Az öreg alkesz ellenségnek való beállítása - mégiscsak a Néppárt jelöltjeként vezeti a Bizottságot - hungaricum. Ilyet ottan nem szokás. Aztán megkérik, hogy a bevándorlással ne kampányoljon, mert azzal a széljobb szokott, ők meg nem azok. Géniuszt nem érdekli. És tetézi. Mert idáig lehet politikai, stílusbeli különbségről beszélni, de Géniusz személyes síkra tereli az ügyet. A kampány közepén kijelenti, hogy a Néppárt csúcsjelöltje vizesnyolcas. Mi több, sameszait odaküldi a házához karaktergyilkolni. Gondolta Géniusz, hogy ez itthon bejött, hát majd hozzáteszünk Európa politikai kultúrájához egy kis magyarosch ízt. Az Unió politikusainál viszont ezzel a húzással végleg elrúgta a pöttyöst, ócska, gerinctelen árulónak tartják, aki beleharap az őt kitartó kézbe.

És ezt most már Géniusz is érzi, aki úgy reagál, ahogy szokott kudarcai esetén. Bebábozódik és csendben átalakul Szopófantommá. A fél- vagy egészen hülye híveknek megy a vetítés valami akcióprogramról. A szakértők meg jól elvitatkoznak, hogy össztársadalmi hatása három forint negyven fillér vagy eléri a három forint ötven fillért. Óriási gazdasági sikerekről is rinyál a propaganda, meg csalárdvédelemről, meg mindenről, csak Szopófantomról nem. Mert az illiberális propaganda legfőbb feladata, hogy fenntartsa Géniusz tévedhetetlenségébe való hitet. Ha rájönne a nép, hogy a kündü elveszítette varázsát, defenesztrációval landolna a kolostorból a Dunába. Ezt kell megakadályozni mindenáron. Ezért a háttérben...

Szopófantom járja be Európát: "szopok, nyalok, gombot varrok" - jelszóval. Az eddig támadott, karaktergyilkolt európai politikusok pedig élvezik Szopófantom Putyin úr szerszámán tökélyre fejlesztett technikáját. Használva megalázzák, aztán ha eljön az ideje, a jellemét veszített Szopófantomot nagy röhögések közepette kirúgják.

Weber megválasztásán már konkrétan látszik Szopófantom sorsa. Őt is karaktergyilkolta Géniusz a kampányban - sokat segítve a Néppárt egységes képének aláásásában - aztán Szopófantom alázatosan megszavaztatja szolgáival a Néppárt frakcióvezetőjének. Ellenállás nélkül, önként és dalolva.  Szopófantom szépen letérdelt. A Néppárt viszont nem tett gesztust, Szájer nem lett frakcióvezető-helyettes. A hívek persze nem láthatják ezt a kudarcot sem, a magyar ugar szegény, szánalmas elbutított jobbágyainak nem való az európai valóság.

Vagy például Salvini, akit egy hónapja még a határhoz is lecipeltek megmutatni a migránsokat megállító kerítést. Közben ment a nyali-fali. Mivel az a politikai vonal, amelyet Salvini képvisel, európai szinten nem tudott áttörni, a fickó marginalizálódik. Erre válaszul fellazítja az olasz költségvetést, és elkezd arról elmélkedni, hogy Itáliának nem euróval kellene fizetnie. Az Unió pedig belengette a legendás hetes cikkelyt mint szankciót. (Ha az eurót sokat buzerálja, akkor Salvinit is belengetik.) Bonyolult eljárás ez, de arra jó, hogy Szopófantomot színvallásra késztessék. És Szopófantom szépen megszavaztatja csicskáival a Salvini-ellenes szankciót. Salvini pedig gyors képet kap arról, hogy milyen kemény elvi alapon politizál az ő nagy spanja.

Aztán itt van a csak szakportálok figyelmét felkeltő ügy, melynek keretében az Unió akár ezermilliárd forint bírságot is kiszabhat Magyarországra a rengeteg szabálytalan közbeszerzés miatt. Van vaj Szopófantom füle mögött, mert négyszáz milliárdot azonnal beajánlott. (Attól most tekintsünk el, hogy normális országban ilyen mértékű kormányzati dilettantizmust a nép keményen megtorolna.) Végső esetben az összeg tovább kúszhat felfelé, ha az egész magyar közbeszerzési struktúrát alkalmatlannak - értsd: korruptnak - bélyegzik. Könnyen lehet, hogy ezzel rá is teszik a kést Szopófantom torkára. Élete legjobb szopását kell tehát produkálnia ennek elkerülése érdekében. 

Még izgalmasabb a következő időszak költségvetéséről szóló vita, amelynek tervek szerint a déli országok lesznek haszonélvezői. Magyarország stratégiai szinten is kevesebbre számíthat, a részletek vonatkozásában további csökkenés valószínű. Most lenne szükség egy az európai fősodorba jól beágyazott, az érdekérvényesítő képesség vonatkozásában potens kormányra. Ehelyett van egy pária Szopófantomunk. Aki minden lealacsonyító megoldásba bele fog menni - persze a kretén választói ezt sosem tudják meg - hatalma megőrzése érdekében.

Fidesz-hívők várakoznak Kőbányán

Ám szép lassan a magyarok előtt is le fog lepleződni Szopófantom. Mindent megtesz ellene, de mégis. A külországi kudarcok beszivárognak a magyarok mindennapjaiba. A közigazgatási bíróságokról szóló törvény befékezése ezt mutatja. Trócsányi nevéhez kötődő törvényt uniós szinten eddig is bírálták, de Géniusz kitartott mellette. Szopófantom viszont már nincs abban a helyzetben, hogy védje, ezért kénytelen fogcsikorgatva feladni. Az MTA tudósai jól ráéreztek Szopófantom kiszolgáltatottságára, ezért a tudományos autonómiát megnyirbáló törvény ellen fellármázták az Uniót. Szopófantom pedig választhat, újabb balhé vagy elsunnyogás. A magyar ellenzék - nem a Fidesz pénzen kitartott, hanem az ellenzék - számára is adott a lehetőség: a meggyengült Szopófantom szanaszét szívatása.

Ez van, drága népem. A dilettáns Géniusz a mi kárunkra Szopófantomkodik. Ha lenne gerince - talán volt, de 1981-ben a zalaegerszegi laktanyában felszívódott - vállalná kudarcos politikájának következményeit és bátor Géniuszként viselkedne. Bátorság és egyenesség hiányában viszont csak egy Szopófantom. A magyaroknak egyelőre nincs elege belőle, és ne is legyen, így van ez jól. Az úton végig kell menni, hogy mindenki meglássa milyen is Szopófantom valójában. Aztán akkor majd elegük lesz belőle.

Körülöttem az ifjak zsizsegnek, paráznak a soron következő vizsgatárgytól. És miközben nézem készülődésüket, sikereiket, eszembe jut egy réges-régi vizsga, amely rengeteg egyéni és társadalmi tanulságot sűrített magába. (A trágár kifejezésekért előre elnézést kérek, nem öncélú, tényleg így hangzottak el, akit zavar, ne olvassa tovább.)

A kicsiny teremben öten ültek az asztal körül, négy vizsgázó és egy vizsgáztató. - írná Rejtő. A vizsgáztató nagyreményű - későbbiekben azt beteljesítő - ifjú adjunktus. A négy vizsgázóból egy leány és három fiú. A leány a család "akikre büszkék vagyunk" - táblájának első helyezettje, mivel "jó tanuló, jó sportoló"-ként véve a felvételi akadályt, simán jutott be az áhított nagy presztízsű egyetemre. Mindent tudott, amit meg lehetett tanulni, az élet egyéb dolgaiban azonban volt még mit pótolnia. Erre a vizsgára is alaposan felkészült, a benne felgyülemlett feszültség viszont hátráltatta volna a sikert, ezért le kellett róla venni. Az eljárás picit elhúzódott, amely miatt az utolsó két helyet csíptük meg. Valamiért nem tetszett ez annyira két csoporttársamnak, akik nagyon szerettek volna utolsóként vizsgázni. A délelőtt végére tehát négyen maradtunk, és innen indult a groteszk.

Az első delikvens mintha Karinthy: A rossz tanuló felel című novelláját mondta volna fel, zagyvált össze-vissza. A vizsgáztató hallgatta egy darabig a nyökögést, majd hátradőlve imigyen szóla Zarathustra: "Pali, baszd meg, te nem tanultál! "A "jó tanuló, jó sportoló" nem akart hinni a fülének, lehajtott fejjel temetkezett tételébe. Pali replikázott eképpen: "Nem lehet megtanulni ezt a sok faszságot, Zsolti!" Zsolti kinézett az ablakon és közölte dilemmáját: "Most mi a faszt csináljak veled, baszd meg? "A "jó tanuló. jó sportoló" csupa vörös volt már, ám Pali gyakorlatias javaslattal élt: "Hogy hogy mit? Adj egy kettest baszd meg!" Zsolti elfogadta az indítványt, ellátva egy életre szóló tanáccsal Palkót: "Menj a picsába!" - majd hozzávágta az indexét. Pali ezen nem bánkódott, felkapta a cuccot, gyors köszönéssel eltűnt. A következő versenyző testbeszédéről levette a rutinos Zsolti, hogy nem számíthat semmi értelmesre, ezért megelőzve a tortúrát megkérdezte: Tanultál Dönci? Dönci bánatosan foglalta össze a lényeget: "Hogy faszba tanultam volna, amikor holnapután kell mennem X. profhoz piros uvéra?" Zsolti belelapozott indexébe, és együttérző hangnemben alkotott véleményt: "Nagy szarban vagy, baszd meg!" És nem vacakolva beírta az elégségest. Dönci balra el. "Jó tanuló, jó sportoló" ekkor már nem volt sem élő, sem holt, sápadtan várta a fejleményeket. Az adjunktus úr egy angol lord udvariasságával vizsgáztatta, így természetesen tökéletes, lehengerlő feleletet adott elő, járt érte a jeles. A vizsgaszabályzat szerint bent kellett maradnia meghallgatni az én fellépésemet is, amelytől visszazökkent a "nem értem én ezt a világot" pozícióba. A tételt elmondtam, Zsolti szemében valami kekeckedő fény kezdett el kigyúlni, és hülye kérdésekkel bombázott. Nem tudott megfogni, erre kijelentette, hogy ez egy jó erős négyes. Duzzogva kértem rajta számon értékítéletét: "Ne basszál már ki velem, te is tudod, hogy ez ötös! Fasznak rontod az átlagom!" Miss Tökéletes ekkor már tényleg nem hitt a fülének, mert olyat még nem hallott, hogy a vizsgázó cseszi le a vizsgáztatóját. Arra pedig végképp nem számított, hogy a vizsgáztató kér bocsánatot. Pedig ez történt. Zsolti elvigyorodott: "Jó' van már! Nem kell felkapni a vizet, csak ugrattalak!" Ezzel bevéste a jelest. Egy kézfogás, egy kacsintás, és mentünk.

Az egyetem lépcsőjén baktatva Miss Tökéletes hitetlenkedve kérdezte, hogy mi volt ez. "Á, nem értheted." - mondtam neki. De ő erősködött, hogy megpróbálja felfogni a lehetetlent. "Még feszült vagy, le kell rólad venni." - incselkedtem vele. És mivel kíváncsi volt, hajlandónak mutatkozott egyetérteni velem. "Akkor most mondd el, már nem vagyok feszült." - adta ki a parancsot a kollégiumi szoba priccsén. Na, jó. Kiket láttál a teremben? "Vizsgázókat és a vizsgáztatót." - így ő. "Nem, csak te voltál vizsgázó." - fokoztam a bonyodalmat. "De hiszen nektek is írt be jegyet, akkor ti kik voltatok?" - értetlenkedett tovább. "Katonatársak." - vallottam be a szörnyű titkot. Továbbra is értetlenkedve nézett, ezért részletesen el kellett magyaráznom.

Ti, lányok, könnyű helyzetben vagytok. Elvégzitek a gimit és ha felvesznek az egyetemre - más környezetben - folytatjátok a tanulást. A fiúkat viszont duplán szívatja meg a rendszer. Először a gimnázium elvégzése után elviszik őket tizenegy és fél hónapra katonának. Olyan srácokat, akik jó tanulóként általában jó családok gyerekei voltak egy teljesen más - értelmetlen és gyakorló pszichopatákból, munkakerülőkből, alkoholistákból álló - környezetbe. Totál kiesve a családi háttérből, a tanulásból kell helytállniuk olyan közegben, amely alapból ellenséges velük. Ez csak úgy megy, ha megtanulod a túlélést. Nekem Rejtő és focista utcagyerekként lébecoló múltam segített ebben, de sokan megzuhannak. Egyik társunk például állandóan leveleket írt haza, a rekordja egy nap tizennégy darab volt. Az előfelvételisek különösen ki vannak téve a kisebb-nagyobb megaláztatásoknak, mert a furcsa hierarchikus viszonyok között az ostoba prolik és lump gecik ösztönösen megérzik, hogy életükben ez az utolsó alkalom, amikor megszégyeníthetnek náluk magasabb társadalmi polcon lévő, tanultabb embert. Később a kocsikísérő, a péklegény, az újpesti betörő levett kalappal köszönhet előre a doktor úrnak, tanárnak, mikrobiológusnak, de akkor és ott még visszaélhet kiszolgáltatottságával. A második nagy szívatás az egyetem elvégzése után jön. A fiatalember éppen karrierje beindításával, családalapítással van elfoglalva, amikor ismét behívják hét és fél hónapra a semmiért. Ők a rigók, mert váll lapjukon sárga csík van. A rigók és az előfelvételisek zsigerből gyorsan véd- és dacszövetséget kötnek a Sereg primitív rendszere és taplói ellen, ott segítik egymást ahol tudják. Pár hónap után aztán beindul a természetes kiválasztódás, hiszen a több ezer fős laktanyát irányítani kell, amelyhez jól jönnek az értelmes előfelvételisek. Ők adják a századok írnokait, a raktárosokat, az orvosok asszisztenciáját, a laktanya parancsnokság titkárságát stb. Zsolti is rigó volt, aki nem hagyta az előfelvételisek megalázását. És mikor nekem állt hatalmamban a döntés, akkor ő - hogy-hogy nem - minden este és hétvégén hazament a feleségéhez és pár hónapos gyerekéhez. A pszichopata bagázs pedig konyhai kisegítő munkán múlathatta a napokat. Van ez így.

Na, ehhez az életre szóló összetartáshoz mi egy vizsga? Piha. Pali és Dönci pontosan tudta, hogy Zsolti nem fogja őket megbuktatni. Velem egy kicsit szórakozott, de ha az átlagomhoz hetes kellett volna, akkor azt ad. Ezt a láthatatlan összetartozást fejezte ki a kaszárnya stílus. Érted már? "Akkor ez nektek valami poszttraumás stresszoldás volt." - diagnosztizálta a látottakat az én házi zsenim. "Úgy, valahogy." - hagytam rá. Legalább ennyi előnyünk legyen a sok szar mellett. "Ahogy elmesélted, mintha feszültebbé váltál volna." - somolygott rám.

Erre a történetre gondolva - azt hiszem - nem áll "a régen minden jobb volt" megközelítés. Mert nagyon jól van az, hogy a mostani vizsgázóknak esélyük sincs katonatársuknál vizsgázni. És jól van az is, hogy csak a tanulásra kell figyelniük. De akkor meg mit zsizsegnek, meg paráznak ezek a vizsgaidőszakban? Miért nem párzanak inkább? Elfelejtett ez a generáció feszültséget oldani? Elegem van belőlük...

Előző bejegyzésünk egyik kommentelője kissé gúnyosan a következő kérdéssel kívánta kifejezni mély megvetését mondanivalónk miatt: "Miket fogsz írogatni az EU-parlamenti választások után?" Az a helyzet pajtás, hogy nincs mit írogatnunk. Mert már egy éve megírtuk a "Az Európai Néppárt? Az kizárt!" című méltán nagy sikerű bejegyzésben. Bizony. Lehet elolvasni.

Két tétel szerepelt abban az irományban. Egy, hogy Viktort ki fogja zárni az Európai Néppárt, ha gyorsan nem korrigál. Ez de facto bekövetkezett, de jure pedig pár héten belül véglegessé válik. Látszik, hogy a Néppártnak a vörösökkel együtt sincs többsége, így rá fognak szorulni a liberálisok/zöldek/macronisták szavazataira. Azok pedig feltételül szabják Viktor kivágását a fősodorból. Ennek a feltételnek a Néppárt örömmel fog eleget tenni, mert tele van a hócipőjük az "Egy a tábor, egy a zászló!" elvet felrúgó áruló, korrupció tekintetében kihívással küzdő Viktorból.

A másik állításunk annyira gyönyörű, hogy élvezzék szó szerint: "Magyarországnak huszonegy hely jár, ebből ma tizenkettő Viktor hűbéreseié. Ismerve az én Viktorom észjárását, az új választáson a lehető legtöbbet akarja bezsákolni, nem lennék meglepve, ha az egészre gyúrna. És erre jó esélye van. A taktika egyszerű. Az EP-választások úgysem érdekelnek senkit, ezért elég a Fidesz híveket, meg a száraztésztára váró rejtett tartalékokat elvinni szavazni, a többit meg elriasztani. A vörösök már csupán a fővárosban tartják magukat, ám ezt a problémát szkinhed Zsolti megoldja. Régi polgári elemként sok könnyet nem fogok elmorzsolni a komcsik bukásán, viszont szórakoztató lesz látni, ahogy szkinhed Zsolti feltrancsírozza az MSZP maradványát. A Jobbik alapból nehéz helyzetben van, hiszen egy euroszkeptikus párt egyáltalán miért akar ott lenni a sárkány odújában? Pénzük se nagyon van kampányolni. A valahol, valamiért, valaki által a turbómagyaroknak jól hangzó névvel felruházott Tóth és a negatív IQ-val rendelkező Dórácska éppen most szedi szét a pártot, így ezek nem lesznek komoly ellenfelek. Ha pedig mégis látszana valami, akkor a KGBéla-ügy vagy a lelőhetetlen idegzsábaként nagyot alkotó Morvai egy kis pocskondiázásra bármikor előrántható. Az igazi veszélyt a száz százalékra a DK jelenti, mert hívei éppen olyan elvakultak, mint a Fideszé. Egyelőre kevesebben vannak, és ellenzékből száraztésztát sem olyan könnyű osztogatni, de a lemorzsolódó MSZP-sek becsatornázásával 3-4 helyet megcsíphetnek. Viktor ettől nem lenne boldog, úgyhogy Tóni pasának adott a feladat."

A Momentumot leszámítva úgy néz ki bejött a prófécia. Bár a lottószámok jönnének be így! Szóval kedves kommentelőm mit teccik szólni? Kell még mondanom valamit, Ildikó?

Talán néhány tanulságot érdemes mellékesen megemlíteni. Első, hogy a Momentum sikeresen össze tudta gyűjteni a lemorzsolódó vörösök szavazóinak egy részét, a Schmidt Mariska pici fia által szétvert pártra voksolók maradékát és a fiatalságot. Második, hogy a vörösök belső árulóit többé nem kell finanszírozni, sikeresen tették feleslegessé magukat. Innentől kár minden rájuk költött pénz, az MSZP magától fog szétesni. Hiába, az árulást szeretik, az árulókat nem. Szerencsére Szanyi kapitány egy ideig megél majd az üres üvegek visszaváltásából, a többiek mehetnek közmunkára. A harmadik, hogy a DK előretörésével felrémlik az Orbán-Gyurcsány két évtizedes csörte tovább élése, amely hiányzik a rossebnek. Nagy baj a határon túli magyarokkal van. Egy éve úgy gondoltam, hogy az utódállamokból összejöhet még négy-öt hely Viktornak. Az eredmény viszont lesújtó: Erdélyből egy hely, a Felvidékről - mostani tudásunk szerint - egy sem. A sikeres nemzetpolitikának hála kikopnak a magyarok részben elvándorlás, részben a felgyorsult asszimiláció miatt. Esetleg a Semjén nevű mészárosnak és a határon túli magyarokat csak pénzmosásra használó Viktornak ideje lenne levonni a konzekvenciákat.

A mozgósítás csúcsra járatásával megszerzett Fidesz siker nem ér semmit, a mögöttes társadalmi folyamatok inkább elszomorítóak. Egyre biztosabb, hogy ebből sajnos bukás lesz, amely magával ránt mindnyájunkat. Na, képzeljék, akkor mennyire lesz elegem a próféciámból.

Viktor időnként - talán átiszogatott zsugás nap után - büszkén megemlíti, hogy ő mekkora májer ultiban. Mi több, párhuzamot von e játék és a politika között mondván, hogy aki jó kártyás, az csak kiváló politikus lehet, és szerinte az ulti igazi hungaricum, ezt csak mi magyarok tudjuk jól játszani. Hát, Viktor, inkább maradtál volna meg ultikirálynak a felcsúti kocsmában, mind jobban jártunk volna!

Nem szeretem az ultit. Pedig elég jó hátterem van e téren, osztán mégsem. Mindkét nagyapám kiválóan ultizott, a fél gyermekkoromat kibiceléssel töltöttem. Ment a duma, a beszólások, seftlehetőségekről való álmodozás. Szóval a vér nem gurult messze a fájától, bánták is a katonatársak meg a kollégiumi cimborák. Aztán valahogy elkezdett nem érdekelni, ma már valószínűleg a lapokat sem ismerném fel. Számomra unalmas, prosztó játékká vált, amely jellegében áll távol tőlem.

Szegény Viktor azt hiszi magáról, hogy tud játszani, és ezen érzületre aztán bölcsességeket fundál. Olyan kocsmait. Mert mit lát ez a jó Viktor? Azt látja, hogy nyer. És mit nem lát? Azt nem látja, hogy a kártyapartnerek - a neki kiszolgáltatott szpáhik - jó ütemben hagyják nyerni. Nem mindig, nehogy kilógjon a lóláb, de a nagyobb zsugákat viszi. A Viktor egója ezzel fel vagyon tornázva, már csak bólogatva rá kell erősíteni a veterán történetek meghallgatásával, és lehet is kérni ezt-azt. A kártyaasztalnál sikert sikerre halmozó Viktor pedig kinyilatkoztatja, hogy az ulti mennyire magyar játék, hiszen ketten akarják megakadályozni a győzelmet, de aki egyik percben még ellenség volt, az a másikban szövetséges lesz. Nem is érti ezt a játékot senki, csak mi magyarok, jaj de jó. Legyünk büszkék magunkra! Aki jól ultizik, az jó politikus is. Ámen.

Ennyi miniszterelnöki dicséret után mégis miért nem jó ultira alapozni a magyar identitást? Mert elárul minket, magyarokat. Ilyenek vagyunk. Az ultinak ugyanis az a lényege, hogy ketten megakadályozzák a harmadikat abban, hogy amit lapjai alapján vállalt, azt teljesítse. Nem valami pozitív dologért fogunk össze egymással, hanem azért, hogy lenyomjuk azt, aki megpróbálja kitűzött célját megvalósítani. Na, brávó! Ez igen! Miközben a világ - különösen Európa - az összefogásról, az együttműködésről szól, mi magyarok a retardált miniszterelnökünkkel az élen arra vagyunk büszkék, hogy milyen jó kicseszni a másikkal. Nem az a játék célja, hogy segítsünk a partnernek a tervei megvalósításában, hanem akkor leszünk sikeresek, ha frankón taccsra vágjuk. Ez mindent elmond rólunk. És nem szégyelljük. Sőt, ebben növünk fel, így szocializálódunk. Dagad a szíriuszi szittya kebel, ha sikerült jól kibabrálnunk embertársainkkal. Ez biztos valami keresztényi cselekedet, ezért kell megvédeni a migráncsoktól. Nehogy eltanulják.

Akkor most kijátsszuk az "Ez a másik ország belügye"-kártyát

Láthatjuk ezt a mentalitást a mindennapokban éppen úgy, mint a politikában. Átjárja nemzetünket a negatív gondolkodás. Aztán csodálkozunk, ha a külföld nem ért minket. Először értetlenkednek, aztán felhúzzák a szemöldöküket, végül legyintenek és lemondanak rólunk. Reménytelenek vagyunk. Azok vagyunk ötszáz éve, de nem tanulunk. Nekünk az ulti kell, mert ez fejezi ki legjobban a nemzeti karaktert. Hát tessék hölgyek urak! Folyvást csak folyvást! Tegyék meg tétjeiket! Mindenki tett?

Nagyszerű dolgokért nem tudunk összefogni, csak piti szarkeverésben vagyunk jók. Viktornak hála európai szintre sikerült emelni a suttyó mentalitást. Mondjon valamelyik kretén fideszes egy, csak egy olyan dolgot, amellyel valamit előre mozdítottunk Európában. Ellenpélda akad dögivel. Alig két hete a nagy játékos Viktor - miután összeférhetetlensége miatt kivágták a Néppártból - búgta el, hogy osztrák példára össze kell fogni a néppártiaknak a széljobbal. Hol van a nagy vátesz, most? Csak nem melléfogott? Szokás szerint. Ezért nálunk a Strache-ügy nem hír, hiszen osztrák belpolitikai ügyeket nem kommentálunk. Esetleg: Boldog karácsonyt!

A bohócsapkát ugyanis a nagy barát Strache tanítanivaló módon húzta Viktor buksijára. Ez a kedves protonáci, hazafi, Európa őr stb. egy ibizai villában nettó hazaárult. Kiderült pénteken. Szombaton repült, ő is meg a pártja is. Új választásokat írnak ki az osztrákok. Mert az ottani politikusoknak ez a természetes, a polgárok pedig kikényszerítik. (Talán nem 2030-ra kellene utolérnünk Ausztriát.) Van az ügynek magyar szála is, mert Strache arról pofázott, hogy a mi jó Viktorunk egy Pecina nevű orosz ügynöknek látszó, jól szabott öltönyöket viselőn keresztül miként vette meg a magyar sajtó jelentős részét. (Bizonyára azért, nehogy liberálisok arra vetemedjenek, hogy elhallgattassák a velük egyet nem értőket.) Az orbáni rezsimről álmodozik ez a derék osztrák hazaffy. De Európa kitaszítja az ilyent: Do szvidanyija tavaris! Van még e hazában aki érzi a különbséget Európa és Ultiország népe között? 

És Strache csak a kezdet. Európa szép lassan, komótosan az összes orosz pénzen hízó populista felforgatót kiveti magából. A Löpen lány már részben megvolt, jön Salvini. És mi magyarok is. Az ultin edzett gógyijára büszke Viktor elgaloppírozta magát meg az országot is. Mi lesz veled Európa DNS-e? Marad Erdogan seggizmának tapogatása, meg Putyin úr körüli orál jobbágyi teendők szorgos végzése? Mert sem Viktor, sem az ország nagy része nem érti meg, hogy csak együttműködő partnerként van esélyünk megmaradni Európában. A "mindenkinek beteszünk" ultin csiszolt mentalitás a végzetünket jelenti.

Ezért van elegem az ultiból, meg ezt a játékot piedesztálra emelő ultikirályból.