Szörnyű dolog, hogy a "Családok Évében" kiemelkedő hatékonysággal gyilkolják egymást családtagok. Rettenetes. A miértre nem tudunk normális választ adni, a legutóbbi eset fotelhuszárainak verbális lincselésén kívül. Vérmérséklet szerint hibás az anya, a gyerekek, a bíróság, a pszichológus, az ügyészség, a büntetés-végrehajtás, szóval mindenki. A nőszervezetek természetesen kiirtanák a férfinemet nővédelem címszó alatt. A harminchétig dekázni tudó Juditka vizsgálatot rendelt el. Lesz majd látszat-jogszabálymódosítás a plebs megnyugtatására, pedig tök felesleges, az egyedi ügy nem általánosítható, szörnyű kimondani, de ez rendszerhiba. Majd megszigorítják a láthatást vagy egyéb ilyen esetekben a kapcsolattartást, de minek. Olyan ez, mintha betiltanák a késeket, mert egyesek nem kenyérszeletelésre használják, hanem embertársaik lebökésére. Aki gyilkolni akar, az fog, és az eredmény szempontjából teljesen mindegy, hogy a láthatás alatt vagy a nyílt utcán. Más probléma van, összetettebb, csak ezt nem meri végiggondolni senki, marad a parasztvakítás, már ha el nem felejtődik az egész pár hónapon belül.
Ha ezeket a családon belüli gyilkosságokat egyben kezeljük, azt találhatjuk megdöbbentőnek, hogy teljesen normálisnak tűnő emberek "kattannak be", és mészárolják le szeretteiket. Ezek az emberek nem született gyilkosok. De miért válnak azzá? Azt hiszem komoly szociológiai okokat érdemes keresni, ám erre valószínűleg nincs társadalmi igény, ezért marad minden a régiben.
Elsőként ugyanis fel kellene ismerni a háttérben meghúzódó társadalmi folyamatokat. Be kellene látni, hogy vannak szociológiai okból kétségbe esett emberek, akik nem képesek tűrni balsorsuk minden nyűgét s nyilait, és kiszállván tenger fájdalmuk ellen, fegyvert ragadva véget vetnek neki. Magukkal rántva családjuk tagjait. Pedig sajnos vannak ennek a típusú gyilkosságoknak előzményei a magyar történelemben. (Igaz, a társadalmi tanulságokat akkor sem merték levonni, gyorsan lezárták az ügyeket.)
Ezek voltak a tiszazugi - később a vizsgálatok során gyakorlatilag az egész országra kiterjedő - mérgezések. Közismert, hogy az asszonyok légyfogó papírból kioldott arzénnal mérgezték meg nem kívánatos férjeiket, de a folyamat nem állt meg itt. A mérgezések kiterjedtek a "kenyérpusztítókra" is. Magatehetetlen öregekre, hiszen nem volt nyugdíj, az amúgy is szegény családok alig tudták eltartani a szülőket, hát így szabadultak meg tőlük. Nyomorék gyerekekre, háborús sérültekre, akiket felesleges volt eltartani, hiszen nem tudtak dolgozni. És igen, a nem kívánt gyerekekre is - különösen a lányokra - akik csak a gondot jelentették. (Keresztény Magyarország, én így szeretlek!) Ahogy feltárultak a társadalom mélyén lappangó évtizedes borzalmak, úgy rettentek meg a hatóságok a konzekvenciák levonásától. Csináltak belőle egy jól eladható bulvárt, a problémát pedig a társadalmi fejlődés - nyugdíjrendszer, egészségügy kiépítése, társadalombiztosítás - oldotta meg.
A mostani látványos gyilkosságok is visszavezethetők ma még megoldatlan szociológiai okokra. Sokak előtt bizonyára nem lesz népszerű a magyarázatom, de talán érdemes megfontolni. A paraszti társadalom alapjaira épített, a szocializmus egyenlősdijével megerősített, és a liberalizmus vadhajtásaként a gyereket fügefalevélként használó nővédelemmel leöntött családjog rendkívül igazságtalan helyzetbe juttatja a családfenntartói szereppel amúgy is nehezen megküzdő férfiakat.
Mivel is küzdenek Apuk a hétköznapokban? Az együttjárás idején a leendő Anyuk mindent beleadnak, megy a nyali-fali ezerrel, amíg beugrasztják a bakot a bokorba. Az esküvő után a nyali-fali alábbhagy, de még előfordulnak stílusgyakorlatok gyermeknemzés okán. Ha megvan az utód, akkor esetleg lesz még egy, a stílusgyakorlatok viszont elmaradnak. Apuk belépnek a "fapina" Anyuk korába, indok a korábbi testedzések elmaradására mindig lesz. Ezt - a családért való felelősségből eredő okból - vagy elfogadja Apu- vagy úgy érzi tartogat még számára valamit az élet, és lép. De ha elfogadja, akkor Anyu előtt unalmas puhapöcs lesz, aki nem akar ilyen alakkal élni, és belátható időn belül "rátalál a Szerelem". Mert az neki jár, és értse meg mindenki. Tehát Apu akár saját szándékából, akár Anyu másodvirágzásából eredően kint találja magát a családból. Ha ezért megalázottságában emelt hangon kifejezi nem tetszését, máris családon belüli erőszaktevő lesz, és jól megnézheti magát.
És milyen helyzetbe kerül ezek után? A magyar családjognak és az elnőiesedett bíróságoknak hála gyerekeitől - akikért sokat tett - elválasztják, azok Anyunál lesznek elhelyezve, innentől neki köze nem lesz hozzájuk, majd neveli őket más. Erre hivatkozva természetesen a közös ingatlanból is ki lesz akolbólintva, mehet Isten hírével. És persze fizesse a gyerektartást, mert ahhoz van joga. A válás végén Apu ott áll megsértve férfiasságában, kifosztva, gyerekeitől elválasztva, szegénységbe taszítva, teljesen kétségbe esve. És hova fordulhat? Ki foglalkozik a lecserélt Apuk lelkével? Nincs társadalmi háló, amely felfogja. Nagyon nagy erő kell ahhoz, hogy innen talpra álljon. Amely viszont kevesekben van meg. Legtöbbjük érzelmileg, anyagilag lecsúszik. Rosszabb esetben magába fordulva önpusztító életet él, amely persze nem érdekel senkit. Ha öngyilkosságba menekül, az sem. És vannak, akik a legborzalmasabb megoldást választják és mivel egykori életüket nem kaphatják vissza - önmagukkal együtt - megszüntetik annak emlékét. Ezt a kétségbe esett- és az ártatlanok számára borzalmas megoldást választók száma pedig láthatólag emelkedik. Mégsem merjük észrevenni.
Nem az adott ügy látszatvizsgálatára lenne szükség, látszatmegoldásokkal, hanem kíméletlen őszinteséggel felmérni a valós okokat, és azokhoz kitalálni a megoldást. Családjogunknak végre követnie kellene a társadalmi változásokat- és nem száz éves dogmákkal szabályoznia. Nagyobb figyelmet kellene kapni az összetettebbé váló vagyoni viszonyoknak, az érzelmi helyzetnek, a női, férfi szerepek változásának stb. És ennek megfelelően társadalmi segítséget kellene adni az életviszony megváltozása miatt kétségbe esett nőknek és férfiaknak. Kevesebb lenne a családirtó? Nem tudom, de próbáljuk meg. Csak nyerni lehet vele. Például emberéletet, amelynél nincs fontosabb.
Illúzióim már rég nincsenek, marad a jogi látványpékség, hacsak sokaknak nem lesz elege családgyilkosságok társadalmi félreértéséből.
Kövess minket Facebookon!
Utolsó kommentek