Amikor a halál gondolata megérinti az embert, sokan félnek, pedig elég, ha rettegés helyett belátjuk, hogy: "nem új dolog meghalni a földön, és nem újabb, persze élni sem." Hiszen a halál olyan, mint a wc-re menés: ha menni kell, hát menni kell. Aztán "Az ember végül homokos, szomorú, vizes síkra ér, szétnéz merengve és okos fejével biccent, nem remél." - elgondolkodunk, hogy milyen is a jó halál. Mit kívánhatunk magunknak: a "röpke pillanat, míg tart a keserű" haláltípus jobb vagy a lassabb? A gyors végben az a jó, hogy egyik másodpercben még van az ember a másikban meg nem. Hátránya, hogy nincs magyarázat. A filmekben látjuk, honnan jön a golyó, miért esik rá a busz a delikvensre, az életben ez a szájba rágós rész kimarad. Nem lehet rá felkészülni, váratlansága teljesen megbolygatja az itt hagyottakat. A lassabb megoldás nehezebb, de kiszámíthatóbb. Lehet rendelkezni a vagyonról, fel lehet készíteni a családot, barátokat. Persze ez is csak illúzió, mert miként foglalja össze a lényeget az "Etykori, sőt néhai uralkodó: don St. James di Fülig"? "Szomorú dolog asz, ha valaki meghal, de kiderül, hogy ez csak tecc. Ha az ember jön a túlvilágról és látja, hoty a Dokok, a kikötők, raktárházak, örömök és pofonok meg minden ép ojan mint volt. Mer itt mégis abban a tudatban vannak, hogy mekhalt a Fülig Jimmy és mégis csak épen úgy mennek és lármáznak, mint tegnap. A Hazug Alisz a "Főzd Meg" késlokál és panzió direktrossza ép úgy veri a sofőrt, mint tegnap. Ép úgy futkálnak az autók, ép annyit haszudik a Buszkó Mócsink és ép úgy csilingelnek a villanyosok és ami a legkínosabb: ép úgy süt a nap! Nem tudom, teccik-e érteni? Én sose gondoltam arra, hogyha mekhallok, akkor szüneteljen a forgalom és átalakítás miatt zárva legyen a napfény. Én nem kívántam, hogy szűnjön mek az óceán és a Buszkó Mócsink ne hazudjon (amire eddig még detektívek is csak fenyítéssel bírták szorgalmazni). Minek kívánjam, hogy ne táncoljon úgy a sok por it a lármába? És mért ne üsse Hazug Alisz a direktrossz az ő sofőrjét? És mégis..."  A valódi kérdés tehát csupán a hogyanra szorítkozhat. Emberhez méltóan hagyjuk-e el porhüvelyünket, vagy kínkeservben magunk és szeretteink megváltására?

Karsai úr esete hozta felszínre a problémát, amely régóta szunnyad a magyar életben, de senki sem akart vele szembenézni. Minden tiszteletet megérdemel Karsai úr, amiért felvállalta szenvedéseit a nyilvánosság előtt és rámutat társadalmunk képmutatására. Mert a valóságtagadó szemmel lesütve dünnyögés olyan magyar.

Az ALS alattomos, szörnyű betegség. Nincs előle menekvés, az idegrendszer fokozatosan leáll. Először észre sem lehet venni, a beteg néhányszor elesik, kissé koordinálatlanul mozog. Aztán nehezebben megy a járás, remeg a kéz. Mire orvos látja, már csak a rettenetes diagnózis kimondása van hátra: ALS. És nincs - ma még legalábbis - tudományos ok. Nem tudni mitől alakul ki, nincs előzmény, nincs megelőzés, nincs életmódbeli ráutalás. A semmiből jön, és a semmibe viszi az embert. És hogyan? Az idegrendszer nem engedelmeskedik, az agy ép marad, de parancsait már nem követik a testrészek. Fokozatosan leáll az embergép. Megszűnik a mozgás. Kezdetekben még lassan botladozva lehet járni, aztán csak bottal, kapaszkodva, pár hónap, és már úgy sem. Az ágyból kikeléshez segítség kell. Ülni még egy ideig megy, később alig. Nyelni sem tud a beteg, az ételt pépesíteni kell, lassan etetve. A beszéd megszűnik, ha még mozog az ujj, egy ideig lehet billentyűkkel kommunikálni. Természetesen - erről senki sem beszél, érthető okból - pelenkázni kell, mert vagy nem tud wc-re menni vagy - előrehaladott állapotban - nem kontrollálható az ürítés. A betegség lefolyása eltérő. Van, hogy a tünetek detektálásától egy-másfél év, de el is húzódhat, úgy, hogy a beteg már csak pislogni tud. Formálisan él, de ez már vegetálás, nem élet. A folyamat végén pedig leáll a légzés, a beteg kínok között megfullad. Karsai úr azt szeretné, ha dönthetne arról, hogy mikor fejezi be ezt az emberhez nem méltó vergődést, melynek a vége különösen szörnyű. És a magyar politika engedi neki? Nem.

A Kormányinfón még az az aljas, cinikus mondat is elhagyta a buzoid óvodás pofáját, hogy: Jobbulást kívánok Karsai úrnak! Egy gyógyíthatatlan halálos betegnek jobbulást kívánni. Gyönyörű. Első felindulásomban megpróbáltam a: kurva, a, büdös, anyádat szavakból értelmes mondatot képezni. (Jelentem sikerült.) És a kormány képviseletében egy szerencsétlen főosztályvezetővel íratják le a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósághoz beadott ellenkérelemben, hogy Magyarországon nem sérül a betegek joga, a hospice szolgáltatások nagyszerűek, úgyhogy Karsai úr beadványával nem kell foglalkoznia a bíróságnak, tiszta időrablás. Ilyenkor azt kívánom, hogy Gulyás úrnak, Tuzson úrnak és becses főnöküknek, a nagyszerű Viktornak legyen része mielőbb ALS-ben, csakhogy megtapasztalják a magyar ellátó rendszer kiválóságát.

Amúgy amit a Bíróságnak írtak az a szemenszedett hazugság kategória. Nincs Magyarországon hospice. Egy-két állami intézmény van, de oda bejutni lehetetlen, a beteg előbb eltávozik, mint sorra kerülne. Az állami hospice-ok magánintézményeket ajánlgatnak, amelyek sok millióba kerülnek, így az átlagember számára megfizethetetlenek. Akinek esetleg lenne rá pénze, az is ezerszer meggondolja. Mert valódi orvosi ellátás ezekben általában nincs, és ha pár héten (hónapon) belül elhuny a beteg, a befizetett pénz nem jár vissza. Állami segítség hiányában a családok magukra maradnak a problémával. Vagy valamelyik családtag esik ki a munkából az ápolás miatt (jelentős anyagi hátrányt vállalva, lelkileg kikészülve), vagy ápolót fogadnak. És a Kormánynak van a pofáján bőr azt hazudni, hogy Magyarországon a TB biztosítja a megfelelő ellátást. További cinizmussal hozzáteszik, hogyha Karsai úr akar, akkor fáradjon el meghalni olyan országba, ahol engedélyezett az eutanázia, a magyar kormány - nagylelkűen - nem fogja üldözni a halálba segítésben résztvevő személyeket. (Mert ez a cselekmény egyébként Btk.-ba ütközik.)

A Holdról is látszik, hogy a nagy keresztény Ember, aki most jött ki a templomból, a procedúra elhúzására játszik. A bíróság majmai lassan őrölnek. Addigra Karsai úr megtér őseihez, ilyen karakán, okos, jogilag felkészült ember hiányában pedig majd csak elalszik az ügy. Ja, hogy Karsai úr végigszenvedi a hátra lévő pár hónapot, az nem hatja meg az Embert, aki most jött ki a templomból. Pedig a 23 óra 58 perckor beadott törvények és a 23 óra 59 perckor kiadott rendeletek kormánya tudna cselekedni. Egy hét alatt le lehet fordítani azon országok jogszabályait, akik engedik a kegyes halált, magyar szakemberekkel (orvosok, hospice-dolgozók) megvitatni és kellő garanciák mellett elfogadni. A drogos Twitter-huszár stílusában: Ennyi. Ezzel sok méltatlan életvégi helyzetben lévő embernek és családjuknak segítene ez mély keresztény kormány. Sokat ront az elszánáson, hogy nem lehet belőle lopni, akkor meg kit érdekel?

Jön a karácsony, meg az advent. Reménykedjünk. Mert hát, Viktor, magánemberként hiába vannak nagyon emberi, kifejezetten jó cselekedeteid - nem írok róluk, a libsik ne szörnyülködjenek -, ha kifordulva a Cinege útról egy öntelt, gonosz hólyaggá válsz. Tudod, Viktor, miképp nincs kicsit terhes nő, azonképp nincs lélek Time-sharing sem. Tévedsz, ha azt gondolod, hogy egy kicsit kibírod Belzebub keménykedését, aztán szaladhatsz Szent Péterrel ultizni. Nem így van, haver. Szóval jó lenne, ha előjönne belőled az Ember, aki ott van a templomban. Ezt várják azok az emberek, akik méltósággal akarják befejezni földi pályafutásukat. Legyen meg az ő akaratuk. Hiszen nélkülük (és majd nélkülünk is) épp úgy fog sütni a nap, és Buzgó Mócsing is épp úgy fog hazudni.

A Balaton egyik sétányán ücsörögtem 2010-ben. A gyerekek kikuncsorogták a fagyikat, és örök gyermeki léttel bohóckodtak. A feleségem kihasználva énidejét valami T(p)ina magazint olvasgatott. Néztem a vizet, az aranyhidat, és arra gondoltam: Mi baj lehet?

Száz évvel merengésem előtt, 1910-ben egy derék polgár - meglehet ugyanazon a padon - szintén gondolhatta ugyanezt. Mi baj lehet? Hát tényleg, mi baj lehet? Ahogy körülnézett csupa nyugalom, béke mindenütt. Úri kisasszonyok és polgár leányok flörtöltek finoman szép karrier előtt álló fiatalemberekkel, katonatisztekkel. Anyák, nagynénik tervezgették a jó partikat. Vasárnapi kimenőjük szabadságát élvezve cselédlányok cicáztak bakákkal. Háttérben keringő lágy muzsikája szólt a pavilonból, és a zenekar repertoárján szereplő egyéb sláger. Gyerekek futkároztak, játszottak, öt forintért kuglert vetettek. Idill. Mi baj lehet?

A technikai fejlődésbe vetett hit az egekben. A vonat már mindennapi közlekedési eszköz, nem kevesek kiváltsága. Hosszú távra is kényelmesen lehetett vele utazni, a tehetősebbek Abbáziába vonatoztak nyaralni. Valami Wright tesók meg egy furcsa nevű német ipse éppen a levegőt próbálta meghódítani, pedig tudvalevő, hogy ott csak a madár jár. Óriásit fejlődött a vegyipar különösen a németeknél, mert nekik nem voltak jelentős gyarmataik, hát a tudománnyal kellett korrigálni ezt a pici hiányosságot. Megjelent, és egyre inkább a hétköznapok része lett az elektromosság. Az utcai közvilágítás mellett feltűnik a neonreklám, a házakban, lakásokban rohamosan terjed a villanyvilágítás. A járműgyártás hatalmas léptékkel haladt, már automobilok száguldoztak mindenhol szívbajt hozva a fontolva haladás előnyeit hangsúlyozókra. A kommunikáció hatalmasat lép, megjelenik a telefon, nem véletlen, hogy jövő forradalmárai már nem csak a nyomdagépeket foglalják le, hanem a telefonközpontokat foglalják el. Gyárak zúdítják ki kapuikon a hétköznapi kényelmet szolgáló árukat. Építkezések amerre néz az ember, vasútvonalak, úthálózatok, vezetékek, lakótelepek. Az őrületes iramban megvalósuló modernizáció táplálja a: Mi baj lehet? - életérzést.

A kultúra erre rátesz egy lapáttal. Színházak ontják a habkönnyű darabokat, szórakozik a nép. A kornak vannak ünnepelt színésznői. Lujzáról már majdnem teret neveznek el (a mai Reindl Lujza tér), Sári pedig mindent visz ultiban. Összekapcsolva a technikai haladással, furcsa alakok mozognak a sötétben kivetített vásznon. A mozizás lassan nem csak a városiak kiváltsága, falun is megjelennek - a parasztok rémületére - a fehér alapon ugrabugráló figurák. Göre Gábor bíró uramnak már nem kell bolyongania világba, a világ bolyong a faluban. Mi baj lehet?

Politikailag stabil kormányzás van országon belül. Franz Joseph vérfürdői, húsz éves kőkemény elnyomása feledve a függetlenségi törekvésekkel együtt. Mindenki szem a láncban, aki nem, az nem része a nemzetnek, nyugatimádó elhajló. Külföldön is minden rendben. Viktória nagyi unokái ülnek Európa jelentősebb trónjain. Ha van is némi feszkó Dzsordzsi, Vili és Niki közt, az afféle családi civakodás, nem komoly. (Dzsordzsi és Niki különben is mint két tojás.) A Balkánon ugyan van időnként némi balhé, hol a Karagyorgyék nyírják ki az Obrenovicsokat, hol fordítva. A törökök alól felszabaduló országocskák német uralkodóházai is viszálykodtak egymással, de ezeket nem kell komolyan venni. Mi baj lehet?

Hát igaz, hogy a demográfia számai nem jók, a magyar népesség csökken, a különböző gazdasági, életminőségi rangsorokban csak a Balkánt múljuk felül, az oktatás gyenge közepes, a tbc morbus hungaricusként ismert az orvostudományban, a kivándorlás visszafordíthatatlan a sikeres országból. De minket irigyel Európa és a nagyvilág. Mi baj lehet?

És most egy picit kanyarodjuk el. Amikor a gyerekekkel próbáltam megértetni a XX. századi magyar történelmet, ehhez egy sajátos szemléltető eszközt használtam. A rendszerváltásnak nevezett ügynökváltás idején sok magyar család kutatta át pincétől a padlásig az ősi fészket kárpótlás alapjául szolgáló dokumentumok után kutatva. Mi is így tettünk. Kezembe akadt egy rakás értékpapír. Ezek közül az egyik az én saját történelmi lecke fiúknak (és lányoknak) eszközöm. Egy egyszerű záloglevél. Egy vacak, de mívesen nyomtatott papír. A Magyar Jelzálog-Hitelintézet bocsátotta ki. Van belőle pár, ötezer koronásak, 4.1/2 percenttel évenként. Kibocsátás éve 1901. Meglepő - bár jelzáloglevelek esetében nem szokatlan - a kibocsátás időtartama, amely ötven év. Na, most kérem, aki ilyen hosszú időre jegyzett, az nem magára gondolt, és már talán a gyermekeire sem. Inkább az unokákra. Hiszen: Mi baj lehet? És tehetős volt, mert ötezer korona már akkor sem volt aprópénz. Szóval úgy néz ki, édesanyám ezüstkanalas bébiként nevelődött volna.  Oszt mégsem. Mert nézzük, mi is volt itten ötven év alatt?

Hát volt kérem alásan kettő darab világháború vesztéssel, amelyhez csatolódott kettő darab békeszerződés területrablással, jóvátétellel, egy darab gazdasági világválság, kettő darab világrekorder hiperinfláció, három darab rendszerváltás, három darab kitelepítés alkalmanként tömeggyilkosságokkal (zsidó, sváb, osztályidegen), néhány lakosságcsere, egyéb apróságok. A koronában denominált záloglevél, először pengőre váltott, aztán forintra. És aki ezeket túlélte, az 1951-ben jelentkezhetett Rákosi pajtásnál, hogy: Matyikám lenne itt egy tucat jelzáloglevél darabja ötezer koronával, ha szíveskednél kifizetni. Elvtársi üdvözlettel, természetesen.

Ez a mi történelmünk. Nem tervezhető, pontosabban csak a krach tervezhető. Az jön. Mindig. Menetrendszerűen. De addig: Mi baj lehet?

(Köszönöm Íjász barátomnak a blog felett tartott nekrológját. Jól esett. Talán igaza is lesz. De Íjász: Mi baj lehet?)

Kelemen művésznő elhomályosította a kötcsei szeánszot amidőn nyíltan bele az éterbe a következőket mondotta. "Engem szét fognak szedni, de igen, fideszes vagyok, Orbán Viktor pedig egy hős!" Aztán egy filozófus elkötelezettségével összefoglalta a konzervativizmus XXI. századi lényegét külön kitérve annak értékeire. Rövid akadémiai székfoglalójában a kormánykritikusokat egy soha kielégülni nem tudó emberhez hasonlította. (Na, most már tudom, hogy nem a kormányozni képtelen, de lopós Viktorban kell keresnem a hibát.) Annácska eddigi életútja és a konzervativizmus közötti diszkrepanciát pedig lazán feloldotta azzal, hogy őt sosem baszták asztalon. (Valami ilyesmit jelenthet, hogy ő a pornóiparban lényegében "semmit nem tett le az asztalra".)

Ámulhatunk Annácska megvilágosodottságán, amelynek két oka lehet: egy szubjektív és egy objektív. Szubjektív oldalról közelítve, szintén két eset lehetséges. Az első, hogy Anna és a király történetét éli a mi Annánk, és beleszerelmesedett Viktorba. Ez szinte evidens, hiszen ki ne lenne szerelmes a habokból kiemelkedő Viktorba? (Sandro rohan festékért, hogy átfesse a Vénusz születése című képét.) Már a kis Panni is arról ábrándozott, hogy: "Hogyha jő az éjfél, sokszor én úgy képzelem, Hogy rám talál egy hős király, és át fogja a két kezem. Lecsap mint a villám, és fellángol a tűz! Eljön értem a szupermen, és a szívem hozzá űz!" ... "Hol van a hősöm? Annyira várok egy hősre, akiért reszket a lány! Kiben megvan az ész, És a vágya merész, És az ágyban is célba talál... Célba talál..." Magyar nők százezreinek titkos vágya Viktor, ezért Anna siet beelőzni őket nyilvános vallomásával. Érthető. Én legalábbis megértem. Bizony. Életszerű. Na, vót röhögni?

A másik lehetőség, hogy Művésznő kiöregedett, elfogytak a kuncsaftok, ezért Viktor és rezsimje iránti hűségesküvel próbálja megkeresni a betevőt. Szopott eddig is, nagy különbség nincs. Reménykedik, hogy öreg madámként kinevezik a Nemzethy Seggből Szájba Hivatal élére, ahol eltengődhet, hirdetve a keresztény-konzervatív értékrendet a fideszparasztoknak. Nem lenne egyedül, csatlakozhatna a bodzagyűjtők sztárjához, piciny gerófóhoz vagy a fogatlan rejtett tartalékok csillagához, Győzikéhez. De a csapat tagja az ostoba kocsmatöltelékek megmondó embere Ferenc, ama Nagy. A mindig remegő fejű "Csak a Fidesz!" Ádámnak is el lett felejtve a sok bulikája az MSZP korrupt tagozatával. Gyuri bácsira sem emlékeznek már a demens nyuggerek, amint az első Orbán kormány idején éppen baloldali puccsot szervezett Viktor ellen, miként azzal a korabeli sajtó riogatta a jobboldali szimpatizánsokat és békés polgárokat a "Korda-villa titka" című leleplező anyagában. Amint a keresztény értékrend szerint megfricskázott kivarrt matyó baba Gabika is emeli a NER fényét. A végén megérjük, hogy Évi néni is panaszkodni fog Erdős Péterre, hogy akadályozta karrierjében. (Ezt esetleg Vitézy Dávid árnyalhatja, nem ezt mesélte a nagypapa, Évike, drága.) Hát miért pont Kelemen Anna maradna ki ebből a konzervatív, keresztény, jobboldali erkölcsi fölényt sugárzó társaságból? Annácska tehát jó úton van a Fidesz-karrier útján, csak el ne vétse, és nagy rajongásában meg ne írja a: Geci ötven árnyalata - című önéletrajzi ihletettségű opusát.

Objektív megközelítésben viszont Kelemen művésznő sóhaja egy segélykiáltás. Nincs pénz. Viktor NER-orkjainak már kokóra meg kurvára sem telik. Hát mi lesz így Viktor? Segítsé' má'. Hiszen a NER orkjai mindennap elmondják az imát hozzád: Mi Viktorunk, aki a Karmelitában (Adrián stb.) vagy, szenteltessék meg a te neved; legalább 2034-ig jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, amint a Karmelitában, úgy Brüsszelben is. Mindennapi kokónkat és kurvánkat add meg nekünk ma; és nézd el lopásainkat, hogy veled együtt tehessük tönkre az országot; és vigyél minket kísértésbe, hogy kiélhessük gonoszságainkat! Mert Viktor, tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen. Eme buzgó imádság epedez a NER-orkok ajakán. De hiába, fogy a zsé. Annácska piaca gyorsabban zuhan, mint a GDP. A mély torkomból kiáltok, Viktor, hozzád, mert nem akarok még mélyebbre süllyedni. Anyagilag. (Erkölcsileg, meg már mindegy.) Adjál pénzt orkjaidnak kurvákra! Mert ez az igazi keresztényi cselekedet. Mária Magdolna még sem flangálhat letört körmökkel, lenőtt hajjal, Viktor!

Remélem, Viktor, veszed Annácska üzenetét, és a segítségére sietsz, hiszen kétszer ad, ki gyorsan ad. Kelemen művésznő jól beleillik a NER világába, ne tagadd meg tőle a keresztény-konzervatív támogatást. Nekem - a múltkori nagy sikerre tekintettel epitheton ornans-szá vált jelzőm alapján - köcsög bloggernek elegem van Kelemen Anna Viktor-ajnározásából. De tudod mit, Viktor? Dicsérjen téged a Kelemen Anna!

Van abban valami vicces, hogy miközben az ország percekre van a pénzügyi, gazdasági, társadalmi összeomlástól, a nép arra pörög, hogy egy közepesen tehetséges énekesnő félrekúrt. Persze a feszkót mindenkinek le kell vezetnie, Totova művésznőnek fricskával, a társadalomnak meg a véleménynyilvánítással. (Köcsög bloggernek meg kattintásvadászattal.)

Mindenki elmondhatja véleményét, és el is mondja. A liberók röhögnek a kereszténykedő liba felkenődésén, az okosok erősen gondolkodnak, hogy tényleg jó ötlet volt-e egy ilyen ostoba luvnyára alapozni a NER női eszményt, zenekritikusok elmélkednek a művésznő hanyatló karrierjéről, cicológusok féltik a gyerek fejlődését, gazdasági szakemberek számolgatják a közös ház költségeit, jogászok a válás részleteit ecsetelik, a barátok bennfenteskednek a felek állapotáról, fogynak a celeblapok, kattint az internet népe. Uborkaszezon van, jó ez így. Engem - tudják a köcsög bloggert - valami más érdekel. Totova művésznő végtelen ostobasága, arroganciája, semmiből nem tanulása, következmények felmérésének hiánya, és mindezek eredményeként a mások hibáztatása, kioktatása. Szóval a magyar néplélek. Totova művésznő az a csepp, amelyben benne van a magyar tenger.

Nézzük hát! Valami "teheccségkutatóban" tűnt fel a nővére után. A producerek elképzelése az lehetett, hogy sok pénzt tudnak lehúzni a tesókról, ha egyszerre futtatják őket. Ráadásul a Tóth nevet már egy évvel korábban sikerült bevezetni, így olcsóbb volt a brandépítés. Gabika tehát a kezdetektől küzd nővére árnyékával, aki - vele ellentétben - valóban tehetséges. Mit tegyen hát egy olyan ember, aki tudja magáról, hogy hát jó esetben féltehetség, akit csak a tesója miatt tűr meg a szakma és a közönség. Például tanulhatna, akár más területen kipróbálva magát. De Gabika a könnyebb - sötét - utat választja. Megmarad nyolc elemisnek, és a nővér farvizén evezve próbálkozik. Siker, pénz, csillogás. Csak belül érzi, hogy nem az igazi. Kapja a kritikákat. Nem néz szembe a valósággal, nem gondolkodik el, nem próbál tanulni, á, dehogy. Mi a válasza? Őtet báncsák. És fejezze be mindenki az ő bántását. Azóta ez a módi nála. Bármit csinál, ami nem tetszik a közönségének, az a reakciója, hogy: Kuss, ő helikopter.

Próbál kitörni a kistesó poziból, lesz kőkemény rocker, ám mivel hamis a baba, a rockertársadalom nyílt proletárőszinteséggel véleményt nyilvánít. (Kb. menj a 'csába szinten.) Kemény rocker csaj Gabika pityeregve közli a nyilvánossággal, hogy má' megint bántsák, és fejezzék be. E rövid kudarcos kirándulás után kitalálják valami nagyeszű menedzserével, hogy akkor ő már pedig Totova néven fog futni. Rajta röhög mindenki, a felvidéki magyar nők tiltakoznak, hogy arrafelé az eltótosodás szimbóluma az -ova toldalék használata, Gabika hagyja abba a hülyeséget. Gabika összevonja szemöldökét, és felszólít mindenkit, hogy fejezze be az ő bántását. A menedzserének közben megjön nyaralásról az esze, és lekeveri a Totova projektet, de már késő. Gabika óriási hülyét csinált magából. Közben össze-vissza varratja magát, amelyről persze Gabika ostoba népe véleményt mer formálni. A tetszőket Gabika álszerény somolygással fogadja, a nem tetszőknek pedig megüzeni, hogy ő így önazonos, és ne bántsák őt ezért, mert nekik nem mutassa meg többet.

Aztán az ország szeretett Totovája elmegy teheccség kutatókba zsűrizni. (Fiatal, kell a pénz.) Hihetetlenül irritáló, lealázó, modoros, álszent stílusban nyomja, erre kapja az ívet a nézőktől. Változtat? Ugyan. A válasza a szokásos: Mindenki fejezze be az ő bántását, de izibe, ám! Valami hülye felfedezi a NER-nek. És íme, hát meglelte hazáját: egymásra talál a kőbuta kornyikáló liba és a segghülye fideszbunkó. Van minden is. Pápa dal, matyó ruci, parasztnapokon való töméntelen fellépés, Fricska. Tiszta Franciaország: dő la lé. Időnként hitet kell tenni a NER-ideológiának, amelyről Totova művésznő azt sem tudja mi, de a szokott modorosságával lelkesen nyomja. Keresztényértékrend-mesét mond a hülyéknek családi idillről, sztárséf férjről, születendő/szeretetben nevelt gyermekről, épülő házról, a magyar álomról. Ha pedig bárki megkérdőjelezte a szétvarrt, rocker Gabika keresztényi hitelességét, akkor őtet bántsák és fejezzék be. Csak már nem volt egyedül. Megafonok ordították a világba, hogy itt van ez a jóravaló keresztény asszony, aki művészetével elkápráztatja a világot - lám még a pápa is elgondolkodott a cölibátus feladásán miatta -, akit bántanak a megélt kereszténységéért. Úgyhogy fejezzék be! Ez a narratíva megy több, mint egy éve. És most megfricskázták a legkeresztényibb magyar művésznőt.

A magam részéről - tudják a köcsög libsiségből adódóan - nem török pálcát a fricskázás ténye felett. Az élet bonyolult, mit tudom én mi vezetett a félrekúráshoz. Nem is érdekel. Ami érdekes a Totova művésznő már megszokott reakciója. Őtet ne bántsák, tartsák tiszteletben a ... (itt a szokásos celeb rizsa következik). Semmi önreflexió. Semmi olyan - egyébként keresztényi gondolat -, hogy hibáztam. Elbuktam. Becsaptam a férjemet, a gyerekemet, a családomat, a sok hülye fideszbirkát a vetített életemmel. Nem bírtam az élet nyomását. Bocsánat. Próbálok tanulni a bukásomból, de megyek tovább. És lehet, hogy a következő próbatételt kiállom, és az is lehet, hogy még el fogok bukni életem során. Ez vagyok, az élettel küzdő hülye picsa. Ecce homo!

És ha Gabika nem csak nyolc osztályvégzett volna, és a keresztény értékrendje nem csak egy jól fizető manírja lenne, akkor mondana neki valamit ez a néhány sor. "Egész művem alapeszméje az akar lenni, hogy amint az ember Istentől elszakad, s önerejére támaszkodva cselekedni kezd: az emberiség legnagyobb és legszentebb eszméin végig egymás után cselekszi ezt. Igaz, hogy mindenütt megbukik, s megbuktatója mindenütt egy gyönge, mi az emberi természet legbensőbb lényében rejlik, melyet levetni nem bír (ez volna csekély nézetem szerint tragikum), de bár kétségbeesve azt tartja, addig tett kísérlete elvesztegetett erőfogyasztás volt, azért mégis fejlődése mindég előbbre s előbbre ment, az emberiség haladt, ha a küzdő egyén nem is vette észre, s azon emberi gyöngét, melyet saját maga legyőzni nem bír, az isteni gondviselés vezérlő keze pótolja, mire az utolsó jelenet »küzd és bízzál« - ja vonatkozik."

Totova művésznőtől hiába várjuk tehát a magábanézést. Az igazi magyar néplélek megtestesítője ő. Erre jól ráéreztek, akik a NER orcájának választották. Azé a népléleké, amely tanulással előre jutni nem akar, de magáról azt hiszi, hogy tényező, neki minden jár, és ha pofára esik, mindenki hibás, csak ő nem, ezért ne bántsd a magyart, és különben is fejezd be! Hányszor szívtuk meg ezt a mentalitást, véreim, történelmünk során? 'Oszt lám itt van előttünk. Kicsiben a nagy. Talán nem késő korrigálni, de percekre vagyunk a nagy reccstől. Nekem elegem is van belőle.

Többször is hitet tettem már Viktor iránti mély szeretetemről. Nem vagyok egy Pesty László, aki elárulja a rajongott Viktort. Én szeretem őt, és kész. Feltétlenül. Miért? - kérdheti ez egyszeri fidesz nyomoronc. Mert senki sincs, aki úgy tudná szopatni a sok szerencsétlen hülyét, hogy azok még hálásak is legyenek érte. Óriási teljesítmény ez, amely elismerést, csodálatot érdemel. Néhány példa, ha megengedik.

Itt vannak a polgári elemek, akiknek a gnóm az orcájukba vágta, hogy csak politikai termékek. 'Oszt imádják ikonukat. Aztán a plebejuskormányzásban hívők, akik vígan elnézik a Holdról is látszó korrupciót. A migráncsokkal riogatottak, akik vállat sem rándítanak az embercsempész-amnesztiára és a vendégmunkás-cunamira. A magyarok, akiknek a hatalmi elit kilopja a szemét, ezért nem látják a kivetnivalót. A Nyugat-ellenesek, akiknek nem tűnik fel, hogy az Arany Rózsa nevű ladik az olasz és a francia partoknál ringatózik, véletlenül sem a festői Izmirben, a legendás Szocsiban, esetleg a szépséges Vlagyivosztokban. A Nemzethyek, akik még mindig tizenötmillió búzaszemet öntenek össze az összetartozás szimbólumaként, miközben alig tízmillió magyar lézeng a Kárpát-medencében. Kihaló nemzet a magyar, hála Viktornak, a nemzeti hősnek. És Viktor élvezi, ahogy szívathatja ezt a sok kretént, én pedig élvezem Viktor élvezetét.

Most pedig Viktor tetézi! A magyarság nemzeti ünnepére idehívja egy olyan ország diktátorát, amely ország a magyarok nyomorúságát okozta. Hajrá, Viktor! És a magyarok kussban vannak. Augusztus 20. az az ünnep, amely egyszerre keresztény és egyszerre világi, tehát pont alkalmas a nemzet egységének kimutatására. És Viktor egyszerre szarja telibe mindkét értéket. Milyen szép lesz, amikor a Szent Istvánra emlékező keresztény körmenet résztvevői feltekintenek a Budai Várra, ahol diadalmasan leng a lófarkas zászló! Viktor udvarias vendéglátó, ezért, hogy kedvére tegyen Recept haverjának, a régi szép idők emlékére kidobatja a Nagyboldogasszony templomból az oltárt, a zászlókat, az orgonasípokat elviszik drónt önteni. A friss dzsámiból a müezzin obégatását hozza a szél elnyomva a Boldog asszony anyánk, égi nagy pátrónánk! áhítattal énekelt sorait a hívők szégyenére. Akik szégyenkezhetnek is, hiszen nem csak a békepap Erdő érsek nem tiltakozott az ellen, hogy az egykor elnyomó muszlim állam képviselője tobzódik a Várban a legkeresztényibb magyar ünnepen, de egy nyikk sem hangzott el a katolikus egyháztól. Igaz Viktor fizeti őket évi sok százmilliárddal. És van az a pénz, amiért élvezik a megaláztatást. Hajrá katkók, köpjetek fel és álljatok alá!

Osztán a világi ünneplők. Honnan van a következő sor? "Hányszor zengett ajkain. Ozman vad népének. Vert hadunk csonthalmain. Győzedelmi ének?" Elárulom. Valami Himnuszból. Hogy lehet hagyni, hogy a legnagyobb állami ünnepünkön itt dőzsöljön egy olyan állam első embere, aki személyében is példaképként tekint arra a Szulejmánra, aki sírba tette a virágzó Magyar Királyságot, sivataggá változtatta százötven évre az ország közepét, leöletett, rabszolgává tett milliókat? És most - Viktor jóvoltából - itt díszeleg ez a szép legény. A diplomácia sokszor a szimbólumok művészete. Mit szimbolizál Recept az állami ünnepen? A magyarok törökök általi megalázását. A magyarok ezt hagyják. Egyetlen szervezet sem tiltakozik. Ilyen egy megalázott, önmagát semmire sem tartó, mindent leszaró nép reakciója. Büszke magyarok, röhej...

Számomra ez nem meglepő, mondom, ezért szeretem a Viktort. Ami meglep, az a kényelmének megbolygatását nehezen viselő emberek sunnyogása. Amikor utoljára Receptet ideette a rosseb, lezárták az egész várost. Most az ünnepi sokaság, a százméteres közpénzlopás-világbajnokság, és a tűzijáték robbanóanyagai miatt amúgy is lehetetlen lesz közlekedni. Erre jön fényes tekintetű Recept pompázatos bevonulása. (Hacsak nem helikopteren hozzák, amely lehetőség a kurdoknak a tűzijáték előrehozására.) Budapest tehát elesett. És ezért sincs tiltakozás. Most mondják - de igaz hitükre -, hova jutott ez a nép, ez az ország?

Viszont kiderülhet, hogy van-e értelme a Mária országa címnek, a körmenetes vonulgatásnak? Valami bohóc pár éve kifejtette, hogy Mária levette kezét az országról, nélküle kellene boldogulnunk. Most itt a próba. Ha a magyarok nem tesznek semmit, a szentistváni felajánlás alapján megóvja-e a gyalázattól a magyarokat Szűz Mária? Lészen-e olyan vihar, hogy az egész Karmelita Viktorostul, Receptestül belecsúszik a Dunába? Vagy Recept elfogja Viktort és bezárja a Héttoronyba, mint elődjét a ritka gazember Török Bálintot Szuli? Viktor ezt teszteli. Ha ez lesz, hát kampó. Ha nem, akkor Viktor előtt már semmilyen akadály nem lesz a magyarok totális alázásában.

Én ez utóbbit várom, mert még jobban szerethetem Viktort. Jöjj hát Recept: sóhajtva köszöntlek, Nemzeti létünk temetője, Erdogán! Egy dologból azért elegem van Viktor és ez azért pofátlanság: nem augusztus 29-re hívtad ezt a kedves, derék embert.

A mindig álmos Hunnia nagy napra ébredt. Átadták a Bivalybasznádalsót Bivalybasznádfelsővel összekötő világrekorder hosszúságú három kilométeres földutat, a magyar fejlődés szimbólumát, amelyet csodál a világ. Az esemény fontosságát mi sem bizonyította jobban, mint az a tény, hogy mindenki ott volt aki (nem) számít. Vállalta a háromszázötven kilométer megtételét a kormányinfók hazudozásainak szivárványos sztárjaként Gergő. A papa hűségéből (nem rosszul) éldegélő Zsófika nagy kihívás előtt állt: jó anyaként otthon marad keresztény értékrendek szerint nevelt gyermekével, vagy a mocskos libsikre jellemző módon hagyja szegény picit az anyja után sírni, mert a karrier mindenekelőtt. Zsófi nehéz szívvel úgy döntött, hogy ríjon csak az csóri poronty, mert a földút átadásának csodája csak egyszer adódik egy politikai pályafutás során. Aztán ott lebzselt még a medencék örök másodikaként iszonyatos megfelelési kényszerben élő egykori Playboy címlaplány erősítve a bivalybasznádiak hitét a keresztény erkölcsökben. És természetesen helyi senkiháziak is emelték az esemény fényét. Úgyhogy ezek heten (mint a gonoszok) alig fértek keresztbe az útra. Gergő nem hiába a stand up hazai üdvöskéje, rittyentett egy nagy ívű beszédet, amelyben felvázolta Bivalybasznád csodás jövőjét, melyet az átadott földút fog megalapozni. Közben elpöttyintette, hogy ez a fantasztikus jövő alig hatszázhúsz millió forintjába került az adófizetőknek.

Azt hiszem drága magyarjaim, hogy ez a földút a magyar sors maga. A magyarok szánni és kiröhögni való sorsa, amelyben minden benne van. Egy földút valahol a picsába. Ennyi. Az utóbbi száz év legsikeresebb tizennégy évének kormányzása után. Hatszá’ húsz misiér’. Ennyiért egy olyan valami, amely az első eső után felázva megy kátyús szarrá, amint végig döcög rajta egy traktor. És már ezzel is dicsekedni kell. Arról, hogy ki lopott belőle és mennyit - kb. hatszáztizennyolc milliót - Gergő nem értekezett.

Pár hónapja gazdasági portálok - és talán az Index - híre volt, hogy az M6-os autópálya nem tud tovább épülni a határig, mert kilométere 4,4 milliárd forintba kerül. A horvát határtól ugyanannak az autópályának az építése viszont jelentősen csökken, csak 1,1 milliárd forint. Így két eset lehetséges: a durva, hegycsúcsokkal, kanyonokkal, vízesésekkel, mocsarakkal teli pannontáj domborzati viszonyai jelentősen megdrágítják az építkezést, vagy ellopnak úgy 3,8 milliárd forintot kilométerenként a magyaroktól. (...mert a horvát árban is van már "haszon".) Kerestem hát a térképen a Baranya hegyláncot: nincs. A Csele lápot: nem van. A majsi kanyont: sehol. Tehát marad a szörnyű következtetés: ellopják a magyarok pénzét. De a magyarokat ez nem érdekli. Nekik mindegy, hogy a horvát embernek van autópályája, neki meg nincs. Azért nincs, mert a ráfordítandó pénzt ellopják. És ha megépítenék, a horvát ember ugyanannyiból négyszer annyi autópályán furikázhatna, mint a magyar. A szittyáknak mindez érdektelen. Tehát jó' van az így.

Hol a pénz? - kérdezte szeretett Viktorom. Segítsünk neki, tegyük ide a Tax Justice Network által nyilvánosságra hozott adatot. Hazai magánszemélyek 7,7 milliárd dollárt mentettek ki offshore számlákra. Ízlelgessétek, nyomorult hülyék! Ez kb. 3000 milliárd forint. Hogy is van a vicc? A szocialista baráti országok küldötteit kalauzolja az idegenvezető az Ermitázsban. Az egyik teremhez érve szovjet büszkeséggel mondja: Itt láthatók a dicsőséges Vörös Hadsereg hadizsákmányai. Mire az egyik látogató: Akkor a fater biciklije is itt van valahol. Szóval, hülye magyarok, magyar hülyék, a ti pénzetek hever azokon a titkos számlákon. Ez a 7,7 milliárd dollár egyébként a nyilvános adatokból nem kevés munkával kimutatható pénz. És mennyi van még jobban elrejtve számlákon, cégekkel fedezett ingatlanokban, jachtokban, magánrepcsikben? A magyar emberek pénze. Amelyből röhögve lehetne fizetni a tanárokat, az egészségügyben, közszférában dolgozókat, a közlekedés fejlesztését, úgy egészében a jobb minőségű magyar életet. És képzeljétek véreim: ez a tőletek ellopott 7,7 milliárd dollár mind a plebejus kormányzás eredménye. Mi lenne itt patrícius kormányzás esetén? Ugye, na, ugye?

De ti, kedves népem, nem igénylitek az európai életminőséget, nektek jó ez a langyos, szar, kilátástalan élet. Ezt jelképezi a földút. Ennyi jut nektek, és ti ezzel elégedettek vagytok. Hát legyen így. Én pedig továbbra is csodálom Viktort, amiért úgy néz titeket lenyírható, kifosztható hülyének, hogy észre sem veszitek. Magyarország előre megy, nem hátra! Földúton. Kicsit döcögős, kicsit sáros, poros, de a miénk. Egy dologból van csak elegem: a magyaroknak ezt a világra szóló sikerét nem ismeri eléggé a Nagyvilág. Szabadalmaztatni kellene.