Kezdjünk két ellentétes mondattal. Nem ismerem Magyar Pétert, soha nem találkoztunk, egy szót sem beszéltünk egymással. Ismerem Magyar Pétert. A gyerekei - akikhez nem kell apasági teszt - sokszor utaztak mellettem a buszon, kedves, jó srácok. És Magyart is többször láttam, amint a fiúkkal fociznak önfeledten a kertben. Nem úgy tűntek, mint akik terror alatt vannak. (Kicsit gazos a kert, Péter!) Osztán meglepetésemre valamikor február elején - éppen a buszhoz szaladva - a házam előtt dekkolt a kocsijával. Nem tűnt boldognak. Ideges, szomorú volt, a telóját nyomogatta, aztán elnézett valahová, ahol a madár sem jár. Kis híján bekopogtam hozzá, hogy minden rendben van-e. Talán ott kapta az utolsó impulzust, ott dőlt el, hogy új útra lép. (A genius loci ugyebár, amely miatt tíz év múlva emléktábla lesz a kérón: Innét áradt a Tisza.)
Folytassuk egy másik ellentétes gondolattal: miközben Jucust nem kedvelem, Petit értem. Nagyon is. Azért, mert a 2006-os tüntetéseken egy oldalon álltunk, és Péter sokat tett Gyurcsány sünjei által megalázott és jogfosztott emberekért. (Érdekes, hogy a nemzethynek nevezett tábor milyen hamar felejti el azokat, akik a nehéz órákban mellettük álltak, és milyen könnyen fogadja be azokat, akik akkor is a saját kis karrierjüket építgették a komcsiknál, lásd: "a tollamat szarba mártom, azzal írom le: Nagy Márton" és egyéb szadeszos, maszopos figurák.) Ezért vicces Magyar Péter "összegyurcsányozása", hiszen ő elég rendesen rühelli Fletót, de a Viktor-féle hiéna sajtónak semmi sem drága, ha lejáratásról van szó. Apropó lejáratás: Kocsis Máté - akinek bírósági papírja van arról, hogy nem buzi - "focistafeleségként" aposztrofálta Magyar Pétert. Kérdezze meg már ettől a nem buzitól valaki, milyen érzés egy "focistafeleségtől" ekkora zakót kapni?
Van is zavar a fideszes fejekben, hiszen sok barát köpi szembe otthon, titokban a tükröt, amiért félelemből a nyilvánosság előtt ekéznie kell Pétert, csak hát különben repülnek Viktor bábszínházából. Kognitív disszonanciában élve megmagyarázzák maguknak - hány ilyen cimborám van nekem is -, hogy Magyar Péter az áruló, nem Viktor, az elhízott, közpénztolvaj KGB-ügynök. Pedig Viktor nevét kell árulóként fekete kisbetűvel beírni a "Magyarok története" című kiadványba. (Ha lesz még, aki olvassa.)
Magyar Péter tehát az én - nem szignifikáns - értékrendem szerint csak azt teszi, amit minden fideszesnek tennie kellene: az ország, a nemzet megmaradása érdekében kirúgni a francba a KGB-ügynököt, a bandájával együtt. És ez csak határozottan fog menni, mert Viktor Vova kezében van, ha akarná, sem engedheti el azt a hatalmat, amelyet a ruszkik kegyéből gyakorol. Szóval, drága fideszes barátaim, ha még van emberi arcotok, gondoljatok Ady százhúsz éves intelmére: "Ez a mi országunk kis ország s mi magyarok pláne kis náció vagyunk. Értsék meg már jóhiszeműen opportunus barátaink, hogy kis nemzetnek még lélegzetet vennie is radikálisan kell." Akik tehát Magyar Péter karcos, tabukat döntögető stílusát kifogásolják, valójában mellébeszélnek azért, amiért nem mernek fellépni a haza- és nemzetáruló Viktor országrontó tevékenysége ellen.
Hanem, Magyar úr drága, ha szabad néhány kritikát megfogalmazni. (A gazos kerten kívül.) Önnek most nem az ATV-s hülyegyekekkel kell foglalkoznia.
Egy kis kitérő. A hétvégén újra be kellett állítanom vidéki dácsámban a tv-csatornákat, így láttam a Németh-féle szeánszból tíz percet. Odaragasztott a képernyő elé. A tök összefüggéstelenül valami démonokról hadováló vén hülye Németh Sándor simán lepipálta Bödőcsöt. A nála is ostobább idióták pedig itták szavait és egy sem volt közöttük, aki szocotthonba küldte volna Sanyi bácsit. Ön ezekkel akar vitázni? Én röhögtem egyet, aztán mikor meguntam a kretének parádéját, elkapcsoltam. Tegye kérem Ön is. Ja, és megjegyzendő, hogy amikor mi 2006-ban az utcán tüntettünk a baloldal nyugatos elkötelezettségű üdvöskéje ellen, Sanyi bá' és révülő kreténjei elkötelezett SZDSZ-esként támogatták Fletó rezsimjét. Most meg: csak a Fidesz. És megmaradt fideszes barátaink szerint a Gyüli a frankó. Szánalom.
Szóval, drága Magyar úr, mostan egy kicsit pihi van. Foci a kölykökkel, lazán. Önkorik őszig jegelve, azzal nem kell foglalkozni, EU parlament pipa, Weber kedves fiának fogadja uraságodat, Néppárt oké. Azzal nincs sok dolog. Mostan a pártépítés a feladat, megkeresni a helyileg nem kompromittálódott arcokat, bevonni őket, felkészíteni a politikai munkára. Kormányképes alternatívát kell kiépíteni, meggyőzve az országot a váltás szükségességéről és az új garnitúra kompetensségéről. És igen, ehhez át kell törni Toni Goebbels által épített hallgatás/lejáratás falát. Ebben a fiatalokra kell támaszkodni, jól nyomják a srácok.
Bár nem lesz könnyű, de a folyamatok most az Ön kezére játszanak. Viktor vátesz szokás szerint bebukott nagyszerű széljobbos EU-s bandájának kiépítésével, penderítik ki mindenhonnan a Putyin-csicskát. (Lehet, még a NATO-ból is.) Trump az utolsó reménye, de ez is hiú ábránd, mert ha Donald nyer is, az amcsi nemzetbiztonságnak Viktor nem lesz a barátja. Idehaza olyan nem megszorítások jönnek, hogy a fal adja a másikat, csak már nem nagyon van honnan megszorítani, a magyarok pénztárcája üres. A központi költségvetés összeomlott, az államadósság az egekben, az MNB hiánya kb. 2000 milliárd, stb. Gyakorlatilag államcsőd. Eközben a Viktor-família és a NER-kurvák ezermilliárdokat tolnak ki maguknak. (Ha a haldokló Nyugaton a miniszterelnök zseniális vejének bebukott ingatlanprojektét az állam 580 milliárd adófizetői pénzből mentené meg, a csávó öt percen belül a guillotine alól visítozna, itt meg semmi.)
Tehát, Magyar úr kérem, jó az irány, sok a munka, de ne adja fel, okosan lebontható a NER-nek nevezett moslék rezsim. És a legfontosabb: a fiai büszkék lehetnek Önre, és arra, amit eddig elért. Kérem, folytassa a munkát, mert: "A m(M)agyar név megint szép lesz, Méltó régi nagy hiréhez;" Talpra Magyar!
Lássák, hát még egy ellentétes állítás: a címben elegem van Magyar Péterből, a szövegben viszont - féltve őt ugyan - abszolút támogatom. A megoldás egyszerű, mint máskor már jeleztem: a köcsög blogger kattintásvadász.
Utolsó kommentek