Vannak ezek az izék, a bevásárlókocsik. A Tesconál viszonylag egyértelmű a helyzet, százast kell bedobni oszt' jó van. Régebben voltak tantuszok is, őrzök belőle néhányat az utókornak, de mostanság már nem igen lehet pótolni őket. A madaras Tescoba azóta nem járok, mióta valami Jelinek - milyen név ez már? valami cseh artistaé, aki rendszeresen fellép Ruszcsukban? - mondaná Rejtő - nevű nem stróman zülleszti. Annyit tudok, hogy korábban kísérleteztek bedobálás nélküli kocsikkal. Valószínűleg eredményesen, mert nem látok a kiskertekben Ósanos bevásárlókocsikat.

A szörnyű problémát a Lidl okozza. Ez a cég vásárlóbarát technikát alkalmaz. Minden pénzérme nyitja a zárat százasig. Ha pedig nincs valakinél apró, a pénztáros készséggel ad egy kék színű zsetont. Korrekt hozzáállás. De ami máshol müxik, az Magyarhonban kevés.

A bevásárlókocsi-rekesz felé andalogva egy anyukát vettem észre, aki - miután a cuccait elrendezte - két pici gyermekét tuszkolta az ülésekbe. Próbálta nyugtatni őket, hogy mingyá visszajön, csak a kocsit még el kell tolnia. Megszántam. Kérdem tőle, hogy milyen pénz van a perselyben? Azt mondja élőszóval, hogy százas. Oké, adom. Hálálkodik a gyerekeknek, hogy milyen rendes emberek vannak. Pirul a hátam. Végzek a bevásárlással, a pénzes zár viszont rejtélyes okból csak egy húszast dob ki. Elgondolkodom a nagy eszemmel. Lehet, hogy engem átvertek? Mindegy, nyolcvan forinttal támogattam a kisgyermekes családokat.

Másik Lidl, szembe jön egy nyugdíjas anyóka. Jelenet: mint fent. Azzal az aprósággal, hogy nyugger lady egy erkölcsi prédikációt is lenyom azokról a megátalkodottakról, akik ilyenkor nagyobb összeget mondanak be. Ő mélyen elítéli az ilyet - szól intőn égre emelve ujját, mint korunk erkölcsi vátesze. Aztán egy tízes van a dobozkában nyitáskor. Tök átvettem a kormány szerepét. Én támogatom a gyermekeseket, a nyuggereket. Azt sajnálom csupán, hogy ilyen piti összegekkel. Ezzel sajnos rajtuk nem segítek. Mondanák be, hogy egy húszezres van a perselyben, mindjárt jobban hangzana.

Mert amúgy nem tudom, mit akarnak ezzel elérni. Pár tíz forint ide-oda nem számít. Ennyiért hazudozni, számomra értelmezhetetlen kategória. De ez a magyar hétköznapi valóság. Pitiáner hazudozók országa lettünk, akik örülnek, ha átverhetnek valakit. Aztán csodálkozva sivalkodnak pitiék, ha őket is átverik. Sokkal nagyobb összegekkel. Pedig innen indul a nagy átverés só. A néhány tíz forinttól a néhány százmilliárdig. Ezért van elegem a pitiánerségből.