Az a jó a magyar történelemben, hogy az ezer éves haza bizonyos sormintákat követ. Mármost aki ezeket felismeri, az el tudja kerülni a negatív hatásokat, aki nem, az rááll a szopóágra ezzel is bizonyítva a sorminta létét. (Aki pedig felhívja erre a figyelmet, azt jó esetben hülyének nézik, rosszabb esetben brrrr...) Napjainkban mintha ismét bekúszna történelmünkbe egy igazán ostoba - tehát csak ránk, magyarokra jellemző - szokás. Kiélezett helyzetben katonai, politikai vezetőink elmennek az ellenség táborába bratyizni, aztán jól megszívják a lovagiasnak tekintett - valójában elmebeteg - gesztust ők is és az ország is.

Nem tudom, miért van ez, talán az első eset sikerének a hatása, amely azonban családi okból alakult pozitívan. Történt, hogy a kor szokásának megfelelően III. Béla idősebb fia, Imre lett a király, amelybe öccse a kifejezetten hülye gyerek András nem akart belenyugodni, ezért a kanalas orvosság bevételének rendszerességével fellázadt bátyja ellen. Váltakozó sikerrel. Az egyik ilyen alkalommal a királyi és a hercegi sereg Varasd térségében éppen megütközni készült, midőn Imre azon ütközött meg, hogy az ő serege kisebb, mint Andrásé, ezért nagy az esélye egy méretes zakónak. Az meg már milyen lenne. Fogta magát, átlovagolt András táborába, és nem tökölt holmi közjogi érveléssel, hanem a báty jogán egyszerűen felpofozta/pálcával eldörgette öccsét. Mindezt annak főemberei szeme láttára. A lázadás ekképpen leverődött. Nos, ez volt az utolsó alkalom „az ellenség táborába átmegy a főnök” stratégiai játék sikerére. De valamiért rögzült a magyar vezetőkben és mindig eljátsszák nem tanulva a kudarcokból.

Kezdte a Török Bálint. Sosem értem, hogy Gárdonyi miért csinált hőst ebből a tetűből. Ő adta fel 1521-ben Nándorfehérvárt, ő lépett meg a Mohácsi csatából testőrség nélkül hagyva királyát, aztán a zavaros időszakban úgy váltotta pártállását némi birtokadományáért, mint más a gatyáját. A végén pedig jól beszopta ő is és - Buda elfoglalása miatt - a magyarok is. Már az sem volt érthető, hogy egy nem túl erős német sereg miatt minek kellett az ország nyakára hozni személyesen Szulejmánt, aki ha már erre járt kihasználta a hülye magyarokat. A nagy boldogságban, hogy sikerült az oszmánoknak elüldözni a Habsburgokat a magyar politikai és katonai vezetés csapdába került. Buda már nem bírt volna ki egy újabb - ezúttal török - ostromot, így jó pofát vágva elfogadták a szultán kegyes meghívását. A kellemes szövetséges így kardcsapás nélkül foglalhatta el Kizil Elmát. A segg hülye magyarok pedig azóta is csodálkoznak, hogy ez miképp lehet. Lehet. Külön szépsége a dolognak, hogy a többszörösen hazaáruló Török Bálint is beszopta. Szulejmán nem tudott vele mit kezdeni, de kivégeztetni sem akarta, ezért lecsukatta. Ebből azért lehetett volna bizonyos hosszú távú tapasztalatot szerezni a magyar módi életképtelenségéről, de nem, mi megpróbáltuk újra.

A nagybányai vitéz úgy gondolta, hogy baromi jó ötlet a csodás szövetségessel személyesen elmélkedni egy kicsit a világ dolgairól, bár elég egyértelmű jelzéseket kapott az ország lerohanásáról. De az eszébe sem jutott, hogy ő ravaszkodja ide a fenevadat, hogy lefogassa, hanem ő ment ki hozzá. Óvintézkedés nuku, és - hogy biztos legyen a katasztrófa - magával vitte a vezérkarfőnökeit is (haváriaforgatókönyv meg minek). Ezért aztán - amidőn a Turánt nyílt pályán megállították a kedves szövetségesek azzal a hírrel, hogy akkor ők most bevonulnak Magyarországra egy kicsit megnézvén, hogy a Plattensee alkalmas lesz-e a nyaralásra a német dolgozóknak - a magyar vezetés csak bazsalyogni tudott. Egyedül Keresztes-Fischer próbált meg valami ellenállásfélében gondolkodni, de rá kellett jönniük, hogy olyan nagyon nem ugrálhatnak lévén a nagyméltóságú éppen túsz pozit tölt be a fritzeknél. Az ellenállás elmaradása mégis nagy fegyvertény, mert ezzel valamelyest sikerült lassítani a megszállást, így ugyanis a kedves szövetségeseknek meg kellett hallgatniuk az üdvözlőbeszédeket is. A többit sajnos tudjuk.

Ám három a magyar igazság és osztály alapon is működött a magyar hülyeség. Mert odáig rendben, hogy a feudális hűbérúr megszívja, meg a proletariátust elnyomó kapitalista báb főkegyúr, na de a kommunista is? Mi van itt kérem? A forradalom tulajdonképpen győzött, az ország kezdett beállni a normális hétköznapokra. A szovjet elvtársaknak viszont erről külön véleménye volt, és bár a ruszkik látszólag kivonták csapataikat, már készülődött az új megszállás. Valószínűleg maguk sem gondolták komolyan, hogy az előzmények tükrében működik a tárgyalásra meghívós trükk, de bejött. Maléter honvédelmi miniszterként és első számú katonai vezetőként elbattyogott Tökölre tárgyalni. Alig ért be az oroszok kapuján már tartóztatták is le. A hadsereg ott maradt fejetlenül, Malétert később elvtársai felakasztották. A szép az egészben, hogy állítólag őt is le akarták beszélni tisztjei, és maga is tisztában volt a történelmi párhuzammal, és mégis követte a sormintát.

Most meg ez a Viktor próbálja megtörni. Mert ebben a kiélezett ukrán helyzetben nagyon fontos, hogy a semmire sem - talán pénzmosásra - jó orosz oltás magyarországi gyártását személyesen tárgyalja meg a kedves Vologyával. Mert ez akkora titok, hogy szkájpon nem lehetne. Szokás szerint a ruszkik lépre csalják Viktort, ha mákja van, nem nyírják ki. (Magyar ellenzék: Mi bízunk Putyin úrban.) Mivel csalja oda Putyin? Egyes mendemondák szerint felajánlja Ruszinszkót, ha a világhírű magyar csapatok hajlandók lennének egy kicsit megosztani az ukrán erőket, míg az oroszok lefoglalják őket előről, mink magyarok meg há Turul. Esetleg a szovjet szervergyárak segítsége sem lenne kizárt a közelgő választások 3/2-es megnyeréséhez. Keni tehát Misa maci a mézet a madzagra. És Viktornak nincs olyan pávatánca, amellyel ki tudná magát élve dancelni a Kremlből, ha nem megy bele bármibe. Akár hazaárulásba is. Tök kiszolgáltatott helyzet, amelyet csak úgy lehet elkerülni, ha nem megy oda.

Már az út sem veszélytelen. Ukrajnán keresztül könnyen lehet, hogy Szerjózsa azt mondja Ivánnak: Nézd ott egy magyar nem kormánygép. Úgy se tudod leszedni. Iván: Fogd meg a vodkám. Lengyel-belarusz kerülővel talán. Ámbár lehet, hogy a lengyelek ki akarnak tolni Putyinnal, ne sikerüljön neki felcsapott farokkal járni. De ha az odaút még megy is, a vissza macerásabb. Ha nem egyezik bele mindenbe, amivel az oroszok megkínálják, vagy megérzik rajta a kupeckedést, egy figyelmetlen hókotrómunkás vagy egy kis polóniumos pálinka könnyen pontot tehet a pompás karrier végére. Már csak azért is, mert a ruszkik egy kicsit előreszaladtak. A napokban tüntették ki Lenin-renddel Petyuskát. Ez azt jelenti, hogy a jövőben már nem Viktorral számolnak, Petyus a kinézett orosz helytartó. A jövő viszont lerövidíthető.

A magyar hagyományok és Viktor személyes helyzete egyaránt a moszkvai út ellen szól. De ismerjük a mi barátunkat, meghosszabbítja Vlagyivosztokig. Mennyé hát gyönyörű, sokaknak úgyis elege van belőled.