Nem nagy dolog jegybankot vezetni, higgyék el. A füst gigantikus, a láng pici. (Ezért van idő blogot írni, alapítványokkal szórakozni, festményeket venni, borozót üzemeltetni, közpénzen beosztottat szopatni stb.) Mert mi egy jegybank vezető feladata? Nagyjából belőni, hogy az adott gazdaság milyen árfolyamú valutát igényel, és vigyázni arra, hogy a helyi pénz csak annyira értéktelenedjen el, amennyire az a gazdaság működéséhez szükséges. A többi csak technika. Melynek vannak látható és a közönség számára a kirakatba ki nem tett elemei. A látható a jegybanki kommunikáció. Ez azért fontos, mert a piaci szereplőket el kell bizonytalanítani a valódi célok tekintetében, különben rohadt sokat tudnának keresni a jegybanki döntéseken, illetve azok kikényszerítésén. Ennek elkerülésére a kevéssé látható tartományban néhány nagyobb szereplővel le kell zsírozni, hogy mennyiért nem támadják a jegybankot. Ha megvan a deal, onnantól már csak mese a Monetáris Tanács kamatláb-megállapításról, kötvényvásárlásról, egyéb eszközökről szóló "szakmai" döntése. A "gonosz" spekik beárazzák, hogy szolid ügymenet mellett mennyit lehet keresni a jegybankon és hátradőlnek. Mindaddig, amíg rá nem jönnek, hogy kereshetnének többet is. Az a jó jegybankár, aki szépen csendben kussol, altatja a rajta keresni akarókat ameddig lehet. Nos, a Matolcsy nem ilyen. Ő, ha kell, ha nem pofázik, és amikor felébreszti az alvó oroszlánokat, beszarik. Mint most a kamatemeléssel.

Csodálkozom a liberálisnak mondott sajtón is, amely ünnepli a Gyurkát a meglépett kamatemelés miatt. (Ámbár lehet, hogy így csalják lépre ezt az önhitt tököt.) Gazdasági szempontból ugyanis semmi szükség nem volt rá, a megvalósítás módja pedig kifejezetten veszélyes. Ha felesleges volt a kamatemelés, akkor még is miért lépte meg a legszebb szemű Huba (gy. k. Matolcsy György Huba)?

Először nézzünk körül a világban. Komoly jegybankok nem emelnek kamatot, mert még abban a fázisban vannak, amikor a helikopter pénzeket szép csendben el kell inflálni. Dumálnak róla, hogy fognak, egyszer, majd, a kellően távoli jövőben. De nem lépnek. Az EKB még azt is megengedheti magának, hogy nyíltan kimondja, hogy ő pediglen ha színes gyermekek esnek az égből, akkor sem emel, 'oszt jó napot. Tehát nemzetközi feszkó nincs kamatemelés ügyben. Nem is kell egyelőre, mert a pénzügyi piac szereplői ezzel a laza monetáris politikával keresik betegre magukat, nem akarják nyomás alá helyezni a jegybankokat egy olyan pénzügyi rezsimért, amelyből kevesebb della várható. Tehát a Huba vígan ellavírozhatott volna a surranópályán még legalább fél évig a korábbi kamatszinttel. Nehezen ismerem el, de el kell, hogy sajnos ebben a szituációban nem kizárólag Hubán múlt a kamatemelés. Érzésem szerint három dolgon.

A gazdasági sajtó figyelmét elkerülte, egy nagyon érdekes jelenség. A tavalyi beszámolókból látszott, hogy a hazai vállalkozások tulajdonosai gyakorlatilag kipucolták cégeiket, és osztalék formájában kivettek minden stexet. Bizonyos szempontból érthető, a járványtól való félelemmel magyarázható is. Aztán idén megismételték ezt a viccet. Az újságírók a NER-csöcsön lógókra fókuszálva írtak ugyan erről, de a probléma mélyebb. A kis- és középvállalkozások is lejátszották ezt a játékot, amelyből két dolog következik. Egy, hogy ezeket a pénzeket a tulajdonosok nem tették vissza, amikor a gazdaság elkezdett megindulni, hanem helyette az állami pályázatok útján kiszórt ezermilliárdokkal tőkésítették fel újra cégeiket. Idén aztán azt is kivették, és ácsingóznak újabb ezermilliárdokra. A központi költségvetés óriási hiánya nagyjából a nagyon magyar vállalkozások folyamatos feltőkésítéséből jön össze. Magyarán egy nem túl bonyolult, de derék magyarok által nem átlátható folyamat eredményeként a közösből irdatlan mennyiségű pénz vándorolt magánzsebekbe évtizedekre elintézve az államadósságot is. A másik probléma ezeknek a pénzeknek a sorsa. Egy részük - jellemzően a kis- és középvállalkozói szférából kivettek - a hazai piacon jelent meg és ingatlanba, részvényekbe, állampapírba fektetődött. (Ingatlanlufi, hahó!) A nagyobb falat: a multik itt elszámolt nyeresége, NER-csöcs szívogatók százmilliárdjai: külföldre menekült. (Csak az Audi tavaly 700 milliárdot, idén 2000 milliárdot vitt ki az országból osztalék címén.) Igen ám, de a tulajoknak az nem frankó, ha ezeket a tízezer milliárdokat 370-es eurón kell váltani, mert oda nyereség. Ezért Huba előtt állt a szép feladat: értékelje fel a forintot arra az átmeneti időre, amíg lemegy a konvertálás és ne is lógjon ki a lóláb. Ennek érdekében az MNB Virág elvtársa májusban elkezdte "felpofázni" a forintot a közelgő kamatemelés ígéretével. Szépen el is indult a mi kedves forintocskánk az erősödés felé, de a szart már nem lehetett visszalapátolni a lóba, a beígért emelésnek meg kellett lennie. És meg is lett. Huba - mint akinek a fogát húzzák - emelt 0,3%-ot, miközben rájött arra, hogy a spekiket is sikerült felébresztenie. Megnyugtatásukra bedobta, hogy havonta vizsgálják az emelés további szükségességét. Innen kétesélyes a játék. Huba reménye, hogy a nyári melegben a spekik lenyugszanak, és őszre elfelejtik, hogy lehet itt még keresni egy kis zsét. A rosszabbik lehetőség, hogy felbátorodva a Huba ígéretén havonta elkezdik nyomás alá helyezni a jegybankot a további emelés szükségességét hangsúlyozva a még több haszon reményében. Ebben az esetben Huba havi ciklussal egybekötött permanens harcra rendezkedhet be. Látható tehát, hogy szűken vett gazdasági szempontból nem kellett volna emelni, elég lett volna az emelés mérlegeléséről süketelni. A multik kiszolgálása és a NER-csöcsöcsön csüngők elvárásainak való megfelelés miatt azonban rendkívül bonyolult helyzetet sikerült kialakítani. Melyet tovább komplikál, hogy az emelés folytatása családi kasszák tízezreit boríthatja fel a hiteltörlesztő részlet elszállásával. Ugyanakkor Viktor is tovább akarja lökni az ingyen pénzt a vállalkozásoknak az áhított 5.5%-os növekedés eléréséhez, amely elvi feltétele a választások előtti osztogatásnak. A hiány az egekben lesz, amely viszont bátorítja a forint elleni spekulációkat. Olyan sakk-mattos érzület, nem?

És ha a gazdasági gondok nem lennének elegek, ott vannak a tisztán politikaiak is. Huba nagy félelme, hogy egy ország kormányát kívülről a fizetőeszköz bedöntésével lehet legkönnyebben megbuktatni. (Ötszáz forintos euróra már a nemzethy birkanyáj is képes lenne felfigyelni.) Viktor szénája nem áll jól a nemzetközi porondon, így a forint bedöntése egyik lehetséges útja a hatalomváltásnak. Huba ebben a rettegésben világbajnok, és szerencséje van abban, hogy ezt tiszta pillanataiban Viktor fogja. Kétségbeesetten - már a nyilvánosság előtt - próbálja Viktort rádumálni, hogy ne osztogasson, mert abból kurva nagy baj lesz. De Viktornál a tiszta pillanat ritkulóban.

A harmadik nehezítő tényező személyi. Huba elkövette azt a hibát, hogy nem tartotta magához közel Nagy Mártont, hanem kirúgta. Ez a rendkívül jellemes ember - a tollamat szarba mártom, azzal írom le: Nagy Márton - kikötött a Karmelitában, mint Viki vezír főtanácsadója. Ahol, mint minden korábbi mentorát - Király Júliát például - fúrja Hubát, ahol éri. Így aztán beszélhet Huba, amit akar - néha vasár- és ünnepnapokon értelmeset is - Marci gyerek sugdossa Viki fülébe a frankót.

Komoly gazdasági okok tehát nem indokolták a jegybanki kamatemelést, kényelmesen el lehet volna még lavírozni a korábbi kamatszinttel. Matolcsy - nem feltétlen önszántából - hibát vétett, és most már nagyon nehéz lesz kijavítani. Ha egyáltalán lesz rá akarat. Beléptünk egy kamatemelési spirálba, annak minden káros következményeivel együtt. Ma még csak keveseknek van elege Matolcsy kamatemelő döntéséből, de pár hónap, és sokaknak az lesz.