Imádom a Libegőt. Amikor először ültem rajta nagyon féltem. A kerítés felett hirtelen nagyot emelkedik, és hát sok év távlatából bevallható, hogy leizzadtam a rémülettől. Csak a levegőben nincs hova elbújni, nem lehetett mást tenni, mint erőt véve magamon legyőzni félelmemet. Nem ugrottam ki, és azóta élvezem a Libegő nagyszerűségét. Évente többször felmegyek. Felfelé gyönyörködöm a csendben, lefelé a városban. Imádom továbbá a "fákon futást". A fák teteje szépen le van nyírva, de ahogy nőnek ágai, az utazó elérheti a talpával. Ez olyan érzés, mintha az ember a fák tetején sétálna. Sehol nincs ilyen produkció, csak a Libegő tudja ezt a csodát. Szeptemberben volt egy éjszakai libegőzési program, amelyre véletlenül bukkantam rá, fantasztikus élményt nyújtott a résztvevőknek. (Kissé megkésve ezúton is köszönöm az ott dolgozók munkáját.) Csodás volt az őszre forduló természet csendje, nyugalma. Lefelé libegve pedig a kivilágított Budapest, amelynél kevés szebb város van, noha tudom, hogy a véleményem csöppet elfogult. Szeretett városom fényei ilyenkor olyanok, mintha fekete bársonyra szórt gyöngyöket látnék, a Duna-part kivilágítása párhuzamosan futó aranyláncokhoz hasonlatos. Aztán a templomok. A Mátyás templom karcsú méltósága, a Bazilika monumentalitása, távolabb a Közpénzlopás templomának lila-kékes fénye.

Most ezt a csodás látványosságot érzem veszélyben. Tavaly kezdte ez a Pokornyi nevű, hogy kerülete felújítaná az ötvenéves születésnapját ünneplő Libegőt. A hazug kutyák persze ígérnek mindent is, de ha egy politikus kinyitja a száját abból csak a büdösség árad. (A bolygót féltőknek nemcsak a tehénszellentésre kellene koncentrálniuk, mert a politikusi szájnyitogatás sokkal mérgezőbb.) Most az a népnek szóló mese, hogy a Libegő négyüléses lesz, meg biciklit is lehet felvinni és többi parasztvakító hülyeség. Naja... a Nemzeti Szpáhizmus Rendszerében valami jó lesz az embereknek? Ugyan.

Ráadásul a Pokornyi, ez az istenes ember. Ő az, aki szerint, ha Fideszt választják az emberek, akkor nincs közösbe nyúlkálás, mert aki megpróbálja, annak levágják a kezét. A jeles mondás óta eltelt tizenegy év, és még egyetlen Fideszesnek sem vágták le a kezét. Ez, hogy lehet? Négy magyarázat van: A Fideszesek nem lopnak. (vót röhögni?). Lopnak, de mégsem vágják le a kezüket, tehát a nyilas/spicli-ivadék hazudott. Lopnak, le is vágják a kezüket, de - miképp a gyík farka - visszanő. Lopnak, le is akarják vágni a kezüket, de van egy csodás anyag, amellyel, ha bekenik a praclit, azon elcsúszik a bárd, így vágnák ők, csak nem megy. Próbálják, de sajnos... És a Fideszes alkimisták ismerik ennek az anyagnak a titkát. Szerintem önök is. Pénz a neve.

Miképpen jön ez a Libegőhöz? Néhány éve érdekes változást vettem észre a Libegő környékén. Korábban társasházak, régi villák mellett libegett az ember gyereke, az utóbbi pár évben viszont a NER-köcsögök kezdtek ott építkezni. (Zord íjász barátomnak igaza van, Viktor betyárkörtéit nem kellene lovagoknak nevezni.) A régi társasházak átalakulnak lakóparkszerű építményekké, az ódon villák csodapalotákká. Egyik ilyen villa felett libegve nagyot néz a pórnép, mert csak a kerítése lehet vagy kétszázmillió, az épületkomplexum talán kijön szolid hárommilliárdból. Szomorúan kell megállapítani, hogy a Libegő környéke NER-sújtotta övezet lett. Na, mármost meddig fogja elnézni ez a társaság, hogy a pesti prolik, meg a vidéki bunkók kirándulás címén a fejük felett mászkáljanak? Lássák, amint tömik magukba a kaviárral szuvidált bélszínt, leöblítve egy kevés '72-es chatou de la de drága nedűvel, a garázsban autó formájában veszteglő százmilliókat, vagy amint a kertész éppen töcsköli a nasságos asszonyt/leánykáját, a medencében pancsi-pancsiznak, nem szívják azt a furcsa porcukorra emlékeztető valamit a kurváik seggéről, a Kaleta-díjra hajtó produkciókat, és a többi, szigorúan a keresztény erkölcs magánélethez tartozó dolgait. Van egy olyan tippem, hogy nem sokáig, mert a keresztény magánélet szentségéhez joguk van nekijük. Különben is, amit nem lát a nép, az nincs, úgyhogy coki. De bele lehet-e mondani az Istenadta orcájába, hogy ez itt már NER-terület, takarodjanak a 'csába innét? Ilyen durván nyilván nem. Jobb, ha szép lassan megtapasztalják. Tisztára, mint a bekerítéseket az angol községek a kapitalizmus hajnalán.

Van tehát duma a fejlesztésről. Ki ne örülne neki, nem? Aztán a valóság. Már most összeveszésben vannak az érdekeltek a közbeszerzéssel kapcsolatban. Mi jön még? Kiválasztanak egy céget, amely lebontja a tartóoszlopokat, ezzel a Libegőnek fuccs. A mese pedig indul a csodálatos jövőről a hülyének nézett népnek. Lesznek 3D-be foglalt vágyálmok, nagyon fáintos cucc, bárki meglássa. Csak a villák, lakóparkok urainak jogászai megtámadják a terveket. Egy Libegő mégsem lehet nemzetgazdasági jelentőségű, hogy az ilyen huzavonák elkerülhetők legyenek. Ez kézenfekvő, nem igaz? Aztán a magyar bíróságokon eltökölnek még pár évtizedet fontos birtokjogi, természetvédelmi, hatósági kérdéseket megszakértve. A pályázatot elnyerő cég már rég nem lesz sehol. (Pénz persze kifizetve, hogy a vastagon megszámított alkotmányos költség a megfelelő kezeket megóvja a levágástól.) Az utazó közönség ez alatt szépen elfelejti, hogy Once Upon a Time in...Libegő.

Félek, hogy ezt a gyöngyszemet a magyarnak nevezett gazdasági-politikai elit ellibegteti a korrupció messzeségébe, és ezt a félelmemet nem tudom legyőzni. Nem tehetek mást, mint kifejezem, hogy elegem van a Libegő veszélyeztetéséből. Hátha másnak is.