Szabó Lőrinc: Lóci verset ír

Ünnep előtt volt. Kint a kertben

húsvéti bárány bégetett,

most borult virágba az alma,

a barackfa már vetkezett,

én meg épp versbe igyekeztem

fogni életet és halált,

mikor egyszerre nyílt az ajtó,

jött Lóci és elémbe állt

s megszólalt: – Apu, verset írtam!

– De hisz még nem tudsz írni, te!

– Nem is írtam, csak kigondoltam.

– No, halljuk. – Hát figyelj ide, –

szólt Lóci, azzal nekikezdett

s két sorban elmondta a verset:

"Az életet adja, adja,

egyszerre csak abbahagyja."

Én nagyot néztem: – Ki? Kiről szól

a versed? Ennyi az egész?

– Hát az istenről, az a címe! –

magyarázta a gyerek; és:

– Nem kéne még valami hozzá?

kérdeztem én kiváncsian.

– Nem hát, – felelt ő, – ez az élet,

ebben már minden benne van.

– Benne van, jól van, igazad van,

szép a vers, menj és játssz tovább! –

Szinte ijedten csókoltam meg

Lóci hatéves homlokát…

Ő elrohant… Kint ragyogott a

tavasz, a bárány bégetett

s én eltünődve ezt a verset

írtam a magamé helyett.