A szocializmus munkamoráljának görbe tükrét Alfonzó tartotta a nagyérdeműnek a "Riadó a Pitypang szállóban" című méltán halhatatlan alkotásával. A szálloda a kijelölt határidőre persze nincs kész, a feldobott prémium viszont kellene, ezért a szállodát átvenni érkező elvtársaknak eljátsszák, hogy be van fejezve a nagy mű. A borítékosztásnál aztán összedől az egész, de sebaj, a pénz már a zsebben. Ahogy a közelmúlt nagy projektjeinek - elektronikus jegyrendszer, azonnali fizetés, Paks2 stb. - sorsát elnézzük valami hasonló játszódhat le napjainkban is azzal az apró eltéréssel, hogy nincs Alfonzó, aki legalább megnevettetne ebben a szomorúan tehetségtelen világban.

A projektszemlélet lassan alakult nálunk. Az Alfonzó által kifigurázott korszakot a nagy semmi korszaka követte, amelyben nem sok minden épült, a tűzhöz közel állók a meglévő dolgok lebontásából, eladásából pénzeltek éppen. Az Unióhoz való csatlakozás hozta aztán a projektszemlélet kialakulását, hiszen az uniós pénzeket elvben eredménytermék létrehozása érdekében lehetett elnyerni. No és mi a módja annak, hogy eredményeket lehessen felmutatni? Hát egy olyan szervezet, amely eredményorientált. Dolgozgatnak pár évig, és a végén ott a... nagy semmi. Vagy a mellébeszélés, kifogás. Érdekes világ.

Ha valaki arra vetemedne, hogy Budapest belvárosában eldobjon egy féltéglát, nagy valószínűséggel projektmenedzsert találna el. Az éttermek, kávézók teraszain munkaidőben csupa projektmenedzser ücsörög, és szövi álmát, mint színes fonált. Egymás előtt játsszák a nagymenőt. Ki hánymilliárdos projektben van benne, volt benne, lesz benne. Közben - saját fontosságuk bizonygatására - kis színeseket árulnak el olyan világnagyságokról, mint Univerzum esze Lőrinc, jó helyre befektető Pisti, és egyéb rezsim szpáhikról. Tisztára megelevenedik a múlt század elejének kávéházi világa. Csak akkor alanyi költők, írók, mások által zseniálisnak mondott színészek, rendezők várták, hogy felfedezzék őket, tönkrement szerkesztők ábrándoztak a redakció illatáról miközben egész napra - főúrtól hitelbe - rendelt kávéjukat szürcsölgették lassan, és briósukat majszolták. A projektmenedzserek valami hasonló színt visznek a kávéházakba, azzal az eltéréssel, hogy pénzük az van. Mert megérdemlik. Telik a holland adófizetők befizetéseiből. Csak azok az eredmények, azok alig jönnek.

Szegény Sanyi :). Rajta kívül tulajdonképpen bármelyikükről szólhatna ez az írás.

Hazánkban az eredmény szemléletű projektgondolkodás ugyanis kapott egy kis - iciri-piciri - gellert. A nagyvilágban azért hozzák létre a projektszervezetet, fizetik az embereket, eszközöket, hogy meghatározott időn belül a megbízó által meghatározott termék elkészüljön. Hunniában ezzel szemben a projekt célja a közpénz ellopása, melynek érdekében az abban közreműködő projektmenedzsert kiválóan dotálják. Ennyi, és nem több. A jó projektmenedzser legfőbb tulajdonsága, hogy szakmailag alátámassza a lopást, cserébe érinthetetlen és nem felelősségre vonható.

Ha nagy a baj, legfeljebb átnyergel egy másik projektre. A koreográfia általában úgy néz ki, hogy a projektmenedzser két-három évig felveszi pár milliós havi fizetését, és nagyon lelkes. A közelgő határidő előtt egy évvel - mikor már mindenki látja a borulást - összeráncolt homlokkal sóhajtozik a nehézségekről. Pár hónappal a krach előtt a projektmenedzser hirtelen új kihívást keres magának, mert már nem bírja a nyomást, inkább borászkodna stb. A megrendelő tátja a száját, de mit tud tenni. Aztán pár hónap múlva esetleg megtudja, hogy az új kihívásokat legyőzte az ő projektmenedzsere, és egy éppen induló projektben számítanak kiemelkedő szakmai tudására. Ha a megrendelő nagyon nem akarja elengedni, akkor a projektmenedzser megbetegszik, de szerencsére van élet a súlyos betegségből felépülés után egy másik projektnél. A legpimaszabbak nyugodtan megvárják a buktát, hogy a megrendelő pofájába nevetve megköszönjék a lehetőséget - és a sokmilliós fizetést - mielőtt lépnének. Sőt a teraszokon és konferenciákon az a frankó srác, akinek a legtöbb bebukott projektje van.

Elképesztő ez a projektmenedzser-világ, szerintem ezeket valami titkos helyen tenyésztik. És a megrendelők eltűrik, hogy packázzanak velük. (És közvetve velünk, derék polgárokkal.) Akkor is, ha egyébként a kiváló projektmenedzser nincs is "bevédve".

Persze vannak esetek, amikor nincs könnyű dolga a projektmenedzsernek sem. Mit tegyen például, ha a közbeszerzési kiírásra több szpáhi is rámozdul? Kinek kedvezzen? Szörnyű kín ez! Lölö léggitározzon boldogan a pokolról bikicsunájozva? Pisti lepje meg nejét egy újabb kastéllyal, amelyhez le kell zárni a köztereket? Garancsi tudjon többet tankolni a magángépbe plebejus miniszterelnöki programokhoz? Vagy ki tudja hány áttétellel sikerül Pintér vagy Varga lábujjára taposnia a felkészületlen projektmenedzsernek? Melyik útra lép? Komoly most a tét. Az elvétett kedvezményezett már alapból teheti sikertelenné a véghatáridőt, mert az egész metódust elölről kell kezdeni.

A fenti probléma fontos része lehet az eredménytelenségnek, de az összhatást csak részben magyarázza. A lényeg, hogy az egész magyarosított projektvilág ellenérdekelt az eredményes tevékenységben, mert addig is jár a kiemelkedően sok pénz, amíg a folyamat tart. Fel nem foghatom, miért nem lehet eredményhez kötni a javadalmazást. Kapna a projektmenedzser úr/hölgy egy átlagos fizut, aztán ha kész a cucc, akkor megkapná a kialkudott sikerdíjat. Sajnálná tőle a fene. Biztos kepesztene az eredményért. Így meg csak félig kész termékek maradnak utánuk, amiből azt hiszem, mindnyájunknak elege van.