Előző bejegyzésünk egyik kommentelője kissé gúnyosan a következő kérdéssel kívánta kifejezni mély megvetését mondanivalónk miatt: "Miket fogsz írogatni az EU-parlamenti választások után?" Az a helyzet pajtás, hogy nincs mit írogatnunk. Mert már egy éve megírtuk a "Az Európai Néppárt? Az kizárt!" című méltán nagy sikerű bejegyzésben. Bizony. Lehet elolvasni.
Két tétel szerepelt abban az irományban. Egy, hogy Viktort ki fogja zárni az Európai Néppárt, ha gyorsan nem korrigál. Ez de facto bekövetkezett, de jure pedig pár héten belül véglegessé válik. Látszik, hogy a Néppártnak a vörösökkel együtt sincs többsége, így rá fognak szorulni a liberálisok/zöldek/macronisták szavazataira. Azok pedig feltételül szabják Viktor kivágását a fősodorból. Ennek a feltételnek a Néppárt örömmel fog eleget tenni, mert tele van a hócipőjük az "Egy a tábor, egy a zászló!" elvet felrúgó áruló, korrupció tekintetében kihívással küzdő Viktorból.
A másik állításunk annyira gyönyörű, hogy élvezzék szó szerint: "Magyarországnak huszonegy hely jár, ebből ma tizenkettő Viktor hűbéreseié. Ismerve az én Viktorom észjárását, az új választáson a lehető legtöbbet akarja bezsákolni, nem lennék meglepve, ha az egészre gyúrna. És erre jó esélye van. A taktika egyszerű. Az EP-választások úgysem érdekelnek senkit, ezért elég a Fidesz híveket, meg a száraztésztára váró rejtett tartalékokat elvinni szavazni, a többit meg elriasztani. A vörösök már csupán a fővárosban tartják magukat, ám ezt a problémát szkinhed Zsolti megoldja. Régi polgári elemként sok könnyet nem fogok elmorzsolni a komcsik bukásán, viszont szórakoztató lesz látni, ahogy szkinhed Zsolti feltrancsírozza az MSZP maradványát. A Jobbik alapból nehéz helyzetben van, hiszen egy euroszkeptikus párt egyáltalán miért akar ott lenni a sárkány odújában? Pénzük se nagyon van kampányolni. A valahol, valamiért, valaki által a turbómagyaroknak jól hangzó névvel felruházott Tóth és a negatív IQ-val rendelkező Dórácska éppen most szedi szét a pártot, így ezek nem lesznek komoly ellenfelek. Ha pedig mégis látszana valami, akkor a KGBéla-ügy vagy a lelőhetetlen idegzsábaként nagyot alkotó Morvai egy kis pocskondiázásra bármikor előrántható. Az igazi veszélyt a száz százalékra a DK jelenti, mert hívei éppen olyan elvakultak, mint a Fideszé. Egyelőre kevesebben vannak, és ellenzékből száraztésztát sem olyan könnyű osztogatni, de a lemorzsolódó MSZP-sek becsatornázásával 3-4 helyet megcsíphetnek. Viktor ettől nem lenne boldog, úgyhogy Tóni pasának adott a feladat."
A Momentumot leszámítva úgy néz ki bejött a prófécia. Bár a lottószámok jönnének be így! Szóval kedves kommentelőm mit teccik szólni? Kell még mondanom valamit, Ildikó?
Talán néhány tanulságot érdemes mellékesen megemlíteni. Első, hogy a Momentum sikeresen össze tudta gyűjteni a lemorzsolódó vörösök szavazóinak egy részét, a Schmidt Mariska pici fia által szétvert pártra voksolók maradékát és a fiatalságot. Második, hogy a vörösök belső árulóit többé nem kell finanszírozni, sikeresen tették feleslegessé magukat. Innentől kár minden rájuk költött pénz, az MSZP magától fog szétesni. Hiába, az árulást szeretik, az árulókat nem. Szerencsére Szanyi kapitány egy ideig megél majd az üres üvegek visszaváltásából, a többiek mehetnek közmunkára. A harmadik, hogy a DK előretörésével felrémlik az Orbán-Gyurcsány két évtizedes csörte tovább élése, amely hiányzik a rossebnek. Nagy baj a határon túli magyarokkal van. Egy éve úgy gondoltam, hogy az utódállamokból összejöhet még négy-öt hely Viktornak. Az eredmény viszont lesújtó: Erdélyből egy hely, a Felvidékről - mostani tudásunk szerint - egy sem. A sikeres nemzetpolitikának hála kikopnak a magyarok részben elvándorlás, részben a felgyorsult asszimiláció miatt. Esetleg a Semjén nevű mészárosnak és a határon túli magyarokat csak pénzmosásra használó Viktornak ideje lenne levonni a konzekvenciákat.
A mozgósítás csúcsra járatásával megszerzett Fidesz siker nem ér semmit, a mögöttes társadalmi folyamatok inkább elszomorítóak. Egyre biztosabb, hogy ebből sajnos bukás lesz, amely magával ránt mindnyájunkat. Na, képzeljék, akkor mennyire lesz elegem a próféciámból.
Kövess minket Facebookon!
Utolsó kommentek