Az van ráírva a Sportszeletekre, hogy minden negyedik nyer, úgyhogy vettem is négyet, csak a nyereményért. Aztán nem nyertem. Pontosabban lehet, mert voltak benne hieroglifák, de azt fejtse meg a Champollion. Pár hét után viszont már tisztán ott volt a "Nyertél" szó, össze is gyűjtöttem belőle egy tucat körül. A határidő előtti héten megpróbáltam beváltani, ám csak az ördögnek róttam le tartozásomat útjaimmal. Vagy az adott bolt nem vett részt az akcióban, vagy a beváltható Sportszelet lett hiánycikk. Megszokott boltomban az alkalmazott megszánt, és azt mondta, megkérdi a főnökséget, hogy más fajta Sportszeletre is be lehet-e váltani a csomagolópapír üzenetét. Vártam, és közben azon gondolkodtam, hogy milyen furcsa is ez a kommersz csoki, amely szaros kis életemben egyszerre jelent dicsőséget, cinikus előrelátást és talizmánt.
A majdnem kilencmillió fociedző országában az a közvélekedés, hogy a focit gólra játsszák. Biztos van olyan is, ám közel negyven éve a Diáknapok tanár-diák meccsén nem a gólok voltak fontosak. Az ifjak arra mentek, hogy nem szeretett tanáraikat miként tudják szabályosnak látszó körülmények között ügyesen felrúgni. (Máig büszke vagyok rá, hogy az értem nem különösebben rajongó fizika tanárt úgy szereltem szabályosan, hogy felnyalta a betont a felező vonaltól a kapuig.) Tanárainkat sem kellett félteni, mert ők a testi fenyítésben már nem részesíthető bikaborjakat rugdosták, lökték ahol érték. Úgy jöttünk le a pályáról, mint a gladiátorok, hiszen a foci nem kisasszonyjáték. Szépen dagadó sípcsonttal, vérző térddel bóklásztam, midőn ráakadtam nagy érdeklődés - talán húsz fő - mellett zajló rendkívül izgalmas töriversenyre. Ez a vetélkedő az akkor népszerű Kapcsoltam szabályai szerint zajlott - Sportszeletért. Első jó válasz egy csoki, második kettő, harmadik négy, egészen százhuszonnyolcig. A pulpituson ültek a töritanárok, előttük a versenyző, közöttük barna kartondobozokban - melyből az egyikből már hiányzott valamennyi - a Sportszeletek. Amint speckol töritanárom meglátott, legyezgetett is, hogy sántikáljak tovább nekem nincs itt semmi látnivaló. A többiek viszont úgy gondolták, hogy megmutatják. Szégyenlős fiú voltam, nem néztem oda, viszont bő félóra után az összes Sportszelet nálam volt, a verseny véget ért. Ekkor válaszút elé érkeztem. Visszavonulok, és nyitok egy Sportszelet-kereskedést, vagy várok még valamit az élettől. Lehet, hogy rosszul döntöttem, de szétosztottam a több száz csokit az osztálytársak között. Ennek aztán az lett az eredménye, hogy az esti színházlátogatás után a jegyszedő nénik nem győzték átkozni azt a nyomorultat, aki miatt tele lett a nézőtér zöld mezőben diszkoszt hajigáló pici emberekkel. A májusi illatok viszont gondoskodtak róla, hogy a csillagos égboltról két szépen csillogó leszálljon a Földre, és ne hagyják parlagon a nap hősét.
Alig tettük le az esküt, ezredes elvtárs szörnyű hírt közölt az első lépcsős laktanya vitézeivel. Másnap a NATO megtámadja hazánkat! Éppen túljutottunk a döbbeneten, máris ismertette a szigorúan titkos haditervet, mely szerint délelőtt elhárítjuk a veszélyt, délután pedig támadásba lendülve áttörünk a Dolomitokon, és felszabadítjuk az olasz munkásosztályt a nagytőkések kizsákmányolása alól. Ez után minden átmenet nélkül váltott és egy szállodai hangulatfelelős hanghordozásával közölte, hogy a reggeli torna elmarad, gyakorlóban sorakozik a bagázs, vételezi a reggelit, gyalog masírozik a hadszíntérre, fél egykor megjön a gulyáságyú, délután hatra a teherautók, vacsora a laktanyában hétkor. Nálunk a családi neveltetés része volt, ha valamilyen hivatalosság azt mondja, hogy ötkilós - a legszükségesebbeket tartalmazó - csomaggal jelentkezni kell előírt helyen, akkor azonnal pucolás a környékről is, de legjobb meg sem várni ezt a helyzetet. Ezért kopaszként mondtam a szakaszvezetőnek, hogy két dolgot vigyünk: fehér zászlót, ha jön az ellenség és kaját, ha nem jön a gulyáságyú. Az öreg katonák elvben helyeseltek, felhívták azonban a kezdő okoskodó figyelmét arra a tényre, hogy a Néphadseregben nem rendszeresítették a kajával teli nylonszatyrot, amely így elég feltűnő lenne menetelés közben. Arra azonban nem tudtak mit mondani, hogy a tártáska teljesen felesleges, hiszen skulót úgysem kapunk, akkor minek cipeljünk másfél kiló vasat, elfér ott a kaja. Úgy is lett. Szereztünk fejenként két gyíkhúst, pár zsemlét, üdítőt és Sportszeletet. A főhadnagyunkkal pedig megalkudtunk, hogyha szintidő alá megyünk egymásután háromszor, akkor nekünk vége a vacakolásnak. Nem ment könnyen, de sikerült négyszer megcsinálni a produkciót, melyet főhadnagy elvtárs büszkén jelentett ezredes elvtársnak, aki vizenyős szemével unottan vette tudomásul a magyar virtus nagyszerűségét. A főhadnagy szavának állt azzal, hogy ne a harctér közepén héderezzünk, így egy ligetes részből figyeltük a saját tisztjeik ostobasága és az együttműködési készség hiány miatt a tűző napon szerencsétlenkedőket. Fél egykor persze nem jött a gulyáságyú, fél kettőkor megettük a gyíkhúst, aztán aludtunk fél négyig. Gulyáságyú sehol, a legénység a fűben döglött. Negyed ötre sikerült az élelmiszerkonvojnak teljesítenie a laktanya-gyakorlótér nyolc kilométeres távját. Ekkor viszont olyan tumultus bontakozott ki az ételosztásnál, hogy egy arra járó ellenség pár kézigránáttal az egész ezredet elintézhette volna. Szakaszunkban némi vita bontakozott ki arról, hogy részt vegyünk-e ebben a bohóckodásban. Sikerült meggyőznöm a srácokat, hogy ne, hiszen nemsokára hazahúzunk, a többiek fáradtak lesznek, de nem lesznek éhesek ahhoz, hogy lemenjenek vacsorázni, így mi annyi kaját vihetünk a körletbe, amennyit akarunk. Osztán tényleg így lett. Szereztem némi tekintélyt az öregek előtt a szakasz mikro-haditervével. Ők nem tudták, én igen, hogy nem én voltam, hanem Galamb, Gorcsev Iván, Senki Alfonz, Csülök és legfőképp Tuskó Hopkins. És aki megalkotta ezeket a figurákat, és aki saját életének ordas világában sajnos nem tudta alkalmazni az általa szabadalmaztatott eljárásokat. Hol van a történetben a Sportszelet? Persze nem engedik, hogy elegánsan átugorjak rajta ugye? A dög melegben szétolvadt, úgy kellett kinyalni az alufóliából. Kezünk, pofánk tiszta csoki volt, mint a bölcsiben. Valahogy ki kellett néznünk, ezért a drága vizünkkel kellett lemosni magunkat. Hiába, a legjobb haditervet sem lehet tökéletesen kivitelezni a gyakorlatban.
A vizsgadrukk az jelenség, melynek következtében a vizsgázó időben elhelyezi a testében felgyülemlett anyagot annak érdekében, hogy szelleme minél magasabbra tudjon szárnyalni. Viszont a vércukorszint megfelelő biztosítása érdekében jó, ha van kevés anyag révén sok energiát biztosító Sportszelet. Bekerül hát a vizsgaöltöny jobb zsebébe. Aztán nem fogy el az első vizsgán, a másodikon sem, a félév is elmúlik, a Sportszelet marad. Majd a következő félévben! Akkor sem kell. Az évfolyamtársak nevetséges babonákkal próbálnak operálni, de akinek Sportszelet van a zsebében, annak nincs rá szüksége. Az fölényesen nézhet a vizsgáztatója szemébe, aki azt hiszi, ő kérdez, és nem sejti szegény, hogy csak azt kérdezheti, amit a Sportszelet tulajdonos meg tud válaszolni. Vége az egyetemnek, a Sportszeletet megenni valóságos kannibalizmus volna, odakerül hát a kályhacsőbe. Egyszer majd megtalálják az unokák, és azt gondolják, hogy tudták, hogy feledékeny volt a nagyfater, de ennyire? Mit kezdjenek a muzeális korú Sportszelettel? Ki fogják dobni. Na, azt már nem! Végrendeletemben leírom, hogy sokat látott Sportszeletemet temessék el velem egy légmentesen lezárt műanyag zacskóban. Ezer év múlva az emberiség meghódítja az Univerzumot, gyógyítható minden betegség és már csak egy talány marad: miért van Sportszelet egy frissen feltárt sírban. A csontjaimmal pepecselő régészek sem tudják magyarázni, mert híres vezérek a lovukkal, vitézek a fegyverükkel, gazdagok a pénzükkel, mexikóiak a tévéjükkel szoktak temetkezni, Sportszelettel senki. Egyik majd a fejéhez kap: "Ez Gombóc Artúr sírja!" Megvan a szögletes csokoládé, és ha kellő anyagi támogatást kap teóriája, akkor kiássa a kerek csokoládét, a töltött csokoládét és a töltetlen csokoládét is. Jó érzés hozzájárulni egy távoli ismeretlen karrierjéhez.
Visszajött a bolti alkalmazott, vége lett a merengésnek. Boldogan mondja, hogy a főnökség engedélyezte a másik Sportszeletre való váltás lehetőségét. A Sportszelet nem hagy cserben, nem lehet belőle elegem.
Kövess minket Facebookon!
Utolsó kommentek