Az én jó ember Viktorom új politikai termékként azzal állt elő idén, hogy Magyarország 2030-ra utoléri Ausztriát. Jó vicc. Emlékeztet egy másik "jó ember" beiktatási tréfájára, aki 1933-ban azt mondta: "Adjatok nekem tizenkét évet, és Németországra nem fogtok ráismerni." A német emberek megadták. Aztán 1945-ben tényleg nem ismertek rá a szétbombázott, halott, meggyalázott Németországra. És Viktor éppen tizenkét évet kér még. Nagy ravasz ez a Viktor, hiszen már kilenc éve kormányoz kétharmaddal, és Ausztriához mégsem sikerült közelebb kerülni. De majd tizenkét év múlva! Akkor igen!
Miért van a magyar emberekben a vágy, hogy egyszer elérjük a Nyugatot? Egyáltalán valós vágyról van-e szó vagy csupán a szokásos magyar szalmalángról? A nyugati felzárkózás gondolata furcsa magyar kisebbségi érzületből fakadó régi gondolat, elméleti rezgéseivel nem is érdemes foglalkozni, annyit azonban jegyezzünk meg, hogy XIX. század eleji felerősödése (nemzeti) liberális személyekhez köthető.
Gyakorlati oldalról már más a helyzet. A fent említett németek a rommá bombázott országukból harminc év alatt - rengeteg munkával, lemondással - csodaországot hoztak létre. (Mármint az NSZK-ban élők.) Csak úgy megjegyezném, hogy nekünk, magyaroknak harminc év telt el a rendszerváltás óta, és sehol sem vagyunk. Viszont minket még mindig lehet hülyíteni, hogy majd tizenkét év múlva, esetleg, talán vagy ki tudja mikor. Ennek a dumának Hunniában sosem jár le a szavatossága, Viktor csak felmelegítette. De vissza az időben! A magyar emberek 1975 körül már megtapasztalhatták a néhány hetes családegyesítés céljából Magyarországon nyaraló NSZK-sok gazdagságát. Bámultuk autóikat, ruháikat. Nagy kegy volt, ha a nyaralót kiadó házi urat megkínálták a kartonszám behozott dobozos sörrel, a gyerekeknek adott dobozos kóla még nagyobb kegy volt, inkább a Wrigley's rágót szórták, mint indiai gyereknek az aprópénzt. Aztán a konyhanémetül folytatott beszélgetésekből kiderült, hogy ezek az emberek nem nábobok, hanem derék középosztálybeli - annak is sokszor az alsóbb része - népek: postások, hivatalnokok, alkalmazottak. Bennünk, magyarokban pedig erősödött az érzés, hogy ha egyszer nem lesznek kommunisták meg orosz megszállás, akkor majd mi is élhetünk a munkánkból ilyen színvonalon.
Ez az érzület kapott nagy lendületet az 1988-as határnyitással. És ekkor kiderült, hogy a magyarok mit vettek észre Ausztriában, azaz kinek mit jelentett Ausztria. A többségnek Ausztria egy nagy bevásárlóközpont volt, és ezt talán meg lehetett érteni. Emlékszem, hogy a Három kívánság című műsorban egy kisfiú azt kérte, hogy vehessenek - ismétlem: vehessenek! - banánt a falujukban. Tibi bácsi elintézte. Karácsony előtt begurult a faluba egy Barkas, és a szépen sorba állított emberek vehettek két kiló banánt és két kiló narancsot. A szocializmus dicsőségére. Amikor ezek a lefojtott vásárlási igényű és lehetőségű emberek rászabadultak az osztrákokra, ők csak a megvehető árut látták. A videomagnót, fagyasztóládát, banánt és a Milka csokit. Nem néztek az osztrák élet mögé, a felszín nekik épp elég volt, és elég ma is.
Mi egy kicsit más szemmel néztük Ausztriát. Nem volt jobb a mi látásmódunk csak más. Mi egyből az üzletet láttuk, hála atyámnak. A család éppen le volt égve, kellett a finesz. Mi nem hoztunk fagyasztóládát és egyéb talmi baromságokat. Hoztunk viszont Commodore 64-et, mert arra volt piaci igény. A magyar vállalatok könyörögtek, hogy vehessenek a korábbi COCOM-listás termékből. Hétfő hajnalban indultunk, kedden beadtuk a boltba bizományi értékesítésre, szerdán jött a vállalati beszerző, aki pont azt és csakis azt vette meg, csütörtökön megkaptuk a pénzt, pénteken visszatettük a schillinget a valutalapra. A következő héten kezdődött elölről. Amikor a népek rácuppantak az osztrák utakra a banánjukért, és tömve voltak a határátkelők, kicsit változtatni kellett a figurán, már vasárnap kimentünk a portékáért. Igaz, Ausztriában vasárnapi boltzár volt, de a közös érdek innovatív megoldásokat eredményezett, mert osztrák magyar két jó barát a seftben. A felpörgetett életstílusnak, összetartásnak meg lett az eredménye, a családi kassza helyrebillent és még maradt egy kis tőke is a későbbiekre.
Közben pedig észrevettünk dolgokat. Például, hogy az osztrák határőr/vámos ki sem jött az irodájából, csak integetett, hogy menjünk. A magyar persze szívózott. A Mehrwertsteuer-t ott a boltban visszakaptuk, nem kellett bürokratikus huzavonával bíbelődni. És a szépen megművelt földek, az egymás mellett sorakozó parcellák látványára is figyeltünk. És a "kisegzisztenciákra", amelyek megélhetést nyújtottak a szorgalmasan dolgozóknak. És a tisztaságra, amely ott belülről jött. A magyar társadalom egy kis szeletkéjének ezt jelenti Ausztria. A többinek meg...
Emlékeznek még 2013. március 15-re? A meteorológusok sírva könyörögtek, hogy el ne induljon senki, mert országos havazás várható. De egy szittyának ne mondják meg mit tegyen! Különben is, be van fizetve a wellness, megvan véve a síbérlet! Elindult hát a szittya förgeteg. Az első hóbuckáig. Osztán ott megtört a lendület. Az országos szervek lehaltak, két nap totál káosz. A büszke hun belügyminisztériumtól csak hülye sms-ekre futotta. Viktor vezér megtekintett, de ettől a hó nem olvadt el. Eközben Ausztriában... Nos, ott nem volt káosz. Az utak szépen megtisztítva ragyogtak. Még arra is maradt érkezésük, hogy megalázzák a balkáni söpredéket, és beküldjenek három hóekét, amelyek pár óra alatt Győrig letisztították az M1-est.
A különbség...
Utol akarjuk érni Ausztriát? Igen? Hát, Viktor, van egy jó hírem. A többség utolérte Ausztriát. Videómagnó már nincs, fagyasztót, banánt, Milka csokit vehet bármikor bármelyik üzletben, nekik már eljött Ausztria. A polgári kisebbség pedig tudja, hogy sosem fogjuk utol érni Ausztriát, mert ahhoz teljesen más gondolkodás kell. Polgári. Nix stadion, nix haveri kapitalizmus, nix sajátláb, nix összeszerelő üzem, nix sunyi alattvaló, nix ugribugri. Kell normális oktatás, önálló egzisztenciát biztosító munkahely, kórház, ahová nem halni jár a Lélek, rendezett környezet, nemzetére, tudására méltán büszke állampolgár.
Ezek az értékek viszont olyan mértékben hiányoznak a magyar társdalomból, hogy tizenkét év alatt sem pótolhatók. Pláne, ha az elitnek nevezettek nem mutatnak példát. Ezért ha kérhetném, népámítás céljából ne kergessük Ausztriát, mert elegem van a felesleges futkosásból.
Kövess minket Facebookon!
Utolsó kommentek