"Mélységes mély a múltnak kútja. Ne mondjuk inkább feneketlennek?" - írja Thomas Mann. Fontos dologra tapint rá a Mester, de azt hiszem, nem a lényegesre. Mert érzésem szerint nem az a releváns milyen mély a kút, hanem, az hogy mit tudunk felhúzni belőle. Egyáltalán, akarunk-e felhúzni valamit vagy előre lemondunk a régi tudásról megijedvén a felhúzás fáradságos munkájától? (Sőt felismerjük-e még a kutat?)

Pedig a József történet aktuálisabb, mint valaha. József azzal lett Egyiptom erős embere, hogy megfejtette a fáraó álmát. A Nílusból kijövő hét kövér tehenet megeszi a Nílusból kijövő hét sovány tehén, a hét teli búzakalászt elnyeli a hét sovány búzakalász. József szerint ez az álom azt jelentette, hogy a hét bő esztendőt követi a hét szűk esztendő. József biztatására a fáraó magtárakat épített és a bőség idején keletkezett többletet tartalékolta. Nem pazarolták el a gabonát, nem ettek nagyobb kanállal, hanem készültek a rosszabb időre. Amelyben csak az előrelátó gondolkodás mentette meg Egyiptom népét a nélkülözéstől, éhhaláltól. Talán fel kellene húzni a múlt kútjából ezt a tapasztalást. Mert közeleg a szűk esztendők időszaka. Nem nagyon lehet másképp.

A válság után a világ jegybankjai kifejezhetetlen mértékben öntötték a pénzt a pénzügyi szektoron keresztül a gazdaságba, hogy az egész rendszer összeomlását megakadályozzák. Ez a stratégia bevált, eljött a bő esztendők kora. A sok pénz stabilizálta az országok és a világ gazdaságát beteljesítve a kiszórásához fűzött reményeket. Igen ám, de nem maradhat így sokáig, mert ez az eszetlen pénzmennyiség egyre károsabban hat.

Na most jön az, hogy: "Hülye vagy blogger! Hol van az a sok pénz? Mert én nem érzem! De nem csak én, hanem a szaúdi hercegek sem, akik sztrájkolni kénytelenek a pénzhiány miatt!" A kedves hozzászólónak részleges igazsága van. A blogger valóban hülye. (Ez axióma, kár lenne erről vitatkozni.) A többi viszont tény. Attól, hogy az egyes ember nem érzi közvetlenül a sok pénz hatását, azok a pénzek ott vannak. Csak nagyon rosszul oszlanak el. Tanulmányok tucatjai születtek arról, hogy a társadalmi szerkezetet mennyire eltorzítja a közelmúlt pénzbősége. A felső tízezer eszméletlen mértékben gazdagodik, a középosztály tíz körömmel kapaszkodik - sokszor süllyed - az alsóbb társadalmi rétegek maradnak ahol voltak, a kitörés reménye nélkül. A nagyközönség számára tehát annyi a pozitívum, hogy lassabban merül alá. Ez is eredmény, ám kétségkívül szolidnak mondható.

E tendenciák mellett azonban sok pénz van a világgazdaságban, amely keresi a helyét. Ennek a kiáramoltatott pénznek egy részét felszívta a részvénypiac, az indexek az egekben, az ingatlanárak dettó, az államkötvények kamata olyan alacsony, hogy a befektetők ingyen is hiteleznek. A technológiai fejlesztésekre dől a lé, különben Musk nem tudna vicces mesékkel napi sok millió dollárt elégetni. A fedezetlen pénz negatív hatásai viszont lassan leszivárognak a gazdaság alsóbb rétegeibe. A vállalatok készpénzállománya kiugróan magas, befektetni - fejlesztésre fordítani - már nem tudnak ennyi pénzt, inkább tartalékolnak. Az államok adóbevétele rekordokat döntöget. Lassan mindenki belefullad a sok pénzbe. A bérinfláción látható, hogy gyakorlatilag hatékonyságnövelés nélkül emelkednek a bérek. Nem sajnálom senkitől, egyéni szinten ez üdvös egy darabig, de hosszú távon nem tartható. A jegybankoknak/államoknak tehát körültekintően vissza kell szívni a pénzmennyiség jelentős részét. A pénzügyi szakembereket már óvatosan felkészítik az új trendre a kamatemelés lebegtetésével, lehetséges mértékével, időbeli eloszlásával, a kisembereket viszont meglepetésként fogja érni az új irány. Az ő piciny látóterüket még az olcsó hitelek kápráztatják el, hiszen eljött a bőség kora.

A múlt kútjából merítve nézzük, hogy miként szokás begyűjteni ortodox és unortodox módon a suskát. Van először is minden megoldások anyja, a háború. Ilyenkor a fenyegetettségre hivatkozva lehet anyagi áldozatokat követelni a néptől. Erre talán nem kerül sor. Egyfelől nincs normális ellenség. A koreai kisdisznó nem tétel, az irániak meg nagyon meg tudják kavarni az olajpiacot, az nem jó senkinek. Másfelől régen, ha meghalt százezer katona, az legfeljebb a családtagoknak fájt. Ma, ha egy baka lábát feltöri a bakancs vagy egy drónkezelő ínhüvelygyulladást kap, és ezt kiposztolja, lemondatják a hadseregparancsnokot.

Van aztán az infláció. Panammay Luis tűpontos megfogalmazása szerint nincs az a kiöntött pénz, amit ő ne tudna elinflálni. Hát ez a mennyiség már Luis képességeit is meghaladná, de egy része simán eltüntethető ezen az úton. Aztán vannak az önkéntes pénzadók, őket unortodox módon lehet lehúzni. Tipikusak a kriptovalutába fektetők. Ők sok tízezer valós dollárjukat adják oda egy üziért, hogy cserébe van elektronikusan nyilvántartott valamijük. Aztán majd kapnak egy másik üzikét, hogy nincs. Sajnos. Elveszett. Talán a karbantartás miatt. Mehetnek reklamálni Manituhoz vagy akit megtalálnak. (Senkit sem fognak, hiszen az sem tudható ki fejleszti ezeket.) A tőzsdei beborulással is sok pénz szokott elégni, miért ne alkalmaznák most is? Az ingatlanpiacon vitézkedők többször és nagyon könnyen lehúzhatók. Először az áreséssel, azután a felvett hitel kamatain keresztül és végül az állam is adóztathat, hiszen ez az a vagyontárgy, amelyet nem vihet el csizmája talpán az ember.

Ha szükség van további elvonásra, ott vannak a betétesek. A ciprusi példa azt mutatja, hogy áttörődött egy nagyon fontos elv, mely szerint a betétes - hacsak nincs valami szoros kapcsolatban a bankkal - nem felel a bankért. Most már szabályozták ugyan a felelősség szintjét és mértékét, de az elv sérült. Innét csak technika más szinteket és mértékeket bevezetni a megtakarítók lenyúlásához. Nagyon súlyos krízis esetén jön a készpénzbevonás, felülbélyegzés a gonosz bűnözők elleni harc jegyében, mint az látható volt a Indiában 2016 őszén.

Az időpont persze kérdéses. Mindenesetre élőszóval ígérem, hogyha azt álmodom, hogy hét dagadt jegybankárt megzabál hét piszkafa jegybankár, azonnal szólok. Talán 2019/2020 körül várhatók az első lépések, ahogy a gazdasági folyamatok érlelődnek.

Addig viszont készülni kellene az egyénnek és az ország népéért felelős kormányzatnak a nehezebb időkre, de nem látszik az erről való gondolkodás sehol. A múlt kútjából nem merítünk, József okos előrelátásának tapasztalását nem hasznosítjuk. Amikor meg majd eljön a szűk esztendők kora, akkor fognak sokan átkozódni: Elegem van!