Mikor fog már rossz kedvünk tele tündöklő nyárrá változni? Mert a hócipőnk tele. Az ember gyereke valahogy még elvan a téllel karácsonyig. Addig még megvan az újdonság varázsa, a készülődés. Aztán karácsony után még jól jön egy kis maszatolás, pihengetés. Szilveszterkor eldurrannak a pezsgős üvegek és a tűzijáték, utána azonban jönnek az üres hideg, fázós, szürke hétköznapok.

Akármerre nézek, fáradt emberek tülekednek a szmogriadós kamu miatt dugig tömött buszokon, villamosokon, kigyulladó metrókocsikon. Sok a prüszkölő, köhögő ember. Üres, ideges tekintetek. Bizonytalanság a szemekben. A rezsim látszólagos kedvezményezettjein félelem uralkodik, ezért hangosan bizonygatják igazukat, mint aki félelmében fütyül az erdőben. Közben a plakátokon valami erős országról megy a handabandázás. A párttévékben ostoba arcú alakok lökik hiteltelenül a nagyszerű, erős ország vízióját.

Alig érezhetően, de lopakodik felénk valami megmagyarázhatatlan. Akinek érzéke van ennek felismeréséhez annak zsigerei ordítják, hogy baj lesz. Akinek nincs, az nem hiszi, nem meri elhinni, ringatja magát a "Valahogy mindig lesz, mert úgy még sosem volt, hogy valahogy ne lett volna." életérzés kényelmében. Pár hete lehetett olvasni Szilárd Leóról, aki az elsők között érezte meg a vészt. Összepakolt, felszállt az üres vonatra és épségben elhagyta a Sötét Birodalmát. Aki másnap indult, annak már késő volt. Aki pedig még a szemének sem hitt, arra még rosszabb idők jöttek, ha egyáltalán túlélte. A rezsim kiszolgálói sem feltétlen jártak jól, idő kérdése volt csupán, hogy ők is ott maradjanak az orosz hómezőkön, vagy maguk alá temessék őket szétbombázott városaik romjai. Az időzítés fontosságát még a Nagy Magyar Lovag is felismerte és értekezett róla 1994-ben egy keveset, mielőtt lefalcolt a Fidesztől: "Hja, kérem, fontos a jó ritmusérzék."

A tirpák főiskola utolsó - rosszul időzítő - KISZ-titkárának médiamogullá emelése pedig egyértelművé teszi az új, szörnyű idők eljövetelét. Mindenhonnan bújnak elő a "mindegy, hogy milyen a rezsim, csak én járjak jól"- típusú alakok. És már nem szégyellik. És már a Fidesz sem szégyelli őket. Kapcsolgatom a tévét januári unalmamban és látom, amint Fásy mulattató egy tíz éves felvételen együtt mulat a kiváló, ártatlanul meghurcolt Hagyó Miklóssal. Most meg Csak a Fidesz! A volt MSZMP-s hazaárulók lapjának egykori szerzője ma hazaárulózni meri azokat a polgárokat, akik élni szeretnének a népszavazás adta lehetőséggel egy nyilvánvalóan korrupt vállalkozás ellenében. Apropó: a kiváló szerző már harminc éve megírta most aktuálissá váló "Érzelmi kötődés" című cikkét, amelyben előre látva az Úr születésének 2017. esztendejét köszöntötte Putyin urat látogatása alkalmából. (Olvassák el, döbbenetes.)  Csiszár Jenő főkonzul-jelölt úr 2008-ban még a Móka című műsor szellemi verőlegényeként komcsi zsoldban ott ütötte a Fidesz politikusait, ahol érte. Aztán Legokosabb Lajos zsoldjába állt. Most pedig a Fidesz zsoldos kosztján éldegél. Hogy ízlik a zsoldos koszt komcsik?

De a krach előtt még lesz egy kis kellemes időszak, csak azért, hogy aki ringani akar, az elringathassa magát. Magyarázza meg magának, környezetének, hogy "á, dehogyis, hiszen..."

Mégis, túl sok a baljós árny a világban és itthon, ami nekünk, magyaroknak sok jót nem szokott hozni. Minden együtt van a történelmi tapasztalatokon alapuló orbitális pofára eséshez. Először is egy eresztékeiben ropogó világrendet látunk az azzal járó átrendeződéssel. E tekintetben mi tuti vesztesek vagyunk, a londoni fogadóirodák 1:1-ben adják a magyarok szívják meg a legjobban oddsot. A folyamat első fázisában két pogány közt találjuk majd magunkat, második fázisában pedig Kompországért - ha maga nem is akar indulni - eljön a Kelet. Télország ura a napokban megszemléli leendő birtokát, a lengyelek meg előre röhögnek Viktor orál jobbágyi mutatványán. Van aztán nekünk egy, csak a saját hasznát leső végtelen ürességtől kongó és korrupt országvezetésünk élén egy önmaga hülyeségébe ájult szerencsétlennel, aki hiszi saját fontosságát. Ezen kívül van még egy társadalmi rétegünk, akik a "csak egy nap a világ" hangulatban még meg akarják tömni zsebeiket, mert érzik ők is, hogy "Ez az utolsó tánc, aztán mindennek vége.". Ők a rezsim nyertesei. Akik annyira nem bíznak saját maguk és az ország jövőjében, hogy minden létező csatornán menekítik harácsolt vagyonukat az országból. Van továbbá az ország népe, amely üres tekintettel bámul ki a januári hideg szürkeségbe és már nem remél. Ha van esze, jól bejáratott évszázados rutinnal készül a túlélésre vagy meglép, amíg teheti.

Tél van, hideg, szürke, influenzás tél. Elegem van belőle.