Karácsony előtt a lapok fő- és egyéb felelős szerkesztői elmennek szabadságra, hogy végre családjukkal, barátnőikkel/barátaikkal békésen eltöltsék az ünnepeket, a redakciót meg ráhagyják a segédszerkesztőre, nagy kárt úgysem tud csinálni. Óvatosságból azért készítenek egy listát azzal az utasítással, hogy ezekről a témákról tessék rittyenteni valamit, amitől kitelik a kolumna. Ezen a listán nagyjából a következők szerepelnek: a pápa beszéde, az újévi koncertek, kik haltak meg az óévben, gatyában való fürdőzés a jéghideg tavakban, folyókban, a szilveszteri petárdázás veszélyei, receptek az évbúcsúztató bulikhoz, a katzenjammer következményei és azok elhárítása, jóslások a következő évre és az újévi fogadalmak. A segédszerkesztő pedig előveszi a lap archívumából az ötéves cikkeket - ki emlékszik már azokra -, és unalmában aktualizálja őket. Máshogy nem lehet. Különben nem tudnám magamnak megmagyarázni az újévi fogadalmakat. Környezetemben ugyanis negyven éve senki sem tett újévi fogadalmat, az újságokban/portálokon meg azt olvasom, hogy az emberek mást sem csinálnak az év végén, mint önsanyargató újévi fogadalmakat eszelnek ki saját maguk szívatására. Csakhogy a mini uborkaszezon fogadalmas részei nem csekély veszélyekkel járnak az átlagemberre nézve, mert sok szerencsétlen beszopja ezeket az unaloműzésből pozitívumként elé tárt magatartásmintákat.

A segédszerkesztők által kifundált újévi fogadalmak köre szintén behatárolt, a ma divatos életmód váltás köré szerveződnek a kisfickók látomásai. Az egészség tudatosság jegyében zajlik a legtöbb fogadalom, úgymint: leszokom a dohányzásról, lefogyok, többet mozgok, több zöldséget beszélek eszem és a többi és a többi. Vannak persze lelki jellegű fogadalmi mesék is: több időt töltök a családommal, jobban fogom szeretni az embereket, megtanulom értékelni az élet szépségeit és egyéb soha senki által komolyan nem vett bullshitek. Ezek jelentős része persze alapból nem megvalósítható, de olyan jó álmodozni róla a fűtött szoba karácsonyi hangulatában, hiszen mindenki tudja: "Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni, Hogy melegednének az emberek." A segédszerkesztők pedig - ó szent együgyűség! - szorgalmasan hordják a rőzsét a nagy tűzhöz, ha már ők nem mehettek szabadságra.

Nincs ezzel semmi gond, amíg senki sem veszi komolyan. Ha azonban irányadó mintaként kezd rá tekinteni a társadalom amúgy is frusztrált tagja, az tud veszélyes lenni. Mert tovább növeli az egyéni csalódottságot, ha nem sikerül a fogadalomnak megfelelő célt elérni. Márpedig miért sikerülne, amennyiben az okot nem lehet felszámolni. A bagózásnak, túlsúlyosságnak, a családdal való kevés időtöltésnek stb. oka van, amely nagyban függ az adott egyén élethelyzetétől. Ezért ebből az összetett folyamatból nem lehet egyet kiemelni, az egész megváltoztatásához pedig tényleg egy alapos életmódváltás szükséges, amelyre viszont lottó ötös nélkül remény sincs. Akkor meg ne csesztessék az embereket a segédszerkesztők!

Itt van például a fogyókúrás fogadalom a tél közepén. Színtiszta ostobaság. A Föld ezen égövén évezredes hagyomány, hogy test (állatoké is) felkészül a télre. Raktároz, zsírt tesz félre. Egyrészt azért, hogy kibírja a téli hideget, másrészt azért, hogy felkészüljön a tavasszal beköszönő feladatokra. Ugye milyen jól jön ebben zegernye időben egy kis fókazsír? Ezért a tél közepén fogyókúrás fogadalmakat tenni baromság, erre tüzelni az embereket pedig felelőtlen ostobaság. Nem mondom, hogy ne vigyázzunk a vonalainkra, de ennek nem januárban van itt az ideje. Felesleges erőlködés. Télre felszalad két-három kiló plusz. Nem lehet ellene tenni. Én ősszel felvágom a vidéki ház fűtéséhez szükséges ezer köbméter fát, teniszezem a haverokkal, focizom, uszikálok, minden hiába. Aztán ugyan ilyen életmód mellett tavasszal szépen eltűnik a túlsúly. Nem kell hozzá fogadalom, saját magam hülyítése.

Akik viszont komolyan veszik a tél közepén való diétázást, azok könnyen ráfázhatnak. Eredmény semmi, csalódottság nagy. Aztán tél végén jönnek a méregtelenítő/léböjt kúrát ajánló sarlatánok, akik nélkül szegény Bujtor még mennyi Csöpi filmmel örvendeztethette volna meg hálás közönségét. A télen fogyózók a legjobban kiszolgáltatottak ezeknek. Mivel eltelik két hónap, eredmény meg nuku, fokozzák a tempót a csoda módszerekkel. Talán még lesz is valami talmi siker, amely azonban nem nagyon szokott tartható lenni, bukás kódolva. Célszerűbb ezért - ha már muszáj fogyózni - tavasszal, okosan, szép lassan ledobálni öt-hét kilót, és azt őrizgetni nyáron, ősszel pedig két-háromnál többet nem szedni vissza. (A következő évben ugyan így, amíg el nem fogyunk teljesen. És az mekkora öröm lesz! Sikerült a fogadalom!)

Az eszementen fogadkozó fogyózó a neki bebeszélt mintát követve gyors eredményt akar, ezért kapva kap minden hülye és veszélyes módszeren. Pedig nincs siker nagyon kemény elszántság nélkül. Egy ismerősömet pár évig nem láttam, ezért ijedten méregettem huszonöt kilóval könnyebb sziluettjét. Ám megnyugtatott, hogy nincs baj, csak életének fogyókúrás szakaszát éli. Akik megkérdezték tőle a receptet azoknak megmondta: erős nyakizom kell hozzá. Ha megkínálják kajával, ingatni kell a fejet. Ennyi kell a diadalhoz. Tartotta magát az önsanyargató életmódhoz pár évig, aztán nyugdíjba ment. Most pont úgy néz ki, mint legendás fogyókúrája előtt. De kit érdekel, ha így érzi jól magát.

A súlyunk kordában tartása értelmes cél, amiért tenni kell, az idáig renden van. A hülyeségből kikényszerített, előre láthatóan csak frusztrációt okozó, tél közepi eszement fogyókúrázás propagálásából viszont elegem van.