Jó olvasóim és drága kommentelőim - Önök, kik mindig utat mutatnak számomra az élet útvesztőiben - mondják már meg nekem, mi a bánatos rosseb szükség van az osztálykirándulásokra? Tényleg nem értem.

Az osztálykirándulás először arra jó, hogy a szülők már szeptemberben összevesszenek azon, hogy hová ránduljon ki az osztály. Képesek a költségek ötszáz forintos eltérésein fél évig vitatkozni, és a szülői értekezleteket terhelni a szerintük ideális hely meglátogatásának ajánlgatásával. Az Ópusztaszer versus Balaton-felvidék front összecsapása életre szóló lelki sebeket képes ejteni. Csak tudnám, minek.

A gyerekek is rühellik. Alsó tagozatban egynaposak a kiruccanások, amely nagyjából 5-6 óra utazással jár. A látnivalókra marad 3-4 óra. Bazira megéri egész nap buszban ücsörgetni a kölyköket. Szerencsére a tabletjükkel elvannak. Dehogy ennek mi értelme? A kirándultatottaknak van egy sajátos alfaja, a hányósak. Ők nem bírják a buszt, számukra az egész kíntorna. Egy osztályban mindig van 2-3 ilyen gyerek. Amikor aztán ezek elkezdenek öklendezni, csatlakozik hozzájuk még néhány. Buli az egész, nem? Felsőben már többnaposak a kirándulások, ekkor jelentkeznek a fegyelmezési problémák. Titkos ivászatok, cigizés, fiú-lány ismerkedési estek a tiltott zónákban. Persze lebukások is jönnek osztályfőnöki, igazgatói figyelmeztetésekkel, iskolai feszkókkal, amelyek enélkül a felesleges program nélkül nem jöttek volna létre. A középiskolában ugyanez hatványozottan, utolsó évben pedig kezelhetetlenül. Nem segítenek a senkit sem érdeklő múzeumok, skanzenek és egyéb időpocsékoló, ám kötelező programok.

Szerencsétlen pedagógusokat sajnálom a legjobban. Gyakorlatilag teljesen kiszolgáltatottjai ennek az idejétmúlt, ostoba rendszernek. Felelősségük óriási, hiszen ha Rajmundka leorrol a várrom tetejéről, akkor őt veszik elő. Ha a kis Virág teherbe esik, ő a hibás. Ha a bikaborjak tajtrészegen randalíroznak a szálláson, rajtuk csattan az ostor. Rendes pénzt - vagy egyáltalán plusz díjazást - nem tudom kapnak-e ezért a nagy felelősséggel járó túlmunkáért. Nem is igazán tudnak mit kezdeni ezzel a helyzettel a nyomorultak, fegyelmezési eszközeik csekélyek. Ezért vagy pedantériát játszanak inkább kevesebb mint több sikerrel, vagy jópofizva együtt sörözgetnek a süvölvényekkel, vagy leszarják és azon imádkoznak, hogy megússzák valahogy azt a néhány napot balhé nélkül.

Tényleg nem értem mi értelme van még az osztálykirándulásoknak, aki akar, az úgyis családilag körülnéz az országban. Akinek meg erre nincs igénye, azt mi a fenének macerálni. Szólni kellene ennek a rengeteg ésszel megáldott emberminiszternek, hogy elegünk van az osztálykirándulásokból.