Mi, Magaskultúrájúak, a szánk szélét kissé lebiggyesztve - ám a polkorrektség értelmében mégsem lenézően -, mosolyogva tekintünk az Alacsonykultúrájúakra, akik hosszú sorokban ácsorognak a mozijegypénztárak előtt James Bond látása érdekében. Mi, Magaskultúrájúak, természetesen nem a léha szórakozás érdekében nézünk filmet, hanem lelkünk épülésének céljából. Ha például észrevesszük, hogy náculnánk, azonnal megtekintjük a Sorstalanság című örökbecsűt, újabban pedig a Saul fiát. Homofób hajlamainkat sem hagyjuk eluralkodni, amint erre a legapróbb jel mutatkozik, máris rohanunk megnézni a Veszetteket. Ha azonban a fenti kihívásokkal nem kell szembenéznünk - önkritikusan bevalljuk - mi is hajlamosak vagyunk némi szórakoztató jelleggel mozizni. Ebben az esetben a Sátántangó című alkotáson műélvezünk. Alacsonykultúrájúaknak készült ún. közönség filmet - éppen közönségessége miatt - kizárólag kritikai szempontból nézünk, hadd lássuk mivel eteti Hálivúd a plebset.

Nem értjük Alacsonykultúrájú polgártársainkat, akik képesek önfeledten szórakozni olyan bugyuta történeteken, mint a James Bond. Rajongásuk ezért 007-es ügynökért alapvetően gyermeki jól megvilágítva a mindennapokból való elvágyódás érzését. Melyik Alacsonykultúrájú nem akarna egy szép szőke nővel henteregni pláne, ha a hozzá vezető út egy gyönyörű fekete nővel való hempergéssel abszolválható. Nekünk, Magaskultúrájúaknak, ez a szituáció értelmezhetetlen, mert mi már meghaladtuk a különneműek közötti testiség primitív ábrázolásával járó közönséghajhász megközelítéseket. Alacsonykultúrájúék azonban élvetegen dagonyáznak ezekben a szexista jelenetekben.

És persze melyik Alacsonykultúrájú ne akarná kihajítani valamelyik ellenségét - mondjuk a főnökét - egy robogó vonatból, engedve alantas ösztöneinek? Mi, Magaskultúrájúak, azonban fejlett realitásérzékünkkel jól tudjuk, hogy Magyarországon ez lehetetlen. Nincs robogó vonat. Az a meséket készpénznek vevő Alacsonykultúrájú, aki a csilliárdokért felújított Esztergom-Budapest viszonylaton próbálkozna az utált főnök kihajításával, azt kockáztatná, hogy a dühös góré a vonat mellett baktatva töltené ki az azonnali hatályú felmondásról szóló papírokat.

Alacsonykultúrájúék meredten bámulják a vásznon, ahogy kedvenc ügynökük felrobbant egy házat - kb. ötszáz halott - és mi a szankció? A főnöke, valami M beléfecskendeztet pár milliliter okosvért. Bezzeg a való világ Magyarországán! Ha egy gazda fagyállóval szereti inni a borát - egyesek szódával szokták -, és a tolvaj gyomra nem bírja a szokatlan ízesítést, a gazda kap hét év szigorítottat, három, farsang alkalmából bírónak öltözött talárostól úgy, hogy még az ügyész fellebbez enyhébb ítéletért. Csoda, hogy a mindennapi élet kihívásai elől Alacsonykultúrájúak a mesékbe menekülnek?

Alacsonykultúrájúék akkor is hitetlenül meresztik szemeiket, mikor Bondon tíz perc alatt - egy rövid erkölcsinek tekinthető, ám altató jellegű magyarázat mellett - két agyműtétet is végrehajt a piszkos, szemét gonosz ember. A műtét olyan jól sikerül - még érzéstelenítés és aneszteziológus nélkül is -, hogy Bond azonnal fel is robbantja a klinikát. Alacsonykultúrájú is szeretne magának ilyen színvonalú orvosi ellátást, mert hiába fizeti a tb-járulékot, egy szimpla szalagműtétre is éveket kell várnia. Nem beszélve arról, hogy ennyi várakozás után már jogos lenne a kórház eldurrantása is.

Alacsonykultúrájúék mesének tartják a mindenkiről mindent látó információs bázisokat. Szerintük amit a faszbukra tesznek, azt csak az látja, akinek ők megengedik. Mi, Magaskultúrájúak tudjuk, hogy vannak ilyen rendszerek, életünk nyitott könyv olyanok előtt is, akikről nem is tudunk, de mi nem hiszünk a primitív összeesküvés-elméletekben.

Alacsonykultúrájú barátaink szörnyülködve nézik, hogy lehet egy mostohatesó ilyen megátalkodottan gonosz. Csak azért, mert Bond kissrác korában úgy benyalta magát a mostohafaterhoz, mint cuki Nermál Jon Arbucklehoz, kész kiirtani a világot. Akkurátus szisztematikussággal időt, pénzt nem kímélve létrehoz egy világot behálózó, titkosszolgálatokkal ujjat húzó bűnszervezetet ahelyett, hogy a megfelelő időben háztartási balesetnek álcázva beleejtett volna egy hajszárítót a kis James fürdőkádjába. Az eredmény biztosabb és kevesebb felhajtással jár, igaz filmet sem lehetne belőle forgatni. Mi, Magaskultúrájúak, csalódunk abban, hogy a szerzők szimpla családon belüli erőszakkal magyarázzák meg a világok harcát, ugyanakkor kacagunk az ezt tágra nyílt szemmel bámuló Alacsonykultúrájúak gyermeki rácsodálkozásán. (Kontrasztként érdekes, hogy saját papájával nem bíbelődött ennyit, őt lavinaomlásnak álcázva, hétköznapi módon tette el láb alól.)

Nekünk, Magaskultúrájúaknak vicces nézni azt is, ahogy Alacsonykultúrájúak küzdenek a film két és fél órás idejével, valamint az elfogyasztott vödör kóla és lavór pattogatott kukorica élettani hatásaival. Mi, Magaskultúrájúak a világról alkotott bölcsességet csekély hét és fél órában összefoglaló Sátántangó gyakori nézésével hozzáedződtünk az ilyen jellegű kihívásokhoz. Alacsonykultúrájúak esetében viszont lehetett tippelgetni, hogy húgyhólyagjuk vagy Bond fegyvere sül-e el előbb. Nos, Bond stukkere a végén nem sült el, Alacsonykultúrájúak pedig a mozi végén egymást taposva rohantak elintézni a naggyá terebélyesedett kisdolgot megfosztva magukat a sekélyes erkölcsi tanulság levonásától.

Mi, Magaskultúrájúak, hazaérve azonnal megtekintjük a Taxidermia című művészeti alkotást megelőzve a James Bond által ütött lelki sérülések kibontakozását. Alacsonykultúrájúak pedig jobban teszik, ha a Disney-féle Hófehérke és a hét törpét nézik meg, mert az olyan jó mese, amelyből senkinek sincs elege.