Úgy hat-hét éve elkezdtem hajnalonta kijárni a piacokra. Bárhol vagyok az országban az árupakolás rítusát, az árusok, trógerek felkészülését csodálattal nézem. A kor Tamburásai alig változtak az elmúlt ötven évben, szorgosan pakolnak, közben ugratják egymást. A piaci készülődés a sűrített élet. Esetenként magam is besegítek, ezért bónuszként a legszebb portékák között válogathatok. Úgy három-négy esztendeje érdekes változásra lettem figyelmes, a zrikákba egyre többször keveredett a tippmix nagyszerűségéről szóló elem. Egy-két nagypofájú elkezdett azzal dicsekedni, hogy hét közben mit játszott meg, mennyiért és mennyit nyert. Ha viszont veszített valamelyikük, akkor a hajnali csillagoknak már nem kellett lemenniük maguktól, mert a vesztes árus megtette nekik azt a szívességet, hogy leszedte őket. De általában szolid ügyvitellel lehet nyerni hetente úgy húszezer forintot, a szerencsésebbek - kockáztatóbbak - ennél valamivel többet is bezsákolnak. Igaz, ha veszteség van nem rohannak "tippmix károsultaknak" nyilvánítani magukat, követelve az állami kártérítést. Szeretetre méltó kis szubkultúra az övék, de ezt a tippmixmániát az elején nem értettem. Aztán a dumákból kiderült, hogy a nyeremények jó helyre mennek, gyakorlatilag fizetéskiegészítésként funkcionálnak, enélkül egyszerűen nem tudnának megélni.

Kihegyeztem hát fülemet a tippmix ezen társadalmi hatására, és döbbenetes jelenség áll mögötte. Egy alkalommal a fodrászom lelkendezett, hogy nyert a héten negyvenezer forintot, és milyen jó, mert ebből tudja befizetni az adóját. Kiderült, hogy alig van a fodrászok között, aki ne játszana rendszeresen. Szintén heti 20-25 ezer forint a kis kockázat mellett megkereshető összeg, amely egy az egyben beépül a családi költségvetésbe.

Amikor valahogy szóba jött ez a folyamat expolgári körünkben, az egyik minisztériumi ember kiegészítette egyik kollégája esetével, aki gyakorlatilag egész nap tippmixezik, s mivel a srác profi, hetente 60-80 ezer forintot keres. Középvezetőként nem akart bekerülni a munkahelyi terror blogba, ám határozottan közölte a csókával, hogy munkaidőben ezt nem tűri el, de ezzel csak csökkenteni tudta a mértéket, megszüntetni nem. A közszolgálati életpálya modell nevű viccgyűjteményt olvasgatva erkölcsi alapja se nagyon van már, sőt lassan odajut, hogy ő is beszáll egyelőre filléres alapon.

A kórházakban a beteghordók a tippmix-guruk, szinte mindegyik zsebéből kilóg a szelvény. A nővérkék tőlük kapják a tuti biztos gazdagodás lehetőségét. Ez persze fékezett habzású lehetőség, kockáztatnivaló pénzük is kevesebb, ezért jó ha összejön nekik 10-15.000 forint hetente. De legalább ez biztosabb, mint a kormányzati hazudozás a béremelésekről. Az iskolákban a tornatanárokat macerálják kollégáik, ők legalább hallottak valamit harangozni egyes focicsapatokról. 

A tendencia a magyar társadalom lassú pusztulását mutatja. Néhány árust, trógert már hiába kerestem az ősszel. Azt mondták a többiek, hogy külföldre mentek a pénztelenség elől, az egyik Németországban rakodik árut valamelyik áruházláncnál. Rajtaütésszerűen eltűnt a fodrászom is, egy osztrák szállodában lett szobaasszony. Meglehet, nem sebészi pontosságú a megfigyelésem, mégis úgy tűnik, hogy egyenes a folyamat. Aki rendszeres pénz kereseti lehetőségként tippmixezik, az előbb-utóbb eljut egy szintre ahonnan nincs továbblépés hazai viszonyok között. A tippmix a határátkelés előszobája.

Úgy emlékszem nem erről volt szó sem 2010-ben, sem 2014-ben, hanem arról, hogy Magyarországon a munkájukból meg fognak tudni élni a magyar emberek. A kétharmados félrebeszélés eredménye azonban az lett, hogy a magyar emberek választhatnak: vagy nekik kell elmenniük vagy annak a tehetségtelen kormánynak, amelyik nem képes biztosítani a munkából való megélhetést. Lehet, hogy a jó fodrászom, meg a zseniális dumafrancik hiánya miatt, de nekem elegem van ebből a "tippmix-Magyarországból".