Szeptember táján kissé fejcsóválva figyeltem, ahogy egykor jó nevű emberek - Lánczi és Tölgyessy - lelkesen tapsolnak az Orbán által kialakított új hatalomgyakorlási módszernek, a centrális erőtérnek. A becsületes értékalapú emberek munkahelyeként számon tartott Századvég megmondóemberén nem csodálkoztam, őt azért fizetik, hogy lelkesedjen. Az olyan átlagember, mint én már az elnevezéstől is dob egy hátast és menekülőre fogja, pedig aki életében játszott már malom nevű társasjátékot, az hamar megérti miről is szól ez a rettenetes kifejezés. A malomban ugyanis addig kell ravaszkodni, amíg sikerül kirakni egymás mellé három korongot, mert akkor le lehet venni az ellenfél korongját. Az igazán nagy ravaszak viszont arra játszanak, hogy kirakják a csiki-csukit, mert úgy akármikor lehet malomba lépni. Ha viszont kialakítja valaki a csiki-csukit, azzal a játéknak is vége, hiszen az ellenfél korongjai folyamatosan leszedhetők. Így van ez a centrális erőtérrel is, ha ezt ki tudja alakítani egy politikai formáció, akkor a demokrácia nevű hatalomgyakorlási módszernek vége, helyébe egy abszolutista, tekintélyelvű hatalomgyakorlási mód lép. Tudja ezt Orbán is, ezért azon ügyködik, hogy elleplezze ezt a tényt kitalálva az illiberális demokrácia nevű bullshitet, mert ezzel azt a látszatot keltheti, hogy megmaradt a demokratikus módszer keretei között. Csakhogy egyre többen jönnek rá a valóságra.

Orbánnak és embereinek - háttérben az öreg Tellérrel - igaza van abban, hogy a demokratikus berendezkedés sok tekintetben bírálható. A demokrácia nem tudta megakadályozni a valódi rendszerváltás elmaradását, a nómenklatúra átmentését - sokakat épp a Fidesz mentett át -, a rabló privatizációt, a Gyurcsány-féle népellenes őrjöngést stb. Igaz. És az is igaz, hogy a hazai baloldal még mindig a '19-es, '45-ös moszkovita hagyományok folytatója. De a helyzetre adott abszolutisztikus válasz nagyon nem jó. Sokkal tisztább lett volna - és jobban összeegyeztethető a demokratikus modellekben alkalmazott technikákkal -, ha egyszerűen eltiltják a kommancs rezsimhez kötődőket a közéletben való részvételtől, mint azt a nácikkal vagy a kommunista utód pártokkal egyes országokban tették. (Ja, akkor a Fidesz egy részének is lapát.) Ehelyett jön ez a centrális erőtér nevű módszer, melyről azt állítják, hogy a magyar hagyományoknak ez felel meg leginkább, mert Magyarország nem tud mit kezdeni a demokráciával, a tekintélyuralmi módszernek azonban hagyománya van. A látszat kedvéért fogadjuk el, hogy a centrális erőtér a turáni átok elleni orvosság. Nézzük meg mire jutottunk vele az elmúlt nagyjából 170 évben, hátha szeretett Viktorom is tanul belőle.

Elsőként az a döbbenet, hogy ez az uralmi mód pont arra a legveszélyesebb, aki működteti. Iszonyatos személyes áldozatokkal jár ugyanis. Ferenc Józsefnek öccsét kivégezték, fia vitatott körülmények között meghalt, felesége merénylet áldozata lett. Horthy idősebb fia vitatott körülmények között meghalt, kisebbiket elrabolták vele zsarolva az apát. A gyökértelen Kádárnak nem volt családja, néha meglátogatta Kapolyon a gyermekkori játszópajtásait. No, Viktorom Te melyiket vállalod fel a hatalomért?

Nézzük, hogy végezték a fentiek? Ferenc József 86 évesen ágyban párnák közt. Schön. Horthy száműzetésben, kegyelemkenyéren. Kádár megőrülve. Viktor, Te melyiket szeretnéd?

Mire mentek a tekintélyelvűséggel? A Ferenc József magyar huszártisztjeinél senki sem járt szebb egyenruhában a világon, senki sem parírozott jobban, és senki sem volt jobb ágyútöltelék a világháborúban. A Monarchiából megörökölt szoldateszkánál senki sem tudott szebben bokát csattogtatni a Legfőbb Hadúr előtt, de a román gyerekkirályt nem hagyta el hadserege döntő pillanatban, Horthyt meg igen. Kádárt pedig a ’80-as években a saját ifjú törökjei röhögték ki a háta mögött a Fehér Házban, miközben előtte gyönyörűen elvtársoztak. Hát Viktor, Te mire mész majd éles helyzetben a kleptokrata kompániáddal?

És a legfontosabb: Előre ment-e az ország a tekintélyelvű uralom alatt? Ferenc József, miután mindent meggondolt és mindent megfontolt olyan háborúba vitte birodalmát, hogy halála után két évvel atomjaira hullott. Megérte tehát a sok áldozat, ugye? Horthy elbénázta a kiugrást, így amíg a románok és az osztrákok puskalövés nélkül megúszták a háború végét, Magyarország hét hónapig csatatérré vált rengeteg halottal, meggyalázott nőkkel, rabszolgamunkára vitt százezrekkel. Ez is megérte, ugye? Kádár utolsó 15 éve a gazdasági összeomlás elkerüléséről szólt, '83 őszén csak pár órára volt az ország a csődtől, '89-re be is következett. Ez is nagyszerű perspektíva, ugye?

Milyen rossz is a meghaladott liberális demokráciák politikusainak, akik, ha veszítenek a választáson, beülnek a felsőházba, igazgatóságokba, alapítványaikba, esetleg az EU valamelyik jól fizető elfekvőjébe, és azon gondolkodnak, hol töltsék a telet: síeléssel Svájcban vagy fürdőzéssel Balin? A tekintélyelvű magyar vezető pedig a fenti megoldások közül választhat. Jó esetben. Ha túlpörgeti a tekintélyelvű hatalomgyakorlást, még rosszabbul járhat. Régi bölcsesség, hogy egy nyílvesszőt egy kisgyerek is el tud törni, egy tizes köteghez már erős ember kell, a százas köteget meg már senki sem tudja eltörni. A koncentrált hatalom egy olyan ország esetében, amely a népek érdekeinek országútján fekszik, az ország vezetőjére borzasztóan veszélyes. Csak egyszer tévessze el, melyik nagyhatalommal nem szabad ujjat húzni. Egy-két vadkant megrendelni jó pénzért mindig lehet. A talpnyalók ezt sosem fogják elmondani Viktornak, a veszélyekre nem figyelmeztetik, hiszen azért nem fizet a Főnök.

Az internetadó kezelése egyébként jól mutatja a rendszer gyengeségét. Ha az USA elnökét lelövik az emberileg sajnálatos, de azonnal helyére áll az alelnök, ha az sincs kéznél, akkor a Szenátus elnöke és az ország halad tovább. Nálunk Orbán elment három nap szabadságra, és sem a Fidesz, sem a közigazgatás nem tudott értelmes döntést hozni egy, az ország szempontjából marginális ügyben. Gyenge országunk van tehát.

Ráadásul a centrális erőtér közelebb áll az NDK-s politikai hagyományhoz mint a magyarhoz. Kevesen tudják, de formálisan az NDK-ban többpártrendszer működött, még kereszténydemokrata pártjuk is lehetett. Az öntudatos német dolgozó azonban - igazolván a kommunista elveket - hogy, hogy nem, a Német Szocialista Egységpártra szavazott, amely a centrális erőtér birtokosaként véletlenül a rettegett Stasi felett is diszponált. A rendszerváltás után 25 évvel tehát annyit értünk el, hogy Kádár egypártrendszeréből megérkezünk Honecker NDK-jába. A centrális erőtérrel közelebb leszünk az NDK-hoz mint önmagunkhoz, ezért aktualizáljunk egy akkori időből származó rendszerviccet, hátha Viktor belegondol a centrális erőtér abszurditásába.

Egy reggel Orbán Viktor kegyelmes úr kisétál a Várban lévő irodájának teraszára, gyönyörködvén szeretett városában. Köszönti őt a Nap eképpen: - Jó reggelt Orbán Viktor kegyelmes úr! Sok sikert kívánok mai munkájához! - Köszönöm. - válaszolja Orbán Viktor kegyelmes úr, és visszasétál irodájába. Délben ismét kilép a teraszra, ismét köszönti őt a Nap. - Jó napot kívánok Orbán Viktor kegyelmes úr! Sok sikert a Nemzeti Együttműködés Rendszerének kialakításához! - Köszönöm. - válaszolja Orbán Viktor kegyelmes úr, és bemegy az irodájába. Munkája végeztével Orbán Viktor kegyelmes úr megint kisétál teraszára, ahol odaszól neki a Nap: Helló, Viktor! Ma is leszoptad a Putyint? Orbán Viktor kegyelmes úr visszarohan az irodájába, felhívja Lázár Jánost, és elfúló hangon mondja neki, hogy milyen tiszteletlenül beszélt vele a Nap, és követeli Lázártól, hogy csináljon valamit. - Nem lehet - válaszolja remegő hangon Lázár - a Nap már Nyugaton van.

A történelmi tapasztalat tehát az, hogy a centrális erőtér - leánykori nevén: tekintélyuralmi rendszer - nevű hatalomgyakorlási módszerrel két világháborút és egy hidegháborút sikerült elveszíteni az elmúlt 100 évben úgy, hogy maga a rendszer annak vezetőjétől is felesleges áldozatot kívánt. Aki ezek után a centrális erőtér előnyét láttatja a demokráciával szemben az - hívják akárhogy is - sarlatán vagy hülye. A centrális erőtér veszélyt jelent Orbán Viktor személyére, és gyenge - rendszerbe kódoltan - vesztes Magyarországot eredményez, amelyből nekem elegem van.