Néhány éve az internetes médiában egy pornóipari vállalkozó azzal keltett feltűnést, hogy számára látszólag teljesen ismeretlen nőket szólított le és vett rá arra, hogy vele análisan közösüljenek. Persze a folyamatot kellően dokumentálta is. A hírverésen jót nevettem, mert annyira átlátszó volt. Kissé életszerűtlen ugyanis, hogy egy munkában megfáradt, a rapid esti bevásárláson túlesett, gyermekeit az óvodából, iskolából összegereblyéző hölgy egyáltalán szóba álljon egy ilyen alakkal, ha pedig felfogná a nagyszerű ajánlatot, a bevásárló szatyor tartalmával addig ütné az ipsét, amíg mozog. A fickó által magára aggatott elnevezésen azonban elmerengtem egy csöppet, ugyanis análpápának hívatta magát, és ezen a néven került be a médiába is.

Ha tréfás kedvemben lennék azt mondanám, ízlelgessük a szót: análpápa. De nem vagyok, ezért komolyan felvetődik bennem, hogy ez a kis strici merte volna magát mondjuk análrabbinak nevezni vagy análkalifának? Az az érzésem, hogy nem. Mert ha zsidó vallási vezetőket merészelt volna becsmérelni, először is vallási közösségek megsértése címén a gatyáját is leperelték volna róla, de ha morcos hangulatban találja őket, az sem lett volna kizárt, hogy eldurran az autója azon testrésze alatt, mellyel összefüggésben a sértést elkövette. A muszlimok sem macskáztak volna sokat, néhány tízezer harcos fogta volna a valahogy mindig a kezük ügyében lévő RPG-t, és elindult volna feldugni az análkalifa megfelelő testrészébe, hogy ne felejtse el senki: Allah és a Próféta megsértése mivel jár.

No, és mit tettek a keresztények? Ahogy várható volt: semmit. Turnézhatott is ez a nyomorult féreg az análpápa elnevezéssel, mert a keresztény szervezetek közül egyik sem volt, amelyik felemelte volna a szavát azért, hogy Jézus földi helytartójának, Szent Péter utódjának címét ne említhessék ilyen mocskos kontextusban. Márpedig ha a keresztények ilyen apró ügyben képtelenek megvédeni magukat, csak az isteni kegyelemben bízhatnak, de abban is mérsékelten, mert a langyosat kiköpi az Isten.

A ma keresztényei mintha visszatértek volna az őskeresztény időkbe, melyet a kortárs rómaiak sehogyan sem értettek, önmarcangoló, öngyilkos szektácskának tartották a keresztényeket. Ma a keresztyén egyházak legfontosabb feladatuknak azt tekintik, hogy bocsánatot kérjenek mindenkitől, aki szembe jön velük függetlenül attól, hogy valós bűnökről van-e szó vagy nem, van-e a bocsánatkérésnek bármi relevanciája vagy nincs. Keresztényéknél a bocsánatkérés amolyan érdekes időtöltésnek számít, csakhogy míg ennek a bocsánatkérős hobbinak élnek, elmegy mellettük a világ. Rá is csodálkozott most Ferenc pápa, hogy egy iszlamista, komplett elmebetegekből álló terrorbanda elképesztő brutalitással elkezdett keresztényeket irtani. Pedig voltak előjelek bőven Szudánban vagy a Boko Haram Nigériában, amelyekre a keresztények nem reagáltak megfelelő erővel. És mivel a pápának nincs hadosztálya - mint azt a kiváló postarabló úrtól tudjuk -, hát írt egy levelet az ENSZ főtitkárának. Szeretem Ferenc pápát, most mégis azt kell mondanom, hogy ha a kutyámat kérjük a keresztények védelmére, az hatásosabb mint a Ban Ki-moonnak írt levél, mert szegény kutyám legalább ugatna.

Ráadásul bármily meglepő, a keresztények védelmét talán itt Európában kellene kezdeni. Nem emlékszem, hogy akármelyik keresztyén egyház felemelte volna a szavát, amikor iskolákból arra hivatkozva távolították el a kereszteket, mert az sérti a kis Ahmed hitét. Hol voltak a keresztyén egyházak vezetői amikor kitiltották a karácsonyfát Brüsszelből, mert állítólag megosztó? Akkor sem tiltakoztak, amikor egyes cégeknél a dolgozóknak le kellett venniük nyakukból a keresztet, és akkor sem, amikor orvosokat bocsátottak el azért, mert hitüknek megfelelően nem voltak hajlandók abortuszt végezni. A szokásos diplomáciai brummogásnál sem futotta többre, amikor az EU alkotmányába valahogy nem sikerült megjeleníteni a közös keresztényi kultúrára való hivatkozást.

Van egy rakat vallások közötti bizottság, de nem tudok róla, hogy bárki is felvetné a viszonosság kérdését. Miképp lehet az, hogy Rómában bátran gajdolhat a müezzin, míg Mekkában nem szólíthat imára a harang? Miért van az, hogy iszlám országokban a keresztényeknek bujkálniuk kell, míg Európában az iszlám hívei nyugodtan élvezhetik a jóléti állam szociális vívmányait? Miért természetes a Próféta országaiban az, ha egy mohamedán kereszténnyé lesz, akkor szörnyű halál vár rá, míg Európában legfeljebb a közvetlen barátok forgatják mutatóujjukat a halántékuknál fordított esetben? Miképp lehet az, hogy az Izrael elleni európai tüntetéseken a keresztényeket gyilkoló iszlám bagázs zászlói lengenek? És annak mi lehet az oka, hogy a nagyszerű liberális demokráciák szociális jólétében felnevelkedettek tömegével jelentkeznek az iszlám állam katonájának, komoly nemzetbiztonsági kockázatot jelentve Európának?

Az elvilágiasodott Európa gyenge, az iszlamisták könnyedén kijátsszák. Szegény Martell Károly se gondolta volna, hogy sírjától harminc méterre, Párizs közepén arab bazár fog működni. Európa akkor lesz erős, ha erős keresztényi alapokon áll. És fordítva: a kereszténység akkor tud erős lenni, ha mögötte erős germán, normann, hispán, luzitán, ír, skót, frank, magyar, lengyel államok állnak. Akkor meg lehetne kérni kedves mohamedán barátainkat, hogy talán fáradjanak haza - az Európában születettekkel együtt - és a tanult mintát felhasználva otthon csináljanak maguknak olyan államot, amilyennek előnyeit itt élvezik. Ha nem tudnak, az nem a keresztények hibája. Esetleg lengessék otthon az iszlám állam fekete zászlait. Addig pedig a magát kalifának kinevező gazemberhez és bandájához esetleg becsengethetne egy magát pizzafutárnak álcázó drón.

Ha a folyamatos felesleges önmarcangolás helyett a keresztény szervezetek látványosan móresre tanították volna azt a piti stricit, és határozott válaszokat adtak volna a keresztény embereket ért inzultusokra, akkor egy önmagától eltelt mohamedán gazember nem merné erősnek érezni magát ahhoz, hogy keresztény embereket mészároljon. A keresztyén egyházak vezetői ezt az egyszerű összefüggést sem képesek felismerni, és nekem ebből elegem van.