Újabb történet részletei kerültek a birtokomba ismerősi körből - bizonyítékokkal együtt -, mégpedig olyan történeté, amely után szeretett Tékozló Homárunk is megnyalná mind a tíz ujját.
A mostani bejegyzésben a korábbi Tescos írásunkban szereplő "Tudatos Vásárló" közeli rokona szerepel: "Tudatos Online Vásárló", aki egyébként tapasztalt internetes vásárló, és arra adta a fejét, hogy a Tesco Globál Áruházak Zrt.-vel interneten keresztül kössön adásvételi szerződést fogyasztási cikkek megvételére "minek cipeljem az ásványvizeket, ha párszáz forintért kihozzák" jelszóval. Magával az internetes vásárlással nem is volt probléma, a Tesco Globál Áruházak Zrt. honlapján viszonylag hamar megtalálhatók a kívánt árucikkek a tundrabugyitól a hangyairtón keresztül a pogácsaszaggatóig, bár ezek pont nem képezték jelen történetben az adásvétel tárgyát, az események néhány karton ásványvíz körül forogtak.
Történt, hogy a kiszállítók a Tudatos Online Vásárló által megjelölt időpontban csöngettek, ajtónyitást követően közölték, hogy nem hoztak helyettesítő terméket, majd mindent, így az ásványvizeket is pillanatok alatt bepakolták az előszobába.
Tudatos Online Vásárlónak nem sok esélye volt, hogy rendesen megnézze, mit hoztak ki, és miután elmentek a kiszállítók, Tudatos Online Vásárló szomorúan konstatálta, hogy ő nem ezt a vizet rendelte. Nem maradt más hátra, mint reklamálni a Tesco Globál Áruházak Zrt. telefonos ügyfélszolgálatán. Az ügyfélszolgálatos azonban - néhány kötelező környi bocsánatkérést követően - előadta a bemagolt szöveget, mely szerint blokk ellenében visszaveszik az ásványvizeket bármelyik Tesco áruházban. Tudatos Online Vásárló közölte, hogy nem visszavételről van szó, hanem egyszerűen nem azt hozták ki, amit kellett volna. Nem jutottak előbbre.
Tudatos Online Vásárló végső offenzívába kezdett, és olyanra szánta el magát, amelyre élő ember talán még nem: elolvasta a Tesco Globál Áruházak Zrt. ÁSZF-jét, és olyasmit talált, amely megerősítette abban: valószínű, nem neki kell visszavinnie az ásványvizeket. Erről telefonon győzködte még egy sort a Tesco Globál Áruházak Zrt. ügyfélszolgálatát.
Végül a Tesco Globál Áruházak Zrt. kedves munkatársa, aki bizonyára hiányzott az illemtanóráról, szombat este kilenc óra után telefonon keresztül közölte Tudatos Online Vásárlóval a megoldást: másnap kicserélik az ásványvizeket. Nem tudom, ki hogy van vele, de ilyen időpontban még rokont is csak kivételes esetben hív fel az ember.
Amikor csöngetett a cserevizet kiszállító ember, Tudatos Online Vásárló - lévén jó humorú ember -, kacagni kezdett: ugyanolyan márkájú vizet hoztak ki, mint amilyet ő ki akart cseréltetni......... Egy órával később meghozták a "jó" vizeket.
Dicséretes dolog, hogy a Tesco Globál Áruházak Zrt. halad a korral, és lehet nála online vásárolni, de ha a reklamációkat nem lehet normálisan és jogszerűen intézni, akkor abból sokaknak hamar elege lesz.
Utolsó kommentek