Egy tengerparti strandon pihenve két franciául beszélő hölgy telepedett mellénk. Az egyik csinos volt, a másik gyönyörű. Mintha a Jóisten versenyre kelt volna Pygmalionnal bebizonyítván neki, hogy tud ő is tökéletes szépségű nőt teremteni. E tökéletes női testet csak egy valami tette tökéletlenné, egy ronda, csikóhalszerű tetoválás a bal boka felett a vádliig. Így van ez: amit a Jóisten tökéletesre alkot, azt az ember elrontja. Máskor is megfigyeltem már, mennyire divatba jött a tetoválás főleg a nők körében, csak azt nem tudom, miért csúfítják el magukat. Egy férfinél nem számít, őket nem a szépségükért szokták szeretni, de a nők?

A tetoválás önmagában is butaság. Ahhoz, hogy kialakuljon, az emberiség úgynevezett kultúrájában két dolog egymásra találása kellett. Egyfelől egy törzs, melynek férfi populációja nagyon unatkozhatott, mert kaja, pia, nő volt dögivel, focimeccs, tévé, internet meg nem. Másfelől egy sértett varázsló, aki valami miatt bosszút akart állni a skacokon. Ez a varázsló kitalálta hát – de Sade márkit megelőzve –, hogy jól megszadizza a srácokat valami lébe mártott tűszerű eszközzel összebökdösve őket. Persze ezt nem mondhatta el nekik, mert akkor kiitatták volna vele az óceánt, ezért a ravasz varázsló ideológiát gyártott a kínzáshoz, és beadta azt hülyeséget, hogy a böködés eredménye a törzshöz való tartozás szimbóluma, amúgy meg férfiassági próba a fájdalom elviselése. Az unatkozó tökök bevették a rizsát, így míg ők a fájdalomtól vonaglottak, a varázsló elélvezett. Aztán aki már túl volt a műveleten, be nem látta volna, hogy jól kitoltak vele, saját hülyeségét igyekezett kiemelkedő tettként eladni táplálva a varázsló hamis ideológiáját. (Mintha csak ma lennénk.) Idővel aztán a szomszéd törzsek is elkezdtek érdeklődni, csak mivel mégis más bagázs voltak, nekik más minta kellett. Az üzlet beindult. Európában ez a zagyvaság nem nagyon talált követőkre, szórványosan fordult csak elő mindaddig, amíg tengerészek be nem hurcolták. Ezután sem lett nagy keletje, a társadalom unatkozó számkivetettjeinél - tengerészek, börtöntöltelékek, katonák - fordult elő leginkább. A hippimozgalommal bővült a kör, a tetoválókat elkezdték kissé fellengzősen "testművészeknek" nevezni. Az AIDS veszély majdnem betett a tetoválásnak, de képesek voltak megújulni. A ma tetováló szalonjaiban jól képzett szakemberek műtéti körülmények között biztonságosan, kevés fájdalommal - esetleg fájdalommentesen - készítik el a több száz mintából kiválasztott ábrát. A tetoválás ezzel tucatszolgáltatássá vált, lekerült róla a varázsló ideológiája, a fájdalom kiiktatásával a nők számára is megnyílt a lehetőség. Valóságos tetoválási emancipációs folyamat indult meg szép csendben, és ahogy egyes szakmák, úgy a tetovált fogyasztók köre is elnőiesedett.

Korunk odáig jutott, hogy a papájukat pukkasztani akaró süldőleányok, "Ti mind egyéniségek vagytok!" családanyák, önmagukat macsónak képzelő pasijaik által megfélemlített, intim vagy intim közeli testtájékra tetkót pingáltató csajok állnak hosszú, tömött sorban a tetoválószalonok előtt. A fájdalommentesség a férfiaknál is nagy vonzerő, ma már azok is tetováltatnak, akiknek korábban eszükbe sem jutott, némelyek egyenesen túlzásba esve úgy néznek ki, mint egy túlragasztott hirdetőoszlop.

Ráadásul milyen vacak mintákkal teszik tönkre a bőrüket? Nőknél a non plus ultra a közönségesen csak ribancrendszámnak nevezett tetkó, melyet a fenekük fölé vésetnek, s melyet akkor látnak, amikor a hátuk közepét, akkor meg minek? A férfiaknál a legviccesebbek a kínai, japán írásjelek, melyekről azt hiszik szegények, hogy valami bölcsességet jelentenek. Hát meglehet. Nagyjából ilyeneket: "Ne köpj szerda délben vörös kutyára!" vagy a modernebb bölcsességek közül: "A vécét mindig húzd le magad után!" Röhögnek is a nyelvet értők, ha meglátják.

Csodálom viszont, hogy a mindig ugrani kész emberi jogi szervezetek nem vették észre, hogy ebből a tetoválási emancipációból kimaradtak feketebőrű embertársaink, nekik  - a fehér csoki mintájára - be kellene vezetni a fehér színű tetoválást.

Ugyanakkor a tetoválásnak megvannak a veszélyei is. Lehet, hogy ami ma öröknek látszik, később már vállalhatatlan. A legismertebb esetet Bernadotte produkálta, mikor ifjú forradalmárként mellére tetováltatta a "Halál a királyokra!" szlogent, mely elég viccesen festett rajta, midőn Svédország királyává avanzsált. Ezt leplezve élete végéig nyakáig begombolkozva járt, és csak idős korában orvosai ismerték meg a titkot. A hétköznapi emberek esetében sem biztos, hogy kellemes magyarázkodni az újabb partnernek a régi relikviáról, melyet akkor is viselni kell, ha a korábbi partner csak rossz emlék csupán.

Ráadásul a test változásával a tetoválás a gyorsan múló időre emlékeztet. Mint abban a viccben, melyben két öregúr pisil békésen egymás mellett és az egyik meglátja, hogy a másik nemi szervét ”róza” tetoválás díszíti. Meg is kérdi: Ki az a Róza? Mire a másik büszkén kihúzva magát azt válaszolja: Á, az nem Róza, hanem az volt odatetoválva, hogy "nagybányai Horthy Miklós ellentengernagy úr matróza"! A nőknél fordított a helyzet, a huszonéves korban szépen felrajzolt ribancrendszámból mi lesz a csípő erősödésével? Vonal? Persze azzal hitegetik őket, hogy eltüntethető, "ha már nem kell", de akkor meg minek csináltatják egyáltalán...?

Természetesen mindenki azt tesz a saját testével, amit akar. Öregként rég leszoktam arról, hogy másokat lebeszéljek a saját ostobaságukról, tőlem elcsúfíthatják az egyébként szép bőrüket. Nekem valójában a tetoválás mögött megbújó emberi butaságból van elegem.

Más dolgokból is elegünk van! És neked, Kedves Olvasónk? Szíves figyelmedbe ajánljuk a következő bejegyzéseinket:

Elegem van a kövér emberekből
Elegem van a drukkerekből
Elegem van a régi ismerősökből