Két igen figyelemreméltó cikk jelent meg az Indexen a hitelezés kockázatairól. Természetesen mint minden figyelemreméltó gondolat, ezek sem érdekeltek senkit. A népek inkább Kim Kardashian hányatott életéről szóló híreket lesik. Pedig kim Kardashian? Senkim. A cikkek viszont jók.

Az első egy kutatást ismertet, amelyből kiderül, hogy a világ adósság mennyisége eszméletlen mértékben emelkedik, gyakorlatilag visszafizethetetlen. A válság idején valamelyest csökkent a növekedés üteme, azóta viszont úgy markolja mindenki a pénzt, mintha nem lenne holnap. Vállalatok, államok, magánszemélyek egyaránt sárosak ebben az őrületben, hiába a közelmúlt súlyos tapasztalata. A másik cikk lebontja ezt a makrogazdasági problémát a jegybankokra. Először a svéd jegybankon keresztül mutatja be, hogy az alacsony kamatok mellett felpörgetett lakossági hitelezés miképp teszi eszköztelenné a központi bankot kamatemelési ciklus idején. Röviden arról van szó, hogy megint egy rakás hitelképtelen ember kapott hitelt a pénzbőség korában, így a kamatok emelkedése ezeknek a családoknak a csődjét jelentené. Az ezzel járó társadalmi megrázkódtatást nem biztos, hogy vállalni meri a jegybank, ezért amíg lehet, odázza a kamatok emelését. Akkor is, ha az gazdaságilag indokolt lenne. Mondhatjuk, hogy ez legyen a svédek problémája, nekünk itt van a mi unortodox MNB-nk, így Hunniában nem lehet baj. Hát nálunk már most nagyobbra sikeredett halmozni a szarkupacot, és hol van még a vége? Kiderül a cikkből, hogy a közvéleménynek előadott fogyasztóbarát hitel duma hátterében az MNB sutyiban leveszi a kamatkockázatot a bankokról, és átvállalja magára. Ez valahogy úgy megy, hogy a fix kamatozású hitelek esetén maga az MNB garantálja, hogyha a kamatok emelkednek, akkor a kamatemelésből származó összeget nem az adós fizeti meg a banknak, hanem az MNB. Szép. Ha tehát kamatot kellene emelni, mert mondjuk Hegyeshalomnál nem sikerül megállítani a kamatemelés világgazdasági tendenciáját, az MNB nem csak amiatt kerül nehéz helyzetbe, mert fél a társadalmi hatásoktól, mint a svédek, hanem ellenérdekelt a folyamatban, mert az emelés neki konkrét tízmilliárdokban (esetleg százmilliárdokban) kifejezhető veszteséget termel.

Az ember gyereke nem tudja, hogy sírjon vagy nevessen. Jó Hérakleitosz mester, kétezerötszáz év után tudd meg, hogy nincs igazad, bele lehet lépni ugyanabba a folyóba többször is! Az Emberi Hülyeség lassan hömpölygő folyója csendes csobogásával várja az újra és újra belelépőket. Itt már senki sem emlékszik a kilencvenes évek elejére, mikor a korábban felvett pár százalék körüli hitelek kamatait az OTP egyik napról a másikra - jogszabályi felhatalmazás alapján - tizenöt százalékra emelte? És az Alkotmánybíróság ezt helyben hagyta a körülmények lényeges változására tekintettel. Most mégis ezzel vigéckedik az MNB. Elfelejtődött az alig tíz évvel ezelőtt kezdődött, devizahitelezésből eredő számtalan probléma is? Elgurult mindenkinek a gyógyszere? Persze vannak, akik jól jártak. Leginkább azok, akik úgy vesznek fel hitelt, hogy igazán nincs rá szükségük. Ha pedig változik a számukra remek környezet, jókora kedvezménnyel kilépnek a szerződésből. Ezt tették az OTP-hitelek esetében, ahol a kölcsön felének kiperkálói jól jártak, vagy a száznyolcvan forinton végtörlesztő devizások. A többi adós viszont átveszi a torkosborztól a műszakot. Alig lábaltak ki a népek sokszor nehéz élethelyzetükből, most ismét rohannak az olcsónak mondott pénzért. Pedig a munkabérek emelkednek, elvileg lenne tehát saját forrás az igények kielégítésére. Osztán minő meglepetés, hogy a hitelek jelentős része megint fogyasztási hitel, tehát a lakosság nem beruház, hanem újfent jövőjét éli fel. Mindezt az MNB támogatásával.

A legújabb hír szerint az MNB még tovább megy, és 2030-ig évi több mint négy százalékos gazdasági növekedésről álmodik úgy, hogy ehhez tizenöt százalékkal felpörgetné a háztartási hitelezést, plusz tizennyolc százalékkal a lakáshitelezést. Évente.

Az elemzői reakciók alapján azt lehetett gondolni, hogy a szakma is erős gyógyszerek hatása alatt áll. A banki elemzők lelkesen bizonygatták az első tizenkét éves terv megvalósíthatóságát. Persze senki sem akarja összeakasztani a bajuszát a nagy hatalmú MNB-vel, ha bolondok vezetik is a kócerájt. Meg aztán, ha a hitelezés mesterséges felpörgetéséhez az MNB stikában hozzájárul - lásd mint fent - jól jönnek azok a bónuszocskák.

Próbáljuk meg más megközelítésbe helyezni ezt a nyilvánvaló ökörséget. Viktor - Allah növessze nagyra pocakját! - még a választások előtt kinyilatkoztatta, hogy neki olyan gazdasági miniszter kell, aki garantálja a GDP évi négy százalékos emelkedését. Na, már most Don Gyurka de la Matolcha, a furcsa álmokat kergető Búsképű Lovag, erősen aspirál a gazdaság irányítójának fenséges posztjára, mert ő olyan géniusz, hogy neki az MNB nem kihívás. Hűtlen fegyverhordozója Sancho Panza Márton szintén zenész, de ő az MNB-t venné át, amelynek élén sajnos de la Matolcha még nem méltóztatott meggebedni. A két derék legény elkezdte hülyíteni Viktor vezért. Don Gyurka a négy százalékos növekedés lehetségességét bizonygatja Marci Panzán keresztül remélve, hogy a háttérben zajló osztozkodásban megkaphatja az áhított pozit. Marci Panza pedig még ravaszabb akar lenni, mert ezzel a zavaros tervvel megszabadulhat Don Gyurkától. A nagy helyezkedés közben fel sem fogják, hogy a hitelezés elengedésének kidobolása játék a tűzzel. Még a mostani kellemes kamatkörnyezetben sem hatékony a mesterséges hitelezés, nehezedő gazdasági környezetben a magyar gazdaságnak - és a társadalom egy részének - reszeltek. Ha pedig a hitelezési tervteljesítés érdekében az MNB a háttérben leáll mutyizni a bankokkal átvéve a kockázatokat, akkor: Térdre, imához!

Most már csak az én jó Viktorom józan eszében bízhatunk, aki vagy meglátja az átverésére irányuló moral hazard szándékot vagy nem. Ha most hagyja magát becsapni, nagy bajban lesz az ország népe pár éven belül, de akkor már hiába lesz elegünk ezekből az ész nélküli hitelezőkből.