Az elmúlt huszonhat évben a magyar miniszterelnökök fokozatosan jelentek meg a népszórakoztatás világot jelentő deszkáin, hogy Viktor munkásságában csúcsosodjon ki egy sajátos műfaj, a miniszterelnöki stand up comedy. Az egyszerű népek, de még a hivatásszerűen politikával foglalkozók sem tudják elkülöníteni egymástól a kormányzásnak nevezett viccet a viccnek nevezett kormányzástól. Így aztán mindent komolyan vesznek arany szíveim.

Antall József nem volt egy Humor Herold, időnként zokon is vette, hogy Savanyú Jóskának nevezték. Pedig volt humora, csak ritkán osztotta meg a nyilvánossággal. Egyszer azonban véletlen folytán a Fehér Ház körül fuvarra váró taxisok belehallgathattak Antall népies humorába. Az MDF frakció előtt tréfálkozott éppen és hát elég egyszerű szavakat használt - konkrétan többször g*cihuszárnak nevezte a vörösöket és az SZDSZ-eseket - egy hangosítási malőr következtében a taxisok CB-rádióikon hallgatták röhögve a műsort. Boros Péter rövid idő alatt alkotott emlékezeteset, gyakorlatilag egész lénye röhejes volt, így Hóbagoly címe nemzetegyesítő erővel hatott jobb- és baloldalira egyaránt. Aztán Horn Gyulával kormányra került a szakértelem, amely önmagában is mókás volt. Pufajkás Gyuszi két dolgot tanult meg életében: háromszáz szót és azt, hogy ezeket se nagyon használja, ha elvtársai között életben akar maradni. Ezért aztán Gyuszó a nyelvi nevettetés nagymestereként vonult be a miniszterelnöki poéngyárosok pantheonjába. Neki köszönhetjük például az ájrópunó kifejezést. Legemlékezetesebb alakítása a nyugdíjasok ingyenes utazási lehetőségeinek kiterjesztése a MALÉV-ra. Gyuszkó ugyan MAHART-ot akart mondani, ám mire stábja megpróbált korrigálni, kisnyugdíjasok ezrei lepték el Ferihegyet. Aztán jött Viktor, az ifjú. Hadarása szórakoztató volt ugyan, de a hülyeség iránti tehetségének kibontására várni kellett. Megérte. Medgyessy Pétert egy életcél vezette mindig: jól élni. Ha ehhez miniszterelnöki tisztség kell, hát annál rosszabb az országnak. Péterkém gondtalan életét nem engedte zavartatni holmi kormányzással, így azt is csak hallotta, hogy az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel. Azt sem vette észre, hogy útelágazáshoz érkezett. Bolyongása a miniszterelnöki pozícióban a szánalmas bohóc kategória győztesévé tette. A kiöregedett nevettető számíthat a karrierje csúcsán lévő Viktor komédiás alamizsnájára, amelyből azért jól eléldegél ezzel beteljesítve életcélját.

És jött az átütő erejű humorzsák: Gyurcsány, a Ferenc. Először még miniszterként tette próbára a rekeszizmokat, midőn az azóta bérfideszesnek állt Gyárfás Tamás javaslatára öltönyben, úszósapkában- és szemüvegben tartott sajtótájékoztatót. A közönség a térdét csapkodta a röhögéstől, amikor gonosz porondmesterként úgy rúgta valagba a szánalmas Peti bohócot, hogy az kirepült a manézsból. Ezzel egyedül maradt a porondon, és ontotta magából a poénokat. Hol elkóborolt kislányt talált random, hol debil módra ugrándozott a miniszterelnöki irodában, hol tót terroristákat vizionált, hol libákat boncolt, szóval mindent megtett azért, hogy a nép jókedvre derüljön, hazudott reggel, éjjel meg este. Csak a Feri sértődős mulattató volt, akinek nem tetszett a műsora, azt megverette. Ám eljött a pillanat mikor már saját törzsközönsége is megunta a produkciót és egy emlékezetes mondattal - "Nem azt mondták Feri, hanem azt, hogy menj a p*csába!"  - leléptette.

A nagy nevettető helyére nem volt könnyű hasonló kalibert találni, Bajnai saját bevallása szerint nem értett hozzá. Zavart pislogásai, hápogó beszédstílusa mégis derűt tudott csalni a libatenyésztők és a devizahitelesek orcájára.

Végre azonban eljött a félázsiai néplélek humornagyágyúja, maga Viktor. Már a megjelenése impozáns. Amikor fontoskodik, az valami nagydíjas alakítás. Pocakját, seggét kidülleszti, majd elreped a gatya rajta. Kezét zsebre dugja, időnként nekiáll nyalni a szája szélét. Fantasztikus! Aztán ha még tekintélyesnek is akar látszani, a homlokát is ráncolja. Ettől arckifejezése egy kéjes vízión merengő elmebeteg vonásait (copyright by Rejtő) idézi a nézőben. Óriási sikert arat, ahogy így végigvonul nemzetközi találkozók, sajtótájékoztatók helyszínein. Merkel és Putyin már együtt dúdolgatja: "Mert a nézését meg a járását, csípőjének a ringását. Száz aranyért nem adnám, száz aranyért nem adnám."

De a külcsínhez jár a belbecs is! Csodás dolgokról szokott poénkodni ez a Viktor nevű humorista! Épülő utakról, uszodákról, a korrupció nem tűréséről, a világszínvonalú magyar focihoz szükséges stadionokról, XXI. századi egészségügyi rendszerről, a magyar kultúra kiteljesedését biztosító oktatásról, vidéki városokba költöző minisztériumokról, olcsóbb közigazgatásról, amely önálló Propaganda Minisztériumon keresztül valósítható meg, söralátét adóbevallásról, minket irigylő Európáról, működő reformokról, a pofátlan fizetések maximalizálásáról, az MNB gondos gazdálkodásáról, nullszaldós költségvetésről, modern, élhető, jól kivilágított városokról. A legjobb sutkák akkor jönnek elő, amikor éppen bukóban van a humor koronázatlan királya. Tavaly, midőn saját ostobasága miatt elveszítette kétharmadát a tuti Veszprémben és Tapolcán, óriási humorbombákat szórt közönsége elé. Volt ott kérem keményen drogozó kisember védelme, halálbüntetés visszaállítása, minden, amit csak az ibizai kokóbár magából kiizzadhatott. Oszt mégsem ültek a poénok. A művész úr szerencséjére átutazók lepték el a vásárteret, így a közönség kissé összébb húzódott, de a viccein már senki sem nevet. Ezért egyre durvábbak, alpáribbak a tréfák. Kopasz ipsék biztosítják a műkacajt. A közönség kissé leült, ezért átmozgató jellegű közös népszavazásos hullámzást provokál a tréfamester, mert az arcokról tünedezik a mosoly, és egyre jobban kiül a düh. Nem azt kapják a pénzükért, amire számítottak. A varázs elkopott, már csak azért nézik egyáltalán ezt a szánalmas ripacsot, mert egyelőre nincs más.

Arany Viktorom, "...életátkom képe, Sugár ecset, mely festi végzetem,", hagyd már abba kérlek a röhögtetésemet, mert már elegem van a folyamatos vizelési ingerből.