Nagy hagyománya van a magyar monda/anekdota világban az ügyeletes uralkodóhoz köthető történeteknek, amelyek a góré nagyszerűségét, szépségét, rátermettségét igazolják. Mátyás nevű királyunk ebben a versenyszámban verhetetlen. Az alábbi, nép ajkán formálódó, terjedő történet a mai országvezető "nagyszerűségét" igazolja, ezért a mások által csinosnak, okosnak mondott Viktor iránti kötelező hódolat mellett nyújtom át kedves olvasóimnak.

A mindenki által rajongásig szeretett Viktorunk nyakába vette az országot, de nem úgy ám, mint Harun Al-Rashid vagy az igazságos Mátyás. Á, ha ő úgy menne, több pofont kapna egy perc alatt, mint szerencsétlen Borsa Miklós. Kísérettel megyen szeretett urunk, végiglátogatja a megyéket. Jó dolog ez a látogatósdi. A fidesz hülyék, hülye fideszesek habzsolják Viktor számukra tartogatott bullshitjeit. A nix ugribugri ugyan nem jött be, de hát Istenem, majd a Habony-művek jó pénzért kitalál más ökörséget. Miközben a Békemenet kemény magja áhítattal tátja a száját, a pompás Viktor a helyi Fidesz vezetőkkel megállapodik, hogy ki milyen területen mennyit lophat. Elkerülő utak, uszodák, meg a fene se tudja követni milyen területek fejlesztéséről szól a rizsa, a lényeg, hogy ezekből kell tejelni - némi jutalék megtartásával - szép Viktornak. A helyiek pedig csak pislognak, mert eddig megvolt a rend, Legokosabb Lajos kézben tartotta az ügyeket. Most meg ez az új trendi, csak kapkodják a fejüket. Hova fejlődik ez a világ a harmadik évezredben, kérem?

A vidéki ember legendásan vendégszerető, ezért a híveknek szóló showt és a helyi potentátokkal való seftelést meg-megszakítja egy kis ozsonna, kóstoló és a kötelező munkaebéd. Az egyik megyeszékhely polgármesteri hivatalában is nagy volt a sürgés-forgás, a messze földön - város húsz kilométeres vonzáskörzetében - híres szakács kitett magáért. Beszerezte az igazi házi baromfiakat, a hivatal egyik irodájában rögtönzött gulyáságyút is felállítottak, az indukciós főzőlapon rotyogott a tájjellegű ebédnek való. A fenséges illatok bevonzották a hivatal előterébe a segélyre váró rejtett tartalékokat is, akik alig várták, hogy rejtekükből kilépve a rivaldafénybe segíthessenek az étkek eltüntetésében. A rendészeknek komolyan el kellett magyarázniuk, hogy még nem jött el számukra a pillanat, maradjanak csak rejtve a továbbiakban is. Ahogy a főzés előrehaladt, megjelent a TEK szigorú ételkóstolója, mintát vett az elkészült finomságokból, fontoskodott, vegyelemzett, óvta a csodás Viktor életét. Mindent rendben talált, kezdődhetett a tálalás. "Vadat és halat, s mi jó falat Szem-szájnak ingere, Sürgő csoport, száz szolga hord, Hogy nézni is tereh;" Na, jó száz szolga nem volt, de a kiszolgálás remekül működött.

Az ebéd pompásan sikerült, a szerény Viktor egymaga lenyomott egy kacsát csak úgy megszokásból. A vendégsereg sáskajárás módra el is pusztította a feltálalt ételeket, örült is a szakács a sikernek.

A jóllakott kisdisznó ekkor tovább ment a megye kisebb városába folytatni a birkáknak szóló műsort és az EU pénzek lenyúlásának balkáni rituáléját. Irigykedtek is a városi vezetők, hogy mennyivel könnyebb dolguk lesz a kisvárosi kollégáknak Viktorral, aki ebéd után kegyesebb hangulatba jött. Már majdnem ígért egy új stadiont is. Megállapodtak tehát a jó városi urak, hogy legközelebb fordítva lesz, a falusiak etessék Viktort, ők meg húzzák ennek hasznát.

A döbbenet azonban nem soká bekúszott a városba, körülkerítette a potentátok szívét, és fogta azt erősen. Az ország legnagyszerűbb vezetőjének termett egy kis kívánsága ugyanis. Történt, hogy a förszt lédi rátelefonált gyönyörű Viktorra, hogy aznap neki is vidéki programja van, ő vacsorát nem tud főzni, gondoskodjon Viktor a család ellátásáról. A Kárpátok új Géniusza pediglen azt fundálta ki, hogy a remek ebéd maradványait csomagolják be neki, azt visszafelé jövet felnyalja, oszt' lesz otthon vacsi. A fideszes gauleiter intézkedett, hívatta a szakácsot, hogy a maradékból készítsen pakkot. A szakácson is végig futott a döbbenet, és jelentette, hogy nem maradt semmi, a sáska urak méltóztattak felzabálni. Na, Béláim, most mi a f..szt csináljunk? - kérdezte üres tekintettel maga elé meredve a gauleiter. Azt még sem mondhatjuk, hogy nincs, odalesz az üzlet. Mit fog szólni a Főnök, ha szegény Sára, Róza meg Flóra könnyes szemmel ül az asztalnál, vacsi meg sehol? Üres hassal nem lehet Himnuszt énekelni, meg a fater hülye focis történeteit hallgatni. És mit fog szólni a förszt lédi, hogy milyen tutyi-(trafik)mutyi ura van, aki még vacsorát se tud adni a kölykeinek. Kész alkotmányos - és családi - válság kezdett kibontakozni. Végül arra jutott a provincia ura, hogy a szakács gyorsan dobjon össze még egy menüt. Igen ám, de a jóféle házi nevelésű kacsát, tyúkot már nem volt idő beszerezni, ezért a gonosz multiból hozták az ócska alapanyagot, pácolás címén kicsit lemosták valami hipószerű anyaggal, így szép színe lett. Megsütötték, becsomagolták, Viktor slepje elvitte, az icike-picike Orbánok pedig jó étvággyal megették.

Vonjuk le együtt a tanulságot, mint a mondák/anekdoták esetében. Először is a miniszterelnök hiénázó pitiáner alak. Egy polgári miniszterelnök ebben a szituációban vendéglőben rendel vacsorát, becsomagoltatja és kifizeti. Bizony ám, komcsi Viktor! A második tanulság, hogy a helyi "felfelé nyal, lefelé tapos" bagázs nem meri megmondani a valóságot Viktornak, inkább rettegve/röhögve átvágják őt, és megetetik családjával a moslékot. Mi meg - egyszerű népek - fizetjük az Orbán család vacsoráját, de ebből nekem - és úgy néz ki egyre többeknek - elegem van.