Egy régi tőzsdei történet szerint kétségbeesve hívta fel tőzsdeügynökét ügyfele azzal, hogy meghívták a családot egy rangos eseményre, ezért az asszony kihisztizett magának egy új ruhát, pénz meg nincs rá. Az ügynök higgadtan azt felelte, hogy kijön az nyolc kötés Rimamurányiból. Az jó - mondta az ügyfél - de kellene kalap is. Semmi baj - válaszolta az ügynök - akkor még két kötés Ganz. Vannak tehát olyan szerencsések, akik a tőzsdét kifizetőhelynek használják, mint mások a tanács szociális osztályát. Jó nekik!

Ezt a kifizetőhely jelleget erősítette a svájci jegybank azzal, hogy garantálta a svájci frank árfolyamát 1.2 euró/frank alapon. Az az letette az úttörő esküt arra, hogy ha kis arab gyerekek is potyognak az égből, nem lehet erősebb a svájci frank ennél az árfolyamnál. Működött is a dolog vagy három évig, a legostobább spekulánsnak sem kellett mást csinálnia, csak amikor azt látta, hogy a frank közelít ehhez az 1.2-es szinthez, vett eurót és amikor a svájciak beavatkozása miatt az erősödött, akkor eladta. Biztosabb volt a haszon mint a szoc. segély. Tőkeáttétellel pedig a tuti hasznot lehetett növelni. Hiába, van aki munkával keresi a kenyerét, van aki spekulációval. Svájc bírta ezt a játékot egy darabig, de az euró várható bedőlése miatt abbahagyta, mert elkezdett neki sokba kerülni. Ráadásul a döntése gyors volt, így a haverok nem tudtak kiugrani a buliból. Világszerte össze is jött egy jó nagy bukta sok bróker cégnek és ügyfélnek.

Magyarországon is jelentős a spekulánsok vesztesége, menetrendszerűen megérkezett hát a hőbörgés a "hitelét vesztett" svájci jegybankról. A diszkrét felmérések szerint az összes veszteség - befektetési alapokon, vagyonkezelőkön, portfoliókezelőkön, forexeseken stb. keresztül - több tízmilliárd forint. Az MNB a veszteséget ravaszul "csak" tízmilliárdra mérte ezzel csökkentve felelősségét a várható problémában.

Ugyanakkor elkezdődött a picsogás is a sajtóban a brókercégek hibájáról, a szerződések apró betűiről, a kockázatokról való felvilágosítás elégtelen mértékéről stb. Kezdődik tehát a "Mentsük meg a svájci frank károsultakat!" project. Az adófizetők azzal a veszéllyel néznek szembe, hogy a mentési buzgalomba belejött kormány a spekiket is megmenti. Erkölcsileg a devizahitelesek "megmentése" is megér egy csekély helytelenítő fejrázást, de a "túl sokan vannak ahhoz, hogy hagyjuk csődbe menni őket"-elv alapján elfogadható. A Széchenyi Bank titokzatos betéteseinek megmentése állami pénzből viszont már magyarázhatatlan. (Talán, ha tudnánk a neveket, nem is kellene magyarázni.) A spekulánsok kezdődő nyavalygása nem lebecsülendő, mert ezek tehetős emberek jó politikai kapcsolatokkal, ezért nem lennék meglepve, ha elkezdenék valami édes, nemzeti ostyába csomagolni az állami beavatkozás szükségességét.

Nem tudom, ki, hogy van vele, de nekem elegem lenne abból, ha az én adómból vennék a spekulánsok nőiknek a ruhát, sőt a bőkezű állam jóvoltából még esetleg a kalapot is mellé.