Nagyapám temetésén a pap babrált egy keveset az imádságos könyvében, majd előhúzott egy hártyavékony géppapírt, és elégedetten bólintva belekezdett a búcsúztatóba ekképpen: Itt fekszik előttünk e testvérpár! A gyászoló gyülekezet döbbenten kereste, kit temetünk még, mert speciel csak nagyapám volt a koporsóban. A pap érezte, hogy mellényúlt a kottának, ezért arra kanyarította beszédét, hogy az akkor már másfél éve elhunyt nagyanyám és a nagyapám lelkiekben szinte testvérek voltak. No, ez még nagyobb döbbenetet váltott ki, mert szegény nagyanyám egész életében mindenhol meglátta a munkát, le nem állt volna pihenni, míg a papa elkényeztetett legkisebb fiúként inkább bohém életviteléről volt híres. Látta a derék pap, hogy ebből nehéz lesz jól kijönnie, ezért átváltott arra a kántáló beszédmódra, amelyet nagyon tudok utálni a papoknál, és a nagyapám jámborságát kezdte dicsérni. Ebben a gyászolók megnyugodtak, csak én - az amolyan kedvenc unoka, akivel sok csibészséget megismertetett - haraptam a számat felnevetés ellen, mert az öreg térdétől nem nagyon kopott a templom kövezete, ám a kőhajításnyira lévő kocsmában a vasárnap délutáni ultipartik királyaként emlegették, és kuglinyereményeiből is elég jól kiegészítette a nyugdíját. Miközben tovább hallgattam a pap locsogását, megértettem Örkény temetésre alapozott - és elhibázott - példáját a groteszkről.
Arra viszont ma is keresem a választ, hogy lehet-e egy életen át hitet sugározni embertársainknak? Valószínűleg egészen kivételes embernek kell lenni ahhoz, hogy a hit ne váljon mindennapi rutinná a papoknál. Mert bizonyára az első tíz temetésnél, esküvőnél, keresztelőnél még a pap is átéli a helyzetet, a századiknál már kevéssé, a többinél meg már csak letudandó üres feladat. Persze az vesse az első követ rájuk, aki azt akarja, hogy kenyérrel hajigálják meg. Minden hivatásban kialakul ez a helyzet. Annak van pechje, aki munkáját a nyilvánosság előtt végzi, mert nagyon látványos tud lenni az unottság. A papok is így vannak ezzel: nagyon nagy a feladat, kopik a lelkierő és talán a hit is.
A kiüresedéstől nem lettek mentesek az ún. kisegyházak sem. Közel harminc éve robbant például a magyar vallásos életbe a Hit Gyülekezete, melynek dinamizmusától a történelmi keresztyén egyházak megijedtek. Ma már akkor nézem a Vidám Vasárnap nevű istentiszteletüket, ha nevetni akarok. Németh Sándor egy táblagéppel a kezében sétál, onnét olvasva fel nyája tagjainak sokszor bornírt kérdéseit, melyekre összefüggéstelenül, improvizálva próbál meg választ adni, ám e válaszokból csak egy valami hiányzik: a hittel telt gondolat. A koreográfia úgy zajlik, hogy a válaszok ürességének leplezése miatt sokat beszélve bele gabalyodik mondandójába mint majom a házi cérnába és, hogy kijöjjön onnét elkezd allelujázni. A gyülekezeti tagok pedig megtapsolják. Az egykor keresztyéni körökben rettegett kisegyház vezetője odajutott, hogy a hit hiánya miatt hetente teszi magát nevetségessé.
A hit elkopását viszont sokszor pótolják az anyagi javak. Az ismert vicc szerint felújítanak egy templomot, melynek újjá szentelését maga a püspök végzi. Meg is jelenik Mercedeséből kikászálódva a püspök úr, komoly slepp kíséri: titkár, fotós, sajtós, alárendelt papok stb. A hívek közül ekkor megszólal valaki: De jól megy a cégnek, a Főnök még csak egy szamárral kezdte!
Régi történet tehát a pénz hitet bomlasztó hatása, Luther emiatt is szegezte ki hittételeit a wittembergi templom kapujára, de az ő egyháza sem tud ellenállni a csábításnak. Sőt az evangélikusoknál és a kálvinistáknál a hit szempontjából rosszabb a helyzet mint a katolikusoknál, mert a lelkész gyereke egész korán megtanulja, hogy a papi szolgálatból meg lehet élni, ezért nem a hit iránti elkötelezettség viszi a lelkészi pályára, hanem a megélhetés bársonyos útjának azon lehetősége, hogy egy napon átveheti a papa parókiáját.
A legutóbbi felmérések szerint ugyanakkor többen jelentkeznek papi szemináriumokra, bővül a papság létszáma. Ez első ránézésre jó hír: "Az aratni való sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába." A kérdés az, hogy hittel teli minőségi munkások mennek aratni vagy a társadalmi válság hatására megélhetési munkások. Ha az utóbbi, az nem lesz jó senkinek. Hit nélkül, egzisztenciális félelemből nem szabad papi pályára lépni, bár nagy az Isten kegyelme, lehet, hogy később megjön a hit is.
Nehéz és összetett tehát a papi sors, megértéssel kell hozzá viszonyulni. A kívülállók talán nem is látják, hogy milyen nehéz akkor is menni feladni az utolsó kenetet, ha az éjszaka közepén inkább aludni szeretne Isten szolgálja. Lelkileg nem könnyű más emberek gondjaiba csöppenni, amolyan utolsó mentsvár lenni, akihez akkor fordulnak, amikor már minden elveszni látszik. Esetleg éppen fordítva, csak azért kell az egyházi - hit nélküli, üres rituálévá silányított - esküvő, mert olyan cuki az álomszép bérelt/megvett menyasszonyi ruhában kétszer is esküvőset játszani. A folyamatos lelki helytállás lassanként őrli fel a hitelvek szépen megfogalmazott rendjét, ezért nem lenne talán elvetendő, ha a papok ötévente kapnának egy évet a töltekezésre, az elmélyülésre, a hit megerősítésére. S talán a hívek szeretete is táplálhatná a hit ki-kihúnyó lángját. Ha hívek nem fordulnak szeretettel papjuk és egyházuk felé, miért csodálkoznak, ha lelki vezetőikben erősödik a kétely és csökken a hit munkájuk hasznosságát illetően?
Vannak természetesen kiemelkedő személyiségek valószínűleg több százan, akik példát tudnak mutatni, akik segítő kezet nyújtanak az el-elbukó embernek. Ezekből a példaképekből a médiában jószerint csak Böjte Csaba, Pál Feri, Fábry Kornél atya jelenik meg, számukra azonban intő jel lehet Az ördög ügyvédje című film zárójelenetének figyelmeztetése: A hiúság kifejezetten kedvencem a bűnök közül.
Pünkösd van, melyen a Szentlélek kiáradását és az egyház megalakulását ünnepli a keresztény világ. Ilyenkor az aratás Urának kegyelméből merítenek hitet a keresztény egyházak egész éves nehéz munkájukhoz, melyre nagy szükségük van nekik is, a híveknek is. Jó lenne persze ha az Úr kegyelme mellett a hívek szeretete is erősítené Isten szolgáinak hitét. A hit nélküli ürességtől kongó, anyagias egyházból és annak papjaiból viszont elegem van mert ők nem méltók arra a feladatra, melyre rendeltettek.
Más dolgokból is elegünk van! És neked, Kedves Olvasónk? Szíves figyelmedbe ajánljuk a következő bejegyzéseinket:
Elegem van a hit nélküli húsvétból
Elegem van a kövér emberekből
Elegem van a totyorgókból
Utolsó kommentek