Egyik este hazafelé baktatva a Nagy Imre téren csapdába estem. A szűk járdán az egyik oldalon autók, a másikon a rekettyék között igyekeztem tempósan haladni, midőn az egyik kocsi mellől egy hölgy lépett ki jelentősen visszafogva sebességem. Éppen azt vizslattam, miképp tudom megkerülni, mikor a hölgy lehajolt, csak formás hátsója maradt ott. Azt mondják van olyan, hogy meglátni és megszeretni egy pillanat műve, jelen esetben viszont a szerelmi szál mellőzésével a meglátni és szerelmi teljesedésbe kerülni kategóriában dönthettem volna csúcsot, ha nem torpanok meg illedelmesen. Csak szent életű külső szemlélőnek nem jutott eszébe pajzán gondolat a jelenetről. "Elnézést", és utat kértem a hölgytől, aki arrébb állt tovább matatva szandálján. A jelenet egyben a Heuréka! felismerését jelentette számomra, mert már egy ideje feltűnt, mennyi totyorgó akadályozza a másik embert abban, hogy az saját tempójában haladhasson.

Felülről nézve a nagy közlekedési csomópontokban olyanok az emberek, mint a biliárdasztal szép, színes golyói, ahogy mozognak kijelölt céljuk felé. A kellemes, puha zöld filc helyett a csúnya szürke flaszter emberáradata azonban sokszor kénytelen szembenézni azzal, hogy meg kell állnia, irányt kell változtatnia, mert homo totyorgikusz akadályozza célja elérésében. Pedig ezek a célok nem valami óriásiak ám, hanem olyan apró, icipici célok csupán mint beérni a metróba, elérni a villamost, buszt, átmenni a zöld jelzésnél, leülni egy szabad helyre stb. De a homo totyorgikusz ezeknek a kicsiny céloknak is nagy kerékkötője, így lehet várni a következő metróra, villamosra, buszra, lámpára, meg savanyú képpel álldogálni.

A homo totyorgikuszt nehéz csoportosítani: lehet fiatal, középkorú, öreg, nő vagy férfi, felbukkanhat bárhol, a lényeg, hogy akarva-akaratlanul jól kitoljon a másik emberrel. Talán egy csoportképző szempont lehet: a tudatosság. A legtöbb homo totyorgikusz tudatában sincs annak, hogy akadályt képez, ő csak békésen egzisztál. Éppen a rohadt okos telcsikéjét nyomkodja vagy böngészik valami hirdetést vagy bizonytalankodik merre menjen, miközben mögötte tíz méteres az akadályozottak sora. A nem tudatos homo totyorgikusz azt hiszi csak ő miatta van az egész Teremtés, mást észre sem vesz, kizárólag saját magával foglalkozik, s akinek ez nem tetszik az vessen magára.

A tudatos homo totyorgikuszoknak két csoportja van a hivatásosak és a műkedvelők. A hivatásosak a koldusok és a szórólap-osztogatók, akik azzal a céllal akadályoznak, hogy pénzt kapjanak vagy felhívják a figyelmet valami vacakra, amelyet a papírra nyomtak, bár maguk sem tudják mi az. A tudatos, ám műkedvelő homo totyorgikusz más kategória, nehéz elkülöníteni a nem tudatos homo totyorgikusztól, de testtartása, mozdulatai, kissé rosszindulatú szempillantása elárulja. A tudatos homo totyorgikusz ugyanis szerepel, addig is, amíg akadályt képez, kap valami figyelmet, mondhatjuk: addig ő a hétköznapok kicsi sztárja. Általában idős emberek szeretik így magukra irányítani a figyelmet, akik botjukra valahogy mindig úgy támaszkodnak, hogy ne lehessen mellettük elférni. A banyatanknak nevezett húzható bevásárlókocsi elterjedése nagyot lendített a tudatos homo totyorgikusz lehetőségein, a metróhoz igyekvők tucatjait tudják okosan feltartani úgy, hogy a mozgólépcsőt elfoglalják. Ilyenkor Leonidasként védik pozíciójukat, nincs azaz utas-perzsa, aki át tudná törni a banyatank védelmet. A tömegközlekedési eszközökön való helykeresés során szintén elönt a boldogság, amikor a kinézett helyet azért nem tudom lestoppolni, mert a banyatankos akadályoz ebben. Természetesen neki már van helye, mert a nyugdíjas ilyen élethelyzetben gyönyörűen legyorsulja Vettelt is.

A kisgyermekes anyukák egy része is hajlamos a gyes betegség tüneteit mások feltartásával kezelni. Náluk az akadályoztatás célja olyan talmi örömök elérésének kicsikarása mint egy-egy mosoly, bátorító szó, a picihez intézett dicséret. A dugó képzés helye pedig valamilyen (sokszor bolt) ajtó, mozgólépcső előtere, szűkebb utcarész, stb. Nehéz persze a babakocsit tolva, a másik, esetleg harmadik gyermeket is terelni, de az ebben a problémában pillanatnyilag nem érintetteket sem kellene akadályozni. Egy villanásra talán megemelkedik a vérnyomásom, ha miattuk megy el orrom előtt a busz, de nem tudok rájuk haragudni, mert hát Lenin elvtárs is szerette a gyerekeket.

A legveszélyesebb élethelyzet akkor alakul ki, ha a homo totyorgikusz autóba ül. Vezetés közben mélázik, nézi a hirdetéseket, elemzi a másik vezetési stílusát, vitatkozik a GPS-szel, bizonytalankodik merre forduljon, a sminkjét igazítja stb. Aztán ha balesetet okoz, ő megússza, a vétlennek meg irány a kórház, rosszabb esetben a hullaház. Előfordul a fordítottja is, amikor a homo totyorgikusz gyalog veti bele magát a város forgatagába. Valami rejtélyes oknál fogva a zebrát valamiféle lassító mezőként értelmezi, és tétova léptekkel a közeledő autó féktávolságának hajszálra kicentizett határán dönt úgy, hogy a járdaszegélyről az autó elé lép, ezt követően borzasztó lassú léptekkel vánszorog a túloldalra legalább 20-25 kocsit lassításra és megállásra kényszerítve csak azért, hogy ő kényelmesen átérjen a zebrán. Rosszabb esetben elbizonytalanodva esetleg visszafordul, sőt megáll vagy nézelődni, esetleg beszélgetni, ha rég nem látott ismerősével fut össze az út közepén.

Elegem van a homo totyorgikuszból, mert sok-sok percet - autós változatában ennél is többet - vesz el embertársai amúgy is szűkre szabott földi létéből.

Más dolgokból is elegünk van! És neked, Kedves Olvasónk? Szíves figyelmedbe ajánljuk a következő bejegyzéseinket:

Elegem van a villamoson telefonálókból
Elegem van a heti bulvárújságokból
Elegem van a régi ismerősökből