Kezdetben vala "a" szülői értekezlet, melynek eredményeképpen a családon belüli erőszak réme lebegett a vásott fiú szívek felett. De jó is volt a jól tanuló kislányoknak, stréber fiúknak, se hús, se hal nebulóknak! A vásott fiúk esetében azonban a szülőiről haza érkező anya egyből a konyhába indult a fakanálért, vagy ha a helyzet súlyosabb volt, az apát bujtotta fel nevelésügyileg. A gyermekük jövője szempontjából rémképeket látó, felindult szülők ekkor még nem tudhatták Beck Zolitól, hogy: "pofonból koszorú nem lett még soha."

Ma már más világ van! A kilúgozott tudatú, média által elbizonytalanított szülő akkor sem emel kezet csimotájára, ha az a büdös kölyök megérdemelne egyet ama híres makarenkói pofonokból. Iskolai ügyekben meg pláne nem. Minek is. Ha nem tanul jól a gyerek, semmi vész, majd a fizetős rendszernek hála úgyis bekerül arra az egyetemre, ahova akar, elhelyezkedését pedig a szülői kapcsolati háló fogja biztosítani, akkor meg minek püfölni, nem igaz? Az iskola tanítsa meg írni, olvasni, számolni, azon túl már a többi a szülő gondja. Persze ha a gyermek hány a vér látványától, nem megy orvosira, de művészettörténészként olyan nagy kárt nem csinálhat. Ez a korszellem a szülői értekezlet műfaját alapjaiban lúgozza ki, ehhez jön a technikai fejlődés.

A vásott fiúk nem csak csínyeik miatt szorultak a szülőik után, hanem azért is, mert a felmenők töményen kapták orcájukba az infókat. Ma már ez is máshogy van. A tanárok az osztályi levelező maileknek köszönhetően folyamatosan adnak tájékoztatást a fontosabb eseményekről, a gyerekek általános helyzetéről, dolgozatok időpontjáról.

a) Mekkora.......egyest kapott a fiam! (Vagy csak a betűméret nagy.)
b) Már megint gyűjtenek osztálypénzt.
c) Megint szülői értekezlet lesz? Minek?!

Grafománabb tanárok hetente is írnak részletesen mindenről egy-egy gyermeket is kiemelve. Hála és köszönet illeti a lelkes tanerőket ezért. Sok helyen bevezették az elektronikus naplót, így sms-ben a szülő előbb értesül a jegyről mint a gyerek. Ezzel vége az otthon hagytam az ellenőrzőt, kozmetikázom a jegyeket időszaknak, amellyel el lehetett ugyan húzni az időt büntetés nélkül, de a koncentráltan megismert valóság dühös szülőket szokott eredményezni.

Nincs tehát sok értelme a szülői értekezleteknek, de mint valami ősi rítust az osztályfőnökök évente két-három alkalommal megtartják. Az alsó tagozatos gyerekek szüleinek külön nehezített pálya beférni a liliputi padokba, pocakos apukák és csípőben telt anyukák az inkvizíció fájdalmát élik át az alatt a másfél-két óra alatt, míg a pedagógus lenyomja a kötelezőnek vélt táncot.

Mert a szülőik sem a gyerekekről szólnak, hanem a szereplésről. Az osztályfőnökök e szempontból két nagy csoportot képeznek, az egyik szeret szerepelni, a másik nem. Csakhogy a szülők egy része is imád fellépni a felelős szülő szerepében, és ha kell, ha nem problémázik, összeveszik, kioktat, okoskodik. Így aztán rettenetes koktélok szoktak kialakulni. Az elfojtott színészi ambíciókkal rendelkező tanerő a tízperces értelmes tájékoztatóból képes önmaga összehozni egy bő órás szeánszt, melyhez felcsatlakozik néhány felelősségétől megittasult szülő, így közösen csinálnak egy két órás showelemekkel tűzdelt műsort. Az a legjobb, mikor a tanár észre sem veszi, de alapból hozza a Sándor György vagy Koltai Róbert tanárparódiáját. Az ilyen teljesen meghatódik magától, akkor boldog, ha önnön nagyszerűségét viszontláthatja a hálás szülők párás tekintetében. A szakszerű tanár a szülőkben is tanítani való nebulót lát, ezért gyermeki szinten, többször is elmagyarázza, hogy május 16-án lesz az osztálykirándulás Pomázra. A gyerekeket is problémának tartó tanár a szülőkben is csak a gondot látja, kifejezetten idegesítik a kérdezgető szülők. Ennek egy alfaja, aki csak a gyerekek felett rendelkezik hatalommal, az iskolából kilépve egy nyúl béla, ezért nem csak idegesítik a kérdések, de zavarba is jön tőlük, hebeg-habog összevissza, aztán valami zavaros magyarázkodással lezárja dumcsizást.

Persze a szülők egy része is megéri a pénzét. Vannak, akik el sem mennek a szülőikre ezzel is kifejezve érdeklődésük hiányát. A többség a tanár iránti tiszteletből - és gyermeke előmenetelének biztosítása érdekében - úgy tesz, mintha érdekelné a mailekből már ismert információk megismétlése, és elmegy az értekezletre (pfúj, milyen csúnya szó ez). Ők alig várják, hogy vége legyen, már indulnak is haza. A szereplési kényszerrel megáldott szülők viszont kész Isten csapásai. A legszánalmasabbak azok, akik leplezetlenül stréberkednek a tanárnak, bólogatnak, védik, nevében kioktatnak, így akarván kicsikarni gyermekük jobb megítélését. Az okoskodó fajta természetesen mindent tud, és mindent jobban tud, kijavítja a tanárt, a másik szülőt, ahogy kell. Orcája ilyenkor a diadal fényében fürdik. A kioktatók annyiban mások mint az okoskodók, hogy ők kimértek és valamilyen társadalmi presztízzsel is rendelkeznek, ezért az a közvélekedés, hogy nekik eszük is van. Pedig csak megszokták, hogy igazuk van, mert beosztottaik nem szólhatnak vissza. Van is meglepetés, ha egy másik szülő kegyeskedik leugatni az ő nagy tekintélyűségét. A programszervező típus állandóan azzal vegzál másokat, hogy hétvégi közös kirándulásokat, kulturális és sporteseményeket, késő tavasszal zsákba futással egybekötött kerti mulatságokat szervez. Komolyan képes duzzogni, ha érdeklődés hiányában valaki ki akarja vonni magát az úttörő/cserkészműsorból. A gyűjtő típus az emberiség bölcsőjéből maradt itt, állandó gyűjtögetési kényszerével. Valamire mindig kell pénz: vagy nagyszabású dolgokra (világmegváltás) vagy iskolai beszerzésekre vagy a tanítónéni/bácsi szülinapjára, tulajdonképpen mindegy, csak gyűjthessen. A veszekedős szülő az élő fába is beleköt: miért oda?, miért akkor?, miért ennyibe?, miért abba a ruhába?, a lényeg, hogy jól kiveszekedhesse magát. Normálisnak tekinthető szülőn miközben ezt a sok marhát hallgatja, erőt vesz az elfojtott idegzsába és fáradtan, idegesen érkezik haza.

Felesleges időpocsékolás tehát korunk szülői értekezlete, de lehet, hogy már a régi szép időkben is az volt. Így aztán a vásott fiúk nem is biztos, hogy csak a vásottságért kaptak, hanem mert már az ő szüleiknek is elegük volt a tanárok és más szülők hosszadalmasan idegesítő performanszából.

Más dolgokból is elegünk van! És neked, Kedves Olvasónk? Szíves figyelmedbe ajánljuk a következő bejegyzéseinket:

Elegem van a Tescoból
Elegem van a vagyonnyilatkozatokból
Elegem van a bizalommal visszaélőkből
Elegem van a Darwindíj-várományosokból