Egy régi tőzsdei történet szerint kétségbeesve hívta fel tőzsdeügynökét ügyfele azzal, hogy meghívták a családot egy rangos eseményre, ezért az asszony kihisztizett magának egy új ruhát, pénz meg nincs rá. Az ügynök higgadtan azt felelte, hogy kijön az nyolc kötés Rimamurányiból. Az jó - mondta az ügyfél - de kellene kalap is. Semmi baj - válaszolta az ügynök - akkor még két kötés Ganz. Vannak tehát olyan szerencsések, akik a tőzsdét kifizetőhelynek használják, mint mások a tanács szociális osztályát. Jó nekik!

Ezt a kifizetőhely jelleget erősítette a svájci jegybank azzal, hogy garantálta a svájci frank árfolyamát 1.2 euró/frank alapon. Az az letette az úttörő esküt arra, hogy ha kis arab gyerekek is potyognak az égből, nem lehet erősebb a svájci frank ennél az árfolyamnál. Működött is a dolog vagy három évig, a legostobább spekulánsnak sem kellett mást csinálnia, csak amikor azt látta, hogy a frank közelít ehhez az 1.2-es szinthez, vett eurót és amikor a svájciak beavatkozása miatt az erősödött, akkor eladta. Biztosabb volt a haszon mint a szoc. segély. Tőkeáttétellel pedig a tuti hasznot lehetett növelni. Hiába, van aki munkával keresi a kenyerét, van aki spekulációval. Svájc bírta ezt a játékot egy darabig, de az euró várható bedőlése miatt abbahagyta, mert elkezdett neki sokba kerülni. Ráadásul a döntése gyors volt, így a haverok nem tudtak kiugrani a buliból. Világszerte össze is jött egy jó nagy bukta sok bróker cégnek és ügyfélnek.

Magyarországon is jelentős a spekulánsok vesztesége, menetrendszerűen megérkezett hát a hőbörgés a "hitelét vesztett" svájci jegybankról. A diszkrét felmérések szerint az összes veszteség - befektetési alapokon, vagyonkezelőkön, portfoliókezelőkön, forexeseken stb. keresztül - több tízmilliárd forint. Az MNB a veszteséget ravaszul "csak" tízmilliárdra mérte ezzel csökkentve felelősségét a várható problémában.

Ugyanakkor elkezdődött a picsogás is a sajtóban a brókercégek hibájáról, a szerződések apró betűiről, a kockázatokról való felvilágosítás elégtelen mértékéről stb. Kezdődik tehát a "Mentsük meg a svájci frank károsultakat!" project. Az adófizetők azzal a veszéllyel néznek szembe, hogy a mentési buzgalomba belejött kormány a spekiket is megmenti. Erkölcsileg a devizahitelesek "megmentése" is megér egy csekély helytelenítő fejrázást, de a "túl sokan vannak ahhoz, hogy hagyjuk csődbe menni őket"-elv alapján elfogadható. A Széchenyi Bank titokzatos betéteseinek megmentése állami pénzből viszont már magyarázhatatlan. (Talán, ha tudnánk a neveket, nem is kellene magyarázni.) A spekulánsok kezdődő nyavalygása nem lebecsülendő, mert ezek tehetős emberek jó politikai kapcsolatokkal, ezért nem lennék meglepve, ha elkezdenék valami édes, nemzeti ostyába csomagolni az állami beavatkozás szükségességét.

Nem tudom, ki, hogy van vele, de nekem elegem lenne abból, ha az én adómból vennék a spekulánsok nőiknek a ruhát, sőt a bőkezű állam jóvoltából még esetleg a kalapot is mellé.

Voltaire-nek úgy 250 éve volt a témában egy aranyköpése: "Ha egy (svájci) bankár kiugrik az ablakon, nyugodtan ugorjunk utána. Nekünk is hasznunk lesz a dologból." Erre most mit látunk? Nem egy bankár, hanem az egész svájci jegybank kiugrik az ablakon. A saját gondolatok hiánya miatt mirelit gondolatok felmelegítéséből éldegélő elemzők most találgatják az ugrás okát. Felszínt karcolgató magyarázataikat felesleges ismételgetni, koncentráljunk inkább a lényegre.

Nagyon úgy tűnik, hogy az euró az összeomlás pengeélén táncol. Az USA már az euró létrejöttét is bizalmatlansággal figyelte, de amíg megmaradt a ködös európai illúziók matricájának, nem volt érdekes. Az euró azonban geopolitikai, gazdasági okok miatt erősödésbe kezdett, és ezzel egyre inkább versenytársává vált a világpénz funkciót betöltő dollárnak. Azt meg melyik ovis szereti, ha másnak is lesz piros kamionja a csoportban? Ezért az "Akkor törjük össze a rivális kamiont!" gondolat jegyében elővették a kalapácsot. A válság kissé elodázta a folyamatot, de a hurkot már a görög válsággal az euró nyakára tették, a sámli kirúgása van már csak hátra. A tervezett - Kína gazdasági erősödésére választ adó - szabadkereskedelmi megállapodás létrehozásának is útjában van az euró, majd elszámolnak a felek dollárban. És hogy a dollár mennyit ér, azt nem az európaiak fogják megmondani. Tehát túl sok mostanában a negatív kilátás az euró körül, ezt érzékelte a svájci jegybank vezetése, melynek a rögzített árfolyam miatt azzal kellett szembenéznie, hogy nem sokára egy rakás színes papír foglalja a helyet trezorjaiban.

A folyamat csak annyira lesz gyors, amennyit lehet rajta keresni. Például a drága Draghi úr még kinyom párszáz milliárd eurócskát, azt zsebre lehet még tenni, és az összeomlás időpontja sem biztos, hogy mindenkit váratlanul fog érni. Aki azt jól megtippeli, vagyont keres, persze lesznek akiknek nem kell majd tippelgetniük. Mi lesz a kiváltó ok? Ki tudja? Talán egy érdekes Cameron-nyilatkozat, egy görög bejelentés a hitelezők hazazavarásáról, egy orosz tábornok látogatása tankhadosztályai élén az ősi kijevi ruszban, egy francia polgárháborús helyzet: bármelyik lehet.

A hatás-ellenhatás törvénye szerint természetesen lesznek akik meg akarják fordítani a folyamatot, kompromisszumot keresnek, próbálkoznak. Esetleg elérnek apróbb eredményeket, mert ahogy Yoda mester mondja: "A jövő mindig mozgásban van." De a lényegen nem tudnak változtatni.

Mi erre a bonyolult helyzetre a magyar kormány válasza? A szánalmas önünneplés. A jobboldalinak nevezett kormánypropagandisták a legalpáribb weyerizmust követik el. Még a '90-es évek elején történt, hogy a hazai ballibek komoly nyugati lapok cikkeivel zsarolgatták Antall József kormányát. Később derült ki, hogy a cikkek jelentős részét Csudapestről írogatta egy Weyer Béla nevű magyar(?) újságíró(?). De első látásra kétségtelenül jól festett a "mértékadó" európai lapokban megjelent cikk, amely alázgatta Antall kamikaze kormányát. Most pedig - láss csudát - "mértékadó" nyugati gazdasági hírportálok és újságok dicsérgetik Orbánt a devizaadósok időben való megmentése miatt. Aztán alaposabb olvasás után kiderül, hogy a "weyerizmus" jegyében a kormány baráti brokijai ökörködnek Viktor Mihály fényezésével. Ennyit a formáról.

A tartalom még rosszabb. Először is a devizaadósok nem lettek megmentve, csak lenyelettek velük egy nagyadag árfolyamveszteséget, cserébe kitolták a törlesztési időt. Az autó- és a szabad felhasználású hiteleknél ez sem történt meg. Kétségtelen, hogy a 256,5-ös CHF-árfolyam kedvezőbb mint a 320-as, de Superman nem így szokott megmenteni. A nagyobb gond, hogy a svájci frank - a kezdeti pánik irreális árfolyama után - pillanatok alatt beállt 320 forintos árfolyamra, amely mutatja a forint sebezhetőségét. Ez a lényeg, ezzel kellene foglalkozni akkor is, ha tudjuk, hogy a világgazdaság eseményeire kevés befolyásunk van. Az euró várható bedőlésére kellene készülnie a Kormánynak és az MNB-nek, (nem ártana óvatosan felkészíteni az ország lakosságát is), az öntömjénezést pedig be kellene fejezni.

Szóval ugranunk kellene a svájci bankárok után, ha nem akarunk rosszul járni. Ehelyett szokásos magyar virtussal elringatjuk magukat az öntömjénezés lágy hullámú tengerén, hogy aztán döbbenten ébredjünk a katasztrófa kellős közepén. Nekem ebből már egy picit elegem van.

Itt van ez a szegény, szegény Szentgyörgyvölgyi Péter, a Belváros polgármestere, akinek pokollá teszi életét az adminisztrációs hiba nevű fátum. Először a vonatkozó jogszabályok ellenére sikerült őt ennek az adminisztrációs hibának belerángatnia egy földbirtok vételbe a Bakonyban. Képzelhetjük milyen stikli lehetett a vétel mögött, ha a tiszta kezű Rogán pasának kellett visszacsináltatnia ezt az adminisztrációs hibából elkövetett földvásárlást. (Persze csak a médiában a Fidesz birkáknak, valójában viszont a mostani vagyonnyilatkozatában is szerepel.) Aztán az adminisztrációs hiba kineveztette Peti tesóját a helyi média főfőnökének.

Majd tetézve a szörnyűséget: az adminisztrációs hiba a Belváros díszével bagóért vetetett lakást a kerületben, miközben már rendelkezett ott a tisztes életvitelhez szükséges kéróval. Csóri polgikám letette a nagy esküt, hogy megfenyíti ezt az adminisztrációs hibát, és visszaadja a lakást. (Erről azóta sem hallhattunk.) Ez a szemét adminisztrációs hiba továbbra sem hagyta békén a Fidesz reménységét, csak azért is kínos magyarázkodásra kényszerítette a bére vonatkozásában, mert kb. 500.000 forinttal több fizetést vett fel annál, mint amennyi törvény szerint járna neki.

Mint rossz karma, úgy követi Szentgyörgyvölgyi Pétert az adminisztrációs hiba megkeserítve a köz érdekében végzett dolgos életét. Oknyomozó újságíróként utánajártam a rejtélynek, és jelentem a nyilvánosságnak: szörnyű dolgok derültek ki.

Először a Nemzeti Múltbanéző Intézetbe mentem, ahol dr. Szittya Hunor igazgató úr készségesen fogadott és rendelkezésemre bocsátott minden iratot. Ezek egyikéből kiderül, hogy dr. Szentgyörgyvölgyi Péter panaszt nyújtott be a Munka Vörös Zászló érdemrendjével négyszeresen kitüntetett Óvszergyártó és Ellátó Vállalathoz. Az igazgató elvtárs elismerte a panaszolt óvszer adminisztrációs hibára visszavezethető kilyukadását, egyben reményét fejezte ki, hogy dr. Szentgyörgyvölgyi Péter születendő gyermeke hasznos tagja lesz a szocialista társadalomnak.

Ez után a Nemzeti Jövőbelátó Intézetet kerestem fel, ott legnagyobb meglepetésemre Szilvásy Péter igazgató úr tárta elém a jövőt. Csodálkozásomra a falra mutatott, ahová a Nemzeti Hitvallás mellé van kitéve Kövér László nyilatkozata a régi szakemberek Fidesz általi igénybevételének hasznosságáról.

A kikért iratokból két dolog állapítható meg. Az első rettenetes hír, hogy a polgármester úr közúti balesetben elhunyt. (Ennek időpontját kegyeleti okból nem közöljük.) A baleseti jegyzőkönyvből kiderült, hogy Szentgyörgyvölgyi Péter az út- és látási viszonyoknak megfelelően, szabályosan vezetett, biztonsági öve be volt kötve. A balesetet a jobb első gumi defektje okozta. A Nemzeti Gumiabroncs Zrt. vezérigazgatója elismerte az adminisztrációs okból bekövetkező hibát, és egyben sajnálatát fejezte ki a nagyszerű nemzeti politikus elveszítése miatt.

De Szentgyörgyvölgyi Péter nem élt hiába! A hálás utókor emléktáblát állított szeretett polgármesterének az adminisztrációs hiba miatt megvásárolt ház homlokzatán az alábbi szöveggel:

"Adminisztrációs hiba miatt e házban élt és alkotott Szentgyörgyvölgyi Péter polgármester, akinek életét és halálát adminisztrációs hiba miatt kilyukadt gumi okozta. Belváros-Lipótváros Önkormányzata."

Elegünk van ebből a fránya, megzabolázhatatlan adminisztrációs hibából!

Nagyjából ezzel a mondattal jöttek haza a minap kölkeim a suliból. Aztán elkezdődött a nyavalygás, hogy milyen rossz a kaja. Kissé gyanús volt, mert ahányan vannak, annyi iskolába járnak, így kizárt, hogy csak az adott iskola menzájával lenne gond. Persze a szülői gondolkodás első blikkre azt mondatja, hogy hisztiznek csupán jó dolgukban a gyerkőcök, majd megunják, és lemennek a menzára.

A szülők többsége amúgy tisztában van azzal, hogy az egyéni ízléseket nehéz kiszolgálni, a rendelkezésre álló keretből pedig majdhogynem lehetetlen emberi fogyasztásra alkalmas menüt készíteni, ezért inkább a szülői lelkiismeret megnyugtatása céljából fizeti be az ebédet. Ezzel fenntartja a jó gondviselő illúzióját, noha tudja, hogy gyermeke nem a Waldorf Astoria menüje szerint étkezik, de legalább kap valami meleg ételt napközben.

Aztán egyik nap már az otthoni kedvenc kaja sem bírt lecsúszni, a menzán kapott ebéd annyira rossz volt. Kérdeztem az okát, megmondani nem tudta a delikvens, csak azt, hogy pocsék íze volt, ott is hagyta. A kamaszok ennél is tovább mentek, családi indítványt nyújtottak be arra, hogy egyáltalán ne fizessem be a menzát, mert ők egy falatot sem fognak enni abból a moslékból, tiszta pénzkidobás lesz, ha csengetek a vacak kajáért. Na, most légy okos, szülők gyöngye!

Tapasztalatom szerint kétféle szülő van. Az egyik, aki már eleve szülőnek született, a másik, aki jól-rosszul abszolválva gyermekkorát utóbb vált szülővé. A szülőnek született szülő kétféleképpen reagál. A majomszeretettel gyermekén csüngő típus azonnal elkezd petíciózni, önkormányzathoz rohangál, akciózik. A pedantéria ezzel szemben a gyerekét egrecírosztatja, és előadja, hogy Afrikában éheznek a gyerekek, különben is be van fizetve, úgyhogy nincs visszaduma, evés van, punktum. A gyermekkorára visszaemlékezni tudó szülő szépen elmondja szeretett csimotáinak, hogy oké, ha nem kell a "finom" menzakaja, akkor oldják meg, ő is megoldotta. Lehet például a maradék tízórait/uzsonnát bezabálni, mert mindig van maradék a hiányzók, meg a tízórait/uzsonnát ellustizók miatt. Aztán ott vannak még az emberiség legnagyobb szívű teremtményei, a konyhásnénik. Velük jó jóban lenni, mert közelükben mindig van valami fogra való dugi kaja akkor is, ha egy hivatalos tisztiorvosi vizsgálat csak patyolattiszta üres konyhát találna. A konyhásnénik mindig megszánják az éhenkórász gyerkőcöket, forduljanak hozzájuk bizalommal! Végső esetben pedig ott van a büfé is. De ha okosabbak, mint öregecskedő szüleik, találhatnak más alternatívát is, én nem bánom, de egyenek.

A történet ezen a ponton vett egy pici kanyart. Egy bennfentesnek említem a családi diáklázadás tényét, aki megnyugtat, hogy most éppen nem a kölykök a hibásak, hanem rendszerhiba van bizonyos előírások miatt. Azt mondja nekem ez a jól értesült, hogy a szabályok megváltoztak, így nem lehet a közétkeztetésben normálisan főzni, mert a só és a cukor felhasználás gyakorlatilag tilos. Az eképpen elkészített kaja viszont íztelen moslék. Nemcsoda hát, ha a gyerekek tiltakoznak ellene, az otthoni ízekhez szokottakhoz képest tényleg ehetetlen. Egy infó, nem infó, kérdezősködöm másoknál is, megerősítik, sajnos ez a valóság. Valamelyik elmeháborodott egészségőr kitalálta ezt az ökörséget, az iskolások - és szüleik - pedig megszenvedik a hülyeségeit.

Ezeket a világmegváltó, társadalomboldogító idiótákat már akkor is utáltam, amikor komcsi mezben nyomták, aztán átmentek liberálisba, most pedig a nem túl okos Viktor Mihály zsoldjában eszetlenkednek. Tisztelettel kérdezem, hogy most jobb? A szülők fizetik az ehetetlen, íztelen moslékot, a gyerekek nem eszik meg, megy pocsékba az egész. A fél- vagy teljesen hülye egészségőr meg bazsalyog, hogy milyen egészségesek lesznek a gyerekek.

"A kormány a józan ész talaján áll, mi az emberek életébe nem akarunk beleavatkozni" – mondta ezt egy Viktor Mihály keresztnevű szerencsétlen. Ha így lenne, ezzel egyet is értenénk. De a valóság persze megint más, mert Viktor Mihály vagy nem ismeri azt vagy hazudik. Kedves Viktor Mihályom mi ez, ha nem az emberek életébe való legdurvább beavatkozás, amikor már azt is megmondjátok, mennyi sóval ehetjük az ebédünket?

Szóval, Viktor Mihály told el szépen a biciklit, mert már nagyon elegünk van az életünk apró örömeit is szabályozó ökörségeidből.

Áder Janónak,
elnök
Sándor palota
első emelet 2.

Helló Janó!

Először is boldog újévet, Janó! Képzeld, milyen jót tettél velem. Együtt volt a család szilveszterkor Felcsúton, a Flóra először maradhatott fenn éjfélig. Mi a Lőrinccel meg a Tiborcz vejjel egy kicsit "elhajoltunk", a Himnusz helyett a fehérvári huszárok csínytevéséről dalolgattunk. Éppen azt óbégattuk, hogy "sok kislányt meghágtak", amire Anikó elpirult, a Rasi meg azt mondta elegáns, fanyalogó hangon: "Apu, de bunkó vagy, mi ilyet Svájcban nem mondunk!" A Flóra pedig megkérdezte: "Apa, mit jelent az, hogy meghágnak?" Szóval kínos kezdett lenni az újév, de Te, Janó, megmentetted. Ahogy elkezdtél rizsázni, az valami csoda volt!

Még nem tudod, de van egy bazi nagy tévénk. Egy segélyszervezettől hozták, azt mondták, az öt gyerek miatt kapjuk. Valami minden gyerek lakjon jól alapítvány osztogatja ezeket. Korábban csirkét osztogattak, de azt hamar megették, ezért most propagandával etetik a rászorulókat, az nem fogy el. Ehhez kell a tévé. Amikor kihozta a segélymunkás, nagyon megszánt, kérdezte, ki volt az az állat, aki a házam mellé stadiont épített, és féltett, hogy engem is jól kidobnak a parkolóért, mint a miskolci cigányokat. Mondtam neki, ne féljen, nem dobnak ki, de annyira sajnált, hogy akart adni még egy tévét. Na, ezen a tíz négyzetméteres tévén néztelek Janó.

Egyébként ebből is látszik, hogy nem volt igaza a bánáti bazsarózsák atyjának, aki szerint minek a sok részeg disznónak éjfélkor beszédet mondani, mert ha Te nem jössz, Janó, akkor a Flóra felvilágosítását korán kellett volna kezdenem. Ráadásul jót röhögtünk rajtad, mert beálltam a Te képed elé, a gyertyából bajuszt rajzoltam, és én mondtam a beszédet, a jó csaj meg kergette mellettem a legyeket. Mindenki gurult a nevetéstől, hogy lehet sokáig semmit mondani. A Tiborcz vej nevetett legjobban, mert aki ennyi milliárdot nyer közbeszerzésen, annak valahogy jó kedve lesz. Szegény Lajos mostanában nem vigyorog. A beszéded végén pedig kecsesen - mint Stefani a Csupasz pisztolyban - bemutattam a népnek. Na, ezen a Tiborcz vej annyira röhögött, hogy örömömben ott helyben nyerettem vele még egy közbeszerzést, lássa a Rasi, hogy megállnak a saját lábukon. A Lőrinc erre bevágta a durcát, elkezdett hőbörögni, hogy ő is vinnyogva röhögött, mégse kap semmit. "Induljon jól az éved!" - mondtam, és adtam neki egymilliárd forintot. Hát így telt nálunk jó kedvvel, bőséggel a szilveszter.

Hanem, Janó, azért jól beszarattál. Elkezdted híresztelni, hogy teszel valami fontos bejelentést. Már azt hittem, összefogsz a megszívatott Hendével, és a honvédség puccsot csinál. Aztán persze rájöttem, hogy az egész magyar haderő körül sem tudja venni a Parlamentet, mert a X-es kapunál elfogynak. A rohadt amcsik CNN-je meg biztos azt találgatná, hogy mik azok a modern, csillagháborús fegyverek, amelyek csöve a Parlamentre mered. Csak mi tudnánk, hogy azok a honvédség legendás víztisztító berendezései. Szerencsére a Grippeneket meg odaadtam a Fazekasnak permetezésre, így azokkal se lehet emberkedni. Szóval rájöttem, hogy se Te, se a Hende nem tudtok puccsolni, mert Sanyi bácsi biztonsági cége simán leverné. Ettől megnyugodtam. De még mindig nem tudtam elképzelni mi az a rohadt fontos. Féltem, hogy a nyilvánosság előtt lecseszel a sok kormányzati ökörségért meg a korrupcióért. Mondtam a Lázárnak, derítse ki a titokzatos szolgáival, mire készülsz. Nem tudtak meg semmit. Lélegzetvisszafojtva vártam a nagy bejelentést.

Aztán bejelentettél valami környezetvédelmi igazgatóságot vagy mi a francot. Na, Janó, elismerem, hogy a röhögtetőversenyt Te nyerted. Úgyhogy jössz a Tiborcz vejnek egy nyertes közbeszerzéssel, meg a Lőrincnek egymilliárddal.

Aztán gyorsan utald ám nekik, mert ezeknek elegük van a lassan csordogáló közpénzből!

Felcsút, 2015. január 7.

Barátsággal:
Viktor

Ez az útdíjügy, mint cseppben a tenger mutatja meg a magyar élet valóságát. Az útdíj abszurd példáit már többen jól leírták, engem a rendszer egészének a működése érdekel, melyet Hende Csaba tevékenysége fejez ki legjobban.

Az útdíj bevezetése nyilvánvalóan a költségvetés szempontjából fontos - mert Magyarország jobban teljesít -, be is terveztek hát harmincegynéhány milliárd forintot ebből a bevételből. Ezt az összeget be kell szedni, ha törik, ha szakad. Ez a cél jelen esetben két módon érhető el: kényszerítéssel és a jogszabályi szintre emelt jogbizonytalanság miatti bírságolással. A kényszerítés teljesen világos: a közszolgálatinak csúfolt média diadaljelentéseiben óránként közli a matricát vásárlók növekvő számát, akik kényszer hatása alatt cselekszenek. Azok ugyanis, akiknek éves matricájuk van, még nem jelentek meg a placcon, ők majd január 31. körül fognak dönteni, milyen matricát vegyenek. Közülük kerülnek ki egyébként a rendszer nyertesei, akik az eddigi 43.000 forintos éves matricát kiválthatják pl. 20.000 forintos megyei matricákkal. A rendszer másik szépsége a szándékos bizonytalanság generálásával történő bírságolás. Az eddigi szabályok egyértelműek voltak, ahol autópálya van, ott fizetni kell. Most olyan megyékben is kell fizetni, ahol nincs autópálya, csak úgy random találja magát fizetési kényszerben az arra járó autós. Például Szombathely térségében. Mit fog csinálni, aki pechére ilyen területre vetődik? Megfordul, visszatolat? Nem tud, fizeti a 15.000 forintos bírságot, és közben emlegeti a kedves Viktor felmenőit. De a bírságpénz kell a költségvetésnek, mint a falat kenyér.

Ebben az irracionális helyzetben találta magát Hende Csaba, Szombathely országgyűlési képviselője. Az a Hende Csaba, aki azért nem akárki, tisztességes nemzeti politikus, az illegalitás éveiben a polgári körök egyik vezetője, honvédelmi miniszter. Most ezzel az üggyel mégis bohóccá vált.

Hende nevetségessé tette magát azzal, hogy miközben ő a fizetős útrész tekintetében mocskos szoci ármányt vizionált, a melósok már csavarozták a matricás táblát. Csak remélni merjük, hogy saját területén több információval rendelkezik a valóságról, mert az azért vicces lenne, ha Magyarország területi sérthetetlenségéről lamentálna, miközben a román portyázók már Győrben szednék össze az Audikat.

A csapdába került Hende most kapkod, hiteget, és lassan tudja csak felfogni, saját becsülete, tisztessége éppen most esik a NER áldozatául. Mert kedves Hende úr, hacsak nem áll a sarkára keményen, ez lesz a végkifejlet. Kár hitegetni a szombathelyi polgárokat azzal, hogy ön majd megbeszéli Seszták minisztertársával ezt a nyilvánvaló félreértést. Seszták ez ügyben (is) vizesnyolcas, a döntést a Kormány (Viktor) hozta, akinek esze ágában sem lesz visszavonni. Először is azért nem, mert Viktor fejben már lezárta ezt a kérdést, nem fogja újra nyitni. Ha ugyanis Önnek engedne, akkor jönne a kaposvári képviselő, a pentelei híd két érintett képviselője, a Tarlóssal megerősített vecsési képviselő stb. Kinek hiányzik ez? A Viktornak biztos nem, ő most a Merkellel való találkozóra összpontosít, ha átveri az öreglányt, talán meg tudja őrizni hatalmát. Mit számít a magyar emberek érdeke?

Másodszor ez Viktor kormányzási módszere, amelyet Önnek ismernie kell. Viktor valamikor levonta azt a következtetést, hogy a kormányzati elképzelések előzetes vitája időt rabló, ezért a kényszerhelyzetbe hozás módszerével él. Bevezet egy változtatást minden előzetes egyeztetés nélkül, pontosan tudva, hogy tele lesz hibával. De az elképzelés be vagyon vezetve kérem, ez ellen már nincs apelláta. A nyafogók meg majd megszokják. Esetleg - ha nagyon muszáj - kisebb korrekciókat enged, amelyek a rendszer egészét nem veszélyeztetik. Sajnos azonban Hende úrnak nem fog engedni, mert az az egész útdíj konstrukció bukásával járna. A karzatnak való játék tehát Hende úr nyilvánosság előtti keménykedése, a Kormányban szépen lapítani fog.

A szituáció rámutat arra is, hogy a centrális erőtérben az országgyűlési képviselők - ellenzékiek és kormánypártiak egyaránt - teljesen feleslegesek, nem képesek a helyi érdekeket képviselni, csak központi akarat van, oszt' kuss. Akkor meg minek fizetjük őket? Ha egy olyan komoly tekintéllyel rendelkező képviselő, mint Hende Csaba nem képes a választói érdekeket eredményesen képviselni, mi lehet a többivel? Kedves veszprémiek, nyugodtan válasszanak meg egy cerkófmajmot képviselőnek, ezt az eredményt az is képes lesz hozni, az a néhány kiló banán, amelybe évente kerül pedig nem tétel.

A kérdés az, hogy Ön kedves Hende úr mit tesz? A gerinc azt kívánná, hogy a valószínűsíthető sikertelen fellépése esetén vegye a kalapját, mondjon le, és a adja mandátumának sorsát a szombathelyiek kezébe. Persze tudom én, hogy Ön már nem a politikáért, hanem a politikából él, és így 55 évesen az egzisztenciális kényszer nagy úr. Marad az elsunnyogás, a "látszatküzdés" és a többi menedékút a tisztesség elől. Titokban pedig lehet rácsodálkozni arra a jelenségre a reggeli borotválkozás közben, hogyan tud az emberi arc megváltozni plasztikai sebész nélkül is, ha a száj helyett segg nő rajta.

Azt hiszem, egyre többeknek van elege a nemzeti oldalon is abból a rezsimből, amely ilyen könnyen tud szánalmas bohócot csinálni egyik emblematikus emberéből.