Néhány hete nem lehet úgy bekapcsolni a rádiót, elmenni egy plázaparkoló mellett, megnézni egy tudósítást valamelyik fesztiválról, hogy ne a Bulibáró szólna. Ennek a remek, a zenei kultúrát alapjaiban megújító valaminek a műfaji besorolása - zene-e egyáltalán vagy az emberi fejlődés egy még felderítetlen, kevéssé ismert dimenziója - még várat magára. Biztos vagyok benne, hogy annak, akinek sikerül elvégeznie ezt a sziszifuszi tudományos munkát, nem maradhat el jutalma, az azonnali akadémiai tagság garantált.

Aki esetleg nem tudná, miről van szó, íme (de csak saját felelősségre):

(...előre szóltunk.)

A meghatározhatatlannal küszködők egy része a mulatós zene kategóriába sorolja be a Bulibárót örömét fejezve ki, amiért ez a méltatlanul háttérbe szorított műfaj végre kijött a napfényre, és elfoglalja méltó helyét a fősodratú zenei világban. Mások meg szokás szerint fanyalognak, hogy mi a francért kell egész nap hallgatniuk ezt az izét. Azt hiszem nincs igazuk.

Vegyük észre ebben a műben a pozitívumokat! Először is, méltányoljuk, hogy a szegény bodzagyűjtők, csatornafedél-újraallokálók, boltocskázók, végre meg tudták fogalmazni azokat a gondolatokat, amelyek oly régóta nyomták a szívüket a rohadt gádzsók elnyomása alatt.

...az a stílus... és az az elegáncia!

Külön meglepő, hogy e szubkultúra viszi tovább a már elfelejtett legitimista tradíciókat valami elemi erővel vonzódva azokhoz a nemesi hagyományokhoz, melyet az ún. többségi társadalom rég maga mögött hagyott. A mű címében és tartalmában a báróság előre mutató, példaadó jelleggel kerül említésre, az előadó - egyelőre még csak - kisgróf, a szövegben pedig többször is pozitív kontextusban fordul elő a király kifejezés. Igaz, a királyság vonatkozásában az aranytorkú előadóművész kissé csapodár, tavaly még a szintén korszakos - a Bulibáró előképének tekinthető, ám még kifejező erejében kevésbé markáns - No roxa áj című opusban még valami Jolly volt a király, most meg valami Pixa. Rettegek, nehogy kiüssön egy jól fejlett feudális anarchia a két trónkövetelő között, mert az lesz ám a Trónok harca!

Az is örömteli, hogy a szegény bodzagyűjtögetők - midőn arcuk verejtékével megkeresték a mindennapi BMW-re valót - nem ragadnak le a szürke hétköznapokban, hanem van erejük és kedvük dalolni. És e dalokban plasztikusan képesek megfogalmazni a világról vallott gondolataikat, melyek arról szólnak, hogy nekik bejött az élet, valójában ők a császárai. Ha pedig nem vagyunk restek és megnézzük a YouTube-on egy-egy bodzagyűjtő család csemetéjének óvodai ballagási ceremóniáját, még igazat is kell adni a szerzőnek, mert tényleg csak elismeréssel lehet szólni a jól végzett munkáról, mely meghozta gyümölcseit.

De mit ér ez a rongyos élet vidámság nélkül, bulizzunk hát, az angyalát! - üzeni a mi kisgrófunk, akit nem lehet nem szeretni. Bájos, kissé kerekded arc, bizalmat sugárzó szem, cuki az egész gyerek, na. Sőt! Rajos a csávó! A papáját elnézve még nagy jövő áll előtte, van hova fejlődnie, ma még legalább hatvan kiló mínuszban van az öreghez képest.

Egy másik - még zsengének tekinthető - szintén a kirobbanó életörömről szóló számban is megcsodálhatjuk az ösztönös zsenit, midőn Don Periont kér ki a mulatozáshoz. Az ostoba gádzsók inkább Dom Perignonnal próbálkoznának, ha tellene rá, de hát ők nem császárai az életnek.

Persze féltem is a nemzet új pacsirtáját. A múlt század '20-as éveiben tűnt fel a Városligetben Madárfejű Lajcsika, akit pénzért mutogattak amolyan vásári rémként. A mulatni vágyó emberek azért fizettek, hogy a szerencsétlen gyerekfejű torzszülöttet láthassák, borzongjanak rajta, beszólhassanak neki. Mi lesz, ha egyszer a mi kisgrófunk összeszedi a házában szerteszét heverő mind a 34 IQ-ját? A gádzsóknál ez a szint az önállóan öltözködés kategóriája, a kedves szubkultúrához tartozóknál viszont - akiknek bejött az élet - igen magas szám. Így könnyen előfordulhat, hogy az egekig magasztalt művész egy ihletett pillanatban észreveszi, hogy nem vele, hanem rajta nevetnek. A hivatalosnak tekinthető videón nagyon látszik a Pixa nevűn a bohóckodás, míg a pici geróf tök komolyan nyomja.

És akkor mi lesz? Vége a bulibáróságnak? Mivé tud akkor tovább fejlődni a korszakos művész? A szomorúság hercegévé? Sírva fog vigadni a bodzaszedők ikonja. Ha olyan gonoszak lennénk mint azok, akik sztárolják, izgulnánk,  hogy ne roppanjon meg a szárnyaló karrier, és még sokáig nevethessünk a szövegírási, éneklési hiányosságaival napi szinten megküzdő - és rendre alul maradó - vásári zenész rémségen.

Van az egész jelenségben valami mélyen megalázó erre a fiatalemberre nézve, ezért nem belőle - és primitív dalocskáiból - van elegem, hanem azokból, akik érdemtelenül futtatják, miközben kiröhögik/kiröhögtetik.

Egészen pontosan két dologból van elegem bevándorlásügyben, a balliberálisoknak nevezettek ostobaságából és a Kormány cselekvésképtelenségéből.

Mélyen megdöbbent a magukat liberálisoknak nevezők rövidlátó kreténsége. Mit gondoltok fiúk-lányok vagy lányok-fiúk - a franc se tudja nálatok -, meddig vonulgathatnátok megbolondult szexuális iránytűtökre büszkén az Andrássy úton, ha Hágár népe osztaná a saríját? Miért lenne nektek jó, ha a déli harangszó helyett a müezzin óbégatna? A romkocsmák köldöknéző hülye gyerekei mit kortyolgatnának világmegváltásuk közben? Semmit, mert levágott fejük száradna karókon az alkoholivászat elleni elrettentésül.

Bizonyára egy vaskalapos retardált vagyok hozzátok képest, mert én azt szeretném, ha dédunokám is olvashatná - ráadásul magyarul - Kölcseyt, Vörösmartyt, Petőfit, Aranyt, Jókait, Mikszáthot, Adyt, Kosztolányit, Karinthyt, Brenner Jóskát, Gárdonyit, Bródy Sándort, Molnár Ferencet, Móricz Zsigmondot, Rejtő Jenőt, József Attilát, Radnótit, Szabó Lőrincet, Márai Sándort, Illyés Gyulát, Fekete Istvánt, Csurka Istvánt, Hajnóczy Pétert, Eszterházy Pétert, Lackfi Jánost, Erdős Virágot, Grecsó Krisztiánt.  Soroljam a képzőművészet nagyjait, akiknek képeit, szobrait tönkre tennék ezek a vadbarmok? (Megtették Afganisztántól Mauritániáig.)

Meg kell érteni, hogy sem a liberális piszmogás, sem az álkeresztény ábrándozás nem elég. A történelmi tapasztalat az, hogy a barbár mindig legyőzi a kifinomultabbat. Először persze sajnálja őket az ember, aztán kenyérkérdés lesz a befogadásból, végül élethalál harc. És a barbár győz, mert neki nincs veszítenivalója, sőt ő csak az elvenni való zsákmányt látja. Ki akarja ezt? Nem jobb megelőzni azzal, hogy ide sem engedjük őket? A saját - nem tökéletes, de valahogy eldöcögő - világunkat fenyegetik a végeláthatatlanul özönlő milliók. Ezt nem belátni kapitális ostobaság. Szóval, liberális barátaim, gondolkodjatok, ha van hozzá eszetek.

Sajnálatos azonban, hogy a Kormány sem képes a kommunikációs csinnadrattán túl a cselekvésre. Úgy látszik a nemzeti konzultációra fordított milliárdok nem hatották meg a bevándorlókat, jönnek számolatlanul. A legendásan hülye Habony-művek csilliárdokat szórt el plakátokra. Mármost olybá tűnik, feleslegesen, mert a bevándorlók egyre többen jönnek. Biztosan elfelejtették elolvasni Árpi tolvaj intelmeit. Normális országban ezek a pénzszórások a hűtlen kezelés jogkövetkezményeit vonnák maguk után, így is mutatják azonban Viktor kormányának politikai alkalmatlanságát. Az eltapsolt pénznek meg lett volna helye a valódi távoltartás elérése érdekében. A kerítésről pedig nem a szokásos dumálás kell, mert éppen kontraproduktív hatása van: gyorsítja a bevándorlást. Aki ugyanis jönni akar az még a felépítése előtt ide szeretne érni. Nem tudják szegénykéim, hogy felesleges sietniük, Viktor egy duma franci, az életben nem lesz kerítés. Esetleg csinálnak néhány métert a médiának, meg a haveroknak, akik közbeszerzés nélkül kapnak rá pár milliárdot.

Valós megoldásai ennek a politikai vezetésnek nincsenek, csak a nemzetieskedő pofázás megy, meg a bevándorlás elleni harc címén történő közpénzlenyúlás. A tét nagy, ezért éppen ideje lenne elgondolkodni a valós folyamatokon, és azokra kidolgozni a stratégiát.

Először is az embercsempészet - fedőszerveként az embermentés, jogvédelem - üzlet. Láthattuk a cigányok Kanadába exportálásánál. Csak az kis üzlet volt, a szétvert államaik romjain tengődőket Európába szállítani viszont nagy üzlet. Először a titkosszolgálatnak - ha van még olyan Magyarországon - fel kell mérnie, hogy kinek az üzlete. Aztán - különböző lehetőségek megvillantásával - meg kell magyarázni, hogy mégsem lesz az neki jó, ha Magyarországon keresztül viszi a boltot. Általában szoktak belőle érteni, ha mégsem, akkor megszaporodnak az adminisztratív jellegű problémái a delikvensnek, 'oszt jó napot. Közben pedig - szigorúan az EU jogrendjével harmonizálva - a határon is el kell kezdeni a valódi munkát. Az EU merev szabályait a közjóra, a közbiztonságra és a közegészségre való hivatkozással lehet oldani. Senkinek nem lehet kifogása az ellen, ha járványveszélytől tartva a menekültektől elvesznek mindent, és elégetik. Igen, a ruhájukat is. Cserébe a kínai/vietnami árusoktól elkobzott hamis áru megjelöléssel ellátott ruhákat kapnának. (Ennek a már letelepedett kínaiak/vietnámiak is örülnének.) Az embercsempésznek dugdozott pénz elkobzásra kerülne abból finanszírozva az ellátást és a kitoloncolást. Apropó: ellátás. Az ételek szigorúan sertéshús alapúak kell, hogy legyenek, csülökpörkölttel a szájban szebben szól az: "Allah akbár!" Az átöltözés közben pedig egy erős fertőtlenítő hatású lemosás is benne van szolgáltatáscsomagban. Pár nap múlva pedig látványosan ki kell terelni őket az országból természetesen a megfelelő okokkal alá támasztva. A konklúzió - melyet a bevándorló országának tévései helyszíni forgatásaikon is megállapíthatnának -, hogy sok fáradtság, megaláztatás, de eredmény semmi. Maradj inkább otthon koma, mert csak az embercsempész zsebét tömöd.

Első körben talán ez is elég lenne, persze ha durvul a helyzet, durvulni fog a reakció is. A bevándorlás elhárításában és módszereiben nemzeti konszenzust kellene kialakítanunk, melynek kemény alkalmazását számon kell kérnünk a Kormányon.

A tesze-tosza, magyarosch, patópálos semmittevés azzal a veszéllyel jár, hogy belátható időn belül megszűnik az a világ, amelyből néha ugyan elegem van, de pusztulását megélni nem szeretném.

Úgy alakult, hogy korán kelő vagyok. Már hajnali fél ötkor veszem a laptopomat, kiülök a teraszra, nézem a várost és a távol-keleti tőzsdék produkcióit. Miközben Pesten az első villamos már elindult a bulizókért - csilingelve, amerre jár - kötök néhány apró üzletet, csak úgy a seft kedvéért.

A június... valami fantasztikus! A madarak ébredő csivitelése töri csak meg a csendet, a galambok tőlük megszokottan ismételgetik: kötőtű, kötőtű. A hajnali hárs nehéz, édes illata, a napfelkelte rítusával az emberi élet egyik csodája. Talán egy igazgyöngy láthatja úgy a fény lassú megjelenését a kagyló szétnyílásakor, ahogy én a teraszról látom, amint Gödöllő magasságában elkezd kinyílni az ég. És, miképp a gyöngy sem tudja mi vár rá - ékszer lesz belőle, krakélerségből feloldják egy italban, szimplán összetörik -, úgy én sem tudhatom, mi vár rám a szépen induló napon. A fejemben lötyögő káposztalé csobogását nagyképűen gondolatnak elnevezve, igyekszem őket összeszedni ezekben az ihletett pillanatokban. Aztán a mélázás harmóniáját szétcsúsztatja egy fülsiketítő vijjogás.

Amint eszmélek, gyorsan becsukom az erkélyajtót, hogy ne ébressze fel a szunnyadókat, de nem jár mindenkinek ilyen szolgálatkész ajtónálló, így a nyári nyitott ablaknál alvók sorra riadnak fel a zenés ébresztő hangzavarára. Honnan jön a hanggránát, nem tudni. Nagyjából 3-400 sugarú körben bárhonnan. A hirtelen megébredtek szitkozódnak, és úgy tetszik, mindenki talpon van már a környéken csak az érintett nem, mert a vijjogó zaj valahogy nem akar abba maradni. Eltelik 10-12 perc mire megszűnik a bántó hang, így aztán elnéptelenednek az ablakok, erkélyek, aki még tud, megpróbál visszaaludni, aki meg nem, hát az úgy járt. A nyári reggel hangulatának ripityára tört darabkái lassan ismét össze-összeállnak. Ám ez a hajnal a disszonáns vijjogóé, ismét belehasít az éterbe. A takarójukat éppen magukra húzók vagy a kialvatlanul kávékészítéssel pepecselők rekord gyorsasággal repesztenek a nyílászárókhoz, hogy válogatott káromkodásokkal ajánljanak melegebb égtájakat a riasztó tulajdonosának szíves figyelmébe.  Aki bizonyára a műszaki tudományok doktora vagy füldugóval alszik, mert a megismételt gyakorlatot sem sikerül 10-12 perc szintidő alatt abszolválnia. Aztán csak beáll a normálisnak mondható csend. A gyanakvóbbak már vissza sem mennek, azt lesik, honnan jön a nyugalom megzavarására alkalmas hanghányadék, hogyha úgy hozza a napi teendők sora, becsengethessenek egy kis ottalvásra. Az óvatosabbak előrelátóan becsukják az ablakot. Nekik van igazuk, kisvártatva vijjogás return.

Sajnos elmaradt néhány, az emberiség érdekében kifundált nagyszerű gondolatom aznap reggel, de rohadt szórakoztató volt az egész jelenetsor. Senkinek eszébe nem jutott, hogy a riasztó védelmi funkcióját gyakorolja éppen, és valami betörést, esetleg kocsi lopást akadályoz meg. És hajlok arra, hogy a méltatlankodóknak van igaza. Mindenki védje vagyon tárgyait, ahogy tudja, de ne zavarjon vele másokat. A reggeli performansz okán akkor délelőtt direkt figyeltem a riasztós bemozdulásokat. A közel, s távol megszólalásaiból négyet regisztráltam, csak úgy magánszorgalomból. A kutya sem figyelt rájuk. A riasztósok addig kiáltották a farkast, hogy már akkor sem figyel rájuk senki, ha az egész házat téglánként vinnék a betörők.

Pár éve egyik ismerősöm szomszédja gondolta úgy, hogy amíg ő nyaral, a környék lakói non-stop élvezhessék a kellemesen dallamos szirénahangot. Az idejét pihenéssel töltő nyaraló ember elérhetetlen volt, a rendőrség szokás szerint tehetetlen. Ma sem tudni kiverte szét a riasztóberendezést, de legközelebb csak akkor hallott a csendes többség ordítás formájában kifejezésre juttatott zajt, amikor a kipihent lakó hazaért.

Természetesen érthető a védelmi igény, ám ma már vannak korszerűbb eszközök, megoldások, amelyek nem zavarnak másokat és hatékonyabbak is. A távfelügyelet például célzott védelmet ad, sokszor már az adott cég védelmére való utalás is elgondolkodtatja a betörő urakat. Nem biztos, hogy rontani akarják az adott védelmi cég renoméját hebehurgya cselekedeteikkel, mert erősen fenn áll a veszély, hogy a szajré értékesítésekor valaki fogorvosokra nem jellemző szakszerűtlenséggel átrendezi a fogsort. Az okostelefonok világában szintén csak akarat kérdése, hogy a tulajdonos kapjon információt, ha értékeit valaki veszélyezteti, ezért sem kell az egész környéknek "Fel, vigyázz"-t! vezényelni. És persze ott van a szomszéd nénik, bácsik áthatolhatatlan biztonsági rendszere, akik bármikor szolgálatba helyezik magukat, ha idegent látnak a környéken.

Van tehát mód az értékek védelmére úgyis, hogy hagyjuk aludni embertársainkat, és gondolkodni a géniuszt. A feleslegesen zaklató vijjogásból azonban elegem van.

A leánykori nevén magáncsődről szóló törvénytervezet kidolgozásához még 2007 körül kezdtek hozzá az akkori Igazságügyi Minisztériumban amolyan megélhetési jogalkotás alapon. "Van egy ilyen csudálatosság néhány országban, hát nálunk is legyen, hátha leesik egy kis pénz belőle" - gondolták. Aztán gyorsan rájöttek, hogy magyar viszonyok között nem fog működni. A 2008-as válság után leporolták egy kicsit, néha belengették, de valójában ejtették. A kormányváltás idején pedig a komcsik elhelyezték a minisztériumi csapdák közé, hátha jön valami hülye fideszes államtitkár, aki benyalja. És nekik lett igazuk. Jött.

Rétvári Bence személyében Viktor különös kegyelméből sikerült egy szakmai, vezetői tapasztalatokkal nem rendelkező, ám önhitt KDNP-s kiscsákóból államtitkárt rittyenteni. Bencus először azzal próbálta észrevétetni magát, hogy ő korunk Hudinije, aki ki tud jönni a bezárt szobából. Valahogy azonban ráérzett a jövő nagy politikusa, hogy ez kevés lesz személye pozicionálásához, ezért szétnézett íróasztala fiókjában, ahol megtalálta a komcsik által ott hagyott semmire se jó fost. Esze nem volt szegénynek, így megszegte a dakota istenkirály alapszabályát: "Ha észreveszed, hogy döglött lovon lovagolsz, szállj le róla!" Bencike nem vette észre, hogy a ló döglött, ezért ráült, és azóta is azon vágtat egy helyben. Időnként Bence megjelent a médiában mint a devizahitelesek megmentője, elmondta milyen nagyszerű törvény készül, csak még egy picit tartsanak ki. Azóta eltelt öt év, a devizás népek meg várják a lehetőséget arra, hogy hátuk mögött hagyva adósságukat, kacagva kisétáljanak nehéz életük fogságából és felszálljanak a Biarritzban a csak őket váró jachtra. Mert ezt ígérte nekik a Bence.

A csodára kicsit várni kellett, de az Országgyűlés a napokban elfogadja a Bence munkásságának csúcsát, melyet a KDNP korifeusai nyújtottak be. Akit érdekel, elolvashatja a Parlament honlapján: 127 paragrafusból álló borzalom. Egy haszna lehetne: ha a Nemzet Brummogója, Harrach Péter felolvasásában hangoskönyvként kiadnák, mert a polgároknak nem kellene a drága szintetikus altatószereket megvenniük, már a 4. § után szépen horpasztanának.

Ahhoz, hogy a magáncsőd működjön, három szereplő összehangolt, azonos akarata kell(ene). Először is az adósé. Mielőtt a képviselők megnyomják az igen gombot, érdemes megnézniük az RTL Klub egyik pár éve sugárzott műsorát. Magam is meglepődtem, hogy ez a kereskedelmi tévé milyen normális - szociográfiai jellegű - műsort adott a devizahitelesek problémáiról. Az egyik adásban pénzügyi szakemberrel kerestek fel egy hölgyet, aki egyedül nevelte két leány gyermekét, és úszott az adósságban. A szakértő felmérte a család vagyonát, bevételeit és kiadásait, majd javaslatokat tett a csapdahelyzetből való kilábalás érdekében. A család csillogó szemmel fogadta az ötleteket. Megbeszélték, hogy a hármójuknak tényleg nagy a 200 négyzetméter körüli ház, fogadjanak albérlőt, az máris havi 50.000 forint bevétel. "Oké!" - mondták. Két kocsijuk is volt, a rozogábbért kaphatnak 400-500 ezer forintot. "Frankó!" - válaszolták. Az anyuka tanárnőként dolgozott, ezért azt javasolták neki, hogy vállaljon magán tanítványokat, az is lehet havi húszas. "Pompás!" - örömködtek. A nagyobb lánnyal pedig némi huzavona után - neki öltözködnie kell, mert kinézik az osztálytársak - megegyeztek, hogy gyakori rucivásárlási szokásaiból alább ad. Ugye kitalálják mi lett az eredmény, mikor a stáb három hónap után visszatért. "Hát albérlőt nem, mert egy idegent nem engedünk a házba. A kocsit nem, mert keveset kaptunk volna érte. Mit szólnának a szülők, ha külön tanítanám a gyereküket?" Kifogás kifogás hátán. Apró sikerként a nagylány elmesélte, hogy egyszer bement valami boltba, ahol nem vett meg egy topot, pedig tetszett neki. A pénzügyi szakértő citromba harapott arccal megdicsérte őket, hogy jó úton járnak, majd úgy hagyta ott Mrs. Balféket és családját, mint Szent Pál az oláhokat. A magyar adósok nem akarnak áldozatot hozni, szokás szerint csak azt hallják meg amit akarnak. Bencus munkásságának hála most azt hiszi a sok szerencsétlen, hogy némi látszatmegszorítás után, egy kis nyavalygással lefalcolhat hitelezői elől. A ravaszabbja pedig abban reménykedik, hogy időt nyer, úgy még nem volt, hogy valahogy ne lett volna. 

A hitelezők érzik a magyar rögvalóságot, hátuk közepére az egész költséges, csekély eredménnyel járó hercehurca. Annyit tudtak elérni - és ezt profin csinálták -, hogy annyira bonyolulttá tették az egész feltételrendszert és eljárást, amely miatt garantált a rendszer sikertelensége.

A harmadik szereplő a vagyonfelügyelő, akinek az lenne a dolga, hogy a hitelező érdekeit képviselve rácsapjon az adós kezére, ha a drágább parizerért nyúl a hűtőpultba. Csakhogy ehhez olyan személyek kellenek, akik értenek a pénz beosztáshoz, és - ne kerteljünk - valaki megfizeti őket. A kódolt sikertelenségnek ez a harmadik oka a törvényjavaslatban. Valójában nincs pénz a rendszer működtetésére, ezért alapból ráverték a kormányhivatalok tisztviselőire a feladatot. Azokra, akik amúgy is túlterheltek, nincs még képzettségük, és alulfizetettségük okán maguk is inkább ügyfelei lehetnek a csődvédelemnek, mint működtetői. Sebaj, majd a vak elvezetgeti valahogy a világtalant.

Az egész családi csődvédelem egy humbug, amely rövid távú kommunikációra és középtávú miniszteri biztosi pozíció létrehozására jó csupán. Persze meg fogják szavazni, mert a KDNP-nek is kell pozitív morzsa, ha már sikeresen rájuk kenték a vasárnapi zárva tartás népszerűtlenségét. Talán Janó elnök észnél lesz, és visszaküldi megfontolásra, így szépen csendesen, "mint aki halkan belelépett valamibe …s most tüszköl s fintorog", ki lehet jönni a komcsik csapdájából.

A családi csődvédelemről szóló törvényjavaslat állatorvosi lova a buta emberek törvénykezésének, amelyből elegem van.

Most, ezekben a nehéz időkben, midőn harci dobokra vonulnak Afrika gyermekei Európa ellen, mikor Hágár unokái már nem csak Bizánc kapuját törik porrá, hanem Rómáét is, van remény! Őszentsége Ferenc pápa örülhet, mert eldőlt egy több évezredes teológiai kérdés, melyben szerényen mi magyarok is érintve vagyunk. Verjük hát félre a harangokat, és ünnepeljünk!

Sok felkent és laikus vitatkozott arról, hogy tökéletes-e Isten vagy időnként hajlamos Ő is benézni ezt-azt. És most már tudjuk, hogy azoknak volt igaza, akik szerint sajnos Isten sem tökéletes. Mert itt van nekünk Rubovszky György, aki személyében igazolja, hogy a jó Öreg sem tévedhetetlen. A mi Urunk bizonyára embert akart teremteni, midőn Rubovszky Györgyöt teremté, de sajnos ez jól láthatóan nem sikerült. Bár az is lehet, hogy valamilyen rágcsálót vagy ízelt lábút szeretett volna kreálni, ám akkor meg minek állította két lábra? Summa summarum a Jóisten is tévedhet. Persze van még egy halovány reménye a tökéletesség híveinek, ha az Úr szánt szándékkal teremtette Rubovszky Györgyöt két lábon járó rágcsálónak, ízeltlábúnak. De hessegessük el ezt a méltatlan gondolatot, törődjünk bele, hogy Rubovszky György teremtése az Úr tévedésének bizonyítéka, és örüljünk az egész világot betöltő harangozás magyar dicsőségének.

Rubovszky György a Kereszténydemokrata Néppárt politikusa, azé a párté, amelynek két jellemzője van: hangsúlyozottan világnézeti párt és nem szavazott rá senki. Világnézeti jellege abban foglalható össze, hogy ennek a formációnak kell megjelenítenie Magyarországon a keresztény erkölcsöt a politikában, tükröt mutatva az erkölcstelen vörösöknek és a zsi liberálisoknak. A gyakorlatban azonban ez a keresztény szó az erkölcs előtt olyan, mint a szocialista erkölcs volt: valójában fosztóképző. Lássuk hát, Rubovszky György munkásságában miképp válik a keresztény erkölcs az aljasság szinonimájává.

Vegyünk például egy igen egyszerű esetet. Rogán Tóni pasáról elterjed, hogy luxus lakóparki lakásának alapterülete úgy nő, mint eső után a gomba. Egyesek erre felkérik a Mentelmi Bizottságot, hogy folytasson már le egy szolid vagyonosodási vizsgálatot Tóni pasa ügyében, de a mi világnézetileg keresztény erkölcsös Rubovszky Györgyünk a bizottság elnökeként ennek a vizsgálatnak nem látja indokát. (Szijjártó esetében sem.) Aztán fél év múlva kiderül, hogy a keresztény erkölcs szilárd talpköve szerződéses viszonyban áll Tóni pasa kerületével, ő az egyik ügyvédi szakértője az ottani ingatlanmutyiknak. Egy erkölcsös ember a Mentelmi Bizottság felkérése esetén azonnal bejelentené összeférhetetlenségét, nem fedezné Tóni pasa kétes forrásból származó vagyonnövekedését. Rubovszky György teremtmény azonban keresztényileg erkölcsösen hazudik. Ugye, hogy tévedett a Jóisten?

Mostanra az öreget levették a Mentelmi Bizottság elnöki pozíciójából, de így félig visszavonultan is tud nagyot alkotni. Például az ügyvédek bevételeinek átláthatósága kérdésében. Valahogy az Országgyűlésben korábban átcsúszott egy javaslat arról, hogy az ügyvédeknek (irodáknak) minden év május végén nyilvánosságra kell hozniuk a mérlegeiket, melyből kiderülhet például a bevételük. Amikor ezt a szabályt megszavazták, biztosan nem figyelt a képviselők között egyébként erős ügyvéd lobbi. Lett is vonyítás a kötelezettség teljesítésének közelgő határidejére. Bizonyára sokan érdeklődtek volna a kormányközeli ügyvédi irodák állami bevételeiről. Érdekes lett volna megismerni például a jogi tudás ellen beoltott, az ügyvédi iroda nyitási feltételeinek kac-kac alapon megfelelő Deutsch Tamás bevételeit. Lehetett volna mazsolázgatni sok kétes ügyvédi iroda/ügyvéd jövedelemtermelő képességéből, melyek szociológiai tanulmányok alapjait képezhetnék. A keresztény erkölcs honi védelmezője azonban résen volt, utolsó pillanatban benyújtott képviselői módosító indítvánnyal hatályon kívül helyeztette az ügyvédi picsogás alapját jelentő kötelezettséget.

A magyarázata pedig, melyet az érdeklődő újságíróknak adott, igazán keresztényi volt. Azt mondotta ő, a mi Rubovszky Györgyünk, hogy nem tudta mit nyújtott be. Bizony így mondotta ő, az ügyvéd. Ezzel nem is nézett hülyének senkit, csak a keresztényi erkölcs mindennapjaiból mutatott be egy rövid, lényegretörő lelkigyakorlatot. Egy pillanatra játszunk el a gondolattal, ha bármely más hivatásban valaki azzal védekezne, hogy nem tudja mit csinált, azt miképp fogadná a felettese, bíróság stb. Bizonyára a keresztényi erkölcs jegyében úgy vágnák ki a munkahelyéről vagy úgy kapna tíz év letöltendőt, hogy öröm volna nézni. Nem így Rubovszky György, a tökéletlen teremtmény! Ő kérem továbbra is vidáman héderezik a Parlamentben, felveszi Tóni pasától a jól megszolgált pénzecskéjét, köszöni jól van.

Persze politikai oldalról nézve sem piskóta Rubovszky György ostoba viselkedése és a Fidesz-frakció butasága. Mert az ügyvéd lobbi nem kötődik pártokhoz, így például a vörösök üdvöskéje, a Bárándy-fiú röhögve nézhette Rubovszky vergődését, miközben maga is haszonélvezője lett javaslatának. Rogánnak meg teljesen elmentek otthonról, annyira leköti az áhított miniszterelnök-közeli sarzsi megszerzése, hogy a frakció összetartására már nem marad ideje. Ha ugyanis Tóni pasának esze van, nem Rubovszkyval nyújtatja be a módosítót, hanem valamelyik nem érintett léhűtővel, aki hitelesen tárhatja szét a kezét: "Nem értettünk hozzá!" Hiába, már Tóni pasa sem a régi, és ez a szibarita tunyulás rövid időn belül a végét fogja jelenteni. (Úgy legyen, Ámen!)

Az az érzésem, ha Jézus lába nem lenne odaszögezve a kereszthez, úgy rúgná ki az Országgyűlésből ezt a megélhetési keresztény Rubovszky Györgyöt - a hangsúlyozottan világnézeti cimboráival egyetemben -, hogy a seggén szánkázna végig a Kossuth téren.

Igazán nagy gondban viszont akkor lesz Rubovszky György, ha a Mindenható megunja saját tökéletlenségének e földi bizonyítékát és magához szólítja. Ott ugyanis nem lehet hülyének nézni a Bírót, mert nagyon hamar elege lesz abból, aki megpróbálja.

Tudatos Vásárló már egy ideje gyanakodva tekintett a Coca Colára mint az üdítőipar vezérhajójára. Jó egy éve még - bolttól és akcióktól függően - nagyjából 240-280 forintba került egy kétliteres palack, ám az utóbbi időben inkább 320-340 forintot kóstált a cukros nedű. Tudatos Vásárló nem értette, hogy a Coca-Cola miként győzedelmeskedhetett a hazai infláció felett, mikor az unortodoxia ura, Matolcsy úr megmondotta, hogy az inflációt megállította Hegyeshalomnál. Tudatos Vásárló azt gondolta, hogy az infláció az óta is ácsorog a határnál, és csak akkor és annyi bocsátódik be belőle, amennyit Matolcsy úr enged. Erre jön ez a Coca-Cola, és a kormány stratégiai partnereként palackjaiban csempészi be az országba az inflációt. Erősen törte a buciját Tudatos Vásárló, mi a fene kerülhet olyan sokba, amely indokolhatná az inflációt jóval meghaladó emelkedést.

A mi Tudatos Vásárlónk ezért összevetette a Coca-Cola összetevőit a New York-i tőzsde hivatalos árfolyamaival. De a víz árfolyama nem ment fel, a fruktóz-glükózszörpé egyenesen stagnált, a szulfitos-ammóniás karamell egy picit csökkent is, az étkezési- és a foszforsav jegyzésében sem volt szignifikáns változás. Akkor a titkos recept "természetes aromák koffeinnel" része emelkedhetett nagyot. Talán drágább lett a kokalevél? Csakhogy a cég egyéb termékei - Fanta narancs, citrom - is drágábbak lettek, amelyekben nincs kokalevél. (Állítólag már az eredetiben is elhanyagolható.)  A New York-i börze és a Coca-Cola alapanyagok összevetéséből csak egy termék indokolhatta a növekedést: a buborék. A buborék, amely kipukkadásáig köztudomásúan mindig felfelé emelkedik, legyen az tőzsdei vagy bármely italban kialakuló. A tőzsde esetében hol az dotcom, hol az ingatlan, napjainkban a részvény buborék emelkedett/emelkedik, és mivel a Coca-Cola legfontosabb összetevője a buborék, csak ez lehet a magyarázat. Matolcsy úr összes tudományán kifogott tehát a fránya buborék, a stratégiai partner ezért emelhette árait az egekbe a Coca-Cola rajongók bánatára.

Tudatos Vásárló egyik szeme sírt, a másik nevetett. Mert az áremelés hatására sajnos kevesebb jutott a családi asztalra e pompásan vacak nedűből, ám az is igaz, hogy ettől némi szerény fogyásnak is indult a família.

Ezen eredmények dacára mégis úgy örült, mint kisgyermek az ajándéknak, midőn felfedezte, hogy ismét 280 forint körüli áron lehet venni akciósan az üdítők üdítőjét, a nagyszerű Coca-Colát. Tudatos Vásárló boldogan vitte haza mindennapi Coca-Coláját azzal a kellemes tudattal, hogy Matolcsy úr legyőzte az inflációt, száguld a piros pettyes fenekű gyorsnaszád. Az ország diadalának percei voltak ezek, jó volt ismét magyarnak lenni, Istenem, hát ezt is megértük! Családilag elénekelte Tudatos Vásárló a Himnuszt. Siker, siker, siker! Az ország sikere, az unortodox gazdaságpolitika sikere! Megérte, bárhogy is vertyogtak a liberális hiénák! Győzelem!

Ám a poharakba töltött siker elkezdett furcsán viselkedni. Igen hamar elfogyott. Ekkor Tudatos Vásárló szép szemei megakadtak a palack feliratán, amely arról tájékoztatta a vásárlókat, hogy a tartalom bizony karcsúbb lett. Már nem két literrel visz haza a vásárló a csodából, hanem csak 1,75 litert mérnek a formatervezés csúcsát jelentő tárolóedénybe. Tudatos Vásárló gyorsan osztott-szorzott és rájött, hogy akciósan annyiba került az új kiszerelés arányaiban mint a régi. Akció nélkül pedig drágább lesz. Utánanézve a trükknek rábukkant a Coca-Cola egy eldugott közleményére, melyben "tájékoztatták" a vásárlóközönséget, hogy a változtatást alapos kutatás előzte meg, és tulajdonképpen maguk a vásárlók igényelték az 1,75 literes kiszerelést. A drágítás igényléséről szerencsére direktben nem írtak, de sejtetni engedték, hogy az sincs a népek ellenére.

Kicsit félve tesszük ki ezt a képet. Nehogy ötletet adjunk.

Nos, jól nézünk ki. A Coca-Cola a stratégiai partnerétől eltanulta a hazudozást. Lehet, hogy Habony Árpinak tőlük van mellékese? Mert "mink", Tudatos Vásárlók, egyenesen követeltük, hogy kevesebb árut kapjunk több pénzért. A Coca-Cola ennyire hülyének nézi a vásárlóit?

Aztán, ha az ember gyereke kicsit elkezd erre a kérdésre fókuszálni, akkor érdekes tendenciára bukkan. A Hazai tejet - bizonyára azért, mert az nem multi - 900 milliliteres kiszerelésben árusították nagyjából annyit kérve érte mint 1 literes pajtásaiért. De pl. a Gösser sör alkoholmentes, citromos változatának eddigi fél literjét négy decire csökkentették, persze az árat valahogy nem sikerült a csökkentéshez igazítani.

Így vagyunk hát kedves Tudatos és Nem Tudatos Vásárlótársaim, akár magyar, akár multi cégről van szó, jól átvernek minket. Mit tehetünk? Először is nem kell megvenni a hazug cégek áruit. Másodszor be kellene vezetni olyan papírpénzt, amely kuponos jellegű, akkorát téphetünk le belőle, amekkorát akarunk. Így, ha a kevesebb árut kapunk, az átadott pénzből letéphetünk ezzel állítva helyre az ár-érték arány megborított egyensúlyát.

Abból viszont borzasztóan elegem van, hogy a vásárlóknak milyen kevés eszköz áll rendelkezésre az őket becsapó cégekkel szemben.