Az utóbbi időben divat lett a Szulejmán című sorozat rajongó táborát leszólni, őket a butaság egyfajta jelképének tekinteni. Látszatra talán van némi igazság a leegyszerűsítésben, valójában azonban mégsem érzem, hogy a társadalmi lenézés évezredes mintáját más köntösbe öltöztetőknek igazuk lenne. Ha nemcsak nézünk, hanem látunk is, a Szulejmánból sokat tanulhatunk.
Elsőként azt, hogy a XXI. század emberét igenis érdeklik az ötszáz évvel ezelőtti történetek. Nagy sikere van a Borgiák című sorozatnak és a Tudorok - jellemzően VIII. Henrik - korát feldolgozó szappanoperának, valamiért mégis a Szulejmán a feketebárány. Pedig az előbbiek sem korhűbbek, a karakterekben a valós elemek éppúgy keverednek a forgatókönyvírók fantáziájával és a nézettségért remegő producerek elvárásaival, mint a Szulejmánban. Mi különbség van? Nem sok. Sőt, éppen az az érdekes, hogy a megformált személyek nagyjából kortársak voltak és igen hasonló cselekedeteket vittek végig, történelmi szerepük szinte predesztinálja sorozatszerű bemutatásukat.
Másodszor: megdöbbentően hasonló módon uralkodott VIII. Henrik és Szulejmán. Például a mindenkit arisztokratikus hűvösséggel lenéző angolok királya éppúgy nyírta a családját, mint Szulejmán. Meg a közvetlen környezetét. Thomas Cromwell lordkancellár vagy Pargali Ibrahim nagyvezér sorsa Plutarkhosz párhuzamos életrajzai közé kívánkozik. Az udvari emberek, kegyencek, hadvezérek élete szintén megdöbbentő párhuzamosságokat mutat. A saját házi vallást gründoló VIII. Henrik és a Római Birodalom valamiféle iszlamizált feltámasztásának igényével az európai politika színpadára berobbanó Szulejmán elszánt erőszakossága igen csak egy tőről fakad.
A családtagok, kegyencek is alapdolgokat tanulhatnak a sorozatból. Hívhatják az egyeduralkodót caesarnak, királynak, szultánnak, führernek, pártfőtitkár elvtársnak vagy egyszerűen csak Főnöknek, leginkább a családtagok és a kegyből kiemelkedettek a legveszélyeztetettebbek. Szulejmán például két fiát és öt unokáját kegyeskedett kivégeztetni. A krónikák nem egyértelműek, de egy leánytestvére és annak gyermekei sem a nagybácsi szeretetébe haltak bele. Ahogy a sógorok sem a közös pálinkázásba kávézgatásba. Régi barátok úgy döglöttek, mint a legyek Szulejmán körül. (Persze nyolcelemis gázszerelőknek és restaurátortanoncoknak ezt nem kell tudni, nekik elég, ha az utolsó pillanatukban sajnálják, hogy nem tanultak történelmet.) Ám kétségtelen, hogy addig nagyon jól - fényűzően - éltek. Annyi közbeszerzést nyertek pénz vágtak zsebre, hogy csuda, és sokszor ülhettek Szulejmán mellett az udvari VIP-páholyban mecsetben.
És mi, átlag magyarok is sokat tanulhatunk a Szulejmánból. Mert mit tudtunk mi eddig erről a szultánról? Nagyjából az Egri csillagokból megtanultakat. Ő volt az, aki Mohácsnál kegyetlenül leszámolt a Magyar Királysággal, és 1541-ben csellel elfoglalta Budát, melynek tornyain 145 évig lobogott a Próféta zászlaja. A nagyon műveltek még azt is tudják, hogy Szigetvár ostroma közben - magyar földön - halt meg végelgyengülésben. Ennek idén lesz a 450. évfordulója. Ennyi. A sorozat viszont bemutatja Szulejmán életét. Természetesen kevésbé kell koncentrálni Halit Ergenç kissé bárgyú játékára, melynek visszatérő eleme a távolba néző vagy a maga elé meredő bambulás. De az életrajzilag alátámasztható adatok érdekesek. Valószínűleg kevesen vágták volna, hogy a mamája krími tatár volt, így Szulejmán nem echte török. Sőt felesége, Hürrem élete tiszta kalandregény. Egy elrabolt szláv leánykából lett Szulejmán felesége, gyermekei anyja. A Szulejmánt követő "Részeges" - finomabban: "Korhely" Szelim - tehát egy félig ukrán/orosz származék. Ez a fajta sajátos iszlám multikulti egyébként is jellemző volt Szulejmán birodalmára. Ibrahim görög, Ayas Mehmed és Lütfi albán, Rüsztem nagyvezír horvát származással emelkedhetett fel - akár az uralkodó családba - irányítván a birodalmat.
Magyar szempontból tanulságos még, hogy - oligarchiái kicsinyes marakodása közben - a Magyar Királyság úgy került nagyhatalmi érdekek összeütközésének középpontjába, hogy arról az ország irányítóinak fogalma sem volt. Szokás a vesztfáliai békeszerződéseket az új európai rend alapjainak tekinteni, de a kontinens történelmének kényszerpályája valahol az 1510-es '20-as években kezdődött. Ekkor alakul ki a Német-Római Császárságnak álcázott Habsburg Birodalom Európa közepén, Spanyolországban és Itáliában (plusz a gyarmatokon.) Óriási hatalmi túlsúly keletkezett, amely ellen a brancson kívüliek összefogtak. Bárkivel, az oszmánokkal is. A Habsburgok háromfrontos háborúra kényszerülnek nyugaton Franciaország ellen, délen Itáliában és a hátukban Szulejmánnal. Nem ismerős ez a leosztás XX. század háborúiból? Csak a törököket felváltotta egy még nagyobb birodalom, az orosz. A középkori Magyarország - anélkül, hogy tudta volna - a Habsburg-Jagello házassági szerződéssel Habsburg érdekszférába került, ezzel a másik tábor célpontjává vált. Pont, mint 1914-18-ban és 1941-45-ben. Külön pech, hogy a cognaci liga részmunkaidős török alkalmazottnak egy tehetséges fiatal szultánt talált, akit történetesen Szulejmánnak hívtak. Az pedig a magyarok szerencsétlensége, hogy az Oszmán Birodalom perifériájának szélén egy lüke kiscsávó tengette életét királyi rangban. Az ország oligarchái pedig a népet sanyargatták, egymást nyírták vagy a török elleni védekezésre kapott európai uniós pénzeket mentették offshore cégekbe nyúlták le. A bezárkózásra épülő butaság, a dölyf és a pénzlenyúlási technikák tökélyre fejlesztése aztán meg is hozta a maga eredményét Mohácsnál. (Ez a rész a sorozatban nem túl történelemhű, II. Lajos öt évvel volt fiatalabb Szulejmánnál, ehhez képest hatvan éves muksónak ábrázolták.)
Férfiszemmel sem tanulság nélkül való a sorozat. Mert mit gondol a férfinép a háremről? Valószínűleg a gyönyörök kertjeként a bakancslista első helyezettje minden férfinél a hárem, ahol válogatott szép lányok lesik, miként tudnak uruk kedvébe járni. Hát a hárem nem ez. A hárem egy szigorú - olykor kegyetlen - szabályok szerint működő trónörökös-keltető. Még az uralkodó sem kurficolhatott kedvére. Ha Szulejmánnak éppen kellett Bosznia, csak szigorú szabályok szerint láthatott a művelethez. Aztán a kiválasztottal való légyottot feljegyezték, és ha szaporodási szempontból eredményes volt a találka, a lányka előjogokat kapott. A kiválasztásra nem kerülőket vagy kidobták a háremből vagy - szerencsés esetben - kiházasították őket. Ha fiú lett a gyermek, az még több előjoggal járt az anyának, és elkezdődött a trónörökös-nevelés. Ami sokszor kegyetlen vérengzésbe csapott át. Birodalmi szempontból ugyanis az sem volt jó, ha nincs trónörökös, és az sem, ha több van. Ezért minden szultánfit felkészítettek az uralkodásra, de ha a szultán halálakor többen is életben voltak - a trónviszály megakadályozása érdekében - a felesleget az uralmat megszerző megfojtatta. Testvérgyilkossággal kezdték az uralkodást. Szulejmánnak szerencséje volt, mert egyetlen felnőttkort megélt fiúként erre nem kényszerült rá. "Részeges" Szelim előtt pedig Szulejmán és az élet takarított. Mehmet és Abdullah bátyja valamint Dzsahángír öccse betegségekben meghalt, Musztafát és Bajazidot a kedves papa nyíratta ki. Szóval a hárem kevésbé volt a gyönyörök kertje, mint azt sokan hiszik. A vérre menő belső intrikák viszont bőven teremtek ebben a közegben. És a sorozat szempontjából ezért hálás a téma, egymásra féltékeny, saját életüket, befolyásukat menteni próbáló emberek kis helyen összezárva. Kell ennél jobb?
Női szemmel sem tanulság nélkül való a történet. Ott van egy férfi meg rengeteg szép nő, és mégis Szulejmán gyakorlatilag példás monogám-keresztény házasságban él Hürremmel. (Jó, néha van egy-két ágyas, de melyik monogámnak tekinthető kapcsolatban nincs?) Szóval, hölgyek a tanulság: egy ízig-vérig nő még a fél világ urát is magához tudja láncolni, mert a nőiesség - mióta világ a világ - legyőzi a férfiak univerzumát.
A Szulejmán című sorozat nem szokásos szappanopera, hanem egy sokféleképpen értelmezhető - a mai török politikai lenyomatára ki sem tértünk -, rendkívül tanulságos kortörténeti alkotás. Akik ezt nem látják, azok inkább ne ócsárolják, mert saját butaságukról állítanak ki bizonyítványt. A saját korlátoltságuk leplezése céljából mások vélt butaságára mutogató emberekből pedig elegem van.
Utolsó kommentek