"Nem azt mondták Viktor, hanem azt, hogy menj a p...csába! Valljuk be!"

Már előre jót röhögök a címre ugró Fidesz trollokon, akik majd idepörkölnek, ilyeneket, hogy: "Akkor húzz el, nigger buzi!" vagy: "Alijázzá má, Csanád!" esetleg: "Eddig is minek vótá itt?". Pedig aki megtisztel azzal, hogy időnként belepillant ebbe a nagyívű blogba, az tudja, hogy nekünk volt már elegünk az arabokból, Merkelből, a hülye svédekből, i tak dalse. Szóval nem lennénk mink annyira a migránsok cimborái, de ez a gyűlöletkampány egyszerűen undorító. Goebbels úr visítana a gyönyörtől, ha láthatná Kokós Árpi szarba szökkent produkcióját.

És itt van ez a Viktor is. Ő, akit küllemében és észbeli képességeiben sikerült a Jóistennek tökéletesre alkotnia (ateistáknak: az emberi törzsfejlődés csúcsa, ahonnan már csak lefelé megy a homo sapiens). Félve írom le ezeket a sorokat, nehogy egy közpénzen kitartott metresz elkezdjen kódorogni a Cinege köz környékén felfedezve magában a Viktorral való összetartozás élményét. De mégis le kell írnom, mert egyszerűen ez az igazság: "Viktor akbar!"

Csak van egy kis probléma. Az EU politikusai meg fogják szívatni a puszták zsenijét. Szépen becsalták az Árnyékbokszolás Erdejébe, és míg Viktor lázasan üti a semmit, szervezkedik, játssza a fontoskodót, a háta mögött szétrohad az ország. Plusz szerez egy rakás ellenséget szép hazánknak. Európában lassan már úgy utálják a magyarokat mint Trianon előtt. És édesmindegy, hogy ez az utálat jogos-e vagy az ottani Kokós Árpi szítja, a lényeg az érzelmi megágyazás egy magyarellenes intézkedés sorozatnak. Okos vagy Viktor, csodálom a rengeteg eszedet!

Sőt a bukóban lévő Merkel a legveszélyesebb, mert az a történelmi tapasztalat, hogy a fritzek jó szokása totális vereségük keserű ürömét a magyarok tönkretételének édes örömével gyógyítani. Mi, magyarok arra vagyunk teremtve, hogy a krautok magukkal rántsanak minket is vereségükbe. (Érdekes, hogy a nyereségüket nem szokták megosztani velünk.) Most sem lesz másként, ha nem leszünk eszünknél. És úgy látszik, hogy nem vagyunk. Teljesen felesleges felülni a kurucos rebellió szekerére és orosz zsoldos koszton gyengíteni az európai összetartozást. Akkor sem jó ez az út, ha egyébként a mai európai fősodorral nehéz egyetérteni. A teuton páncélos lovasság ellen a magyar könnyűlovasság frontális harcban sosem tudott eredményt elérni, a germánok szétszórták eleinket, mint őszi szél a kupacba hordott falevelet. Ha azonban okosan harcoltunk, a büszke germánok szokták eldobálni vértjeiket menekülés közben. Valami ilyesmit kell most is tenni.

A kis bohó Viktor azt hiszi, hogy a Visegrádi négyek nevű szervezetecskével, és a benáculásra mindig hajlamos osztrákokkal majd nyújtófára teszi Merkelt. Nem kizárt, hogy a Mutti ott végzi, ám ehhez Viktornak kevés köze lesz. Ha ugyanis szorul a kapca, és a lengyelek észreveszik Viktoron Putyin úr árnyékát, egy pillanat alatt fogják odahagyni a hülyeségeivel együtt. Mert a polákok szerint a németek alatt lehet élni, az oroszok alatt nem. A csehek kitartására sem fogadnék nagy összegben, már Nagy Háborúban is rajtuk röhögtek, mert feltartott kézzel mentek csatába. Ha ehhez még hozzá vesszük, hogy a fehérhegyi csata óta mindenki tudja, hogy a cseh valójában egy érdekes szláv idiómát beszélő német, akkor annyira nem kell beleélni magunkat a németek elleni cseh lázadásba. A tótok meg azok a csehek, akik tudnak magyarul. Kész, a kör bezárult, Viktor ott fog ülni nyakig a pöcegödörben. Ez nem baj, csak az ország is.

Akkor miképp lehetne csinálni okosan? Nos, először is nekünk, magyaroknak tök mindegy, hogy a németek, svédek, dánok stb. begyagyásodtak és tönkreteszik az országukat. Az ő országuk. Ne akarjuk megváltani őket. Amikor pedig nyavalyognak, hogy a hülyeségük terhét nem tudják cipelni és vegyük át egy részét, akkor ne ellenkezzünk. Hanem sírjunk, hogy nekünk még nagyobb a terhünk. Ezt az eredményt pedig az ő saját rendszerük szerint könnyen elérhetjük. Segítünk Kokós Árpinak, mert féltjük szegényt, nehogy rászokjon a keményebb cuccokra ötlettelenségében.

Tehát egy szép őszi napon besétálok kiterjedt családommal a Bevándorlási Hivatalba, ahol élőszóval kijelentem, hogy szír agysebész vagyok és menekülök. A család más tagjai afgánnak, esetleg mai-mainak vallják magukat. Kérünk is mindjárt tolmácsot, mert nekünk jogaink vannak. Ha a Hivatal munkatársa megpróbál elhajtani, akkor határozottan kijelentjük, hogy az EU-ban identitási kérdésbe az állam nem szólhat bele, szerencséje az apparatcsiknak, hogy nem svéd leszbikus püspöknőnek vallottam magam, mert azt is el kell fogadnia. Az elképedt orcát vágó bürokrata képét feltesszük a Lyútyúbra. A mai-mai tolmács egy kissé zavarni fogja a kommunikációt, de ennyi terhet egy menekültnek vállalnia kell. Papírjaim természetesen nincsenek, elvették a gonosz embercsempészek/törökök/szerbek, amelyiket a kedves hivatalnok akarja. Nevem Amin al-Vahab bin Aziz, születtem Aleppóban január elsején. Lakcímemre nem emlékszem, mert a háború borzalmai..., ugye megértik. A menekültügyi eljárás lefolytatásáig szerencsére egy magyar barátom lakásában élhetek, aki bérbe adja azt nekem. Így a menekült ellátásra folyósított költséget utalják csak neki, nem sértődünk meg azért a háromezer euróért. Családilag így kijön mondjuk havi tizenötezer euró, amely nem rossz pénz a szűkös mindennapokra. Amíg az eljárás húzódik, mi ezt kapjuk. Valahogy megbékélünk vele.

Ugye, micsoda ötlet?

A recept tehát adott, a magyar kormánynak semmit sem kell tennie, csak telesírni a világot, hogy mennyi menekült lett az utóbbi időben, és látványosan belátni, hogy a kerítés nem old meg semmit. Ezután pedig tarhálni Brüsszelben a menekültellátmány növeléséért. Ha Brüsszel gyanakodna, csak ki kell vinni néhány diplomatát Borsodba, ahol saját szemükkel is meggyőződhetnek a rengeteg szír menekült nyomorúságos sorsáról. A sokszázmillió eurós támogatást pedig ki kell osztani a magyarországi szír/pastu/mai-mai/stb. menekülteknek. Mindenki jól járna. Mi lennénk a 9.5 millió menekült országa. (Úgyis azok vagyunk, nagy változás nem lenne.) Az ország lakosait mint menekülteket eltartaná az EU. Az integrációs problémák megoldására további EU pénzeket zsarolnánk ki, és rövid idő alatt elég jó eredményeket tudnánk elérni. Pár hónap alatt a menekültek jó része megtanulna magyarul bizonyítván, hogy nem olyan nehéz ez a nyelv. A Mercedes/Audi/Opel gyár jelenthetné, hogy több ezer magyarországi menekültet foglalkoztat olcsón, mert a cégük ilyen kis ügyes integrátor. Merkel mama elégedetten vehetné tudomásul, hogy a rebellis magyarok beálltak a sorba, velük már nincs gond. Az angoloknak nem kellene hazapaterolni az ott dolgozó magyarokat, jönnének maguktól mint paki menekültek. A többi tagállam szörnyülködne ennyi menekültön, és nem akarnák idetelepíteni menekültjeiket, sőt meg is veregetnék saját vállukat sikeres menekültügyi politikájukért. Viktor pedig dicsekedhetne az EU-s csúcsokon a magyar bevándorlási politika és integráció pompás eredményeivel learatva az alkesz fazon elismerését.

Látják, ilyen egyszerű. Nem azt kell mondanunk gyűlölködve, hogy elegünk van a migránsokból, hanem értve az idők szavát legyünk migránsok!

Szerintem az is bolond, aki élsportolónak adja lányát, fiát ma Magyarországon. Ebben a korrupt világban a sportoló csupán eszköz a különböző állami, szponzori és egyéb fekete pénzek bezsebeléséhez. Közel az a világ, amelyben már sportoló sem kell, a pénzmosoda nélkülük is remekül üzemel. A magyar foci másra sem jó, mint a sportoló nélküli pénzmosás tesztelésére. Ha itt beválik, szabadalmaztatják az egész világon.

A másik felesleges részei a rendszernek a különböző versenyek. Ezek a legveszélyesebbek a sportból élő semmirekellőkre. Egy labdarúgó szövetségi kapitánynak mi a dolga év közben? Van nyolc-tíz tétmeccs, erre össze kell verbuválnia húsz embert, akik állítólag tudnak focizni. Néhány edzés, aztán smafu. A hétvégi meccsnézésért veszélyességi pótlékot kap. Ennyi a munka. A javadalmazás bőséges. Amelyhez hozzá jön még a játékosügynököktől kapott dugipénz, amiért játszatja az ügynök üdvöskéjét, akiért a nemzetközi piacon egy kicsivel több manit lehet leakasztani, mert válogatott. Tényleg nem értem, miért nem úgy sorsolják ezt a posztot. Két esetben van veszélyben ez a kényelmes élet. Ha a selejtezőkön valami nagy zakót kapnak aranylábúék, vagy ha kiderül, hogy nem jut be a csapat az éppen esedékes EB-re, VB-re. Addig habzsi-dőzsi. Az idei EB tiszavirág-életű szereplése elaltatta a bízni akarókat, de a magyar csapatok az európai kupákban augusztus elejére már nem voltak versenyben, nemzetközi összehasonlításban már Liechtenstein is előzi a dicsőséges magyarokat. Az NB I. nézői hétvégenként alulról súrolják egy közepes lakodalom vendégeinek számát, hét közben rendezett meccs esetén egy kortárs költő felolvasóestjére látogatók talán kevesebben vannak. Szóval a kutya se kíváncsi a magyar focira kivéve szeretett Viktorunkat, aki valami gyermekkori feldolgozatlan traumát cipel a labdarúgással kapcsolatban. (Vagy csak ez a legális kimenője otthonról.) Ilyenkor felmerül józan laikusokban - és bizonyára az egyébként nagyon intelligens Csányi úrban is -, hogy a hat éves MLSZ elnöki ténykedés eredménytelenségét elismerve talán ideje nyugdíjba menni. De Csányi nem mondhat le - ebben különbözik a többi eredménytelen szakvezetőtől -, mert hirtelen kiderülne róla, hogy rejtőzködő milliárdos. A Csányi birodalom fennmaradásának egyik záloga, hogy Elnök Úr a VIP-páholyban csócsálja a szotyit Viktorral, így bármennyire is sikertelen a magyar foci, személyi változások nem várhatók.

A többi sport vezetésében résztvevők Csányinál is nagyobb rettenetek, mert nekik valóban közvetlen egzisztenciális kérdés a pénznyelő közelében maradás. Minden áron. Nézzük a Borkait! A Riói olimpia színtiszta kudarc. Ha nincs Hosszú és Kozák, az egész magyar olimpiai csapat két aranyérmet hozott volna. A legsiralmasabb olimpiai szereplést produkálta a Questor-károsult városvezetőként elhíresült Borkai irányította MOB. És van kirúgás? A csudát van. Borkai sunnyog, a mesterséges népszavazási láz miatt senki sem figyel erre a kudarcos MOB vezetésre. Pár hónapot kell kibírnia és a következő éves jelentésben már akármit írhatnak, maradhat ez a teljesítmény nélküli bagázs.

A pénz nem mindegy, kié

A férfiasságát bíróságon védő, felesége kezét kényszerbizonyítási vágyból soha el nem engedő, csókos szájú exMIÉP-es Kocsis Máté irányította kézilabdások ki sem jutottak az olimpiára. Persze mindenki hülye, rossz a lebonyolítási rendszer, blabla... Kocsis sem vonja le a tanulságot, és nem veszi a kalapját. Kell a hatalom, a feketepénzek feletti irányítási lehetőség, ha rá is megy a sportág.

A birkózóknál a tavasszal kicsírázott krumplira hajazó Szilárd Rezsim a főnök. Ők kijutottak az olimpiára, de minek. Azt már alapból sem értem, hogy mi szükség a kötött fogású birkózásra, ahol homoerotikába hajló módon taperolja egymás izzadt testét két férfiember. Aztán a bíró megmondja melyikük győzött a tapizásban. A szabadfogás látványosabb, de magyar szempontból ez sem valami eredményes. Hála Istennek a vezetők itt is jól megélnek a semmiből. Szilárd rendíthetetlenül áll az eredménytelenség vártáján, lemondani nem fog.

Az atlétikásokat észre sem lehetett venni. Szintén érthetetlen, hogy többségüket egyáltalán miért küldjük ki, hiszen eredményeik alapján legfeljebb a "részvétel a fontos" kategóriában indulhatnak. A nehézatléták - ha jól doppingoltak - régebben szoktak eredményt elérni, de mostanában lemaradtak a nemzetközi kokszversenyben. Akkor meg minek a sok költséggel járó utazás? A nemzetközileg első öt gerelyhajító, kalapácsvető stb. menjen ki, dobáljanak. A többi edzője meg sorsolja ki faxbukon versenyzője helyezését. Legalább olcsó. Csak minek ehhez szakági szövetséget fenntartani?

A kajakosokat is Kozák mentette meg, aki a női csapat motorja, lelke volt. A többiek legfeljebb a Habony Árpád-emlékverseny koko-1-es számában indulhatnak. Az olimpia előtt közvetlenül kokszoláson (kokózáson?) megbukott versenyzőre sem emlékszik már senki. Felelős itt sincs.

Az úszók a legnagyobb blamázs. Ha nincs a szakmai szövetség által folyamatosan üldözött Hosszú, a beégés még nyilvánvalóbb lett volna. Kedvenc bérfideszesem citromba harapott képét érdemes volt nézni, ahogy ellendrukkolt Hosszúnak, és még az érem átadást is kerülte. Üdvöskéi viszont rendre kudarcot vallottak. Gyurta saját karrierjét építeni ment Rióba, és úszás címén fürdött egy kicsit. A Verrasztó testvérek még fürödni sem voltak hajlandók. Az örök második Cseh legalább hozta az ezüstöt, egy szimpatikus kissrác és Kapás Boglárka a bronzig jutott. Slussz. Ez a hivatalos úszó brancs eredménye. Persze Gyárfás nem repül, hiszen remekül kézben tartható a "vizes világbajnokság" erősen túlárazott költségeinek elszámolásához.

A vízilabdázók kudarcára sem emlékszünk már, olyan régen volt. Benedek láthatóan nem jó a poszton, de celebként jól teljesít, és reklámokban sem mutat rosszul. Ezen túl khm és izé. Ám, hogy ehhez a vízilabda szövetségben miért kell tizenhét embernek alkotnia a vezetést, hát az az emberiség megfejthetetlen rejtélyei közé tartozik.

Egyedül a vívók mutatnak valami egészségesnek mondható szerkezetet. Két arany, egy ezüst, egy bronz. A nagyszerű sportember Imre Géza ezüstje ráadásul csak egy pillanatnyi összeomlás miatt nem lett arany. Úgy néz ki, vívóink rendben vannak.

Ilyenkor szeptemberben a beiskolázások idején sok szülő dönt gyermeke sportolási irányáról is. Helyes dolog ez, hiszen sportolni jó. Aki viszont élsportra szánja gyermekét, jól gondolja meg ezt a közeget, mert mire elege lesz a sportvezetők teremtette rohadt világból, a gyerkőcnek már késő.

A jó Kliment Vorosilov marsallról jegyeztek fel egy érdekes történetet. Ez a derék komcsi vezette a háború után Budapesten a Szövetséges Ellenőrző Bizottságot, melyben bár formailag részt vettek az amcsik, angolok, valójában a ruszki ukázok végrehajtására szolgált. A mi Klimentünk a megszállók fáradságos munkáját végezte a Moszkvában kiadott tervszámok szerint. Kivégzések, kínzások, málenkij robot túraszervezés stb. Szabadidős tevékenységként pedig nagy tisztelője volt a szép nemnek. Gálánsan udvarolt az akkor 64 éves marsall: villa, vacsorák, bonbonok, virágcsokrok a kiszemelt hölgynek, senki sem számolta a költségeket. Miért is tette volna, mikor a nagyszerű bonviván hozzácsapta ezeket a számlákat a magyar háborús jóvátétel költségeihez. Tehát a végsőkig kizsigerelt magyar nép fizette az ótvar komcsi kurvázását. Azt hittük eddig, hogy erre csak a mocskos megszállók képesek, aztán kiderül, hogy a nagyon demokratikus, keresztény, polgári politikusok is.

Igen, a Matolcsyról van szó.  Matolcsy egyszerűen alkalmatlan az MNB elnöki feladatainak ellátására. Bizonyos jelző nélküli demokráciákban egy politikus, vezető köztisztviselő élete nyitott könyv választóinak. A magánszektorban sem ismeretlen az ilyesmi arrafelé, Steve Jobsnak a rákjáról és a kezeléseiről a részvényeseket folyamatosan tájékoztatnia kellett. Az illiberális demokráciákban viszont ez elképzelhetetlen. Nálunk, ha egy vezető köztisztviselő olyan betegségben szenved, amely gátolja őt hivatala ellátásában, azt a közösség nem tudhatja meg. Így Matolcsyról sem tudhatja a pórnép, hogy milyen betegséggel kezelik. Ilyen emberre bízni a magyar pénzügyek irányítását óriási kockázat, ám a valóság elől menekülő Viktort ez nem érdekli. (Amilyen összefüggéstelen zagyvaságot lökött le Kötcsén, talán valaki felfigyelt Gyuri mentális labilitására.) Aztán kiderül erről az alakról, hogy iszonyatos mennyiségű közpénzt herdál el, amellyel megkárosítja a magyar embereket. De kit érdekel, végülis a mi közös pénzünk. Harmadik lépésben nyilvánosságot kap, hogy a közpénzek egy kifejezhetetlenül nagy aránya saját rokonságánál landol. 'Oszt akkor mi van? Nekik jár, hiszen Huba vezér leszármazottjának előjogai vannak. A krónikák szerint a hős ős beszélte rá Árpád apánkat az itteni letelepedésre, akkor meg mit pofáznak a khocogányt, bhuzogányt árulók leszármazottai.

És most a non plus ultra. Kiderül, hogy metreszét közpénzből fizeti. Sőt, még annak családját is! Na, ne! Ez már valami olyan kategória, amelyhez képest a bányászbéka a Csomolungmán érezheti magát.

Egy pillanatra tekintsünk el Matolcsy Huba leszármazott hivatalától, nézzük az embert. Odáig rendben van(?), hogy a keresztény értékek hordozójaként lecseréli megunt feleségét. Csak Isten előtt fogadott neki örök hűséget, az meg ki Matolcsyhoz képest? (Bár lehet, hogy csupán polgári esküvőre futotta, az egyházi akadályozhatta az MSZMP-karriert.) A fia gyermektartását is megoldotta a mi pénzünkből, oké. De mit hisz ez a nevetséges alak? Beleszeretett a nála harminc évvel fiatalabb nő? Őbele? Matolcsy Györgybe, a Hubába? A hatvan évével? Szerelem első látásra? Talán a Smith Marival. Döbbenet, hogy lehet valaki ennyire hiú, öntelt, szerencsétlen szánalomgombóc. Az egész világ előtt így kiröhögtetni magát! Ez az ipse már csak ezért is alkalmatlan a pozíciójára. Akit egy ilyen mézes csapda így hülyére tud venni, az takarodjon. Menjen, kufircoljon. Magánemberként legfeljebb a közvetlen környezete röhögi ki, az meg kit érdekel. Gyermek remélhetőleg nem lesz a liezonból, nem kéne szégyent hozni Huba vezérre egy szellemi fogyatékos utóddal. (A hirtelen jött válási szándék mögött könnyen lehet, hogy Ádámka kistestvérének érkezése áll.)

Érdekes a kirúgott feleség elmaradt reakciója is. Ha önérzetes nő lenne, már rég borította volna a bilit. Néhány milliárd közpénzből finanszírozott vidéki basáskodásért viszont hallgat. (A régi asszony önérzetének elcsitítását is velünk fizetteti a Gyurka.) Semmiben sem különbözik az új asszonytól.

Hát így állunk polgártársak! Itt van ez a jóravaló, reményeit kergető szerencsétlen magyar nép, amely megszokta, hogy idegen megszállói lerabolják. Abban hitt – mert hinni akart -, hogyha a sajátjai kerülnek végre hatalomba, akkor azok a közösség javát szolgálják, és elindulhat valami jó is ebben a sokat szenvedett országban. Erre tessék! Matolcsy György Huba pontosan úgy cselekszik, mint a véres megszállók képviselője, Kliment Jefremovics Vorosilov. Elegünk van belőled Matolcsy: Takarodj!

Öreg kodifikátor - ők azok a jellemzően jogászok, akik a jogszabályokat írásba foglalják - barátom sokszor (de milyen sokszor!) elmondta a következő tanmeséjét.

Kodifikátor konferenciát rendeznek egy tengerparti városban, és a szünetben három résztvevő kimegy a partra egy kicsit sétálni. Látnak ott egy halboltot, melynek fekete palatáblájára szép fehér betűkkel ki vagyon írva: Ma itt friss hal kapható! Odasétál az első kodifikátor, és megkérdezi a boltost: Elnézést, de tegnap nem árult halat, és holnap sem fog? Dehogynem! - válaszolja a tulaj - Én minden nap halat árulok. Akkor felesleges a "Ma" szó - mondja a kodifikátor és letörli a tábláról. A második kodifikátor is odaballag, és azt kérdi, hogy máshol árul-e halat a boltos. Azt a választ kapja, hogy csak ebben az egy boltban árusít. Erre a második kodifikátor letörli az "itt" szót, mert az is felesleges. A harmadik sem marad el, megkérdezvén a boldogtalan árust, hogy szokott-e romlott halat árusítani. Az felfortyanva közli, hogy nála mindig friss a hal. Na, akkor felesleges a "friss hal kapható" szöveg is - mondja az utolsó kodifikátor - és letörli. A tanulság, hogy a halbolt kifejezésben már benne van, hogy ott minden nap friss halat lehet venni, felesleges tehát ezt külön kiírni. (A marketingesek ezzel nem biztos, hogy egyetértenek.)

Ezt a módszert kövessük a FIDESZ-MPSZ esetében is, 'oszt lássuk mi marad. Kevesen tudják, hogy a FIDESZ teljes neve Fiatal Demokraták Szövetsége-Magyar Polgári Szövetség. Nos, akkor először a fiatal szó tűnik feleslegesnek. Azt hiszem, nem kell népszavazást kiírni abban a kérdésben, hogy fiatal-e még a FIDESZ? Az alapító ifjakból alapító atyák lettek, majd alapító nagypapák. A kóceráj vezetése szép lassan a 60 felé ballag, és reinkarnálódik bennük Stadinger, Kádár, Losonczi elvtárs. A második vonalba tartozók is elkezdték a '40-es éveiket taposni, nem az a kifejezett ugri-bugri életkor. Töröljük hát a fiatal szót.

A demokrata szó eltörlése már nem ilyen egyértelmű, és elfogadom, ha valaki vitatja az eltörlési szándékot. Sokféle demokrata futkos a nagyvilágban, olyan is, aki annak mondja magát, de nem cselekszik demokrata módra. (Majd hülye lesz bevallani idő előtt, hogy egyeduralomra tör.) És a mi, Demokraták Szövetsége nevű csoportunk ilyen. A legendás "fékek és ellensúlyok" rendszere nem liberális találmány. Az európai történelmet végigkíséri a hatalom szeletkéinek kiporciózási igénye annak érdekében, hogy az ország kormányozható is legyen, de mégse nőjön a kormányzott közösség fejére egy türannosz/diktátor. Az az évezredes megfigyelés ugyanis, hogy akit nem korlátoznak hatalmában az - legyen akármilyen kiváló ember, akarjon akármilyen csuda jó dolgokat - zsarnokká válik. A súlytalan köztársasági elnökkel, a hülyegyerekek homokozójaként működő Alkotmánybírósággal, a korrupciós ügyeket polt palástoló ügyészséggel, a törvényen kívül működő nemzeti bankkal, az pártszócső médiával, a megvett ellenzékkel stb., a hatalmi egyensúly bomlik fel megnövelve az egyszemélyi hatalmat. Az eredmény még nem teljes, ám a folyamat a történelmi tapasztalatok alapján látható és a részeredmények máris borzasztóak. A jövő lépései előre kiszámíthatóak, a cél Putyin úr vagy Erdogan úr országa. Szóval hagyjuk el bátran azt a demokrata szót.

Ezután pedig a Szövetség is felesleges, hiszen ha nincsenek fiatalok és nincsenek demokraták, akkor nincs szövetség sem. FIDESZ tehát nincs. Valaha volt, és értékes volt, de ma - nézzünk szembe a tényekkel - nincs.

Latinul egyébként a fides annyit tesz: hit, bizalom, hűség... Na jól van ám...

Lássuk a magyar szó értelmét! Mivel nem akarjuk az Ungváry nevű, magát mindig kulturáltan kifejező, szépen beszélő liberális ikon átkát fejünkre vonni, senki magyarságát nem kérdőjelezzük meg. A kérdés jelen esetben az, hogy a magyarság érdekében eredményesen politizál-e a magyarságát nevében büszkén vállaló alakulat? Most tekintsünk el a migráncs hisztitől, mert az ország pár százalékát kitevő ilyen-olyan összetételű (bolond, provokátor, polgárpukkasztó, naiv stb.) polgártársunktól eltekintve senki se akar ide migráncsot, ebben nemzeti konszenzus van. (A kormány pedig meg vagyon választva, oldja meg.) Ha a mesterséges lármát leszűrjük, akkor előbukkan a magát magyarnak tartó kompánia szánalmas teljesítménye. A Kárpát-medencei magyarság elfogyóban, gyenge: vagy elvándorol vagy asszimilálódik. Az "elmúlt hat év" nem fordította meg a folyamatot, hanem gyorsította. Kudarc a magyarkodásra alapozott nemzetpolitika. Itthon nézzünk rá a Nógrád-Somogy sarló demográfiai, társadalmi, gazdasági mutatóira. Talán az ébredő Mali (Fábry) mutatóival hasonlíthatók össze, az európai felzárkózásra - dacára a fejlesztési pénzeknek - még néhány évszázadot várni kell. A megélhetési okból kivándoroltak többszázezres tömege valahogy szintén nem került fel a Nagy Magyar Kormányzat dicsőségtáblájára. Akkor talán hagyjuk el a magyar szót is.

A polgár szót Viktor helyében villámgyorsan töröltetném annyira röhejes. Egy polgár miniszterelnök nem kujtorog Svájcban véletlenül az ottani banktitokszabályok szigorítása előtt, leánya férje nem nyer egyik napról a másikra egy rakás közbeszerzést, a leánygyermek nem tárgyal hivatalosan "Barhreinben" az ország (vagy a család?) nevében. Egy polgári miniszterelnök valóban nem tűri a korrupciót, se budai táguló lakóparki feltalálóktól, se vidéki Voldemortoktól. Jóindulatú megközelítésben a Viktor messziről jött, nem tudja szegény mi az a polgári gondolkodás, próbálkozik, de hát ennyire futja. Realistábban szemlélve ez a nepotista, kleptokrata kormányzás pontosan követi a Viktor által csodált Putyin úr és Erdogan úr sormintáját. Viktorunk tehát Putyin úr legjobb magyar tanítványa. Rendben is van, megértettük, csak ennek a hatalomgyakorlási módnak nincs köze a polgári gondolkodáshoz - így, mint nem kívánt - törlendő.

Tehát se magyar, se polgár, akkor itt sincs szövetség, az is repülhet a kukába.

Azt hiszem mi rosszabbul jártunk, mint a tanmese halárusa, mert ott a bolt neve legalább elárulta, hogy milyen portékát vehetünk. A FIDESZ-MPSZ esetében viszont nem tudjuk mit kapunk, talán büdös csak halat, de az is lehet, hogy megbüdösödött életet. Abból viszont rohadtul elegünk lesz.

Az élet úgy hozta, hogy az emberi gondolkodás kialakulásának formálható korszakában egy rakás '56-os között találtam magam. Kényszerű első munkahelyem teli volt velük. Furcsák voltak, reggel mindig remegett a kezük mindaddig, míg a közeli presszóból vissza nem jöttek. Akkor állt helyre bennük a kádári világ. A kis érettségizett fiatal senkit olyan dolgokra tanították meg, olyan világlátással vértezték fel, amelyért az életen úgy-ahogy átbukdácsoló, öregecskedő senki a mai napig hálás nekik. Az ő előttük való tisztelgés mondatja velem, hogy abba kellene hagyni a hivatalosságoknak az '56-os megemlékezéseket. Nem megy ez nekik, sohasem ment.

A Kádár-rezsim legitimációs alapként tekintett '56-ra, minden ezt kétségbe vonó gondolatot - pláne cselekedetet - keményen üldözött. Így az "ellenforradalom" tízéves évfordulóján kevesen mertek emlékezni. A börtönök kapui épphogy kinyíltak, a magyar társadalom pedig inkább felejteni akart. A konszolidálódó rendszer ügyesen bedugta a dolgozók szájába a szolid gyarapodás lehetőségének cumiját, és amíg azt a népek jó kedéllyel szopogatták, nem is volt baj.

A húszéves évfordulón Kádár a hatalma csúcsán volt, aki esetleg emlékezni akart, azt időben bevitték a "szervek" egy kis beszélgetésre. Egyesekre véletlenül pont ekkor volt szüksége a hazának, ezért megkapták tartalékos katonai behívójukat, hogy egy vidéki garnizonban töltsék el a kritikus napokat. A saját érdekükben, persze. De a többséget már nem is érdekelte '56. A magyar társadalom ekkor már túl volt a "kicsi vagy kocsi?" problematikán, lelkesen várta a Merkur-kiutalást, fusizott, hétvégi házat épített.

A harmincadik év vegyes volt. A rendszer éppen megúszott egy államcsődöt, így jólétre alapozott eresztékei recsegtek. Kádár pedig megöregedett, és életét végiggondolva egyre inkább nyomasztotta aljas árulásainak - Rajk és Nagy Imre - szelleme. E két okból állt elő az a pikáns helyzet, hogy maga a rezsim kezdett el emlékezni '56-ra lelkiismereti legitimációs eszközként. Tollal és fegyverrel, természetesen. Ekkor az a verzió ment, hogy a jóságos Kádár nem tehetett mást, ha ő nem, akkor még véresszájúbbakat - Münnich, Biszku - ültettek volna az oroszok a nyakunkra, ezért tulajdonképpen az ország megmentőjeként kell tisztelni. Nagy Imre és társai szükséges áldozatok voltak az ország megóvása érdekében. Kis híján Kádár lett az ellenálló.

A negyvenedik esztendőre jelentős változás állt be, hiszen a rendszerváltoztatásnak nevezett valami '56-ra szintén egyfajta legitimációs előképre tekintett. Igen ám, de 1996-ban pont egy muszkavezető pufajkás komcsi volt a miniszterelnök, akinek szerepe a forradalom leverésében finoman szólva sem tisztázott. A Nyugati pályaudvarnál egyesek szerint fegyvert is fogott saját népére ruszki zsoldban. A méltó megemlékezés ilyen körülmények között lehetetlenné vált, kínos feszengéssé silányult. A baloldali média elkezdte sajnáltatni Gyuszi karhatalmistát, amiért a forradalmárok megölték a bátyját. Ez sem bizonyult igaznak, mert szegény bátyust egy orosz teherautó ütötte el.

Az ország pechjére az ötvenéves évfordulón is egy posztkomcsi kormány szerencsétlenkedett a kormányrúdnál. Ráadásul egy Apró rokonnal. A nagypapi jelentette be örömködve az Országgyűlésnek Nagy Imre és társai kivégzését - ezért kapta a legendás villát is - képzelhetjük, mennyire volt hiteles az unokavej megemlékezése. Plusz az őszödi beszéd miatt Gyurcsány komoly legitimációs kihívással küzdött, konkrétan el kellett volna húznia, ám a nagy europer e helyett inkább végigverette az emlékezőket a leesett azonosítójú kék pribékjeivel. (Ja, mi van a Gergényivel, Viktor? És a páncélozott BMW is megvan még, amivel otthagytál minket az Astoriánál?) A hivatalos ünnepség maga volt a borzalom. Idejött a fél világ, koronás fők, miniszterelnökök megemlékezni '56 magyar hőseiről, csak a magyarok nem léphettek a műveleti területté nyilvánított Kossuth térre. A katonák díszlépése csattant a csöndben. Ha van valami, amit ennek a csillárlízingelőnek nem lehet megbocsátani, az az elvett ünnep csendje. «Áll néma csend; légy szárnya bent, Se künn, nem hallatik: "Fejére szól, ki szót emel!"» - ez volt a modern baloldal üzenete a magyaroknak az évforduló alkalmából.

Na, de majd most, a hatvanadikon! A nemzeti tábor megmutatja! (inkább ne nézzünk oda). Az előjelek nem a legjobbak, ami nem csoda, mert Viktor két dolgot tiltott ki nagyon határozottan az ő kis világából: a tehetséget és a tisztességet. És valami gond lehet a legendás ítélőképességgel, ha Marika professzor asszonyban látja a fenszi, trendi, szexi ünnepi szentháromság megvalósítóját. Marika úgy ránézésre is nélkülözi e három jelzőt, utóbbi időben munkássága erősen formalistává vált, amely az ötlettelen, üres, kétségbe esetten kapaszkodó tehetségtelenség szinonimája. Marika szenvedéllyel teli ötletességének bizonyítására lesz történészkonferencia, ami a kutyát sem érdekel, a bennfenteseket is csupán addig, amíg a pénztárhoz nem lehet fáradni. A trendiséget a kiállítások jelentik majd, ahova az ifjúságot kötelezően behajtják, ezzel egy életre jól megutáltatják szegényekkel '56-ot. A megemlékezések szexiségét pedig a Dal biztosítja. Az 50 millióért Dezmond handléstól vett Dal. Ugyan '56-nak az Egmont-nyitány az emblematikus zenéje, ám Beethoven elkövette azt a hibát, hogy közel kétszáz éve meghalt, így az általa kiállított számla hitelessége talán még Polt úrnak is feltűnne. Dezmond újrahasznosítónak semmi kötődése se az országhoz, se '56-hoz viszont kellően távol él ahhoz, hogy részt vegyen 50 millió közpénz jelleg eltűnésében. Aztán megy a hazudozás, melyből kiderül, hogy mindenki ingyé'. De akkor hol a lé? Ezt érdemlik az '56-osok, ezt a tolvaj tempót? Hogy nevüket, hősiességüket, megnyomorított életüket ilyen alakok használják zsebük megtömésére? Hányinger.

Tényleg hagyjuk ezt a 13 milliárdos központi megemlékezést, legyen már tisztesség ebben a nyomorult kormányban, és ne '56-ra hivatkozva lopjanak a tűzközeliek. Annyi más módon lehet lopni, ne szentségtelenítsék meg ezt az ünnepet, mert ebből már a nemzeti tábornak is elege van.