A politikai reklámokkal most nem foglalkozunk, hiszen az nem is reklám, hanem propaganda. Személy szerint nem kedvelem a Sorost, de mumusként való ábrázolásával kissé túllőttek a célon. (Csodálom, hogy a remek üzletember hírében álló Soros nem vette észre a piaci rést, mivel - másik hazánk Ámerikába szakadt fiától(leányától), Gábor Zsazsától tudjuk - a negatív reklám is reklám. Soros a Kormány által bevezetett márkanevével bármit eladhatna Magyarországon és jól meggazdagodhatna.) Maradjunk azonban a gazdasági reklámoknál. Azt hihetnénk, hogy komoly cégek, profi alkotókkal nem csinálnak marhaságot, aztán de. Nem akarják, ám remek szórakozást nyújtanak a hosszúra nyúlt téli estéken idiotizmusukkal.

5.  Ariel reklám: Mosóport nehéz reklámozni, hiszen már mindent elmondtak erről a termékről, még az intelligenciáját is dicsérték egy időben. Az Ariel sem tud újat mondani, így a hülyeséget népszerűsít. Áll vagy harminc ember a mosógépe előtt, egy nő ugrál, a mosógépekből zöld füst száll fel. Van valami szöveg is, de erősen felejthető. Csak azt nem lehet tudni, hogy ezek alapján miért pont Arielt kell venni. A Persilből nem jön zöld füst? A Tomi használata esetén is kell ugrálni a mosógép előtt, vagy ez csak Ariel esetén kötelező valami újra gondolt esőtáncként? Rejtély, hogy ezzel mit akartak az alkotók. A reklámköltség eldurrantásán túl persze.

4. Béres reklám: Tipikusan hülye reklám, mert senki sem meri megmondani a főnöknek, hogy nem kellene személyesen rontani a cég renoméját. Így aztán a Béres Zrt. alkalmazottai gratulálva lapogatják vállát az önjelölt Oscar-díjasnak, a spotot készítők boldogan teszik el a megrendelőtől kapott zsét, a családtagok pedig biztatják aput. És senki sem veszi a bátorságot, hogy megmondja: Ez gyenge volt öreg, nem kellene égetned magad. Kezdődik azzal, hogy valaki szépen fényképezett események előtt óvodás intonálással Coelho-bölcsességeket szavalva osztja az észt. Aztán előjön a hang gazdája, maga Béres úr, és továbbra is ovis szinten, remegő fejjel mond még néhányat. Közben leül egy ízlésesen terített asztalhoz, ahol a fater családi csodálása zajlik a továbbiakban. Milyen szép ember, meg okos, meg tőle kapjuk az apanázst! Hallgassuk hát a hülyeségeit! És hallgatják. Ha neki ez kell. Nem is lenne baj, ha megmaradna családi körben a Dolgozó Fater-imádat, de minek ebbe bevonni a nagyérdeműt? Ettől a reklámtól senki sem fog több Béres terméket vásárolni, viszont sokat elárul a cégtulajról. Olyan tulajdonságokat - öntelt, hiú, okoskodó -, amelyeket valószínűleg nem szeretett volna közreadni.

3. Nivea reklám: Itt a közelgő karácsonyra tekintettel akartak valamit mondani a család fontosságáról, de elképesztő ökörségbe csapott át az igyekezet. Egy több generációs család elegánsan kiöltözve nagyon örül. Ez abból látható, hogy mindenki vigyorog, mint pék kutyája a kiflire. Aztán egymás iránti szeretetüket úgy fejezik ki, hogy random összekenik egymást Nivea krémmel. Ehhez a művelethez mindegyik tart magánál egy vödörnyi Niveát. Ezen kedélyes cselekedet után még jobban örülnek, noha orcájukon, mint félelem sápad el a Nivea. Talány, hogy ezt a komplett családi idiotizmust kinek szánták.

2. Linex reklám: Megkopogtatja a képernyőt egy fehér kezeslábasba öltözött csinos hölgy, és legnagyobb meglepetésemre bejelenti, hogy ő a bélflórám fontos összetevője. Na, vazze! Ha ilyen nők vannak a bélflórámban, azonnal törlöm magam a Tinderről meg a Puncsról! Elég átvizsgálni ürítés után a salakot és kiválasztani belőle a nekem tetsző Bél Flórát, aztán hajrá! Van még lejjebb? Sajnálom szegény színésznőt is. Mit ír a CV-jébe? Játszottam Bél Flórát a Linex reklámban?

1. Cofidis reklám: Hát ez über ciki. Egy Lúzer utazik haza a családjához karácsony napján, visz a gyereknek egy plüss kutyát. Már az is kínos, hogy Lúzer nem készül fel a karácsonyra és az uccsó pillanatban tudja le a gyereket egy tucatvacakkal. Pedig az alámondás szerint ő mindent megad a családjának. (Talán nem kellene ezt a genetikai állományt felelőtlenül örökítgetni.) Közben szépséges felesége várja otthon. Lúzer viszont elalszik, és mivel az utolsó minutumban ugrik le a vonatról, az ajándék kutya fenn marad. Baktat haza a mi Lúzerünk, ajándék nélkül. Már látjuk magunk előtt Lúzer gyerek sírásra görbült száját az üres karácsonyfa alatt. Meg ahogy Lúzerné elé b...ssza a karácsonyi vacsorát: Ne', zabálj vazze! Szinte velük sírunk mi is. Ám ekkor - deus ex machina! (mégiscsak karácsony van) - Lúzer észrevesz egy valódi kutyát az egyik autó alatt. Boldogan hóna alá csapja és megvan az ajándék! (Az, hogy esetleg más családnak éppen hiányzik az ellógott házi kedvenc karácsonykor, az alkotókat nem foglalkoztatja.) Lúzer hazaér a lopott jószággal, és felesége enyhe fejcsóválása mellett a gyerek mosolyogva öleli Jézuskától kapott ajándékát. (Egy másik gyerek meg sír, mert neki Jézuska elvitte kis barátját. De Lúzeréket ez nem hatja meg. Nem lehet mindenhol win-win szitu. Persze később esetleg néznek nagyot, ha beállít a valódi gazdi a kutya fülébe ültetett chip alapján. Ám hol van az még, karácsonykor örülnek Lúzerék.) A Cofidisről sokat elmond saját rekláma. Ügyfeleit tapló lúzernek tekinti, akik ha már hülyék, legalább lopnak. Megoldják okosba. Karácsonykor is.

Ezt a sok bornírtságot azért engedik ránk a cégek, mert valaki bemagyarázta nekik, hogy a portéka eladása nem elég, valamit mondaniuk is kell a világról. Csak akinek nincs mondanivalója, annak üressége sületlenségbe csap át. Mi viszont ne elégedetlenkedjünk a fenti - és egyéb itt fel nem sorolt - reklámok ostobaságain, hanem nevetve nézzük, ahogy nagy igyekezetükben hülyét csinálnak magukból és ügyfélkörükből.

Nézem a Búking hirdetését, amelyben a fogyasztókat erősen megtévesztő állításként elhangzik, hogy akár/legtöbbször ingyen is lemondhatók a Búkingon foglalt szállások. A megtévesztés az "akár/legtöbbször" szóban keresendő. A látszat az, hogy ingyenesen lemondható, de valójában a fene tudja. Akkor meg miért hazudik a Búking? Persze pénzért. Csak a magyar fogyasztóvédelmi hatóságok miért hagyják, hogy a Búking megtévessze a magyar fogyasztókat?

Nem reprezentatív felmérésem alapján sajnos ez történik. Ismerősi, baráti körben sokan panaszkodnak a Búkingra. Egyik ismerősünk itáliai nyaralását tette még kalandosabbá a Búkingon lefoglalt szállás. Megérkeztek, meglátták, némi hajcihő után továbbmentek.  Egy másik család Londonban járt rosszul. A lefoglalt szállás nyirkosság és olajfesték szagától bűzlő hányadék volt. Nekik sem pénzük, sem kedvük nem volt változtatni, megaludtak arra a néhány napra a szállásnak eladott putriban. Ezt a történetet hallva egy másik család is érdeklődve kérdezte, hogy nem ugyanarról a szállodáról van-e szó, mert ők pontosan így jártak. De aztán tisztázták, hogy nem, az ő londoni kalandjuk egy másik garniszállóhoz kötődik. Azt hiszem tanulságos, hát elmesélem.

Hőseink megérkeztek a csodás Londonba és taxival a megadott címre vitették magukat. (Valami Palace Court Hotel, kerüljék nagy ívben.)  Kissé gyanús volt nekik a környék, mert a taxi egy hajléktalanszálló előtt tette ki őket. A jólelkű szociális munkás kedvesen közölte, hogy a "szálloda" nyolcvan méterrel arrébb található. Nosza, elügettek hát oda. Lett is meglepi! A recepció egy pult vala, a húsz négyzetméteres előtérben pajkos pakik idézték fel a mindig nyüzsgő Iszlámábád hangulatát, mint kiderült azért, mert ott volt wifi a környéken. A pult mögött  - akcentusa és kinézete alapján - orosz srác ücsörgött, udvarias egykedvűséggel hazudozva a vendégeknek. Akik döbbenten nézték lefoglalt szállásuk helyszínét. Orrukat nekik is megcsapta a nyirkosságot leplezni próbáló olajfesték bukéja. Az igazi ámulat a szobában várta őket, amely annyira büdös volt, hogy nyitott ablak mellett is alig lehetett kibírni. Dohszag árad mind a tizenkét négyzetméterből, ágyból, falból egyaránt. Tévé valami Junosztyra emlékeztető harminc centis ócskaság a falon, wifi nuku. Turistáink undorító szarnak írták le az egész szállodának nevezett trágyadombot.

Mivel londoni útjukat nem akarták ilyen pudvás helyen tölteni, néztek egy másik szállodát és közölték az orosz csávóval, hogy akkor ők innen el. Ruszki gyerek megértően bólogat, valamit matat a foglaláson, közli, hogy akkor mondják le, semmi gond. A történet ezen részén megkérdeztem kárvallott ismerősömet, hogy ugye az megvan neki, hogy mi magyarok arra használjuk a nyelvet, hogy kifejezzük a gondolatainkat, az orosz meg arra, hogy elrejtse. Magyarán a szocializmusban született és felnőtt ember tudja, hogy az orosz hazudik. Az orosz mindig hazudik. Ők megfizették ennek a tudásnak az ötszáz fontos tanuló pénzét, mert alig mentek párszáz métert az új szállás felé, midőn megpittyent a telefon. Az egész szállásköltséget levonta a Búking! Na persze rongyoltak vissza, hogy akkor ezt most így hogy? Ruszki csávó vonogatta a vállát, hogy hát a Búking, ő nem tud mit tenni, forduljanak a Búkinghoz. Átmentek hát a Búking oldaláról lenézett másik -. egyébként kiváló - szállodába, rámutattak a recepción, hogy ez a szoba kellene nekik, kifizették, becuccoltak, és a londoni látványosságok nézegetése mellett elkezdtek európai fogyasztóként panaszt tenni Búkingéknál. És ekkor megtapasztalták, hogy a mongol-bizánci orosz és a nagyon európai holland egy kutya, ha fogyasztót kell kopasztani.

Búking először udvariasan terelt, hátha sikerül lerázni őket. Az átutalást intéző bank alkalmazottja csak legyintett a Búking hallatán annyi a panasz a csalárd lehúzásokra ellenük. Aztán mikor a panaszos nem tágított, a Búking hazudozott arról, hogy ő nem felel a szállodákért, akik saját rendjük szerint kezelik a lemondott foglalásokat. Ezért mondhatjuk nagy biztonsággal, hogy a Búking hazudik, amikor ingyenes lemondást reklámoz, hiszen nem tájékoztatja fogyasztóit erről a tényről. (A történet valóságáról a bemutatott papírok alapján magam is meggyőződtem. És ekkor rábukkantam még egy Búking hazugságra: a Palace Court még mindig azzal hirdeti magát a Búking oldalán, hogy nála ingyenes a lemondás, akkor mit rizsázik ez a holland lenyúló bagázs.)

Becsapott magyarjaink nem fogják feladni. Stratégiájuk nem csak a nekik okozott kár megtérítésére irányul, hanem arra is, hogy a rendelkezésre álló fogyasztóvédelmi fórumokon felhívják a figyelmet a Búking fogyasztókat megkárosító gyakorlatára. Talán mások nem járnak úgy, mint ők. Kiderítették például, hogy a Búking megszegett egy sor fogyasztóvédelmi szabályt, így mennek tovább. Sok sikert kívánunk nekik!

Amilyet kinézel:

Amit valójában kapsz:

Hanem lenne más megoldás is. Egyfelől a magyar fogyasztóvédelmi hatóságok körmére nézhetnének ennek becsapásra alapozó holland kókler kócerájnak. Ha volt erő egy furcsa hátterű magyarkodó sörös cég miatt beavatkozni a piaci viszonyokba - finoman szólva kétséges eredménnyel -, akkor a Búking esetében nyitva van az aranykapu. A fogyasztóvédelem az EU-n belül kiemelten kezelt terület, ahol az "európai értékek" maximális tiszteletben tartásával lehet széjjel szívatni a nem kívánt cégeket. A Búking pedig - mindaddig, amíg nem vált fogyasztóbarát gondolkodásra - veszélyt jelent a magyar fogyasztókra, tehát: Hajrá Lázár János!

A másik megoldás piaci alapú, amelyre önkéntelenül rájöttek a büdös szállóról menekülő magyarjaink. Használjuk a Búkingot, de ne legyen belőlünk haszna a cégnek. Nézzük ki a kívánt szállást, és vegyük fel velük közvetlenül a kapcsolatot. Így pontosan tisztázni lehet a feltételeket. És az sem igaz, hogy a Búkingon olcsóbb, hiszen a pórul jártak pont azért az összegért vettek ki szobát a másik szállodában, amennyiért a Búking honlapján szerepelt. Sőt, a Búking kiiktatásával olcsóbban is lehet foglalni, mert nem kell kiperkálni a szálloda által a Búkingnak fizetett jutalékot, amit végső soron úgyis a fogyasztó fizet, mert a Búking beépíti az általa kínált árba. Ha ez a gyakorlat európai szinten általánossá válik, Búkingos barátaink lehúzhatják a rolót megtanulva, hogy nem verjük át azokat, akikből élünk.

Előre hát a fogyasztóvédelmi úton, mert a fogyasztóit becsapó, probléma esetén cserbenhagyó, lehúzó, reklámjaiban nyilvánvalóan hazudozó Búkingból elég sokaknak van elege.

Pár hete egy dolgos hétköznapon egy tárgyalás alaposan elhúzódott, volt már fél három mire véget ért. (Sajnos a résztvevők között előfordult néhány államtitkár, akik tele gatyával játszották az eszüket és az bizony sok idő.) A környék egyik boltjába tértem be életmentő célú pogácsabeszerzésre, mivel hamarosan kezdődött a következő megbeszélés. A pénztárhoz fordulás során egy idős hölgyet engedtem magam elé. Nem lett volna kötelező, mert egy ütemmel előbbre voltam nála, az ő kosara tele pakolva, míg az enyémben harminc deka pogi szerénykedett. Minden mellettem szólt tehát, az vethette volna rám az első követ, aki talál egyet ott nagy hirtelen. Csak egy valami volt ellenem: az elemi udvariasság az idősekkel szemben. A szemem kopogását elnyomva kedvesen intettem a néninek, hogy álljon elém. Megtette. Eszébe sem jutott, hogy látva kevés motyómat lemondjon a lehetőségről. Az előttünk lévő két polgártárssal a pénztáros viszonylag gyorsan végzett, jött az idős hölgy. Kosarából kipakolta az árut, majd a beütött portékát kezdte elrakodni. Fizetéskor pedig előhúzta bankkártyáját és a pénztáros felé nyújtotta. Aki fejét csóválva rámutatott a másfél méteres táblára, amely elég látványosan hívta fel a figyelmet arra, hogy ennél a pénztárnál kizárólag készpénzzel lehet fizetni. Az idős hölgy viszont megbántott mosollyal közölte, hogy neki csak bankkártyája van, kp-t nem tart magánál. Nem tudom orvosilag lehetséges-e, de a vércukrom a pincében, a vérnyomásom az egekben járt. És az idős hölgy is átváltozott nálam vén hülye nyuggerré. Mivel már cuccait beütötték, a szomszéd pénztárossal való bonyolult egyeztetés eredményeként vagy nyolc-tíz perc kellett a sorra kerülésemhez. A várakozás közben vertem a fejem a képzeletbeli falba, mert ha nem engedem el a dementált nyanyát, megspórolhattam volna a hülyesége miatt egy csomó időt, hiszen így is futtában kell falatoznom az életmentő pogimat. De nem! Nekem kellett az ostoba udvariasságommal helyzetbe hoznom egy vén idiótát, aki képes volt két pénztár dolgozóját, plusz a főpénztárost és egy rakás várakozó vevőt lekötni. Mikor a pénztárosok végeztek a probléma megoldásával, az öreglány duzzogva távozott. Én pedig elkezdtem figyelni, hogy egyedi esetről van-e szó vagy valami generációs problémáról. Azt veszem észre, hogy az utóbbi.

Buszra várok, szegény idős nénit előre engedem megint. Aztán elszenvedem az újabb figyelmesség árát. A vén spiné ugyanis amilyen serényen tolakszik elém, olyan csigalassúsággal cuccol fel. Aztán leül az első ülésre. A banyatankját viszont körültekintő ügyességgel teszi maga mellé, így attól senki sem fér el. A kerülgetők szólnak neki, hogy tán húzná be. Erre felháborodik.

Posta. Mindenki várja, hogy a sorszáma szerint szólítsák. Idős úr odabóklászik a pénztároshoz és tuszkolja a csekkjét. A pénztáros hölgy próbálja neki magyarázni, hogy számot kellene húznia, de a vénember nem akarja megérteni, csontos kezeivel a pénztáros hölgy orra előtt hadonászik. Aki a: "Hagyd rá előbb szabadulsz!" - elvet alkalmazva elveszi tőle a csekkeket. A vén hülye pedig diadalma teljében bonvivánná változva hosszú percekig tartja fel a szabálykövetőket. Szép lassan kikeresi a pénzét, érdeklődve kérdezget, anekdotázik, valamit magyaráz. Valaki félhangosan javaslatot tesz a postai szabályzat megváltoztatására, hogy akkor nem érkezési, hanem elhalálozási sorrendben kellene szólítani az ügyfeleket. Erre az öregember megsértődik.

A következő eset egy villamospótló busz. A sofőr éppen elhaladna a megálló mellett, mert nem áll benn senki, amikor észreveszi, hogy egy idős néni erősen próbálkozik a megállóba érni. Ő is udvarias, megáll. Na, eddig tartott a vénasszony iparkodása. Mintha a lassított felvételt nézne a busz közönsége, a tizenkét métert perceknek tűnő piszmogással abszolválja. Magamban közvetítem Vitray Tamás hangján "Gyere Egérke, gyere kicsi lány!" - várva a célba csapás örömét. Ám ez még kevés, mert amint eléri a buszt, még lentről elkezd problémázni. A buszsofőr láthatóan szintén bánja már előzékenységét, látszik rajta, hogy legközelebb, ha meglát egy idős embert, inkább belelép a gázba, mintsem megálljon.

És ez a néhány példa az elmúlt alig két hét termése.  Miért van az, hogy az idős emberek - minél idősebbek annál inkább - visszaélnek a fiatalabb generációk figyelmességével? Persze most majd jönnek a sértődött hozzászólások az idősek iránti kötelező tiszteletről, meg arról, hogy ők már megdolgoztak mindenért stb.. Azt hiszem éppen ezért nem indokolható az az önzőség, a mások iránti érzéketlenség, amit az idősektől tapasztalhatunk.

Ugyanakkor a kormányzati kommunikáció nagyon jól rájátszik erre a beszűkülő tudatú, rövidtávú önérdek érvényesítésen kívül semmit figyelembe nem vevő gondolkodásra. Nem véletlen, hogy szeretett Viktorunk olyan népszerű ebben a társadalmi közegben. Csak éppen az ország fog rosszul járni a gerontokrata társadalommal. Pláne, ha a kleptokraták uralmát dúcolják alá a semmire és senkire tekintettel nem lévő öregek.  

Várom továbbá a személyes megszólítást is, hogy: Majd ha te leszel nyugdíjas, majd akkor pofázzál, koma. Lehet, hogy van igazság a felvetésben. (Bár a mi generációnk már nem kap nyugdíjat.) Védekezésképpen csak annyit mondhatok: bizonyára elegem lesz magamból, ha még egyáltalán érdekel.

Hát ezt is megértük! Eddig elegem volt már a McDonald's-ból, mert a Gazdasági Versenyhivatal megállapítása szerint csirkehúsnak adták el a csirkebőrt. Aztán meg elegem volt a Jack's Burger-ből, mert nem voltak képesek egy egyszerű rendelést normálisan felvenni. (Ha már Jack's-ék: respect a cégnek, mert volt bátorságuk a rájuk nézve nem túl hízelgő bejegyzésünket kitenni saját Facebook-oldalukra, és kijavították a kifogásolt hibájukat is.) Éppen itt az ideje, hogy a versenysemlegesség jegyében Burgerékből is elegem legyen.

Statisztikailag nem volt könnyű helyzetben a Burger, mert évente néhányszor fogyasztom csupán remek menüiket, így elég nehéz lehetett szegényeknek olyat produkálni, amellyel kiérdemlik nevezetes blogunk figyelmét. De sikerült nekik, és ez a lényeg!

Egy Burger-rajongó barátommal estünk be ebédidőben a kiváló Burgerhez - amint mondani szokás - bedobni valamit. Baráti segítséggel leadtam rendelésemet, midőn a következő jelenet tárult a Soros plakátoktól fénylő szemeim elé. Az italkiadó automata gépük meghibásodott, így a megrendelt kóla a következő módon került a négy decis pohárba. Kinyitottak egy bolti kólát, melyből úgy találomra két-két és fél decit beleöntött a kisasszony a pohárba. Ezt a műveletet követte a varázslat! A gyengén félig töltött porciót úgy dúsította, hogy az automata szódaadagolójából a hiányzó részt kipótolta. A vevők szeme láttára vizezte a kólát.

Mármost miképp álljunk a vevők hülyének nézésének ezen nyíltszíni előadásához? Részemről nem volt kérdés, nem érdekelt. Tudom, hogy Burgerék ilyenek, oszt' jóccakát. Meg aztán gyáva is vagyok, hiányzik nekem, hogy a KFC-s panaszkezelési technika esetleges elterjedése a Burgerben érjen utol? Nem így az én arany barátom, aki valahol kínosan érezte magát Burgerék pitiánersége miatt, ezért szolgálatba helyezvén magát apró kérdéssel fordult a gaztettet elkövető hölgyhöz. Udvariasan megérdeklődte tőle, hogy mondaná már meg miért vizezik a kólát? A válasz ismertetése előtt kérem kedves olvasóimat, hogy vegyenek fel kényelmes testtartást, relaxáljanak. Megtörtént? Nos, az öntudatos válasz úgy hangzott, hogy azért rakgyák bele a szódát, mer' a palackba' biza kevés a buborék, ők meg azt pótolják. Most megint pihenjenek egy picinyt, és próbálják meg értelmezni. A frissen felnyitott kólát javítják fel tehát a Burgerék. Nem tudom mit szólnak ehhez Cocáék. Szóval szar a kólájuk, ezért a Burgerék kénytelenek javítani rajta. Az én megrögzötten konzervatív barátom pislogott egy sort, aztán - helyén lévén az esze - derűsen közölte, hogy neki jó az a szar kóla úgy, ahogy van, az övét ne javítsák fel, csak töltsék egyenesen a poharába. Mit volt mit tenni, a Burgeres hölgy áldozatát megnyugtatni igyekvő tigris mosolyával arcán teletöltötte a négy decis poharat a finom, bolti kólával. Barátom diadalmasan ült le az asztalhoz, és igaza volt, a bátor kiállás meghozta gyümölcsét.

Persze értettük mi a szerencsétlen burgeres alkalmazottat, valamit kellett mondania. Azt még sem vághatta a retves vevő orcájába, hogy máskor is szar híg lötty a Burgerkóla, de legalább olcsó. A bolti meg drága ahhoz, hogy azt osztogassák. Miközben ezen röhögcséltünk eszünkbe jutott, hogy kellene a Burgernek egy alaposabban kidolgozott kifogásgyűjtemény az ilyen esetekre. Például az egészség tudatosoknak hazudhatnák azt, hogy a Burgernél egészségnap van, ezért csökkentett kalóriatartalmú kólát szolgálnak fel. A nemzethyeknek titokzatoskodva megsúghatnák, hogy a Burger felmondja a szerződését a Cocával, helyette a közkedvelt, magyar Queen kólát fogják adni a menühöz. Amit a vevő lát az csak egy próba, ne híresztelje senkinek. Az ínyenceknek azt lehetne előadni, hogy a Burger kísérletbe kezdett, ezért újragondolja a kólát. Ízlelésre először intenzív szúrós hatás jelentkezik, amely szájban olvadva lassan enyhül egy kellemesen lágy összetett ízzé, lecsengésében pedig az érett málna zamata érződik. És így tovább. Ha már lehúzzák a vevőiket, legalább hazudjanak elegánsan.

Mert az ebben az országban nem is feltételezhető, hogy egy rendkívüli helyzet előállása esetén az adott cég - jelen esetben a Burger - olyan megoldást válasszon, amellyel a fogyasztóik - kompenzációként - jól járnának. Ezért van elegem a Burgerből.

Érzékeny téma Mr. Weinstein ügye, ezért két bejelentéssel kell kezdenem. Az első, hogy Weinstein úrnak nem vagyok sem rokona, sem ismerőse. Azt sem tudom ki ez a mókus, filmjeit - ha láttam is - nem tudom hozzá kötni. Másodszor, ha Weinstein úr bizonyíthatóan elkövette a terhére rótt tetteket, akkor kapja meg méltó büntetését, bűnözőt mentegessen a fene. Hanem két dolog igencsak érdekes az ügyben.

Az egyik a tömegpszichózis alakulása a különböző - nem bizonyított - pletykák alapján. A másik a szemforgató álszentség, amellyel sokan közelednek a témához. Lássuk az elsőt.

Messziről indítok, Malawiból. Jönnek a hírek, mely szerint az ottani hatóságok beismerték tehetetlenségüket a vámpírvadászok elleni harcban. A Malawiban kialakult komplett őrületben, akire rámutatnak, hogy vámpír - vagy ilyennel kapcsolatban hozható - azt a tömeg nemes egyszerűséggel meglincseli. Se tárgyalás, se védekezés, semmi. Felgyújtják. Csak úgy, az egészséges népi érzület alapján. A felvilágosult nyugati ember ezen kultúrfölénye birtokában felháborodik lenézve az ostoba, babonás niggereket. Aztán elmegy meglincselni a Hárvit. Egyelőre verbálisan. Tárgyalás és egyéb hóbelevancok nélkül.

Nézzük miként alakul, fejlődik a történet a népi bulvár ajakán. Kezdődik azzal, hogy egy színésznő megvádolja Hárvit azzal, hogy a szállodai szobájában meg akarta masszíroztatni magát vele. Ja, úgy nagyjából húsz éve hangzott el az erőszakos Hárvi ezen kívánsága. A masszírozás nem jött létre, a hölgy kipucolt, és annyira, de annyira összetört, hogy húsz évig nem is beszélt róla senkinek. Most már viszont beszél, hála Istennek. Akkor merevítsük ki egy kicsit a képet és vizsgáljuk meg. Nos, először is mit keresett a művésznő Hárvi szállodai szobájában? Mit gondolt? Anna Karenina belső vívódásának részleteit akarta megbeszélni vele a Hárvi? Hivatalos ügyekre ugyanis ott van a Hárvi irodája, produceri munkához kapcsolódó ügyeket ott szokás megbeszélni. Aztán miért nem az abúzus után rohant a rendőrségre? Mi tartott húsz évig? A mese kötelező koreográfiája az, hogy félt. Nocsak! Az USA a demokrácia hazája, ahol senkinek sem kell félnie véleményéért. Nekünk legalábbis így tanítják. Vagy mégis? Akkor a Velencei Bizottság meg a Human Rights Watch gyorsan vonja vizsgálat alá az USÁ-t, ahol olyan súlyos a helyzet, hogy egzisztenciális félelmükben bűncselekményeket sem mernek bejelenteni az emberek. Vagy a nő hazudik. Lehet választani. Egyébként húsz év után mennyire reális bármilyen visszaemlékezés? Mennyire torzít az emberi agy - akár akaratlan önfelmentésként -, hogy saját cselekedeteit helyesnek állítsa be? Erre azért komoly vád józanul nem alapozható.

Következő lépés a többi színésznő hisztérikus megnyilvánulása, hogy a Hárvi velük is. Igaz, ezek a sztorik szintén tíz-, húszévesek, és itt is felmerül az időbeliség. De már nem számít színésznőnek, akivel a gaz Hárvi nem erőszakoskodott. És a visszaemlékezésekben a Hárvi egyre gonoszabb dolgokat művelt. Először még masszírozás, aztán közös zuhanyozásra felhívás, nemiszerv-elővétel, maszturbálás sorakozik. Még pár hét és Hárvi lovakkal akarta őket közösülésre bírni. Hiába, a tizenöt perc hírnévért meg kell dolgozni! Nem lennénk azonban Hálivúdban, ha a történeteknek nem lenne boldog vége, ezért azzal végződnek, hogy azért sikerült kimenekülni, az elhálás nem történt meg. Ennek igazán örülhetünk. Tényleg. És az is elgondolkodtató, hogy pályakezdő színésznők nem jelentkeznek a rendőrségen, hogy a Hárvi néhány órája ezt és ezt művelte, itt vannak a külsérelmi nyomok, testváladékok stb., tessék, tartóztassák le. Vajon miért? Egy picit az is furcsa, hogy évtizedek alatt senki sem akarta lebuktatni Hárvit. Pedig milyen egyszerű lett volna! Bizonyára Hálivúdban nincs kamera, csak ez lehet az ok, semmi más. Különben a zaklatásban eléggé kiszámítható sormintát követő Hárvit elég lett volna felvenni csínytevése közben, az FBI pedig köszönte volna a bizonyítékokat, kattan a bilincs. De ez a megoldás senkinek sem jutott eszébe. A táncrend újabb lépése a jelenség globálissá válása. Már francia, olasz színésznők jelentik be Hárvitól elszenvedett inzultusaikat. És megjelentek a magyar változat munkatársai is. A napokban pedig feminista szervezetek, politikusnők - különösen a mindig hülye svédek - rántják le a leplet a globális hisztiről azzal, hogy már az ártatlan bókot is kriminalizálnák. Az egész őrjöngés tehát valamiféle férfiüldözésben csúcsosodik ki.

És most nézzük az álszent bigottságot. Sajnos Hálivúd ilyen. Mindenki tudja. Aki olvasott mondjuk Hammettet, Chandlert, Macdonaldot, Ellroyt, az elég szomorú képet kap az "Álomgyár" működéséről. Ráadásul ezek a komoly társadalmi problémák kilencven év óta köztudottak. Akkor miért most csodálkozik rá mindenki a valóságra? Hálivúd kialakulása során mindig vonzotta a fiatalokat, akik Vivien Leigh-nek/Clark Gable-nek szerették volna látni magukat. Ahogy Ellroy egyik szereplője realista módon fogalmaz: hetente százával szállnak le a buszokról a sztárjelöltek. Csakhogy LA nem olcsó város. Lakni, enni kell, képezni magukat, castingra járni. Ez egyfelől sok pénz, amely az iowai malacperselyt hamar kimeríti, másfelől bevétel semmi. Mijük marad ezeknek a nincstelen fiataloknak, amit áruba bocsáthatnak? A testük. Nőknek és férfiaknak egyaránt, nincs különbség. Kezdődik alkalmi prostitúcióval, aztán sokan benn is ragadnak. Ha filmvászonra kerülnek, az legfeljebb a felnőttfilm-kategória. Mások sugar daddyket csípnek meg maguknak, ha szerencséjük van, még Vajnánék is lehetnek. Aki úgy-ahogy megmarad a pályán, annak is el kell szenvednie egy rakás megalázó élethelyzetet. Hálivúdban ugyanis hetente háromszáz filmet forgatnak le. Ebből kettőszázkilencvenet fejben. Rengeteg önjelölt producer, rendező, forgatókönyvíró osztja az észt, vált világot, akiknek baromságaival legalább duma szinten azonosulni kell, mert hátha bejön valamelyiknek, és akkor talán a szereposztásnál emlékszik, hogy azon a füvespartyn ki bólogatott legjobban. Ha pedig az emlékezet egy intim kalanddal frissíthető, az csak erősíti a pozíciót. Akár tetszik, akár nem, ez Hálivúd "rendje". És ezzel ott mindenki tisztában van évtizedek óta. Mindenki. A most picsogók is. "Aki k...rvának megy, ne sírjon, ha b...sszák." - tartja a durva valóságra rámutató közmondás. Ezért nem hiteles a hirtelen jött Hárviutálat. Lehet, hogy Hárvit beáldozzák, ám lényegi változásra ne számítson senki.

A botrányt kirobbantó művésznő akkor tett volna valamit ez ellen konszenzuson alapuló rémség ellen, ha húsz esztendeje bemegy a rendőrségre, és feljelentést tesz. Azon frissiben. Ha így jár el, Hárvinak - ha igaz a sztori - nem lett volna több áldozata. Ezért minden magyarázkodásával együtt ő is bűnrészese - ha igaz a sztori - Hárvi garázdálkodásának. Most viszont mit akart elérni? Mert amerre fejlődik a folyamat, azt biztosan nem.

Ha tehát tisztességes bűnvádi eljárásban Hárvira rá tudják bizonyítani a szexuális erőszakot, sújtsa a világ dolgozó népeinek megvetése. Ellenkező esetben viszont elegem van a jogi eljárásokat tömegpszichózissal pótló, a férfiakat bűnözőnek beállító globális femináci vámpírvadászok általi Hárvizaklatásból.

A középkori ember kinevette a görög-római-kor emberét, akik olyan ostoba pogányok voltak, hogyha megbetegedtek, fiatalok és szépek akartak maradni, vagy ha szerelembe szerettek volna esni, akkor felkeresték a rengeteg istenük közül a területért felelőst és elhalmozták ajándékkal. Mert szerintük ez volt a hatékony módja a kívánt cél elérésének. Ám a középkor felvilágosult embere tudta, hogy Isten nevét hiába szájára ne vegye, ezért csak komoly betegség esetén hívta segítségül az Urat, az összes többi piszlicsáré ügyben nem zargatta. Arra ott voltak a különböző kencék, varázslatok. Így aztán mindenki tisztában volt vele, hogy megfázásra a mézsörben áztatott macskagyökér a leghatásosabb, a békaverejtékkel kevert juhtrágya arcra pakolása szép bőrt eredményez, a teliholdnál szedett csalánlevélharmat erjesztett marhahúggyal iszogatva örök fiatalságot jelent, a szarvasheréből készült főzet fokozza a férfiúi teljesítőképességet, a lenyírt fanszőrzet elégetéséből keletkező hamunak a kiválasztott italába való keverése pedig felkelti a szerelmet különösen, ha közben a "tégy már magadévá Béla!" - varázsigét is legalább tízszer elmormolják háttal a faluvégi keresztnek. És a középkori ember igen elégedett volt, vagy ha egy módszerben csalódott, kipróbálhatott több hasonló pompás eljárást. Aztán jött a felvilágosult modern ember, aki meg kiröhögte a sötét középkori embert babonának minősítve szegények világképét. És helyette megalkotta a tévedhetetlen módszereket, amelyeket a Tudomány (és brit tudósok) igazol(nak).

Azóta nincs megállás! A Tudomány által igazolt módszereket két nagy csoportra bonthatjuk. A betegségek kezelésére valók és az egyéb (kisebb betegségek, szépészet, fiatalságmegőrzés, egészségtudatosság, fogyókúra, szexuális teljesítőképesség stb.).

Ez utóbbiak piaca elképesztő. Reklám reklám hátán, a gyártók egymást túlkiabálva kínálják portékáikat. A régebbi hagyományok rejtett továbbéléseként - már nem babonaként ám, hanem tudományosan igazoltan! - vannak a népi gyógymódok. Minden óvodás tudja például, hogy hasmenésre legjobb a pálinka, mert tisztítja a gyomrot meg a bélrendszert. (Vagy ha nem, legalább vidáman ücsörög ez ember a klotyón.) És persze tudományosan igazolt, hogy a joghurtpakolás - pláne uborkával - tisztítja a bőrt. A porrá tört orrszarvúszarv pedig a férfiasság megőrzésének leghatásosabb eszköze. Ez mind-mind igazolt tény, ezért aki kétségbe meri vonni, az vitatkozzon a Tudománnyal!

Aztán vannak a még tudományosabb termékek! Egy ötvennyolc éves hölgy például bármilyen körülmények között képes elhinni, hogy ha meghatározott terméket használ naponta - a "naponta" fontos! -, akkor olyan szép lesz a bőre, mint a huszonnégy éves agyon fotosoppolt Palvin Barbarának. Mert a microcellákra jó hatása van a krémnek, angyalom! Mondták a tévében, meg olyan szép az a Barbika! Aztán jönnek a vitaminok, a gyógyhatású készítmények, amelyek egy részének az eladásához nagyban hozzájárul a titokzatosság. Ezeknek a termékeknek egy részét üldözik a hivatalosságok. Bizony ám! Szerencse, hogy azért valahogy be lehet őket szerezni. De nagyobb részük elől úgy kell elugrani. Családunk nem híve ezeknek, ám még így is nagy gondban lettünk volna, ha Szaddam Husszein vegyi fegyvereit nálunk keresik. Más famíliáknál hegyekben állnak az egész kontinensek kiirtására alkalmas gyógyhatású készítmények. Ezek közös jellemzője, hogy végigkísérik életünket.

Már az állapotos hölgyeket elkezdik zsarolni, hogyha nem zabálnak meg naponta egy rakás vitamint, akkor kisbabájuk - ez a szó nagyon fontos: kisbaba! - lemarad a fejlődésben. Mernek hát a kismamák ellenállni? Dehogy mernek. Szülnek is aztán hat kilós gyereket császárral, akit egyből lehet beíratni az oviba. A megszületett baba egészségével megint nem lehet játszani, ezért jönnek a tápszerek, vitaminok, az annyira nedvszívó pelusok, hogy még a gyereket is beszívják, ha nem figyel a szülő. Kisgyermekkorban a gyorsan felszívódó, gumicukornak álcázott vitaminokat kell venni, az a trendike, nélkülük kinéznek a játszóházból. A kissé túlmozgásos gyereket szedálni kell valami gyógyhatású szerrel, régebben erre pálinkás kenyeret, meg mákgubópárlatot alkalmaztak, de azok - mellékhatásuk miatt - tudományosan nem ajánlottak. Tini lányoknak jönnek a fogyókúrás szerek, a narancsbőr elleni kencék, a pattanások eltüntetésére alkalmas arctisztítók stb. Az érettebb hölgyek kifogyhatatlan tárházai a kuruzslók csodaszereinek, melyek fel sem sorolhatók, hát nem próbálkozunk vele. Az urak a 20-as éveikben kezdik a vödörszám kapható proteinekkel a gyúráshoz, a 30-as éveikben folytatják hajhullás elleni szerekkel, a 40-es éveikben rámozdulnak a potencianövelőkre és a szívkészítményekre, az 50-es éveikben a prosztatacuccokra, onnantól mindenre, amit eléjük tolnak. De ezek csak bohó játszadozások, hiszen mindenki arra költi a pénzét, amire akarja. A durvább dolgok a betegeken való keresésnél jelennek meg.

A gyógyszeripar kisded játékai is ismeretesek, ám azok úgy-ahogy szabályozottak. A kuruzslóké viszont nem. Mostanában a homeopátia nevű módszert minősítették kuruzslásnak. Ebben nem tudok állást foglalni, minden esetre orvos barátaim szerint: Sok mindentől meg lehet gyógyulni, például gyógyszertől is. Ha tehát valaki homeopátiás cuccokra gerjed, tegye. Csak legyen tudatában annak, hogy elég nagy a placebohatás. (Paradox a helyzet, mert amint rájön a placebora, már nem hat a hókuszpókusz.)

Itt állunk tehát feleim, mi a felvilágosult, modern, tudomány által felvértezett emberek a harmadik évezred hajnalán, 'osztán ugyanolyan babonás szerencsétlen kiszolgáltatottjai vagyunk saját butaságunknak, mint eleink több ezer évvel ezelőtt ezzel elősegítve az ipari méreteket öltő kuruzslók extraprofitját. Önöknek ebből a fejlődésképtelenségből nincs elegük?