A Fény utcai piac környékén volt dolgom egy szép napfényes délelőtt. Eszembe jutott, hogy vinnék egy kis epret a rokonságnak. Maszk fel, határozott léptek a bejárat felé. Ott viszont egy zöld mellényes kerub udvariasan elzavart a francba, mert ránézésre nem vagyok hatvanöt. Igaza van, tényleg nem vagyok. Tudomásul vettem, csak nem értettem. A piac személyzete sincs hatvanöt és éppen olyan védőmaszk volt rajtam, mint rajtuk, bár én nem taperoltam össze a portékát. Ha tehát fertőzés esete forog fenn, azt hiszem, én kevésbé vagyok veszélyforrás. Gazdasági szempontból sem meggyőző a hajtás el fele, mert mindenki arról picsog, hogy milyen nehéz a gazdaságnak, aki meg pénzt vinne, annak kiteszik az ő szűrét. Hát, ha ez van, akkor ez van. Ja, és van még isteni igazságszolgáltatás hülyeség ellen! Gurulok hazafelé, és látom, hogy az utcán egy kitelepült árus epret árul ládaszám. Ott nincs nyugger sáv. Veszek pár kilót, és sajnálkozva, de röhögök a piacon.

Aztán kínomban röhögök magamon. Nálunk a vírus előtt úgy szokott menni a főzés, hogy életem párja előveszi a receptet, és ahogy halad lefelé a hozzávalók sorában, úgy jön rá a hiányzó összetevőkre. Ilyenkor megy a felszólítás: "Valaki menjen át a boltba!" Természetesen én egy valaki vagyok, és megyek. A következő hiány észlelésnél újra. "Gyalogolni jó." - hirdette Zsiga bácsi, és igaza volt. Legalább lemozogja az ember gyereke előre az ebédet azzal a három-négy kilométerrel. Hanem a vírus betett ennek a jól bejáratott mozgásörömnek, mert a készletek számosak valának, boltba alig kellett menni. Az enyhüléssel viszont visszajött a korábbi rendszer, amely egy új érzéssel egészült ki: a pofáraeséssel.

Megy a Valaki büszke örömmel háromnegyedtizenkettőkor a boltba egy kiló lisztért, amidőn az árufeltöltő foghegyről odaszúrja, hogy: "Ide nem lehet bejönni!" Akkor esett le, hogy ez a hülye szabály még megvan. Formálisan igaza volt a szorgosan pultot támasztónak, de valójában - mint az hanghordozásából érződött - csak beteges hatalmi hajlamait élte ki. Ő sem volt hatvanötnél több, rajta sem volt vegyvédelmi felszerelés. Ráadásul a boltban nem volt senki. Esetleges beengedésemmel - és Hamilton kerékcseréjét megszégyenítő gyorsaságú vásárlásommal - nem veszélyeztettem volna senkit. Osztán mégsem. Átkozva az én korlátlan felelősségű Viktorom felmenőit, szellemi képességeit, megtoldva némi jó kívánsággal a pokol felé vezető útján, kivártam a delet. Meg még egy kicsit. Mert tizenegy óra ötvennyolc perckor egy idős házaspár betért vásárolgatni. Ezt kérem szó szerint érteni. Nem célzottan szerezték be a portékát, hanem úgy ráérősen sétálgattak a gondolák között. Kint gyűlt a sor, mert a pénztárosnak az volt az álláspontja, hogy amíg a derék nyugdíjas polgártársak élvezkednek, addig nem szabad őket zavarni a fiatalabb generációnak. Az öregek ezt meghallva még visszavettek a tempóból és csiga üzemmódba kapcsoltak. Hát lett vagy negyed egy mire a népek anyázó sorfala között, de a "jól megszívattunk titeket" boldogság érzettel arcukon kibóklásztak a kócerájból.

(forrás: napi.hu)

Na, most tényleg mi értelme van ennek a szabálynak? Semmi. A korlátozások feloldásával a derék nyugger oda megy, ahova akar. Tömegközlekedhet, plázázhat, strandra mehet, ezer helyen fertőződhet, kénye-kedve szerint spájzolhat be koronavírusból. Csak a boltban nem, ahol ezzel másokat akadályoz.

És a legjobb. "Rabelében, szabad Talmud olvasása közben dohányozni? - kérdi a tanítvány. Nem, nem szabad, mert elvonja a figyelmet a Talmudtól! És Rabbi, szabad dohányzás közben Talmudot olvasni? Hát persze, Talmudot olvasni mindig helyes cselekedet! - jön a bölcs válasz.” Ez a vicc jutott eszembe, mikor délután öt felé a Lidlben találkoztam több nyugdíjassal, akik békésen - holmi biztonsági őröktől nem zavartatva - vásárolgattak. A nyugger sáv rám - mint hatvanöt év alattira - vonatkozik kilenc és dél között, de a nyugdíjasra nem vonatkozik tilalom ezen idősávon túl. A társadalom többsége tehát nyugodtan szívjon a nyugdíjasok miatt, a nyugdíjasok viszont tobzódhatnak úri kedvük szerint. Szép, kövér, ostoba szabály ez, amelyet szeretett kormányunk a nem inaktív népesség kifejezett b...sztatására talált ki, és tart hatályban.

Bár a nyomás növekszik megszüntetésére, Viktort ismerve inkább meghosszabbítja Lovasberényig, amelyből elegem van.

Nemrég két rendőr levezett egy szülést a Blahán, amelyért kétszeres elismerés illeti őket. Először a helytállásukért, másodszor pedig azért, mert bebizonyították ország-világnak, hogy szükségtelen a szülészorvos, a szülésznő és a kórház, a rendőrség képes megoldani az ilyen bonyolult helyzeteket is. Ezek után ki meri vitatni, hogy az egészségügy jó kezekben lesz a Rendőrminisztériumban. Kicsit más lesz, mint amit eddig megszoktunk, de a fejlődés nem állítható meg. Aranka néni csodálkozik majd, amikor Kovács XII őrmester rendel a Doktor úr helyett, mert látványát korábban az utcán járőrözve szokta meg, ám mit lehet tenni, ugye. Csodálkozása fokozódni fog, amikor az őrmester úr megméri a vérnyomását, és veszi is elő a sárga csekket a határérték túllépéséért. Ha a normál vérnyomás 120/80, akkor Aranka néni ne bravúroskodjon a maga 180/120-ával. A vércukormérést a gondos biztos úr kiterjeszti alkohol- és drogtesztre is, amelyből kiszámítható, hogy Ari néni tegnap nem vezethetett volna. Még egy bünti. Az egészségmegelőzési felvilágosítás pedig úgy zajlik, hogy Aranka néninek le kell feküdnie a padlóra, ahol Kovács XII körbe rajzolja, majd közli, hogy így jár, aki egészségtelen életmódot folytat. Drága Aranka egy harmincezer forintos bírsággal, bevont jogosítvánnyal, rettegve hagyja el az orvosi rendelőt ezzel csökkentve jövőben az indokolatlan orvos-beteg találkozások számát. Két hét alatt rend lesz, semmi kétség.

És mindez azért, mert a folyamatnak van egy látható vonulata és van egy nehezebben észrevehető. A látható mezőben a nemzet Viktora egy tök alkalmatlan magyarkodó svábra bízta az egészségügyet, a kultúrát, oktatást és még egy csomó mindent. Aki jellemtelen is, mert igazgatókat rúg ki utasítása be nem tartása miatt, melyet utólag pofátlanul letagad. Ezt a kevlár orcájú minisztert mégsem csapja el Viktor, hiszen akkor be kellene ismernie tévedését, és jól is jön neki ez a hiú majom, ezért inkább kiszervezi alóla a minisztériumot. Amelynek egy része már Palkovicshoz került, az egészségügyet pedig vigye egy darabon a Pintér. Közben Viktor a sváb jellem történelmi érdemeiről lamentál. És be kell látni, Viktornak igaza van, hiszen Incitatus szenátor érdemei is történelmiek, kétezer év óta hivatkoznak rá a históriában.

Pedig Viktor még csak az út elején jár, ma csupán külön bejáratú Incitatusából csinál minisztert, holnap kedvenc focilabdáját is kineveztetheti, és sor kerülhet imádott sonkájának miniszterré avanzsálására (bár amilyen kis önző azt megtartja magának). De nem értem ezt a sváb nemzet doktorát sem. Amennyire beleszeretett az ősmagyar történelembe, bizonyára sokat ábrándozott arról, hogy milyen hősi tetteket hajtott volna végre a honfoglalás korában. (Szerencsére nem tudja, hogy a kultúra is hozzátartozik, különben már ráfestette volna magát a Körképre, amint párducos Árpád oldalán hont foglal. A svábok mint nyolcadik törzs.) Amikor viszont cselekednie kell, kiderül, hogy alkalmatlan. Árpád seregében egy ilyen képességgel rendelkező a rabszolgák között csicskázhatott volna a küblik ürítésének nemes feladatával küszködve. Pocsék dolog lehet szembesülni a tükör előtt saját alkalmatlanságával, hát álmodik magáról egy hős eposzt ez a szerencsétlen, szánni való szellemi nyomorék.

Viktor pedig midőn sátorban ébredt, azt hitte régi fickóssága tért vissza, ám csupán pocakja képezte a sátorrudat. Sebaj, tévedését ebben az esetben sem látja be, rohan a rádióba bejelenteni az örömhírt, hiszen eddig úgy tudta: Az Úr adta, az Úr elvette. Anikó asszony nem sietett korrigálni, neki így is, úgy is egy gonddal kevesebb. A péntek reggeli ima közönsége áhítattal hallgatta a szerény önvallomást a biológiai csodáról, és alig várja a szájba áldozást. Igazán azonban Viktor akkor lenne macsós, ha elzavarná Incitatust, minisztériumát szétszedné úgy, hogy az egészségügyet, az oktatást és a kultúrát valami vállalható - horribile dictu - hozzáértő káder vezetné. Ám ezt nem teszi, mert nagyon is jól jön a plebsnek szánt felszín ricsaja a valóság elfedésére. Hiszen amíg a nép és a szakma ennek az alkalmatlan pojácának a szappanoperájával van elfoglalva, addig sem veszik észre, amit Viktor tesz.

A felszín alatt ugyanis a fickós macsónak eszébe sem jut a kormányzati szempontból racionális megoldás, mert beelőzi egy fontosabb szempont. Mivel nem foglalkozik üzleti ügyekkel, nevezzük inkább másnak. Mondjuk, legyen "Az egészségügy magyar kézben való megtartásának" programja. Most is abban van ugyan, de az orvos bárók, a beszállító cégek nem jó magyarok, a Viktor tud jobb magyarokat. A járványhelyzet előtt megindult az egészségügy elleni kommunikációs, pénzügyi, és hatalmi felvonulás, amikor a lejárt és elismert tartozásokat nem akarta kifizetni a kormány. Ez a magatartás polgári demokráciákban megengedhetetlen. Az, hogy a jogos kifizetésekről a Belügyminisztériumban kelljen tárgyalni az adóhatóság jelenlétében, kicsit kuláküldözés jellegű, de hát kimondta, hogy ezek nem komcsik. A járvány átmenetileg betett a magyar egészségügy megteremtése című programnak, ám ami késik, az nem múlik.

Az egészségügy a jövő nagy üzlete - bár ezzel nem foglalkozunk -, aki piacot tud csinálni magának, hatalmasat kaszálhat. (Ha már a család turizmus üzletének kampó.) Különösen az elszegényedő emberekre lehet számítani, mert a gyógyulásra senki sem sajnálja a pénzt. A vékonyka nemzeti szpáhi réteg, és a soványodó középosztály magánbiztosítással próbál majd védekezni, a lecsúszottaknak ott lesz a hitel. Utazásra most egy darabig úgysem lehet felvenni, műtétre meg kell. Így lehet majd az egészségügy minden oldalán lehúzni a magyarokat. Az egyik oldalon a jó magyarok (család) kezében lévő biztosító beszedi a biztosítási díjat, a jó magyarok (család) kezében lévő bank adja a hitelt, a másik oldalon a jó magyarok (család) kezén lévő kórházak sok pénzért nyújtják a szolgáltatást, melyhez a jó magyarok (család) kezébe lévő vállalkozás beszállít a rendszerbe ("porod is neki szolgál"). Az egészségügyben dolgozók szakértelmükkel járulnak hozzá a nem üzlethez, akiket aprópénzért dolgoztatva megpróbálnak röghöz kötni. (Május elmúlt és hol a beígért ötszázezer?)

Ezt viszont nem lehet levezényelni piaci alapon, és ehhez kevés az alkalmatlan/jellemtelen Incitatus, ezért kellenek a rendőrök. Kovács XII őrmester rendelése csupán színes átmeneti folt lesz a magyar egészségügy szebb jövőbe vezető egén, amíg megregulázzák/betörik az orvostársadalmat és az egészségügyben dolgozókat. Majd megszokják. Miért is elégedetlenkedjünk hát? Így van ez jól a kilenc millió birka országában.

Egyik kedves bloggertársam - ama zord íjász - sokszor megtippeli, hogy egy-egy bejegyzés kikerül-e az Index címlapjára. Esetenként még jóindulatú tanáccsal is ellát a cél érdekében. Az igazság az, hogy ezek az írások nem ilyen igénnyel készülnek, hanem csak úgy. Mit tudom én, hogy melyek az Index aktuális szerkesztési elvei, milyen üzleti érdeknek kell megfelelniük stb. És azt sem szabad kihagyni a pakliból, hogy a bejegyzéseim színvonala is lehet olyan gyenge, amiért szegény olvasószerkesztőnek veszélyességi pótlékot kell kérnie a főszerkesztőtől, amiért munkaköri kötelessége ezeket olvasgatni. Tehát az a policy, hogy ha kiteszik, megtisztelő, ha nem, hát így hozta a sors. Ezt a szösszenetet nem fogják kitenni.  'Oszt akkor mi van? Máshogy kel fel a nap?

Nem fogják, mert nem pc felvetni súlyos kérdéseket. De kezdjük az elején. Mint korábban jeleztem a járványveszély elől családilag visszahúzódtunk az ősi châteauba. (Gondolkodtam is, hogy egy tapló naplója címmel írogatok a bukolikus hétköznapokról, ám az emberiség - és a fent említett szerkesztő - megkímélése okán inkább eltekintettem ettől, hiszen a ki tudja, mit hoz ki a bezártság az amúgy is depressziós olvasókból.) A vidéki idillt azonban időnként meg kellett szakítanom budapesti felruccanásokkal. És ekkor rácsodálkoztam a mocsok áradására.

Általában kocsival hajtottam át a kihalt városon, de előfordult, hogy tapasztalatszerzés céljából tömegközlekedtem az üres villamosokon, buszokon. A város olyan lett, mint a visszahúzódó tenger partja, amely tele van eldobált naptejes flakonokkal, üvegekkel, szétesett napernyőkkel, sörösdobozokkal, egy szóval szeméttel. A normális, dolgozni igyekvő emberek, iskolába vánszorgó srácok hiányába előtűntek a hajléktalanok minden mocskukkal. Tök részegen, piszkosan, messziről bűzölögve heverésztek, tántorogtak az utcákon. Járványügyi előírások? Ugyan. Ha valamelyik csatornatölteléknek a Nyugati téren hugyozni, szarni, okádni volt kedve, hát felkapott a Combinora, és átzötyizett a "Moszkva" térre, ahol elvégezte a műveletet. A kevés utas közben azon imádkozott magában, hogy a részeg disznó vagy a drogos mocsodék ne okádja le, ha már a bűzét el kell viselnie. Természetesen holmi arcmaszkviseléssel nem korlátozták más polgártársaik jogát abban, hogy gyönyörködhessenek ocsmány pofájukban. Az elején még erős volt a kéregető attitűd is, így a kényszerutazók rémülten próbálták megúszni az arcukba tolt mocskot. És a "két hét alatt rend lesz" országában sehol egy rendőr, aki leparancsolta volna a csőcseléket a közösségi közlekedési eszközökről. Hiába, kell az erőforrás a Facebook figyelésre. Csak a szerencsének köszönhető, hogy a hajléktalan járatok nem indították be a járványt.

A másik társadalmi csoport, akikkel rossz kedvem tele, az a cigányság. A: Pfúj rásszistá! - felkiáltásokat megelőzendő tisztázni szeretném, hogy a cigánysággal kapcsolatban meg szoktam különböztetni az általam nyíltan pejoratíve használt cigány kifejezést az elismerően használt cigányember kifejezéstől. Ez utóbbiak előtt le a kalappal. A belváros tele van építkezésekkel, a munkások jelentős része cigányember. Dolgoznak, mint a güzü. A járványidőszakban is. Alig lehet látni őket, mert hajtanak. Csak délben állnak sorba a környékbeli olcsó étkezdék előtt. Fegyelmezetten, távolságot tartva, maszkban. Jókat beszélgetek velük, sokuk kifejezetten úriember. (Nem a régi vágású fajtából, azok pulpituson lopják a napot, és nem is úriemberek.) Hanem a cigányok! Áll a drogos kokeró az útkereszteződésben, semmit sem tud a világról. És ha már ő áll, vele áll a forgalom is, autók, troli. Mint Indiában, ha tehén téved az országútra. Aztán a dudálások hatására nehezen elindul, hogy a járdára érve végigvágódjon immár a gyalogosok örömére. De cigányok az ilyen deviáns eseteket leszámítva lényük alapjait produkálva is ki tudják húzni a társadalmi gyufát. Ismét Combino: felszáll egy nagyhangú cigány társaság. (Kérdés persze, hogy tudnak-e ezek egyáltalán halkan beszélni, amely tulajdonság a kultúrember sajátja.) Maszk senkin, kutya valami pórázfélén, szájkosár nélkül. Egy nyugdíjas menekülne előlük, mire a cigánycsaj: "Nem háráp á kutyá!" És észre sem veszi, hogy a rühös dög csak az egyik probléma, a másik ő maga, aki nagy ívben szarik az előírásokra. Ugyanez a Lidlben. A derék magyarok maszkban, a félősebbje kesztyűben is. Ordibáló cigányasszony tinédzser kölykeivel maszk nélkül, mindent összetapogatva. A biztonsági őr valahogy nem vette észre őket az ajtónál, talán van az a frekvencia, amelyet nem érzékel. Fényes nappal a belvárosban megy a cigánybalhé, üvöltözés, ordibálás, verekedés. Eltart egy óráig, míg valaki rendőrt hív. Aztán még félóra kell a normális élet újraindulásához. Elnéztem a rendőröket, és nem irigyeltem őket. Ha én egyszeri városi közlekedőként ennyi balhés cigányt látok, mit élhetnek át ők? A cigányok ezekben a nehéz időkben is szorgalmasan  ténykednek azon, hogy a többségi társadalom visszataszítónak tartsa a cigányságot, a szorgalmasan dolgozó cigányemberek munkája viszont kevés ahhoz, hogy - "nyelvújítok" - odataszítónak láthassuk őket. 

Úgy látszik, hogy a járványhelyzet miatt málik a társadalom összetartó szövete. Először az amúgy is nehéz helyzetben lévő - tulajdonképpen a társadalomból már kiszakadt - rétegek zuhannak tovább. Mivel azonban a gazdasági hatások további lecsúszásokat jeleznek, a folyamat erősödni fog. Fontos lenne időben kitalálni, milyen válaszokat adjunk rá. (A liberósok kisebbségpátyolgatós, többséget hibáztató megoldása kifejezetten rossz válasz a problémára.). Ha nem lépünk a szabályok határozott betartatásának útjára, jön a gyűlöletre alapozott diktatúra után nosztalgiázó rendpártiság, mert az áradó mocsoktól való félelem ilyen irányt szokott kikényszeríteni. Na, abból lesz aztán elege mindenkinek, amikor a mocsok már nem csak lent árad.

Amidőn a dicsőséges százharminchárom és a spicli csicskái felhatalmazták Viktort, hogy ezentúl a keleti nyitás jegyében megmondja, hogy keleten megy le a nap, minden kipcsak orcáján boldogság sugárzott. Meg vagyunk mentve, hiszen Viktor mindent is tud, a vírus rettegve megy vissza ahonnan jött.

Omnipotens Viktor próbája a húsvéti mozgások korlátozása volt. És ekkor a diktátori felhatalmazással rendelkező Viktor csődöt mondott. Nem rendelkezett semmiről, rányomta a döntést a polgármesterekre. Így aztán Hunniában a jogbizonytalanság lett az úr. A különböző városok összevissza szabályozták, korlátozták a helyi és az ideiglenesen városukban/falvaikban tartózkodók életét, mozgásszabadságát. Aki besétált egy jelmezboltba sárga "polgárőr" feliratú mellényért vagy rajzolt magának egyet, az azt tilthatott meg polgártársainak, amit akart. Joga ugyan nem volt rá, de hát miért ne. A nemzet piszkos körmű gyilkosának titkárságáról kimenő e-mail szerint meg kellett szüntetni harminchatezer kórházi ágyat, de tegnapra ám. Mert az e-mail már jogforrás Birkalandon. Amelyik kórházigazgató kicsit lassabban teljesített, azt kirúgták, ha tisztességes ember, akkor még meg is alázták. A súlyos állapotban - esetleg meghalni - hazaküldött emberekkel és kétségbe esett családtagjaikkal nem foglalkozott senki a keresztényi Magyarországon. A legutóbbi bohózat szerint Cecília nyanya kijelenti, hogy lehet utazni a budapestieknek vidékre, a kimondhatatlan asszony nevét ásványvíz márkára cserélő Szandika szerint nem. Sőt aki véletlenül elalszik a saját nyaralójában, azt kerékbe törik. A vidéki népek árgus szemekkel lesték, jelentgették fel a pestieket az éberség jegyében. Pár nap múlva előállt a jóllakott napközis Geri, aki valamilyen rejtélyes oknál fogva miniszter, és aztat mondja, hogy Szandika személyi száma kettessel kezdődik, nem kell komolyan venni a libát. Erre ráerősített valami szánalmas államtitkár fiúka is. És van lejjebb! Gödöt különleges gazdasági övezetté minősíti Viktor, a mindenható. Az oda importált koreai munkásokról pedig kiderült, hogy sikeresen hoztak létre egy járvány gócpontot Budapest közepén, miközben elvették a magyar emberek munkáját. Hála a különleges felhatalmazású Viktornak és a normális jogrend hiányának!

Vírusveszélyre hivatkozva rohad tehát jogállamiságunk, amelyet olyan nehezen építgettünk az elmúlt harminc évben, és amely a rendszerváltás alapvető legitimációs ereje. Gyakorlatilag az öreg Viktor most köpi szembe a fiatal Viktort, úgy Isten igazából. (Természetesen a költségvetés jelentős részének "közpénzjelleg" elveszítése a család érdekében zavartalanul folyik.)

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a kipcsakokat nem zavarja, hogy ez az egész úgy alkotmányellenes, ahogy van. Mert ha - teszem fel - Viktor tartana egy igazságügyi minisztert a kormányában, akkor ő biztosan megemlítette volna neki ezt az apróságot. De nem tart, van helyette egy terhelt családi múlttal rendelkező, harminchétig dekázni tudó nepotista rajongó, aki csak pislog, milyen tökéletesen minősítette őt is Demens Laci bá'. Sajnos eme hiátus miatt Viktor nem tudja, hogyha nem védi a törvényt, akkor az sem fogja védeni őt.

A homokra épített jogrend helyett lehetne kősziklára is építkeznie - a hatalma megvan hozzá - csak a tehetsége nincs. A magyar alkotmány nem nagy eresztés. Van az eleje, amelyet bizonyára egy szépségkirálynő írt világbéke óhajtása szintű lózungokkal. Aztán vannak kisebb lózungok az alattvalók jogairól és pár kötelességéről, amelyek a gyakorlatban igen gyengék. Ezt követi a lényeg a hatalmi ágakról, állami szervezetről, végén pedig az a rész, amelyből ki kellene derülnie, hogy mi van akkor, ha szarban vagyunk. Nos, itt keresendő a mostani helyzetben az alkotmány gyengesége. Ahogy a kisebb lózungoknak van első-, másod-, sőt ma már harmadgenerációs gyűjteménye, a szarban vagyunk rész megrekedt az elsőgenerációs - esetleg a másfélgenerációs - szinten. Itt ugyanis csak az vagyon szabályozva, hogy mi van akkor, ha fegyveres támadás éri az országot. Ha kívülről jön az áldás, akkor a Honvédelmi Tanács a főnök, ha puccs vagy forradalom a balhé tárgya, akkor Janó a góré, ha megelőző csapást akarunk indítani vagy megérkeznek Feri szlovák terroristái, esetleg valami szabadcsapat kekeckedik, akkor őszentsége Viktor fog helytállni a Kormány élén. A másfeledik rész arról szól, hogy miként kell megtekintenie Viktornak, ha árvíz van, eldurran Paks vagy leesik nyolc centi hó. Ennyi.

Nincs alkotmányos keretrendszere az egészségügyi vészhelyzetnek és a gazdasági vészhelyzetnek. (És ezért kell teljesen inadekvát rendszert alkalmazni az új helyzetben a dagadt, semmihez sem értő, félalkesz katonák bölcsődék élére történő kinevezésével.) Alkotmányos felhatalmazás hiányában pedig az elmúlt két hónapban hozott döntések minimum neccesek. Ezért a káosz.

Nomármost, ha Viktort jogi pretoriánus gárda védené, nem ilyen butácska libácska, akkor ezt a problémát eszkalálták volna neki. És ha Viktor éppen nem duzzogna a néppárti szívatáson, és nem azzal lenne elfoglalva, hogy ők nyerjék a legtöbbet, talán fel is fogná. Nem kellene más, csak a biztosítékot kiverő felhatalmazási törvény helyett beemelni egy alkotmánymódosítást az egészségügyi és gazdasági vészhelyzetben követendő szabályokkal. Ezt elég nehéz lenne támadni, hiszen csupán egy komoly alkotmányos hiányosság kerül megszüntetésre, garanciák is lennének, csupa boldogság. Legjobban Geri örülhetne, mert csinálhatna végre valami értelmeset. Egy fél délelőtt összedobná a szöveget, melyet a korruptak megszavaznának, és Viktor sem lenne kiszolgáltatva az ott ücsörgő boldogtalan román bűnözőknek.

Szóval nem tudom eldönteni, hogy elegem legyen-e a jogrend kormányzati lebontásából, vagy eltegyek egy cinikus vigyort arra az időre, amikor velük szemben alkalmaznak jogon kívüli eszközöket.

Az Úr 2020. évének március 2. napján - midőn Magyarország elmúlt száz évének legnagyszerűbb miniszterelnöke harminc valahány éves politikában eltöltött tapasztalataira támaszkodva még a migránsválság nevű döglött lovon lovagolt - szánalmasan kisszerű blogunkban a következő próféciával álltunk elő:

"Mi várható világszinten? Lehazudás. ...Mert mindenkinek ez az érdeke. És mindenki boldog lészen, emelkednek a tőzsdék, újra pöfögnek a gyárak, lehet felvenni hitelt fogyasztásra, lehet repülni, szállodát foglalni, az emberiség győzött. A betegek nem érdekelnek senkit. Az emberiség társadalmi immunrendszere előbb szokik hozzá a koronavírushoz, mint az egyén immunrendszere. De hát influenzában is meghalnak pár tízezren évente, osztán érdekel valakit? Így lesz a koronás vírussal is. The Show Must Go On."

Március 20.-i bejegyzésünkben pedig a módszerről is értekeztünk sajátosan szerény stílusunkban, emígyen: "Mi kell a vírus terjedésének megnehezítéséhez? Bizonyos szabályok betartása. Hát legyen! Legyen kézfertőtlenítő kihelyezve forgalmas helyeken, mint sok helyen a defibrillátor. Olcsó megoldás, még ha a Mészáros és csendes társa Zrt. szállítja szokás szerint ellopva a felét. A tömegközlekedést sűríteni kell, hogy ne fertőzzék egymást az emberek. ...Pénzbe kerül? Igen, legyen plusz nyolcvan milliárd. Sach schon! Telik, ha a hazug tv büdzséje helyett fontosabb dologra fordítjuk azt a pénzt. Meg lehet szervezni a folyamatos tesztelést/szűrést. Ha nagy tételben megy, filléres dolog lesz, biztos kevesebbe kerül, mint Récsölke szállodáinak bevétel-kiesését finanszírozni. És igen, kell néhány speciális kórház. Mondjuk, legyen legalább nyolc országszerte, amely csak koronavírusos betegeket gyógyít. Legyen benne húszezer lélegeztető gép, kétezer speciálisan képzett ápoló, minden harminc betegre egy orvos. Pénzbe kerül? Biztos. Lehet évente fenntartással együtt százmilliárd. De még mindig kevesebb lenne, mint a némafilmek sztárja által bejelentett SZJA-kiesés vagy üres stadionok fenntartása, vagy a nemzetinek gúnyolt konzultáció címén ellopott pénz. És a különösen veszélyeztetett korcsoportnak lehet biztonságos nyugdíjasotthon-hálózatot létrehozni akár piaci alapon is, esetleg állami támogatással. Futná a válságkezelésre adott EU-apanázsból. És még számtalan megoldást lehet alkalmazni, amelyet az eddigi tapasztalatok alátámasztanak. Nem egy nagy dobás kell, hanem sok egymást erősítő, kiegészítő kicsi. Cserébe elérhető a társadalmi nyugalom és a jólétet biztosító gazdasági fejlődés."

A szép életet élő Viktor pontosan követi a fentieket, ezért alapjában véve elégedett vagyok vele. (Csak a titkos tanácsadói milliárdokat hiányolom.) Most azonban kissé korainak érzem a lazítást, még ha óvatos is.

Tudom, hogy nehéz az embereknek a mindennapokban helytállni. Sokaknak nincs munkája. Az otthoni munkavégzéssel küzdőknek egyszerre kell remegniük a munka megmaradásáért, a gyerekeket tanítani, családot ellátni, mindezt bezárva. Természetes, hogy halmozódik a feszültség. Nagy a társadalmi nyomás a korlátozások enyhítéséért, az USÁ-ban fegyveres felvonulásokon követelik vissza a normális életet. Értem és megértem, de jobb az óvatosság. Ha nem bánják elmesélnék egy tanulságos történetet. Bizonyos Homérosz kétezer valahány száz éve már elmesélte, övé a szerzőség, csak sajnos kiment az emberiség fejéből, nem árt tehát, ha a tudás anyja vizitál egyet a témában.

Az Odüsszeia sok története közül talán legismertebb a trójai falóé. A görögök tízedik éve eredménytelenül ostromolják Tróját. Már mindenki - görög, trójai - unja a fügét. Leleményes Odüsszeusznak támad egy remek ötlete: Verjék át kijárási korlátozások miatt lelki nyomás alatt sínylődő trójaiakat, aztán mehetnek haza. A titkosszolgálati akció keretében összedobnak egy lószerű szobrot, gyomrában görög katonákkal, és egy szököttnek látszó görög benyomja a cumit a trójaiaknak arról, hogy ez ajándék, amit be kell vinni a városba. Közben a görög had látványosan elvonul. A trójaiak megosztottak a ló bevontatásának kérdésében, mert ekkor még nem tudják, hogy: "Timeo Danaos et dona ferentes". Laokoón ellenvéleményével kisebbségbe szorul, aztán a nyaka körül is a kígyóhurok, ihletet adva az ókor egyik legszebb szobrának. A többség szava döntött, kitört a népünnepély, a görög csel bevált, Tróját pedig Schliemann ássa ki, majd háromezer év múlva.

Miért? - tehetjük fel a kérdést. Miért voltak ilyen ostobák a trójaiak? Ha kitartanak, a görögök eltakarodnak, és Trója nem régészeti leletként végzi. Ha meg tudjuk válaszolni ezt a pici kérdést a vírus kezelésének problémái között, talán a megoldásra is rájövünk. Azt hiszem a trójaiak nem bírták az ostrom lelki terhét, és amikor esély mutatkozott a teher ledobására, gondolkodás nélkül cselekedtek. Érzelmi döntést hoztak, nem észszerűt. Persze, hogy nehéz volt nekik. A kereskedők nem tudtak eladni, az iparosok termelni, a Dardanellák nem hozta a vámot, enni alig volt mit, a gazdaság romokban. A bezártság sem lehetett kellemes. Már mindenki kiposztolta, milyen ügyesen tud kovászos kenyeret sütni, már sokat röhögtek a home officeban dolgozó ledér öltözetbe vonulgató családtagján, hallgatták az erkély koncerteket, tapsolták az ostromban résztvevő katonákat, önkénteseket, minden volt már, csak szabadság és normális élet nem. Közben felnőtt egy generáció, amely csak végtelenített háborút látott. Ebben a lelki helyzetben a görögök elvonulásának híre elvette az eszüket. Nem gondolkodtak csak örültek. Aztán sírtak. Mi tanuljunk e példán, ne hallgassunk a szívünkre, inkább az eszünkre.

A közeledő nyár valószínűleg valamit visszavesz a vírus terjedéséből. A fentebb írtak szerinti kisebb, célzott szabályok betartása is csökkentheti a terjedését, de véssük a fejünkbe, hogy nincs vége. Ha holnap a 4-es-6-oson nem tizenöt ember lézeng, hanem százötven tapossa egymást, ott terjedni fog a vírus, még maszk használata mellett is. Ha a strandokon egymás nyakában lóg a nép, ha az éttermek teraszai dugig lesznek, ha megint mindenki repülni akar... Ha elhisszük, hogy a régi életünk egyik napról a másikra visszatérhet, hullahegyek árán fogunk óriásit csalódni. Amíg nincs vakcina, csiha van polgártársak!

Ki kell bírni, akárhogy. Az össznépi nyomás a korlátozások feloldására vissza fog ütni. Minden tisztelet mellett kérem, ne tegyék, mert mire elegük lesz belőle, késő lesz.

A kínai vírus miatt kezd komoly Kínaellenesség kibontakozni a világban. És azt hiszem, ennek a jelenségnek van alapja. Bár Kínát a járvány félrekezeléséért talán kevésbé terheli felelősség, hiszen olyan új vírus jelent meg, amelyről ma sem rendelkezünk átfogó ismeretekkel. E tekintetben minden ország tapogatózik, és habitusa alapján próbálja keresni a kiutat. Az idő dönti el, melyik módszer válik sikeressé. (Talán a belülről fertőtlenítős lesz az igazi, ki tudja? Bornírt ökörségekért senki sem megy a szomszédba, e tekintetben mindenki lehet próféta saját hazájában.) Kína bűne kettős. Egyrészt nem ismerték fel időben, hogy nagy a baj, amikor pedig rájöttek, hazudtak rendületlenül. Másrészt a védekezést a kínai imperializmus céljára használják. Mindkét ok a deformált kínai mentalitásból eredeztethető.

Kínai a három hazugság cölöpén áll. Az első az egy Kína-elv. És nem Tajvanra gondolunk, hanem a szárazföldi Kínára. Az egységesnek látszó szárazföldi Kína sem egységes. Ha levesszük a megszállt területeket - Ujgurisztán, Tibet - még bőven maradnak egymástól jelentősen eltérő, az egységes kultúra határán mozgó országrészek. A mandzsuk utálnak mindenkit, és mindenki utálja a mandzsukat, a déli kerekfejű hanok nem tartják igazi kínainak az északi, keveredett kínaiakat, a nankingi irigyli a pekingit a fővárosi rangért, a sanghaji kupecek lenézik a közép-kínai sárban tapicskoló, rizstermesztő parasztokat, akik a világért sem mulasztanák el, hogy ne köpjenek minden nap többször Sanghaj felé, és így tovább. (És akkor még a fokozódó társadalmi különbségek miatt egyre jobban kibontakozó ún. osztályok közötti ellenségeskedésekről még szót sem ejtettünk.) Valójában Kína egy nehezen egyben tartható ország, amelynek elitje retteg a felbomlástól, ezért hangosan fütyörészik a népek erdejében.

Ebből következik a (látszat)magabiztosság mint a második hazugságcölöp. Kína azt a taktikát követi, mint Kohn bácsi. Amikor megy az üzlet, akkor az egész család látástól vakulásig dolgozik. Amikor viszont döcög a bolt, akkor Kohn kiáll az ajtóba egy drága szivarral a szájában, és mindenkinek arról mesél, hogy milyen jól megy az üzlet. Kína ezt játssza megspékelve egy jó adag imperializmussal. Mert amíg mindenki a világ új vezető hatalmáról beszél, addig sem veszik észre, hogy mennyire gyengék valójában.  Megy a vetítés a keleti part metropoliszairól, a technikai újításokról, az elért eredményekről, a XXII. századi Kínáról. Hát hogyne.

A harmadik hazugságcölöp a kínai kultúra univerzialitásába vetett hit. Ez a legnagyobb kamu, mert valójában ez Kína fejlődésének és az annyira vágyott vezető szerepnek a legnagyobb korlátja.

Lao-ce és Konfuciusz a két főbűnös abban, hogy Kína sosem lehet a világ vezető hatalma, illetve csak akkor, ha kiirt minden más népet. Mondom ezt úgy, hogy mindkettőjüket imádom. A Taoban foglaltakat gyakorolom és használom a hétköznapokban, kifejezetten szeretem. Konfuciusz kicsit mesterkéltebb, inkább idealista szabálygyűjtemény. Kellemes keleti fűszerek az élet ízéhez, de nem többek. Hiányzik belőlük a görög-zsidó-keresztény-germán szabadságeszmény és megváltásélmény. A mi kultúránkban alap, hogy az emberi szabadság elidegeníthetetlen jog. Már Odüsszeusz bolyongása is a szabadságvágy szimbóluma, amely oly sok művészt ihletett meg az elmúlt kétezernyolcszáz évben. Mózes harca népe szabadságának kivívásáért háromezer éve termékenyíti meg a nyugati kultúrát. A babiloni szolgaságból való kimenekülés nemcsak egy régi sztori, a "Mint a fecske, repülj messze földre, Színarany szárnyú gondolat repülj el!" dallamát naponta halljuk, dúdoljuk. A mi világunkban az ember nem csupasz biológiai lény, hanem lélek is, melynek egyszer el kell számolnia tetteivel. De hibáinkból, esetleges bűneinkből van megváltás. Keressük az újat, támogatjuk a tudomány fejlődését, újra értelmezzük, formáljuk - tévedések árán is - a körülöttük lévő világot.

Egy kínainak ez kínaiul van. Neki Lao-ce és Konfuciusz jutott. Lao-ce amolyan megtűrt a hivatalosságban, a jó öreg hippi nem cselekvése elviselhető a hatalomnak. Az igazi sztár Konfuciusz, aki egyfajta jó állam idealizált képével fedi a keménynél is keményebb kínai rögvalóságot. Ebben a világképben van aszongya egy bölcs uralkodó, aki kézben tartja a kormányzást, erényes, és az összes többi lózung. Vannak derék hadvezérek, okos, megvesztegethetetlen hivatalnokok, blablabla, és te kínai közember ne gondolkodjál, mert ezek mindent elrendeznek helyetted. Te apuskám csak dolgozzál, csináld, amit mondanak, élt szépecskén az életed abban a körben, amely kiszabatott. Lázadni meg ne merjél, mert akkor irgum-burgum, vége az életednek, rosszabb esetben a családodénak is (meg a faludénak, városodénak, ahogy a bölcs uralkodónak éppen kedve szottyan a statuálásra). Hát ez a konfuciuszi világkép adja a kínai ember életének keretét, ezen Mao vörös festéke sem segített sokat, a kommunista kapitalizmus mára inkább zavaró tényező. Ez a szemlélet mennyire kompatibilis a Földön elterjed nyugati kultúrával? Semennyire. Ezért nincs esélyese sem Kínának a vezető szerepre.

Csak hát ott van a belső félelem a széteséstől. Kínában mindenki fél mindenkitől. Ez is történelmi hagyomány náluk. A császár félt a rokonaitól, a hadvezéreitől, a tartományuraktól, a hivatalnokaitól, ezek féltek a császártól, egymástól, az isten adta nép meg félt mindentől. A lefojtott indulatok, korlátozott lehetőségek eredményeként menetrendszerűen robbant az egész. Lázadások, felkelések, forradalmak követték a békésnek látszó időszakokat a külső hódításokról még nem is beszélve. A társadalmi felfordulástól való félelem az elnyomás fokozásához vezet, amely viszont megágyaz a lázadásnak. Jin és Jang. A diktatúra növelése árulkodó Kína állapotáról. A nyugati ember elszörnyülködik, hogy a mobiltelefont jutalmazó-büntető eszköznek használják Kínában, de a technikát leszámítva így volt ez mindig. Besúgókat helyettesítik appokkal, ennyi az újdonság. (Aztán a mesterséges intelligencia egy nap magától rájön, hogy a zsíros nyakú párttitkár helyett ő is meg tudja határozni, hogy a kicsi kínaitól mi az elvárás, és nem lesz szükség párttitkárra.)

Amíg évezredes hülyeségeivel magát szórakoztatta ez a félkegyelmű óriás, nem érdekelt senkit, ám amikor félelmében birodalomépítésbe kezdett, magára húzta a népek haragját. És most Kína nagy bajban van. Ellene fordul a világ. A XXII. századról regélő Kína népe olyan szegény, hogy minden szart kénytelen megzabálni, a denevértől a tobzoskáig. Kiderül, hogy kerti permetkeverővel egyező szintű laborokban matatnak halálos vírusokat. Aki jelzi a veszélyt, azt eltűntetik, kinyírják. (Esetleg később rehabilitálják.) Tele volt az elmúlt évtized sajtója az Afrikában befektető Kínáról, mint az új világrend eljövetelének jelképéről. Aztán a mohó - kulturálisan alkalmatlan - kínaiaknak csak egy évtized kellett ahhoz, hogy jobban megutálják őket, mint a gyarmatosító fehéreket, pedig nekik több évszázad jutott. Kínának nincsenek barátai és szövetségesei sem. Megvett kleptokraták időnként - ha éppen nem Putyin úr nemi szerve körüli teendőikkel vannak elfoglalva - benyalva elrebegik nekik baksisért, amit hallani akarnak, 'oszt jó napot. És úgy néz ki, feleslegesen, mert a mostani Kínának belátható időn belül kampó.

A világ berágott egy csöppet erre a szép, nagy, buta imperialista országra. És a rágás folytatódni fog. Az egészségüket féltő, halottaikat gyászoló, munkájukat, egzisztenciájukat, életmódjukat elveszítő emberek egyre nagyobb számban fognak ellenséget látni a világra primitívségből halálos vírust szabadító Kínában. Senki sem fog kínai cuccot venni, hazaindulnak a kínaiak százmillióinak munkát adó nyugati cégek. Kína a nemzetközi közösség páriájává válik, akivel nem szabad érintkezni, mert fertőz.

A kérdés, hogy miként lesz végük. Széles a spektrum. Ha Kína maga látja be alkalmatlanságát, Hszi kirúgásával visszatérhet a Teng Hsziao-ping által kijelölt útra. Így is lenne veszteség, de egy békés, birodalmi allűröktől mentes Kína elfogadhatóbb lenne a nemzetközösség számára. A szükségképpen bekövetkező gazdasági összeomlás is indíthat el olyan belső folyamatokat, amelyek először az elnyomás fokozásához, majd az állampárt bukásához vezetnek. Ebben az esetben lesz pár tízmillió halott. Végső soron pedig nem kell Kínának egy ilyen nagy bumszlinak lennie, szét lehet kapni - százmillió halott árán - húsz kisebb országra.

Mondható persze, hogy egy ilyen kis hangyányi, jelentéktelen országból ne pofázzanak bele egy évezredes birodalom dolgába. És lehet, hogy akik ezt mondják, azoknak igazuk van. Ám a nyugati kultúra értékeit élvezve mégsem szeretem, ha az embereket biorobotoknak tekintő kultúra nevében megpróbálnak leigázni veszélyeztetve nem csak a jelenbeli életünket, de gyermekeink jövőjét is. Ezért van elegem Kínából.