Midőn nyár elején szeretett Viktorom elkezdte feloldani a korlátozásokat, tudtam, csak nem sejtettem, hogy őszre baj lesz. Aztán a nyár közepén, amikor Viktor kijelentette, hogy fél életét öltözőkben töltötte, már sejtettem is. Az öltözői ember ugyanis vizesnyolcas. A meccset a pályán játsszák, az eredmény ott a kijelzőn, az öltözőben csak megmagyarázzák. A pálya sztárja ritkán viszi a szót az öltözőben, ő nem szorul rá. A pályán eredménytelennek viszont nem marad más terep, mint a kedélyes homoerotikus környezetben való handabandázás saját nagyszerűségéről, amelyet azért nem tud megmutatni a világnak, mert őt akadályozzák. Furtonfurt. Hol a bíró, hol az ellenfél, hol a csapattársak, nézők, szóval mindenki. Az öltözők Duma Franciát így szeretjük, de az ország vezetését bűnnél is több - hiba - rábízni. Osztán Viktorra mégis rábízatott. A nulla közeli eredményt mindenki láthatja. Jó közelről.

Elment a nyár a nemzeti szpáhik békés lopásával. Háromszáz milliárd - lassan mondom, hogy a kretén fideszesek is megértsék: háromszáz milliárd - számla nélkül használhatatlan kínai horkolásgátlókra lélegeztető gépek helyett és egyéb nyalánkságok. (Fritz Tamás hol vagy? Ment-é elébb a következmények nélküli ország az elmúlt tíz év alatt?) Tündöklő nyarunk alatt szétmállott az egészségügy maradéka is, most próbálják kétségbeesetten foltozni. Csak a szószegő senkiháziaknak már nem hisznek az egészségügy dolgozói, aki tehette nyáron lelépett a rendszerből. A maradók - látható -, hogy már most alig bírják a nyomást, pedig hol van még a vég? Oktatás vicc, a tótok elkezdték zárni iskoláikat, nálunk sem lesz másként pár héten belül. A vállalkozásoknak nyújtott állami segítség sovány, ez alól természetesen Viktor plebejusi szerénységű családja és házi szpáhiai kivételek, nekik valahogy csurrant. Az államháztartás óriási hiánya miatt pedig nem várható, hogy akár a vállalkozások, akár a munkavállalók kapnak olyan támogatást, amellyel az őszi téli időszakot ki tudnák bekkelni. És a Viktor-rendszer szokásos erkölcsi mélyrepüléseként, miközben hangosan pofáztak a több Balatonról, sunyiban leléptek az Adriára vitorlázni, jachtozgatni. Az ország megvédése, megerősítése eszükbe sem jutott. Ennek megfelelően most itt állnak a büszke magyarok letolt gatyával a csalánosban. Mert a vénasszonyok nyara képében kegyes volt az időjárás, és így is terjed ez a nyavalyás vírus. De mi lesz itt, amikor bejön a taknyos őszi idő, a téli hideg, a gyengülő immunrendszer? Mi lesz? Katasztrófa.

És úgy látszik, Viktor elengedi. Nem mer zárni, mert a világ által irigyelt erős magyar gazdaság percek alatt dőlne be. A kérdés, hogy hol húzódik a magyar társadalom tűrőképessége? Ötezer halott? Tízezer? Húszezer? Mit fog hazudni a propaganda a kiváló magyar egészségügyről, az összefogásról és egyéb lózungokról? A magyar nem túl okos nép, be szokta szopni az állami hazugságokat. (A frontvonalak kiegyenesítésének diadalát is elhitték, aztán hallgathatták karácsonyra a Sztálin orgonákon zseniális eredetiséggel, igazi keleti virtuozitással előadott Mennyből az angyalt.) Versenyfutás lesz a tömegpszichózis és a járvány eszkalálódása között. Ki nyer? A káposztásmegyeri panel hatodik emeletének ötven négyzetméteres lakásában lakó négyfős család meddig bírja a bezártságot, a depresszív téli sötétséget, a home office - távoktatás - család ellátás terhét? (Vagy a pénztelenséget.)

Hát bizony, véreim, egy felelős vezető a nyarat ilyen kérdések megoldásával töltötte volna, mert ezért kapja a fizetését. De Viktorunknak könnyebb volt  öltözői múltjából meríteni mellébeszéléssel, hadoválással, ellenségkép gyártásával, a rábízott milliók pedig így jártak. (Már amelyek nem pénzben meghatározhatók, mert azok a milliók/milliárdok eltűntek.) És jól van ez így, hiszen az ország népének láthatóan nem fáj, ha politikai vezetői üres pofázáson kívül másra nem képesek, nem szervezik meg az ország védelmét. (De ez az attitűd is ismerős nemzeti katasztrófáinkból.) Sajgó szívvel, magyaros búskomorsággal állapíthatjuk meg, talán nem is baj, ha a vírus teszi a dolgát egy olyan népesség esetén, amely elfogadja, hogy a közpénzlopás magánügy.

Mivel az ország gondolkodóbb, óvatosabb része megszokta már, hogy elitje - legyen az bal- vagy jobboldali, nemzeti vagy internacionalista - döntő pillanatokban magára hagyja, marad az egyéni útkeresés.

Nehéz lesz, emberek, nagyon nehéz. Óvjuk magunkat, egymást, mert melldöngető nemzeti politikusainkra nem számíthatunk! Rossz kedvünk tele lesz Viktorral, akinek kormányzásnak nevezett közpénzlopással egybekötött semmittevő hadoválásából az idő előre haladtával egyre többeknek lesz elege. (Figyeljünk a tavaszra, mint az újra kezdés reményére. Érdemes lesz.)

Egyik reggel a napi rutin közben véletlenül az m5 csatorna egyik beszélgetésébe csöppentem. Értelmesnek tűnő vita folyt, azt hiszem, az új történelem tankönyvről. A beszélgetést Gulyás István moderálta, aki valamiért az idős Görgeire hajazó fizimiskát csinált magának Gárdonyi-bajusszal. Gulyást kedveltem az ős Hír TV-nél, munkásságának m1-es termelési riportjait viszont mintha maga is szégyellné, ezért azoktól távolodva kultúremberként pozícionálja újra magát. (Nem csinálja rosszul.) Az asztalnál ott ült Lőwy Árpád. ("De ő nevében egyesíti A fajt, amelyre néz a Kárpát, Hiszen fajunknak fele Lőwy, A másik fele pedig Árpád.") A Lőwy tagozatot egy történelemtanári gittegyletvezető képviselte, az Árpád frakciót két másik fickó. Ezek közül csak az egyiknek jegyeztem meg a nevét, ha jól emlékszem Szabadosnak hívják. Ez a Szabados volt a legkomikusabb figura, mert egyszerre volt meghatva, amiért szerény képességei ellenére történelemtankönyvet írhatott, és volt benne egy rakás sértődöttség, amiért orbitális f...szságaival (sztyeppei állam, szavárd magyarok stb.) nem tömhette a jövő generációjának buksiját. Az Árpád frakció másik tagjának nevét nem láttam, a szemében messze több értelem volt, mint Szabadoséban, kár, hogy beállt NER-felszopónak.

Hömpölygött a diskurzus a szokott lövészárkok mentén, és én - miközben a gatyámat vettem fel - nem értettem. A magyar történelemmel foglalkozó szakmai és laikus közvéleményt két és fél témakör osztja ketté, a többi nem érdekel senkit. (Például II. István uralkodásának megítélése érdektelenség miatt elmaradt, vagy Mária Terézia munkássága miatt sem szokott egymásnak esni az ökörkör.) A feledik témakört Mohács adja, de már ott is inkább a fingreszelés megy. Nemrég az volt a nagy tudományos eredmény, hogy Lajcsi király nem a Csele patakba fulladt, hanem a régi Duna valamilyen holtágába, mintha nem lenne tök mindegy az eredmény szempontjából. A legújabb "tudományos felfedezés" szerint meg nem augusztus huszonkilencedikén volt a csata, hanem szeptember nyolcadikán. Erre a nagyszerű felfedezésre a Juliánus naptár és a Gergely naptár közötti váltás eredményeként jöttek történészeink. Zsenik ezek, na. Bár, ha nekik is ki kellett volna állniuk egy csomó alkalommal a Nagy Orosz Szarság unalmas ünnepi mókáját, tudnák, hogy ami nálunk november 7, az a ruszkiknál - akik akkor még nem cseréltek naptárt - október 25. De hát, ha erre van pályázati pénz, akkor ilyen nulla eredményeket lehet produkálni.

A két megosztó témakör az ősmagyar kutatás valamint az első világháború elveszítésétől a második világháború elveszítéséig terjedő időszak benne két olyan fajsúlyos problémával, mint Trianon és a holokauszt. Ezen megy vita a táborok között. Slussz. Ezért a hirig. Hát hülyék ezek? Azok.

Az ősmagyarkérdés alapból ostobaság, álomkergető idióták sportja, amely rendkívül szórakoztató. Nincs ugyanis semmi értelme. Mintha azon vitáznának, hogy a Piroska és a farkas sztorikból melyik a jobb. Vegyük már észre, hogy a XIX. század nacionalista történelemszemlélete lejárt lemez. Nincs genetikai nemzet sehol sem. Nálunk sem. Mi, magyarok is kulturális nemzet vagyunk, melynek nincsenek genetikai alapjai. Pláne nincsenek több ezerévesek. Akkoriban a sztyeppén ad hoc álltak össze nemzetségek, törzsek különböző szövetségekben, ahogy éppen érdekeik megkívánták. Legeltettek, balhéztak (háborúnak is nevezhetjük), jöttek-mentek, egyik levált, a másik hozzácsapódott, aztán nevezték magukat, ahogy adódott, sokszor a szövetség legerősebb tagjáról, másszor valami totemállatról, ki tudja. Aztán olyan is volt, hogy ők nevezték magukat valahogy, a környező törzsek meg tök másként hívták őket. Írásbeliség nuku, mesék össze-vissza, tényadatok alig. (Anonymusra hivatkozni meg olyan, mintha most én szemtanúként nyilatkoznék a Rákóczi-szabadságharc eseményeiről, hiszen P mester háromszáz év késéssel hordta össze meséit a magyarok cselekedeteiről.) Erre tudományt építeni csacsiság. Ennyi. Nincs itt semmi látnivaló. Értelme meg azért nincs, mert a mai magyarság származásilag minimálisan ázsiai gyökerű, kevés türk alapon germán-szláv-zsidó-cigány olvasztótégely gyermeke. (Amely népek egyébként genetikai alapon szintén nem meghatározhatók.) Kultúránk pedig Kazinczytól ered, alig több mint kétszáz éves, az ennél régebbi morzsák marginálisak, pláne egy átlag magyar esetében. Ám ettől még büszke vagyok a magyar kultúrára, és el nem cserélném semmi másra, hiszen bennem él.

Trianonról a múltkor sikerült megemlékeznem, a holokausztról is tervezek egy szokásostól eltérő megközelítésűt. De ezek miatt egymásnak esni? Teljesen korszerűtlen. Mint a magyar történészek. Nem veszik észre, hogy az üres magyarkodás teljesen rossz irány. Igénytelenül provinciális, megosztó, hátra és nem előre mutató.

Az egész látásmódot modernizálni kellene. A világ - bármennyire is furcsa a turbó magyaroknak - a megosztó kulturális különbségek felszámolásáról szól mostanában. Rövid távon például egy multi cégnél nem megengedhető, hogy azért ne tudjanak a munkatársak hatékonyan dolgozni, mert a tót szívatja a magyart, az arab robbanó patront rak a zsidó széke alá, a fehér niggerezi a feketét, a fekete munka helyett hőbörög valami rabszolgasérelem miatt, a kínai sunnyogva viszi haza a cég titkait kommunista elvtársainak, a hetero beszól a melegnek, a férfi leszólja a női kollégát, a nők emancipunci brigádba tömörülve sértődöttet játszanak stb.  Ez - és egyéb megosztó különbségek - nem megengedhetők, mert mi lesz a menedzsment bónuszával és a részvényesek osztalékával. Tudomásul kell venni, hogy aki ezt nem látja át, azt nem befogadja, hanem kitaszítja a világ. Történészeinknek rá kellene végre ébredniük, hogy az együttműködés kényszere felülírja "a magyar egy különleges nép, akit mindenki bánt" - egyébként hazug - kényszeres bizonygatását. Ha pedig az emberiség valahogy a következő párszáz évben elfelejti kiirtani magát, és neki áll meghódítani a galaxist, az expedíció sikerét veszélyeztetné, amennyiben egy arab naponta ötször azon tökölne az űrhajón, hogy merre van Mekka. Az emberiség egységesülésnek hosszútávon nem nagyon van alternatívája, akkor sem, ha mi magyarok - zseniális Madáchunknak hála - pontosan tudjuk, hogy a kilúgozott emberiség lényegét veszítheti el.

Ezért nekünk erre kellene készülnünk, és történelmünkből azokat a példákat lenne érdemes fókuszba állítanunk, amelyek az integrációról szólnak. Melyek és miért voltak sikeresek, melyek és mi okból nem? Miképp tudtuk megőrizni, fejleszteni kultúránkat, és milyen módszerekkel lehet a jövőhöz alkalmazkodva tovább vinni az ősök - modernizált - hagyatékát?

Azt hiszem, hogy a magyar nép fennmaradása a bizonyíték arra, hogy van mire büszkének lennünk. Ha a jövőt meg akarjuk nyerni, ezen az úton lenne érdemes járni. Kis nemzetnek még lélegzetet vennie is okosan - a nagy egészre figyelve - kell. De történészeink nem segítenek ebben, mert buták, és múltba néző, kisebbségi érzésre játszó, állandóan panaszkodó, a vesztes helyzetet fenntartó magyarság képet építik, amely perspektivikusan biztos bukás. Mint ezt a vitaműsor is mutatta. Ezért van elegem belőlük.

Pár éve szembesültem a romantika kora óta minden szülő rémálmával, amidőn az szeretett gyermek a pályaválasztási lehetőségeinek mérlegelése közben határozottan kijelenti, hogy már pedig ő felül Thália szekerére. Esetemben nehezítette a mérlegelés okos megfúrását, hogy a csepűrágó vér öröklésében van némi szerepem. Ifjú koromban ráadásul amolyan kötelező családi programként a legendás kaposvári színház összes darabját láttam. Orcám ez ügyben ezért Thália maszkja vala. Tudtam, hogy a srác tehetséges, de azt is, hogy nehéz, veszélyes hivatás a színészet. Nem is beszéltem le róla direktben, csak egy alkalommal elbrekegtem, hogy milyen meló ez már? Azt kell elmondani, amit mások megírtak, olyan ruhában, amelyet mások ráadnak, olyan környezetben, amelyet mások felépítettek, és - non plusz ultra - úgy, ahogy más valaki megmondja. Mi ebben a cucc? Ennél ő több. Vette a lapot, normális polgári pályát választott, de ábrándjáról sem mondott le teljesen, és tök jól csinálja.

A színművészetis gyerekeket viszont sajnálom. Ők benne maradtak romantikus álmaikban, mert nem volt, aki felkeltse őket. A többségük pedig rémálomból fog ébredni. Még a tehetségeknek sem könnyű. Ezer buktató várja őket. És ha ez nem lenne elég, mehetnek folyamatosan rinyálni a pletykalapokba, meg a közösségi oldalakra, nehogy a "drága közönségük" elfelejtse őket. Naponta teregethetik ki személyes életüket az ezerfejű cézárnak. Ekkor lehetnek a "Tököm a barátság után" című szappanopera "stárjai". Ha nagyon jók, talán eljátszhatja némelyikük a szereposztó díványnak hála - melyről minden színész hallott, de őt szerencsére elkerülte - valamelyik áhított szerepet. Aztán - tegyük fel - csodásat alakított. Akkor mi van? Másnap a kutya sem emlékszik rá. Nézzék meg sok nagyszerű színészünk nekrológját. Szánalmas. Pénzt keresni pedig úgy lehet, ha elmennek falunapra operettet kornyikálni a félrészeg közönségnek. Talán befigyel egy-két film, ha szerencsés, nem valami nézhetetlen művész szar, hanem népszerűséget hozó közönségfilm. A kellően kutyába lemenők kereskedelmi tévéken ordíthatnak vásári kikiáltóként, vezethetnek gagyiműsort, reality sókban bohóckodhatnak. Remek életpálya, ugye? A féltehetségeknek ennyi sem jut, ők néhány kupica után a színházi büfék remek intrikus-parodistáiként végzik.

Ezért valószínűleg nincs szükség színészképzésre. Felesleges, mint hittanon az osztályzás. Ha hisz valaki ötös, ha nem, egyes. (Bár akkor minek ment oda.) Kettesre vagy négyesre nem lehet hinni. Így van ez a színészekkel is, ha van spiritusz a gyerekben, mindent tud, ha nincs akkor meg minek nyektetik azért, hogy felküzdje magát negyedik alabárdosnak. Sok jó színész diploma nélkül sikeres, sőt van olyan is, akit kifejezetten eltanácsoltak a pályától, aztán még is vitte valamire. De ha már van ez a képzésnek nevezett valami, akkor nézzük a mostani helyzetet.

Először a főiskola - bocsánat: egyetem - ordító visszásságait. Számomra gyomorforgató, amikor teljesen komolyan előadja valami ottani guru, hogy először szét kell szedni a növendékek személyiségét, hogy aztán újra összerakva váljon színésszé a hallgató. Ilyenkor gondolom azt, hogy "Az anyád picsáját!" koma, azt. Hogy jön valaki ahhoz, hogy más személyiségét macerálja, minősítse, lebontsa és kedvére építgesse? Ki ő? Milyen jogon? És ez az ott dogmává lett mentalitás vezet a rengeteg abúzushoz. Az érzékeny lelkű fiatalok szinte normálisnak fogadják el a tekintélyes oktatók alázásait. Valójában torz személyiségeket teremtenek, olyanokat, akiknek feltétel nélkül el kell fogadniuk a felsőbbség - oktató, később az igazgató, rendező - eszement baromságait is. (Ezért ironikus valahol, a mostani srácok szabadságeszme melletti lelkesedése, hiszen saját rabságukat sem veszik észre.)

Az elfedni szándékolt valóság az, hogy színészképzésünk célja egy alapjában ordenáré irányzat kiszolgálásához szállítani az alanyokat. Úgy hívják "rendezői színház". Tudják, ez az a műfaj, amelyben egy darabot sem úgy mutatnak be, amiképpen azt a szerző megalkotta, hanem "átértelmezve". Általában valami agyament rendező szokta aberráltságát valamely elismert szerző neve alatt ráerőltetni a publikumra. (Például ma sem fogom fel, hogy miért kellett egy Shakespeare-darab nyitójelenetében három meztelen öregembernek lógatnia a lompost.) Nos, ez igen nehéz, ha egyenes gerincű, érett személyiségű színészekkel kell dolgozni, ám a szétszedett, majd újra összetákolt személyiségű próbababák könnyű játékszerek. Legszemléletesebb példája ennek az Eszenyi-ügy egyik sértettjének nyilatkozata. A fickóra ráparancsolt a hülye liba - éppen rendezői minőségében -, hogy nyaljon ki lekvárt a hóna alól nyílt színen. Csávókám ezen annyira bedurcizott, hogy sírva kirohant a Vígből a körútra, a próbáló kartársak meg utána, nyugtatgatni a bőgő nyomorultat. Én ma sem értem a szituációt, pontosabban a szétszedett és összerakott személyiség a magyarázat. Minden normális férfi, ha valami ostoba luvnya komolyan fel meri vetni ezt a lehetőséget, pillanatnyi hangulatától függően vagy kiröhögve küldi a picsába, vagy az első keze ügyébe kerülő székkel addig plasztikázza, hogy este már játszhatja is az újragondolt Quasimodot. A szétszedett személyiségű ripacs viszont képtelen férfiként viselkedni, hisztériázva sírdogál. Na, akkor mi szükség van az ilyen képzést nyújtó egyetemre?

Ugyanakkor Vityánszki kinevezését beteheti Viktor az "ostoba döntéseim" vitrinbe. (Ha még van hely.) Vityánszki állítólag határon túli magyar vagy magyarul is beszélő ukrán, mit tudom én. Csak halkan kérdem: Nincs határon belüli magyar a tisztségre? Itten nem születnek tehetségek? Vagy a hazai pályán gyökértelenek jobban kézben tarthatók? 'Oszt eddig mit csinált ez a Vityánszki? Kaposváron lassan egy évtizede működtet egy "ellen" színészképző oskolát. Hol az eredmény? Hol vannak a tehetséges, genetikailag virtigli magyar színészek, akiknek állandó jelleggel fáj Trianon, és akik kézen állva is tudják énekelni a Nélküled című műdalt? Sehol? Akkor ez a Vityánszki eredménytelen? És ha eredménytelen egyik helyen, akkor bízzunk rá egy másikat? Amilyen tehetséges, azt is tönkre tudja tenni.

Na, így már rendben is vagyunk. Szokás szerint Viktor és én eeeegyet gooondolunk. Felesleges a jelenlegi hazai színészképzés, hát szántsuk be. A tehetség úgyis utat tör magának, a személyiségrombolókra meg nincs szükség. Oké. De nem lehetett volna esetleg esélyt adni egy normális színészképzésnek? Ahol sem a gyerekek személyiségét nem akarják lebontani, sem a nemzethy baromkodásokat nem akarják a fejükbe verni. Csak művelik őket: emberré. Aztán, ha közben színészek is lesznek - pláne jó színészek -, annál jobb.

Az éppen lázadó szerepben foglalkoztatott fiatalok nem látják át, hogy nekik egyik társaság sem jó, mert mindegyik a saját berögzült táncát járja a saját táborának a saját hasznára. Nem a Vas utcai személyiségátváltoztató klub mellett kellene kiállniuk, hanem olyan színészképzésért, amelyben saját személyiségüket tudják megmutatni a világnak. Az ilyen színészképzésből nem lenne elegem.

Naponta teszik közzé a járványra vonatkozó adatokat, milliós fertőzöttség, százezres halálozási mutatók. A covid nem nyugszik, újra és újra támad. Az USA toronymagasan vezet, van vagy kettőszázezer halottjuk. És a többi állam is szépen jön fel. Európában indul a "buli" második menete. Mindenki befékez, a gazdaságok leállnak. Mindenkinek kampó.

E közben Kínában?!... Semmi. Nekiindítottak a primkó tobzoskazabáló bunkók egy járványt a világnak, de ők köszönik, jól vannak. Mi lehet a titok? Immunissá váltak a kínaiak a covidra? Mutassák meg, hogy kell, hátha mi is azok leszünk. Főtitkár elvtárs kiadta az ukázt, hogy Kínában nincs covid, és aki a direktívával ellentétes magatartást tanúsít, ezért átnevelik? Van vakcinájuk és már be is oltották a népességet? Lécci, lécci adjatok szép kínai emberek! Vagy tényleg egy kísérleti vírusszökevényről van szó, amelynek megállítására van ellenszer, amely nem feltétlenül vakcina? Hát az mi lehet? Esetleg ez az egész egy orbitális kamu, amelyben Kína csak a kijelölt fekete bárány? Nehezen hihető.

Megannyi kérdés. Válasz nincs. Kína viszont sunnyog. Mert megengedi neki a világ. Elegem van abból, hogy a Föld népei hagyják ezt a globális károkozót elosonni a "fal" mellett.

Lelkes olvasónk egy jó kis írással lepett meg minket e-mailben, melyet - előzetes hozzájárulását követően - változtatás nélkül közlünk. Köszönjük zerosugar6564-nek az alábbi kis szösszenetet:

"Értelmiségi, bár szinte kékgalléros, jól fizető szakmában keresek állást és elegem van a rossz hirdetésekből, visszajelzés hiányától, vagy megléte esetén minőségéből. Elegem van a bérek és megbízók ("partnercégek") titkolózásából.

Mi a folyamat alapvetően?

1a) kiválasztod a neked tetsző weboldalt: profession, jobline, indeed, linkedin, glassdoor...

2) beállítod a szűrőfeltételeket, ha szerencsés vagy, nem kell öt külön keresést indítani (oldalanként), hogy láss mindent, ami ugyanazt takarja, csak másképp fogalmazzák meg

3) találsz egy állásajánlatot ("pozíciót"/"lehetőséget") és ha mázlid van, megadnak egy bérsávot

4) Végigmész a fél oldal bullshit szövegen (ilyen jó a cég, olyan jó a cég...), eljutsz a követelményekig (kell+előny), értsd: kell="ennek a felét nem kell használnod, a diplomát meg rutinból írjuk ki", előny="ezt tényleg használjuk"

5) Ha tetszik, jó esetben egy-két kattintással jelentkeztél is az állásra, várhatod a hívást/emailt.

5b) Van, aki ilyenkor ún. "motivációs levelet" kér. Általában nem random recruiter-ek teszik, hanem konkrét cégek. Mondjuk egy jó bruttó fizetés motivál, de ha még azt is van pofád nem kitenni, akkor nehéz bármit mondani.

5c) ha peched van, már jelentkeztél máshol arra az állásra. Gratulálok, elpazaroltak fél órát az életedből a semmire. Mert miért is lehetne valami kóddal hivatkozni ugyanarra a betöltendő állásra...?

1b) megtalál egy fejvadász, aki profilok és CV-k között turkál egész nap és pont téged megfelelőnek tart egy-két állásra, amire embert keres

Következő rész (általában) egy HR-es hölgyikével/uracskával folytatott telefonbeszélgetés. Ők nem értenek ahhoz, amihez te, és totálisan ellenérdekeltek abban, hogy náluk megakadjon a folyamat (mert jutalékot kapnak a fizetésedből). Ezért ha van közös nyelv, amit beszéltek, továbbküld 99%-ban.

A további lépések cégről cégre változnak, ezért sorrend nélkül az alábbiak következ(het)nek:

HR-es kör / team fit / ismerkedés (szinte mindig)

Szakmai kör (szinte mindig)

Szakmai teszt (előfordul, de ritka)

próbanap (nagyon ritka)

Jobb helyeken eléd tolnak még online egy szakmai tesztet, hogy ha ezt megoldod, utána dumálunk fizetésről, HR-témákról, stb. Ez a legjobb, senkinek nem pazarolja az idejét, itthon megcsinálom, ha nem megy, nem kell 1-2 alkalommal 3 órát utazni, izzadni, feszengeni. Sokszor két kört egy találkozás (illetve online hívás) alatt letudnak, ezzel megspórolva 1-2 óra utazást, király! A járványidőszak egyébként gyönyörűen megmutatta, mennyire fölösleges a személyes találkozó sok esetben.

Nagy átlagban egy jelentkezés 4 órát igénybe vesz a jelentkező idejéből. A cégek 90%-a pontosan addig a pillanatig hív, ír, bólogat, mosolyog, amíg nem utasítanak el.

De amiből elegem van, hogy HR-es/fejvadász elküldi az anyagom és hetekig nem hallok felőle. Én meg nézek, hogy jó, de bazmeg, nem kéne valamit mondanod, vagy írnod, hogy "hát figyelj bocsi, de a cégnek nem tetszett az önéletrajzod"?

Vagy ha már volt valami értelmes interjú, akkor is mennyivel korrektebb lenne visszaírni, hogy

a) "ezzel és ezzel nem voltak elégedettek, esetleg próbáld meg ezt és ezt, sok sikert", vagy

b) "kicsit magas a fizetési igényed, de azt mondták, hogy 10%-kal kevesebbért téged vennének fel, mit gondolsz?"

c) "a background check során azt mondták rólad, hogy xyz, mit gondolsz?"

d) "még bizonytalanok vagyunk, bejönnél még egy utolsó utáni körre, vagy akár próbanapra?" (amúgy a próbanapot nem szeretem, de ha jó feladatot adnak és nem ingyenmunkát, szerintem megéri néha-néha),

mint rossz esetben hallgatni, mint a sír (ez azért ritka, ha már volt a céggel interjú), vagy letudni egy "szia, köszönjük, hogy jelentkeztél, nem téged választottak" bullshittel.

Az külön rant témája, hogy a HR-es körben milyen hülye kérdéseket képesek feltenni. Nem gyerekekkel beszéltek.

Bár 12 pontot nem tudok összehozni, de íme az én visszajelzésem mind a recruiterek, mind a cégek felé:

1. először a szakmai kör menjen le, hogy kiderüljön, egyáltalán tudunk-e együtt dolgozni, hadd derüljön ki a jelentkező szakmai értéke

2. ha elutasítotok valakit, írjátok meg minél pontosabban, mi volt az oka, adjátok meg a lehetőséget, hogy javítsa ki a hibáját

3. minél gyorsabban írjatok vissza, ha döntés született, vagy előrelépés van az ügyben, vagy mondjuk hetente pár szót arról, hogy "hello, még nincs döntés, de tudjuk, hogy létezel és időt kérünk"

4. írjátok ki, milyen bérsávban gondolkoztok. Amíg az a divat, hogy nem írjátok ki, versenyelőnyt jelent, ha megteszitek (persze ha tisztességes fizetést adtok); "kompetitív bérezés" = bullshit

5. aki pályázik az állásra, egy ember múlttal, személyiséggel. Ne várjátok el, hogy titeket tartson a világ közepének, senki sem csak egy helyre jelentkezik.

6. Igazán nagyra értékelném, ha a HR-es legalább valami fogalommal rendelkezne a szakmai részről is és nem csak pipálgatná, hogy egy bizonyos kulcsszó megvan-e a CV-ben.

A végén egy pozitív példát mondanék, milyen az, amikor a HR-es ért ahhoz, amit csinál.

Két hasonló multinál hirdetett hasonló állásra megtalált egy-egy fejvadász, megejtettük az ismerkedős kört, továbbította a CV-m a cég felé, eddig standard. Amit pluszban csináltak, hogy a céges interjúk előtt felhívtak telefonon, küldtek email-t és felkészítettek a céges körökre: mit várhatok, mire készüljek, kb. hogyan érdemes válaszolnom, mit emeljek ki stb. Sőt még a fizetési igényről is súgtak, ha mehetett feljebb. Érezhető volt, hogy ők nem csak futószalagon továbbítják az önéletrajzokat, hanem próbálnak segíteni is, emberként kezelnek. Mindketten angolok voltak egyébként."

Tudom, hogy a pocakja teljében lévő Viktor esetében korai a kérdés felvetése, ám egy könnyed nyári gondolatfutamot megér. Különösen, ha figyelembe vesszük első királyunk halálának időpontját, akit hosszasan foglalkoztatott - Henrik herceg halála után reménytelenül - az utódlás problémája. Lehet mondani, hogy hát az egy más kor volt, a XXI. század Magyarországán demokratikus választások útján dől el az ország vezetőjének személye. Lehet. Mondani. A legutóbbi fejlemények tükrében azért legyünk szkeptikusak. Örökletes címek és pozíciók országa leszünk hamarost. Az elhunyt fideszes képviselő helyett leányát indítja a Fidesz, amely egyszerre mutatja, hogy a család nem tudja elengedni a koncot, a párt pedig remakeli a Dzsentlemanus című filmet.

Három forgatókönyv mutatkozik az utódra nézve. Az első a Viktoré. Van a Viktornak egy - a nyilvánosság előtt hangoztatott - lágy és kissé karcosabb - nem nagyon propagált - elképzelése. A soft sztori szerint 2030-ig maradna, addig fosztogatná alázattal a magyar emberek pénztárcáját, aztán majd jöhet a ma még ismeretlen utód. Ez a változat egy szerény embert mutat, aki nagyjából nyugdíjba vonulásáig - 2030-ban lesz hatvanhét a kiváló ember - hagyná magát rugdosni a libernyákoktól a nép egyszerű szolgájaként. Viktor ismeretében ez amolyan lárifári, inkább a hard sztori az esélyesebb. A kleptokrata, kokós, kurvázós kormányzásban könnyen átalakul a szeretet hatalmának krisztusi gondolata a hatalom szeretetévé. Viktor nem tudja elengedni a hatalmat, hiszen olyan jó érzés még harminc évig magángépen repkedni VIP-páholyokba, kontrollálhatatlanul hülyeségeket beszélni vastapsokat aratva, fillérekért zabálni Gundel-kaját, sajátlábra állítani a kölyköket stb. Aztán ha véletlenül meg is fordulna abban az okos fejecskéjében, hogy átpasszolná hatalmát, bizonyos ügyek esetleges elszámoltatása miatt lenne, aki kiverné belőle. Ha rajta áll, talppal fogják kivinni a Karmelitából. Aztán jöhet az utód. Amennyiben sikerül elfogadtatnia a 133 legeslegbátrabbal a pragmatica sanctio-t, akkor lehet Rasi vagy annak valamelyik kislánya. Gazsit láthatóan nem érdeklik a hatalmi játszadozások, inkább átvenné a magyarság lelki vezetőjeként a Vidám Vasárnapos stand-up comedyt. Ha meggondolja magát, még mindig lesz lehetősége, hogy az 1. Kecskeméti Ágyú-és Űrnaszád ezred élén elfoglalja a Karmelitát, és elegye a Fater elől a csokitortát. Sanszosabb azonban, hogy Viktor bezsongva attól, hogy fiúgyermek született a családban, megvárja míg a kis Juan Felipe megnő, és János vitézként kettévágja a török szultánt. (Erdogán, Erdogán, te szopni jársz ide.) Ez még úgy huszonöt-harminc év, addig ne álmodjon senki holmi utódlásról.

Ez a második forgatókönyv titka, amelyet az aspiránsok nem mindegyike tud. A Fideszben ugyanis vannak, akik karrierügyben még látnak teret maguk előtt. Gyurka szép szemei például az ősi Huba vezér utódaként formálnak jogot a nemzet vezetésére. És bejöhet, mert egy jól szeparált szobában néhány Napóleon és Caesar között fel sem tűnne egy alak, aki miniszterelnök úrnak szólíttatja magát. Varga Miska egy életen át tűrve leplezte ambícióját, így szépen belejött a következő néhány évtizedre. Tóni pasa okos fiú, pontosan tudja, hogy ő a büdös életben nem lehet utód. Ő a nagyon is törvényesen és tisztességesen - nézze meg bárki huszonöt évre visszamenőleg vagyonnyilatkozatát, az utolsó fillérig el tud számolni - megkeresett pár százmilliárdos vagyonkájából szeretne jól élni. Ellovagolna ő Árpijával egy könnyű porcukros világba, de sajnos ezt sem teheti. A kijáratnál ugyanis le kell adni a tisztességesen szerzett milliárdocskákat. Abból az egyszerű okból, hogy az nem az övé. Plusz Viktor hatalmi logikája mentén nem engedi meg, hogy ilyen sok zsével és kommunikációs rendszerirányítói tapasztalattal esetleg Tóni még is csak álmodjon egy világot magának, 'oszt ott álljon a Karmelita kapui előtt. Ravaszkodik a Tóni, miképp tudja átdobni Viktort, hogy minél több lovettát lovasíthasson meg. De ez egy külön játszma, nem utódlási probléma. Jani, a lézerbohóc, na az igen! Benne van kakaó. Mégsem lesz belőle semmi, akárhogy pucsít a fritz nagytőkének játszva a vidéki kegyelmes urat. Viktor rég felmérte, hogy hatalmára nézve Jani bohóc a legveszélyesebb. Mert ő még nála is gátlástalanabb. Ha egy párhuzamos világban feltételeznénk, hogy a meggárgyult Viktor párás szemmel kedves fiának nevezve Janit átadja neki hatalmát, látnánk, amint a tinta száradásával egy időben alakulna át Viktor védelme házi őrizetté. Jani már csak ilyen. Minden sérelmét megtorolná, és Viktor családjától az utolsó fityinget is elszedné. Viktor ezzel tisztában van, ezért leköti Janit mindenféle nevetséges pozikkal, amelyből a ménesgazda a legszánalmasabb. Hiába ácsingózik szegény Jani miniszteri megbízásra, Viktor soha nem fogja még egyszer Budapestre engedni. Viszont jót röhög az önmagát alázó hódmezővásárhelyi vesztesen. És a titkos favorit a Petya! Az Adria alsó kövén ültem, és néztem, hogy úszik el a Lady Mrd. Meg Petya utódlása. Nekem alapból szimpi a srác. De egy éve észrevettem rajta, hogy idegileg az összeomlás határán van. Elfáradt. Kapkod, összevissza beszél. Ha ez mások számára is láthatóvá válik, a nyilvánosság előtt lehet összeomlasztani valami személyre szabott provokációval, ami vérciki lenne. A luxusjachtozás pedig az emberek szemében odalökte helikopteres Tóni mellé. Jövője a következő hetekben eldől, figyeljünk. Ha Viktor visszavonja és pihenteti, akkor lehet belőle utód, ha viszont ügyesen felszínen tartatja a jachtos kiruccanást, akkor Peti állhat a ház előtt, amíg akar.

A harmadik forgatókönyvnek is van két verziója. Az egyik egy gyors kormányváltás annak minden hordalékával. Ha Trump novemberben kikap, a demokraták nem sokáig hagyják a magát Trump mellé kozmáló Viktort regnálni. Putyin orál jobbágyának mennie kell. Próbál persze a Viktor okosan amerikai fegyvereket rendelni - tanult az F-16-osok elutasításából -, de ez kevés, ilyet az új báb is tud majd. Ha kap egy ajánlatot, és elfogadja, szépen távozhat. Csicskái viszont komoly bajban lesznek. Ha nem fogadja el, kiderül, hogy aranyból van a wc a Cinege úton. Amennyiben Trump marad, lassabb folyamat veszi kezdetét. A reálgazdaság lejtmenetben, az infláció magas, a társadalmi rendszerek összeomlása a nyakunkon. Meg lehet hosszabbítani a népi felismerést propagandával, de egyszer valóság nagybátyánk betoppan. Szerencsés esetben választáson, nem annyira szerencsés esetben repül a sapka. Felmerül, hogy ki lehet az új góré. Nagy valószínűséggel valami Károlyi Mihály reinkarnáció, aki szépeket fog mondani, cselekedni viszont képtelen. Szerencsétlenebb verzióban Kun Béla a véres szájával és Lenin fiúkkal. Na ezektől mentsen meg a Jóisten! Reálisan nézve van azonban egy Viktorra nagyon veszélyes ellenzéki, akinek neve: ... Majd megmondom mi, mit gondoltak?

Az egy emberre alapozott ország gyenge, beszoptuk már párszor. Normális politikai versengésre lenne szükség, amely rendszertanilag termeli ki magából az alkalmas vezetőt. Ennek hiányában marad ez a bizáncias hatalmi helyezkedés, amelyből elegem van.