Brezsnyev elvtárs telefonon hívja Kádár elvtársat a KB ülésen. Kádár természetesen azonnal felveszi, a többiek ezt hallják: Da, Brezsnyev elvtárs, da, igen, da, da, nyet, da, da-da, da. Daszvidanyija Brezsnyev elvtárs, daszvidanyija. Apró Antal hüledezve megkérdi: Mire mertél nemet mondani, Kádár elvtárs? A telefonközpontos szólt, hogy bonthatja-e a vonalat. - válaszolta Kádár.

Hát itten vagyunk a vicc születése után ötven évvel, és a mi igen demokratikus Viktorunk nagyjából ilyen viszonyban van a derék Putyin úrral. (A lengyelek szerint még ennél is bizalmasabban.) Közben ugyan hazánk EU-tag, meg NATO-tag, csak Vezénylő Tábornokunk maradt ruszki bérenc. (Hiába, azok a fránya kompromatok.) Az ukrán helyzet megmutatja, amit régen sejthettünk, Magyarország miniszterelnöke - egykor szeretve csodált Viktor - muszkavezető. Azzal, hogy Putyin úr asztalhoz rendelte Moszkvába a támadás előestéjén, már sokat elárult. Azóta egyre nyilvánvalóbb. Mint akinek a fogát húzzák, úgy csatlakozik az egységes atlanti szankciókhoz, belengetve azok vétózását. A nagy utcai harcos tele gatyával okoskodik a konfliktusból való kimaradás szükségességéről, mintha bárki elvárná, hogy a legendás magyar víztisztító haderő verje el a ruszkikat Kijev alól. Természetesen magunk sem akarjuk, hogy hazánk belesodródjon a szláv testvérek pofozkodásába - hiszen ezek között minden saller jó helyre megy -, de az atlanti szövetségeseinket talán jobban kellene támogatni. Például itt az alkalom, hogy a ruszki gazdasági nyomulást visszafordítsuk szövetségi kötelezettségekre hivatkozva.

Többször éltünk a gyanúval, hogy a '90-es rendszerváltás hátterét nem ismerjük, ezért nem tudható, hogy milyen arányú ruszki befolyást engedtek meg Magyarország felett az oroszoknak. Az viszont nyilvánvaló, hogy a szovjetek stikában nyomulva már bőven túlterjeszkedtek a számukra engedélyezett kvótán. Már nem csak a spájzban vannak, hanem övék a konyha és a nappali egy része is. Az ukrán konfliktus nemzetközi szankcióit kihasználva itt az idő a kiseprűzésükre. Az orosz kémbankot egy laza mozdulattal ki az ajtón a szarni készülő macska után. Paks II. felfüggesztve, amíg nem rendeződik a helyzet. (Szövetségi támogatással még nemzetközi bíróságon is nyerhető lenne az esetleges visszafizetés megtagadása.) Az egyiptomi vonatbeszerzés - amely valójában orosz biznisz magyar fedőcégekkel - stornó. Aztán a Putyin úr köreihez sorolt Rahimkulov tesók OTP-befolyását is elviheti a cica. A hévizi dácsatulajdonosok is kereshetnek maguknak új befektetést a festői Aral-tó mellett. I tak dalse. Egy szövetségi feladatait komolyan vevő országban ezeket a lépéseket laza csuklómozdulattal meg lehet oldani. Kapnánk a simiket, védelmünkre pedig az amcsi csapatokat. De nem, Viktor most nem akarja hazazavarni a ruszkikat, mint azt a legendás beszédében tette. Vajh, miért, elvtársak? Mi az oka? Mert a nemzeti érdek ezt diktálná.

Ám az is lehet, hogy van egy jó nagy csavar az egészben és Viktor egy geci izé géniusz. Ha kitör valami háború bárkik között, nem kell költségekbe, véráldozatokba verni magukat a feleknek. Nincs más dolguk, mint odahívni a cseh, román és magyar küldöttséget. Ahová a csehek és románok állnak, azok fognak győzni. Amennyiben bárkiben kétely merül fel konfliktus ilyen eredményére vonatkozóan, ultima ratioként hívják be a magyarokat. Akihez mi odaállunk az a biztos vesztes. Kész. Egy puskalövés és emberáldozat nélkül meg van oldva a dolog, írhatják alá a békefeltételeket. Nyugati szövetségeseink tudják ezt, ezért nézik el - és titokban támogatják - Viktor Putyinszopását. Majd kell nekik, hogy a magyarok miatt veszítsenek. Lószart, mama! Putyin úr tehát - hiába ravasz róka - ezt most benézte. Ha ismerné a magyar átkot, esze nélkül tuszkolná át Viktort az atlanti oldalra. Azok meg felbontatlanul adresszálnák vissza Putyin úrnak. Szépen elpingpongoznának, addig sem öldökölnének. Magyarország pedig gyönyörűen keresne a bolton. Hatalmas összegeket kapnánk azért, hogy csatlakozzunk a másik oldalhoz. Tiszta Ordító egér-effektus, de megérné. Hazánk pillanatok alatt kanyarban előzve hagyná el Ausztriát és lenne a világ legfejlettebb országa. Kinek olaja van, kinek tengere, ásványkincsei, nekünk vesztes történelmünk. Ideje lenne hasznosítani, itt az alkalom, Viktor!

Ha viszont nincs ez a mesterterv vagy szeretnénk megtörve az átkot végre a győztes mellett állni, vagy csak betörlesztenénk egy picit az oroszoknak az elmúlt százhetven év szemétségeiért, akkor itt az idő kizavarni a ruszkikat a spájzból. Mert nekünk, magyaroknak - leszámítva a hazaáruló muszkavezetőket - elegünk van a házunkban zabráló oroszokból.

Furcsa műsor ez a Cápák között, amely arra épül, hogy pénzt tarhálnak emberek üzleti elképzeléseik megvalósítására. Az alapötletnek viszont pont most nem kedveznek a pénzügyi viszonyok. Ma, a hiperhitelezés korában csak annak nem vágnak utána bankok, pályázati ügynökségek pár tízmilliót, aki direkt elkerüli őket. Amikor valamelyik versenyző előadja, hogy neki ötmillióra van szüksége, az kissé mosolyra fakasztó, mert ötmillió forintnyi vagyont az átlag magyar a spájzban tart a befőttek mögött. Nem tétel. (Kivéve természetesen a plebejusok gyöngyét, neki nincs semmije. Mondjuk annyit is ér.) A műsort ezért nem érdemes nézni, ez csak a körítés.

Az igazi érdekességet egyfelől a Cápák, másfelől a tarhálók adják. Szentkirályi Levente kifejezetten jó arc. Ezt a "jó arc"-ságot a srác belülről hozza, amely hitelessé teszi. Egyszerűen azért, mert megengedheti magának azt a luxust, hogy magát adja. Van mögötte teljesítmény sok munkával, rakás szerencsével összehozott vállalat. Most már élvezni akarja az életet, amelybe belefér a kedves kritika, a poénos beszólás, a saját hülyeségén való pirulás. Lakatos István a karót nyelt okoskodó, amelyet a "számok embere" stílussal leplez. Nem túl jól. Mert az egyéb beharangozókból, felvezetőkből sokkal szimpatikusabb ember képe rajzolódik ki, kifejezetten értékes gondolatisággal. A Petyának becézett fiú az a típus, akinek már az óvodában is kocka volt a jele. Azóta sokat járt a fal mellett, ezért dörzsöltnek gondolja magát. De ez inkább ellenszenvesssé teszi. Ezt próbálja szegény leplezni valami erőltetett lazasággal, amelynek kifejezője a rózsaszín zakó, de ezzel meg átcsúszik a nevetséges kategóriába. Erőlködik, de éppen az erőlködési kényszer mutatja, hogy még nincs Balogh Levente vagy Moldován András szintjén. Még nem engedheti meg magának a "hülye vagyok, hát hülye vagyok, Istenem, ki érdekel" lazaságát. Mivel a kocka kategóriában nyomul, az összes appfejlesztő titkos reménysége, és egyben ellenfele is. Oszt' csodálkoznak, hogy miért kaszálja el őket. Hasonló helyzetben van Szabina is. A hölgyet nagyon tisztelem elszánt profizmusa miatt. Nem lehetett könnyű a "drog tekintetében kihívással küzdő" Árpa úr feleségéből önálló üzletasszonnyá válni. De ő ügyesen felült a "fenntarthatóság" nevű bullshit hullámra, és lovagolja keményen. És éppen ez a hátránya is. A versenyzők egy része szintén erre a hullámra akar felkapaszkodni. Csakhogy Szabinának nagyon sok munkája, energiája, pénze, álmatlan éjszakája van ebben a talán bővülő, de azért még vékony piacban. Kell neki versenytárs? Nem kell. Tehát kasza. És ezt nem mindig tudja leplezni, pedig szépen, kulturáltan fogalmaz, de az a láb sokszor kilóg. Moldován Andrással pozitívan vagyok elfogult. Pár éve merészeltük ekézni az ő Jack's-ét. Az Index címlapra tette, ölég sokan olvasták. Moldován úr válasza nem az volt, hogy tiltakozott volna, nem. Ő kérem, kitette a cég honlapjára, udvariasan megvédte alkalmazottait és orvosolta a kritikaként megfogalmazottakat. Fehérek közt egy európai. Cápaként is a legérdekesebb figura. Karcosan fogalmaz ha úgy látja, nem szereti a mellébeszélést, a felesleges vetítést, ugyanakkor bohóckodik, ha kedve tartja. Sok tekintetben vállán viszi a sót.

A zsűri a legérdekesebb része ennek a műsornak, amelynek tagjai két részre oszlanak. Levi és Moldován úr már beértek, életkoruk, tapasztalatuk, személyiségük, mint a jó bor. Ők önmagukban tudnak szórakoztatóak lenni. Petya és Szabina a feltörekvő kategória. Még nem engedhetik meg maguknak saját személyiségük felvállalását, ezért szerepet játszanak valószínűleg az életben is. Ez esetenként Oscar-díjas alakítás. máskor Málna-díjas. A hullámzó teljesítményük adja a szórakoztató részt. Lakatos úr a senki földjén bolyong. Már nem feltörekvő, de még nem is jó bor. Ezért a számok mögé bújik. Ha egyszer előjön, kiderül milyen is valójában.

A másik tényező a tarhálók eklektikus csapata. Vannak tök idióták, álomvilágban élők, és profik is. Kicsit olyan ez a társaság, mint a teheccségkutató műsorok első részei, ahol jókat lehet nevetni a sok debilen. Mert azok az igazi hülyék, akik nem tudják magukról, hogy hülyék, ezért komolyan nyomják fullba' a kretént. A műsorkészítők jó arányban adagolják a remek ötleteket és a virtigli ostobaságokat. De nem lehet nem észrevenni a sok valóban tehetséges fiatalt. Tizen-, huszonéves srácok, leányok jönnek jó ötletekkel, felkészülten. Csodálom őket és remélem sikerrel járnak majd az élet országútján. Ha ennek az egésznek csak ennyi lenne az értelme, már megérte.

A Cápák között összességében egy nagyon jó, szórakoztató, egyfajta üzleti kultúrát közvetítő műsor, amelyet kifejezetten szeretek. Akkor miért írtam azt, hogy elegem van belőle? Mert egy kattintás vadász tapló vagyok, azért.

Az a jó a magyar történelemben, hogy az ezer éves haza bizonyos sormintákat követ. Mármost aki ezeket felismeri, az el tudja kerülni a negatív hatásokat, aki nem, az rááll a szopóágra ezzel is bizonyítva a sorminta létét. (Aki pedig felhívja erre a figyelmet, azt jó esetben hülyének nézik, rosszabb esetben brrrr...) Napjainkban mintha ismét bekúszna történelmünkbe egy igazán ostoba - tehát csak ránk, magyarokra jellemző - szokás. Kiélezett helyzetben katonai, politikai vezetőink elmennek az ellenség táborába bratyizni, aztán jól megszívják a lovagiasnak tekintett - valójában elmebeteg - gesztust ők is és az ország is.

Nem tudom, miért van ez, talán az első eset sikerének a hatása, amely azonban családi okból alakult pozitívan. Történt, hogy a kor szokásának megfelelően III. Béla idősebb fia, Imre lett a király, amelybe öccse a kifejezetten hülye gyerek András nem akart belenyugodni, ezért a kanalas orvosság bevételének rendszerességével fellázadt bátyja ellen. Váltakozó sikerrel. Az egyik ilyen alkalommal a királyi és a hercegi sereg Varasd térségében éppen megütközni készült, midőn Imre azon ütközött meg, hogy az ő serege kisebb, mint Andrásé, ezért nagy az esélye egy méretes zakónak. Az meg már milyen lenne. Fogta magát, átlovagolt András táborába, és nem tökölt holmi közjogi érveléssel, hanem a báty jogán egyszerűen felpofozta/pálcával eldörgette öccsét. Mindezt annak főemberei szeme láttára. A lázadás ekképpen leverődött. Nos, ez volt az utolsó alkalom „az ellenség táborába átmegy a főnök” stratégiai játék sikerére. De valamiért rögzült a magyar vezetőkben és mindig eljátsszák nem tanulva a kudarcokból.

Kezdte a Török Bálint. Sosem értem, hogy Gárdonyi miért csinált hőst ebből a tetűből. Ő adta fel 1521-ben Nándorfehérvárt, ő lépett meg a Mohácsi csatából testőrség nélkül hagyva királyát, aztán a zavaros időszakban úgy váltotta pártállását némi birtokadományáért, mint más a gatyáját. A végén pedig jól beszopta ő is és - Buda elfoglalása miatt - a magyarok is. Már az sem volt érthető, hogy egy nem túl erős német sereg miatt minek kellett az ország nyakára hozni személyesen Szulejmánt, aki ha már erre járt kihasználta a hülye magyarokat. A nagy boldogságban, hogy sikerült az oszmánoknak elüldözni a Habsburgokat a magyar politikai és katonai vezetés csapdába került. Buda már nem bírt volna ki egy újabb - ezúttal török - ostromot, így jó pofát vágva elfogadták a szultán kegyes meghívását. A kellemes szövetséges így kardcsapás nélkül foglalhatta el Kizil Elmát. A segg hülye magyarok pedig azóta is csodálkoznak, hogy ez miképp lehet. Lehet. Külön szépsége a dolognak, hogy a többszörösen hazaáruló Török Bálint is beszopta. Szulejmán nem tudott vele mit kezdeni, de kivégeztetni sem akarta, ezért lecsukatta. Ebből azért lehetett volna bizonyos hosszú távú tapasztalatot szerezni a magyar módi életképtelenségéről, de nem, mi megpróbáltuk újra.

A nagybányai vitéz úgy gondolta, hogy baromi jó ötlet a csodás szövetségessel személyesen elmélkedni egy kicsit a világ dolgairól, bár elég egyértelmű jelzéseket kapott az ország lerohanásáról. De az eszébe sem jutott, hogy ő ravaszkodja ide a fenevadat, hogy lefogassa, hanem ő ment ki hozzá. Óvintézkedés nuku, és - hogy biztos legyen a katasztrófa - magával vitte a vezérkarfőnökeit is (haváriaforgatókönyv meg minek). Ezért aztán - amidőn a Turánt nyílt pályán megállították a kedves szövetségesek azzal a hírrel, hogy akkor ők most bevonulnak Magyarországra egy kicsit megnézvén, hogy a Plattensee alkalmas lesz-e a nyaralásra a német dolgozóknak - a magyar vezetés csak bazsalyogni tudott. Egyedül Keresztes-Fischer próbált meg valami ellenállásfélében gondolkodni, de rá kellett jönniük, hogy olyan nagyon nem ugrálhatnak lévén a nagyméltóságú éppen túsz pozit tölt be a fritzeknél. Az ellenállás elmaradása mégis nagy fegyvertény, mert ezzel valamelyest sikerült lassítani a megszállást, így ugyanis a kedves szövetségeseknek meg kellett hallgatniuk az üdvözlőbeszédeket is. A többit sajnos tudjuk.

Ám három a magyar igazság és osztály alapon is működött a magyar hülyeség. Mert odáig rendben, hogy a feudális hűbérúr megszívja, meg a proletariátust elnyomó kapitalista báb főkegyúr, na de a kommunista is? Mi van itt kérem? A forradalom tulajdonképpen győzött, az ország kezdett beállni a normális hétköznapokra. A szovjet elvtársaknak viszont erről külön véleménye volt, és bár a ruszkik látszólag kivonták csapataikat, már készülődött az új megszállás. Valószínűleg maguk sem gondolták komolyan, hogy az előzmények tükrében működik a tárgyalásra meghívós trükk, de bejött. Maléter honvédelmi miniszterként és első számú katonai vezetőként elbattyogott Tökölre tárgyalni. Alig ért be az oroszok kapuján már tartóztatták is le. A hadsereg ott maradt fejetlenül, Malétert később elvtársai felakasztották. A szép az egészben, hogy állítólag őt is le akarták beszélni tisztjei, és maga is tisztában volt a történelmi párhuzammal, és mégis követte a sormintát.

Most meg ez a Viktor próbálja megtörni. Mert ebben a kiélezett ukrán helyzetben nagyon fontos, hogy a semmire sem - talán pénzmosásra - jó orosz oltás magyarországi gyártását személyesen tárgyalja meg a kedves Vologyával. Mert ez akkora titok, hogy szkájpon nem lehetne. Szokás szerint a ruszkik lépre csalják Viktort, ha mákja van, nem nyírják ki. (Magyar ellenzék: Mi bízunk Putyin úrban.) Mivel csalja oda Putyin? Egyes mendemondák szerint felajánlja Ruszinszkót, ha a világhírű magyar csapatok hajlandók lennének egy kicsit megosztani az ukrán erőket, míg az oroszok lefoglalják őket előről, mink magyarok meg há Turul. Esetleg a szovjet szervergyárak segítsége sem lenne kizárt a közelgő választások 3/2-es megnyeréséhez. Keni tehát Misa maci a mézet a madzagra. És Viktornak nincs olyan pávatánca, amellyel ki tudná magát élve dancelni a Kremlből, ha nem megy bele bármibe. Akár hazaárulásba is. Tök kiszolgáltatott helyzet, amelyet csak úgy lehet elkerülni, ha nem megy oda.

Már az út sem veszélytelen. Ukrajnán keresztül könnyen lehet, hogy Szerjózsa azt mondja Ivánnak: Nézd ott egy magyar nem kormánygép. Úgy se tudod leszedni. Iván: Fogd meg a vodkám. Lengyel-belarusz kerülővel talán. Ámbár lehet, hogy a lengyelek ki akarnak tolni Putyinnal, ne sikerüljön neki felcsapott farokkal járni. De ha az odaút még megy is, a vissza macerásabb. Ha nem egyezik bele mindenbe, amivel az oroszok megkínálják, vagy megérzik rajta a kupeckedést, egy figyelmetlen hókotrómunkás vagy egy kis polóniumos pálinka könnyen pontot tehet a pompás karrier végére. Már csak azért is, mert a ruszkik egy kicsit előreszaladtak. A napokban tüntették ki Lenin-renddel Petyuskát. Ez azt jelenti, hogy a jövőben már nem Viktorral számolnak, Petyus a kinézett orosz helytartó. A jövő viszont lerövidíthető.

A magyar hagyományok és Viktor személyes helyzete egyaránt a moszkvai út ellen szól. De ismerjük a mi barátunkat, meghosszabbítja Vlagyivosztokig. Mennyé hát gyönyörű, sokaknak úgyis elege van belőled.

Állítólag ez a büntetőfékezés szép orosz szokás, onnan terjedt el a keletre tartó Kompországba. Ilyen az, amikor a buta muzsik találkozik a motorizációval. Persze megérthetjük a muzsikokat, mert ha egy nyírfa áll a réten, arról lehet dalocskát költeni, ha száz, az egy szép liget, na de ha százmillió, az már az unalom maga. Orosz anyácska hosszú kilométerein át el kell ütni az időt valamivel. És mi a legjobb időtöltése a muzsiknak? A másik muzsik szívatása. Megelőzi és megállásra kényszeríti. Aztán felteszi jutubra, lássa a többi muzsik is, hogy ki a fasza gyerek a tajgán, sztyeppén. A magyar bugris meg követi a buta muzsikot. Azzal a pici eltéréssel, hogy nincs annyi spiritusz a cselédtudatúakban, hogy vállalják tetteik következményét, csak sunyiba vagánykodnak.

Mostanában egyre többen vannak, de pechükre egyre több a közterületi kamera is valamint az autósok - haladva a korral - fedélzeti kamerákat szerelnek fel. A közösségi média pedig - aládolgozva a fősodratúnak - rendszeresen közzéteszi a felháborító eseteket. Így a sunyi suttyók rendszeresen lebuknak. Valamiért azonban mégsincs elrettentő ereje a lebukásoknak. A köz egy ideig háborog, a rendőrség nyugtatgat, aztán minden megy tovább a következő szörnyülködésre okot adó büntetőfékezés napvilágra kerüléséig. Mert a következmények nélküli országban ennek a magatartásnak sincs igazán következménye.

A büntetőfékezőt az átlagos kultúrszinttel rendelkező nem is tudja megérteni. Mintha más világban élnénk. Először is mi szükség van rá? Nem tudhatjuk, hogy az előttünk autózó miért megy lassabban mint azt szeretnénk. Bizonytalan, új a kocsi, nem vezet jól, rossz napja van, kalandozik, esetleg alig vonszolja magát, éppen csak haza akar érni, számtalan magyarázat van. De az egocentrikus bunkója azt hiszi, hogy vele - Vele! - akar kiszúrni a lassabban haladó. És akkor büntetŐ. Megelőzi - így vagy úgy - és megáll előtte. Minek? Kérdem szeretettel. Túlmentél rajta tapló, előtted az út, repesszél. Várják a májadat a transzplantációs központban, mennyé! De nem, tapló megáll. Mégsem volt olyan sürgős. A bunkója azt használja ki, hogy a magyar közlekedési szabályok a féktávolság betartását szigorúan előírják, így akinek nekimennek, az ab ovo vétlen, a baleset okozója a ráfutást végrehajtó autós. Mondjuk én még ekkor sem értem, hogy miért kockáztat az idióta, mert ha belemennek, és balesetet szenved, az a legjobb esetben is lelassítja őkelmét (jegyzőkönyv, rendőrség, biztosító évekig), rossz esetben kórház, felépülés, még rosszabb esetben tepsi (lehetőleg neki, de sajnos ezek a görények szokták megúszni). És akkor még nem beszéltünk az egész ügyben teljesen vétlen harmadik személyekről, akik a hirtelen és váratlanul megváltozott forgalmi helyzetre nem tudnak időben reagálni, és részesei lesznek a balesetnek. De úgy látszik, ez rendben van, a kipcsakok nem kényszerítik ki a bunkók eltávolítását az utakról.

Mutogassá!

A lomha igazságszolgáltatásnak nevezett valami évekig eltököl egyértelmű eseteken, hogy a tapló kapjon pár hónap felfüggesztett fogházat, jó esetben elveszik a jogsiját átmenetileg, és ennyi. Pedig lehetne egyszerűbben és elrettentő erővel lecsapni. Ha megvannak a felvételek, nem kell vacakolni. Statáriálisan - nyolc nap alatt - bíró elé kell állítani. Jogsi ugrik tíz évre, ez alap, autó elkobozva (ha másé volt, akkor is, egyfajta objektív felelősségként), plusz ötmilliós pénzbírság helyből. Ha a veszélyeztetés anyagi kárral járt vagy testi épséget sértett, két év börtön. Halott esetén öt év fegyház. Kész. Nyolc napon belül. Az első három után a többi valószínűleg ezerszer is meggondolná, hogy követi-e a muzsik tempót. Meg lehetne csinálni, van kétharmad. A gazságügy kidolgoztatja, a buzoid vadász beadja 23 óra 45-kor, a 133 legszarabb bűnöző elfogadja, Jani pecás portása ráüti az aláíró stemplit, oszt már mehet is közlönybe. Az első lebukottak ostoba pofáját pedig lehet mutogatni a híradóban, az lenne a büntetőfakenews. Fogadjunk, hogy seperc alatt eltűnnének a magyar utakról a muzsik virtus képviselői, és a közlekedési kultúra valamelyest visszatérne az európai útra. Nekem speciel elegem van a büntetőfékezőkből, remélem, az autós társadalomnak is.

A 2008-as pénzügyi válság kitörésekor a pénzpiaci szereplők rémálmaként jelentkezett az 1929-33-as válság. Ezt a lidércnyomást viszonylag rövid idő alatt sikerült átplántálniuk a politikusokra, jegybankárokra is, akik gyorsan megértették, hogy a pénzpiacról elindult förgeteg maga alá temetheti a társadalmi békét is. Megakadályozandó a havária forgatókönyvet a jegybankok elkezdtek irtózatos mennyiségű pénzt előállítani. Senki sem számolta, hogy tulajdonképpen hány ezermilliárd dollárnyi pénz keletkezett a semmiből. És mivel a semmiből jött, nagy tekintélyű pénzügyi guruk, úgymint Schobert Norbert, Matolcsy György, arra a világra szóló álláspontra helyezkedtek, hogy a pénz az csak energia, van elég és lesz is elég, a régi iskoláknak meg toll a fülükbe. (Kár, hogy a két idióta közül egyik a magyar jegybankot vezeti. Bár cserélhetnének is.) Nemzetközi szinten ilyen ökröket természetesen nem engednek jegybank közelébe, legfeljebb utcaszoborként díszeleghetnek a Wall Streeten.

A kiáramlott pénzt jobbára a pénzügyi rendszer szereplőinek adták gondolván, hogy az így nem jelenik meg a zembereknél. Ezzel vélték kontrollálni az inflációt. Természetesen ez is kockázatos volt, de ebben az őrült beszédben volt rendszer, még pedig a kiáramoltatott pénz lassú visszaszívása. A pénzpiac köszönte szépen a sok manit, és elkezdte fújni az eszköz lufikat. Tőzsde, ingatlanpiac... csakúgy repesztett az elmúlt tíz évben. A kockázatos technológiai ipar fürdött a pénzben, amelyekből mi hasznosul, mi nem, az még a jövő zenéje. És természetesen hülyeségekre is tellett, amelyeken keresztül sok marhát le lehet húzni. (Bocsánat jövedelmet újraallokálni.) Mint például a bitcoin és egyéb egzotikus új "pénzek". Ma ott tartunk, hogy a '90-es évek elejének biogiliszta-ügynökei bitcoinban utaznak, és minden falunak van bitcoin-szakértője, csak még bitcoint nem láttak és azt sem tudják, hogy működik. (Persze most majd jönnek a bitcoinból milliárdossá lett kommentelők.) Ezekkel a csendes, befektetésnek álcázott, valójában néhány kulcsszereplő által ügyesen manipulált újdonságoknak látszó csalásokkal sok embertől vissza lehet szedni sok pénzt ezzel is fékezve az inflációs hatást. És természetesen ne feledkezzünk meg a valóságos infláció lehazudásáról. Ez sem magyar jelenség, szerte a világon ezt játsszák a fenti célok miatt. A lakhatási költségeket nemcsak a magyar kosárból vették ki (csökkentették), hanem másutt is. Így az ingatlanpiac elszállását nem tükrözi a statisztika. Máris lehet alacsonyabb inflációt kimutatni. És a kaja ára picinyt alacsonyabban kerül a kosárba, a tengeralattjáró-hátsóféklámpa egy csöppet nagyobb mértékben, és hipp-hopp nincs is 3%-nál nagyobb pénzromlás. Ezzel persze a megtakarítókat is lehúzták, mert a befektetések hozamát egyfelől a kamu inflációhoz árazták, másfelől a pénzbőségre hivatkozva a betétekre sem adtak kamatot, így a kockázatot kerülő, óvatos befektetők pénzét lábujjhegyen értéktelenítették el. Ment tehát szépen a csodaszekér, amelynek az ilyen kedves elmebetegek által vezetett jegybankok is haszonélvezői voltak, mint a magyar.

A járvány azonban megdöccentette a lassú elinflálás menetét. A vállalkozásokat és a zembereket kompenzálni kellett a lezárásokért, így megint sok ezermilliárd dollárt (eurót, forintot stb.) kellett kiönteni a piacra. Pontosabban nem a piacra, hanem effektíve oda kellett adni a támogatottaknak. A szép Hunniában persze ez is máshogy alakult mint a világ boldogabb felén. Mert itt a munkahelymegőrzésre adott pénzeket nagyszerű, virtigli nemzethy vállalkozóink felnyalták, a melósokat kirúgták, majd a járvány átmeneti nyári visszaszorulása után jelentkeztek az újabb állami milliárdokért a gazdaság újraindítása címszó alatt. Az ajándék pénzből pedig rászabadultak például az ingatlanpiacra egekbe hajtva az árakat. Aztán az oltás megjelenése utáni hurráoptimista hangulatot kihasználva eljátszották még egyszer ezt a játékot, a magyar gazdaságirányítás még tátott szájjal nézi, miből van a rekord államháztartási hiány. Meg a nemzetközi szinten is kimagasló magyar infláció. És a választás megnyerése érdekében tovább fűti a kormányzat az inflációt a különböző osztogatásaival. Ma ott tartunk, hogy az MNB is elismer 7%-os pénzromlást, amely a valóságban lehet úgy 15% körüli. A befektetők természetesen továbbra is szopóágon, mert a bankoknak valahogy nem akaródzik a betéti kamatokat emelni, hogy legalább látszatra követnék az MNB kamatemeléseit. És a fogyasztóvédelmi funkciót betöltő MNB nem lép fel a bankok ellen rákényszerítve őket a kamatemelésre... Ez azt jelenti, hogy a MNB is vastagon benne van a forint elértéktelenítésének folyamatában, noha törvényileg meghatározott legfőbb célja annak értékállóságának őrzése. Az MNB nem fogja fel, hogy a világrekord inflációt egyszer már átélt Magyarországon nem szabad a tűzzel játszani, a forintba vetett társadalmi bizalom elpárolgása nagyon hirtelen be tud következni. Például ha a népek rájönnek, hogy az állampapírjaik bőven a hivatalos infláció - hát még a valós - alatt teljesítenek, és egyszerre akarják kivenni. Attól kezdve mindenki legyen csendben, mert hallani lehet az összeomlást. Külön öröm lesz, ha ebben az idősávban a FED is elkezd kamatot emelni, és hazaindul a rengeteg dollár.

Jelentős fordulat áll/állt be a világban, amelyet az MNB vagy nem érzékel, vagy nem vesz komolyan, esetleg a szakmai megközelítés nem képes kitörni Viktor géniuszának bűvöletéből. De ez nagyon nem játék, Viktor török elvtársa is lejtőre küldte országát. Nem kellene nekünk is, mert abból olyan vágtató pénzromlás áll elő, amelyből az egész országnak lesz elege.

Piciny frissités az árbefagyasztás után: Putyin úr nemi szervének jókedvű szopkodója hat árucikk árát repítette vissza október 15-i állapotba, mert Magyarország előre megy nem hátra. Ez a komcsi módszer sok mindent jelez. Például azt, hogy a komcsi fidesz belső felmérése szerint kurva nagy bukta várható a tolvajbandának, ezért bármit is képesek elkövetni a hatalom megtartása érdekében. Tudják, hogy az infláción el fognak csúszni, ezért inkább belenyúlnak a piaci működésbe, nem érdekli őket, hogy ezzel mennyi kereskedőt, termelőt tesznek tönkre. Pedig elég lenne, ha nem lopnának, talán nincs szükség ötmilliárdért zászlórúdra és egyéb apróságokra. De miképpen a rókát nem lehet leszoktatni a tyúklopásról, akképpen a Viktort sem az ország javainak fosztogatásáról. Le kell szavazni ezt a hazaáruló, nemzetvesztő tolvajbandát, mielőtt teljes katasztrófába viszik az országot. (Bár valószínűleg már belevitték, és jönnek a zordnál is zordabb idők. Ugye, Íjász?)

És még valami: cirka egy hét alatt közel húsz forintot erősödött a forint, amelynek semmi fundamentális alapja nincs, sőt a rekord államadósság éppen a gyengülés felé mutatna. Lehetne ez örömhír is, de valószínűbb az MNB háttérben zajló beavatkozása. Sok eurót égethetnek el a devizatartalékból az átmeneti eredményért. Ezzel optimista megközelítésben az "inflációimport" ellen védekeznek, pesszimista szemlélet alapján a komcsi fidesz lopott pénzének kedvezőbb feltételekkel való menekítését biztosítja az MNB. Önök szerint melyik megoldás a helyes?

Mindenkinek, aki szereti! BÚÉK!

Piros lesz a paradicsom, nem sárga, Orbán Viktor elmész te p...csába!

Nem tudom, ki a Viktor mémkezelője, de igen hülye szegény, ha olyan csasztuskával nyomul, amely ilyen könnyen a gazdája ellen fordítható. Viktor, nincs eleged belőle?