Most, hogy Viktor Győzővics, a Vengrija SzSzK szovjet helytartója rövid baráti látogatásra Moszkvába érkezett a kiváló Vlagyimir Vlagyimirovicshoz, Pressman nagykövet úr és az EU vezetői egy kicsit kibukva méltóztatnak lenni. Csavar a csavarban, hogy Viktor Győzővics az EU soros (!!!) elnöki pozíciójából álcázza, hogy Vengrija SzSzK helytartójaként rendelte Vologya lábhoz. (Vagy ahogy a lengyelek szabatosan megfogalmazták: "Orbán úgy leszopta Putyint, hogy azóta felcsapott farokkal jár.") Szóval, nagykövet úr, önök min csodálkoznak?

Van egy kiváló történészünk, Kun Miklós, aki kikutatta, hogy miként osztotta fel Magyarország felett a befolyási arányokat Sztálin és Churchill Jaltában egy szalvétán. Már most drága Pressman úr - Ön megteheti - nézzen utána kérem, hogy Reagan és Bush mennyiben módosított ezeken az arányokon Gorbacsovval a reykjavíki és a máltai vacsorán. Ha meglennének azok a szalvéták, talán a csodálkozás is elmaradna. Mert kivonultak ugyan a ruszkik katonailag, de az ellenőrzést fenntartották részben gazdasági, részben az igen titkos szolgálati vonalon.  A deal tehát valahogy úgy nézhetett ki, hogy Magyarország piacgazdaság lesz, integrálódhat nyugati szervezetekbe, lesznek szabad választások, talán demokrácia is lehet belőle, de a ruszki befolyás bizonyos százalékban megmarad. A legendás '90-es években az oroszok magukkal voltak elfoglalva, így nem tudták érvényesíteni a kialkudott kvótát sem, Vologya azonban korrigált. Napjainkban pedig már jóval a kvótán felül jár. Önöktől nem telik másra, mint annak szomorú felfedezésére, hogy a ruszkik eldugták a szalvétát. És hüledeznek, hogy: lehet ilyet? A szovjetek nem tartanak be valamit, amit leírtak egy szalvétára? De cselekedni az valamiért nem megy. Pedig az orosz nyomulás már amerikai nemzetbiztonsági érdekeket veszélyeztet. A ruszki módszer egyszerű, mint a vodkafőzés.

A mindenkori venger miniszterelnök - Antall Józsefet leszámítva - az oroszok kezében van. Már Hóbagoly sem volt tiszta, vendéglátósként munkaköri kötelessége volt együttműködni a venger hatóságokkal, azok meg Lubjanka kihelyezett tagozatai voltak. Emlékszem, amikor Feketemirigy elvtárs itt járt, Hóbagoly olyan izgatottsággal fogadta, mint Viktor az ő tartótisztjét. Horn elvtárs szovjet ügynöksége nem is lehet vita tárgya, náluk szedte fel mind a háromszáz orosz szót (ennyi volt kb. a magyar szókészlete is). Péterkém saját bevallása szerint - amely dekonspirálódása után történt - D-209-esként védte a magyar szuverenitást. Biztos így volt, a spicli szava szent. Bajnainak a faterja távozott furcsán gyorsan a kies Bécsbe, mint akinek forró a lába alatt a magyar humusz.

És akkor itt van a magyar politikai élet két szereplője, Zoro és Huru. Zoro egy rém rendes szovjet csicska családba nősült be. A nagypapi még az NKVD-ben nyomta, anyós, após, nagybácsi a KGB-ben volt megbecsült tagja az imperializmus ellen harcoló kommunisták nemzetközi közösségének, Vologya távoli, de összetartó munkatársaként. (Nem is engedte Vova, hogy egyik csicskája dutyiba juttassa a másikat. Ebből az alkalomból érdeklődés hiányában elmaradt a nagyhangon beharangozott elszámoltatás.) Zoro alulmaradt Vova kegyeiért folyó versenyben, ezt némi italozással próbálja feldolgozni, de amíg áll, és amíg él ront vagy javít, de nem henyél. Inkább ront, de erre van Zoro szerződtetve.

Huru érdekesebb és nagyobb fogás is. Jobban tudja hülyíteni az ostoba paraszt magyarokat úgy, hogy azok észre sem veszik. Mert azt mondja, amit azok hallani akarnak, és a buta magyarok arra figyelnek, amit mond, nem arra, amit csinál. Hogy mit csináljon, azt viszont Vova mondja meg neki. Mert 1981-ben abban a bizonyos laktanyában az akkor még ifjú, tapasztalatlan, vékonydongájú Huru azt hitte - mert elhitették vele -, hogy ő lesz James Bond, ha beköpi az elsőlépcsős laktanyára veszélyt jelentő imperialista kémeket. Különösen azt a részegen össze-visszapofázó Lajost. (Ha ellenállt volna, a politikai tiszt sajnálkozva hívta volna fel a figyelmét arra, hogy fegyver elvesztésért öt év futkosó jár a közeli Nagyatádon, amely nem számít bele a katonaidőbe, így mire kitölti a büntit, a többiek éppen megkapják a diplomájukat. Bár mindegy is, mert büntetett előélettel úgysem lehet belőle jogász.) De Hurut nem kellett fenyegetni, önként, elhivatottságból vállalta a kommunizmusra veszélyes imperialista kémek elleni harcot. (Plusz többször mehetett haza szeretett édesapjához egy kis összeverésre.) A katonák aztán átadták a polgáriaknak, akik a mindig hőbörgő egyetemisták megfigyelésére használták. És hát a liberális fertőben Jozefa és Gabriella mellett sem mindig lehetett hidegnek maradni. Az erről készült felvételek, pedig valahogy nem illenek Huru imidzsébe. A hivatalos mantra az Ancival való Ráheltervezési előgyakorlatok lehallgatásáról szól ugyan, de becsúszhatott oda más is. (Képzelem Vova mekkorát röhöghetett amikor végignézte.) Az erősödő szovjet már a 2000-es évek elején elkezdte Hurut reaktiválni - mindig csodálkoztam miért kellett együtt lógatnia a lompost meztelen férfi fürdőkben Szeva bácsival -, de ekkor Zoro jobb befektetésnek tűnt. Huru ment a fakóba, egészen addig, amíg Vova rá nem jött, hogy az önmagába szerelmes Zoro egy tehetségtelen hülye. Ekkor elővette a naftalinból Hurut, aki immár nemcsak a zavaros múlttal lehetett zsarolni, hanem - bevéve a zsíros energetikai üzletekbe - hasznos része lett az orosz terjeszkedésnek. Azóta Huru szárnyal. Magyarországból Vengriját csinált, bomlasztja az EU-t, embercsempészeket alkalmaz, ha éppen egy választáshoz "migrációs nyomás" kell valamelyik szomszédos országban, spicliskedik a NATO-val kapcsolatban, akadályozza Ukrajna honvédő háborúját, náci beütésű széljobberekből gründol frakciót, i tak dalse.

Tehát, Pressman úr, a feladat adott. Vagy hagyják az orosz terjeszkedést, de akkor legyen szíves, ne nyilvánuljon meg áltatva ezzel a változásban reménykedő atlanti elkötelezettségű magyarokat, vagy tegyék ki az asztalra Huru viselt dolgairól rendelkezésre álló tényeket. A magyarokat érdekelni fogja. Ezzel az orosz nyomulásnak ki lehet tenni a: "konyec" táblát. A mongol megaláztatáson edződött ruszki - és ruszki ügynök - csak az erőből ért, a diplomáciai finomkodások számára értelmezhetetlenek. Ezt annak idején Reagan és Bush is megértette, itt az ideje, hogy az amcsi nemzetbiztonság politikacsinálói is felfogják. És akkor: Isten hozta, Pressman úr!