Késő gyermekkorom és kora ifjúságom állandó programja volt a kaposvári színház látogatása. A '70-es évek végétől a '80-as évek közepéig zseniális színészek játszottak ott nagyon jó darabokat újszerű rendezésben. Szüleim cipelték a kölyköket egy kis kultúrára, mert: "Ha jó színházat akarok látni, akkor Kaposvárra megyek." – mondta Mária Terézia.

Általában kocsival mentünk, de előfordult, hogy vonattal. Ez utóbbi esetben nem volt térkép a táj, messziről lehetett tudni, hol alkotott Csokonai Vitéz Mihály. Mert Kaposvárnak bukéja van, kérem. Amint a vonat tíz kilométerre ért a várostól, erős ammónia, szarszag és egyéb bűz csapta meg az utazó orrát. Ott vannak ugyanis a város szennyvíztelepének derítői. Ez az első élmény picit fokozható a Húskombinát által árasztott moslék- és állatszaggal, hogy az egészre feltegye a koronát a cukorgyárból áradó tömény melasz mindent átható, édeskésen orrfacsaró aromája.  (Kampányidőben a szennyvíztelep és a cukorgyár szaga egyesülve fedte le a város keleti részét és a belvárost.) Ha azonban valaki elbizonytalanodott volna abban a kérdésben, hogy hol jár, az állomás bemondója készséggel felvilágosította emígyen: "Kabozsvár, Kabozsvár, köszöntjük ketvezs utazsainkat!" Ezekből a jellegzetességektől megnyugodhattunk, jó helyen vagyunk. Mindezek mellett kedves emberekkel ismerkedhettünk meg, így amint Auguszt Gabi összefoglalta: Szeretem Kaposvárt! Ez az oka annak, ha van valahol kaposvári hír, azt meg szoktam nézni, ellenben a taktaharkányi hírekkel, amelyek kevéssé képesek lázba - és kattintásba - hozni.

Most azzal a remekbeszabott információval látta el Kaposvár a világot, hogy polgármestere, Szita úr rendszeresen a helyi kórház mozgáskorlátozottak részére fenntartott parkolójában teszi le kocsiját. És mivel nagy ember ez a Szita úr, hát egyszerre két helyet is képes elfoglalni. Osztán néhány nap sunnyogás után jön a meglepi. Szita Károly a következőket nyilatkozta: "Az autót én vezettem. Hibáztam. Elnézést kérek!" Mi van itt, kérem? Mi ez a gyávaság? Mi ez a pártszerűtlen viselkedés? Szita úr, ez helytelen. Mit szól a Főnök? Szita úr nem ez a fidesz tempó! Szépen ki kellett volna állni a Városháza erkélyére és azt mondani: Harminc éve mozgáskorlátozott parkolóban parkolok, ez után is ott fogok parkolni! Vagy: Ha támadnak, meghosszabbítom a parkolásomat Taszárig! Ezen igaz fajmagyar kijelentés után pedig Szita úr megfordul ott az erkélyen, letolja nadrágját, előrehajol, és aranyerekkel díszített ánuszrózsájára mutatva megüzeni a kabozsváriaknak: Egyébként meg kinyalhatjátok!  (Biztos lenne pár ezer, aki tülekedne a megtiszteltetés érdekében.) Ez lenne egy igaz fajmagyar reakciója. Erre ez a tutyimutyi bocsánatkérés. Viktor nem fog örülni.

Mi lehet az oka ennek a már-már európai gesztusnak, az amúgy pökhendiségre minden körülmények között hajlamos krakusvári polgármestertől? Adja magát a megváltozott politikai környezet. Ott a végeken érzik, hogy a sulyok el van vetve, nem kellene tovább élezni a helyzetet, ha a polgi nem szeretne a városházi erkélyen lógva gyönyörködni a főtér panorámájában még utoljára. Buzoid Gergő a fővárosban ezt még nem érzi, ezért hazudozik a maga megszokott fennhéjazó módján a kormányinfónak nevezett hazugságcunami szeánszon. A helyieknél viszont kezd teli lenni a gatya.

A másik ok valószínűleg személyes. Mert azt a kérdést nem tette fel senki, hogy miért is kell a jó Szita úrnak rendszeresen kórház előtt parkolnia. Mármost két válasz lehet. Egy, hogy Szita úrnak ez a hobbija. Szeret mozgássérült parkolóban dekkolni. Ha lát egy mozgássérülteknek fenntartott parkolót - legyen az Tesco, posta, kormányhivatal -, ő odaáll. Időnként direkt kilopózik hivatalából csak, hogy mozgássérült parkolóba tudja letenni autóját. A másik magyarázat szerint viszont Szita úrnak dolga van a kórházban. És nem kis dolga. Nagy dolga, ha rendszeresen meg kell jelennie. Szita úr tehát komoly betegséggel küzd. A bocsánatkérés nem a korábbi magabiztos, gőgös polgármesterre utal, hanem egy beteg emberre, aki érzi emberi korlátait. Meglehet hát, hogy arra az erkélyre nem sokára egy zászló fog kikerülni.

Lenne ok, hogy drukkoljunk a zászló kihelyezésnek, hiszen Szita úr harmincéves uralkodása alatt Kaposvár egy kihaló, élhetetlen szarkupac maradt, amely a vonattal érkezőt ma is bűzével fogadja. De ő is emberből van. Így bármennyire is elegünk van belőle, kívánunk neki gyógyulást.